Megalodus-barlang

Linkek hozzáadása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Szenti Tamás (vitalap | szerkesztései) 2021. május 16., 03:28-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→‎Kutatástörténet)
Megalodus-barlang
A Megalodus-barlang alsó bejárata
A Megalodus-barlang alsó bejárata
Hossz261 m
Mélység20,5 m
Magasság3,6 m
Függőleges kiterjedés24,1 m
Tengerszint feletti magasság145 és 156 m
Ország Magyarország
TelepülésTata
Földrajzi tájGyőr–Tatai-teraszvidék
Típuskorróziós eredetű
Barlangkataszteri szám4630-81
A Wikimédia Commons tartalmaz Megalodus-barlang témájú médiaállományokat.

A Megalodus-barlang Tata legjelentősebb barlangja. 1982 óta fokozottan védett barlang. A Duna–Ipoly Nemzeti Parkban található.

Leírás

A Kálvária-domb ősidőktől fejtett jura, illetve dachsteini eredetű mészkőbányájában három kürtővel nyílik a felszínre. A barlang fokozott védelem alá került. Ennek az egyik fő oka, hogy a víz a dachsteini mészkövet, főként a Megaloduszos-folyosóban a réteglapok mentén is oldotta, és a karsztkorrózió csodálatos ajándékaként a felső triász, raeti mészkőnek a tömegesen előforduló, jó megtartású Megalodusait reliefszerűen kipreparálta a főtén. Százával tanulmányozhatók itt az ökölnyi-gyerekfejnyi kagylókövületek és más ősmaradványok. A legszebb, szinte teljesen körbeoldott Megalodus-példányt valaki levéste, vagy valakik levésték.

A kidomborodó kagylók megléte két dolgot is igazol. Az egyik, hogy a barlang korróziós, oldásos úton képződött a törésirányok, illetve a rétegsíkok mentén, hiszen egy eróziós üregvájás a barlangfal, vagy a barlangi főte síkjába csiszolta volna a kövületeket is. A másik, hogy a Megalodusok héja átkristályosodott, a beágyazó mésziszap-mátrixnál durvább szemcséjű kristályokból áll, amelyek már nehezebben esnek áldozatul a karsztkorróziónak, így a kövületek kiállnak a barlang falából, tetejéből.

Ehhez hasonló jelenség látható a Kígyós-ág főtekavernáiban is: a kőzet mikrotektonikus repedéseit utólag kitöltő kristályos kalcit is vékony taréjok formájában kipreparálódott, néhol egy teljes, kazettás hálózatot alkotva.

A barlang falainak tekintélyes részét beborító, 10–30 centiméter vastag kalcit-paplan is jellegzetes és egyes járatrészeken egészen meghökkentő alakzatokkal gyönyörködteti a barlang látogatóját. A Bárányfelhők folyosója nevű szakaszt mindenütt, például pöfeteggombákra, felhőkre, dunyhára emlékeztető, gömbölyded formájú kalcitkéreg borítja. Ennek szerkezete is rostos jellegű, nagyjából három rétegre tagolható: a felső mállott, laza, rostos darabokra széteső, vasoxidos, a középső matt, fehér, az alsó üde, áttetsző és ez települ a kissé felpuhult alapkőzetre.

A felsőbb szinteken több helyütt tanulmányozhatók a kővirágok, amelyek úgy jöttek létre, hogy a sugaras-rostos kalcitgumók közepe, eddig még nem teljesen tisztázott folyamatuk következtében fellazult és rostosan kipotyogott. Emiatt az ilyen járatszakaszok olyan benyomást tesznek a szemlélőre, mintha kővé vált napraforgóvirágok borítanák a sziklafalakat.

