Illír tartományok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Illír tartományok (1809–1815)
Illír tartományok zászlaja
Illír tartományok zászlaja
Illír tartományok címere
Illír tartományok címere

Egyéb nevei Provinces illyriennes
Illyrische Provinzen
Province illiriche
Ilirske province
Fennállás 1809. okt. 14.
1815. jún. 9. (bécsi kongr.)
1816. aug. 3. (Ausztria bekebelezi)
Ország Franciaország Első Francia Császárság (1809–1813)
 Habsburg Birodalom (1813–1816)
1816-tól Illír Királyság (Ausztria)
Kormányzás A Francia Császárság autonóm tartománya
Központ Laybach (Ljubljana)
Népesség
Népesség 1 504 258 (1811)
Nemzetiségek szlovén, krajnai, horvát, olasz
Vallás római katolikus
Nyelv francia, olasz, német és
1811-től szlovén is
Földrajzi adatok
Terület55 000  km2
Térkép
Az Illír tartományok helyzete (1810)
Az Illír tartományok helyzete (1810)
Az Illír tartományok osztrák térképen (1810)
Az Illír tartományok osztrák térképen (1810)
A Wikimédia Commons tartalmaz Illír tartományok témájú médiaállományokat.

Az Illír tartományok (franciául: Provinces illyriennes, németül: Illyrische Provinzen, olaszul: Province illiriche, szlovénül: Ilirske province) az Első Francia Császárság 1809–1813 között fennállt közigazgatási egysége volt, nagyjából a mai Szlovénia és Dalmácia területén. A tartományt 1809-ben olyan francia fennhatóság alatt álló területekből vonták egybe, melyeket Franciaország korábban (1805–1809 között) foglalt el és kebelezett be (vagy napóleoni csatlós államaihoz csatolva tartott). Az „Illír tartományok” területét 1813-ban, Napóleon oroszországi veresége után a Habsburg Birodalom katonai erővel visszafoglalta, 1815-ben a bécsi kongresszus Ausztriának ítélte.

Fekvése[szerkesztés]

Az Illír tartományokat területe az Adriai-tenger keleti partját és a Keleti-Alpok előterét foglalta magában, nevezetesen az egykori Raguzai Köztársaságot, Dalmáciát, a mai Horvátországnak a Száva folyótól délre fekvő területeit, az Isztriai-félszigetet, Triesztet, Fiumét, a Görzi Grófságot (Goriziát), Krajnát (a mai Szlovéniát) és Karintia nyugati felét.

Történelme[szerkesztés]

A terület a kora középkor óta a Velencei Köztársaság birtoka volt. 1797-ben, az első koalíciós háborúban Napoléon Bonaparte tábornok felszámolta a Velencei Köztársaságot. Szárazföldi birtokait a Campo Formió-i békeszerződésben a Francia Köztársaság és a Habsburg Birodalom felosztotta egymás között. Velence városa, Isztria, Dalmácia – 1797-től Dalmát Királyság – és a Cattarói-öböl térsége Ausztriáé lett.

A harmadik koalíciós háborút 1805-ben lezáró pozsonyi békeszerződés értelmében Ausztria (1806-ban) átengedte a Francia Császárságnak Dalmáciát, Isztriát és a Cattarói-öblöt.[1] A Dalmácia megszállását végző francia csapatok dél felé haladtak. Közben a Montenegrói Hercegség csapatai, orosz cári csapatok támogatásával elfoglalták a Cattarói-öblöt (a pozsonyi szerződés előírásaival ellentétesen).[1] Dalmáciát és Isztriát Napóleon a csatlós Itáliai Királysághoz csatolta.

