2002–2003-as UEFA-bajnokok ligája (csoportkör)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A 2002–2003-as UEFA-bajnokok ligája csoportkörének mérkőzéseit 2002. szeptember 17. és november 13. között játszották le.

A csoportkörben 32 csapat vett részt, a sorsoláskor nyolc darab négycsapatos csoportot képeztek. A csoportokban a csapatok körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A csoportok első két helyezettje a második csoportkörbe jutott. A harmadik helyezettek az UEFA-kupa harmadik fordulójába kerültek. A negyedik helyezettek kiestek.

Sorsolás[szerkesztés]

A sorsolás előtt a csapatokat négy darab nyolccsapatos kalapba sorolták az úgynevezett UEFA-együtthatójuk sorrendjében. A címvédő Real Madrid automatikusan az 1. kalapba került, az első sorszámú kiemeltként. Minden kalapból minden csoportba egy-egy csapatot sorsoltak. Egy csoportba nem kerülhetett két azonos nemzetiségű csapat.[1]

Csapat Együttható Kalap
Spanyolország Real Madrid (címvédő) 147,223 1
Németország Bayern München 133,495
Spanyolország FC Barcelona 116,233
Anglia Manchester United 111,899
Spanyolország Valencia CF 106,233
Olaszország Juventus 91,334
Anglia Arsenal 90,729
Olaszország Internazionale 88,334
Spanyolország Deportivo La Coruña 82,233 2
Németország Bayer Leverkusen 81,495
Anglia Liverpool FC 79,729
Törökország Galatasaray SK 78,362
Olaszország AS Roma 77,334
Franciaország Olympique Lyonnais 74,176
Németország Borussia Dortmund 73,495
Hollandia Feyenoord 70,082
Csapat Együttható Kalap
Olaszország AC Milan 69,334 3
Hollandia PSV Eindhoven 63,082
Ukrajna Dinamo Kijiv 59,979
Oroszország Szpartak Moszkva 59,645
Oroszország Lokomotyiv Moszkva 57,645
Görögország Olimbiakósz 55,058
Görögország AÉK 52,058
Hollandia Ajax 48,082
Norvégia Rosenborg 47,737 4
Franciaország RC Lens 44,176
Anglia Newcastle United 43,729
Belgium Club Brugge 41,762
Franciaország AJ Auxerre 32,176
Belgium KRC Genk 21,762
Izrael Makkabi Haifa 18,666
Svájc FC Basel 14,312

Csoportok[szerkesztés]

Színmagyarázat
Továbbjutott a második csoportkörbe.
Az UEFA-kupa harmadik fordulójába került.
Kiesett.

Az időpontok közép-európai idő/közép-európai nyári idő szerint értendők.

A csoport[szerkesztés]

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
Anglia Arsenal 6 3 1 2 9 4 +5 10
Németország Borussia Dortmund 6 3 1 2 8 7 +1 10
Franciaország AJ Auxerre 6 2 1 3 4 7 −3 7
Hollandia PSV Eindhoven 6 1 3 2 5 8 −3 6
  ARS DOR PSV AUX
Anglia Arsenal   2–0 0–0 1–2
Németország Borussia Dortmund 2–1   1–1 2–1
Hollandia PSV Eindhoven 0–4 1–3   3–0
Franciaország Auxerre 0–1 1–0 0–0  
2002. szeptember 17.
20:45
Arsenal Anglia 2–0 Németország Borussia Dortmund
Bergkamp Gól : 62' 62'
Ljungberg Gól : 77' 77'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Highbury, London
Nézőszám: 34 907
Játékvezető: Anders Frisk (svéd)


2002. szeptember 25.
20:45
Borussia Dortmund Németország 2–1 Franciaország AJ Auxerre
Koller Gól : 6' 6'
Amoroso Gól : 78' 78'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Benjani Gól : 83' 83'

2002. szeptember 25.
20:45
PSV Eindhoven Hollandia 0–4 Anglia Arsenal
(0–1)
Jegyzőkönyv
Gilberto Gól : 1' 1'
Ljungberg Gól : 66' 66'
Henry Gól : 81' 81' Gól : 90+2' 90+2'


