Demencia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A demencia a gondolkodás, az érzelmek és a társas képességek hanyatlása, ami korlátozza a társas életet és a teljesítőképességet. Többnyire az agy igazolható betegségével jár együtt. Mindenekelőtt a rövid távú emlékezet, távolabbról azonban a hosszú távú memória, a nyelv és a mozgás is érintett, amely azonban csak a betegség előrehaladásával válik feltűnővé. A korábbi szellemi teljesítményhez, akár a veleszületett értelmi fogyatékossághoz képest mértékadó a már meglevő képességek elvesztése. Ma többféle okot ismerünk, amelyek demenciát okozhatnak, és ezek némelyikét gyógyszeres kezeléssel lassítani tudjuk. Leggyakoribb és legismertebb oka az Alzheimer-kór. A demencia a sérülések által okozott intelligenciavesztéstől eltekintve majdnem mindig idős korban, a 60. életév után kezdődik, így az idős kori pszichiátriai zavarok közé tartozik.

Definíciója[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A demencia diagnosztikai kritériumai magukban foglalják az értelmi, érzelmi és a társas képességek hanyatlását, és korlátozza a társas életet és a teljesítőképességet. Vezető tünete az emlékezetzavar. Kezdetben a rövid távú memória károsodik, mind a felidézés, mind a megjegyzés zavart szenved. Később a hosszú távú emlékezetből is eltűnnek emlékek, így a beteg egyre több készséget és képességet veszít el.

Az ICD 10 szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A demencia egy szindróma, ami egy krónikus vagy egyre súlyosbodó agybetegség következménye. A magasabb kognitív funkciók károsodásával jár, így károsodik az emlékezet, a gondolkodás, tájékozódás, megértés, számolás, tanulás, nyelv, véleményalkotás, döntéshozatal. Az öntudat tiszta. A demencia megállapításához a tüneteknek legalább fél éven át fenn kell állniuk. Az érzékszervek a megszokott módon működőképesek, az érzékelés zavartalan. Mindezeket rendszeresen kísérik az érzelmi élet zavarai , az érzelmi kontroll, a motiváció és a társas viselkedés megváltozása. Lehet, hogy éppen ezek a változások a legfeltűnőbbek. Előfordulnak az Alzheimer-kórban, az agy érbetegségei miatt, és más állapotokban is, amelyek közvetlenül vagy közvetve károsítják az idegsejteket.

A DSM-IV szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kognitív deficit észrevehető károsodást okoz a társas életben és a munkateljesítményben, és a korábbiakhoz képest lényeges rosszabbodást eredményez. Mindezek nem az öntudat hirtelen zavara vagy delírium miatt jelentkeznek. Az emlékezet zavarához ezek közül még egynek társulnia kell:

  • Afázia: a nyelv és a beszéd zavara
  • Apraxia: a cselekvés zavara
  • Agnózia: a tárgyak és a személyek felismerésének zavara
  • Diszexekutív szindróma: a tervkészítés, szervezés, sorrend megtartásának zavara

Gyakorisága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy Berlinben végzett, időseket vizsgáló felmérés ezeket a gyakoriságokat találta:

Korcsoport A demenciabetegek
aránya
65-69 1,2 %
70-74 2,8 %
75-79 6,0 %
80-84 13,3 %
85-89 23,9 %
90 éves kor fölött 34,6 %

A kutatók abból indultak ki, hogy a demens betegek felét háziorvosuk nem diagnosztizálta.[1]

Rizikófaktorok és megelőzés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A demencia fő kockázati tényezője a magas életkor. A nők magasabb aránya is a hosszabb várható élettartamra vezethető vissza. Egy másik fontos tényező a depresszió. Gyakran jelentkezik a demencia korai szakaszában, és a demecia támogatja a depresszió megjelenését. Ehhez hozzájárul az, hogy a pszichiátriai betegségek hiányos ismerete miatt gyakran félrediagnosztizálják a betegséget. Emiatt megtörténhet, hogy a mini mentális állapotteszt egy idő után javulást mutat.

További tényezők a keringési rendszer zavarai, például a magas vérnyomás; a magas homociszteinszint, a veseelégtelenség, az elhízás és a cukorbetegség.[2][3][4][5][6] Itt az érrendszer károsodása, az inzulin felépítésének, lebontásának és jelző szerepének zavara, és a glükóztranszformáció hibája az agyban.[7]

A jelenlegi orvostudományi módszerek csak csekély mértékű javulást tudnak elérni. Emiatt különösen fontos a megelőzés szerepe. Így szerephez jut a vérkeringési rendszer ellenőrzése, a mozgás és az étkezés összehangolása, a társas kapcsolatok kialakítása és fenntartása, a depresszió és a cukorbetegség kezelése.[8][9] A dohányzás egy további lehetséges rizikófaktor, emiatt a leszokás is segíthet megelőzni a demenciát. Egy viszonylag új kutatás szerint a rendszeres mozgás, a napi zöldség- és gyümölcsfogyasztás, mértékletes alkoholbevitel és a nikotin mellőzése megelőzheti a demenciát.[10] Eszerint a normális testsúlynak nincs különösebb szerepe a demencia megelőzésében.

Egy 2012-ben véget ért hosszú távú kutatás kapcsolatot mutatott ki a fogazat állapota és a demencia között. Eszerint a legalább 13 hiányzó fog 1,85-szörösére növeli a demencia kockázatát, hogyha a hiányokat nem pótolják rögzített fogpótlással. Ez a kutatás 4425, kezdetben 65 éves japánt követett négy éven át. Közülük 220 betegedett meg demenciában.[11]

Okai és típusai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A német nyelvterületen az okok, az Amerikai Egyesült Államokban inkább az agykárosodás helye szerint rendszerezik a demenciát.

