Jelnyelv

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nyilvános rendezvényen jelnyelvet használó tolmács (Raimond Spekking fotója)

A jelnyelv a vizuális kódrendszerek egyik legfejlettebb formája, amelyet főként, de nem kizárólag a siketek használnak. Az 1960-as évek óta a szakemberek már önálló nyelvként kezelik. A 2009. évi CXXV. törvény a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról a magyar jelnyelvet a hivatalos nyelv szintjére emelte Magyarországon.

Bizonyított, hogy a jelnyelvnek is van egy sajátos hangtana, alaktana és mondattana. Általában az adott nyelv nyelvtani sajátosságai jellemzik a jelnyelvet. Szókincse pontos nyelvtani szabályok szerint rendeződik, így annak nyelvjárásai is lehetnek. Tanulásának nehézségei összemérhetők a hangzó nyelvekével.

Téves feltételezés, hogy a jelnyelv nemzetközi. Valójában minden országnak van egy sajátos jelnyelve, amelyet elsősorban a siketek használnak. Tehát a siketek nem ugyanazt a jelnyelvet használják Németországban, mint mondjuk Magyarországon. Igaz, hogy vannak hasonló jelek egyes jelnyelvekben. Létezik azonban egy mesterségesen kialakított jelnyelv is, a Gestuno nyelv, amely éppoly nehezen tud teret nyerni, mint az eszperantó.

Egy másik tévhit szerint a jelnyelv a gesztusok természeténél fogva lassabb, mint a beszéd. A kézmozgás ugyan valóban lassabb, mint az artikulációs mozgás, de a minden szinten jelen lévő egyidejűségnek köszönhetően a jelelés és a beszéd tempója közel azonos, nem ritka eset az sem, hogy a jelelés gyorsabb.

A jelelésnek természetesen vannak szabályai:

  • törekedni kell a jel pontos kivitelezésére,
  • fontos a gesztikuláció, mimika és testtartás.

Szokás, hogy a jelelők a jobb megértés érdekében néma artikulációval kísérik jelelésüket. Ennek szabályai:

  • a megszokottnál lassabb beszédtempóra van szükség,
  • vigyázni kell, nehogy a túlartikulálás hibájába essünk,
  • mindig a jelelést kísérő beszédről lehet csak szó.

Erről a szokásról eltérőek a vélemények. Az ellenvélemények szerint mivel a hangzó nyelv és a jelnyelv szórendje különböző, ezért a jeleléssel együtt artikuláló egyén az egyik nyelvet törni fogja.

A jelnyelv éppen olyan verbális kommunikációs eszköz, mint a hangzó nyelv. Ezért használata nem nevezhető mutogatásnak: egy önálló nyelvről van szó. Nem „mutogatunk”, hanem jelelünk!

Egyes elméletek szerint a jelnyelveknek az emberi nyelv kialakulásában is szerepük volt. Ezek szerint az első nyelvek jelnyelvek voltak.[1] Az elmélet felveti azt a kérdést, hogy hogyan tért át az ember a beszédre.

Miért természetes nyelv a jelnyelv?[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Néhány fő érv, amelyek miatt valódi, természetes nyelvnek tekintjük a jelnyelvet:

  • ugyanolyan komplex rendszer, mint bármelyik más nyelv, (a hangzó nyelvek)
  • van létező, élő, beszélő közössége
  • változataiban létezik (Magyarországon összesen hét nyelvjárást különböztetünk meg) és ezzel együtt összefügg egy szociolingvisztikai kérdés is: az, hogy a siket nyelvhasználók verbális repertoárja (nyelvi készlete) ugyanolyan teljes és változatos, mint a halló embereké
  • ugyanolyan alkalmas betölteni a megismerő, a kommunikatív funkciót, sőt identitásjelző funkciói vannak, tehát identitás-szimbólumként is rendkívül fontos a siket közösség számára
  • változik, ami ugyancsak sajátossága a természetes emberi nyelveknek
  • az érintettek spontán módon használják a jelnyelvet a saját kommunikációjukban.

