M4 Sherman

M4 Sherman
Fejlesztő ország	Amerikai Egyesült Államok
Gyártó	Lima Locomotive Works American Locomotive Company Baldwin Locomotive Works Pressed Steel Car Company
Gyártási darabszám	49 234
Háborús részvétel	második világháború kínai polgárháború indonéz függetlenségi háború görög polgárháború arab–izraeli háború koreai háború vietnámi háború Revolución szuezi válság indiai–pakisztáni háború hatnapos háború indiai–pakisztáni háború jom kippuri háború irak–iráni háború 1958 Lebanon crisis libanoni polgárháború Kubai forradalom Nicaraguan Revolution
Általános tulajdonságok
Személyzet	5 fő
Hosszúság	6,16 m
Szélesség	2,67 m
Magasság	2,79 m
Tömeg	30,2 tonna
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat	13–76 mm
Elsődleges fegyverzet	75 mm-es M3-as harckocsiágyú
Másodlagos fegyverzet	1 db 12,7 mm-es és 2 db 7,62 mm-es Browning géppuska
Műszaki adatok
Motor	Continental R975 benzinmotor
Teljesítmény	298 kW (400 Le)
Felfüggesztés	laprugó
Sebesség	38 km/h
Fajlagos teljesítmény	10,43 kW/t
Hatótávolság	185 km
A Wikimédia Commons tartalmaz M4 Sherman témájú médiaállományokat.

Az M4 Sherman a második világháború idején az Amerikai Egyesült Államokban gyártott és a szövetséges hadseregek által nagy számban használt közepes harckocsi. Nevét William Tecumseh Sherman után kapta, aki az északi szövetségi állam hadseregében szolgált mint tábornok, az amerikai polgárháború idején. A róla elnevezett harckocsi volt a II. világháború egyik legelterjedtebb és legsokoldalúbb páncélosa, amely a csendes-óceáni ütközetektől kezdve az arab-izraeli háborúkig számos fontosabb 20. századi háborúban felbukkant.

Előzmények

A Shermant eredetileg az M3 Lee/Grant közepes harckocsitípusokból fejlesztették ki. Az M3-as Észak-Afrikai bevetése során fény derült a típus hiányosságaira. A gondolában elhelyezett 75 mm-es löveg horizontálisan csak korlátozott, 30°-os szögtartományon belül volt elmozdítható (ez a löveg elhelyezési forma inkább az első világháborús harckocsikra volt jellemző). Ha a cél ezen a 30°-os tartományon kívül esett akkor a harckocsit kellett a cél irányába fordítani. Az M3 ugyan rendelkezett egy lövegtoronyba szerelt 37 mm-es löveggel is, ez azonban igen csak szerény teljesítményt nyújtott az erősebben páncélozott német harckocsik ellen. A korai modellek lomhának bizonyultak, országúton maximum 34 km/h sebességgel tudtak haladni, terepen pedig még ennél is lassabban. További problémát jelentett hogy az M3 felépítménye elég magas volt, ami a gyenge mobilitással párosulva igen csak sebezhetővé tette a típust.

Ezeket a hiányosságokat az amerikai hadsereg már korábban felismerte, ezért a Fegyverzetügyi Bizottság (Ordnance Department) 1940. augusztus 31-én közzé tette az M4 harckocsira vonatkozó pályázatot. Végül 1941. április 18-án a T6-os terveit találták a legalkalmasabbnak, ami lényegében egy javított M3-as harckocsinak felelt meg. A függőleges csavarrugós felfüggesztés és az alváz nem tért el igazán az előd típushoz képest, a harckocsi felépítményét és tornyát viszont áttervezték. Az öntött lövegtoronyba 75 mm-es ágyút építettek, a gondolában elhelyezett második löveget pedig elhagyták. A páncéltest is átesett némi átalakításon, ennek köszönhetően  a harcjármű sziluettje kisebb lett. A közös platformnak köszönhetően az M3 és az M4-es harckocsik bizonyos alkatrészei csereszabatosak voltak. A lényegében egyező alváz kialakítás miatt a gyártósorokat könnyebb és gyorsabb volt átállítani a Sherman gyártására.

