Walsall FC

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Walsall
Csapatadatok
Teljes csapatnévWalsall Football Club
BecenévThe Saddlers (Nyergesek)
SzékhelyWalsall, Anglia
Alapítva1888
Klubszínekvörös, fehér
StadionBescot Stadion
(11 300 férőhelyes)
VezetőedzőAnglia Dean Smith
ElnökAnglia Jeff Bonser
BajnokságAnglia League One
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli
Hivatalos honlap
Walsall honlapja
A Wikimédia Commons tartalmaz Walsall témájú médiaállományokat.

A Walsall Football Club egy angol labdarúgócsapat, mely 1888-ban alakult meg, Walsall Town Swifts néven, a Walsall Town FC és a Walsall Swifts összevonásával. Székhelye Walsall városában található. A csapat jelenleg a League One-ban, az angol labdarúgás harmadik legmagasabb osztályában szerepel. 1892-ben alapító tagja lett a The Football League másodosztályának, de az első osztályba mindmáig egyszer sem sikerült feljutnia. Legjobb helyezése egy hatodik hely volt, a Division Two 1898/99-es szezonjában.

Hazai mérkőzéseit 1990 óta a Biscot Stadionban játssza, korábban a közeli Fellows Park volt a csapat otthona. Az új stadion avatómérkőzésén a közeli rivális Aston Villával játszott a Walsall. A találkozót a Villa nyerte 4-0-ra. Egy szponzori szerződés értelmében a pályát ideiglenesen Banks's Stadionnak hívják.[1] A csapat piros-fehér mezben játszik, címerében pedig egy fecske sziluettje látható, ezzel utalva, hogy a klub nevében korábban szerepelt a "Swifts" szó, mely magyarul "fecskéket" jelent. A csapat beceneve "The Saddlers", azaz "nyergesek", ami arra utal, hogy Walsall városa korábban a nyereggyártás egyik központja volt Angliában.

Klubtörténet[szerkesztés]

Alapítás és az első évtizedek[szerkesztés]

A Walsall csapata 1893-ban

A Walsallt 1888-ban alapították, az 1877 óta működő Walsall Town és az 1879-ben alapított Walsall Swifts összevonásával.[2] Az így létrejött csapat neve Walsall Town Swifts lett. Első meccsét az Aston Villa ellen játszotta, mely döntetlennel végződött. Albert Aldridge-et 1889-ben a Walsall játékosaként behívták az angol válogatottba. Máig ő az egyetlen, akiről ez elmondható. Ami az elődcsapatok játékosait illeti, szintén egyetlen futballista volt, aki behívót kapott a nemzeti csapatba: Alf Jones 1882-ben hívták be, a Walsall Swiftsből. A Walsall Town Swifts 1892-ben meghívót kapott a The Football League-be és alapító tagja lett a Division Two-nak. Az 1894/96-os szezonban a csapat a 14. helyen végzett a 16-ból és mivel nem szavazták vissza, kikerült a The Football League-ből. 1896-ban változott meg a neve a máig használt Walsall FC-re.[2] Ugyanebben az évben csatlakozott a Midland League-hez. Egy évvel később visszatérhetett a The Football League másodosztályába. Az 1898/99-es idényben hatodik lett a csapat, ami máig a legjobb bajnoki helyezése. Két évvel később azonban ismét kiesést érő helyet végzett és ezúttal sem szavazták vissza, így visszakerült a Midland League-be. 1903-tól a Birmingham League-ben folytatta szereplését, majd 1910-ben szavazás útján felvételt nyet a Southern League-be. Az első világháború után, 1921-ben újabb osztállyal, az északi és déli csoportra osztott Division Three-vel bővült a The Football League. A Walsall alapító tagja lett az északi csoportnak.

A csapat 1930-ban az Aston Villával csapott össze az FA Kupa negyedik fordulójában. A Villa Parkban rendezett találkozóra 74 600 szurkoló látogatott ki. Azóta egyszer sem fordult elő, hogy ennél többen látogattak volna ki a Walsall valamelyik meccsére. 1933-ban a klub hatalmas meglepetésre 2-0-ra legyőzte az abban az évben bajnokságot nyerő Arsenalt az FA Kupában. A mérkőzés eredményét mindmáig az FA Kupa egyik legnagyobb meglepetéseként tartják számon.

A második világháború után[szerkesztés]

1958-ban a The Football League újabb osztállyal, a negyedosztállyal bővült, melynek a Walsall szintén alapító tagja lett. Ekkoriban Bill Moore volt a menedzser, aki az 1959/60-as szezonban bajnok lett a csapattal a Division Fourban, 102 gólt szerezve. Egy évvel később a harmadosztály második helyére vezette a klubot, mely így két év alatt már a második feljutását ünnepelhette és az 1900-as évek eleje óta először újra másodosztálybeli szereplésre készülhetett. A sikerben nagy szerepe volt az olyan játékosoknak, mint Bill "Chopper" Guttridge, Tony Richards és Colin Taylor. Mindössze két szezon után, az 1962/63-as idényben a Walsall kiesett a Division Two-ból. Egészen az 1978/79-es szezonig maradt a harmadosztályban, amikor onnan is kiesett, a negyedosztályba.