Jelnyelvkutatás külföldön és hazánkban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jelnyelvkutatás története az Amerikai Egyesült Államokba, az 1960-as évekig nyúlik vissza, amikor William C. Stokoe kutatásainak köszönhetően megfogalmazták a legfontosabb érvet: a jelnyelv éppúgy kettős tagoltságú, mint bármelyik hangzó nyelv. Márpedig a nyelvészetben ez a legfőbb érv amellett, hogy természetes emberi nyelvnek tekintünk-e valamit. William C. Stokoe arra jött rá, hogy a jelnyelvben is megvalósul a kettős tagoltság kritériuma. A jelnyelvben a kézformák, a mozgások, illetve az artikulációs helyek (tehát a tér, amelyben egy jel létrejön) számítanak a legfontosabb ilyen komponenseknek, más néven kerémáknak, melyek a hangzó nyelvben a fonémák megfelelői. A kézformák, mozgások ugyanúgy nem értelmesek, mint ahogy a hangok a hangzó nyelvben, viszont jelentés-megkülönböztető szerepük van: ha egy komponenst megváltoztatunk, ahogy a beszélt nyelvben egy hangot megváltoztatunk (pl.: por-bor), akkor ugyanúgy egy egészen más jelentéshez jutunk, vagy esetleg egy üres elemhez, amelynek nincs jelentése. Ez volt a legdöntőbb érv, mely a jelnyelv természetes nyelv voltát mutatja s ahogyan a hangzó nyelvek fonémakészletében is vannak különbségek és azonosságok, ugyanúgy a jelnyelvek kézforma készletében is vannak olyan elemek, amelyek a világ összes jelnyelvében megtalálhatók, de olyanok is, amelyek meglehetősen ritkának számítanak.

Magyarországon a 90-es évek közepétől több vonalon indult meg a magyar jelnyelv kutatása. Elsősorban a Pécsi Tudományegyetemen, (korábban Janus Pannonius Tudományegyetem), valamint az ELTE Elméleti Nyelvészeti Programjának keretén belül és az ELTE Magyar Nyelvi Tanszékén. Főleg fiatal nyelvészek és egyetemi hallgatók foglalkoztak a témával kapcsolatban, akiknek köszönhetően kezdetben szakdolgozatok és OTDK munkák születtek. Később egyfajta szakmai szemléletfordulás következett be, melynek eredményeképpen a PTE-n, az ELTE-n, (kisebb részben Szegeden és Debrecenben is) nem jutott ki úgy hallgató a magyar vagy akár az idegennyelv-szakos képzésből, hogy ne lett volna tisztában azzal, hogy a siketek jelnyelve teljes értékű, természetes emberi nyelvnek számít, a téma iránt érdeklődők pedig esetleg egy-két speciális kurzust is elvégezhettek a siketek kétnyelvűségével vagy a jelnyelv grammatikájával kapcsolatosan.

Kutatási feladatok, módszertan[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jelnyelv kutatásának módszertana igen eltérő képet mutat a hangzó nyelvéhez képest s ezzel együtt különböző problémák is lépnek fel. A szakembereket a kutatásmódszertanon belül elsősorban két részkérdés foglalkoztatja: az adatgyűjtés, leginkább a jelnyelvi adatok gyűjtésének problematikája, illetve az adatok lejegyzésének sajátos lehetőségei és igényei, mely vizuális módon történik. A kutatási feladatok rendkívül sokrétűek: az elméleti jellegű nyelvírás mellett a különböző interdiszciplináris vizsgálatokra (pszicholingvisztika, neurolingvisztika, szociolingvisztika) és alkalmazásokra (tananyagok kidolgozása, törvényi szabályozás szorgalmazása stb.) is figyelmet kell fordítani. Ennek ellenére a témával intenzíven vagy kevésbé intenzíven foglalkozó kevés ember részéről hiányzik az igazi összetartás, a team-munka a magyar jelnyelv sikeres sztenderdizációjának érdekében.

Tipológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hangzó nyelvekhez hasonlóan a jelnyelvek is osztályozhatók típusuk szerint. Így vannak ragozó, hajlító, poliszintetikus, inkorporáló és izoláló jelnyelvek. A szórend is más lehet a különböző jelnyelvekben: az amerikai jelnyelv alapszórendje SVO, az osztrák jelnyelvé SOV. A beszélt nyelvek hatása az egyes jelnyelvekre nagymértékben eltér, még egy jelnyelv különböző változatai között is. Az amerikai jelnyelvben egész dialektuskontinuum alakult ki e mentén. Nem hasonlítanak a hangzó nyelvekre a jelnyelveknek azon változatai, amiket nem ért hangzó nyelvi hatás. Az amerikai jelnyelv a szórendet kivéve jobban hasonlít a japán, mint az angol nyelvre.

