Henri Gatien Bertrand

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Henri Gatien Bertrand
General Henri Gatien, count Bertrand by Paul Delaroche.png
Született 1773. március 28.[1][2][3][4][5][6][7]
Châteauroux
Elhunyt 1844. január 31. (70 évesen)[1][2][3][5][6][7]
Châteauroux
Állampolgársága francia[8]
Házastársa Élisabeth-Françoise Dillon
Foglalkozása
  • politikus
  • katona
  • hadmérnök
Tisztség
  • Grand Marshal of the Palace (1813–)
  • francia nemzetgyűlés tagja (1831–1834)
Iskolái
  • Prytanée national militaire
  • École royale du génie de Mézières
Kitüntetései
  • Francia Köztársaság Becsületrendjének nagykeresztje
  • A Diadalívra gravírozott névlista
Sírhely Invalidusok háza (2, 1847. május 5. – )
A Wikimédia Commons tartalmaz Henri Gatien Bertrand témájú médiaállományokat.

Henri Gatien Bertrand (Châteauroux (Indre), 1773. március 28. – Châteauroux, 1844. január 31.) gróf, francia tábornok, I. Napóleon hű társa.

Élete[szerkesztés]

A forradalom alatt belépett a mérnöki hadosztályba, melyben 1795-ben kapitányi rangot kapott. 1796-ban az itáliai (francia) hadsereghez került, azután részt vett az egyiptomi hadjáratban és dandártábornok lett. Az austerlitzi csatában tanúsított bátorságát látva Bonaparte tábornok kinevezte saját hadsegédjévé. Az 1806-os hadjáratban elfoglalta Spandaut, 1807-ben pedig nagyban hozzájárult a friedlandi győzelem kivívásához.

Az 1809. évi hadjáratban az asperni ütközet után kiváló érdemet szerzett magának azzal, hogy a Dunán átvezető hidakat veretett, jutalmul Napóleon őt gróffá emelte, és 1811-ben az Illír tartományok főkormányzójává nevezte ki, Marmont marsall helyére.

Hasonló bátorsággal harcolt az 1812. és 1813. évi hadjáratokban és Duroc halála után a császári palota főmarsallja lett. A tartalékhadtest élén részt vett a lützeni és bautzeni csatákban; nem bírta ugyan megakadályozni, hogy Blücher az Elbán át ne keljen, a lipcsei ütközet után azonban a visszavonulásra nézve rendkívül fontos Lindenau falut megvédte, és a Hanau mellett megvívott csata után fedezte a francia hadsereg átkelését a Rajnán. A császárt lemondása után követte Elba szigetére, és a száz nap alatt sem hagyta el. Hősiesen harcolt Waterloonál, azután Szent Ilona szigetére is elkísérte a száműzött császárt, és annak haláláig vele maradt.

Napóleon elhunyta után Bertrand visszatért Franciaországba, ahol XVIII. Lajos valamennyi előbbi tisztségébe és méltóságába visszahelyezte. Az 1830-as forradalom után Indre département-ban a kamarába választották, ahol a szabadelvű párthoz csatlakozott és különösen a sajtószabadságért és a pairek kamarájának eltörléséért emelt szót. 1834-ben visszavonult châteauroux-i jószágára. 1840-ben ő és Joinville herceg Napóleon hamvait Szent Ilonáról Párizsba, az Invalidusok dómjába vitték. Fiai kiadták kéziratban hátrahagyott művét: Campagnes d’Égypte et de Syrie, mémoires pour servir à l’histoire de Napoléon, dictés par lui-mème, à Sainte-Hélène, 1847, 2 kötet.[9]

Forrás[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Integrált katalógustár. (Hozzáférés: 2014. április 9.)
  2. a b BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. a b Sycomore (francia nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. Léonore database (francia nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. a b Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  7. a b Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  8. LIBRIS, 2018. március 26. (Hozzáférés: 2018. augusztus 24.)
  9. (V. ö. Grande Encyclopédie VI. 466.)