Hegyi-Karabah

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hegyi-Karabah Köztársaság
örményül: Լեռնային Ղարաբաղի Հանրապետություն Lernayin Gharabaghi Hanrapetut’yun
Hegyi-Karabah Köztársaság zászlaja
Hegyi-Karabah Köztársaság zászlaja
Hegyi-Karabah Köztársaság címere
Hegyi-Karabah Köztársaság címere
Nemzeti himnusz: Azat ou Ankakh Artsakh
Location Nagorno-Karabakh en.png

Fővárosa Sztepanakert
é. sz. 39° 48′ 55″, k. h. 46° 45′ 07″
Államforma parlamentáris köztársaság
Vezetők
Államfő Bako Szahakjan
Miniszterelnök Arajik Harutjunjan
Hivatalos nyelv örmény
független Azerbajdzsántól
kikiáltása 1991
Népesség
Népszámlálás szerint ismeretlen +/-
Becsült 141 400[1] fő (2010. január 1.)
Népsűrűség 29 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 11 500 km²
Víz 1,7%%
Egyéb adatok
Pénznem hegyi-karabahi dram (de jure) és örmény dram (de facto) (AMD)
Hívószám 374 97
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Hegyi-Karabah témájú médiaállományokat.

Hegyi-Karabah, hivatalos nevén Hegyi-Karabah Köztársaság (örményül: Լեռնային Ղարաբաղի Հանրապետություն, Lernayin Gharabaghi Hanrapetut’yun) de facto ország[2] a Kaukázus déli részén. Államiságát csak három másik korlátozottan elismert állam ismeri el, hivatalosan Azerbajdzsán részének minősül. A Hegyi-Karabah Köztársaság a korábbi Hegyi-Karabah Autonóm Terület nagy részét és a környező területek egy részét ellenőrzi, így Örményországgal és Iránnal is határos.

Az egész kaukázusi térségre kihat Hegyi-Karabah helyzete.

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hegyi-Karabah a Kis-Kaukázus délkeleti részén, az északkeleti lejtőn fekszik.[2][3]

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egykori kánság az 1813-as orosz–perzsa béke nyomán került az Orosz Birodalom fennhatósága alá. A Szovjetunió létrejötte után a Kaukázuson túli Ügyek Szovjet Irodája azt javasolta, hogy az Örmény Szovjetköztársaságot és Hegyi-Karabahot egyesítsék, Sztálin – mint nemzetiségi népbiztos – nyomására azonban 1921. július 5-től Azerbajdzsán része lett. 1923. július 7-én utóbbin belül autonóm státust kapott Hegyi-Karabah Autonóm Terület néven. A későbbiekben a szovjet vezetés minden, az Örményországgal való egyesülést célzó kezdeményezést elutasított.[2]

Panahali kán sírköve

1988-ban az addig elnyomott feszültség felszínre tört. Februárban a hegyi-karabahi örmények tüntetéseken követelték az Örményországgal való egyesülést, amit február 20-án a terület tanácsa hivatalosan is kezdeményezte ezt az azeri és az örmény törvényhozásnál. A kezdeményezés zavargásokhoz vezetett: február 28-án a Bakuhoz közeli Szumgaitban örmények tucatjait ölték meg, majd véres tüntetések törtek ki több azerbajdzsáni városban – Bakıban, Kirovabádban, Saumjánban – és Jerevánban is. Emberek tízezrei hagyták el lakóhelyüket a biztonság reményében.[2]

1989-ben elhatározták az Egyesült Örmény Köztársaság megalapítását, amelyet a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa alkotmányellenesnek minősített és elutasított.

Hegyi-karabahi gyalogosok 1992 augusztusában

1991 szeptemberében Hegyi-Karabah kivált Azerbajdzsánból, amit az katonai erővel próbált meg megakadályozni, így kitört a hegyi-karabahi háború. A folytatódó háborúban fokozatosan fölénybe kerültek az örmények, akiket Örményország támogatott, majd a terület csaknem egésze örmény ellenőrzés alá került. 1993 áprilisában Törökország embargót vezetett be Örményországgal szemben.

1994-ben Oroszország sikertelenül közvetített az Örményország és Azerbajdzsán közötti béke létrehozásának ügyében. Hegyi-Karabah parlamentje 1996-ban függetlenné nyilvánította az országot.

Örményország igényt tart az Azerbajdzsán nemzetközileg elismert területén lévő, többségében örmények lakta Hegyi-Karabah tartományra. Emiatt az örmény-azeri határ zárva van, nem ritkán fegyveres összecsapásokra is sor kerül. Az Örményország és Azerbajdzsán között Hegyi-Karabah helyzetéről folyó vita egyik érve, hogy ez volt az utolsó örmény hercegség, amely autonómiával rendelkezett.