A német neurológiai társaság szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Keletkezése szerint a demencia lehet érrendszeri, degeneratív vagy ezek együttese.[12]

  • Érrendszeri demencia (VAD)[13]
  • Többszörös infarktus szindróma: nagyobb, egyenkénti vagy többszörös iszkémiás vagy hemorrhágiás események az idegszövet kritikus tömegének csökkenésével (100 ml).
  • Stratégiai sérülések: a kisebb szövetpusztulások nagy mértékű funkciózavart okoznak, mert a szövetpusztulások kulcsfontosságú területeket érintenek.
  • Mikroangiopátiás sérülések
  • multilakunáris szindróma
  • szubkortikális érrendszeri enkefalopátia, SVE
  • Mikroedények módosulása
  • Genetikai alapbetegségek:
  • CADASIL-kór
  • HERNS-szindróma
  • családi angol demencia, HCHWA-D holland, HCHWA-I izlandi típus

Az ICD 10 szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ICD 10 így rendszerezi a demenciát:[16]

  • Az Alzheimer-kór által kiváltott demencia
  • Érrendszeri demencia
  • akut kezdetű VAD: több kisebb szélütés után egy nagyobb infarktus az agyerekben kialakult trombózis, embólia vagy vérzés miatt
  • multiinfarktus demencia: elsősorban kérgi demencia, általános kezdet, az infarktusok halmozódásával
  • kéreg alatti érrendszeri demencia: magas vérnyomás, iszkémiák sorozata a féltekék fehérállományában, az Alzheimer-kórhoz hasonló tünetekkel
  • vegyesen kérgi és kéreg alatti demencia
  • egyéb érrendszeri demencia
  • közelebbről nem meghatározott érrendszeri demencia
  • Másodlagos demencia (másik betegség által okozott):

Más rendszerezések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Amerikai Egyesült Államokban megkülönböztetik a kérgi és a kéreg alatti demenciát.[17][18] Ezek nemcsak helyükben, hanem tüneteikben is különböznek. Az Alzheimer-kór a kérgi demencia klasszikus formája. A kéregt alatti demencia ismert típusai a szubkortikális arteroszklerotikus enkefalopátia, és a következőkhöz társuló demencia: a Parkinson-kór, a normál nyomású vízfejűség, a Wilson-kór és a Huntington-kór.

Kapcsolatot sejtenek a demencia és a krónikus veseelégtelenség között.[19][20]

Elterjedtsége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Leggyakoribb formája valószínűleg az Alzheimer-kór, amit 20%-kal követ az érrendszeri demencia.

A neuropatologikus vizsgálatok alapján az agyi elváltozások már fiatal felnőttkorban megjelennek, és az életkor előrehaladtával egyre súlyosabbakká válnak. A demencia akkor jelentkezik, amikorra az agysejtek nagy része már tönkrement. Azonban csak az esetek egyharmadában tudták kétségtelenül bizonyítani az összefüggést egy neurodegeneratív betegséggel bizonyítani.[21]


A demencia leggyakoribb okai (becsült számok 2005 augusztusából)
Alzheimer-kór ca. 50–60 %
Érrendszeri demencia ca. 20 %
Vegyes ca. 15 %
Másodlagos demenciák (becsült számok 2005 augusztusából)
Lewy-testecske betegség és Parkinson-szindróma ca. 10–20 %
Frontotemporális demencia ca. 5–10 %
Más < 5 %

A pontos számok nem ismertek, mivel nehéz egymástól megkülönböztetni a típusokat, és a keverékformák gyakoriak.

Felismerése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tünetek alapján kialakított feltételezés megerősítésére a beteg kórtörténete alapján választanak képalkotó eljárást. Lényegesek a beteggel közvetlen kapcsolatban állók megfigyelései is. A betegnek rendszerint nem tűnik fel a memóriazavara, sőt, a határidőkre jól emlékezhet. Másrészt viszont lehetséges, hogy depressziója miatt a valóságosnál súlyosabbnak érzi emlékezetzavarát. A mágneses rezonancia vizsgálat, a komputertomográfia és az elektroenkefalográfia jó arra is, hogy a demenciát meg tudják különböztetni más agyi betegségektől.

A kezelhető okok feltárására vérvizsgálatot is végeznek. Az általános vérkép mellett mérik a cukorszintet, a B12-vitamin-szintet, a máj, a vese működésére utaló anyagok szintjét, vizsgálják az elektrolitokat, a pajzsmirigyhormont és a CRP-t. A gyanú megerősítésére pszichometriai teszteket végeznek: óratesztet, MMSE-t, vagy DemTectet. A későbbiekben is használják a teszteket az állapotváltozások nyomon követésére és a kezelések sikerességének felmérésére.

A mai technika már elég fejlett ahhoz, hogy már a kezdet kezdetén is felismerje a demenciát. A korán felismerhető jelek közé tartozik a halántéklebeny közepének sorvadása, a τ- és β-amiloid szintje az agy-gerincvelői folyadékban, és a kérgi anyagcserezavar. Az amiloidot PET-ligandumokkal teszik láthatóvá a képalkotó eljárások számára.[22] Ezekből a leletekből megjósolható a demencia későbbi lefutása.[23] Ez azt a reményt is táplálja, hogy a kalóriában szegényebb étrenddel vagy több testmozgással megelőzhető a demencia kialakulása.[24] A német kutatók által kialakított pontozásos rendszer lehetővé teszi, hogy a háziorvosok technikai segédeszközök nélkül is fel tudják ismerni az Alzheimer-kórt az időseknél. A pontrendszer 80%-os valószínűséggel megjósolja a betegséget.[25]

A fluordezoxiglükózzal végzett pozitronemissziós tomográfia alkalmas arra, hogy elkülönítsék a demenciát más betegségektől.[26] Így már nagyon korán kimutathatók azok az agyterületek, ahol lelassult a glükóz anyagcseréje. Ezzel az Alzheimer vagy a frontotemporális demencia is felderíthető. A depresszióval járó demenciák egy másik mintázattal tűnnek ki.

Az extrapiramidális mozgászavarral kísért demencia kimutatására szcintigráfiát használnak, J123 beta-CIT vagy DAT-szkennel, J123-IBZM szcintigráfiát és PET-et levodopával. Ezzel elkülöníthető az Parkinson-kór, a multiszisztémás atrófia, a progresszív szupranukleáris szemizombénulás és a tremor.

Elkülönítése más betegségektől[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Több pszichikai és neurológiai zavar is összetéveszthető a demenciával:

Tünetei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A demencia megjelenésekor a pszichikai tünetek kerülnek előtérbe, amelyek hasonlóak a depresszióhoz, például a nyomott hangulat, a kezdeményezőképesség, a válaszkészség és az érdeklődés elvesztése, meg az, hogy a beteg túlterheltnek érzi magát.

