Szerkesztő:Pfeihun/próbalap
Tűzoltóság Magyarországon[szerkesztés]
A Tűzoltóság egy a tűzoltási és műszaki mentési feladatok elvégzésére létrehozott, elsődleges műveleti körzettel rendelkező állami szervezet. Magyarországon egészen 2000. január 1-ig önálló szervezet volt, ez után a Katasztrófavédelem égisze alatt működik.
Történelme[szerkesztés]
Római Birodalom[szerkesztés]
Időszámításunk előtt 10-től időszámításunk után 40-ig a mai Dunántúlunk is beletartozott a Római Birodalomba. Kelet -Pannónia tartomány székhelye Aquincum volt.Itt tárták fel az Aquincumi polgári város önkéntes tűzoltó társulatának székházát, a Magyarországon épült első tűzjelző torony maradványaival együtt.
Középkor[szerkesztés]
I. István felismerve a tűz veszedelmes voltát, már első törvényei között szigorú törvényt adott ki a gyújtogatók megbüntetésére.
A tűz oltása később, a középkorban, mindenütt általános polgári kötelezettség volt, de az effajta tűzoltási munkálatokat sok siker nem koronázta, mivel az emberek nagy és szervezetlen tömegét, akik megfelelő tűzoltási gyakorlattal sem bírtak, nem lehetett fegyelmezni, így részvételükkel gyakran nagyobb kárt okoztak, mint maga a tűz.
18. Századtól[szerkesztés]
A 18-19. században a tűzoltás még amolyan „össznépi mulatság” volt. A céhek (Egészen 1872-ig, amikor az 1872: VIII. tc. 83 § kimondta a céhek megszüntetését.) – az iparos testületek - a köteles tűzoltóságok elődjeiként a települések elöljáróságainak többnyire írásban foglalt rendelete (tűzszabály-rendelete) alapján voltak kötelezve a tűzoltás helyi feladatainak végrehajtására. A céhek ez irányú feladataiknak becsülettel tettek eleget. Az 1808-as tűzrendészeti szabályrendelet például a különböző céhek hatáskörébe osztotta ki a tűzoltás egyes mozzanatait. A tűzesetre vezető útvonal kivilágítása az üvegesek és képfaragók feladata volt, a fecskendőket és kocsikat a favágóknak és napszámosoknak kellett előhozni, a nehéz tűzoltóeszközöket a fuvarosok vontatták a helyszínre, a vizet a Dunából a halászok és hajósok, míg a kutakból a pékek, kertészek és cserzővargák szivattyúzták.
Segéderőként -helyenként és önkéntes alapon - a diákság is részese a tűz elleni küzdelemnek. Ezek a szervezetek vagy csak a kollégium épületeinek védelmére szerveződtek, vagy mint a: „A világ második legrégibb önkéntes tűzoltósága a holland mintára alakult debreceni diáktűzoltóság (1657) hivatalos nevén: "machinista", később "gépelyes", még utóbb "vízipuskás társaság" vagy "főiskolai tűzoltó-társulat" volt” írja Markusovszky Béla A Magyar Országos Tűzoltó-Szövetség Története című könyvében.[1]
A történelmi Magyarországon sok helyen (Debrecen, Sárospatak, Hódmezővásárhely, Kunszentmárton, Marosvásárhely, Nagyenyed, Gyulafehérvár, Székelyudvarhely, Eperjes, Nagyszombat, Kalocsa) az önkéntes tűzoltóságok elődjeiként diák tűzoltóságok működtek.
Az elsők[szerkesztés]
A szervezett tűzoltás elsőként városi szinten 1835-ben Aradon Valósult meg. Itt fontos megjegyezni, hogy a bécsi udvar
az aradi tűzoltó szervezetet csak kardos emberek gyülekezetének, vagy a debreceni diák tűzoltóságot csak gerundiumos társulatnak tekintette.
Ezzel nagyban elősegítve a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség létrejöttét(1870. december 5-én)
Aradot Követte:
• Óbudai hajógyári tűzoltóság (1855)
• Budapest gőzmalmi (tulajdonképpen létesítményi) tűzoltóság (1864),
• Soproni (1866),
• Ganz-vasöntödei tűzoltóság (1866),
• Nagyváradi (1867),
• Pozsonyi (1867),
• Temesvári (1868),
• Nagyszombati (1868),
• Varasdi (1868),
• Esztergomi (1868),
• Budapesti önkéntes (1869),
• Nyitrai (1869),
• Pécsi (1870),
• Pest városi (1870),
• Zágrábi (1870),
• Kassai (1870),
• Békés-gyulai (1870).
(bár Pest és Buda csak 1873-ban egyesültek, a Budapest gőzmalmi létesítményi és az önkéntes tűzoltóság neve hivatalosan is „Budapesti”, tekintve, hogy ezekben budai és pesti tűzoltók vegyesen szolgáltak.)
Az állami tűzoltóság megszervezője, irányítója Magyarországon Gróf Széchenyi Ödön nevéhez fűződik
A céhek megszűnése után tömegesen - már tűzoltó-szervezetek alakulnak – legkorábban az önkéntes, illetve állami akarat szerint a köteles, a nagyobb városokban a díjazott(azaz a korabeli megnevezés szerint szegődményes – tűzoltóságok, a mai hivatásos tűzoltóságok elődjeiként - ott alakultak, ahol a település fizetett alkalmazottként tudta foglalkoztatni a testület tagjait. ), a gazdasági szervezeteknél a magán (uradalmi, gyári, üzemi, malmi, stb.) tűzoltóságok.[2]
A tűzoltóságok szakszerű elméleti és gyakorlati felkészítésük folytán - egyre jobban képzett és feladatmegoldó-képességgel rendelkező szervezetekként - a tűz elenni küzdelem legfőbb erőivé váltak.
Olyannyira, hogy egy bemutató után A török Szultán 1874-ben egy gyakorlat láttán azonnal megbízta Széchenyit, hogy az Ő szervezésében – magyar mintára – hozza létre a török tűzoltóságot.