„Soha nem fogunk engedményeket tenni országunk területi egységét illetően. Azerbajdzsán területi egysége sérthetetlen. Hegyi-Karabah soha nem kap függetlenséget” – mondta İlham Əliyev azeri elnök 2008 januárjában.

„Hegyi-Karabah függetlensége visszafordíthatatlan, a terület sohasem lesz újra Azerbajdzsáné” – jelentette ki Szerzs Szargszjan örmény elnök 2008 tavaszán.

Államszervezet és közigazgatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alkotmány, államforma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Államiságát csak három másik korlátozottan elismert állam: Abházia, Dél-Oszétia és a Dnyeszter Menti Köztársaság ismeri el, továbbá Ausztrália Új-Dél-Wales állama.[4] Hivatalosan Azerbajdzsán részének minősül.

Az államfő az elnök, akit öt éves időtartamra választanak; ugyanaz a személy legfeljebb kétszer töltheti be a posztot.[1]

A törvényhozó testület a Nemzetgyűlés; 33 tagja közül 16-ot egyéni választókörzetben, 17-et pártlistán választanak. A jelenlegi parlamentnek 7 állandó bizottsága van.[1]

A végrehajtó hatalom legfontosabb szerve a kormány, amely a miniszterelnökből, helyetteséből és miniszterekből áll.[1]

Az igazságszolgáltatást a független bíróságok végzik.[1]

Politikai pártok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A három, parlamenti frakcióval rendelkező párt a következő:

Ezen kívül független képviselők is vannak.[1]

Közigazgatási felosztás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hegyi-Karabah régiói

Az ország a fővárosra és 7 régióra oszlik. Helyi szinten 10 város és 322 falu alkotja.[1]

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hegyi-Karabah Autonóm Terület a szovjet korszakban

Általános adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ország teljes népessége 141 400 fő. A férfiak aránya 48,1, a nőké 51,9%.[1]

Legnépesebb települések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A városi népesség aránya 52,5%. A legnépesebb település Sztepanakert, 52 310 fős lakossággal.[1]

Etnikai, nyelvi, vallási megoszlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A háború előtt még a lakosság több mint 20%-a azeri volt, mára azonban csaknem kizárólag örmények lakják.[2]

A lakosság túlnyomó többsége 95%-a örmény. A maradék 5%-ot kisebb népcsoportok alkotják. Élnek itt asszírok, kurdok és görögök egyaránt. Az asszírok, az ókori Asszír birodalom vezető népcsoportja volt, ma már ez a nép szinte teljesen kihalt, maradványcsoportjaik néhány országban találhatók csupán. A kurdok a Közel-Kelet legnagyobb saját ország nélküli népe. Legnagyobb csoportjaik Törökország, Irak és Irán területén élnek.[5]

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lakosság többsége állattenyésztésből és növénytermesztésből él, de jelentős a kézművesipar is. Az országban számos gyógyforrás található.[2]

Az ország hivatalos fizetőeszköze a hegyi-karabahi dram, amelyet 2005-ben vezettek be. A pénznem alacsony vásárlóértéke miatt azonban a tényleges forgalomban nem ezt, hanem az örmény dramot használják, míg a hegyi-karabahi dramot főleg szuvenírként árusítják.[6] Az első két bankjegy 2004-ben jelent meg az Osztrák Állami Nyomda készítésével, ami tovább fokozta a feszültséget Hegyi-Karabah és Azerbajdzsán között.[7]

Ünnepek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szeptember 2. - Nemzeti ünnep (a függetlenség napja 1991)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f g h i State Power (angol nyelven). The Office of the NKR President, 2012. (Hozzáférés: 2012. szeptember 5.)
  2. ^ a b c d e f 20 éve történt: A karabahi válság (magyar nyelven). Új Szó, 2008. július 1. (Hozzáférés: 2012. szeptember 5.)
  3. Geographic Location, Climate, Natural Resources and Wildlife of the Nagorno Karabakh Republic (angol nyelven). Office of the Nagorno Karabakh Rpublic, Washington DC. (Hozzáférés: 2012. szeptember 5.)
  4. Australia’s New South Wales Recognizes Karabakh Independence, www.asbarez.com; Elérés: 2012. november 2.
  5. Forrás: A Világ országai, Nyír.Karta Bt 2008
  6. Memories on day Armenian dram was put into circulation. Armenpress, 2013. november 22. (Hozzáférés: 2014. augusztus 22.)
  7. Elizabeth Owen: Tempers Flare Over the Issue of Nagorno-Karabakh Souvenir Currency. Eurasianet, 2004. szeptember 6. (Hozzáférés: 2014. augusztus 22.)

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Topográf Térképészeti Kft.: Midi világatlasz, Nyír Karta & Topográf, Nyíregyháza, 2004. ISBN 963-9516-63-5