Karlócai béke

	Karlócai béke
	A karlóciai béketárgyalások (Ismeretlen németalföldi mester metszete, 1699)
	A szerződés török nyelvű példánya (Velence, Dózse-palota)
Típusa	Határozott időtartamra (25 évre) szóló békeszerződés
Aláírás dátuma	1699. január 26.
Aláírás helye	Karlóca (Karlowitz)
Aláírók	Habsburg Birodalom; Velencei Közt.; Orosz Birodalom; Oszmán Birodalom
Nyelvek	német, török
	A Wikimédia Commons tartalmaz Karlócai béke témájú médiaállományokat.

A lap ellenőrzött változata (ellenőrizve: 2021. március 3.) ezen a változaton alapul.

A karlócai békeszerződést 1699. január 26-án írták alá Karlócán (törökül Karlofça, németül Karlowitz, horvátul Srijemski Karlovci, szerbül Sremski Karlovci – ma Szerbia, Vajdaság). A béke az 1683–1697-es, a törököket a Magyar Királyság területéről kiűző Habsburg–török háborút zárta le, amely az utóbbiak vereségével zárult. Az aláírók az Oszmán Birodalom, valamint a Habsburg Monarchiát, a lengyel–litván államot, a Velencei Köztársaságot és Oroszországot is magában foglaló Szent Liga voltak. Az oszmánok átengedték az osztrákoknak Magyarország nagy részét, Erdélyt és Szlavóniát.

A szerződés megkötése

1698. október 18-án Savoyai Jenő herceg, császári főparancsnok fegyverszünetet kötött a szultán megbízottaival. Novemberben Karlócán megkezdődtek a tárgyalások a Szent Liga képviselői és a szultán biztosai között. A megbízottak a békeszerződést 1699. január 26-án írták alá, melyet I. Lipót február 16-án erősített meg.^[1]

A szerződés tartalma

Az oszmán megszállás alatt lévő (korábban litván, majd lengyel) Podólia (ma: Ukrajna) Lengyelországhoz került, de a lengyeleknek ki kellett üríteni a megszállt moldvai területeket. Dalmácia nagy részét és Moreát (Peloponnészosz-félsziget) a Velencei Köztársaság vette birtokba. Az oroszok jogot szereztek az általuk elfoglalt Don-parti Azov erődjének megtartására.

A karlócai békével Magyarország nagy részén megszűnt az oszmán hódoltság, és lehetővé vált az ország területi, politikai és közigazgatási egyesítése. A törökök a (nagyrészt lakatlan) Temesköz kivételével minden magyar hódoltsági területről lemondtak, bár a Temesköz jelentős részét Savoyai Jenő herceg vezette császári csapatok már elfoglalták. A békekötés megszabta, hogy az Oszmán Birodalomban a keresztény alattvalók vallásukat szabadon gyakorolhatják. A felek egymás országában szabadon kereskedhetnek. A foglyokat kicserélik, vagy mérsékelt váltságdíjért szabadon engedik. A határszéli várak jó állapotát fenntarthatják, de újat a felek nem építhetnek. A béke illetve a fegyverszünet 25 évre lett megkötve. A szultán ígéretet tett, hogy nem támogatja a Habsburg-ellenes magyar erőket. Thököly Imrét és társait a magyar határtól távol telepítette le, a török birodalom belsejében, Nikomédiában (ma İzmit).^[2]^[3]

A béke értékelése

„Magyarország nem kapta vissza teljességben régi területét. A Temesköz török kézen maradt. A Királyság állami szuverenitása nem nyert megfogalmazást, a Habsburg-török megállapodás szerint a Fejedelemség, mint önálló állam nem létezett. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a béke olyan áldásaival sem rendelkezhetett önállóan, mint a szabad kereskedelem, a rabcsere, a határvédelem és a török földön élők lelki gondozása. A török veszély sem múlt el: a XVIII. században még három hosszabb-rövidebb török háborút kellett Magyarországnak elszenvednie,” állapítja meg R. Várkonyi Ágnes. „A béke kidolgozásában nem vettek részt magyar politikusok, diplomaták, joggal állapítható meg: „sine nobis de nobis – nélkülünk döntöttek rólunk.”^[forrás?]

A felségterületek változása a karlócai béke rendelkezései szerint

A temesvári vilajet térképe (1699–1718)

Az aláírás helyszíne (az egykori vezéri sátor) helyén emelt Békekápolna (Kapela mira)

Jegyzetek

↑ Nagy László: A török világ végnapjai Magyarországon. (Históriai mozaikok) Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1986. 388-389. ISBN 963326197X
↑ Tóth, 1997.
↑ Németh, 2015.

Források

↑ Tóth, 1997.: Tóth, István György (1997). „”. Rubicon (1997/2. Békerendszerek). ISSN 0865-6347.
↑ Németh, 2015.: Németh Máté: Karlóca: a török világ vége Magyarországon. Múlt-kor történelmi portál, 2015. január 26. (Hozzáférés: 2015. december 16.)

További információk

A Wikimédia Commons tartalmaz Karlócai béke témájú médiaállományokat.

Szita László - Gerhard Seewann 1999: A karlócai béke és Európa - Dokumentumok a karlócai béke történetéhez 1698–1699. Pécs.

Kapcsolódó szócikkek

[1] Nagy László: A török világ végnapjai Magyarországon. (Históriai mozaikok) Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1986. 388-389. ISBN 963326197X

[Tóth,_1997._-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--2] Tóth, 1997.

[Németh,_2015._-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--3] Németh, 2015.

[1]

[2]

[3]

m v sz A török kiűzése Magyarországról (1683–1699)
Bécs török ostromától Buda visszafoglalásáig (1683–1686)	Bécs török ostroma (1683) • Kahlenbergi csata (1683) • Párkányi csata (1683) • Esztergom ostroma (1683) • Váci csata (1684) • Buda ostroma (1684) • Eperjesi csata (1684) • Táti csata (1685) • Érsekújvár ostroma (1685) • Buda visszafoglalása (1686)
Hadjáratok az Erdélyi Fejedelemség felszámolásáig (1686–1690)	Nagyharsányi csata (1687) • Belgrád ostroma (1688) • Grabováci csata (1689) • Batocsinai csata (1689) • Nisszai csata (1689) • Vidin ostroma (1690) • Zernyesti csata (1690) • Belgrád elvesztése (1690)
További hadjáratok a karlócai békekötésig (1690–1699)	Szalánkeméni csata (1691) • Nagyvárad ostroma (1692) • Belgrád ostroma (1693) • Lugosi csata (1695) • Hetényi csata (1696) • Zentai csata (1697) • Karlócai béke (1699)