A csapat mindig is híres volt arról, hogy ifiakadémiájáról tehetséges játékosok kerülnek ki. Allan Clarke például bajnoki címet nyert a Don Revie irányítása alatt aranykorát élő Leeds Uniteddel. Bert Williams és Phil Parkes is a Walsallnál kezdték pályafutásukat és a későbbiekben mindketten angol válogatott kapusok lettek. David Kelly is hosszú éveket töltött az élvonalban, miután 1988-ban elhagyta a csapatot, csakúgy, mint Michael Ricketts, aki 2000-ben a Bolton Wanderers kedvéért elhagyta a Walsallt, majd 2002-ben behívót kapott az angol válogatottba.

Az 1980-as évek[szerkesztés]

A Walsall játszik 1982-ben

Az 1980-as évek egy emlékezetes és sikeres időszak volt a klub számára. Az 1983/83-es szezonban a csapat a Highburyben megverte az Arsenalt a Ligakupában, ezzel bejutva a sorozat elődöntőjébe, ahol a Liverpool volt az ellenfél. Az Anfielden 2-2-es döntetlenre végzett a két csapat, de az újrajátszott meccsen már érvényesült a 'Pool erőfölénye és 2-0-ra győzött. Ha a Walsall bejutott volna a döntőbe, a következő szezonban elindulhatott volna az UEFA Kupában. Ugyanebben a szezonban kis híján sikerült kiharcolnia a feljutást a másodosztályba.

1986-ban az anyagi problémák miatt szóba került, hogy a csapat esetleg Birminghambe költözik, ahol a Birmingham Cityvel fog osztozni annak stadionján. A szurkolók és a Walsall lakói, Barrie Blower vezetésével azonban mindent elkövettek, hogy erre ne kerüljön sor. Ezután a klubot felvásárolta a milliomos vállalkozó és versenyló-tulajdonos Terry Ramsden, aki sok pénzt áldozott neves játékosok leigazolására. A Walsall ekkor átigazolásai miatt komoly figyelmet kapott az egész angol médiában. Az 1986/87-es idényben, Tommy Coakley menedzser irányítása alatt a csapat lemaradt ugyan a rájátszást érő helyekről, de az FA Kupában az ötödik körig jutott. Kiejtette többek között az élvonalbeli Charlton Athleticet és a Birmingham Cityt is, mielőtt két alkalommal is újrajátszást kiharcolva kiesett volna a Watford ellen.

1988-ban sikerült kiharcolnia a másodosztályba való feljutást, miután a rájátszásban, megismételt döntőn legyőzte a Bristol Cityt. A Fellows Parkban rendezett meccsre 13 007 néző látogatott ki. A csapat mindössze egy szezont töltött a Division Two-ban, mielőtt visszaesett volna a harmadosztályba. Ugyanekkor a tulajdonos, Terry Ramsden Tokiói Értéktőzsdén jegyzett üzleti birodalma bedőlt. A Walsall csak percek választották el attól, hogy japán felszámolóbiztosok vegyék át fölötte a hatalmas és csődöt jelentsen, de Barrie Blowernek és néhány helyi üzletembernek ismét sikerült megmentenie. Az 1989/90-es szezonban újabb kiesés következett, így a csapat a Division Fourban találta magát.

1990–2000[szerkesztés]

A Walsall 1990-ben beköltözött a Bescot Stadionba. Ez akkoriban világszínvonalú stadionnak számított és mindössze a második, újonnan épített sportlétesítmény volt a The Football League-ben, az 1950-es évek óta. A Fellows Parkot elbontották és a helyére egy Morrisons szupermarket épült. Az új stadion birtokba vételével egyúttal a csapat játéka is stabilabb lett, a két egymást követő, kiesést hozó évhez képest. A vezetőség a Wolverhampton Wanderers egykori sztárját, Kenny Hibbittet ültette a kispadra, aki négyéves munkájával megalapozta klub aranykorát, mely nem sokkal az 1994 szeptemberében bekövetkezett menesztése után köszöntött be.

Chris Nicholl lett az új menedzser, aki első szezonjában feljuttatta a klubot a harmadosztályba. Tovább folytatta elődje, Hibbitt munkáját és egy erős, de mindig is alulértékelt csapatot épített. A következő két szezonban a Walsall stabilan megőrizte harmadosztálybeli tagságát, majd Nicholl 1997-ben lemondott. Helyét a korábban az Ajaxban és a dán válogatottban játszó Jan Sørensen vette át. A bajnokságban csak a 19. helyet szerezte meg a csapattal az 1997/98-as idényben. A Ligakupában a negyedik körig menetelt a gárda, a Nottingham Forestet és a Sheffield Unitedet is legyőzve. Az FA Kupa korai fordulóiban szintén jól szerepelt, az első körben kiejtette a Lincoln Cityt, majd a második fordulóban 7-0-lal ütötte ki a Macclesfield Townt. A kupában hagyományosan jól szereplő Peterborough Unitedet is legyőzte, majd a Manchester Uniteddel került össze. Az Old Traffordon rendezett mérkőzésen 5-1-es vereséget szenvedett a Walsall. Sørensen akkor hozta meg két legjobb döntését, amikor leigazolta az elefántcsontparti születésű francia Roger Bolit és a szintén francia Jean-François "Jeff" Péront, akik sokak szerint a klub valaha volt legjobb játékosai közé tartoznak. Boli remek formában kezdte a szezont, aminek az lett az eredménye, hogy az ellenfelek rá hegyezték ki védelmüket, ami alaposan megnehezítette a dolgát. Péron ezzel szemben végig nagyszerű formában volt és annak ellenére, hogy 32 éves korában érkezett a csapathoz, rendszeresen látogattak ki miatta első- és másodosztályú klubok játékosmegfigyelői a Bescot Stadionba. Legemlékezetesebb meccse a Macclesfield Town elleni kiütéses győzelem volt, ahol remek technikai tudásával rengetegszer az őrületbe kergette az ellenfél védelmét.