2002. október 2.
20:45
PSV Eindhoven Hollandia 1–3 Németország Borussia Dortmund
Van der Schaaf Gól : 74' 74' (0–1)
Jegyzőkönyv
Koller Gól : 21' 21'
Rosický Gól : 69' 69'
Amoroso Gól : 90+2' 90+2'

2002. október 2.
20:45
AJ Auxerre Franciaország 0–1 Anglia Arsenal
(0–0)
Jegyzőkönyv
Gilberto Silva Gól : 48' 48'


2002. október 22.
20:45
Borussia Dortmund Németország 1–1 Hollandia PSV Eindhoven
Koller Gól : 10' 10' (1–0)
Jegyzőkönyv
Bruggink Gól : 47' 47'

2002. október 22.
20:45
Arsenal Anglia 1–2 Franciaország AJ Auxerre
Kanu Gól : 53' 53' (0–2)
Jegyzőkönyv
Kapo Gól : 8' 8'
Fadiga Gól : 27' 27'


2002. október 30.
20:45
PSV Eindhoven Hollandia 3–0 Franciaország AJ Auxerre
Bruggink Gól : 34' 34'
Rommedahl Gól : 48' 48'
Robben Gól : 64' 64'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2002. október 30.
20:45
Borussia Dortmund Németország 2–1 Anglia Arsenal
Rosický Gól : 38' 38' Gól : 62' 62' (11-esből) (1–1)
Jegyzőkönyv
Henry Gól : 18' 18'


2002. november 12.
20:45
AJ Auxerre Franciaország 1–0 Németország Borussia Dortmund
Benjani Gól : 76' 76' (0–0)
Jegyzőkönyv

2002. november 12.
20:45
Arsenal Anglia 0–0 Hollandia PSV Eindhoven
Jegyzőkönyv

B csoport[szerkesztés]

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
Spanyolország Valencia CF 6 5 1 0 17 4 +13 16
Svájc FC Basel 6 2 3 1 12 12 0 9
Anglia Liverpool FC 6 2 2 2 12 8 +4 8
Oroszország Szpartak Moszkva 6 0 0 6 1 18 −17 0
  VAL LIV SPA BAS
Spanyolország Valencia CF   2–0 3–0 6–2
Anglia Liverpool FC 0–1   5–0 1–1
Oroszország Szpartak Moszkva 0–3 1–3   0–2
Svájc FC Basel 2–2 3–3 2–0  
2002. szeptember 17.
20:45
Valencia CF Spanyolország 2–0 Anglia Liverpool FC
Aimar Gól : 20' 20'
Baraja Gól : 38' 38'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Mestalla Stadium, Valencia
Nézőszám: 43 000
Játékvezető: Herbert Fandel (német)

2002. szeptember 17.
20:45
FC Basel Svájc 2–0 Oroszország Szpartak Moszkva
H. Yakin Gól : 50' 50'
Rossi Gól : 55' 55'
(0–0)
Jegyzőkönyv


2002. szeptember 25.
20:45
Szpartak Moszkva Oroszország 0–3 Spanyolország Valencia CF
(0–1)
Jegyzőkönyv
Angulo Gól : 6' 6'
Mista Gól : 71' 71'
Juan Sánchez Gól : 85' 85'

2002. szeptember 25.
20:45
Liverpool FC Anglia 1–1 Svájc FC Basel
Baroš Gól : 34' 34' (1–1)
Jegyzőkönyv
Rossi Gól : 43' 43'
Anfield, Liverpool
Nézőszám: 37 634
Játékvezető: Dick van Egmond (holland)


2002. október 2.
20:45
Liverpool FC Anglia 5–0 Oroszország Szpartak Moszkva
Heskey Gól : 7' 7' Gól : 89' 89'
Cheyrou Gól : 15' 15'
Hyypiä Gól : 28' 28'
Diao Gól : 81' 81'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Anfield, Liverpool
Nézőszám: 40 812
Játékvezető: Alain Hamer (luxemburgi)