A kalcitkéreg itt-ott kisebb-nagyobb romboéderes kristályokkal bélelt üregeket rejt magában, melyek belső felületén néha irizáló aranyszínű, vékony, vasoxidos réteg csillog, fokozva a kristályüreg szépségét. Gyakori utólagos bevonat a bársonyos, kékes-fekete mangán-tartalmú és a barnás-sárgás vas-tartalmú, néhány tized milliméter vastagságú kiválás is. Ezek az utólagos elszíneződések biogén eredetűek, vas-, illetve mangánbaktériumok anyagcsere-termékei. A barlang egyik felső szintjének jellegzetes, képződménymentes része az úgynevezett Iker-gömbfülke. Itt két, egymástól függetlenül felharapózó, csaknem szabályos, két–három méter átmérőjű gömbfülke oldódott ki, és a kettő egy körülbelül 40 centiméteres ablakkal összelyukadt. Ezek a kavernák egészen szűk forráscsatornával csatlakoznak az alattuk néhány méterre húzódó tavas teremhez.

A felfedező bejárat

A barlangból felszínre emelt sok köbméternyi kitöltés átvizsgálása is érdekes tanulságokat hozott. Az üledék homokos-agyagos jellegű volt, de jelentős részét az úgynevezett kristályhomok tette ki. Ez valószínűleg a barlang kristálykérgéből származó, kalcitot tartalmazó, néhány tized milliméteres szemcsefrakciójú anyag. Emellett – nem is ritkán – tekintélyes méretű barit-kristálytáblák, barittörmelékek is kerültek a mintazacskókba. Ez eleinte meglepő volt, hiszen a barlang falán addig nem találtak baritot. Nyilvánvaló tehát, hogy a barlangot üledékkel kitöltő víz hordaléka pusztította le a barlangfalra rakódott kristályrétegeket. Később aztán védett zugokban valóban előkerült a kalcitkérgen fennőtt barittáblák halmaza is.

Érdekes a barlang folyosóit több helyen, derékban kettéválasztó sugár-kalcit réteg is. Ez néhol álfenék jellegű és úgy képződött, hogy egy valamikori laza kitöltés felületére és a föléje eső falszakaszra, illetve a főteszakaszra kristályosodott ki a nagy mésztartalmú vízből. Később aztán valamiféle újból meginduló vízáramlás az alatta levő kitöltést elmosta, elszállította, így maradtak meg a kalcit-hidak. A barlangban cseppkő nem fordul elő.

Meglehetősen bizonytalan a barlang képződésének kora és egyes fejlődési szakaszainak a tagolódása. Nehezíti a dolgot az is, hogy nem könnyű analógiát találni, hiszen a legtöbb, ismert hévizes barlang más típust képvisel. A Megalodus-barlang fejlődésének legvalószínűbb tagolódása Kraus Sándor (1982) elképzelése alapján: a tektonikus preformáció, az üregoldás és az ősmaradványok kipreparálódása, a kalcitkéreg kiválása, a kalcitkéreg részleges visszaoldódása és a sugár-kalcit jelleg kialakulása, a baritkiválás, a pleisztocén és az óholocén, langyos karsztvizek megjelenése, a felszíni anyagbehordódás és a sugár-kalcit részleges és a baritkéreg nagymértékű lemorzsolódása, az üregek kitöltődése, a barna-fekete bevonatok kialakulása.

Az üregrendszer jelenleg ismert hossza 261 méter, a függőleges kiterjedése a felfedező bejárathoz viszonyítva 24,1 méter, 3,6 méter magas és 20,5 méter mély. A fő csapásiránya 20–200°, néhány mellékágé 40–220°, és egy jelentős mellékfolyosóé (Bárányfelhők folyosója) 60–240°. A felfedező lejárat egy közel kör keresztmetszetű, 1,1 méter átmérővel függőlegesen induló feltörő örvénycsatorna. Ezen leereszkedve a barlang főágába jutunk, ahol markánsan látható a tektonikus preformáltság iránya. Innen a barlang mélypontja felé haladva változó méretű járatszelvényben jutunk el a tóig, melynek vízszintje a beszivárgó csapadék függvénye.