Története

A Shermant 1942-től kezdve sorozatban gyártották, mindegyik típust öntött kivitelű toronnyal, ami az alakjából adódóan nagyobb védelmet nyújtott a páncéltörő lövedékek ellen. Az előirányzott ütemtervek szerint 11 gépkocsi és mozdonygyártó üzemben havi 1000 példányt kellett elkészíteni. A II. világháború alatt közel 50 000 Sherman harckocsit sikerült előállítani, átlagosan 33 500 dolláros darabárral. Akkori árfolyamon ez 83 750 birodalmi márkával volt egyenértékű, így a Sherman harckocsit alacsonyabb költséggel lehetett előállítani mint egy Panzer III-ast.

Az USA a Szovjetuniónak a Lend-Lease program keretében 4102 db M4A2-est szállított. Ebből 2007 db volt 75 mm-es és 2095 db a 76 mm-es löveggel felszerelt változat.

Az amerikaiak 1955 után kivonták a használatból, de több hadsereg (például az izraeli) az 1960-as években is hadrendben tartott Shermanokat.

Főbb változatok

M4A5-ös Ram Mark II harckocsi a kanadai Worthington múzeumban. A Ram harckocsi 57mm-es lövege nagyon hasonló teljesítményt nyújtott mint a Sherman hagyományos 75 mm-es ágyúja, páncélvédettségben pedig némiképp felülmúlta amerikai vetélytársát

• M4 (alap)- hegesztett test, Wright Continental R–975 típusú repülőgép csillagmotor. 6748 db készült belőle.
• M4A1 – M2-es ágyú, öntött test, két beépített M1919A géppuska a testben.
• M4A2 – két darab General Motors 6–71 típusú motorral volt felszerelve, 8053 darabot gyártottak belőle.
• M4A3 – Ford GAA V-8 hajtóművel és 76,2 mm- es ágyúval vagy 105 mm- es löveggel volt felszerelve.
• M4A3E2-Az M4A3 továbbfejlesztett változata megerősített páncélzattal.
• M4A4 – Chrysler WC Multibank típusú motorral volt felszerelve.
• M4A5 –
• M4A6 – Caterpillar D–200 motorral ellátva, M2-es ágyú, öntött test, két beépített M1919A géppuska a testben. 75 darab készült belőle.
• M4DD – úszóképes Sherman (duplex drive)
• M10 GMC Wolverine – páncélvadász

M4 és az M4A1

Az M4A4 szerkezeti rajza.

A Sherman harckocsi főbb alváltozatai az M4, M4A1, M4A2, M4A3, M4A4, M4A5 és az M4A6 voltak. Az alváltozatok között a legnagyobb különbséget az eltérő típusú motorok használata, illetve az M4 és az M4A1 változat esetében a felépítmény kivitelezése jelentette. Az M4-es páncéltestét hegesztésessel állították össze, míg az M4A1 variáns esetében a felépítményt öntéses eljárással hozták létre. Bár az M4A1 változatot is nagy számban gyártották, később mégis a hegesztett kivitelű Shermanok terjedtek el. A két változat tömege és teljesítménye is nagyon hasonló volt, az M4A1 belső tere viszont szűkösebbnek bizonyult, ezért a löveghez tartozó lőszer javadalmazást csökkenteni kellett. Mindkét variánshoz a Wright R-975-ös motort használták, erre a modellre azonban a repülőgépgyáraknak is nagy szüksége volt, ezért a későbbi változatoknál áttértek a különböző típusú gépjármű motorok használatához.

M4A2

Az M4A2 változatnál az addig 51 mm-es frontpáncélzatot 64 mm-re cserélték de ez nem jelentett nagyobb védelmet a páncéltörő lövedékek ellen, mivel az új, nagyobb falvastagságú páncéllemezeket már magasabb állásszögben rögzítették a küzdőtérhez. A korábban alkalmazott Continental R-975 C1-es benzin motorok helyett áttértek a General Motors 6046 iker V6-os elrendezésű 410 lóerős dízelmotor használatára. Ezzel az újítással a harckocsi menettulajdonságain, fogyasztásán valamint hatótávolságán is sikerült javítani. A terepjáró képessége, 20%-kal nőtt, a sebessége 48 km/h-ra, ugyanakkor 30%-kal csökkent a fogyasztása. Összesen 8053 darab M4A2-es készült.

