Miklós Pál

	Miklós Pál
	Életrajzi adatok
Született	1927. május 18.; Diósgyőr
Elhunyt	2002. november 16. (75 évesen); Budapest
Ismeretes mint	fordító; művészettörténész; sinológus;
Állampolgárság	magyar
Iskolái	Eötvös Loránd Tudományegyetem; Pekingi Egyetem;
	Iskolái
Felsőoktatási; intézmény	Pázmány Péter Tudományegyetem
	Pályafutása
Szakterület	művészettörténet, sinológia
Kutatási terület	kínai művészettörténet, vizuális kultúra
	Munkahelyek
Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum	igazgató
	Szakmai kitüntetések
	József Attila-díj (1973); Munkácsy Mihály-díj (1982)

Miklós Pál (Diósgyőr, 1927. május 18. – Budapest, 2002. november 16. ) művészettörténész, sinológus, műfordító. 1975–1985 között az Iparművészeti Múzeum főigazgatója, majd 1985–1987 között a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum igazgatója volt. Több száz tanulmánya, könyve jelent meg magyar, kínai, francia, orosz, lengyel, angol és német nyelven. Könyvein és egyetemi előadásain a keleti kultúrával foglalkozók tudós nemzedéke nőtt fel. Munkásságát a Magyar Köztársaság Munkácsy Mihály-díjjal és József Attila-díjjal ismerte el. (Kínai neve: pinjin hangsúlyjelekkel: Mǐ Bái, magyar népszerű átírás: Mi Paj vagy Mi Po, kínai: 米白.)

Élete[szerkesztés]

Miklós Pál (Mi Po) 1927-ben született Diósgyőrben. Kivételes tehetsége, műveltsége és szövegtudása miatt az érettségi bizottság elnöke az Eötvös Kollégiumba küldte felvételire. 1946 és 1950 között a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója volt Eötvös-kollégistaként.^[1] Magyar-francia szakos bölcsészdiplomát szerzett. Meghatározó tanárai Kenéz Ernő, Keresztury Dezső, Pais Dezső és Gyergyai Albert voltak.

Ösztöndíjasként Kínába ment, 1951–1954 között a Pekingi Egyetemen kínai művészettörténetet tanult. Latin, német, olasz, orosz, angol és francia nyelven tudott, a kínai nyelvet (mandarin és kantoni) anyanyelvi szinten ismerte. 1954-1958 között a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum muzeológusa volt. 1959-ben a művészettörténet kandidátusa lett. 1958–1974 között az MTA Irodalomtudományi Intézet munkatársa volt. 1975–1985 között az Iparművészeti Múzeum főigazgatója, majd 1985–1987 között a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum igazgatója volt. 1987-ben nyugdíjba vonult. 1985-től az ELTE Bölcsészettudományi Karán adott elő kínai művelődéstörténetet.

Felesége, Szentpétery Viktória tanítónő. Egy lánya és két unokája van.

Munkássága[szerkesztés]

Sinológia[szerkesztés]

A Kínában eltöltött évei alatt az akkori kortárs kínai festőművészek élvonalával (Li Hsziung-caj, Li Ko-zsan, Li Ku-csan, Vang Csu-csiu, Csi Liang-ji, Csiang Csao-ho, Huan Pin-hung, Vu Co-zsen) baráti viszonyba került. Egyik leghíresebb könyve – A sárkány szeme. Bevezetés a kínai piktúra ikonográfiájába (Corvina, 1973) – ennek a „beavatott” tudásnak a gyümölcse. (A könyv lengyel, német és francia nyelven is megjelent, a tipográfiai megvalósítás is az ő munkája.) Megismerkedett az idős Csi Paj-sival, akit a 20. század legnagyobb kínai művészének tartanak. (Könyve: Csi Paj-si.) Egyetlen nem-kínaiként eljutott Tunhuangba, ahol három hónapot töltött, naplójába belerajzolta az Ezer Buddha Barlangtemplomok falképeit. Könyve, A tunhuangi Ezer Buddha Barlangtemplomok (Magyar Helikon, 1959) világhírnevet hozott számára: a nemzetközi sinológia őt tekinti annak, aki Tunhuangot az európai kultúra számára újra felfedezte. Tőkei Ferenccel megírta A kínai irodalom rövid története című monográfiát (Gondolat, 1960).

A japanológiára is kitekintve megírta A Zen és a művészet című könyvét (Magvető, 1978), majd ennek folytatásaként a Kapujanincs átjárót (Helikon, 1987).

Vizuális kultúra[szerkesztés]

Európai szinten is elsők között foglalkozott a vizuális kultúrával mint önálló tudománnyal. A „vizuális kultúra” kifejezés is az ő találmánya. 1975-től tíz évig vezette az Iparművészeti Múzeumot, amelyből az ország egyik legjobb kulturális intézménye lett. A főigazgatói működése alatt készült kiállítások új irányvonalat képviseltek a muzeológiában, és magas szintű tudományos műhelymunkát inspiráltak. Ekkor kezdődtek az Iparművészeti Múzeum kortárs művészeti kiállításai, de nem csak ezek, hanem az ekkor elkészült állandó kiállítást megelőző tudományos kutatások is szorosan kapcsolódtak Miklós Pálnak a vizuális kultúrával kapcsolatos elméletéhez, valamint a strukturalizmus és a szemiotika akkoriban legfrissebb nemzetközi aktualitású szellemi áramlataihoz. 1987. évi nyugdíjba vonulása előtt két évig a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum igazgatója volt, 1987-ben régi álmát valósította meg a múzeum kínai gyűjteményéből rendezett állandó kiállítás felállításával.