Kilátás a barlang alsó bejáratára

Esős időszakban néha az egész üregrendszer annyira feltöltődik, hogy a körülbelül 6–8 méter magas vízoszlop lehetetlenné teszi a barlang bejárását. Ennek az elszivárgási üteme elég lassú, hosszú hetekig is eltarthat. A tavas terem körülbelül 3×5 méteres, több irányú törésvonalak találkozási helye. Feltehetőleg itt áramlottak fel a barlangoldó vizek. Fontos elágazási pont is a tómeder, hiszen innen lehet feljutni a barlang felső szintjeire. Tovább haladva délkelet felé, ha a vízszint engedi, egy 1973-ban kibontott kürtőn újból a felszínre lehet jutni.

A felfedező lejárat kürtőjének alján az előbbivel ellentétes irányban elindulva a járatszelvény egyre tágasabbá és magasabbá válik, majd egy viszonylag hosszú folyosó található, ez a Főfolyosó vagy Megaloduszos-folyosó. 1975-ig itt volt a barlang végpontja, mert az irdatlan mennyiségű homokos-agyagos kitöltés egészen a főtéig felért. A barlang megtekintéséhez a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság engedélye szükséges.

Előfordul irodalmában Kálvária-dombi-barlang (Kordos 1984), Megalódus-barlang (Regős 1977), Tatai Kálváriadomb hasadékai (Bertalan 1976) neveken is. 1980-ban volt először Megalodus-barlangnak nevezve a barlang az irodalmában.

Felfedezés

A barlang egyik bejárata

A felfedezése a kőbányászatnak köszönhető, mert eredeti, természetes bejáratnak nyomát sem lehetett találni. A bánya felső szintjein azonban már korábban is megfigyeltek különféle vízjáratokat, amelyek vastag kalcitkéreggel voltak bélelve. 1971-ben az újra elkezdett kőbányaművelés során, amikor a bányatalpat kezdték fejteni, egy robbantás után tárult fel az első, közel függőleges kürtő, amely eddig a sziklatömegben felül avenszerűen záródott. A barlang feltárása Vajna György vezetésével ekkor kezdődött és megszakítás nélkül közel kilenc évig tartott.

Kutatástörténet

Az 1976-ban befejezett Magyarország barlangleltára című kéziratban az olvasható, hogy a Gerecse hegységben, Tatán helyezkednek el a Tatai Kálváriadomb hasadékai. A Kálvária-dombon lévő tektonikus hasadékok édesvízi mészkőben jöttek létre. A kézirat üregekre vonatkozó része 2 irodalmi mű alapján lett írva. 1976-ban vált országos jelentőségű barlanggá a 4600-as (Gerecse hegység) barlangkataszteri területen lévő, tatabányai Megalodus-barlang. Az 1976-ban összeállított országos jelentőségű barlangok listájában lévő barlangnevek pontosítása után, 1977. május 30-án összeállított országos jelentőségű barlangok listáján rajta van a Gerecse hegységben, Tatán található barlang Megalodus-barlang néven.

A Megaloduszos-ág falának részlete

Az 1980. évi Karszt és Barlang 1. félévi számában publikálva lett, hogy a kiemelt jelentőségű Megalodus-barlangnak 4530/1. a barlangkataszteri száma. 1982. július 1-től az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 1/1982. (III. 15.) OKTH számú rendelkezése értelmében a Gerecse hegységben lévő Megalodus-barlang fokozottan védett barlang. Az 1984-ben megjelent Magyarország barlangjai című könyv országos barlanglistájában szerepel a barlang Megalodus-barlang néven Kálvária-dombi-barlang névváltozattal és térképen van helye feltüntetve. Az 1987. december 31-i állapot alapján Magyarország 58. leghosszabb barlangja a 4530/1 barlangkataszteri számú, 280 m hosszú Megalodus-barlang és az összeállítás szerint az 1977. évi Karszt és Barlangban közölt hosszúsági listában a barlang nincs benne.

