Önbíráskodás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az önbíráskodás (nemzetközi szóval vigilantizmus) a törvény megszegése azzal a szándékkal, hogy büntetést nyerjen az olyan bűn, amelyet az önbíráskodó szerint a bűnüldözés nem, vagy nem megfelelőképpen büntet.

A magyar jogi definíció szerint a köznyugalom elleni bűncselekmények csoportjába tartozó bűntett.

A történészek és az újságírók sok egyént és csoportot definiáltak önbíráskodóként a világ minden táján. Az önbíráskodás egyik kedvenc témája a dokumentum és fikciós műfajoknak: az önbíráskodókat gyakran a gonosz ellen lázadó hősnek állítják be, máskor pedig meggondolatlannak, torzultnak, kegyetlennek.

A világon sokfelé alakultak a történelem folyamán önbíráskodó csoportok és mozgalmak. Nem sorolják közéjük a szintén sokfelé létező, a törvények betartását szem előtt tartó polgárőr és „környékfigyelő” csoportokat.

A vigilantizmus szó az olasz vagy a spanyol nyelvből terjedt el, de végső soron latin eredetű: a latin vigilare ige jelentése „figyelni”.

Magyar szabályozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Btk. 368. §

  • (1) Aki abból a célból, hogy jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igénynek érvényt szerezzen, mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
  • (2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha az önbíráskodást
    • a) fegyveresen,
    • b) felfegyverkezve,
    • c) csoportosan,
    • d) védekezésre képtelen személy sérelmére követik el.
  • (3) Nem valósul meg önbíráskodás, ha az erőszak vagy a fenyegetés alkalmazása az igény érvényesítésének megengedett eszköze.

Elkövetési magatartás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bűncselekmény elkövetési magatartása a kényszerítés, aminek olyan tevékenység, mely a passzív alany akaratát hajlítja: valamit tesz, nem tesz, eltűr. A kényszerítésnek erőszakkal vagy fenyegetéssel kell megtörténnie, az erőszaknak személy ellen kell irányulnia.

(2) bekezdés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nem valósul meg önbíráskodás, ha az erőszak vagy fenyegetés alkalmazása az igény érvényesítésének megengedett eszköze. Ilyen például az elvesztett birtok visszaszerzése céljából az önhatalmú fellépés (jogos önhatalom).

Eredmény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az önbíráskodás eredmény-bűncselekmény: pszichés eredményt tartalmaz, miszerint a passzív alany valamit tegyen, ne tegyen, eltűrjön.

Célzat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bűncselekmény célzatot tartalmaz (jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igénynek érvény szerezzen), ezért a cselekmény csak egyenes szándékkal valósulhat meg. Jogos a vagyoni igény, ha a polgári jog szabályai szerint a követelés elismert és végrehajtható, jogosnak vélt a vagyoni igény akkor, ha az elkövető abban téved, hogy a vagyoni követelése jogszerű.

A magyar büntetőjog az önbíráskodást viszonylag szűken értelmezi és csak vagyoni igény érvényesítésére irányuló cselekményként határozza meg. Tágabb értelemben az önbíráskodás irányulhat nem vagyoni sérelem vagy közfelháborodást kiváltó cselekmények (pl. gyermekbántalmazás) jogon kívüli eszközökkel történő megtorlására is (lásd még lincselés).

Elhatárolás a zsarolástól[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„Az önbíráskodás esetén az elkövető tudata nem fogja át az általa erőszakkal vagy fenyegetéssel kikényszerített igény jogtalanságát, a zsarolás elkövetőjének a tudata viszont átfogja az igény jogtalan voltát és a szándéka jogellenes vagyoni haszonszerzésre irányul.” (BH 1999/293.)

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Önbíráskodást takarnak többek közt a magánháború, vendetta, vagy a párbaj szavak, jelezve, hogy régi jelenségről van szó, bár a modern társadalmakban az önbíráskodásnak szövevényes és kiterjedt ideológiája és kulturális visszatükröződése alakult ki. Komplex viszonyban áll a szintén ősrégi lázadás és zsarnokölés fogalmakkal is.

Az önbíráskodás jegyei gyakran feltűnnek a folklór hőseinek tetteiben. Gyakran önbíráskodók a betyárok és útonállók, mint az angol Robin Hood, vagy a magyar Sobri Jóska.

Már a középkorban is léteztek önbíráskodó jellegű szervezetek, mint a szicíliai Vendicatori és Beati Paoli.

A gyarmati Amerika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szoros értelemben vett vigilantizmus gyökerei az amerikai brit gyarmatok időszakaig nyúlnak vissza. A Regulátor Mozgalom, amely 1764 és 1771 közt folytatta az amerikai függetlenségi háború elődjének is tartott Regulátorháborút, a korrupt gyarmati hivatalnokok fenntartotta törvényes, de erkölcstelennek tartott rend ellen harcolt.

19. század[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 19. században az előrenyomuló amerikai határrégióban (frontier), ahol gyengék voltak a hatóságok és sok a bűnöző, működtek vigilantista csoportok.[1]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Vigilante című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.