Csi Paj-si

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Csi Paj-si
Qi Baishi (1956), by Zheng Jingkang.jpg

Született1864. január 1.
hsziangtan (Hunan, Kína)
Meghalt1957. szeptember 16. (93 évesen)
Peking
Nemzetisége kínai
Stílusa kínai festészet
A Wikimédia Commons tartalmaz Csi Paj-si témájú médiaállományokat.
Átírási segédlet
Csi Paj-si
Kínai átírás
Hagyományos kínai 齊白石
Egyszerűsített kínai 齐白石
Mandarin pinjin Qí Báishí
Wade–Giles Ch'i Pai-shih

Csi Paj-si (hsziangtan, 1864. január 1.Peking, 1957. szeptember 16.) kínai festőművész.

Neve[szerkesztés]

A Csi Paj-si néven világhírűvé vált kínai festőművész eredeti neve Csi Huang (齊璜 / 齐齊) illetve Csi Csun-cse (齊純芝 / 齐纯芝) volt, az az adott neve (ce 字) pedig Vej-csing (渭清). Mint a kínai művészek zöme, élet során ő is több művésznevet (hao 号) választott magának:

  • Lan-ting (蘭亭 / 兰亭) = „Orchidea pavilon”
  • Pin-seng (瀕生 / 濒生)
  • Csi-ping lao-zsen (寄萍老人) = „Békalencsén utazó öregember”
  • Paj-si san-zsen (白石山人) = „Fehér-kövi hegyi remete”
  • Paj-si (白石) = „Fehér kő”

A „fehér kő” jelentésű Paj-si nevet feltehetően egyik korai példaképére, Sen Csoura (沈周; 1427–1509) emlékezve vette fel, akinek egyik művésznevében ugyancsak szerepelt ez a kifejezés.[1]

Élete[szerkesztés]

Csi Paj-si kabócát ábrázoló festménye
Csi Paj-si tücsköt és lopótökből készült tücsöktartót ábrázoló festménye

Csi Paj-si szegény földműves család gyermekeként a Hunan tartománybeli Hsziangtan (湘潭) körzetben található Xiangce faluban született. 1862. január 1-jén született Hunan tartomány Hsziangtan körzetében, egy Hsziangce nevű falucskában. Körülményeik miatt iskolába nem járhatott, a nagyapjától tanult meg írni-olvasni. Nyolcéves korába bekerült az anyai nagyapja által alapított magániskolába, amely azonban félév után kénytelen volt bezárni, így a gyermek Csi Paj-si ismét a házi munkában vett részt, és bivalyt őrzött. 1877-ben asztalos-inasnak adták. A harmadik mestere – aki egyben fafaragó is volt – gyermekeként bánt a fiúval. 1880-tól már önálló asztalosként dolgozott, és tizennégy éven át ezt a mesterséget gyakorolta. Művészi tehetsége asztalosként is megmutatkozott, gyakorta rendeltek tőle díszesen faragott nászágyakat, házi-oltárokat és gyaloghintókat.[2]

Munkája mellett saját kedvtelésére festegetett is a szabadidejében. A híres festészeti kézikönyv, a Mustármag-kert Album (Csie-ce jüan hua csuan 芥子園畫傳 / 芥子園畫傳) ábráit másolta, amelyeket a szomszédjai, ismerősei rendre megvásároltak. Lassanként festőként is híre ment a környéken, és egyre gyakrabban festményeiket is rendeltek tőle. 1889-ben, a műveit kedvelő helyi földesuraknak köszönhetően már művelt barátokra is szert tett, akik megismertették a klasszikus irodalommal és megtanították verset írni. Előszeretettel foglalkozott a kínai írástudói kultúra két másik hagyományos műfajával: a kalligráfiával és a pecsétfaragással is.[3]

1902-ben egyik barátja, akit Hszianba neveztek ki hivatalnoknak, meghívta, hogy festeni tanítsa ágyasát. Barátját később Pekingbe rendelték, Csi Paj-si pedig oda is követte. Pekingben főleg a pecsétfaragásból tartotta el magát, jövedelméből pedig régi könyveket, kalligráfiákat és fametszetes nyomatokat vásárolt. 1904-ben egy újabb meghívásnak eleget téve Nancsangba utazott. Mindeközben az ország több vidékén is egyre nagyobb hírnévre tett szert festőként és pecsétfaragóként.[4]

1905-ben Kujlinba utazott, innen egy félév múlva Kantonba utazott, katonafiát és fivérét meglátogatni. Ezt követően Jincsouba ment hajóval, ahol házitanítói állást vállalt. 1907-ben a vietnámi határra utazott, majd 1908-ban ismét Kantonba ment. 1909-ben már Sanghajban volt. Ezek az utazások nagy hatással voltak művészetére is. Az életét feldolgozó sinológus, művészettörténész Miklós Pál így ír erről:

„Ez az öt nagy utazás tapasztalatainak, látókörének és művészeti ismereteinek hatalmas gazdagodását eredményezte. Tulajdonképpen ekkor ismerte meg hazáját: a híres, képekről jól ismert tájakat, a régi korok levegőjét őrző városokat és a modernizálódó, lüktető életű kikötővárosokat. De a vasút, a hajó s a modern technika számos más eszköze is nagy élmény lehetett. S végül a sok könyv, kép, műemlék, amelyet megcsodált s amelyek egyike-másika – mint az említett festők képei – egész életére maradandó élménnyé vált: ez volt az a szellemi rakomány, amellyel 1909-ben hazatért, s amelyből az újra évtizedig tartó falusi magányban táplálkozott.[5]

Közel ötvenéves volt, amikor végre megtehette, hogy családja számára földet és házat vásároljon. Letelepedett, és műtermet rendezett be magának. A képzőművészet mellett foglalkozott irodalmi tanulmányokkal is, verseket, esszéket is írt.[6]

Hivatkozások[szerkesztés]

Megjegyzések[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  1. Miklós 1962. 6. o.
  2. Miklós 1962. 7. o.
  3. Miklós 1962. 8, 9. o.
  4. Miklós 1962. 11, 12. o.
  5. Miklós 1962. 12, 13. o.
  6. Miklós 1962. 13, 14. o.

Irodalom[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]