Jean-Louis Trintignant

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jean-Louis Trintignant
Jean-Louis Trintignant.jpg
Életrajzi adatok
Született 1930december 11. (84 éves)
Piolenc, francia
Házastársa Stéphane Audran
Nadine Marquand
Pályafutása
Aktív évek 1951 – napjainkig

Jean-Louis Trintignant az IMDb-n

Jean-Louis Trintignant [zsan-luí trentinyán] (Piolenc, Franciaország, 1930. december 11.) francia színész.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Trintignant alig 20 évesen költözött Párizsba, hogy ott drámai színészetet tanuljon. 1951-ben debütált a színészi pályán és a háború utáni korszak egyik legtehetségesebb francia színészének tartották. Pályája elején főként színházban dolgozott míg az 50-es évek közepén meg nem kapta első filmszerepét Brigitte Bardot oldalán, ami igazi világsztárrá tette. Trintignant gazdag családból származott: nagybátyja az a Louis Trintignant volt, aki halálos balesetet szenvedett 1933-ban a Picardie Nagydíjon[1]. A másik nagybátyja Maurice Trintignant volt, aki Forma 1-es versenyző volt és kétszer nyerte meg a Monaco-i nagydíjat és egyszer a Le Mans-i 24 órás versenyt is. Ezek után nem volt meglepő, hogy Trintignant is imádta az autóversenyzést és több versenyen is indult. Így nem volt meglepő mikor Claude Lelouch rendező őt kérte fel 1966-os filmjének a Un homme et une femme-nek főszerepére. Ezzel a filmmel pedig nemzetközi hírnevet szerzett magának. Trintignant katonai szolgálata miatt öt évre megszakította filmes karrierjét. Miután szolgált Algiersben, leszerelt és visszatért Párizsba, ahol folytatta egyre sikeresebb pályafutását.

Karrierje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Trintignant főszerepeket játszott olyan klasszikusokban, mint az Út a túlsó partra, az Egy férfi és egy nő, vagy minden idők egyik legsikeresebb francia filmje, a Bernardo Bertolucci által rendezett A megalkuvó. Ezekután alaposan kiélvezhette a siker ízét, hiszen 1969-ben a Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte a legjobb férfi alakításnak járó Arany Pálma díjat. Ezek után főként Olaszországban dolgozott többek között Valerio Zurinival a Tatárpuszta című háborús drámában, melyben Vittorio Gassman és Giuliano Gemma voltak a partnerei.

Trintignant olaszországi szereplésének azonban rendkívül sokat vitatott része Sergio Corbucci: A halál csöndje c. vadnyugati filmje. Trintignant a szerepeltetése ebben a filmben tulajdonképpen a producer Giovanni A. Giurgola kissé agyatlan ötlete volt, de Corbucci tudta, hogy a színész stílusához egy ilyen sötét erőszakfilm, amely ráadásul spagettiwestern nem illik hozzá. Bár Trintignant szerepelt olasz krimikben, többek között giallókban is, de az akkor nagyon divatos makaróniwestern műfajával annyira ponyvaként bánt sok rendező, hogy 1968-ban is több tucat közepes, vagy annál is kisebb rangú film készült. Corbucci ezért igyekezett Trintignant köré építeni a filmet, hogy azt az érzékenységet, amit a színész más filmekben is mutatott, itt is visszakapja a néző. Ez a törékenység rendkívüli módon mutatkozik meg a film befejező epizódjában, ahol a néma főhős (azaz Trintignant) meghal és küzdelmet a gonosz főszereplő (Klaus Kinski) nyeri meg. Ennek tetejébe aki a jó oldalon állt a filmben, az is mind meghal.
A halál csöndje sokat vitatott, de a filmtörténet leghíresebb alkotásai között van minden bizonnyal. Trintignant bár maga egy szót sem szólal meg, de a ritmusa, a mozdulatai és az arckifejezése is rendkívül lenyűgöző, amely pótolja a beszédet. Azonkívül nem nyerhet, mert sokkal gyengébb a gonosz szereplőhöz képest.