M4A3

Animáció az M4A1, M4A2 és az M4A3 változatokról. Az összehasonlításból jól kivehetők az adott típusok közötti főbb különbségek

Az M4A3-as meghajtásáról egy 450 lóerős Ford GAA III V-WC motor gondoskodott. A típusnak létezett még egy alváltozata, amely az M4A3E2 Jumbo becenévre elkeresztelt harckocsi volt. A Jumbo az M4A3 erősebb páncélzattal ellátott változata. A frontpáncélzatot 102 mm-re, a lövegtorony oldalsó részének falvastagságát 152 mm-re, míg a lövegpajzs védelmét 178 mm-re növelték. Az erősebb páncélzat azonban 12 tonnával megnövelte a harckocsi tömegét, így az országúton elérhető sebesség 35 km/h-ra csökkent. Bár a Jumbo páncélzata erősnek bizonyult, mozgékonyság és tűzerő tekintetében messze elmaradt az 1944-ben gyártósorra kerülő, 76 mm-es löveggel ellátott Sherman változatokhoz képest.

Az M4A3E8 Sherman (beceneve Easy Eight volt az amerikai csapatoknál a világháborúban használt katonai fonetikus ábécé után, melyben az "E" betűhöz rendelt szó az Easy volt, és a 8 angol megfelelője – Eight – után) harckocsi volt az M4A3-as második, fontosabb alváltozata, melyet a módosított HVSS felfüggesztéssel látták el, ezzel elsősorban a páncélos menettulajdonságain akartak javítani. Erre azért volt szükség, mert a Sherman VVSS felfüggesztése, felázott és havas terepkörülmények között nem nyújtott megfelelő teljesítményt, a keskenyebb lánctalp és a nagyobb fajlagos talajnyomás miatt. A problémára a mérnökök a felfüggesztés módosításával válaszoltak. Az oldalankénti 3 kerékzsámolyos elrendezést meghagyták, a csavarrugókat viszont vízszintes helyzetben építették be. A szélesebb lánctalpaknak köszönhetően a harcjármű terepjáró képessége sokat javult.

M4A4

Az M4A4 széria az igen szokatlan Chrysler A57-es motorral lett felszerelve. Az A57 inkább a kényszerűség szüleménye volt, mintsem radikális technikai újítás. 1941-ben, Amerika hadba lépését követően óriási szükség volt egy olyan motorra, amely alkalmas lehet az M4A4 harckocsik meghajtásához. Mivel a tervező mérnököket szorongatta az idő, ezért egy viszonylag gyorsan megvalósítható és érdekes ötlettel álltak elő. Öt Chrysler 6 hengeres benzinmotort építettek össze egy blokkba, amelyek egy közös tengelyt hajtottak meg. A végeredmény egy 30 hengeres, 21 literes, 370 lóerős motor, ami igen méretesre és nehézre sikeredett. További gondot jelentett hogy az újonnan létrehozott erőforrás nem fért be a Sherman motorterébe, ezért a harckocsi alvázat ki kellett szélesíteni. Ebből a változatból végül közel 7449 darabot gyártottak. A britek az M4A4-es páncélosok felhasználásával építették meg a 17 fontos löveggel felszerelt Sherman Firefly harckocsikat.

Sherman Firefly

Sherman Firefly harckocsi valahol Normandiában. A szövetséges páncéloserőknek a hídfőből való kitörés után, egy újabb ellenséggel is szembe kellett nézniük. Ez nem volt más mint a normandiai bokázs (bocage, francia szó, jelentése: sövényes)

