Kópháza
| Kópháza | |||
 | |||
| A Sarlós Boldogasszony-templom (Lorettói Fekete Mária kegyhelye) | |||
| |||
| Közigazgatás | |||
| Ország |  Magyarország | ||
| Régió | Nyugat-Dunántúl | ||
| Vármegye | Győr-Moson-Sopron | ||
| Kistérség | Sopron–Fertődi | ||
| Jogállás | község | ||
| Polgármester | Grubits Ferenc Ignác (FIDESZ-KDNP)[1] | ||
| Irányítószám | 9495 | ||
| Körzethívószám | 99 | ||
| Népesség | |||
| Teljes népesség | 2006 fő (2023. jan. 1.)[2] | ||
| Népsűrűség | 231,27 fő/km² | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Terület | 8,73 km² | ||
| Időzóna | CET, UTC+1 | ||
| Elhelyezkedése | |||
 | |||
 é. sz. 47° 38′ 17″, k. h. 16° 38′ 34″Koordináták: é. sz. 47° 38′ 17″, k. h. 16° 38′ 34″ | |||
 Kópháza
Pozíció Győr-Moson-Sopron vármegye térképén
| |||
| Kópháza weboldala | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Kópháza témájú médiaállományokat. | |||
| Sablon • Wikidata • Segítség | |||
Kópháza (horvátul Koljnof[3], németül Kohlenhof) község Győr-Moson-Sopron megyében, a Sopron–Fertődi kistérségben. A lakosság 60%-a horvát nemzetiségű.
Fekvése
Kópháza Győr-Moson-Sopron megye nyugati részén, Soprontól mintegy 6 km-nyi távolságra délkeleti irányban található. Közlekedési helyzete kedvező, az áthaladó 84-es főútvonalon keresztül kiváló az összeköttetése Sopronnal. A község határától északra halad el a Győr-Sopron-Ebenfurthi vasútvonal, amelynek Balf megállója kb. 1,5 km-re van Kópházától. Szomszédja még nyugatra Harka (4 km), délkeletre (6 km) Nagycenk.
Megközelíthető Győr felől a 85-ös főúton Nagycenkig, tovább a 84-esen, vagy Sümeg felől a 84-esen; vasúton a Sopron–Szombathely-vasútvonalon.
Története
Kópháza és vidéke 1245 körül két néven volt ismert: Ravaszdvíz és Tarnavíz. A terület egy részét 1283-ban a győri káptalan örökölte, míg a másik részét egy Csépán nevezetű soproni polgár. Ravaszdvíz és Tarnavíz térségét 1354-ben Kolb Péter soproni polgár volt a tulajdonosa, minden bizonnyal róla nevezték el a falut Kolbenhofnak. A Kópháza elnevezés először 1429-ben jelent meg a forrásokban. Luxemburgi Zsigmond uralkodásának éveiben e területet a Locsmándi és a Pongrácz család birtokolta. Locsmándiéknak állítólag 171 hold szőlőjük volt, s kilencedként a jobbágyoknak 62 hektoliter bort kellett összesen a gazdag családnak leadni.
A községet 1430-ban Sopronnak adományozták, így Kópháza Sopron jobbágyfalujává vált. A község etnikai összetételét vizsgálva akkoriban elsősorban a német anyanyelvű lakosság túlsúlya volt szembeötlő. Ezt bizonyít-ja, hogy a község első plébánosai németül beszéltek.
A török veszedelem idején a lakosság jelentős része elmenekült. Helyükre 1530 körül Bosznia és Horvátország térségéből, pontosabban Velika és Ztenychnyik térségéből horvát menekültek érkeztek. Ezeket a telepeseket „gradistyei horvátoknak” nevezik. Ekkortól kezdve a horvát etnikum dominánssá vált a faluban. A történelem nagyobb eseményei közül 1848-nál érdemes megállni. Az itteni horvát lakosság nem támogatta Jellasics horvát bánt, szinte teljes egészében a magyar honvédséghez csatlakoztak. Szintén 1848-ban a reformok során a jobbágyfelszabadítással megszűnt Sopron jobbágyfaluja lenni. Mivel a jobbágyfelszabadítást a forradalom leverése után helyben hagyták, Kópháza teljesen önálló településsé lett.
A dualizmus idején a falu Sopron és Bécs közelsége miatt meglehetősen gyorsan fejlődött, különösen a vasútvonalak kiépülése után. Az első világháború utáni időszak legfontosabb eseménye az 1921-es népszavazás volt, ahol a katolikus horvátok többsége az akkor még szociáldemokrata Ausztria helyett a Magyarországhoz való csatlakozást választották.
