Német Afrika-hadtest

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Német Afrika-hadtest
(Deutsches Afrikakorps)
Ww2 map33.jpg
A hadtest műveleti területe

Dátum 1941. február 21.1943. június 30.
Ország  Harmadik Birodalom
Típus Expedíciós erő
Méret Hadtest
Diszlokáció Tunisz
Parancsnokok
Híres parancsnokok Erwin Rommel,
Ludwig Crüwell,
Walther Nehring
Jelvények
DAK.svg
Kultúra és történelem
Mottó „Lovagiasság a háborúban, éberség a békéért”
Ritterlich im Kriege, wachsam für den Frieden
Színek Barna és citromsárga
Háborús részvétel

Második világháború

A Német Afrika-hadtest (németül Deutsches Afrikakorps, rövidítve DAK, Sound meghallgat) német expedíciós haderő volt a második világháború idején 1941 februárja és 1943 májusa között, műveleti területe Észak-Afrikában Tunéziától Egyiptomig terjedt. A hadtestet rendszerint első parancsnoka nevének szinonímájaként emlegetik, noha Erwin Rommel mindössze hat és fél hónapig vezette a magasabbegységet, azt követően alegységparancsnoki feladatokat látott el az Afrika-páncéloshadseregben (Panzerarmee Afrika), majd a Német–olasz páncéloshadseregben (Deutsch-Italienische Panzerarmee). A hadtest az észak-afrikai hadszíntér támogatására lett létrehozva, mely az események előrehaladtával többször át lett szervezve: 1941 július végétől Afrika-páncéloscsoport (Panzergruppe Afrika), Afrika-hadseregcsoport (Armeegruppe Afrika), majd végül 1943 elejétől Afrika-hadseregcsoport (Heeresgruppe Afrika) neveket viselte.

Külön említést érdemel Almásy László magyar Afrika-kutató, akinek sivatagi ismereteit, szaktudását néhány alkalommal a DAK részére Rommel igénybe vette, mint például a Salaam hadművelet idején.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rommel Észak-Afrikában

A tengelyhatalmak afrikai hadjárata 1940. szeptember 13-án kezdődött, amikor a Líbiában állomásozó olasz 10. hadsereg támadást indított az egyiptomi brit csapatok ellen. A támadások alatt a brit csapatok erősítést kaptak a Nemzetközösség többi országából, így decemberben ellentámadást hajtottak végre. A Compass hadművelet 1941 februárjában Líbiában fulladt ki, mely során a britek jórészt szétforgácsolták az olasz hadsereget.

Az olaszok segítséget kértek Németországtól, amely egy hadtest méretű alakulatot állított ki a megerősítésükre, és 1941 február elején a Sonnenblume („Napraforgó”) hadművelet keretében áttelepítették Nyugat-Líbiába (Olasz Líbiába). Az akkor vezérőrnagy (Generalmajor) Rommel február 6-án kapta meg kinevezését a parancsnoki posztra, 9-étől altábornagy (Generalleutnant) tábornoki rendfokozattal parancsnokolt. Az első csapatok 1941. február 11-én érkeztek meg Tripoliba. Február 16-án a vezetési törzs (Befehlshabers der deutschen Truppen in Libyen, azaz „a német csapatok parancsnoksága Líbiában”) is felállt, néhány nappal később az alakulat hivatalosan is felvette a Deutsches Afrikakorps nevet. Rommel a német 7. páncéloshadosztáy (7. Panzer-Division, becenevén a „Szellemhadosztály”) parancsnoki posztját váltotta fel ennek vezetésével, amely a nyugati hadjáratban (Westfeldzug) ért el jelentős eredményeket.

Célkitűzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kezdeti német háborús tervek az afrikai hadszíntereknek nem juttattak jelentősebb szerepet, ebben az időben inkább a Szovjetunió lerohanásának előkészületei (Fall Blau) kötötték le a készletek és a szervezési apparátus jelentős részét. Éppen ezért az olasz csapatok segítésére szánt alakulatokat Hitler csak hosszabb tárgyalások után állíttatta ki.

Az Egyesült Királyság ekkoriban már harcban állt a tengelyhatalmakkal a nyugat-, észak- és kelet-afrikai térségekben, ezért jelentős erőfeszítéseket tett csapatai megerősítése érdekében. Miközben kolóniáin keresztül, tengeri úton igyekezett ezt az ellátást megoldani, a német tengeralattjáró-háború folyamatosan látens nyomás alatt tartotta. A térség utánpótlását a Földközi-tengeren kellett biztosítania, ahol haditengerészete és légiereje folyamatos támadások alatt állt mind a Luftwaffe és a Regia Aeronautica, mind a Kriegsmarine és az olasz Királyi Tengerészet (Regia Marina) részéről. A gibraltári katonai támaszpont és Málta szigete kulcsfontosságú szerepet töltött be a britek utánpótlási vonalainak fenntartásában. Erre alapozva az OKW 1940 decemberében hozzájárulását adta a Ducénak, hogy a német X. légihadtest Norvégiából Szicília szigetére települjön át hatósugarának módosítása végett.