A Firefly volt az egyetlen olyan Sherman változat, amely eséllyel vehette fel a harcot a jól ismert Panzer V Párduc, valamint a Panzer VI Tigris harckocsik ellen. Csak a brit páncéloserők használták ezt a változatot. A harckocsit a 75 mm-es ágyú helyett a híres 17 fontos L/55 űrmérethosszú, (76,2 mm-es) löveggel látták el. Az új fegyvernek azonban túl nagy volt a hátrasiklása ahhoz, hogy a Sherman lövegtornyába, hagyományos módon be lehessen építeni. Ezért áttervezték a löveg hátrasikló mechanizmusát, magát a fegyvert pedig a lövegtoronyba 90 fokkal elforgatva szerelték be, hogy a töltő hozzá tudjon férni a lövegzárhoz. A rádiót a torony hátsó részére szerelt acéldobozba helyezték át, hogy elég hely legyen a fegyver és a muníció számára, a testbe épített géppuskát eltávolították. A változtatások alig két tonnás tömegnövekedéshez vezettek, így a harcjármű mozgékonysága alig romlott valamit. A brit páncéltörő lövegnek köszönhetően a Sherman Firefly félelmetes tűzerőt képviselt. Mk. IV-es páncéltörő lőszerrel 1000 m-es távolságból képes volt átütni a 119 mm-es páncélzatot, 30 fokos becsapódási szög esetén.

M4A5 (Ram harckocsi)

Mivel az angol harckocsi gyártás a háború elején még nem volt képes nagyobb mennyiségű páncélossal ellátni a kanadai hadsereget, így az a döntés született, hogy az észak-amerikai kontinensen belül fogják létrehozni a szükséges hátteret ami a harckocsik legyártásához szükséges. A fejlesztés alapjául a híres M3-as amerikai harckocsi törzse és alváza szolgált, amelyet brit tervezőmérnökök bevonásával úgy alakítottak át, hogy az képes legyen befogadni egy 360 fokban elforgatható lövegtornyot. Az első 55 példány még 2 fontos (40 mm-es) löveggel készült, de miután a 6 fontos (57 mm-es) páncéltörő ágyú nagyobb számban állt a kanadai harckocsigyártók rendelkezésére, áttértek az utóbbi használatára. Elméletileg a brit löveghez rendszeresített lőszer könnyebb és kisebb is volt mint a Sherman lövegéhez használt lőszer típusok, ezért elviekben a lőszerjavadalmazást is meg lehetett növelni. A Ram harckocsi küzdőtere azonban a páncéltest áttervezése miatt szűkösebbé vált, ezért az elsődleges fegyverzethez csak 92 darabos lőszer kiszabatot tudtak biztosítani. Ennek azonban volt néhány előnye is. A későbbi változatok például a frontpáncél kialakításából adódóan jobb védelmet nyújtottak mint a legtöbb Sherman változat. 1941. november és 1943. július között mintegy 2000 db Ram harckocsi gurult le a Montreal Locomotive Works gyártósorairól.

M4A6

Az M4A6 volt az utolsó fontosabb Sherman variáns. A harckocsihoz a Caterpillar D200-as motort választották, ami a Wright R-1820 – repülőgépekhez használt – csillagmotor 450 lóerős teljesítményre lefojtott dízelüzemű változatának felelt meg. A páncélzat elől öntvényből, míg a páncéltest többi részén hegesztett kivitelben készült. Összesen 75 példány végszerelése utána a típus gyártását felfüggesztették.

Sherman M4 105 mm

A Sherman egyik főbb változata a gyalogság támogatására készített, 105 mm-es löveggel ellátott modell volt. Az első darabok 1944 februárjában jelentek meg, és a normandiai harcok során hatásosan támogatták a támadó gyalogságot. Gyengén páncélozott célpontok ellen igen hatékony volt, de páncélosok elleni harcra csak korlátozottan volt alkalmas. Összesen 4680 darabot gyártottak belőle.

M50 Super Sherman

A képen a Jad la-Sirjon múzeum tulajdonában lévő M51 Isherman típusú harckocsi látható. A képzett izraeli páncélos személyzetnek és a hatékonyabb páncéltörő lövegnek köszönhetően a típus a Jóm kippuri háborúban is helytállt.