A negyedik koalíciós háborúban (1806–1807) a Brit Királyi Haditengerészet blokád alá vonta a Napóleon által megszállt adriai partvidéket, és hosszú ostrom alá vette Raguzát. A háborút lezáró 1807-es tilsiti békeszerződés után a franciák felmentették és megszállták az állam területét. 1808. január 31-én Napóleon nevében Marmont tábornagy a megszüntette a Raguzai Köztársaságot, területét bekebelezte a Francia Császárságba, ő maga megkapta a Raguza hercege címet. A császár még abban az évben az Itáliai Királysághoz csatolta. A szerződés a Cattarói-öblöt is Franciaországnak adta, a cár kivonta az orosz és montenegrói csapatokat. A britek megszállták (a szintén a franciáknak ítélt) Lissa (Vis) szigetét, melyet flottatámaszpontnak használtak.

1809-ben, a wagrami francia győzelem után, az ötödik koalíciós háborút lezáró schönbrunni békeszerződésben Franciaország megszerezte a Habsburg Birodalomtól (Ausztriától) Triesztet, Isztriát, Karintiát és Krajnát, a magyar korona tartományai közül Fiumét és a Horvát Királyság egy részét (a Szávától délre). Napóleon még a szerződés aláírásának napján, 1809. október 14-én császári dekrétumot adott ki, melyben elrendelte az Illír tartományok megszervezését, hogy a bekebelezett Habsburg tartományok közigazgatásának átadása rendezett keretek között folyjon. (Az érintett Habsburg tartományok elrendezése, hovatartozása és elnevezése újkori történelmük során korábban (és később is) többször megváltozott. 1767–1777 között a Horvát Királyság, a Dalmát Királyság és az 1699-ben a karlócai békeszerződés után létrehozott Szlavóniai Királyság területei a magyar korona társországában, a Horvát–Szlavón–Dalmát Hármas Királyságban voltak egyesítve, ahol a velencei Dalmácia neve csak igényfenntartást jelentett. 1804-ben e tartományt az Osztrák Császársághoz vonták, 1867-től az Osztrák–Magyar Monarchián belül ismét felosztották a Magyar Királyság és az Osztrák Császárság között.) Az 1809-ben felállított francia Illír tartományok székhelye Laibach lett, élére császári főkormányzót (gouverneur général) neveztek ki, elsőként Marmont tábornagyot.

1811-ben egy olasz–francia flotta megkísérelte visszafoglalni a britektől Lissa (Vis) szigetét, de az 1811. március 13-i tengeri csatában vereséget szenvedett.

Napóleon oroszországi kudarcának nyilvánvalóvá válása után, 1813 augusztusában Ausztria hadat üzent a meggyengült Franciaországnak, kitört a hatodik koalíciós háború. Az osztrák császári csapatok, Franz von Tomassich vezérőrnagy (1761–1831) parancsnoksága alatt azonnal bevonultak az Illír tartományokba, északi felől. A kis létszámú francia helyőrségek nem tanúsítottak ellenállást, az osztrákok már szeptember 20-án bevonultak Raguzába (Dubrovnikba). A jól megerősített Zára (Zadar) város francia helyőrsége egy ideig kitartott, az erőd csak 1813. december 6-án adta meg magát. Közben a montenegróiak ismét elfoglalták Cattarót (Kotort), ezt az osztrákok csak 1814 júniusában tudták visszafoglalni.

1815. június 9-én a bécsi kongresszus határozata visszaadta az Osztrák Császárságnak az összes tartományt és területet, amelyet Ausztria az 1797-es Campo Formió-i békeszerződésben megkapott Bonapartétól, köztük az Illír tartományok teljes területét is. 1816. augusztus 3-án Ferenc császár uralkodói dekrétummal létrehozta az Osztrák Császársághoz tartozó Illír Királyságot, mely magában foglalta a volt Illír tartományok területének legnagyobb részét.

Közigazgatása[szerkesztés]

Német nyelvű jelzőtábla az alsó-krajnai Ratschach (Radeče) határvám-állomáson, Napóleon címerével
„Feltámasztott Illíria” (Janez Krstnik Scherer szlovén festő Napóleont dicsőítő műve, 1858.

Az Illír tartományi közigazgatás élén a francia főkormányzó (gouverneur général) állt, akinek székhelye Laybachban (Laibach, Ljubljana) volt.