Az 1998/99-es évadban a korábbi Aston Villa-játékos, Ray Graydon vette át a Walsall irányítását és rögtön ezüstéremig vezette a klubot, mely így feljutott az akkor épp Division One-nak nevezett másodosztályba.[3] A következő szezon utolsó napján a csapat kiesett, de az idény során a Wolverhampton Wandererst, a Birmingham Cityt és a West Bromwich Albiont is legyőzte riválisai közül.

2000–2010[szerkesztés]

A csapat ismét a harmadosztályba került, de remekül kezdte a 2000/01-es szezont. A téli időszakban visszaesett a teljesítmény, de Fitzroy Simpson és Don Goodman leigazolása új lendületet hozott. Végül sikerült kiharcolni a rájátszásban való részvételt, melynek döntőjében, a Millennium Stadionban a Walsall 3-2-re legyőzte a Readinget, így visszajutott a Division One-ba.[4] Sikerei ellenére Graydont menesztette a klub tulajdonosa, Jeff Bonser a következő szezonban, a West Bromwich Albion elleni rangadón mutatott gyenge teljesítmény miatt. A döntés a szurkolók közt és a médiában is felháborodást váltott ki. A drukkerek eleinte azt is nehezen tudták megemészteni, hogy az a Colin Lee ült le a kispadra, aki korábban a rivális Wolverhamptonnál is edzősködött. Kinevezése azonban jó döntésnek bizonyult, igazolásai beváltak és a csapat végül elkerülte a kiesést, többek között a Nottingham Forestet és a Sheffield Unitedet is megverve.

A 2002/03-as szezonban néhány látványos meccs mellett gyakran mutatott unalmas játékot a csapat, de ismét sikerült elkerülnie a kiesést. Ebben nagy szerepe volt az olyan, frissen igazolt játékosoknak, mint például a korábban a Tottenham Hotspurben futballozó Vinny Samways, aki hatévnyi spanyolországi légióskodás után tért vissza Angliába a Walsall kedvéért. Az idény második felére egy olyan erős csapat állt össze, melynél sok szurkoló szerint csak az 1950-es évek végi és 1960-as évek eleji, Bill Moore vezette Walsall volt erősebb.

A következő, 2003/04-es idény a klub egyik legemlékezetesebb szezonja volt. Az évad első felében a Walsall valósággal szárnyalt, 4-1-es kiütést mért a Nottingham Forestre és riválisára, a West Bromra is. A sikerekben meghatározó szerepe volt a korábbi angol válogatott Arsenal-legendának, Paul Mersonnak, aki egy szezonnal korábban sokat segített a Portsmouth-nak a Premier League-be való feljutásban. A karácsonyi időszakban, egy Cardiff City elleni sikerrel négy pontra megközelítette a rájátszást érő helyeket a csapat, de a jó teljesítmény nem volt tartós.

A 2004-es naptári évben óriási formahanyatlás kezdődött. A Walsall először is az FA Kupa harmadik körében kiesett a Millwall ellen. A találkozót tíz emberrel fejezte be a csapat, mivel Jimmy Walkert kiállították Dennis Wise megütése miatt. Ezt követte egy kiütéses, 6-1-es bajnoki vereség a szintén rossz formában lévő Coventry City ellen. A következő hetekben még több vereség következett, melyekkel értékes pontokat vesztett el a klub. 2004 első bajnoki győzelmére egészen március 13-ig kellett várni. A csapatot z sem segítette, hogy februárban Merson nyilvánosan elismerte alkohol- és szerencsejáték-függőségét, majd az Egyesült Államokba utazott elvonókúrára. A klub és a szurkolók teljes mértékben mögötte álltak, de egyértelmű volt, hogy nagy szükség lett volna a tudására a pályán.

Colin Lee-t menesztette a klub egy Gillingham elleni, szégyenteljes játékot hozó meccs után. A kirúgást azonban mégsem ezzel magyarázta a Walsall vezetősége, hanem azzal, hogy Lee tudtukon kívül felkereste az éppen menedzsert kereső Plymouth Argyle-t. Elmondása szerint azért tette mindezt, mert megelégelte, hogy Jeff Bonser tulajdonos nem volt hajlandó pénzt adni olyan játékosok leigazolására, akik később, más csapatoknál komoly sikereket értek el.

A csapat irányítását Paul Merson vette át játékos-menedzserként, munkáját Simon Osborn is segítette. Mersonék minden erőfeszítése ellenére a szezon hátralévő része már csak egy győzelmet hozott, ami kiesést eredményezett. A Walsallnak egészen az utolsó fordulóig maradt esélye a bennmaradásra, ehhez az kellett volna, hogy hazai pályán legyőzze a Rotherham Unitedet és a Stoke City megverje a Gillinghamet. A Rotherhamet végül sikerült felülmúlni 3-2-re, a lefújás után a szurkolók ünnepelve ellepték a pályát, mert úgy gondolták, csapatuk megőrizte másodosztálybeli tagságát. Ekkor azonban kiderült, hogy a Stoke 0-0-s döntetlent játszott a Gillinghammel, ami a Walsall kiesését jelentette.