A jelnyelv, pontosabban jelnyelvek alapja a szimulákrum, a mozdulattal felidézett mozgásos történés, vagy valaminek a jellemző mozgása, alakja, térbeli tulajdonsága. (pl. kavar: főz, konyha, szór: hint, fűszer, szór, mosópor, hintőpor, hajó, bölcső-ringat, szül, születik-új). A jelnyelvben egyszerű kifejezéseket használnak (például a Holnap majd elmegyek a boltba, veszek tejet, kenyeret mondat jelnyelvi fordításban holnap fog menni vesz tej, kenyér). A jelnyelv nyelvtana a térben van, és térbeli egyeztetést használ. A jelnyelvben nem mindig és nem mechanikusan helyettesíti a jel a szavakat. Pl. a becsukom az ajtót, DE ez nem így néz ki: én + be (irány) + csuk (jel) + ajtó (jele). A ragozás többi részét proformmal végzik, a levegőben, a kezemmel "lenyomom a kilincset". A proform utánozza magát a mozdulatot, történést (pl. találkozás, csók, halál, sorban állás).


Nyelvcsaládok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egyes jelnyelvek rendszerint nem állnak rokonságban az adott országban beszélt nyelvekkel. A jelelt nyelvek, például a jelelt magyar inkább az adott hangzó nyelv jelelt változatának tekinthető, mint önálló jelnyelvnek.

  • A BANZSL nyelvcsaládba tartozik a brit, az ausztrál, és az új-zélandi jelnyelv. A család tagjai továbbá a dél-afrikai és az új-skóciai jelnyelv.
  • A japán jelnyelvcsaládot a japán, a tajvani és a koreai jelnyelv alkotja.
  • A francia jelnyelvcsalád népes. Ide tartozik a francia jelnyelven kívül a québeci, és az orosz jelnyelv. Tagjai továbbá a holland, a flamand, és a belga-francia jelnyelv, és még mások, mint a spanyol, a mexikói, és a brazil jelnyelv.
    • Az amerikai jelnyelv szintén a francia jelnyelvcsalád tagja, ami egy külön ágat képvisel. Több nyelv is alapul rajta, például a bolíviai jelnyelv. A thai jelnyelv a bangkoki, a Chiang Mai jelnyelv és az amerikai jelnyelv keveréke. Az amerikai jelnyelv befolyását sejtik az ugandai, a kenyai, a Fülöp-szigeteki, és a maláj jelnyelvben.
    • A SIL egy jelentése szerint a magyar, a cseh, és a szlovák jelnyelv egy külön csoportot alkot. Ide tartozónak gondolják a román, a bolgár, és a lengyel jelnyelvet is.
  • A német jelnyelv nagy hatással volt az izraeli jelnyelvre.
  • Az izlandi jelnyelv a dán jelnyelvből ered, bár a több évszázados elkülönülés a jelek szignifikáns különbözőségéhez vezetett.
  • A fenti SIL-jelentés szerint az Oroszországban, Moldovában és Ukrajnában jelelt nyelvek nagyon közel állnak egymáshoz.
  • Anekdotikus megfigyelések szerint a finn, a svéd és a norvég jelnyelv szintén rokon. Ez a skandináv jelnyelvcsalád.
  • Jordánia, Szíria, Palesztina, Irak, és feltehetően Szaúd-Arábia jelnyelvei dialektuskontinuumot alkotnak, vagy az észak-arab jelnyelv nyelvjárásai.
  • Ismert szigetnyelvek a nicaraguai, az Al-Sayyid beduin, és a Providence-szigeti jelnyelv.

A gyógypedagógiában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gyógypedagógiában vitatott, hogy mennyire lenne hasznos a jelnyelv bevezetése a siketek oktatásába. Két módszer alakult ki, az auditív-verbális és a kétnyelvű módszer.

Az auditív-verbális módszer hívei szerint a jelnyelv képszerűsége miatt nem teszi lehetővé az elvont gondolkodás kialakulását. Ezért a hangnyelv oktatása és a beszédtanítás nemcsak egy új nyelv elsajátítását jelenti, hanem az elvont gondolkodás kialakítását is. Ezt a folyamatot demutizálásnak nevezik.