Pinezits János 1985-ben tette le a község Mariazelli zarándoklatának az alapjait. Később Vulkapordány községgel közösen, majd 1997-től önálló zarándok csoportként teszik meg a négynapos utat. 1997-ben az Utazó Szűzanya szobra a községbe került.[4][5]
Gazdasága
A falu lakóinak a megélhetésért igencsak meg kellett küzdenie: a leggazdagabb parasztnak is csak 18 hold, az átlagnak pedig mindössze 1-5 hold szántóföldje volt. Mivel nem volt ritka a 8-10, sőt még a 15 gyermekes család sem, ezért a birtokok rendkívüli mértékben elaprózódtak.
A kópházi horvátok az 1941-es népszámláláskor magyarnak vallották magukat, így a második világháború után nem telepítették ki őket. 1945-ben a visszavonuló német és nyilas csapatok zsidó munkaszolgálatosokat helyeztek itt el, akik közül nagyon sokan megfagytak a hidegben. A front elvonulása után elsők között a megrongált villanyhálózatot, telefonvezetéket kellett helyreállítani, de a hidak és a vasútvonal is súlyosan károsodott.
A földosztásnál itt nagyon nehéz volt a nincstelenek igényeit kielégíteni, mivel összesen 72 hold szántót és 40 hold szőlőt mérhettek ki. A kollektivizálás első hulláma már 1951-ben elérte a falut, amikor megalakult a helyi Petőfi Termelőszövetkezet. Ez az 1956-os forradalom idején feloszlott, majd 1959-ben kényszer hatására újból megalakult Előre néven. A TSZ a megye fejlettebb gazdasági egységei közé tartozott, a gabonatermesztésen és állattenyésztésen túl kertészettel is foglalkoztak. 1950-ben vezették be az utolsó házba is a villanyáramot. Kópházán a vezetékes ívóvízellátás 1968 óta megoldott. Bár kétségkívül volt infrastrukturális fejlődés, mégsem tudta a falu kihasználni lehetőségeit.
A hetvenes évek közepéig a község a „határsávhoz” tartozott, így nagyon csekély volt a forgalma, megközelítéséhez ugyanis engedélyre volt szükség. A Kópháza – Deutschkreutz új határátkelő 1989-es megnyitása után mind az átmenő forgalom, mind pedig a gazdasági fejlődés megélénkült a faluban.
A település mai arculata
A rendszerváltás után meggyorsult a falu infrastrukturális fejlődése. A telefonhálózat bővítésére 1994-95 folyamán került sor. A gázhálózat kiépítését ugyanekkor, a csatornázást pedig 1996-ra fejezték be. A külföldi turisták megjelenése szolgáltatások tömegét vonzotta a településre.
Ezek az üzletek alkalmasak a keresőképes népesség egy részének helyben történő foglalkoztatására, a sok kisebb helyi vállalkozás azonban nem tudja a teljes foglalkoztatottságot biztosítani, ezért sokan Sopronban keresik kenyerüket.
A község lakóinak 60%-a horvát nemzetiségű. Ezért az óvodában és az iskolában horvát nyelven is folyik az oktatás. A településen horvát kisebbségi önkormányzat is működik. A horvátok kulturális aktivitása nagy, s a helyi egyesületük, a Koljnofski tamburaši a burgenlandi horvátokkal is szoros kapcsolatot tart.
.jpg)
Nevezetességei
A község közepén található a Szent Márton-templom, amely régen a temető dombon állt. A 18. század végén bontották le, hogy felépítsék új helyén. A község nevezetessége a 18. század második felében a Szűzanya tiszteletére épült Sarlós Boldogasszony-templom, amely a környék és a távolabbi horvátság zarándokhelye.
1987-ben került felavatásra, majd 2005-ben felújításra a Tájház, ahol a helytörténeti gyűjteményt tekinthetik meg az ide látogatók.
Testvérvárosai
Buševec Horvátország (1977)- Gračani, Horvátország (1981)
- Bibinje, Horvátország (1984)
Szabadbáránd, Ausztria
Források
- Győr-Moson-Sopron megye kézikönyvéből (Szekszárd 1998), Áldozó István cikkének átdolgozásával
Jegyzetek
- ↑ Kópháza települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. december 23.)
- ↑ Magyarország helységnévtára (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2023. október 30. (Hozzáférés: 2023. november 5.)
- ↑ Folia onomastica croatica 14/2005. (pdf). Živko Mandić: Hrvatska imena naseljenih mjesta u Madžarskoj. (Hozzáférés: 2012. július 31.)
- ↑ (2008. augusztus 27.) 1Gradistyei horvátok Mariazell-i gyalogos zarándoklata. martinus.hu. (Hozzáférés: 2014. április 9.)
- ↑ (2003. augusztus 26.) Zarándokok Mariazellbe. kisalfold.hu. (Hozzáférés: 2014. április 9.)