2002. október 2.
20:45
Valencia CF Spanyolország 6–2 Svájc FC Basel
Carew Gól : 10' 10' Gól : 13' 13'
Aurélio Gól : 17' 17'
Baraja Gól : 28' 28'
Aimar Gól : 58' 58'
Mista Gól : 60' 60'
(4–0)
Jegyzőkönyv
Rossi Gól : 46' 46'
H. Yakin Gól : 90' 90'


2002. október 22.
20:45
Szpartak Moszkva Oroszország 1–3 Anglia Liverpool FC
Danishevsky Gól : 23' 23' (1–1)
Jegyzőkönyv
Owen Gól : 29' 29' Gól : 70' 70' Gól : 90+1' 90+1'
Dynamo Stadium, Moszkva
Nézőszám: 15 000
Játékvezető: Konrad Plautz (osztrák)

2002. október 22.
20:45
FC Basel Svájc 2–2 Spanyolország Valencia CF
Ergić Gól : 32' 32' Gól : 90' 90' (1–1)
Jegyzőkönyv
Baraja Gól : 36' 36'
Curro Torres Gól : 72' 72'


2002. október 30.
20:45
Liverpool FC Anglia 0–1 Spanyolország Valencia CF
(0–1)
Jegyzőkönyv
Rufete Gól : 34' 34'
Anfield, Liverpool
Nézőszám: 41 831
Játékvezető: Terje Hauge (norvég)

2002. november 5.
18:00
Szpartak Moszkva Oroszország 0–2 Svájc FC Basel
(0–1)
Jegyzőkönyv
Rossi Gól : 18' 18'
Giménez Gól : 89' 89'


2002. november 12.
20:45
Valencia CF Spanyolország 3–0 Oroszország Szpartak Moszkva
Juan Sánchez Gól : 38' 38' Gól : 46' 46'
Aurélio Gól : 78' 78'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2002. november 12.
20:45
FC Basel Svájc 3–3 Anglia Liverpool FC
Rossi Gól : 2' 2'
Giménez Gól : 22' 22'
Atouba Gól : 29' 29'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Murphy Gól : 61' 61'
Šmicer Gól : 64' 64'
Owen Gól : 85' 85'
St. Jakob-Park, Basel
Nézőszám: 35 000
Játékvezető: Claude Colombo (francia)

C csoport[szerkesztés]

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
Spanyolország Real Madrid 6 2 3 1 15 7 +8 9
Olaszország AS Roma 6 2 3 1 3 4 −1 9
Görögország AÉK 6 0 6 0 7 7 0 6
Belgium Genk 6 0 4 2 2 9 −7 4
  RM ROM AÉK GNK
Spanyolország Real Madrid   0–1 2–2 6–0
Olaszország AS Roma 0–3   1–1 0–0
Görögország AÉK 3–3 0–0   1–1
Belgium KRC Genk 1–1 0–1 0–0  
2002. szeptember 17.
20:45
KRC Genk Belgium 0–0 Görögország AÉK
Jegyzőkönyv

2002. szeptember 17.
20:45
AS Roma Olaszország 0–3 Spanyolország Real Madrid
(0–1)
Jegyzőkönyv
Guti Gól : 41' 41' Gól : 74' 74'
Raúl Gól : 56' 56'


2002. szeptember 25.
20:45
Real Madrid Spanyolország 6–0 Belgium KRC Genk
Zokora Gól : 44' 44' (öngól)
Salgado Gól : 45+1' 45+1'
Figo Gól : 55' 55'
Guti Gól : 64' 64'
Celades Gól : 74' 74'
Raúl Gól : 76' 76'
(2–0)
Jegyzőkönyv

2002. szeptember 25.
20:45
AÉK Görögország 0–0 Olaszország AS Roma
Jegyzőkönyv


2002. október 2.
20:45
AÉK Görögország 3–3 Spanyolország Real Madrid
Tsiartas Gól : 6' 6'
Maladenis Gól : 25' 25'
Nikolaidis Gól : 28' 28'
(3–2)
Jegyzőkönyv
Zidane Gól : 15' 15' Gól : 39' 39'
Guti Gól : 60' 60'