Merson 2004 májusában megbízott menedzserből hivatalosan is a klub játékos-edzője lett. Sokan úgy gondolták, hogy hamarosan meneszteni fogják, mivel a szurkolók egy része a kinevezése ellen volt. Megkérdőjelezett taktikai ismeretei ellenére több olyan játékost is leigazolt és felhozott az ificsapattól, akik előtt tehetségük alapján fényes jövő állt. Az egyik ilyen, Merson által felfedezett saját nevelésű játékos Matty Fryatt, aki később az angol U19-es válogatott gólkirálya lett a 2005-ös U19-es Eb-n. A Walsallban összehozott gólátlagával a League One és a Championship legtöbb csatárát megelőzte. Paul Merson kijelentette, nem fog az útjába állni, ha egy nagyobb csapat bejelentkezik érte. Ez 2006 januárjában következett be, amikor a Leicester City 350 ezer fontért leigazolta.

Mersont 2006. február 6-án menesztette a menedzseri posztról Roy Whalley pénzügyi igazgató, miután magától nem volt hajlandó lemondani. Két nappal korábban a Walsall 5-0-ra kikapott a Brentfordtól, ami érdekes keretbe foglalja Merson menedzseri munkáját, hiszen kinevezésekor első meccse is egy hasonló arányú vereséggel végződött, a Norwich City ellen. Munkáját a hosszú ideje az ificsapatnál dolgozó Mick Halsall vette át ideiglenesen és kizárta annak a lehetőségét, hogy végleg elvállalja a munkát. A menedzserjelöltek között volt a csapat korábbi játékosa, David Kelly és Chris Nicholl is, aki korábban ült már a Walsall kispadján.

Február 17-én Jeff Bonser tulajdonos megpróbálta játékosként visszahívni Paul Mersont a Bescot Stadionba, mondván, egy jó formában lévő Merson bármely csapatnak a hasznára lehetne. Ő azonban visszautasította az ajánlatot, azzal indokolva döntését, hogy szeretne több figyelmet szentelni egyéb személyes ügyeinek, ezért nyárig felhagy a labdarúgással. Február 22-én megoldódott az edzőkérdés, a Birmingham City egykori csapatkapitánya, Kevan Broadhurst állt a csapat élére, nagy meglepetést okozva ezzel. Bár neve többször is megjelent a lehetséges jelöltek között, sem a fogadóirodák, sem a szurkolók nem láttak komoly esélyt rá, hogy ő legyen a befutó. Broadhurst, aki az 1979/80-as szezonban egy rövid ideig kölcsönben játszott a Walsallban, 2006 májusáig írt alá a klubbal. Feladata az volt, hogy kerülje el a kiesést. Mick Halsall továbbra is az első csapatnál maradt, hogy segítse az új menedzser munkáját a szezon végéig.

A csapat 2006. április 22-én 3-1-re kikapott a Huddersfield Towntól, a Rotherham United pedig 1-1-es döntetlent játszott a Scunthorpe United elleni, ami a Walsall biztos kiesését jelentette a League One-ból. Broadhurstöt másnap kirúgta a vezetőség és az idény utolsó két meccsére Mark Kinsella ült le a kispadra, játékos-menedzserként. Halsall ezután visszatért eredeti pozíciójába és az ifi- valamint a tartalékcsapatnál folytatta munkáját. 2006. május 3-án a korábban Scunthorpe Unitednél dolgozó Richard Money lett a menedzser, aki így már a klub ötödik vezetőedzője volt a szezon során. Céljaként azt tűzte ki, hogy visszavezeti a Walsallt a másodosztályba.

Money nagyszerűen kezdett, Martin Butler és Michael Dobson leigazolása remek döntésnek bizonyult, a Walsall pedig visszajutott a League One-ba. A szezon első 20 fordulójában mindössze egy vereséget szenvedett a csapat, első hét hazai meccsét pedig kivétel nélkül megnyerte. A lendület csak 2007 februárjában csökkent egy időre, amikor a szintén feljutásért harcoló Hartlepool Unitedtől és Lincoln Citytől is kikapott a klub. Az idény legnagyobb részében az első három hely valamelyikén állt a gárda, a feljutás április 14-én vált biztossá, egy Notts County elleni idegenbeli 2-1-es győzelemmel. Az évad utolsó mérkőzésén a Walsall 1-1-es döntetlent játszott a Swindon Townnal, a Hartlepool United viszont kikapott a rájátszásért küzdő Bristol Roverstől, ami azt jelentette, hogy a walsalliak bajnokként jutottak vissza a harmadosztályba.[5][6]

2007. április 24-én a klub vezetősége több komoly változásról is beszámolt. Először is arról tájékoztatták a sajtót és a szurkolókat, hogy a 2007/08-as szezontól nem a Bank's, hanem az Easy Fit Conservatories lesz a főszponzor, a mezeket pedig nem a Nike, hanem a Mann Brothers fogja készíteni a csapat számára. A legkomolyabb változást azonban a címer jelentette: visszatért a klasszikus, kör alakú logó, egy fecske sziluettjével a közepén.

A Walsall jól kezdte a 2007/08 idényt, egy 17 meccsen át tartó veretlenségi sorozatot is produkált és úgy tűnt, Richard Money be tudja váltani ígéretét és vissza tudja vezetni a klubot a Championshipbe. A januári átigazolási időszakban azonban két fontos játékos, Daniel Fox és Scott Dann is a Coventry Cityhez igazolt, ami visszavetette a teljesítményt. Egy gyenge eredményeket hozó sorozat után 2008 áprilisára biztossá vált, hogy a csapat nem tudja kivívni a rájátszásban való részvételt. Ennek eredményeképp Money lemondott. Jimmy Mullen lett a megbízott menedzser, aki véglegesen is megkapta az állást, miután a 12. helyre vezette a csapatot.