A kétnyelvű módszer hívei szerint a jelnyelv, mint teljes értékű nyelv nem ennyire képszerű; használatával éppúgy kifejlődik az elvont gondolkodás, mint a hangnyelvvel. Azonban hangsúlyozzák, hogy a hangzó nyelvet és a beszédet is tanítani kell, mert ez teszi lehetővé a jelnyelvet nem ismerő hallókkal való kommunikációt.

Egyes afrikai országokban azonban nem az ott honos jelnyelven oktatnak, hanem más jelnyelvekből hoznak át egészen új jeleket, amiket a helyi jelnyelv nyelvtanával használnak. Az oktatók a helyi jelnyelv eredeti jeleit mutogatásnak minősítik, és ugyanúgy kizárják az órákról, mint az auditív-verbális módszer hívei a jelelést. Ez ugyanúgy megnehezíti a tanulást, mint ha kizárólagosan hangnyelven tanítanának, emellett a helyi jelnyelv szókincsének lecserélődéséhez és az eredeti jelek eltűnéséhez vezetnek.[2]

A mai Magyarországon a gyógypedagógusok az auditív-verbális módszerben már-már vallásos módon hisznek, és nem tartják a jelnyelvet anyanyelvnek. A siketek iskoláiban kizárólag hangnyelven tanítanak.

Írásbeliség és média[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legtöbb jelnyelv, közöttük a magyar jelnyelv nem létezik írásos formában. A siketek többnyire hangnyelven írnak és olvasnak. A tudományos kutatások céljára több notációt is kifejlesztettek, amik a jeleket fonémáikra bontják. Külön ábrázolják a kézformát, a kéz állását, a jelképzés helyét, a mozgást, és amit a kutatók még szükségesnek ítéltek.

Emellett más rendszerek is léteznek, mint például a William C. Stokoe által kifejlesztett írás az amerikai jelnyelv, az Eshkol-Weissman-féle írás az izraeli jelnyelv, a HamNoSys a német jelnyelv számára, és Hartmut Teuber fonetikus SignLetteringje. Valerin Sutton SignWritingját Osnabrückben és Kelet-Nikaraguában a siket gyerekek iskoláiban tanítják. Ez az írás a jelek elemeit különféle nyilakkal, csillagokkal, hullámokkal és hasonlókkal írja le. Viszonylag könnyen olvasható.

A JEL TV egy internetes TV, amely magyar jelnyelven sugároz.[3]

A magyar nyelv kézi kódolása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sok országban a beszélt nyelvhez egy ujjábécé tartozik. A magyar nyelv azonban ennél gazdagabb, ugyanis kétféle ujjábécével is kódolható: daktillal és fonomimikai jelekkel. A siketek körében a fonomimikai rendszer az elterjedtebb. Emellett létezik a hangzó magyar nyelv és a magyar jelnyelv keveréke is, a jelelt magyar, ami a magyar jelnyelv jeleit és a magyar nyelv szórendjét és nyelvtanát használja.

Hivatalos státus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A siketek már régóta törekednek arra, hogy jelnyelveik hivatalossá váljanak. Elsőként Ugandában vált hivatalossá a helyi jelnyelv, már 2000 előtt. Zürich svájci kanton 2005-ben ismerte el alkotmányában a jelnyelvet. Szintén 2005 óta az osztrák jelnyelv elismert kisebbségi nyelv Ausztriában. Új-Zélandon az új-zélandi jelnyelvet 2006-ban iktatták jogaiba az angol és a maori nyelv mellett. 2009 óta a magyar jelnyelv hivatalos nyelv Magyarországon, 2011-ben az Alaptörvényben is helyet kapott: A “Szabadság és felelősség” fejezet XIX. cikkének (3) bekezdése szerint: (3) Magyarország védi a magyar jelnyelvet mint a magyar kultúra részét.

Jelnyelvi tolmácsok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jelnyelvi tolmácsok, röviden jeltolmácsok az adott jelnyelvet nem ismerő hallók és a jelelők között közvetítenek. Nemcsak a beszédet fordítják jelelésre, hanem szükség esetén a jelelést is beszédre. Vannak olyan jeltolmácsok is, akik két jelnyelv között közvetítenek; ők többnyire maguk is siketek.