2002. október 2.
20:45
KRC Genk Belgium 0–1 Olaszország AS Roma
(0–0)
Jegyzőkönyv
Cassano Gól : 81' 81'
Cristal Arena, Genk
Játékvezető: Alain Sars (francia)


2002. október 22.
20:45
Real Madrid Spanyolország 2–2 Görögország AÉK
McManaman Gól : 24' 24' Gól : 43' 43' (2–0)
Jegyzőkönyv
Katsouranis Gól : 74' 74'
Centeno Gól : 86' 86'

2002. október 22.
20:45
AS Roma Olaszország 0–0 Belgium KRC Genk
Jegyzőkönyv


2002. október 30.
20:45
AÉK Görögország 1–1 Belgium KRC Genk
Lakis Gól : 30' 30' (1–1)
Jegyzőkönyv
Sonck Gól : 22' 22'

2002. október 30.
20:45
Real Madrid Spanyolország 0–1 Olaszország AS Roma
(0–1)
Jegyzőkönyv
Totti Gól : 27' 27'
Santiago Bernabéu Stadium, Madrid
Nézőszám: 65 000
Játékvezető: Hugh Dallas (skót)


2002. november 12.
20:45
KRC Genk Belgium 1–1 Spanyolország Real Madrid
Sonck Gól : 86' 86' (0–1)
Jegyzőkönyv
Tote Gól : 21' 21'

2002. november 12.
20:45
AS Roma Olaszország 1–1 Görögország AÉK
Delvecchio Gól : 40' 40' (1–0)
Jegyzőkönyv
Centeno Gól : 90' 90'

D csoport[szerkesztés]

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
Olaszország Internazionale 6 3 2 1 12 8 +4 11
Hollandia Ajax 6 2 2 2 6 5 +1 8
Franciaország Olympique Lyonnais 6 2 2 2 12 9 +3 8
Norvégia Rosenborg 6 0 4 2 4 12 −8 4
  INT OL AJA ROS
Olaszország Internazionale   1–2 1–0 3–0
Franciaország Olympique Lyonnais 3–3   0–2 5–0
Hollandia Ajax 1–2 2–1   1–1
Norvégia Rosenborg 2–2 1–1 0–0  
2002. szeptember 17.
20:45
Rosenborg Norvégia 2–2 Olaszország Internazionale
Karadas Gól : 52' 52' Gól : 65' 65' (0–1)
Jegyzőkönyv
Crespo Gól : 33' 33' Gól : 79' 79'

2002. szeptember 17.
20:45
Ajax Hollandia 2–1 Franciaország Olympique Lyonnais
Ibrahimović Gól : 11' 11' Gól : 34' 34' (2–0)
Jegyzőkönyv
Anderson Gól : 84' 84'


2002. szeptember 25.
20:45
Olympique Lyonnais Franciaország 5–0 Norvégia Rosenborg
Carrière Gól : 6' 6'
Vairelles Gól : 26' 26' Gól : 45' 45'
Anderson Gól : 34' 34'
Luyindula Gól : 75' 75'
(4–0)
Jegyzőkönyv

2002. szeptember 25.
20:45
Internazionale Olaszország 1–0 Hollandia Ajax
Crespo Gól : 75' 75' (0–0)
Jegyzőkönyv
San Siro, Milánó
Játékvezető: Stuart Dougal (skót)


2002. október 2.
20:45
Internazionale Olaszország 1–2 Franciaország Olympique Lyonnais
Caçapa Gól : 73' 73' (öngól) (0–1)
Jegyzőkönyv
Govou Gól : 21' 21'
Anderson Gól : 60' 60'