Kognitív tünetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kognitív tünetek a demenciák legfőbb tünetei. Elsősorban a rövid távú emlékezet érintett, a feledékenység normális. A kezdeti szakaszokban a személy külső arculata még jól működik, mivel az emlékezetzavar felszínes kapcsolatokkal leplezhető. Ez különösen azoknál sikeres, akiknek sok ismerősük volt, így az üzenet egyes tartalmi szakaszait jobban tudják pótolni.

Később a gondolatok tartalmi elemei mélyebben is sérülnek. A demencia súlyosbodásával újabb zavarok jelentkeznek, mint szómegtalálási nehézség, számolási zavar, a térérzékelés zavara, és erős fáradtság. Emiatt gyakran eltévednek, különösen, ha az évtizedek óta megszokott környezetben új épületeket húznak fel.

Végül már a saját legközelebbi hozzátartozóikat sem ismerik fel. Apátiába esnek, nem tudják visszatartani a vizeletüket, és ágyhoz kötötté válnak.

A demencia megrövidíti az élettartamot, azonban a halált nem maga a demencia, hanem más betegségek okozzák.

Mozgászavarok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyes demenciák esetén a mozgászavarok korábban, míg másoknál később kezdődnek. A Parkinson-kórban már nagyon korán fellépnek. A betegek egyre merevebbek lesznek, járásuk kis léptűvé, csoszogóvá válik. Menet közben szétterpesztik lábukat. Könnyen elesnek, különösen, ha testtartási reflexeik is zavart szenvednek.

Viselkedészavarok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A demencia viselkedészavarait a BPSD (Behavioural and Psychological Symptoms of Dementia) rövidítés foglalja össze.[27] Közéjük tartozik az afázia (76%), a céltalan bolyongás (64,5%), evészavarok (ehetetlen evése 63,7%), ingerlékenység és érzelmi labilitás (63%), alvászavarok (53,8%), depresszió (54,3%), szorongás (50,2%), tévképzetek (49,5%), gátlások megszűnése (29,5%), hallucináció (27,8%), eufória (16,6%). A zárójelekben levő számok az egyes tünetek előfordulásának gyakoriságát jelzik az Alzheimer-kóros betegeknél.[28]

Bármely demenciában előfordulhatnak pszichiátriai tünetek. A Parkinson-kórt kísérő demenciára jellemzőek a látási hallucinációk; félhomályban olyan személyek bukkannak fel, akik nincsenek ott. A betegek beszélgetni kezdenek velük. Ebben a szakaszban még tudják, hogy az adott személyek igazából nincsenek jelen. Később állatokat, mesebeli lényeket látnak, vagy mintákat a falon. Ezek után groteszk, többnyire félelemkeltő dolgokat, eseményeket látnak, például az ufók általi elrablásról számolnak be. Nem ritkán a betegek agresszívvá válnak, mivel családtagjaik, gondozóik is beépülnek téveseszméjükbe.

A betegek elveszítik kezdeményezőképességüket. Elhanyagolják hobbijaikat, a tisztálkodást, és otthonuk rendbentartását is. Végül még az önálló táplálkozásra is képtelenekké válnak. Nincs szándékukban enni, nem érzik az éhséget, elfelejtik megrágni és lenyelni az ételt. A nappali-éjszakai életritmus felborulása nagyban megnehezítheti gondozásukat.

Megélése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Könnyebbé válik a kommunikáció a demens beteggel, hogyha megpróbáljuk beleélni magunkat az ő helyzetébe.

A demens betegek számára a világ furcsa, és érthetetlen, mivel elveszítették a a tájékozódóképességüket. Nem tudják a személyeket, tárgyakat, helyzeteket egy nagyobb rendszerbe betagozni. Emlékezetükre támaszkodva próbálják megérteni és kezelni a helyzeteket. Azonban hiányzik a tudás és a nagyobb összefüggések biztos megértése. Gyakran eltűnik a különbség a jelen és a múlt, a valóság és az álom között. Gyakoriak a hallucinációk, és a gondozók hiába próbálják megértetni a beteggel azok irreális voltát. Ideális esetben ki tudják deríteni a hátterüket, és eszerint kezelni őket.

Ha a beteg még felismeri, hogy nem megfelelően reagált a helyzetre, akkor nyugtalanná válhat, és szoronghat emiatt.

A demensek több időt igényelnek a cselekvésekhez és a reakciókhoz. Például előrehaladott állapotban nem lehet természetes módon táplálni, mivel hiányzik az a hajtóerő, hogy lenyeljék a falatot (abulia). A végső állapotban a személyzet ideje és türelme határára ér.

A betegek gyakran úgy érzik, hogy nem értik meg őket, parancsolgatnak nekik és gyámkodnak fölötte, mivel nem értik, hogy a személyzet miért akarja azt, amit. A betegek többnyire ki tudják fejezni akaratukat.[29] Sokáig képesek azt érzékelni, hogy mások unatkoznak vagy viselkedése kínos a számukra. A késői szakaszban elvész az érzelmi kapcsolatteremtés képessége, ami megterhelő a hozzátartozók számára.

A demens betegek hamar idegesekké válnak, ha olyan dolgokra emlékeztetik őket, amiket elfelejtettek megcsinálni. Ez egyrészt azért kellemetlen nekik, mert emlékezteti őket a feledékenységükre, másrészt arra utal, hogy figyelmetlenségük miatt hibát követtek el.

Ők is átélik érzelmeiket. Különösen súlyos probléma a depresszió, ami kezdődhet a demencia előtt, másrészt a demencia korai szakaszában, amikor a beteg érzi hanyatlását korábbi önmagához képest. Mivel a két betegség tünetei hasonlóak, ezért a felületes szemlélő könnyen összetévesztheti őket. A demencia előrehaladásával egyre szegényedik, sekélyesebbé válik az érzelemvilág. A növekvő érdektelenséggel párhuzamosan a beteg egyre kevésbé képes örülni, vagy szomorkodni, illetve érzéseit kifejezni.

