Gestuno nyelv

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gestuno
Alkotó Siketek Világkongresszusa
Első kiadás dátuma 1951/1976
Nyelvcsalád mesterséges nyelv
   jelnyelvek
    Gestuno nyelv
Gondozza Siketek Világszövetsége (weboldala)

A gestuno a siketek számára siketek által kialakított egységes nemzetközi jelnyelv. A gestuno név olasz eredetű, jelentése: a jelek egyike. Nemzetközi jelnyelvnek is nevezik, és sokszor így emlegetik. Ezzel a névvel gyakran inkább csak az újabb változatát emlegetik.

A nemzetközi jelnyelvet főként, de nem kizárólag azok a siketek jelelik, akik benne vannak a nemzetközi életben, és gyakran találkoznak külföldi siketekkel, akiknek nem értik a jelnyelvét. Leginkább a különböző nemzetközi konferenciákon, vagy a siketolimpián kerül elő.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mesterséges nyelvek kialakítása már hosszú ideje foglalkoztatja az embereket. Az egyik leghíresebb ilyen nyelv az eszperantó, amelyet Ludwig L. Zamenhof alkotott meg 1887-ben.

A mesterséges nyelv kialakítása már a siketekben is felmerült. Ezért az akkor még fiatal nemzetközi szervezet, a WFD (World Federation of the Deaf, Siketek Világszövetsége) az 1950-es években úgy határozott, hogy nemzetközi bizottságot állít fel egy egységes nemzetközi jelnyelv kidolgozására. Így született meg a gestuno.

Nyelvtan[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gestuno kialakításakor nem törekedtek arra, hogy lefektessék annak nyelvtani szabályait. Habár a szókincse elkészült, nem alkottak hozzá nyelvtant: régebben minden jelelő a saját anyanyelvének nyelvtanát alkalmazta.

Azóta a nyelv egy bonyolult nyelvtannal gazdagodott; az osztályozók bonyolult rendszerével él, amik áttörik a különböző nyelvek közötti határokat. Feltehetően ennek köszönhető, hogy a jelelők jobbak a más nyelvűekkel való kommunikációban, mint a jelelni nem tudók, még közvetítő nyelv nélkül is.

Egy 1994-es cikk szerint a jelelők egy gazdag és bonyolult nyelvtant kombinálnak egy viszonylag szűk szókinccsel.[1] Supalla és Webb (1995) szerint a gestuno egyfajta jelnyelvi pidgin, de annál bonyolultabb, és inkább egy teljes jelnyelvhez hasonlít.[2]

Szókincs[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nyelvbe azokat a jeleket igyekeztek összegyűjteni, amiket a lehető legtöbb országban megértenek a siketek. Bill Moody szerint ezek a jelek többnyire az amerikai jelnyelvből és az európai jelnyelvekből származnak, így nehezen érthető egy afrikai vagy egy ázsiai siket számára .[3] Bencie Woll egy tanulmánya szerint[4] a jelelők gyakran keverik az anyanyelvükkel, és sok jelet a saját jelnyelvükből hoznak be, olyan jeleket választva, amiket a külföldiek jobban megértenek.[5] Ellenben Rachel Rosenstock megjegyzi, hogy a jelek többsége sok jelnyelvben meglevő ikonikus, azaz szemléletes jel. Elemzése szerint a jelek 60%-a ilyen; 38%-a egy jelnyelvre, vagy több rokon jelnyelvre vezethető vissza, és csak 2%-a fordul elő csak a nemzetközi jelnyelvben.[6]

Betűk és számok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jelnyelveknek is szükségük van egy betűzési rendszerre, amit leginkább nevekhez használnak. Ilyen rendszer például a daktil és a fonomimikai ábécé. A nemzetközi jelnyelven folytatott beszélgetésben bármely olyan kézi ábécé használható, amit mindkét fél ismer. Gyakran a jelelők a beszélgetőpartner jelábécéjét használják, mert könnyebb egy új ábécében betűzni, mint olvasni.

Ellenben a számokat egy standard rendszer szerint jelelik, mivel az egyes jelnyelvekben különbözőképpen jelelik a számokat, és ez kavarodáshoz vezetne.

Saját jelek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egyes országok és városok nevét az adott ország jelnyelvén jelelik. Szükség esetén egyszer le is betűzik, utána már csak a jelet használják.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Allsop, Lorna; Woll, Bencie; Brauti, John Martin (1995). International sign: The creation of an international deaf community and sign language. In: Bos, Heleen F. and Schermer, Gertrude M. (eds): "Sign Language Research 1994: Proceedings of the Fourth European Congress on Sign Language Research, Munich, September 1-3, 1994." (International Studies on Sign Language and Communication of the Deaf; 29) Hamburg : Signum (1995) - p. 187
  2. Supalla, T. and Webb, R. (1995). "The grammar of international sign: A new look at pidgin languages." In: Emmorey, Karen / Reilly, Judy S. (eds): Language, gesture, and space. (International Conference on Theoretical Issues in Sign Language Research) Hillsdale, N.J. : Erlbaum (p. 347).
  3. Moody, B. (1994). International Sign: Language, pidgin or charades? Paper presented at the "Issues in Interpreting 2" conference, University of Durham, Durham, April 1994. Cited in McKee R., Napier J. (2002)
  4. Sutton-Spence, Rachel and Woll, Bencie. (1999) The Linguistics of British Sign Language: An Introduction. p. 32. ISBN 052163718X
  5. Day, Linda, (2000) British Sign Language in its Social Context, Session 10: Language Planning and Standardisation - notes for students
  6. Rosenstock, Op cit.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]