Az arab országok egyre több T-34/85-ös harckocsihoz jutottak hozzá az 1950-es évek elején. A nagyobb számban felbukkanó orosz gyártmányú páncélosok ellen az izraeli haderő által használt Sherman változatok nem nyújtottak megfelelő teljesítményt, amire a francia gyártmányú  75 mm CN 75-50 löveg jelentette a megoldást (Ez nem volt más mint a 75 mm-es KwK 42 páncéltörő ágyú módosított változata). A francia mérnökök az áttervezett lövegtorony prototípusával 1955-re készültek el amit azonnal át is adtak Izraelnek, ezeket az M4A3 és M4A4 Sherman törzséhez rögzítették. Az első 50 darab M50-es még a régebbi VVSS rendszerű felfüggesztéssel készült, ezt azonban a későbbi 300 darab M50-nél már a HVSS felfüggesztés váltotta fel. A HVSS rendszerhez tartozó szélesebb lánctalp jobb fajlagos talajnyomást és kedvezőbb menet tulajdonságot biztosított, de a lövegtorony és az új fegyverzet miatt keletkezett többlet tömeget ez a változtatás csak részben orvosolta. Ennek köszönhetően a Continental R-975 modellt  az erősebb Cummins V-8-as 460 lóerős dízel motorral helyettesítették, így a Super Sherman országúti sebessége 50 km/h-ra nőtt.

M51 Super Sherman

Az erősebb páncéltörő lövegnek köszönhetően az M50-es Super Sherman könnyedén elbánt a T–34/85-tel, a vastagabb páncélzatú T-54 és T-62-es harckocsik feltűnése viszont arra sarkalta az izraeli hadsereget, hogy a Super Shermanokat erősebb fegyverzettel lássák el. Így született meg a CN 105 F1 105 mm-es francia löveggel felszerelt Isherman harckocsi, amely már képes volt elbánni a modernebb orosz páncélosokkal. Az új löveg viszont 39 tonnára növelte a harcjármű tömegét, ráadásul az eredeti löveg reakcióerejét az M51 lövegtornya már képtelen volt elviselni. Ezért az  L/56-os löveget L/44 űrmérethosszúra csökkentették, és csőszájfékkel látták el hogy kompenzálják a löveg visszarúgóerejét. A típus hiányosságai közé tartozott hogy a páncélzata lényegében megegyezett a II. világháborúban is használt Sherman harckocsik páncélvédelmével. Ez viszont összeegyeztethetetlen volt az IDF (Israel Defense Forces- Izraeli Védelmi Erők) elképzeléseivel, miszerint a személyzet túlélési esélye elsődleges prioritást élvez. Ezért az M50 és M51-es páncélosokat a 70-es és 80-as évek között fokozatosan kivonták a frontszolgálatból.

A 79. páncélos hadosztály egy Sherman "cséphadaró" harckocsija tesztelés közben

Hobart „viccesei”

Percy Hobart vezérőrnagyot 1943-ban azzal bízták meg, hogy tervezzen olyan eszközöket melyekkel partra lehet szállni Európában. A Hobart „viccesei” néven is ismerté vált harcjárművek először a Normandiai hadműveletekben játszottak kulcsfontosságú szerepet. Az egyik ilyen „vicces” a Sherman „cséphadaró” volt, amely az aknák hatástalanítása és a könnyű gyalogsági akadályok pusztítása terén vált igazán sikeressé. Abban különbözött a többi változattól, hogy egy speciális forgódobot hidraulikusan mozgatható acélkarokra, a harckocsi törzsének oldalához rögzítettek, a henger alakú dobhoz pedig súlyos fémláncokat erősítettek. A dobot egy speciális áttételen keresztül hozták forgásba, ezáltal a láncok a földbe csapódtak. A kar hosszúságának köszönhetően a felrobbanó aknák által keltett detonációk nem okoztak komolyabb kárt a harckocsiban.

A másik ilyen „vicces” a Sherman DD harckocsi volt (DD = duplex drive vagy double drive, kettős meghajtást jelent, itt „kétéltűséget”). A páncélos hátuljára két hajócsavart rögzítettek amely a vízen történő közlekedést segítette elő, ezen kívül felszereltek egy rugalmas csőhálózatból és vízálló ponyvából álló, felfújható rögtönzött hajótestet is. A DD Shermanokat nagy számban vetették be a normandiai partraszállásnál, ahol vegyes benyomást keltett. Az Omaha partra szánt kétéltű harckocsik nem értek el a partig sem, mivel a partvidéktől 5 km-es távolságra bocsátották vízre őket. Az angol partraszállási zónákban ugyanakkor közelebb merészkedtek a parthoz, így a DD harckocsiknak kevesebb ideig kellett hánykódnia a háborgó tengeren, ezért itt a páncélosok többsége elérte a partot, értékes támogatást nyújtva ezáltal a gyalogságnak.