A bánásmódnak figyelembe kell vennie a betegség megélését. Hasznosnak bizonyultak a következők: az emlékezet gondozása, a validálás, a bazális stimuláció és a magatartás-terápia.

Kezelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyógyszeres kezelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A demencia gyógyszerei közé tartoznak a központi hatású Cholinergicumok. Ide tartozik a Donepezil, a Galantamin és a Rivastigmin. A Memantin szintén a demencia kezelésére szolgál, de nem tartozik az előbbi csoportba. A német Institut für Qualität und Wirtschaftlichkeit im Gesundheitswesen 2009-es és 2010-es vizsgálatai szerint a Memantinnak semmilyen klinikai hatása sincs az Alzheimer-kórra.[30] A klinikai tapsztalatok szerint egyes betegeken segítenek a gyógyszerek, másokon nem. A demencia nem gyógyítható, és nem tehető tünetmentessé; a korai szakaszban megkezdett gyógyszerezés egy-két évig tudja késleltetni az állapot további romlását.

A tablettás formátum mellett egyes gyógyszerek tapaszként is használhatók. Ez lehetővé teszi a nagyobb adagokat, a pontosabb adagolást, és egyszerűbb a használatuk, mivel nem kell őket lenyelni. A tapaszok alkalmazásával a hatóanyag szintje egyenletesen tartható, ezzel a mellékhatások is gyengülnek.

A fokhagyma és a Piracetam hatása vitatott, nemkülönben a ginkgo biloba haszna is. A fent már említett német intézet egy 2008-as kutatása szerint az EGb 761-kivonat hatásos adagja Alzheimer-kóros betegeknél napi 240 milligramm.[31] Az Amerikai Egyesült Államokban a Ginkgo Evaluation of Memory kutatás azonban hat éves utánkövetéssel nem találta hasznosnak sem az Alzheimer-kór megelőzésében,[32] sem az értelmi képességek leépülésének megakadályozásában.[33] Viszont a kutatásban módszertani hibákat követtek el, amire maguk a szerzők is utaltak.

A Cochrane Collaboration 2008-ban ugyanarra az eredményre jutott, mint az amerikai kutatás.[34] A nyugtatók és az alvászavarok kezelésére szolgáló készítmények, valamint a napi életritmust szabályozó szerek rontják a szellemi képességeket. Ugyanez teljesül az anticholinerg mellékhatású neuroleptikumokra, amelyeket a hallucinációk ellen használnak. Az érrendszeri demencia ellen egyrészt az érrendszeri betegséget kezelő gyógyszerek, másrészt maga a demencia elleni gyógyszerek is hasznosnak bizonyultak. Ezek közé tartoznak az acetilkolinészterázgátlók, vagy a Memantin.

Nem gyógyszeres kezelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A betegf közérzetének javítására, képességeinek minél tovább tartó megőrzésére és a tünetek enyhítésére ezeket a nem gyógyszeres eljárásokat dolgozták ki:

Emlékezettréning[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az emlékezettréning a beteg vagy a betegséget megelőzni akaró egyén szellemi képességeinek szervezett és rendszeres elmegyakorlata. Gyakorolják például az arcok felismerését fényképeken és a tájékozódást a környéken. Az életben betöltött hasznossága vitatott, mivel a betegnek szembesülnie kell hanyatlásával, ami helyzetének további romlásával járhat. Ezért csak a korai szakaszban és az aktuális állapothoz igazodva végzik.

Életrajzmunka[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az életrajzmunka az egyén életének mozzanatait, szokásait, szertartásait, tulajdonságait elemzi. Mit jelent az, hogy M. úr nem akar lefeküdni? Nem kapta meg az elalvás előtti italát, vagy hiányzik a felesége. Minél alaposabb ez az elemzés, annál könnyebben lehet megérteni a beteget. Alapos dokumentációt és a beteg gondozását végző személyzet együttműködését igényli.[35] A Sigrid Hofmaier által kifejlesztett módszer olyan kérdésekkel kezd, amiket az új barátok is fel szoktak tenni, például érdeklődnek a kedvenc ételek, a kedvenc zenék és a hobbik iránt. Így a kérdező megtudhatja, hogy mit szeret és mit nem szeret a beteg, ami akkor is hasznos, ha a beteg elveszti a beszédét és külső segítségre szorul. Így a személyzet a hozzátartozók megkérdezése nélkül is közel kerülhet a beteghez.[36]

Jelenléti tematikus kíséret[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hans Thomae fejlődéspszichológus dinamikus személyiségelmélete alapján Andreas Kruse egy kutatásában demens betegeket vizsgált, hogy nyitott, bizalmi kapcsolatokban személyes, az életük folyamán őket érdeklő témákat kapcsolatonként táplálják.[37]

A módszer konkrétan arról szól, hogy közösen megbeszélik az adott témákat, átveszik a jellegzetes mintázatokat, amelyek az embert élete folyamán jellemezték. Ezek még akkor is megmaradnak, amikor a konkrét életrajzi esemény már elfelejtődött. Például egyes kifejezésmódok, nyelvismeretek vagy külföldi tanulmányok is sorra kerülhetnek.[38][39]

Validáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A validáció Carl Rogers kliensközpontú beszélgetésvezetésén alapul. A módszert Naomi Feil fejlesztette ki, hogy az idős, dezorientált emberek haláluk előtt még igyekeznek feldolgozni az el nem végzett feladataikat. Jelenlegi formájában nem az elvégzetlenül maradt feladatokra, hanem a beteg állapotára és maradék képességeire összpontosítanak. Ezek elfogadására kell rávezetni az idős beteget.

MAKS-terápia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A MAKS-terápia egy speciálisan a demens betegek igényeire szabott nem gyógyszeres eljárás, amely négy komponensből áll: a mozgás, a mindennapos tevékenységek elvégzésének képessége, a kognitív képességek és a spirituális képességekmegmozgatásából. Bajoroszágban a Neuendettelsau diakónia által üzemeltetett 5 otthon[40] 98 lakóját vizsgálva a MAKS-terápiába bevont lakók a 12 hónapos kezelés alatt megőrizték képességeiket, míg a többiek hanyatlottak. A csoportos kezelést a bevontak pozitívan élik meg, hangulatuk javul, mindennapos feladataik elvégzéseihez szükséges és mentális képességeik megmaradnak. Legalább ugyanolyan hatásos volt, mint az akkoriban használatos Alzheimer-kórra adott gyógyszerek, sőt, a mindennapos képességekre még azoknál is jobb hatása volt, és nem voltak mellékhatásai.