A Walsall (pirosban) játszik 2009-ben

2008 júliusában a klub megnyitotta új edzőpályáját Essingtonban, melyet két évig épített. Ezzel a Walsall története során először olyan edzőközpontban készülhetett a meccsekre, melynek egyedüli tulajdonosa volt. A 2008/09-es évad eleje felemás eredményeket hozott, majd több, hazai pályán elszenvedett vereség után a vezetőség 2009 januárjában menesztette Jimmy Mullent. Helyét a Walsall korábbi játékosa, Chris Hutchings vette át, aki egy Hereford United elleni 1-1-es döntetlennel kezdett, hazai pályán. Első győzelmét január 31-én szerezte meg a Leeds United ellen, a Bescot Stadionban. Troy Deeney első félidőben szerzett gólja elég volt az 1-0-s siker kiharcolásához.

A 2009/10-es volt Hutchings első teljes szezonja a Walsall menedzsereként. Az idény egy Brighton & Hove Albion elleni 1-0-s győzelemmel indult, de a folytatás ismét változatos eredményeket hozott. 2009. december elején a klub a hetedik helyen állt, mindössze egy pontra a rájátszást érő hatodik helytől, a lendületet azonban megtörte a különösen hideg, fagyos tél, ami miatt sok meccset el kellett napolni. 2009. december 19. után csak 2010. január 16-án tudott legközelebb bajnoki játszani a Walsall. A 2010-es év eleje komoly formabeli visszaesést hozott, az első győzelemig február 9-ig kellett várni, amikor a klub 1-0-ra legyőzte a Bristol Roverst. Szintén februárban a csapat 2-1-re diadalmaskodott az Elland Roadon, ezzel megszakítva a Leeds United 13 hónapja tartó hazai veretlenségi sorozatát. Április elejére a Walsall a 13. helyen állt úgy, hogy legutóbbi hét meccséből mindössze egyet nyert meg. A szezon utolsó nyolc mérkőzésére azonban hatalmasat javult a csapat formája és mindössze egyszer, a Huddersfield Town ellen kapott ki. Utolsó találkozóját, a Milton Keynes Dons ellen 2-1-re megnyerte, ezzel bebiztosítva 10. helyét. Clayton Ince a szezon végén bejelentette visszavonulását, a házi gólkirály pedig Troy Deeney lett 14 találattal.

2010–[szerkesztés]

A 2010/11-es idény egy 2-1-es, MK Dons elleni vereséggel indult a Walsall számára, de a következő forduló meghozta az első győzelmet, a Brentford ellen. A csapat a következő bajnokiját is megnyerte, 2-1-re, a Plymouth Argyle ellen. Ez volt az első alkalom február óta, hogy egymás után két bajnokit megnyert a klub. A következő hét meccséből azonban hatot elvesztett, aminek következtében az utolsó helyre zuhant, ami egy komoly, kiesés elleni harc kezdete volt.

A rossz forma a 2011-es év elején is folytatódott, 2011. január 3-án 4-1-re kikapott a csapat a Peterborough Unitedtől, ami után Chris Hutchings menedzsert elküldte a klub. Helyét az ificsapat vezetője és a csapat korábbi játékosa, Dean Smith vette át. Eleinte csak megbízott menedzserként ült a kispadon, de január 21-én szerződést kapott, a szezon végéig.[7] Január 29-én a klub 6-1-re legyőzte a Bristol Roverst, ami 1986 óta a legjobb eredménye volt. Egyben ez volt Smith első győzelme az első csapat vezetőedzőjeként. A siker fellendülést hozott a Walsall számára, mely március 1-jén 1-0-ra legyőzte a feljutásért harcoló Southamptont és 2010 októbere óta először kijutott a kiesőzónából. A csapat áprilisban nyolc pontot gyűjtött, így egy ponttal a kiesőzónán kívül vághatott neki a véghajrának. Bár az utolsó fordulóban 3-1-re kikapott a Southamptontól és összesen mindössze 48 pontot gyűjtött, mégis bennmaradt, egy ponttal megelőzve a 21., már kiesőhelyen végző Dagenham & Redbridge-et. A bennmaradáshoz az is kellett, hogy a csődeljárás alatt lévő Plymouth Argyle-tól levonjanak tíz pontot.

A 2011/12-es szezonban ismét a kiesés ellen küzdött a Walsall, de 2012. április 28-án, egy Huddersfield Town elleni 1-1-es döntetlennel bebiztosította bennmaradását. A következő idény már nyugodtabban telt a csapat számára, mely a 9. helyen végzett.