Az Afrika-hadtest távlati, hadászati céljai máig vitatottak. Christian Hartmann német hadtörténész szerint a hadtestnek először is védelemre kellett felkészülnie az első vonalban, majd az olasz csapatok vereségének fenyegetésére reagálva kellett fellépnie. Dietrich Eichholtz szerint a hadtest alkalmazása Hitler központi stratégiájával szemben állt. A 2006-ban kiadott Krieg um Öl („Háború az olajért”) című könyvükben megemlít egy állítólagos „kaukázusi harapófogó” (Kaukasuszange) tervezetet, amely a briteket a Szuezi-csatornától és az olajellátástól való megfosztását jelentette, azaz a hadtestnek a Kaukázus és Irak térségében állomásozó brit erők megsemmisítése volt célként kitűzve, Rasid Ali al-Gailani miniszterelnök vezette Irakot Németország szövetségesévé kellett tennie.

Részint ezt a gondolatmenetet támasztja alá az is, hogy az Abwehr, a német titkosszolgálat, megpróbálta támogatni a brit uralom elleni ellenállást a térségben, mind a Közel-Keleten, mind Indiában (lásd például az Azad Hind tevékenységét; Bajadere hadművelet). Azonban hogy ez része lett volna egy eltervezett nagystratégiának, arra nincsenek egyértelmű tárgyi bizonyítékok.

A hadtest műveletei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Brit Matilda II harckocsi német kézen Tobruk ostroma idején, 1942 nyarán
Az I./JG 27 sivatagi terepmintázatú Bf 109E–4 köteléke Észa-Afrika felett

Miután a brit csapatok kivonultak Görögországból 1941 március elején, Kirenaikába, elsősorban El Agheliában foglaltak állást. A Líbiában állomásozó olasz csapatokat újraszervezték hadosztállyá és utánpótlásokat kaptak az anyaországból. Március közepén hajózták ki a német 5. könnyűhadosztály (5. leichte Division) első páncélosait, kiegészülve az Afrikába rendelt német 15. páncéloshadosztállyal (15. Panzer-Division). Továbbá két olasz hadosztály lett még Rommel DAK-jához alárendelve, Ariete páncéloshadosztály néven.

A Kairóban székelő brit közel-keleti parancsnokság arra számított, hogy az Ultra-kódfejtők jelentései helyesek és a DAK Agedabia irányú támadásától tartva csapatait visszább vonta. Az első komolyabb összecsapásukat Rommel csapatai április elején Marsa el-Brega közelében vívták. Ezt a tervet akkor még nem hagyta jóvá Rommel névleges líbiai olasz parancsnoka, Italo Gariboldi. Rommel folyamatosan megszegte a parancsokat, és Gariboldit nem tekintette vezetőjének. A DAK tovább nyomulva előre, egy héttel később már Tobruk erődje mellett volt, ahová több brit és nemzetközösségi hadosztály és csapattest szorult. Kicsivel később már elérték a nyugat-egyiptomi Sollum települést is. Tobruk tartása nehéz helyzetbe hozta a védőket, minden felmentési kísérletet meghiúsítottak a tengely-csapatok. Azonban az ostrom is sikertelen maradt novemberig, értékes német–olasz erőt kötöttek le a védők.

Az Afrika-páncéloshadtest (PK Afrika) Panzer III F-jei menetben

Július végén az olasz csapatokat és a DAK-ot Afrika-páncéloscsoport (Panzergruppe Afrika) néven újjászervezték, immár Rommel parancsnoksága alatt. Az egyiptomi támadási előkészületek során folyamatosan figyelembe kellett venni Tobrukot. Augusztusban megalakult az „Afrika-különleges célra felhasznált hadosztály” (Division zur besonderen Verwendung Afrika), amely később felvette a 90. Afrika-könnyűhadosztály (90. leichten Afrika-Division) nevet. Az 5. könnyűhadosztályt megerősítették és augusztus 1-jével átnevezték 21. páncéloshadosztály (21. Panzer-Division) névre, ahogy a háború végéig megmaradt.