ZiL-program[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A ZiL német rövidítés, jelentése: vissza az életbe. A demens betegek és hozzátartozóik számára fejlesztették ki. Steffen Pekruhl a 21. század elején a demencia okaival és fejlődésével foglalkozott, és tesztkézikönyvet írt, és meghatározta a fejlesztési irányelveket. Ezek mind a betegek, mind hozzátartozóik részéről kedvező fogadtatásra talált. Ez egy egységes program, amely képes alkalmazkodni az egyéni jellegzetességekhez.

Bánásmód[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bánásmód legfőbb eleme a türelem. A türelmetlenség azt jelzi a betegnek, hogy már megint rosszul csinált valamit, ami érzelmileg is rosszul esik, szomorúságot okoz, és a békétlenséget kelt.

Fontos továbbá a beteg romló memóriájával is tisztában lenni. Az emlékezőképesség romlásával a tanulási képesség is romlik. Amit mondanak neki, annak nagy részét néhány percen belül elfelejti, ezért nem jó vele időpontot egyeztetni. A kondicionálás azonban továbbra is működik. Ha például minden alkalommal az asztal egyik székéhez vezetik, és elmondják neki, hogy az az ő helye, akkor egy idő után magától is ezt a helyet fogja felkeresni. Még arra a kérdésre is tud válaszolni, hogy hol a helye. Ezzel szemben azonban jobb, ha nem kérdezgetjük. A mozgástér ellenőrzésére már léteznek különféle technikai berendezések, amelyek megakadályozzák, hogy a demens beteg felügyelet nélkül elhagyja az otthont. Így elkerülhetők bizonyos veszélyhelyzetek, a hozzátartozók vagy a riadólánc időben információhoz juthat a beteg hollétéről.

Egy demens beteg lánya, Stella Braam szerint a betegek gyámkodásként élik meg a személyesen nem hozzájuk illő elfoglaltságokat, a túl nagy, hangos tömeget, vagy akár a biztonsági berendezéseket.[41]

A demencia paradoxona[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jens Bruder az Alzheimer-kór kapcsán a demencia paradoxonáról beszél. Minél súlyosabb a betegség, a beteg annál kevésbé érzékeli annak súlyosságát, és annál kevésbé fogja fel, mennyire romlottak szellemi képességei, és más következményekkel is egyre kevésbé van tisztában.

Kommunikáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A beteggel egyszerű nyelven kell beszélni. Az értelmi képességek romlása mellett a nagyothallás is nehezítheti a kommunikációt. Minden mondat rövid legyen, és csak egy információt tartalmazzon; például ahelyett, hogy: „Állj fel, és vedd fel a kabátodat” helyett először csak annyit mondani: „Állj fel”, majd ha felállt, akkor mondani a következő utasítást. Az elvont fordulatoknál jobban értik a beszédfordulatokat, szólásokat és közmondásokat. Segíthet, ha feljegyezzük, hogy melyiket értette, és melyiket nem. Minden körülmények között kerülni kell a vitát a beteggel, még akkor is, ha nincs igaza, mivel a vita után rossz érzés marad vissza, amit tovább súlyosbít az, ha az adott fél belátta, hogy nincs igaza. A vita azért is fenyegető számára, mivel nem tud visszanyúlni a korábbi tapasztalataihoz, és a jövőnek sincs számára jelentősége. Majdnem mindig a jelenben él.

Hogyha már alig érti, a beszédet, vagy alig tud beszélni, akkor is fontos, hogy minél több érzéken keresztül, és mozgással is érintkezésben maradjon vele a környezete. Figyelni kell az érzékek változásaira, például az ízlelés az édes felé tolódik el. A régi nóták, ismert népdalok hatására a beteg felvirágozhat. Erre is igaz, hogy ne terheljük túl egyik érzéket sem. Még a különböző érzékek együttes ingerlése is nyomasztóan hathat, mert nem tudja elkülöníteni az okokat. Meg kell találni a számára megfelelő egyensúlyt az ingerszegény és az ingergazdag világ között.

Ideális esetben a környezet képes beleélni a beteg helyzetébe, például a validáció eredményeként.

A környezetnek alkalmazkodnia kell a beteghez. Képzeljük el a következő helyzetet: az ember egy idegen helyen ébred fel a saját személyes tárgyai nélkül. Valaki bejön, és minden tájékoztatás nélkül mosdatni, öltöztetni és etetni kezdi, mintha ez lenne a természetes. Ez gyakori az idősek otthonába való költöztetés után. A gondozónak bele kell élnie magát a beteg helyzetébe, és minden cselekvését kommentálnia kell, valamint arról is tájékoztatnia kell a beteget, hogy mi lesz a következő lépés. Mivel a személyes tárgyak ismerősek, és biztonságot sugallnak, ezért fontos őket a beteg közelében tartani. Fontos a megfelelő megvilágítás is, mivel a térlátás károsodásával az árnyékok értelmezése is károsodik, így azok bizonytalanságot keltenek. A padló színeinek változását hullámokként értékelheti a beteg. Fontos, hogy a beteg biztonságban érezze magát, és képben legyen, különben nem fog együttműködni az őt ápolókkal.

Erwin Böhm a gyermekkori érzelmekre fókuszált a demens betegek rehabilitációjának érdekében. Bühm javasolja, hogy készítsék el a gyerek vagy fiatal szociogrammját, amibe azt is beírják, hogy szerzett örömet az egyénnek gyermek- és ifjúkorában. Ezek alapján újjáéleszthetők a gyermekkori emlékek. Így a betegek újra felvidulhatnak és boldogok lehetnek, és új életenergiákat nyerhetnek. Ezzel a betegség okozta károsodások mérsékelhetők.