A Shermannak létezett egy tolólappal felszerelt változata is, amely Sherman bulldozer néven vált ismerté. Az említett típus jó szolgálatot tett a könnyebb tereptárgyak eltakarításában.

A Sherman változatainak főbb jellemvonásai Típus Fegyverzet Törzs Motor Tömeg Gyártott darabszám M4(105) 105 mm hegesztett Continental R-975 C4 31 500 kg 800 db M4 75 mm hegesztett Continental R-975 C1 30 300 kg 6748 db M4A1 75 mm öntött Continental R-975 C1 30 300 kg 6281 db M4A1(76)W 76 mm öntött Continental R-975 C1 32 000 kg 3246 db M4A2 75 mm hegesztett General Motors 6046 31 800 kg 8053 db M4A2(76)W 76 mm hegesztett General Motors 6046 33 300 kg 2915 db M4A3 75 mm hegesztett Ford GAA III V-WC 30 300 kg 1690 db M4A3(76)W 76 mm hegesztett Ford GAA 32 320 kg 1925 db M4A3E2 Jumbo 75 / 76 mm hegesztett Ford GAA 42 672 kg 254 db M4A3E8 Easy Eight 76 mm hegesztett Ford GAA-III 33 650 kg 3142 db M4A4 75 mm hegesztett Chrysler A57 31 600 kg 7499 db Sherman Firefly 76,2 mm hegesztett Chrysler A57 32 700 kg 600 db M4A5 57 mm öntött Continental R-795 EC2 29 484 kg 1899 db M4A6 75 mm öntött / hegesztett Caterpillar D200 31 800 kg 75 db Tűzerő A 75mm M3 L/40 típusú harckocsi löveghez használt lőszerek név típus tömeg kezdősebesség 100m 500m 1000m 1500m 2000m M72 páncéltörő lőszer 6,32 kg 619 m/s 88 / 72 mm 73 / 58 mm 59 / 45 mm 47 / 34 mm 38 / 26 mm M62 szélsapkás, lágyorrú páncéltörő lőszer 6,79 kg 588 m/s 71 / 82 mm 64 / 75 mm 57 / 68 mm 51 / 61 mm 45 / 55 mm M61 lágyorrú páncéltörő lőszer 6,63 kg 617 m/s 77 / 76 mm 69 / 67 mm 61 / 58 mm 53 / 49 mm 47 / 42 mm M89 füstgránát 4,46 kg 259 m/s – – – – – M48 robbanó lövedék 8,84 kg 463 m/s – – – – – M64 vegyigránát 9,09 kg 594 m/s – – – – – A 76mm M1 L/55 típusú harckocsi löveghez használt lőszerek név típus tömeg kezdősebesség 100m 500m 1000m 1500m 2000m M79 páncéltörő lőszer 6,8 kg 792 m/s 124 / 105 mm 104 / 88 mm 83 / 70 mm 67 / 56 mm 54 / 45 mm M62 szélsapkás, lágyorrú páncéltörő lőszer 7 kg 792 m/s 101 / 113 mm 93 / 106 mm 84 / 98 mm 76 / 91 mm 69 / 85 mm M61 lágyorrú páncéltörő lőszer 7 kg 793 m/s 101 / 100 mm 85 / 82 mm 69 / 65 mm 55 / 51 mm 44 / 40 mm M93 keményfémmagvas páncéltörő lőszer 4,26 kg 1036 m/s 192 mm 165 mm 137 mm 113 mm 94 mm Az adatok 30°-os becsapódási szög esetén érvényesek. Harcászati körülmények között a páncéltörő lövedékek többsége ennél gyengébb teljesítményt nyújt, hiszen a becsapódási szögek is eltérnek a teszteken idealizált körülményektől. A Sherman M3-as lövegének hatékonysága erősen korlátozott volt , csak 100 m-es távolságból volt képes átlőni a Tigris gyengébb oldalpáncélját. Nyílterepen szinte lehetetlen volt ilyen közel kerülni a német páncélosokhoz. Beépített illetve az Ardennekhez hasonló terepen viszont közelebb lehetett férkőzni az ellenséges harckocsikhoz, ami egyértelműen kedvezett az M4-esnek. Mindazonáltal ez nem változtatott azon a tényen, hogy a Shermanre még a Panzer IV hosszú csövű páncéltörő löveggel felszerelt változatai is veszélyesek. Az amerikai mérnökök a Sherman 76 mm-es lövegre történő átfegyverzésével próbáltak enyhíteni a problémán. Az új ágyúnak köszönhetően az amerikai harckocsi, tűzerő terén nagyon hasonló teljesítményt