A mai Magyarországon a jelnyelvi tolmácsolást alulértékelik. Állandó ügyeletet várnak el stabil foglalkoztatási háttér nélkül. Jövedelmük a nehéz fizikai munkásokkal egyezik meg: szellemi erőfeszítésüket nem fizetik.

Jelnyelvhez hasonló jelrendszerek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Házi jelek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ha egy siket gyerek halló családba születik, és nem találkozik jelnyelvvel, akkor kialakul egy jelrendszer, amivel a gyerek kommunikálni tud a család többi tagjával. Az így kifejlődő jelnyelv alkalmazkodik a gyerek igényeihez, de nem alkot egy teljes nyelvet, hanem inkább a pidginekhez hasonlít.

Ezekre a rendszerekre jellemző, hogy a jelek különböznek a gesztusoktól. Susan Goldin-Meadow sok cikket publikált a házi jelekről. Kutatásaiban úgy találta, hogy az amerikai siket gyerekek jelei jobban hasonlítanak a kínai siket gyerekek jeleihez, mint halló szüleik gesztusaihoz. Továbbá ezek a jelek strukturált rendszert alkotnak, amikben a jelek szavaknak felelnek meg, és a jelek mondatokat alkotnak. Azonban nem állapítható meg konzisztens jel-jelentés kapcsolat, nem öröklődnek nemzedékről nemzedékre, hiányzik a nagyobb közösség, és jelelői nem ismerik el ugyanannak a rendszernek.

Habár a házi jelek nem tekinthetők teljes értékű nyelvnek, mégis van szerepük a jelnyelvek kialakulásában. A nyelvészeket azért érdekli, mert betekintést nyújt abba, hogy hogyan találja fel az ember a nyelvet, mi a kapcsolat a nyelv és a gesztusok között, és vizsgálható a nyelvelsajátítás kritikus periódusa. Segítségével kutathatók továbbá a nyelvi univerzálék, a gyerekek hajlama arra, hogy új nyelvet találjanak fel, és a nyelv eredetére is fényt vethet.

Hallók jelrendszerei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Azokban a közösségekben, ahol sok a siket, a hallók is megtanulják a siketek jelnyelvét.

A hallók is használnak kidolgozott rendszereket, ha a beszéd nem célszerű, vagy nem lehetséges, nem szabad beszélni, vagy titkos nyelvként. Ezeknek a rendszereknek többnyire nincs önálló nyelvtanuk, hanem a beszélt nyelvek nyelvtanára támaszkodnak. Így alakult ki jelbeszéd a búvároknál, a szerzetesrendekben, a tévéstúdiókban, a zajos munkahelyeken, vagy a részvénykereskedésben.

Egyes népcsoportoknál tabuk szabályozzák, hogy mikor nem szabad beszélni. Ilyen alkalom lehet a vadászat (busmanok), gyász, vagy beavatási rítusok (ausztráliai bennszülöttek). Ilyenkor saját beszélt nyelvük jelelt változatát használják.

Az észak-amerikai indiánok közvetítő nyelvként használtak egy jelnyelvi pidgint, és néhány népnél fellelhető még ma is. Nyelvtana térbeliségével a siket jelnyelvekre emlékeztet. Ezt a pidgint átdolgozták sérültek számára, így jött létre az Amer-Ind jelbeszéd, aminek már nincs önálló nyelvtana. Az indiánok jelnyelvi pidginje ötletet szolgáltatott arra, hogy talán egy hasonló rendszer jó lenne nemzetközi nyelvnek.

A kisbabák még nem tudnak beszédhangokat képezni; ez a képességük csak később alakul ki. Ha jelelni tanulnak, akkor előbb tudnak hatékonyan kommunikálni, mint beszélni. A babajeleket ajánlják még megkésett beszédfejlődés esetére is.

Hallóknak is célszerű bármely súlyosabb beszédbeli akadályozottság, dadogás, vagy agyérkatasztrófa, diszlexia esetén jelnyelvet tanulni, mert a bal oldali beszédközpont (Wernicke és Broca beszédmezők) új idegimpulzusokat kapnak a mozgásközpontok, a mozgási memória felől. (Dunkel)

Súlyos beszédzavarok esetére igyekeztek minél szemléletesebb jelrendszereket kidolgozni, hogy az alig beszélőképes vagy néma ember ne szoruljon jeltolmácsra. Ezeknek a jelrendszereknek nincs önálló nyelvtanuk; használójuk anyanyelvének nyelvtanához igazodnak. Ilyen az Amer-Ind, a Makaton vagy a német eredetű Nézd a kezem![4] Egyes súlyos beszédzavarosok a siketek jelnyelvét (is) tanulják és használják, így könnyen siketnek lehet őket nézni, amit a beszédfogyatékosok és a siketek is rossz néven vesznek.