A gondozók helyzete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A demens betegek 90%-át családtagjaik gondozzák, 80%-ban nők. A gondozók tulajdonképpen feláldozzák életüket a beteg ápolásáért; ennek mértékét alulbecsülik. Gyakran még régi társas kapcsolataikat is elhanyagolják, és nem tudnak megfelelően kommunikálni a beteggel, akit ápolnak. Gyakran a korábbi szeretetteljes kapcsolatukra emlékezve önmagukat hibáztatják a dühkitörésekért, amelyeknek oka az elkeseredés, a düh és a kiszolgáltatottság érzése a betegséggel szemben. Emellett még ők maguk is félnek attól, hogy egyszer majd ők is demenciában fognak megbetegedni. Ehhez jönnek a pénzügyi gondok, mivel sokszor munkahelyük feladására kényszerülnek, és az állam nem ismeri el, hogy egy ápoló munkáját végzik el, amiért csak segély összegű juttatást, vagy még annyit sem kapnak. Emellett lehet, hogy részben a pénzügyi gondok miatt az eddigi lakóhelyüket is el kell hagyniuk. Mindez depressziót okozhat, vagy pszichoszomatikus betegséget eredményezhet. Ezek sokszor csak a demens beteg halála után jelentkeznek, amikor az otthoni ápolást végző személy újra be akar illeszkedni a normális életbe. A gyászolók csoportjai segíthetnek feldolgozni a veszteséget, és visszatérni a társas közegekbe.

Az ápoló családtag magára vesz minden támadást, ami az általa ápoltat éri. Hogyha a beteg viselkedése értelmetlen, akkor rosszindulatot feltételeznek. Mindezek miatt az ápoló családtagnak és a betegnek együtt segítséget kell kérnie pszichiáternél, a hasonló problémákkal küzdők csoportjainál, egy demencia-tanácsadóban, vagy jobban elosztani a feladatokat a családban. Ez utóbbi lehetőség azonban többnyire nem működőképes.

Tanácsos már a diagnózis után megfelelő lakást keresni, ahol majd a késői fázisban is úgy élhet a beteg, hogy tudja fogadni a látogató rokonokat, és a későbbi gondozásról is említést kell tenni. Sok öregek otthona nem tudja fogadni a demens betegeket, amelyek pedig fel vannak készülve, ott hosszú a várakozási idő.

A kamasz családtagok helyzete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A betegség első tünetei gyakran már 55 éves kor körül jelentkeznek. A hosszú, lappangó lefutás miatt a kamasz bizonytalanná válhat és elveszítheti az ősbizalmát a beteggel szemben. Mivel ez a párválasztásra is kihat, ezért javasolják az önsegélyező csoportokba járást. Példaként az Anonim Alkoholisták csoportjának tizenéves alcsoportja említhető.

A családtagok környezetének helyzete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csak kevés ismerős, vagy közeli barát tudja jól kezelni a helyzetet. Egyesek gyorsan visszavonulnak, mások gátlások nélkül kifejezik véleményüket, hogy nemcsak a beteget kezelik gyerekként. Kellemetlen kérdéseket tesznek fel, és kéretlen tanácsokat adnak, amelyek kellemetlenül érintik a családtagokat, például a gondozás költségeit firtatják, vagy az eutanáziát javasolják.

Az akut szakaszban a családtagoknak nincs erejük ahhoz, hogy magyarázkodjanak, emiatt inkább megszakítják ezeket a kapcsolatokat. A kéretlen tanácsadók gyakran még a beteg halála után is újra felbukkannak, és drasztikus azonnali újrakezdést javasolnak, vagy szakirodalmat, rendezvényeket ajánlanak Alzheimer-kór, illetve demencia témában, még akkor is, ha a családtagok erre semmi érdeklődést sem mutatnak. Nagy lelkierőt és sok következetességet igényel, hogy sértődés nélkül megszakítsák az efféle kapcsolatokat. Itt is segíthetnek az önsegélyező csoportok.