A legfontosabb események időrendben[szerkesztés]

Szurkolói tüntetések[szerkesztés]

2010 áprilisában és májusában több szurkolói tüntetést is indult a tulajdonos, Jeff Bonser ellen. A békés tüntetéseket egy "Unity" nevű csoport szervezte, melyeknek része, központi témája pedig a klub anyagi helyzete és annak a földterületnek a tulajdonjoga volt, melyen a Bescot Stadion áll. A stadion ugyan a Walsall birtokában van, de a földterületet, melyen áll, évi 360 ezer fontért bérelte egy cégtől, melynek mint kiderült, Jeff Bonser volt az egyik tulajdonosa. A legtöbb szurkoló úgy érezte, ezzel kizsákmányolja a klubot.[8][9]

A tüntetésekben való részvételért több szezonbérletes szurkoló is határozatlan idejű eltiltást kapott 2010 áprilisában. A 2009/10-es szezon utolsó fordulójában, május 8-án, az MK Dons ellen ezért a szurkolók egy nagy, "FREEDOM OF SPEECH" (szólásszabadság) feliratú zászlót feszítettek ki a nézőtéren, ezzel tiltakozva a társaikkal szembeni igazságtalan bánásmód ellen. A biztonsági őrök néhány perccel később leszedték a zászlót a lelátóról, tulajdonosát pedig erőszakkal kivezették a stadionból, majd később a klub ki is tiltotta onnan.[10] A kitiltott szurkoló később maga számolt be az eseményekről a When Saturday Comes című népszerű futballmagazin internetes oldalán.[11] Több szurkolói közösség és újság is élesen bírálta a klub vezetőségét a történtek miatt.[12][13]

2010. augusztus 31-én, egy Chesterfield elleni Football League Trophy-meccsre mindössze 1793 szurkoló látogatott ki a Bescott Stadionba. Húsz éve ez volt a legkisebb hazai nézőszám. Oka az volt, hogy sok szurkoló nem volt hajlandó kilátogatni a meccsekre a Jeff Bonser körüli botrány miatt. Bonserrel kapcsolatban már korábban is felmerült az a gyanú, hogy tulajdonképpen díjat szed saját csapatától azért, hogy saját stadionját használhassa, de egy 2009 decemberi interjúban még mindent tagadott. 2011-ben aztán mégis elismerte, hogy a Walsall annak az alapítványnak fizetett éves díjat, melynek ő és testvére, Robert voltak a tulajdonosai, de mindezt azért tette a klub, hogy visszafizesse azt a komoly összeget, melyet az alapítvány a stadionra költött.

A Walsall a médiában[szerkesztés]

Riválisok[szerkesztés]

Földrajzi szempontból a szomszédos Black Country régióban található Aston Villa, Birmingham City, Wolverhamtpon Wanderers és West Bromwich Albion a Walsall legkomolyabb riválisai. Az említett csapatok az utóbbi évtizedekben rendre magasabb osztályokban szerepeltek, ezért inkább egymást tekintik riválisnak, mint a Walsallt. A csapat sok szurkolója éppen ezért a Shrewsbury Townt tartja első számú riválisnak, mellyel csapatuk rendszeresen összecsapott az 1970-es és 1980-as években.

A Coventry Cityvel, a Port Vale-lel és a Crewe Alexandrával való rivalizálás nem annyira éles, mint az előző csapatokkal, de az egymás elleni mérkőzésen gyakran parázs hangulatban telnek.

Stadionok[szerkesztés]

The Chuckery[szerkesztés]

A sportkomplexum a Walsalli Arborétum közelében helyezkedett el. Tizenkét labdarúgópálya és négy kirkettpálya volt található itt. Ez volt a Walsall első otthona, melyet 1888-tól 1893-ig használt.

West Bromwich Road[szerkesztés]

1893-ban a West Bromwich Roadra költözött a klub, az ott található stadion befogadóképessége valamivel több mint 4500 fő volt. 1896-ih használta ez a pályát a csapat.

Fellows Park[szerkesztés]

A Fellows Park volt az első olyan stadion, melyet hosszú ideig használt a Walsall. 1896-tól 1990-ig maradt itt a csapat, mielőtt beköltözött volna a Bescot Stadionba.

Bescot Stadion[szerkesztés]

A Bescot Stadion Walsall városának Bescot nevű kerületében található. A stadiont 1990-ben nyitotta Sir Stanley Matthews, körülbelül 4,5 millió fontból épült fel. 2008 és 2011 között többször is felmerült, hogy a csapat kiadásait csökkentve eladná a stadiont Waslall önkormányzatának, majd bérbe véve használná. 2008 nyarán pénzhiányra hivatkozva utasította el az ajánlatot.[14][15] 2011. július 11-én ismét komolyan felmerült a téma, az önkormányzat szavazást is tartott róla, de az ötlet 28-24 arányban megbukott. A döntést az ellenzők azzal magyarázták, hogy a stadion megvételéhez az önkormányzatnak hitelt kellene felvennie és annak havi törlesztései magasabbak lennének, mint a Walsall által fizetett bérleti díj.

Játékosok[szerkesztés]

Jelenlegi keret[szerkesztés]

2013. május 30. szerint

# Poszt Név
4 ENG V Andy Butler (csk)
5 ENG V Dean Holden
6 ENG KP Nicky Featherstone
7 ENG KP Adam Chambers
9 NIR CS Will Grigg
10 ENG KP Jamie Paterson
11 ENG CS Ashley Hemmings
12 ENG CS Febian Brandy
13 ENG K Richard Jones
14 ENG V Ben Purkiss
# Poszt Név
18 ENG V Ben George
20 ENG V Malvind Benning
21 ENG KP Kieron Morris
22 ENG V Paul Downing
24 ENG KP James Baxendale
25 ENG V James Chambers
26 ENG V Andy Taylor
27 ENG KP Sam Mantom
29 ENG CS Craig Westcarr
31 ENG K Liam Roberts