Emberszabású majmok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nyelv eredetének kutatásában felmerült az az ötlet, hogy meg kellene vizsgálni az emberszabású majmok nyelvi képességeit. Először a beszéddel kísérleteztek, de kiderült, hogy a majmok hangképző szervei beszédre alkalmatlanok. Ezután a kutatók figyelme a jelnyelv felé fordult, és a majmok nagy lépést tettek előre. A majmokkal amerikai jelnyelven kommunikáltak, ahogy siket szülők jelelnek a gyerekeikkel. A leghíresebb majmok Washoe és Loulis, a csimpánzok, és Michael és Koko, a gorillák voltak. Koko 600 jelet tanult meg, és alkalmazott néhány egyszerű nyelvtani szabályt, mint például a szórend, vagy a szóösszetétel. Mindezek ellenére jelelése nem felelt meg a jelnyelv szabályainak. Vitatott, hogy az általa alkalmazott rendszer mennyire tekinthető nyelvnek.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Hewes (1973), Premack & Premack (1983), Kimura (1993), Newman (2002), Wittmann (1980, 1991)
  2. Jelnyelvi gyarmatosítás
  3. http://www.serultek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=2031&Itemid=201
  4. Dr. Erdélyi Andrea: Nézd a kezem!
  • David Crystal: A nyelv enciklopédiája
  • Steven Pinker: A nyelvi ösztön
  • Mein Tor in die Welt der Gehörlosen, Sachbuch für Kinder, Österreichischer Gehörlosenbund (Hg.) Bécs, 2004, ISBN 3-200-00063-5
  • Wolfgang Müller, Gehörlose Musik, Die Tödliche Doris in gebärdensprachlicher Gestaltung. Die „Übersetzung“ der Musik und Texte der ersten LP der Gruppe von 1981 in Zeichen und Gebärden durch zwei Gebärdensprachdolmetscher auf DVD mit Buch. Edition Kroethenhayn, Berlin 2006.
  • Irene Leber, Jörg Spiegelhalter: Das mini Gebärden-Liederbuch. Mit den Händen singen. Loeper, Karlsruhe 2004. ISBN 3-86059-127-4
  • Oliver Sacks: Stumme Stimmen. Reise in die Welt der Gehörlosen. Rowohlt, Reinbek bei Hamburg 2001. ISBN 3-499-19198-9
  • Nora Ellen Groce: Jeder sprach hier Gebärdensprache. Erblich bedingte Gehörlosigkeit auf der Insel Martha's Vineyard. Aus dem Amerikanischen übersetzt von Elmar Bott. Signum, Seedorf 2006. ISBN 3-927731-97-8
  • Susan Schaller: Ein Leben ohne Worte. Knaur, München 1992. ISBN 3-426-75002-3
  • Christian Kleiber: Hanna Hasenöhrl, www.wirsindanders.info, Kinderbuch ISBN 978-3-00-029741-0
  • Frishberg, N. 1987. Home sign. In J. Van Cleve (ed.), Gallaudet encyclopedia of deaf people and deafness (Vol. 3, pp. 128–131). New York: McGraw Hill.
  • Goldin-Meadow, Susan, 2003, The Resilience of Language: What Gesture Creation in Deaf Children Can Tell Us About How All Children Learn Language, Psychology Press, a subsidiary of Taylor & Francis, New York, 2003
  • Van Deusen-Phillips S.B., Goldin-Meadow S., Miller P.J., 2001. Enacting Stories, Seeing Worlds: Similarities and Differences in the Cross-Cultural Narrative Development of Linguistically Isolated Deaf Children, Human Development, Vol. 44, No. 6
  • Torigoe, Takashi, and Takei, Wataru. 2002, A Descriptive Analysis of Pointing and Oral Movements in a Home Sign System, in "Sign Language Studies" - Volume 2, Number 3, Spring 2002, pp. 281–295
  • Aronoff, Mark, Meir, Irit & Wendy Sandler (2005). "The Paradox of Sign Language Morphology." Language 81 (2), 301-344.
  • Branson, J., D. Miller, & I G. Marsaja. (1996). "Everyone here speaks sign language, too: a deaf village in Bali, Indonesia." In: C. Lucas (ed.): Multicultural aspects of sociolinguistics in deaf communities. Washington, Gallaudet University Press, pp. 39–5.
  • Canlas, Loida (2006). "Laurent Clerc: Apostle to the Deaf People of the New World." The Laurent Clerc National Deaf Education Center, Gallaudet University.[1]