nyújtott mint a németek 75 mm KwK 40 L/43 típusú harckocsi lövege. HVAP M93-as keményfémmagvas páncéltörő lőszerrel pedig felülmúlta azt. Utóbbi lőszer típus azonban csak kis mennyiségben került a szövetséges páncélos alakulatokhoz, ezért többnyire az M79, M62 és M61-es lőszertípusokat alkalmazták. Másodlagos fegyverzet A Shermanhez két géppuska típust rendszeresítettek. A kisebb kaliberű 7,7 mm-es Browning M1919 A4-es géppuskák közül egyet a toronyba, egyet – gömbcsuklós kivitelben – a törzs elejére szereltek, a Browning M2HB 12,7 mm-es nehézgéppuskát pedig a torony tetejéhez rögzítették. 7,7 mm-es lőszerből összesen 4750 darab míg a 12,7 mm-es géppuskához további 300 darab lőszert málháztak. Az M2HB vagy becenevén a "nagy ötvenes" igen hatékonynak bizonyult a gyalogság, könnyű páncélzattal ellátott harcjárművek valamint az alacsony magasságban szolgállatot teljesítő ellenséges vadászbombázók ellen. Harci alkalmazás A 13./18. brit királyi Huszárezred egy Shermanja német csapatok ellen bevetésen Ranville-nél, lezuhant Horsa csapatszállító vitorlázógépeket használva fedezékül. 1944. június 10. A Sherman harckocsikat először az el-alameini csatában vetették be, ahol a német Panzer III és Panzer IV méltó ellenfelének bizonyult. Ez az előny egészen addig tartott ki, amíg az M4-es nem találkozott a Tigris I-es harckocsival. A szidi bú zidi csata egyértelműen bebizonyította, hogy a Sherman tűzerő és páncélvédettség terén is komoly hátrányba került a német tankok következő generációját képviselő Tigris harckocsival szemben. A nyílt sivatagos terepen a Tigrisek – pontos és nagy hatótávolságú 8,8 cm-es lövegeikkel- még az előtt megsemmisítették a Sherman és M3 Lee harckocsikat, hogy azok lőtávolságon belül érhettek volna. Mindazonáltal a Sherman hatékonyabb toronyforgató mechanizmussal rendelkezett mint a legtöbb ellenséges páncélos, ami komoly előnyt jelentett a közelharcban. A rendszer lelke egy két hengeres kiegészítő motor volt, ez közvetlenül az akkumulátorokat töltötte fel, így a főhajtómű használata nélkül, viszonylag csendben és árulkodó kipufogó füst nélkül lehetett körbeforgatni a lövegtornyot. A harci tapasztalatok mindemellett azt is bebizonyították, hogy az M4-es találat esetén könnyen lángra kap. Egy brit statisztika szerint a kilőtt Shermanek 65%-a kigyulladt és kiégett. A kezelőszemélyzet biztonságának javítása céljából, a páncéltest elejére, kiegészítő páncéllemezeket rögzítettek. Ezenfelül a törzs oldalára egy 25 mm-es páncéllemezt helyeztek, ami a lőszertároló jobb védelmét volt hivatott szolgálni. Bevezették az úgynevezett nedves lőszertárolót is- többek között erre utal a típus megnevezésben szereplő W betű is. Erre jó példa az M4A3(75)W harckocsi, melynek a lőszertárolója kettős fallal készült, ahol a két fal közötti üreget 38 gallon vízzel, korrózió gátló eleggyel, és fagyállóval töltöttek fel. A módosításoknak köszönhetően sikerült javítani a személyzet túlélési esélyein. A Goodwood hadművelet A Sherman harckocsik a Goodwood hadműveletből is kivették a részük. A 800 szövetséges páncélos támadását, komoly légitámadás és tüzérségi előkészítés előzte meg. 1944. július 18-án pirkadatkor, a szövetséges