A magasabb egység további összecsapásokban vett részt mint az 1941–1942 telén zajló brit Crusader hadművelet, vagy az azt követő május–júniusi német Theseus hadművelet, illetve a Kairó előtti El-Alameinnél végbement első csata. A német csapatok ekkor már kimerülőben voltak, az utánpótlás akadozott attól függetlenül, hogy az Tobrukba érkezett. Málta elfoglalásának elhalasztása megpecsételte az afrikai csapatok ellátásának biztonságát, a RAF visszatelepült vadász- és támadó repülőgépei folyamatosan rombolták a felszíni és légi utánpótlási vonalakat. Ebben nagy segítséget jelentett az Enigma megfejtése, és elsősorban azokat a tengeri szállítmányokat támadták, melyek az utánpótlás szempontjából kulcsfontosságúak voltak. Egyik jelentős rajtaütés az úgynevezett Virágvasárnapi mészárlás” (Palmsonntag Massaker/Palm Sunday Massacre), amely a Flax légihadművelet keretében zajlott le 1943. április 18-án vasárnap, amikor is 24 darab Ju 52/3m-met lőttek le az amerikai–brit pilóták és további 35 darab kényszerleszállást hajtott végre Szicília partjainál. Négy nappal később, 22-én 14-16 darab Me 323 Gigant is elpusztult a szövetséges légihadműveletben.[1] Összesen 125-152 darab Ju 52/3m és 21 darab Me 323 semmisült meg a Flax alatt, amely mind a Luftwaffénak, mind a Heernek később pótolhatatlan veszteséget jelentett. Az Afrika-hadtest végig hiányt szenvedett üzemanyagban, munícióban, emberanyagban, ivóvízben. A tengelyhatalmak az október–novemberi második el-alameini csatában súlyos veszteségeket szenvedve voltak kénytelenek visszavonulni.

Vereség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az amerikai–brit csapatok 1942. november 8-án megkezdték a marokkói és algériai partraszállást, mellyel megnyitották a Szovjetunió által szorgalmazott „második frontot”. A hadművelet sikeres végrehajtásával a német–olasz kontingens jövője egyre kilátástalanabbá vált. Egy utolsó csapaterősítést kaptak Tunéziába (köztük az először bevetett Tiger harckocsikat), ahová az Afrika-páncéloshadsereg visszavonásra került. Ütközeteik sorozatos feladása, a rugalmas elszakadás elvének alkalmazása és a folyamatos csapatkivonás következtében végül 1943. május 13-án Tuniszban Hans Cramer parancsnok kapitulált, majd június 30-án formálisan is törölték az OKW hadrendjéből, a magasabbegység ezután megszűnt létezni.

A kivont csapatokat Szicília szigetére és Olaszországba vezényelték át, felkészülve a következő szövetséges támadásokra. Csak néhány hónap telt el a sztálingrádi csatavesztés óta, 120 000 német és még nagyobb számú olasz katona került hadifogságba vagy esett el, de mindenképpen veszteséglistára. Két hónappal később, 1943. július 10-én a szövetségesek megkezdték Szicília elfoglalását, ami magába foglalta a tényt, a nyugati szövetségesek a „második frontot” megnyitották az európai kontinensen is.

A hadtest hadifoglyai közül több ezret az Amerikai Egyesült Államokbeli Mississippi állam Camp Shelby hadifogolytáborába szállították, ahonnan csak a háború után tértek haza.[2]

Szervezeti felépítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1941 szeptemberében két német hadosztályt, az augusztus 1-jén megalakult 21. páncéloshadosztály és a 15. páncéloshadosztályt május közepétől Ludwig Crüwell vezérőrnagy (Generalleutnant) vezetése alá került. Júliustól Afrika-páncéloscsoport (Panzergruppe Afrika) parancsnoksága alatt tevékenykedett, amit később átnevezték Afrika-páncéloshadsereg (Panzerarmee Afrika) névre. Június 1-jétől vezényelt Rommel, addig olasz parancsnokság alá tartozott. Az Afrika-páncéloscsoporthoz tartozott az olasz XXI. hadsereghadtest (XXI. Armeekorps) Navarini tábornok vezetése alatt, három, részben motorizált hadosztály: a Bologna, a Pavia és a Brescia, továbbá a Corpo ’d’armata di manovra motorizált hadtest Bastico tábornok vezetése alatt, az Ariete páncéloshadosztály, valamint a Trento és Trieste motorizált hadosztályok.

1943 elején végül Líbiából visszavonultak az egységek Tunéziába, ahol az olaszokkal együtt egy motiváltságát vesztett erővé vonták össze, Afrika-hadseregcsoport (Heeresgruppe Afrika) néven. Csak ebben az évben négy parancsnoka volt a magasabb egységnek.