1990-ben a Megalodus Barlangkutató Csoportnak volt kutatási engedélye a barlang kutatásához. 1998. május 14-től a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 13/1998. (V. 6.) KTM rendelete szerint a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén található és Gerecse hegységben lévő Megalodus-barlang az igazgatóság engedélyével látogatható. 2001. május 17-től a környezetvédelmi miniszter 13/2001. (V. 9.) KöM rendeletének értelmében a Gerecse hegység területén lévő Megalodus-barlang fokozottan védett barlang. Egyidejűleg a fokozottan védett barlangok körének megállapításáról szóló 1/1982. (III. 15.) OKTH rendelkezés hatályát veszti.

Részlet a barlangból

A 2003-ban megjelent Magyarország fokozottan védett barlangjai című könyvben lévő barlangismertetés szerint 280 m hosszú, 23 m függőleges kiterjedésű, 7 m magas, 16 m mély és 90 m vízszintes kiterjedésű. A könyvben található Egri Csaba és Nyerges Attila által készített hosszúsági lista szerint a Gerecse hegységben lévő és 4630-81 barlangkataszteri számú Megalodus-barlang Magyarország 80. leghosszabb barlangja 2002-ben. A 2002-ben 280 m hosszú barlang 1987-ben is 280 m hosszú volt. 2005. szeptember 1-től a környezetvédelmi és vízügyi miniszter 22/2005. (VIII. 31.) KvVM rendelete szerint a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található és Gerecse hegységben lévő Megalodus-barlang a felügyelőség engedélyével látogatható. 2005. szeptember 1-től a környezetvédelmi és vízügyi miniszter 23/2005. (VIII. 31.) KvVM rendelete szerint a Gerecse hegységben lévő Megalodus-barlang fokozottan védett barlang.

A 2005-ben napvilágot látott Magyar hegyisport és turista enciklopédia című kiadványban önálló szócikke van a barlangnak. A szócikk szerint a Megalodus-barlang Tata belterületén lévő fokozottan védett természeti érték. A Kálvária-domb ősidőktől fejtett régi kőbányájában, 150 m tszf. magasságban, három kürtővel nyílik a felszínre a barlang. Vajna György által vezetve 1971 és 1975 között lett feltárva. 280 m hosszú és 23 m függőleges kiterjedésű a triász és jura mészkőben, tektonikus hasadék mentén hévizek által kioldott üregrendszer. Változó vízszintű tó van mélypontján. A tó vízszintje csapadékos időben 6–8 m-t emelkedik és ez meggátolja a barlang bejárását. Nevét a tömegesen előforduló, reliefszerűen kipreparálódott, gyermekfej nagyságú Megalodus kagyló kövületek miatt kapta. A járatok tekintélyes részét 10–30 cm vastag kalcitpaplan (CaCO3) fedi, amely felhőre emlékeztető formát képez a mennyezeten. Jellegzetes és ritka képződményei a szintén kalcit alapanyagú kővirágok, kalcithidak és sugárkalcitok. Engedéllyel és barlangjáró gyakorlattal tekinthető meg a földtani értékei miatt természetvédelmi területté nyilvánított, zárt térségben nyíló barlang.

2007. március 8-tól a környezetvédelmi és vízügyi miniszter 3/2007. (I. 22.) KvVM rendelete szerint a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén lévő és Gerecse hegységben elhelyezkedő Megalodus-barlang az igazgatóság engedélyével tekinthető meg. 2013. július 19-től a vidékfejlesztési miniszter 58/2013. (VII. 11.) VM rendelete szerint a Megalodus-barlang (Gerecse hegység, Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területe) az igazgatóság hozzájárulásával látogatható. 2015. november 3-tól a földművelésügyi miniszter 66/2015. (X. 26.) FM rendelete szerint a Megalodus-barlang (Gerecse hegység) fokozottan védett barlang. 2021. május 10-től az agrárminiszter 17/2021. (IV. 9.) AM rendelete szerint a Megalodus-barlang (Gerecse hegység, Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területe) az igazgatóság engedélyével látogatható. A 13/1998. (V. 6.) KTM rendelet egyidejűleg hatályát veszti.

Irodalom

További információk

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Megalodus-barlang&oldid=23869721”