Az "Év játékosa" díj nyertesei[szerkesztés]

Anthony Gerrard, az év játékosa 2006-ban és 2008-ban
Ian Roper, a 2002/03-as szezon legjobbja
Név Szezon
Észak-Írország Will Grigg 2012-13
Anglia Andy Butler 2011–12
Anglia Andy Butler 2010–11
Anglia Troy Deeney 2009–10
Trinidad és Tobago Clayton Ince 2008–09
Írország Anthony Gerrard 2007–08
Anglia Dean Keates 2006–07
Írország Anthony Gerrard 2005–06
Anglia Matty Fryatt 2004–05
Skócia Paul Ritchie 2003–04
Anglia Ian Roper 2002–03
Anglia Jimmy Walker 2001–02
Portugália Jorge Leitão 2000–01
Argentína Gino Padula 1999–00
Anglia Jimmy Walker 1998–99
Franciaország Jeff Peron 1997–98
Anglia Adrian Viveash 1996–97
Anglia Adrian Viveash 1995–96
Észak-Írország Kevin Wilson 1994–95

Házi gólkirályok[szerkesztés]

Tommy Mooney, a 2007/08-as idény gólkirálya
Michael Ricketts, az 1999/00-es és 2008/09-es szezon gólkirálya)
Név Gólok Szezon
Észak-Írország Will Grigg 20 2012–13
Anglia Alex Nicholls és Írország Jon Macken 10 2011–12
Anglia Julian Gray 10 2010–11
Anglia Troy Deeney 14 2009–10
Anglia Michael Ricketts és Anglia Troy Deeney 12 2008–09
Anglia Tommy Mooney 12 2007–08
Anglia Dean Keates 13 2006–07
Anglia Matty Fryatt 14 2005–06
Anglia Matty Fryatt 15 2004–05
Portugália Jorge Leitão 9 2003–04
Brazília Júnior 16 2002–03
Portugália Jorge Leitão 10 2001–02
Portugália Jorge Leitão 21 2000–01
Anglia Michael Ricketts 11 1999–00
Anglia Andy Rammell 20 1998–99
Franciaország Roger Boli 24 1997–98
Bermuda Kyle Lightbourne 20 1996–97
Bermuda Kyle Lightbourne és Anglia Kevin Wilson 15 1995–96
Bermuda Kyle Lightbourne 23 1994–95
Anglia Dean Peer 8 1993–94
Anglia Wayne Clarke 21 1992–93
Anglia Rod McDonald 18 1991–92
Anglia Stuart Rimmer 13 1990–91
Anglia Stuart Rimmer 10 1989–90
Anglia Stuart Rimmer 8 1988–89
Írország David Kelly 20 1987–88
Írország David Kelly 23 1986–87
Anglia Nicky Cross 21 1985–86

Szakmai stáb[szerkesztés]

Vezetőség[szerkesztés]

Név Munkakör
Anglia Barry Blower MBE Elnök
Anglia Jeff Bonser Tulajdonos
Anglia Stefan Gamble Pénzügyi igazgató
Anglia Clive Welch Igazgató
Anglia Nigel Bond Igazgató
Anglia Peter Gilman Igazgató
Anglia Richard Tisdale Igazgató
Anglia Roy Whalley Igazgató
Anglia Leigh Pomlett Igazgató[16]

Edzői stáb[szerkesztés]

Dean Smith menedzser
Név Munkakör
Anglia Dean Smith Menedzser[17]
Anglia Richard O'Kelly Menedzserasszisztens[18]
Anglia Neil Cutler Kapusedző
Anglia James Troup Technikai elemző
Anglia Scott Hamilton Szertáros
Anglia Neil Woods Ifiedző[19]
Anglia Graham Biggs Akadémiavezető
Anglia Paul Larvin Vezető ifi pályaedző
Anglia Adam Davy Vezető tehetségkutató

Orvosi stáb[szerkesztés]

Név Munkakör
Dr Ricky Shamji Csapatorvos
Anglia Jon Whitney Fő fizikoterapeuta
Kane Georgiou Fizikoterapeuta-asszisztens
Ashven Pimpalnerkar Tiszteletbeli csapatsebész

Menedzserek[szerkesztés]

A táblázatban csak a tétmeccsek eredményei szerepelnek. A büntetőpárbajjal zárult mérkőzéseknél a párbaj előtti állást vettük figyelembe.[20]