2002. október 2.
20:45
Rosenborg Norvégia 0–0 Hollandia Ajax
Jegyzőkönyv


2002. október 22.
20:45
Olympique Lyonnais Franciaország 3–3 Olaszország Internazionale
Anderson Gól : 21' 21' Gól : 75' 75'
Carrière Gól : 44' 44'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Caçapa Gól : 31' 31' (öngól)
Crespo Gól : 56' 56' Gól : 66' 66'

2002. október 22.
20:45
Ajax Hollandia 1–1 Norvégia Rosenborg
Ibrahimović Gól : 41' 41' (1–0)
Jegyzőkönyv
Enerly Gól : 85' 85' (11-esből)


2002. október 30.
20:45
Internazionale Olaszország 3–0 Norvégia Rosenborg
Recoba Gól : 31' 31'
Saarinen Gól : 52' 52' (öngól)
Crespo Gól : 72' 72'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2002. október 30.
20:45
Olympique Lyonnais Franciaország 0–2 Hollandia Ajax
(0–1)
Jegyzőkönyv
Pienaar Gól : 7' 7'
Van der Vaart Gól : 90+3' 90+3'


2002. november 12.
20:45
Rosenborg Norvégia 1–1 Franciaország Olympique Lyonnais
Brattbakk Gól : 69' 69' (0–0)
Jegyzőkönyv
Govou Gól : 84' 84'

2002. november 12.
20:45
Ajax Hollandia 1–2 Olaszország Internazionale
Van der Vaart Gól : 90+4' 90+4' (0–0)
Jegyzőkönyv
Crespo Gól : 50' 50' Gól : 52' 52'

E csoport[szerkesztés]

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
Olaszország Juventus 6 4 1 1 12 3 +9 13
Anglia Newcastle United 6 3 0 3 6 8 −2 9
Ukrajna Dinamo Kijiv 6 2 1 3 6 9 −3 7
Hollandia Feyenoord 6 1 2 3 4 8 −4 5
  JUV FEY DK NEW
Olaszország Juventus   2–0 5–0 2–0
Hollandia Feyenoord 1–1   0–0 2–3
Ukrajna Dinamo Kijiv 1–2 2–0   2–0
Anglia Newcastle United 1–0 0–1 2–1  
2002. szeptember 18.
20:45
Feyenoord Hollandia 1–1 Olaszország Juventus
Van Hooijdonk Gól : 75' 75' (0–1)
Jegyzőkönyv
Camoranesi Gól : 32' 32'


2002. szeptember 24.
20:45
Newcastle United Anglia 0–1 Hollandia Feyenoord
(0–1)
Jegyzőkönyv
Pardo Gól : 4' 4'

2002. szeptember 24.
20:45
Juventus Olaszország 5–0 Ukrajna Dinamo Kijiv
Di Vaio Gól : 14' 14' Gól : 52' 52'
Del Piero Gól : 22' 22'
Davids Gól : 67' 67'
Nedvěd Gól : 79' 79'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2002. október 1.
20:45
Juventus Olaszország 2–0 Anglia Newcastle United
Del Piero Gól : 66' 66' Gól : 81' 81' (0–0)
Jegyzőkönyv

2002. október 1.
20:45
Feyenoord Hollandia 0–0 Ukrajna Dinamo Kijiv
Jegyzőkönyv


2002. október 23.
20:45
Newcastle United Anglia 1–0 Olaszország Juventus
Griffin Gól : 62' 62' (0–0)
Jegyzőkönyv

2002. október 23.
20:45
Dinamo Kijiv Ukrajna 2–0 Hollandia Feyenoord
Khatskevich Gól : 16' 16'
Byalkevich Gól : 47' 47'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2002. október 29.
20:45
Juventus Olaszország 2–0 Hollandia Feyenoord
Di Vaio Gól : 4' 4' Gól : 69' 69' (1–0)
Jegyzőkönyv

2002. október 29.
20:45
Newcastle United Anglia 2–1 Ukrajna Dinamo Kijiv
Speed Gól : 58' 58'
Shearer Gól : 69' 69' (11-esből)
(0–0)
Jegyzőkönyv
Shatskikh Gól : 47' 47'