Mesterei, tanítványai[szerkesztés]

Mesterei: Felvinczi Takács Zoltán; Baktay Ervin; Ligeti Lajos
Híres tanítványai: Sári László; Szilágyi András; Varga Vera

Díjai, elismerései[szerkesztés]

József Attila-díj (1973)
Munkácsy Mihály-díj (1982)
A Munka Érdemrend arany fokozta (1985)

Főbb művei[szerkesztés]

A tunhuangi Ezer Buddha Barlangtemplomok. Budapest, Magyar Helikon. 1959.
Miklós Pál, Tőkei Ferenc: A kínai irodalom rövid története. Budapest, Gondolat Kiadó. 1960.
Csi Paj-si. Budapest, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata. 1962.
Olvasás és értelem. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó. 1971.
A sárkány szeme. Bevezetés a kínai piktúra ikonográfiájába. Budapest, Corvina Kiadó. 1973.
Vizuális kultúra. Elméleti és kritikai tanulmányok a képzőművészet köréből, Budapest, Magvető Kiadó. 1976.
A zen és a művészet. Budapest, Magvető Kiadó. 1978.
Kép és kommunikáció. Budapest, MÚOSZ. 1982.
Kapujanincs átjáró. Budapest, Helikon Kiadó. 1987.
Tus és ecset. Budapest, Liget Műhely Kiadó. 1996.

Jegyzetek[szerkesztés]

↑ Szász Imre Ménesi út című „regény és dokumentum”-ában (Magvető, Budapest, 1985, 358–359., illetve 361. o.) idézi az Eötvös-kollégiumban 1949. szeptember 26-án tartott népgyűlésről készült jelentést, amely szerint „Miklós Pál elvtárs előadó röviden összefoglalta, hogy mik voltak a Rajk-banda céljai (...) tanulságként az éberséget (...) állította előtérbe”, és Lator László, Károlyházy Frigyes és Lipták József kollégisták „eltávolítását javasolta”. Az október 5-én tartott újabb népgyűlésen „Domokos Mátyás ügyéhez” is hozzászólt, „kiemelve fasiszta szervezkedésben való egykori részvételét (...) és reakciós baráti körét”.

Irodalom[szerkesztés]

Artportal
Terebess Ázsia Lexikon
Kelet és Nyugat között - konferencia Miklós Pál emlékére Archiválva 2016. március 6-i dátummal a Wayback Machine-ben
Miklós Pál halálára
A Tang-kori versek magyar fordítóiról (kínaiul)
Szász Imre: Ménesi út, Magvető, Budapest, 1985, ISBN 9631405095
Krajczár Gyula: Miklós Pál, 90

Kína-portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[1] Szász Imre Ménesi út című „regény és dokumentum”-ában (Magvető, Budapest, 1985, 358–359., illetve 361. o.) idézi az Eötvös-kollégiumban 1949. szeptember 26-án tartott népgyűlésről készült jelentést, amely szerint „Miklós Pál elvtárs előadó röviden összefoglalta, hogy mik voltak a Rajk-banda céljai (...) tanulságként az éberséget (...) állította előtérbe”, és Lator László, Károlyházy Frigyes és Lipták József kollégisták „eltávolítását javasolta”. Az október 5-én tartott újabb népgyűlésen „Domokos Mátyás ügyéhez” is hozzászólt, „kiemelve fasiszta szervezkedésben való egykori részvételét (...) és reakciós baráti körét”.

[1]

Miklós Pál
Életrajzi adatok
Született	1927. május 18. Diósgyőr
Elhunyt	2002. november 16. (75 évesen) Budapest
Ismeretes mint	fordító művészettörténész sinológus
Állampolgárság	magyar
Iskolái	Eötvös Loránd Tudományegyetem Pekingi Egyetem
Iskolái
Felsőoktatási intézmény	Pázmány Péter Tudományegyetem
Pályafutása
Szakterület	művészettörténet, sinológia
Kutatási terület	kínai művészettörténet, vizuális kultúra
Munkahelyek
Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum	igazgató
Szakmai kitüntetések
József Attila-díj (1973) Munkácsy Mihály-díj (1982)

Sablon:Magyar sinológusok m v sz Magyar sinológusok
19. századi sinológusok	Podhorszky Lajos (1815–1891)
20. századi sinológusok	Ágner Lajos (1878–1949) Magyar Lajos (1891–1940) Ladányi László (1914–1990) Csongor Barnabás (1923–2018) Galla Endre (1926–2008) Nagy Bálint (1926/27–1998) Miklós Pál (1927–2002) Tálas Barna (1928–2019) Tőkei Ferenc (1930–2000) Vajda Gyula (1934–2021) Polonyi Péter (1935–2011) Ecsedy Ildikó (1938–2004) Jordán Gyula (1940–2012) Ferenczy Mária (1941–2017) Mártonfi Ferenc (1945–1991)
Kortárs sinológusok	Józsa Sándor (1928–) Bárdi László (1932–) Kalmár Éva (1938–) Fajcsák Györgyi (1965–) Bartos Huba (1966–) Galambos Imre (1967–) Hamar Imre (1967–) Vámos Péter (1969–) Csibra Zsuzsanna (1970–) Kósa Gábor (1971–) Tokaji Zsolt (1971–) P. Szabó Sándor (1973–) Apatóczky Ákos Bertalan (1974–) Buslig Szonja Andrea (1974–) Salát Gergely (1975–) Kádár Zoltán Dániel (1979–) Pap Melinda (1981–)