Parancsnokai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1. Erwin Rommel a páncéloscsapatok tábornoka (General der Panzertruppe, július 1-jétől) 1941. február 14 – szeptember 1.
2. Ludwig Crüwell a páncéloscsapatok tábornoka (General der Panzertruppe) 1941. szeptember 1 – 1942. május 29.
3. Walther Nehring altábornagy (Generalleutnant) 1942. március 9 – 18. (m.st.F.b.)[3]
4. Walther Nehring a páncéloscsapatok tábornoka (General der Panzertruppe) 1942. május 29 – augusztus 31.
5. Gustav von Vaerst vezérőrnagy (Generalmajor) 1942. augusztus 31 – szeptember 17. (m.d.F.b.)[4]
6. Wilhelm Ritter von Thoma a páncéloscsapatok tábornoka (General der Panzertruppe) 1942. szeptember 17 – november 4.
7. Fritz Bayerlein ezredes (Oberst) 1942. november 4 – 16. (m.d.F.b.)
8. Gustav Fehn a páncéloscsapatok tábornoka (General der Panzertruppe) 1942. november 16 – 1943. január 16.
9. Kurt Freiherr von Liebenstein vezérőrnagy (Generalmajor) 1943. január 16 – február 17. (m.d.F.b.)
10. Heinz Ziegler altábornagy (Generalleutnant) 1943. február 17 – március 5. (m.st.F.b.)
11. Hans Cramer a páncéloscsapatok tábornoka (General der Panzertruppe) 1943. március 5 – május 12. (a kapituláció napja)

Az Afrikakorps a nemzeti propagandában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hadtest megalakulása óta kiemelt figyelmet kapott a német nemzetiszocialista propagandasajtóban. Különösen az első, 1941-es évre jellemző ez, amikor Rommel vezetése alatt, újszerű vezetési módszereivel meglepte brit ellenfeleit és sikereket értek el. A franciaországi hadjáratban a 7., „Szellemhadosztály” (Gespensterdivision) parancsnokaként elhíresült tábornokot ebben az évben a propaganda nemzeti hőssé emelte.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Maga a Flax hadművelet célja a Tunéziába visszavont csapatok evakuálását végrehajtó légihíd akadályozása, rombolása volt.
  2. "I Was There When It Happened", Jimmy Lee Beasley. Xlibris Corporation, 2010. ISBN 1453544577, 9781453544570. p. 262
  3. m.d.st.F.b.: mit der stellvertretende Führung beauftragt/delegated with the Temporary Leadership)
  4. m.d.F.b.: mit der Führung beauftragt/delegated with the Leadership)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Német Afrika-hadtest témájú médiaállományokat.

Ez a szócikk részben vagy egészben a Deutsches Afrikakorps című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ethell, Jeffrey L.. Sasok Észak-Afrika és a Földközi-tenger felett, 1940–1943 (magyar nyelven). Debrecen: Hajja & Fiai Könyvkiadó. ISBN 963-9329-55-X (2002) 
  • Forty, George. Az Afrika Korps I. Az Alexandriába vezető út (magyar nyelven). Debrecen: Hajja & Fiai Könyvkiadó. ISBN 963-9037-98-2 (2000) 
  • Forty, George. Az Afrika Korps II. A hosszú visszavonulás (magyar nyelven). Debrecen: Hajja & Fiai Könyvkiadó. ISBN 963-9037-02-9 (2000) 
  • Greene, Jack, Massignani, Alessandro. Rommel észak-afrikai hadjárata. 1940. szeptember - 1942. november (magyar nyelven). Debrecen: Hajja & Fiai Könyvkiadó. ISBN 963-9329-14-2 (2001) 
  • szerk.: Bruce I. Gudmundsson: DAK - Deutsches Afrika Korps. A Crusader-csaták, 1941–1942 (magyar nyelven). Debrecen: Hajja & Fiai Könyvkiadó. ISBN 963-9329-13-4 (2001) 
  • Rommel, Erwin. Háború gyűlölet nélkül, 2. kiadás (magyar nyelven), Budapest: CO-NEXUS Print-teR. ISBN 963-8065-12-5 (1992) 
  • Rommel, Erwin. Háború gyűlölet nélkül (magyar nyelven). Luxor Stúdió. ISBN 963-0049-71-6 (2000) 
  • Számvéber, Norbert. Páncélosok a sivatagban. Páncélos-hadviselés Észak-Afrikában 1940–1943 (magyar nyelven). Puedlo Kiadó. ISBN 978-963-2491-11-0 (2010)