2002. november 13.
20:45
Feyenoord Hollandia 2–3 Anglia Newcastle United
Bombarda Gól : 65' 65'
Lurling Gól : 71' 71'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Bellamy Gól : 45+1' 45+1' Gól : 90+1' 90+1'
Viana Gól : 49' 49'

2002. november 13.
20:45
Dinamo Kijiv Ukrajna 1–2 Olaszország Juventus
Shatskikh Gól : 50' 50' (0–0)
Jegyzőkönyv
Salas Gól : 53' 53'
Zalayeta Gól : 61' 61'

F csoport[szerkesztés]

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
Anglia Manchester United 6 5 0 1 16 8 +8 15
Németország Bayer Leverkusen 6 3 0 3 9 11 −2 9
Izrael Makkabi Haifa 6 2 1 3 12 12 0 7
Görögország Olimbiakósz 6 1 1 4 11 17 −6 4
  MU LEV OLI MHA
Anglia Manchester United   2–0 4–0 5–2
Németország Bayer Leverkusen 1–2   2–0 2–1
Görögország Olimbiakósz 2–3 6–2   3–3
Izrael Makkabi Haifa 3–0 0–2 3–0  
2002. szeptember 18.
20:45
Manchester United Anglia 5–2 Izrael Makkabi Haifa
Giggs Gól : 10' 10'
Solskjær Gól : 35' 35'
Verón Gól : 46' 46'
Van Nistelrooy Gól : 54' 54'
Forlán Gól : 89' 89' (11-esből)
(2–1)
Jegyzőkönyv
Katan Gól : 8' 8'
Cohen Gól : 85' 85'
Old Trafford, Manchester
Nézőszám: 63 479
Játékvezető: Paul Allaerts (belga)


2002. szeptember 24.
20:45
Bayer Leverkusen Németország 1–2 Anglia Manchester United
Berbatov Gól : 52' 52' (0–2)
Jegyzőkönyv
Van Nistelrooy Gól : 31' 31' Gól : 44' 44'

2002. szeptember 24.
20:45
Makkabi Haifa Izrael 3–0 Görögország Olimbiakósz
Yakubu Gól : 27' 27' (11-esből) Gól : 60' 60' Gól : 86' 86' (1–0)
Jegyzőkönyv
GSP Stadium, Nicosia
Nézőszám: 14 000
Játékvezető: Massimo De Santis (olasz)


2002. október 1.
20:45
Makkabi Haifa Izrael 0–2 Németország Bayer Leverkusen
(0–1)
Jegyzőkönyv
Babić Gól : 31' 31' Gól : 64' 64'
GSP Stadium, Nicosia
Nézőszám: 5000
Játékvezető: Jacek Granat (lengyel)

2002. október 1.
20:45
Manchester United Anglia 4–0 Görögország Olimbiakósz
Giggs Gól : 19' 19'
Verón Gól : 26' 26'
Anatolakis Gól : 66' 66' (öngól)
Solskjær Gól : 77' 77'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2002. október 23.
20:45
Bayer Leverkusen Németország 2–1 Izrael Makkabi Haifa
Babić Gól : 45' 45'
Juan Gól : 67' 67'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Pralija Gól : 53' 53'
BayArena, Leverkusen
Nézőszám: 22 000
Játékvezető: Eric Poulat (francia)


2002. október 29.
20:45
Makkabi Haifa Izrael 3–0 Anglia Manchester United
Katan Gól : 40' 40'
Žutautas Gól : 56' 56'
Yakubu Gól : 77' 77' (11-esből)
(1–0)
Jegyzőkönyv
GSP Stadium, Nicosia
Nézőszám: 22 000
Játékvezető: Antonio Jesús López Nieto (spanyol)

2002. október 29.
20:45
Bayer Leverkusen Németország 2–0 Görögország Olimbiakósz
Juan Gól : 14' 14'
Schneider Gól : 90' 90' (11-esből)
(1–0)
Jegyzőkönyv


