Antonio Canova

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Canova önarcképe, 1792.
Magdolna, Ermitázs

Antonio Canova (Possagno, 1757. november 1. – Possagno, 1822. október 13.), velencei olasz szobrász. A barokk stílustól eltávolodva, az antik művészet ideáljaihoz nyúlt vissza és a szobrászati klasszicizmus megalapítójaként tartják számon. Művészete hatásos, fegyelmezett, de kevés érzelmet mutat.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bassanóban egy szobrásznál dolgozott. 17 éves korában a természetes nagyság felényi méretében elkészítette Eurüdiké szobrát. Ezután a velencei akadémiára került, ahol korának művészeti iránya teljesen lenyűgözte, és csak amikor a 23 éves korában készített Daidalosz és Ikarosz csoportért a velencei köztársaság jutalmul 1779-ben évi 300 arany ösztöndíjjal Rómába küldte, akkor tárult fel előtte a klasszikus ókor.

A legnagyobb buzgalommal tanulmányozta a vatikáni gyűjteményeket és bizonyos fokig fel is fogta az antik szellemet. E korszakból való munkái: Apollón, Thészeusz és Minotaurosz (1783), XIII. és XIV. Kelemen pápa síremléke. Előbbit 1792-ben állították fel a Szent Péter-templomban, az utóbbi az Apostolok templomában áll. Ekkoriban készítette Emo tengernagy szobrát a velencei köztársaság számára, számos történelmi és mitológiai tárgyú domborművet, például Ámort és Pszükhét, Venust és Adóniszt, Hébét stb. A Venusok közül említést érdemel az Napóleon nővérét, Lujzát ábrázoló, amely Rómában a Villa Borghesében áll. Szintén e korból való bűnbánó Magdolnája, a lágyság és elmosódottság netovábbja.

A három grácia, Ermitázs

Túlzástól nem volt mentes későbbi tragikus és heroikus tárgyú szoborműveiben sem. Így az őrjöngő Héraklészé, amint Lükhaszt a sziklához vágja a maga óriási nagyságában nem annyira héraklészi erőt, inkább túlzást és durvaságot mutat. E két szélsőség között mozogva, Canova nem találta meg a helyes középutat és azt a nyugodtságot, amely az antik szobrászat klasszikus műveinek sajátos jellemzője. Ez különösen ott feltűnő, ahol két szélsősége egy munkában van egyesítve, így a Mars és Vénusz csoportban, amelyben a két alak közt levő ellentét igazán bántó. Mindamellett néhány igen kiváló művet is alkotott, ilyen Ámor és Psyché je a Louvre-ban, Perszeusz a Medusza fejével, amelyet akkor alkotott, amikor 1798-ban és 1799-ben Németországban tett útjáról visszatért. 1802-ben VII. Pius az összes római művészeti tárgyak és az egyházállam művészeti vállalatai felügyelőjévé nevezte ki, majd Napoléon Bonaparte Első Konzul Párizsba hívta, hogy nagy szobrát elkészítse, miután már előbb megmintázta legszebb műveinek egyikét, a nápolyi király szobrát. Ekkor készítette a legkitűnőbb mellszobrát is, Napóleon anyjáét, amelyben a természethűség klasszikus kezeléssel egyesült.

Ámor és Pszükhé, Louvre

Későbbi művei közül legnevezetesebbek Washington szobra; a kongresszus palotája előtt Washingtonban, számos mitológiai tárgyú szobra, igen sok Vénusz, de hősök is, amelyek közül a legkitűnőbb Thészeusz harca a kentaurral; VII. Piusz, York bíboros, Aliieri, Santa Croce grófné és mások síremléke, valamint számos mellszobor, többek közt VII. Piuszé és II. Ferencé.

Napóleon bukása után Canova 1815-ben a pápa nevében visszakövetelte a Rómából elhurcolt műemlékeket, azután Londonba ment, 1816-ban pedig visszatért Rómába, ahol a pápa őt érdemeiért a Capitolium «arany könyvébe» felvétette és 3000 scudo évi jövedelemmel Ischia márkijává nevezte ki. Halála előtt szülőhelyén pompás templomot építtetett és azt utolsó műveivel ajándékozta meg. Egy-egy mellszobra Velencében a de' Frati templomban és a capitoliumi könyvtárban áll.

Magyar vonatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kismartonban, az Esterházy-kastély egyik kerti épületében, a Leopoldina-templomban található egyik alkotása, Esterházy Leopoldina carrarai márványból faragott szobra.
  • Gyömrőn a református templomban egy domborműve látható (Búsuló Géniusz)
  • Canova tanítványa volt első jelentős szobrászunk, Ferenczy István.
  • Sárközi Mátyás: A Király utcán c. könyvében írja, hogy a budapesti terézvárosi templommal szemben lévő kutat 1855 körül csinosabbá akarták tenni. Ezért Bauer Mihállyal (a kétfülű díszurna helyett) mészkőbe vésették Canova „Béke” című szobrának a közel két és fél méter magas változatát.

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mária Krisztina főhercegnő üres síremléke (cenotáfiuma) a bécsi Augustinerkirchében

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Antonio Canova témájú médiaállományokat.