Név Nemzetiség Kinevezés Távozás M Gy D V
Harry HibbsHarry Hibbs Anglia Anglia 1944. augusztus 5. 1951. június 30. 230 85 57 88
Tony McPhee Anglia Anglia 1951. július 1. 1951. december 1. 21 7 3 11
Brough Fletcher Anglia Anglia 1952. március 1. 1953. április 1. 52 9 8 35
Frank Buckley Anglia Anglia 1953. április 1. 1955. szeptember 1. 112 24 28 60
John Love Anglia Anglia 1955. szeptember 1. 1957. december 1. 113 38 26 49
Bill Moore Anglia Anglia 1957. december 1. 1964. november 1. 332 132 68 132
Alf Wood Anglia Anglia 1964 1964 október 3 1 0 2
Ray Shaw Anglia Anglia 1964 október 1968. március 1. 166 67 35 64
Dick Graham Anglia Anglia 1968. március 1. 1968. május 1. 13 5 4 4
Ron Lewin Anglia Anglia 1968. július 1. 1969. február 1. 28 8 10 10
Bill Moore Anglia Anglia 1969. február 1. 1972. október 16. 179 65 52 62
John Smith Anglia Anglia 1972. október 16. 1973. március 23. 27 8 5 14
Ronnie Allen Anglia Anglia 1973. június 6. 1974. december 20. 23 4 9 10
Doug Fraser Skócia Skócia 1975. január 1. 1977. március 7. 151 54 43 54
Dave Mackay Skócia Skócia 1977. március 9. 1978. augusztus 5. 61 23 25 13
Alan Ashman Anglia Anglia 1978. augusztus 23. 1978. december 17. 18 6 6 6
Frank Sibley Anglia Anglia 1979. március 1. 1979. május 5. 15 2 4 9
Alan Buckley Anglia Anglia 1979. június 27. 1981. július 1. 93 36 33 24
Alan Buckley &
Neil Martin 		Anglia Anglia
Skócia Skócia 		1981. július 1. 1982. január 1. 18 9 5 4
Neil Martin Skócia Skócia 1982. január 1. 1982. május 1. 24 3 8 13
Alan Buckley Anglia Anglia 1982. július 1. 1986. augusztus 1. 201 87 48 66
Tommy Coakley Skócia Skócia 1986. augusztus 1. 1988. december 27. 141 60 36 45
John Barnwell Írország Írország 1989. január 17. 1990. március 1. 54 10 18 26
Kenny Hibbitt Anglia Anglia 1990. május 16. 1994. szeptember 2. 201 69 55 77
Chris Nicholl Anglia Anglia 1994. augusztus 1. 1997. május 21. 157 71 41 45
Jan Sørensen Dánia Dánia 1997. június 25. 1998. május 5. 62 26 13 23
Ray Graydon Anglia Anglia 1998. május 5. 2002. január 22. 199 79 49 71
Colin Lee Anglia Anglia 2002. január 24. 2004. április 16. 116 38 30 48
Paul Merson Anglia Anglia 2004. április 16. 2006. február 6. 94 32 23 39
Mick Halsall Anglia Anglia 2006. február 7. 2006. február 22. 3 0 2 1
Kevan Broadhurst Anglia Anglia 2006. február 22. 2006. április 24. 11 1 4 6
Mark Kinsella Írország Írország 2006. április 24. 2006. május 3. 1 1 0 0
Richard Money Anglia Anglia 2006. május 3. 2008. április 22. 103 44 33 26
Jimmy Mullen Anglia Anglia 2008. április 22. 2009. január 10. 29 10 5 14
Chris Hutchings Anglia Anglia 2009. január 20. 2011. január 4. 98 31 24 43

(Jelmagyarázat: M = Mérkőzések, Gy = Győzelmek, D = Döntetlenek, V = Vereségek)

Rekordok[szerkesztés]

Sikerek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  1. ↑ „Walsall rename ground Banks's Stadium”, Football Shirts, 2007. május 11. (Hozzáférés: 2013. június 2.) [halott link]
  2. ↑ a b M Greenslade (editor): Walsall Social Life. A History of the County of Stafford: Volume 17: Offlow hundred (part). British History Online, 1976 (original book). (Hozzáférés: 2013. június 2.)
  3. ↑ „Up where we belong! Graydon upsets the odds to take Walsall into Division One.”, Birmingham Evening Mail (England), 1999. május 19.. [2012. október 20-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. június 2.) 
  4. ↑ „Walsall break Reading hearts”, BBC Sport, 2001. május 27. (Hozzáférés: 2013. június 2.) 
  5. ↑ „Swindon 1–1 Walsall”, BBC Sport, 2007. május 5. (Hozzáférés: 2013. június 3.) 
  6. ↑ „Promoted Walsall's open top tour”, BBC Sport, 2007. május 8. (Hozzáférés: 2013. június 3.) 
  7. ↑ „Dean Smith gets Walsall job until end of season”, BBC Sport, 2013. június 2. (Hozzáférés: 2011. január 21.) 
  8. ↑ Archivált másolat. [2013. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 2.)
  9. ↑ Archivált másolat. [2012. május 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 2.)
  10. ↑ „Saddlers fans in sit-in protest”, Express and Star, 2010. május 10. (Hozzáférés: 2013. június 2.) 
  11. ↑ „Walsall's Freedom of Speech Problem”, When Saturday Comes, 2010. május 19.. [2012. május 23-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. június 2.) 
  12. ↑ „Walsall Chief Exec fans the flames of protest”, Football Supporters Federation, 2010. április 13.. [2012. február 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. június 2.) 
  13. ↑ „Walsall, Cypriot Flags and Freedom of Speech”, TwoHundredPercent, 2010. május 13.. [2013. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. június 2.) 
  14. ↑ 'Steve Jenkins makes a new point' Express & Star, 9 June 2011
  15. ↑ 'Walsall back Steve Jenkins vision' Express & Star, 17 May 2011
  16. ↑ Archivált másolat. [2012. március 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 2.)
  17. ↑ Archivált másolat. [2012. március 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 2.)
  18. ↑ http://www.expressandstar.com/wpmvc/wp/wp-content/uploads/2013/05/Richard-O’Kelly.thumb.html[halott link]
  19. ↑ Archivált másolat. [2012. március 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 2.)
  20. ↑ Soccerbase. [2007. február 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 2.)

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Commons:Category:Walsall F.C.
A Wikimédia Commons tartalmaz Walsall FC témájú médiaállományokat.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Walsall_FC&oldid=25529915”