2002. november 13.
20:45
Olimbiakósz Görögország 3–3 Izrael Makkabi Haifa
Alexandris Gól : 37' 37'
Niniadis Gól : 51' 51'
Antzas Gól : 79' 79'
(1–3)
Jegyzőkönyv
Badir Gól : 9' 9'
Yakubu Gól : 10' 10'
Katan Gól : 41' 41'
Georgios Kamaras Stadium, Athén
Nézőszám: 14 500
Játékvezető: Rene Temmink (holland)

G csoport[szerkesztés]

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
Olaszország AC Milan 6 4 0 2 12 7 +5 12
Spanyolország Deportivo La Coruña 6 4 0 2 11 12 −1 12
Franciaország Lens 6 2 2 2 11 11 0 8
Németország Bayern München 6 0 2 4 9 13 −4 2
  BAY DEP MIL LEN
Németország Bayern München   2–3 1–2 3–3
Spanyolország Deportivo La Coruña 2–1   0–4 3–1
Olaszország AC Milan 2–1 1–2   2–1
Franciaország RC Lens 1–1 3–1 2–1  
2002. szeptember 18.
20:45
Bayern München Németország 2–3 Spanyolország Deportivo La Coruña
Salihamidžić Gól : 57' 57'
Élber Gól : 64' 64'
(0–2)
Jegyzőkönyv
Makaay Gól : 12' 12' Gól : 45+1' 45+1' Gól : 77' 77'

2002. szeptember 18.
20:45
AC Milan Olaszország 2–1 Franciaország RC Lens
Inzaghi Gól : 57' 57' Gól : 61' 61' (0–0)
Jegyzőkönyv
Moreira Gól : 75' 75'


2002. szeptember 24.
20:45
RC Lens Franciaország 1–1 Németország Bayern München
Utaka Gól : 76' 76' (0–1)
Jegyzőkönyv
Linke Gól : 23' 23'

2002. szeptember 24.
20:45
Deportivo La Coruña Spanyolország 0–4 Olaszország AC Milan
(0–2)
Jegyzőkönyv
Seedorf Gól : 17' 17'
Inzaghi Gól : 33' 33' Gól : 55' 55' Gól : 62' 62'
Estadio Riazor, A Coruña
Nézőszám: 32 000
Játékvezető: Kim Milton Nielsen (dán)


2002. október 1.
20:45
Deportivo La Coruña Spanyolország 3–1 Franciaország RC Lens
Makaay Gól : 41' 41'
Capdevila Gól : 79' 79'
César Gól : 84' 84'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Moreira Gól : 10' 10'

2002. október 1.
20:45
Bayern München Németország 1–2 Olaszország AC Milan
Pizarro Gól : 54' 54' (0–0)
Jegyzőkönyv
Inzaghi Gól : 52' 52' Gól : 84' 84'


2002. október 23.
20:45
RC Lens Franciaország 3–1 Spanyolország Deportivo La Coruña
Coulibaly Gól : 61' 61'
Moreira Gól : 79' 79'
Thomert Gól : 84' 84'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Makaay Gól : 15' 15'

2002. október 23.
20:45
AC Milan Olaszország 2–1 Németország Bayern München
Serginho Gól : 11' 11'
Inzaghi Gól : 64' 64'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Tarnat Gól : 23' 23'


2002. október 29.
20:45
Deportivo La Coruña Spanyolország 2–1 Németország Bayern München
Sánchez Gól : 54' 54'
Makaay Gól : 89' 89'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Santa Cruz Gól : 77' 77'

2002. október 29.
20:45
RC Lens Franciaország 2–1 Olaszország AC Milan
Moreira Gól : 41' 41'
Utaka Gól : 49' 49'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Shevchenko Gól : 31' 31'


2002. november 13.
20:45
Bayern München Németország 3–3 Franciaország RC Lens
R. Kovač Gól : 6' 6'
Warmuz Gól : 19' 19' (öngól)
Feulner Gól : 87' 87'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Fink Gól : 20' 20' (öngól)
Bakari Gól : 54' 54'
Blanchard Gól : 90' 90'

