Naiv művészet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Henri Rousseau: Egzotikus táj

A naiv művészet fogalma a 19. század végén került a művészettörténetbe, a rendszeres művészeti oktatásban nem részesült művészeknek a kor irányzataitól független stílusának megnevezéseként. Naiv a francia Naïf=ártatlan jelentésű szóból származik. A naiv festők élményeiket stiláris, kompozíciós megfontolások nélkül öntudatlanul öntik formába akár a gyermekek vagy a primitív népek. Rokon a népművészettel, képviselői minden nép között megtalálhatók.

A naiv művészekről[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 20. század elején végbement ízlésváltozásnak tulajdonítható, hogy a fiatal párizsi művészek egy festő, Henri Rousseau képeit nagy örömmel fogadták. Rosseau finánc volt, élete nyugodtan folydogált egy párizsi külvárosban. Egyszerű, tiszta színeket, éles körvonalakat festett. Minden falevelet, minden egyes fűszálat külön-külön megrajzolt.

Séraphine de Senlis a naiv művészet másik jeles személyisége. Önmagát képezve érte el művészeti eredményeit. Vallásos indíttatású képeire az ólomüveg templomablakok és más vallásos művek voltak hatással. Képeinek színei és ismétlődő mintái sajátos intenzitással hatnak a szemlélőre.

Piroszmanisvili: Ünnepség

Ezeket saját pszichéjének kivetüléseként is interpretálhatjuk. Haragos hangulatának leképeződése, mely az eksztázisból indul, az összes érzelmi lépcsőfokon keresztül egészen a lelki betegségig ér. Híres naiv művészek még például Niko Piroszmanisvili, Louis Vivin, André Bauchant, Dominoque Peyronnet, Camille Bombois, művészetük teljesen tiszta és eredeti, az ember és a világ ősi bensőséges kapcsolatát sugározza.

A naiv művészek módszerei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A naiv művészek hivatástudatuk ösztönzését követik minden képzőművészeti iskolázottság nélkül, s nincs kapcsolatuk a kortárs képzőművészetekkel. Életkörülményeik miatt, például rendszeres kenyérkereső foglalkozást folytatnak, vagy alacsony néposztályból valók vagy későn ébredtek rá művészi hivatásukra, s e miatt koruk művészeti és szellemi kultúrájából kimaradtak. Elszigeteltségük, a szellemi kölcsönhatások teljes hiánya hagyja megőrizni eredeti látásmódjukat, amelyet aztán elénk is tudnak tárni. Művészetükben érzelmileg is nagyon fontos helyet foglalnak el a látképek, a képeslapok, a megható témák, ünnepélyes pillanatok, kivételes alkalmak, s mindezt ősi látásmóddal szemlélik, mintegy az individualizmus kialakulása előtti szemlélettel.

Alázattal, szinte vallásos áhítattal alkotnak, s műveikből szinte árad az utánozhatatlan frissesség és derű. Tévedés őket „vasárnapi festőknek” tartani vagy gyermeki vagy őrült festőknek (bár rokonvonások felfedezhetők), hiszen logikusan vagy ösztönösen kialakított művészeti módszereik mintegy hivatásos művészekké avatja őket.

A naiv művészek felfedezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A naiv s a neoprimitív festőket híres költők, írók, képzőművészek vagy műértők fedezték fel. A vámos Rousseau jelentőségét először Apollinaire, Jarry, Picasso, Robert Delaunay ismerte fel az 1900-as években, ugyanekkor Wilhelm Uhde német kritikus és műgyűjtő Séraphine-t felfedezte fel, majd I. világháború utáni években szintén Uhde és Marcel Mathot, Maurice Raynal, Noel Bureau, Florent Fels, Jacques Guenne, Henri Bing-Bodmer figyeltek fel Vivin, Bombois, Peyronnet és Bauchant művészetére. Bauchant-t főleg Jeanne Bucher, Le Corbusier és Amédée Ozenfant vették pártfogásukba.

Csoportos kiállításaik kezdetei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Párizsban először 1917-ben rendeztek csoportkiállítást a naiv festők műveiből, majd 1931-ben és 1937-ben. A közönség körében is sikerük volt, bár talán a közönséget inkább csak az egyes naiv művészek szentimentális vagy látványos témái ragadták magukkal. 1937-ben Zürichben, 1938-ban New Yorkban és Bernben is csoportos kiállításokon mutatták be számos naiv művész alkotását. Az euroatlanti kultúrában szinte minden nemzet felfedezte a maga naiv művészeit. A lengyel Teofil Odepka, valamint Nikifor; a jugoszláv Ivan Generalié, az angol Alfred Wallis, a belga Léon Greffe, a svájci Adolf Dietrich, az olasz Metelli, a német Paps és Joachim Ringelnatz, a spanyol Miguel Vivancos, a már említett grúz Piroszmanisvili, a görög Theophilos /Le Corbusier fedezte fel 1936-ban/ vagy az izraeli Shalom. Az Amerikai Egyesült Államokban Grandma Moses, Morris Hirshfield, Israel Litwak és Joseph Pickett tettek szert hírnévre.

