Kényszervallatás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Kínvallatás szócikkből átirányítva)
Jump to navigation Jump to search

A kényszervallatás (más szóval kínvallatás) egy hivatali bűncselekmény, amelyet ma már számos ország joga illetve nemzetközi egyezmény tilt.

Története[szerkesztés]

A kínvallatást (latinul tortura, quaestio), a Pallas nagy lexikona az emberi elme legnagyobb tévedésének egyikeként minősítette.[1] Évezredek óta kínoznak foglyul ejtett embereket valamilyen vallomás, vagy nyilatkozat kicsikarása érdekében. A középkorban különösen hírhedtté vált az inkvizíció a kínvallatás kiterjedt alkalmazása miatt. A legmegbízhatóbb bizonyítékot a vádlott beismerésében ismerték fel, amelyet azért a bizonyítékok királynéjának (regina probationum) neveztek. A főtörekvés azért arra irányult, hogy a vádlott beismerő vallomást tegyen, a beismerésre bírják, arra, ha másképpen nem lehet, kínzással kényszeríttessék. A középkor kriminalistáinak figyelmét megfoghatatlan módon kikerülte az, hogy a kicsikart beismerés semmit sem bizonyít. «Akaratunk cselekményei mindig a forrásukat képező érzéki benyomások erejétől függnek; az ember érzékenysége pedig korlátolt. Azért a fájdalom hatása oly fokot érhet el, hogy az egész akaratot lefoglalván, a kínzottnak nem enged más választást, minthogy a szenvedéstől a pillanatnyi körülmények között kínálkozó legrövidebb úton meneküljön» (Cesare Beccaria). Különösen hírhedtté vált az inkvizíció a kínvallatás kiterjedt alkalmazása miatt. A főindokon kívül - beismerő vallomásra való kényszerítés - a kínvallatást alkalmazták azért is, mert vádlott vallomásaiban ellenmondásokba keveredett; a bűntársaknak felfedezése végett; vagy azért, hogy kitudódjék, vajon a vádlott nem követett-e el még más bűncselekményt is, mint amely miatt vádolva van. A kínvallatás alkalmazása egész tudományt képezett; kezdődött a kínvallatással való fenyegetéssel (territio realis) stb. A későbbi időkben alkalmazása csak azokra az esetekre volt korlátolva, melyekben a vádlottat oly súlyú gyanú terhelte, mely napjainkban elítélésére elegendő alapot képezne; mert a kornak felfogása szerint a beismerést más bizonyítékok nem pótolhatják. Az igazságot, hogy a kicsikart beismerés nem bizonyít, annyiban ismerték fel, hogy a kínpadon tett beismerés csak úgy volt érvényes, s csak úgy bizonyított, ha azt a kínvallatás megszűntével a terhelt eskü alatt megerősítette. Csakhogy a terheltnek, ha a beismerést meg nem erősíti, a kínvallatás ismétlését helyezték kilátásba. Maró gúnnyal, de találóan Beccaria a kínvallatásban egyfajta matematikai feladványt látott: «adatván egy ártatlan ember inainak ereje és idegeinek érzékenysége, számíttassék ki, mily fokú fájdalom fogja őt egy adott bűncselekmény bevallására bírni». A kínvallatásoknak Mária Terézia vetett véget, aki azt előbb korlátozta, 1768-ban pedig végképpen eltiltotta. Ezt később országos törvény is megerősítette (1791. XLII. t.-c.). A magyar btkv 477. §-a szerint: «Öt évig terjedhető börtönnel büntetendő a közhivatalnok, aki azon célból, hogy a vádlottól, tanútól vagy szakértőtől vallomást vagy nyilatkozatot csikarjon ki, ezek valamelyike ellen bármily törvényellenes kényszereszközt alkalmaz v. alkalmaztat». Hazánkban Werbőczy Hármaskönyve III. Rész 20. címe szerint: a nemeseket a bűntett helyén kívül (extra delicti locum) kínvallatásnak alávetni nem volt szabad. Az Előszó 16. címe 4. §-a szerint pedig kínvallatásnak csak az ellen lehetett helye, akit tanuk vagy más bizonyítékok alapján a bűnösségnek nyomatékos gyanúja terhelt. Kitonich Directio Methodicájában (Cap. 6. quantio 8.) részletesen ismertette a korabeli hazai gyakorlatot.[1]

A kényszervallatás számos országban máig nem szűnt meg.

Magyarországon[szerkesztés]

  • Magyarországon a Büntető törvénykönyv határozza meg, a hivatali bűncselekmények között, megadva a büntetési tételét is. Az 1978. évi V. törvény az állam és az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények között szabályozta.
  • A hatályos Btk. XV. Fejezetének IV. címe tartalmazza a hivatali bűncselekményeket, melyeket a törvény új, önálló fejezetben szabályoz. A fejezethez tartozó bűncselekmények egyike a kényszervallatás.

Tényállása[szerkesztés]

Az a hivatalos személy követi el, aki vallomás vagy nyilatkozat kikényszerítése céljából erőszakot, fenyegetést vagy más hasonló eszközt alkalmaz.[2]

Az elkövető[szerkesztés]

A bűncselekmény elkövetője tettesként csak hivatalos személy lehet.

A bűncselekmény passzív alanya[szerkesztés]

A kényszervallatás passzív alanya, azaz a bűncselekmény elkövetési tárgya, bármely természetes személy lehet.

Az elkövetési magatartás[szerkesztés]

Az elkövetési magatartás maga a kényszerítés, ami az elkövető olyan külső ráhatása a passzív alanyra, amely őt a cselekvési szabadságától megfosztja, vagy abban korlátozza.[3]

Elkövetési mód[szerkesztés]

A kényszervallatást erőszak vagy fenyegetés illetve más hasonló eszköz alkalmazásával lehet elkövetni.

Motívuma[szerkesztés]

A kényszervallatás olyan kényszerítés, amelyet vallomás vagy nyilatkozat kikényszerítése céljából alkalmaz (követ el) a tettes.

Források, jegyzetek[szerkesztés]

  • Büntető Törvénykönyv
  • Magyar nagylexikon
  1. ^ a b A Pallas nagy lexikona
  2. Magyar nagylexikon 10. kötet 776. old.
  3. Nagy Ferenc: A magyar büntetőjog különös része, 131. old.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]