Gazdasági hatásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2004-ben a német szövetségi kormány a demencia kezelésére és ápolására költött összeget 26 milliárd euróra becsülte. Az összeg 30%-át az otthon ápoló családtagok költötték el. Az akkori becslések a költségek további növekedését várták, és 2010-re 36,3 milliárd eurót irányoztak elő. Ez azonban az egyre kisebb családok és háztartások miatt tovább nőhet.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 18. századig a demencia különféle értelmi zavarokat jelölt fiatal- és időskorban egyaránt, és gyengeelméjűséget jelentett. Jean-Étienne Esquirol 1827-ben különbséget tett a veleszületett és a szerzett gyengeelméjűséget, és a démence szót csak az utóbbira használta. A német nyelvű szakirodalomban sokáig csak a késői szakaszt jelölte. Eugen Bleuler 1916-ban nem specifikus agyszervi pszichoszindrómaként írta le kognitív és érzelmi zavarokkal, meg a személyiség megváltozásával, mint a krónikus agybetegségek pszichopatologikus következményét. Fia, Manfred Bleuler 1951-ben ebből elkülönítette az agyra lokalizált pszichoszindrómát, és rámutatott annak hasonlóságára az endokrin eredetű pszichés zavarokkal. A modern osztályozási rendszerek, mint a ICD-10 és a DSM-IV sokat bővítettek a demencia definícióján. Ma már a demencia nemcsak a kognitív zavarokat jelenti, hanem a magasabb pszichés funkciók szerzett komplex zavarmintázatát is. Ezek lehetnek visszafordíthatók vagy visszafordíthatatlanok, de nem magyarázhatók tudatzavarral és a gondolkodás és a mindennapi élet zavarával járnak.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Boustani M et al 2003, Ann Intern Med
  2. Murray, Anne M, David S Knopman (2010. október 1.). „Cognitive impairment in CKD: no longer an occult burden”. American Journal of Kidney Diseases 56 (4), 615–618. o. DOI:10.1053/j.ajkd.2010.08.003. ISSN 1523-6838. Hozzáférés ideje: 2011. szeptember 10.  
  3. Elias, M. F. et al. (2005.). „Obesity, diabetes and cognitive deficit: The Framingham Heart Study”. Neurobiol Aging. 26 (1), 11–16. o. PMID 16223549.  
  4. Wolf P. A. et al. (2007.). „Relation of obesity to cognitive function: importance of central obesity and synergistic influence of concomitant hypertension. The Framingham Heart Study”. Curr Alzheimer Res. 4 (2), 111–116. o. PMID 17430232.  
  5. Irie F. et al. (2008.). „Enhanced risk for Alzheimer disease in persons with type 2 diabetes and APOE epsilon4: the Cardiovascular Health Study Cognition Study”. Arch Neurol 65 (1), 83–89. o. PMID 18195144.  
  6. Xu W. L. et al. (2009.). „Uncontrolled diabetes increases the risk of Alzheimer's disease: a population-based cohort study”. Diabetologia. 52 (6), 1031–1039. o. PMID 19280172.  
  7. Naderali, E. K. et al. (2009.). „Obesity and Alzheimer's Disease: A Link Between Body Weight and Cognitive Function in Old Age”. Am J Alzheimers Dis Other Demen. Epub ahead of print. PMID 19801534.  
  8. Middleton, L. E. et Yaffe, K. (2009.). „Promising strategies for the prevention of dementia”. Arch Neurol. 66 (10), 1210–1215. o. PMID 19822776.  
  9. Kirshner, H. S. (2009.). „Vascular dementia: a review of recent evidence for prevention and treatment”. Curr Neurol Neurosci Rep. 9 (6), 437-442. o. PMID 19818230.  
  10. Peter Elwood, Julieta Galante, Janet Pickering, Stephen Palmer, Antony Bayer, Yoav Ben-Shlomo, Marcus Longley, John Gallacher, Krish Sathian: Healthy Lifestyles Reduce the Incidence of Chronic Diseases and Dementia: Evidence from the Caerphilly Cohort Study. In: PLoS ONE. 8, 2013, S. e81877, doi:10.1371/journal.pone.0081877.
  11. Yamamoto, T. et al. (2012.). „Association between self-reported dental health status and onset of dementia: a 4-year prospective cohort study of older Japanese adults from the Aichi Gerontological Evaluation Study (AGES) Project”. Psychosom. Med. 74 (3), 241–248. o.  
  12. Leitlinien für Diagnostik und Therapie in der Neurologie; Deutsche Gesellschaft für Neurologie; 4. überarbeitete Auflage, ISBN 978-3-13-132414-6; Georg Thieme Verlag Stuttgart
  13. Leitlinien für Diagnostik und Therapie in der Neurologie - Diagnostik vaskulärer Demenzen - Stufe 1; Deutsche Gesellschaft für Neurologie; 4. überarbeitete Auflage, ISBN 978-3-13-132414-6; Georg Thieme Verlag Stuttgart
  14. Leitlinien für Diagnostik und Therapie in der Neurologie - Diagnostik degenerativer Demenzen - Stufe 1; Deutsche Gesellschaft für Neurologie; 4. überarbeitete Auflage, ISBN 978-3-13-132414-6; Georg Thieme Verlag Stuttgart
  15. Leitlinien für Diagnostik und Therapie in der Neurologie - Therapie neurodegenerativer Demenzen - Stufe 1; Deutsche Gesellschaft für Neurologie; 4. überarbeitete Auflage, ISBN 978-3-13-132414-6; Georg Thieme Verlag Stuttgart
  16. DMIDI/WHO: Organische, einschließlich symptomatischer psychischer Störungen (F00-F09) (deutsch nyelven), 2005. (Hozzáférés: 2009. szeptember 16.)
  17. In: Cummings JL, ed. Subcortical dementia. New York: Oxford University Press, 1990
  18. Albert ML. Subcortical dementia: historical review and personal view. Neurocase 2005;11(4):243-5.
  19. Barzilay, Joshua I, Annette L Fitzpatrick, Jose Luchsinger, Sevil Yasar, Charles Bernick, Nancy S Jenny, Lewis H Kuller (2008. augusztus 1.). „Albuminuria and dementia in the elderly: a community study”. American Journal of Kidney Diseases: The Official Journal of the National Kidney Foundation 52 (2), 216-26. o. DOI:10.1053/j.ajkd.2007.12.044. ISSN 1523-6838. Hozzáférés ideje: 2008. november 8.  .
  20. Kurella Tamura, Manjula, Virginia Wadley, Kristine Yaffe, Leslie A McClure, George Howard, Rodney Go, Richard M Allman, David G Warnock, William McClellan (2008. augusztus 1.). „Kidney function and cognitive impairment in US adults: the Reasons for Geographic and Racial Differences in Stroke (REGARDS) Study”. American Journal of Kidney Diseases: The Official Journal of the National Kidney Foundation 52 (2), 227-34. o. DOI:10.1053/j.ajkd.2008.05.004. ISSN 1523-6838. Hozzáférés ideje: 2008. november 8.  
  21. Patricia A. Boyle, Robert S. Wilson u. a.: Much of late life cognitive decline is not due to common neurodegenerative pathologies. In: Annals of Neurology. 2013, S. n/a–n/a, doi:10.1002/ana.23964.
  22. H.-J. Gertz und A. Kurz: Diagnose ohne Therapie Frühdiagnostik der Alzheimer-Krankheit im Stadium der leichten kognitiven Beeinträchtigung. Der Nervenarzt. 2011, DOI: 10.1007/s00115-010-3213-3 [1]
  23. Frank Jessen u. a.: Prediction of Dementia by Subjective Memory Impairment. Arch Gen Psychiatry 2010. 67; 414–422
  24. Kirk-. I. Erickson u. a.: Exercise training increases sizie of hippocampus and improves memory. PNAS January 31.2011.1, 2011, doi: 10.1073/pnas.1015950108. [2]
  25. Frank Jessen et.al.: Prediction of dementia in Primary Care Patients. PLoS ONE: Research Article, published 18 Feb 2011/10.1371/journal.pone.0016852
  26. 18F-FDG PET Studies in Patients with Extratemporal and Temporal Epilepsy: Evaluation of an Observer-Independent Analysis
  27. Cummings JL. The Neuropsychiatry of AD and Related Dementias. Taylor & Francis, London, 2003
  28. Mirakhur A, Craig D, Hart DJ, McLlroy SP, Passmore AP. Behavioural and psychological syndromes in Alzheimer's disease. Int J Geriatr Psychiatry. 2004 Nov;19(11):1035-9.
  29. Maren Niebuhr (Hrsg.): Interviews mit Demenzkranken. Wünsche, Bedürfnisse und Erwartungen aus Sicht der Betroffenen. Eine qualitative Untersuchung zur subjektiven Lebensqualität von Demenzkranken. Kuratorium Deutsche Altershilfe, Köln, 2004. 205 Seiten. ISBN 978-3-935299-65-7.
  30. Institut für Qualität und Wirtschaftlichkeit im Gesundheitswesen: Abschlussbericht zu Memantin bei Alzheimer Demenz. [3]
  31. Institut für Qualität und Wirtschaftlichkeit im Gesundheitswesen: Abschlussbericht zu ginkgohaltigen Präparaten bei Alzheimer-Demenz. 2008. [4]
  32. Steven T. DeKosky u. a.: Ginkgo biloba for Prevention of Dementia. JAMA. 2008;300(19):2253-2262. [5]
  33. Beth E. Snitz u. a.: Ginkgo biloba for Preventing Cognitive Decline in Older Adults. JAMA. 2008;300(19):2253-2262. [6]
  34. J. Birks u. a.: Ginkgo biloba for cognitive impairment and dementia. Cochrane Database of Systematic Reviews 2009, Issue 1. Art. No.: CD003120. DOI:1002/14651858.CD003120.pub3[7]
  35. Thiemes Altenpflege (Herausgegeben von Ilka Köther), Auflage von 2005
  36. Hilfe für Demenzkranke Der Ich-Pass für den Notfall http://www.taz.de/!37705/
  37. Sonja Ehret, Andreas Kruse: Die daseinsthematische Methode als Grundlage für die Stärkung der Beziehung zwischen dem demenzkranken Menschen und seinen Angehörigen. (PDF; 2,5 MB) Institut für Gerontologie, Universität Heidelberg 2008.
  38. Sonja Ehret: Die Daseinsthemen - der Stoff, aus dem die Persönlichkeit ist
  39. Sonja Ehret: Daseinsthemen und Daseinsthematische Begleitung bei Demenz. In: A. Kruse (Hrsg.): Lebensqualität bei Demenz? Zur Auseinandersetzung des Menschen mit Grenzsituationen. Akademische Verlagsgesellschaft, Heidelberg 2010.
  40. Diakonie Neuendettelsau
  41. Stella Braam: Ich habe Alzheimer. Wie die Krankheit sich anfühlt. Weinheim, Beltz, 2007 (Niederländisch 2005). 192 Seiten. ISBN 3-407-85763-2