Bertolucci-val A megalkuvó című drámában és a Dino Risi által rendezett kultuszfilmben az Előzésben is óriási sikert aratott Trintignant. Az 1970-es években több filmben is szerepelt 1983-ban pedig elkészítette első angol nyelvű filmjét a Tűzvonal-ban Nick Nolte és Gene Hackman oldalán. Ezt követően főszerepet játszott François Truffaut Végre Vasárnap! című krimijében. 1984-ben Szabó László francia-magyar koprodukcióban filmre vitte Gion Nándor Sortűz egy fekete bivalyért című regényét Jean-Louis Trintignant, Kállai Ferenc és Jean Rochefort főszereplésével.1994-ben szerepet kapott Krzysztof Kieślowski utolsó rendezésében a Három szín: piros című drámában. Alakításáért megkapta a César díjat. A film pedig több Oscar-díj jelölést kapott. A következő években főként színpadon lehetett látni 1995-ben a hangját kölcsönözte az Elveszett gyerekek városa című francia fantasy filmben Ervin-nek. Ez után egy-két filmben szerepelt. 2003-ban élete egyik legszörnyűbb évében még együtt játszott lányával Marie-val a Janis és John című vígjátékban. Néhány hónappal a forgatást követően lányát, élettársa Bertrand Cantat a Noir Désir nevű francia rockegyüttes énekese úgy megütötte, hogy a színésznő kómába került és visszafordíthatatlan állapota miatt a család úgy döntött elengedi a színésznőt. A színész most leginkább Marie lányától született négy unokájának (Roman, Paul, Léon, Jules) szenteli idejét.

Magánélete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első felesége Stéphane Audran színésznő volt. A második felesége, Nadine Marquand, színésznő-forgatókönyvíró volt. Második házasságából három gyermeke született: Vincent, Pauline (aki 1966-ban meghalt) és Marie, aki 17 éves korától 2003-ban bekövetkezett haláláig igen sikeres színésznő lett apja segítsége nélkül.

Filmjei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 2012 - Szerelem (Amour)
  • 2004 - Halhatatlanok
  • 2003 - Janis és John
  • 1998 - Aki szeret engem, vonatra száll
  • 1996 - Csinálj magadból hőst
  • 1995 - Elveszett gyerekek városa
  • 1994 - Három szín: piros
  • 1994 - Férfiak mélyrepülésben
  • 1992 - Gyámság
  • 1986 - Egy férfi és egy nő - Húsz év múlva
  • 1985 - Elmenni, visszajönni
  • 1984 - Éljen az élet!
  • 1984 - Sortűz egy fekete bivalyért
  • 1983 - Végre vasárnap
  • 1983 - Tűzvonalban
  • 1982 - Egyenesen a szívbe
  • 1981 - Szerelmi szenvedély
  • 1980 - Szeretlek benneteket
  • 1980 - A bankárnő
  • 1980 - Malevil
  • 1980 - A terasz
  • 1976 - Tatárpuszta
  • 1975 - A vasárnapi nő
  • 1975 - Zsarutörténet
  • 1975 - Santiago felett esik az eső
  • 1973 - A vonat
  • 1972 - Egy ember halott
  • 1972 - A merénylet
  • 1972 - A nyúl futása a mezőn
  • 1971 - Látszólag ok nélkül
  • 1970 - A csibész
  • 1970 - A megalkuvó
  • 1969 - Éjszakám Maudnál
  • 1969 - Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája
  • 1968 - A halál csöndje
  • 1968 - Barátnők
  • 1968 - A férfi, aki hazudik
  • 1966 - Egy férfi és egy nő
  • 1965 - A tökéletes bűntény
  • 1963 - Előzés
  • 1962 - Párbaj a szigeten
  • 1959 - Veszedelmes viszonyok
  • 1956 - És Isten megteremté a nőt

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]