2002. november 13.
20:45
AC Milan Olaszország 1–2 Spanyolország Deportivo La Coruña
Tomasson Gól : 34' 34' (1–0)
Jegyzőkönyv
Tristán Gól : 58' 58'
Makaay Gól : 70' 70'
San Siro, Milánó
Nézőszám: 56 294
Játékvezető: Mike Riley (angol)

H csoport[szerkesztés]

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
Spanyolország FC Barcelona 6 6 0 0 13 4 +9 18
Oroszország Lokomotyiv Moszkva 6 2 1 3 5 7 −2 7
Belgium Club Brugge 6 1 2 3 5 7 −2 5
Törökország Galatasaray SK 6 1 1 4 5 10 −5 4
  BAR GAL LKM BRU
Spanyolország FC Barcelona   3–1 1–0 3–2
Törökország Galatasaray 0–2   1–2 0–0
Oroszország Lokomotyiv Moszkva 1–3 0–2   2–0
Belgium Club Brugge 0–1 3–1 0–0  
2002. szeptember 18.
18:00
Lokomotyiv Moszkva Oroszország 0–2 Törökország Galatasaray
(0–0)
Jegyzőkönyv
Sarr Gól : 72' 72'
Erdem Gól : 81' 81'

2002. szeptember 18.
20:45
FC Barcelona Spanyolország 3–2 Belgium Club Brugge
Luis Enrique Gól : 5' 5'
Mendieta Gól : 40' 40'
Saviola Gól : 44' 44'
(3–1)
Jegyzőkönyv
Simons Gól : 22' 22' (11-esből)
Englebert Gól : 85' 85'


2002. szeptember 24.
20:45
Club Brugge Belgium 0–0 Oroszország Lokomotyiv Moszkva
Jegyzőkönyv

2002. szeptember 24.
20:45
Galatasaray Törökország 0–2 Spanyolország FC Barcelona
(0–1)
Jegyzőkönyv
Kluivert Gól : 27' 27'
Luis Enrique Gól : 59' 59'


2002. október 1.
18:00
Lokomotyiv Moszkva Oroszország 1–3 Spanyolország FC Barcelona
Obiorah Gól : 56' 56' (0–2)
Jegyzőkönyv
Kluivert Gól : 29' 29'
Saviola Gól : 32' 32' Gól : 49' 49'

2002. október 1.
20:45
Galatasaray Törökország 0–0 Belgium Club Brugge
Jegyzőkönyv


2002. október 23.
20:45
Club Brugge Belgium 3–1 Törökország Galatasaray
Martens Gól : 45+1' 45+1'
Verheyen Gól : 72' 72'
Sæternes Gól : 90+1' 90+1'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Fabio Pinto Gól : 56' 56'

2002. október 23.
20:45
FC Barcelona Spanyolország 1–0 Oroszország Lokomotyiv Moszkva
de Boer Gól : 76' 76' (0–0)
Jegyzőkönyv


2002. október 29.
20:45
Galatasaray Törökország 1–2 Oroszország Lokomotyiv Moszkva
Şaş Gól : 73' 73' (0–0)
Jegyzőkönyv
Loskov Gól : 70' 70'
Jevszejev Gól : 75' 75'

2002. október 29.
20:45
Club Brugge Belgium 0–1 Spanyolország FC Barcelona
(0–0)
Jegyzőkönyv
Riquelme Gól : 64' 64'


2002. november 13.
19:15
Lokomotyiv Moszkva Oroszország 2–0 Belgium Club Brugge
Júlio César Gól : 44' 44'
Loskov Gól : 90+2' 90+2'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2002. november 13.
19:15
FC Barcelona Spanyolország 3–1 Törökország Galatasaray
Dani García Gól : 10' 10'
Gerard Gól : 44' 44'
Geovanni Gól : 56' 56'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Cihan Gól : 20' 20'

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Seeding in the Champions League 2002/2003”, kassiesa.home.xs4all.nl. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. szeptember 26.) 

Források[szerkesztés]