  • Deuchar, Margaret (1987). "Sign languages as creoles and Chomsky's notion of Universal Grammar." Essays in honor of Noam Chomsky, 81-91. New York: Falmer.
  • Emmorey, Karen; & Lane, Harlan L. (Eds.). (2000). The signs of language revisited: An anthology to honor Ursula Bellugi and Edward Klima. Mahwah, NJ: Lawrence Erlbaum Associates. ISBN 0-8058-3246-7.
  • Fischer, Susan D. (1974). "Sign language and linguistic universals." Actes du Colloque franco-allemand de grammaire générative, 2.187-204. Tübingen: Niemeyer.
  • Fischer, Susan D. (1978). "Sign languages and creoles." Siple 1978:309-31.
  • Frishberg, Nancy (1987). "Ghanaian Sign Language." In: Cleve, J. Van (ed.), Gallaudet encyclopaedia of deaf people and deafness. New York: McGraw-Gill Book Company.
  • Goldin-Meadow, Susan, 2003, The Resilience of Language: What Gesture Creation in Deaf Children Can Tell Us About How All Children Learn Language, Psychology Press, a subsidiary of Taylor & Francis, New York, 2003
  • Gordon, Raymond, ed. (2008). Ethnologue: Languages of the World, 15th edition. SIL International, ISBN 978-1-55671-159-6, ISBN 1-55671-159-X. Web version.[2] Sections for primary sign languages [3] and alternative ones [4].
  • Groce, Nora E. (1988). Everyone here spoke sign language: Hereditary deafness on Martha's Vineyard. Cambridge, MA: Harvard University Press. ISBN 0-674-27041-X.
  • Healy, Alice F. (1980). Can Chimpanzees learn a phonemic language? In: Sebeok, Thomas A. & Jean Umiker-Sebeok, eds, Speaking of apes: a critical anthology of two-way communication with man. New York: Plenum, 141-143.
  • Hewes, Gordon W. (1973). "Primate communication and the gestural origin of language." Current Anthropology 14.5-32.
  • Johnston, Trevor A. (1989). Auslan: The Sign Language of the Australian Deaf community. The University of Sydney: unpublished Ph.D. dissertation.[5]
  • Kamei, Nobutaka (2004). The Sign Languages of Africa, "Journal of African Studies" (Japan Association for African Studies) Vol.64, March, 2004. [NOTE: Kamei lists 23 African sign languages in this article].
  • Kegl, Judy (1994). "The Nicaraguan Sign Language Project: An Overview." Signpost 7:1.24-31.
  • Kegl, Judy, Senghas A., Coppola M (1999). "Creation through contact: Sign language emergence and sign language change in Nicaragua." In: M. DeGraff (ed), Comparative Grammatical Change: The Intersection of Language Acquisistion, Creole Genesis, and Diachronic Syntax, pp.179-237. Cambridge, MA: MIT Press.
  • Kegl, Judy (2004). "Language Emergence in a Language-Ready Brain: Acquisition Issues." In: Jenkins, Lyle, (ed), Biolinguistics and the Evolution of Language. John Benjamins.
  • Kendon, Adam. (1988). Sign Languages of Aboriginal Australia: Cultural, Semiotic and Communicative Perspectives. Cambridge: Cambridge University Press.
  • Kimura, Doreen (1993). Neuromotor Mechanisms in Human Communication. Oxford: Oxford University Press.
  • Klima, Edward S.; & Bellugi, Ursula. (1979). The signs of language. Cambridge, MA: Harvard University Press. ISBN 0-674-80795-2.
  • Kolb, Bryan, and Ian Q. Whishaw (2003). Fundamentals of Human Neuropsychology, 5th edition, Worth Publishers.
  • Kroeber, Alfred L. (1940). "Stimulus diffusion." American Anthropologist 42.1-20.
  • Krzywkowska, Grazyna (2006). "Przede wszystkim komunikacja", an article about a dictionary of Hungarian sign language on the internet (lengyelül).
  • Lane, Harlan L. (Ed.). (1984). The Deaf experience: Classics in language and education. Cambridge, MA: Harvard University Press. ISBN 0-674-19460-8.
