Végvári Lajos

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Hungarikusz Firkász (vitalap | szerkesztései) 2020. október 7., 13:51-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (Zsiraiak kategória hozzáadva (a HotCattel))
Végvári Lajos
Született1919. augusztus 28.
Zsira
Elhunyt2004. május 29. (84 évesen)
Miskolc
Állampolgárságamagyar[1]
HázastársaHenszlmann Lilla művészettörténész,[2] Dr. Gergyessy Mária gyermekorvos, Máger Ágnes festőművész
GyermekeiProf. Dr. Végvári György,

Végvári Ágnes,

Végvári Zsófia[3]
Foglalkozásaművészettörténész, egyetemi tanár
SablonWikidataSegítség

Végvári Lajos (Zsira, 1919. augusztus 28.Miskolc, 2004. május 29.) művészettörténész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Miskolci Területi Csoportjának tagja.

Élete, munkássága

Végvári Lajos Zsirán született, alap- és középfokú tanulmányait Sopronban és Sümegen végezte, 1937-ben érettségizett. Ezt követően 1938-tól a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen művészettörténetet, keresztényrégészetet és összehasonlító irodalomtudományt hallgatott. Tanárai Hekler Antal, Gerevich Tibor és Kerényi Károly voltak. A második világháború idején, 1943-ban besorozták katonának, majd szovjet hadifogságba esett. 1947-ben tért vissza, és 1948-ban szerezte meg bölcsészdoktori diplomáját, 1956-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia kandidátusa.

1947-ben a Fővárosi Népművelési Intézetben helyezkedett el tudományos tanácsadóként, majd 1948-tól öt évig a Fővárosi Képtárban dolgozott, 1950 és 1953 között az igazgatója, egyben a Szépművészeti Múzeum főigazgató-helyettese volt. 1950-től tanított az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Képzőművészeti Főiskolán, utóbbin 1954-ben a művészettörténeti tanszék vezetője lett. 1971-ben Miskolcra költözött, felesége Máger Ágnes festőművész. Főiskolai állása megtartása mellett a Miskolci Képtárban, majd Herman Ottó Múzeumban dolgozott művészettörténészként, és tevékeny részt vállalt a gyűjtemény kialakításában, bővítésében. Tanácsadója volt a neves miskolci műgyűjtőnek, Petró Sándornak is. 1981-es nyugdíjazása után már csak a múzeum képzőművészeti gyűjteményével foglalkozott. Előadásokat tartott az ország számos egyetemén, Debrecenben, Pécsett és a Miskolcon, és – töretlen lelkesedéssel – számos közönségtalálkozón vett részt. Miskolci évei során tizenkét könyvet és számtalan tanulmányt írt. A Miskolci Bölcsész Egyesület egyik alapító tagja volt, ahol 1997-ben díszdoktorrá avatták. 1999-ben életműdíjat kapott a Magyar Fotóművészek Szövetségétől, és ekkor tüntették ki a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével is. 1993-ban Miskolc városa Pro Urbe-díjjal tüntette ki, 2001-ben pedig a város díszpolgára lett. 75. születésnapján Miskolcon kiállítást és ünnepi hangversenyt rendeztek tiszteletére.

Munkássága során – a rendszeres múzeumi munka mellett – folyamatosan publikált és kutatómunkát folytatott, főleg a 19–20. századi egyetemes és magyar festészet története foglalkoztatta. Több mint negyven könyve jelent meg, emellett tanulmányokat, katalógus bevezetőket, kritikákat is írt. Legfontosabb műve a Munkácsy Mihály életének és művészetének bemutatását tartalmazó monográfia. A festészet története mellett fotóelmélettel és fotóesztétikával is foglalkozott, különösen szerette a diaporámát. Művészettörténészi munkáján kívül számos kiállítást is rendezett és megnyitókon működött közre. 2004-ben hunyt el, és a Mindszenti temető evangélikus sírkertjében nyugszik.

Főbb művei

Jegyzetek

Források