A főkormányzók sora

A Francia Császárság többi megyéjéhez hasonlóan itt is bevezették a Code civil-t, a napóleoni polgári törvénykönyvet, és egyenjogúsították a zsidókat. 1811-től a törvényeket és rendeleteket francia és német nyelv mellett „szlavón nyelven” – azaz szlovén és horvát nyelven is közre kellett adni. Állami tanterv alapján működő, szlovén nyelvű iskolarendszert állítottak fel. Ezek az intézkedések elősegítették az írott szlovén nyelv fejlődését, a szlovén nemzeti megújulást és az illirista mozgalmak megszületését.

A tartományt a francia anyaország mintára département-okra osztották fel. A francia uralom rövidsége miatt ezt azonban nem tudták végigvinni. Ehelyett először 11 ún. „intendantúrát” (katonai igazgatási körzetet) szerveztek, ezek számát az 1811. április 15-i átszervezéskor 7-re csökkentették, az intendatúrákat további alkörzetekre (subdélégations) osztottak fel. Az intendantúrák határai nagyjából a régi osztrák közigazgatási határokkal egyeztek meg.

Közigazgatási beosztás 1809–1811 között
Intendantúra neve Székhelye
Adelsberg (Postojna) Adelsberg (Postojna)
Bouches-du-Cattaro
(Kotori-öböl, „Kotor-trkolat”)
Cattaro (Kotor)
Croatie (Horvátország) Károlyváros (Karlstadt, Karlovac)
Dalmatie (Dalmácia) Zára (Zadar)
Fiume Fiume
Gorice (Görz) Görz (Gorizia)
Laybach (Laibach, Ljubljana) Laybach (Laibach, Ljubljana)
Neustadt (Rudolfswerth, Novo mesto) Neustadt (Novo mesto)
Raguse (Ragusa) Raguza (Dubrovnik)
Trieste Trieszt (Trieste)
Willach (Villach, Felső-Karintia, Kelet-Tirol) Willach (Villach)
1811. április 15-i átszervezés (7 intendantúra, alkörzetekkel)
Intendantúra
neve
Székhelye Alkörzetei
(subdélégations)
Előde(i)
Carinthie
Kärnten (Karintia)
Willach (Villach) Willach (Villach)
Lienz
Willach körzet
(Villach, Felső-Karintia, Kelet-Tirol)
Carniole
Krain (Krajna)
Laybach (Laibach, Ljubljana) Adelsberg (Postojna)
Laybach (Ljubljana)
Kraimbourg (Kranj)
Neustadt (Novo mesto)
Adelsberg, Laybach, Neustadt
körzetek
Croatie civile
Zivil-Kroatien
(„Polgári Horvátország”)
Károlyváros (Karlstadt, Karlovac)
Károlyváros (Karlstadt)
Fiume (Rijeka),
Lussinpiccolo (Mali Lošinj)
Fiume + Croatie körzetek
Croatie militaire
Militär-Kroatien
(„Katonai Horvátország”)
Zengg (Segna, Senj) Katonai határőrvidék
Száván-túli Horvátország
Istrie
Istrien (Isztria)
Trieszt (Trieste) Trieszt (Trieste)
Görz (Görz)
Capodistria (Koper),
Rovigno (Rovinj)
Trieste (Trieszt) és Gorice (Görz)
Dalmatie
Dalmatien (Dalmácia)
Zára (Zadar) Zára (Zadar)
Spalato (Split)
Lesina (Hvar)
Sebenico (Šibenik)
Macarsca (Makarska)
Dalmatie (Dalmácia) körzet
Raguse
Ragusa (Raguza)
Raguza (Ragusa, Dubrovnik) Raguza (Ragusa, Dubrovnik)
Cattaro (Kotor)
Curzola (Korčula)
Bouches-du-Cattaro (Cattarói-öböl)
és Raguse (Raguza) körzetek

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Robin Harris. Dubrovnik a History. Saqi-Books location = London (2006). ISBN 0-86356-959-5  (angolul)

Források[szerkesztés]

Lásd még[szerkesztés]