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tankönyvek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Naomi Feil, Vicki de Klerk-Rubin: Validation. Ein Weg zum Verständnis verwirrter alter Menschen. 9., überarbeitete und erweiterte Auflage. Reinhardt, München u. a. 2010, ISBN 978-3-497-02156-7.
  • Hans Förstl (Hrsg.): Demenzen in Theorie und Praxis. 3., aktualisierte und überarbeitete Auflage. Springer, Berlin u. a. 2011, ISBN 978-3-642-19794-9.
  • Hans Förstl (Hrsg.): Lehrbuch der Gerontopsychiatrie und -psychotherapie. Grundlagen, Klinik, Therapie. 2., aktualisierte und erweiterte Auflage. Thieme, Stuttgart u. a. 2003, ISBN 3-13-129922-3.
  • Esme Moniz-Cook, Jill Manthorpe: Frühe Diagnose Demenz. Rechtzeitige evidenzbasierte psychosoziale Intervention bei Menschen mit Demenz. Huber, Bern 2010, ISBN 978-3-456-84806-8.
  • Harmut Reinbold, Hans-Jörg Assion: Dementicum. Kompaktwissen über Demenz und Antidepressiva. PGV – PsychoGen-Verlag, Dortmund 2010, ISBN 3-938001-07-0.
  • Frank Schneider: Demenz. Der Ratgeber für Patienten und Angehörige. Verstehen, therapieren, begleiten. Herbig, München 2012, ISBN 978-3-7766-2688-9.
Pflege
  • Heidi Ahlborn: Tilla. Eiskönigin wider Willen. Erlebnisbericht. Ein wahre Geschichte über das Leben mit Demenz. Mira-Motta-Verlag, Friedland 2013, ISBN 978-3-9815410-0-7.
  • Erwin Böhm: Ist heute Montag oder Dezember? Erfahrungen mit der Übergangspflege. 9. Auflage. Psychiatrie-Verlag, Bonn 2005, ISBN 3-88414-062-0.
  • Erwin Böhm: Alte verstehen. Grundlage und Praxis der Pflegediagnose. 9. Auflage. Psychiatrie-Verlag, Bonn 2005, ISBN 3-88414-124-4.
  • Erwin Böhm: Verwirrt nicht die Verwirrten. Neue Ansätze geriatrischer Krankenpflege. 14. Auflage. Psychiatrie-Verlag, Bonn 2006, ISBN 978-3-88414-097-0.
  • Thomas Buchholz, Ansgar Schürenberg: Basale Stimulation in der Pflege alter Menschen. Anregungen zur Lebensbegleitung. 4., vollständig überarbeitete und erweiterte Auflage. Huber, Bern 2013, ISBN 978-3-456-85302-4.
  • Gerald Gatterer, Antonia Croy: Leben mit Demenz. Praxisbezogener Ratgeber für Pflege und Betreuung. Unter Mitarbeit von Gabriela Neubauer, Michael Schmieder und Hans Georg Zapotoczky. Springer, Wien u. a. 2005, ISBN 3-211-00804-7.
  • Erich Grond: Pflege Demenzkranker. 3., vollständig überarbeitete Auflage. Schlütersche, Hannover 2005, ISBN 3-89993-431-8 (Lehrbuch für Pflegeberufe).
  • Sven Lind: Demenzkranke Menschen pflegen. Grundlagen, Strategien und Konzepte. 2., korrigierte und ergänzte Auflage. Huber, Bern u. a. 2007, ISBN 978-3-456-84457-2.
  • Erika Steinbrecher: Behnkes Erben – Verwirrungen. Edition Godewind, Bad Kleinen 2012, ISBN 978-3-940206-47-3.

Szakmai társaságok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyebek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Demenz című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.