Helyük, szerepük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyes művészek a "vasárnapi festők" és Rosseau módszerein fellelkesülve fölösleges tehernek nyilvánították az expresszionizmus, a kubizmus stb. festői irányzatok bonyolult elméleteit. Áttekinthető képeket alkottak, melyen minden falevelet, a szántóföld minden barázdáját meg lehet számolni. Az amerikai Grant Wood szintén ebben az egyszerű stílusban dicsőítette szülőföldje, Iowa állam szépségeit. Tavaszi szántás című képéhez még egy agyag-modellt is készített, hogy ezen tanulmányozza szokatlan szögből a domborzatot. Így mintegy a modern festészeti irányvonalba épültek és épülnek be a neoprimitívek.

Magyarországi naiv művészek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyar Naiv Művészek Múzeuma
Kecskemét
Balázs János: A nap szerelmese

Nekünk magyaroknak is megvannak a magunk híres naiv vagy neo-primitívnek tekintett művészeink, közülük Benedek Péter (1889-1984); Gajdos János (1912-1950); Győri Elek (1905-1957), Süli András (1896-1969); Nyergesi István (1900-1989); Buti István (1902-1976); Tóth Menyhért (1904-1980); Dévényi Antal (1910-1989); Sebők Imre (1922-1994); Tőke Imre (1927-1996) Kumpost Éva (1934-1994), ma élők közül feLugossy László (sz. 1947), ef Zámbó István (sz. 1950), Farkas Ervin, Feka Lajos, Füzesi József és Koday László (szül.: 1945.) a legismertebbek. A Magyar Naiv Művészek Múzeuma Kecskeméten található.

A 20. század közepén és második felében számos jelentős és híres magyarországi roma naiv képzőművész tűnt fel, köztük Balázs János (1905–1977); Fenyvesi József (1928-2005), Oláh Jolán (1932-2005); ma élők közt is sok a híresség, köztük Oláh Mara (sz. 1945), Nagyné Horváth Judit (sz. 1954); Csámpai Rozi (sz. 1956), Orsós Teréz (sz. 1956), Ráczné Kalányos Gyöngyi (sz. 1956) Gyakran rendeztek csoportos kiállításokat magyarországi roma művészek alkotásaiból, például a Miskolci Galériában 2002-ben. Roma művészek vallásos témájú alkotásaiból Keresd az Istent – kisdedet találsz címen rendeztek kiállítást Budapesten 2009-ben. (A csoportos kiállítás címadója Nagyné Horváth Judit egyik híres festménye).

Naiv művészet Erdélyben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A romániai magyar művészettörténet is a naiv művészet egy-egy kimagasló esetét nagyra értékeli éppen eredeti természetessége miatt, így például elismeri Györkös Mányi Albert jó értelemben naivnak minősíthető festményeit, mint ahogyan az irodalomtörténet is számon tartja Győri Klára széki mesemondó Kiszáradt az én örömem zöld fája (1975) vagy a farkaslaki Tamási Gáspár Vadon nőtt gyöngyvirág (1971) c. emlékezését.

Erdélyben a művészi fafaragókat tartják leginkább számon, akár egyéni módon, akár a népművészet hagyományait folytatva fejtettek ki tevékenységet. Banner Zoltán Csillagfaragók (1972) c. esszé- és dokumentumgyűjteménye egyaránt szól Erdély naiv és népi művészeiről; a Seres András előszavával Sepsiszentgyörgyön 1983-ban megjelent kétnyelvű Meşteri ai artei naive – A naiv művészet mesterei c. album reprodukciói az 1978-as és 1980-as országos naiv művészeti kiállításokon díjat nyert faszobrászokat mutatnak be, köztük Tuzson András, Darvas Dezső, Tolvay József, Varga György székely fafaragó naiv művészeket.

Az albumot ismertető Csire Gabriella írja: "A valóság szűrő nélküli érzékelése és hamvas tisztaságában való visszaadása [...] irányította a figyelmet a népben rejlő és sokáig az ismeretlenségbe foszló alkotó energia tiszta forrására, a naiv művészetre."

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]