  • Lane, Harlan L. (1984). When the mind hears: A history of the deaf. New York: Random House. ISBN 0-394-50878-5.
  • Madell, Samantha (1998). Warlpiri Sign Language and Auslan - A Comparison. M.A. Thesis, Macquarie University, Sydney, Australia.[6]
  • Nakamura, Karen (1995). "About American Sign Language." Deaf Resourec Library, Yale University.[7]
  • Newman, A. J., et al. (2002). "A Critical Period for Right Hemisphere Recruitment in American Sign Language Processing". Nature Neuroscience 5: 76–80.
  • O'Reilly, S. (2005). Indigenous Sign Language and Culture; the interpreting and access needs of Deaf people who are of Aboriginal and/or Torres Strait Islander in Far North Queensland. Sponsored by ASLIA, the Australian Sign Language Interpreters Association.
  • Padden, Carol; & Humphries, Tom. (1988). Deaf in America: Voices from a culture. Cambridge, MA: Harvard University Press. ISBN 0-674-19423-3.
  • Poizner, Howard; Klima, Edward S.; & Bellugi, Ursula. (1987). What the hands reveal about the brain. Cambridge, MA: MIT Press.
  • Premack, David, & Ann J. Premack (1983). The mind of an ape. New York: Norton.
  • Premack, David (1985) "'Gavagai!' or the future of the animal language controversy". Cognition 19, 207-296
  • Sacks, Oliver W. (1989). Seeing voices: A journey into the world of the deaf. Berkeley: University of California Press. ISBN 0-520-06083-0.
  • Sandler, Wendy (2003). Sign Language Phonology. In William Frawley (Ed.), The Oxford International Encyclopedia of Linguistics.[8]
  • Sandler, Wendy; & Lillo-Martin, Diane. (2001). Natural sign languages. In M. Aronoff & J. Rees-Miller (Eds.), Handbook of linguistics (pp. 533–562). Malden, MA: Blackwell Publishers. ISBN 0-631-20497-0.
  • Sandler, Wendy; & Lillo-Martin, Diane. (2006). Sign Language and Linguistic Universals. Cambridge: Cambridge University Press
  • Stiles-Davis, Joan; Kritchevsky, Mark; & Bellugi, Ursula (Eds.). (1988). Spatial cognition: Brain bases and development. Hillsdale, NJ: L. Erlbaum Associates. ISBN 0-8058-0046-8; ISBN 0-8058-0078-6.
  • Stokoe, William C. (1960, 1978). Sign language structure: An outline of the visual communication systems of the American deaf. Studies in linguistics, Occasional papers, No. 8, Dept. of Anthropology and Linguistics, University of Buffalo. 2d ed., Silver Spring: Md: Linstok Press.
  • Stokoe, William C. (1974). Classification and description of sign languages. Current Trends in Linguistics 12.345-71.
  • Van Deusen-Phillips S.B., Goldin-Meadow S., Miller P.J., 2001. Enacting Stories, Seeing Worlds: Similarities and Differences in the Cross-Cultural Narrative Development of Linguistically Isolated Deaf Children, Human Development, Vol. 44, No. 6.
  • Wittmann, Henri (1980). "Intonation in glottogenesis." The melody of language: Festschrift Dwight L. Bolinger, in: Linda R. Waugh & Cornelius H. van Schooneveld, 315-29. Baltimore: University Park Press.[9]
  • Wittmann, Henri (1991). "Classification linguistique des langues signées non vocalement." Revue québécoise de linguistique théorique et appliquée 10:1.215-88.[10]
  • A SignWriting német jelnyelvre alkalmazott változatának hivatalos oldala
  • Bevezetés a SignWriting-projektekbe
  • az Élet és Tudomány cikke a magyar jelnyelvről
  • A SINOSZ ifjúsági bizottsága a jelnyelvről
  • Demutizálás
  • Ugyanúgy képzi az agy a jelnyelvet, mint a hangzó nyelvet
  • A Változó Világ Mozgalom a jelnyelvről - jelbeszédről
  • Zajos környezetben

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jelnyelv témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]