légierő 1056 Halifax és Lancaster bombázója megkezdte a támadást, összesen közel 4800 tonna bombaterhet szórva a német állásokra. Reggel, 6:40-kor a tüzérség kb 20 perces ösztüzet nyitott, ezt következően érkezett meg a második hullám. A B-26-os Marauderek további 563 tonna repeszhatású bombát szórtak a 16. Luftwaffe hadosztály feltételezett állásaira, ezzel egyidőben a szövetséges vadászbombázók is megkezdték a megerődített német állások és a tüzérség pusztítását. Végül a bombázás harmadik hullámában az amerikai nehézbombázók 1340 tonna bombát dobtak le. A bombázás olyan erős volt hogy egy 56 tonnás Tigris harckocsi szó szerint a levegőbe repült és lövegtoronnyal lefelé ért földet. A 22. páncélosezred és a III/503. nehézpáncélos-zászlóalj gyakorlatilag harcképtelenné vált. A szövetséges légierő erős támadása ellenére, a németek meg tudták védeni a 112-es magaslatot és a brit, kanadai alakulatok komoly veszteségeket szenvedtek. Az akcióban összesen 400 szövetséges harckocsi semmisült meg továbbá 4000 katona megsebesült / meghalt vagy fogságba került. A német veszteségek is súlyosak voltak. Összesen 100 harckocsit és 2000 embert veszítettek. Az 1944-es arracourti csata Az ütközetben a 4. páncéloshadosztály 77 db M5 Stuart, 150 db M4 Sherman, 36 db M18 Hellcat páncélosa vett részt, velük szemben az 5. német páncélos hadsereg 75 db Panzer IV-est, 107 db Panzer V-öst és további 80 db páncélozott harcjárművet tudott kiállítani, köztük számos Stug III-as rohamlöveget is. Bár a német harckocsik többsége tűzerő és páncélzat terén is felülmúlta a szövetséges tankokat, a magaslatokkal tarkított táj és a szeptemberi esős ködös idő lehetőséget adott az amerikai harckocsizók számára, hogy viszonylag közel lopózzanak és a dombok által nyújtott fedezéket kihasználva oldalba tudták támadni az ellenséget. A terep adottságait valamint a német páncélosok szervezetlenségét kihasználva, a Sherman harckocsik előnyös tüzelési pozíciókat tudtak felvenni, ahonnan lesből támadva az ellenséges tankok sebezhetőbb oldalpáncéljára lőttek majd pozíciót váltottak. Ennek köszönhetően csak a célbeméréstől a célzott lövés leadásáig voltak kitéve az ellenség tüzének, illetve magaslat a harckocsi páncéltestének alsó profilját is részben leárnyékolta. A tizenegy napig dúló ütközetet végül a szövetségesek nyerték meg 39 harckocsi és páncélvadász elvesztése árán. A német veszteségek ennél jóval magasabbak voltak. Összesen 86 páncélost vesztettek további 114 megsérült vagy meghibásodott. Csendes-óceáni hadszíntér A Csendes-óceáni hadműveletekben viszonylag kevés harckocsi vett részt. Ennek több oka is volt. Egyrészt a japán hadsereg mindössze két páncélos hadosztályt vetett be a háború alatt, ráadásul ezek többsége is a Type 95 Ha-Gó-hoz hasonló könnyű és közepes harckocsi volt, amely messze elmaradt a Sherman harckocsi tűzerejétől és páncélvédettségétől. Másfelől viszont a harcokban érintett szigetek többségét sűrű dzsungel borította ami nem volt megfelelő terep a páncélos hadviseléshez. Ezért előnyös volt a könnyű harckocsik használata, mivel ezeket könnyebb volt üzemeltetni,szállítani és manőverezni az adott terepkörülmények között, emellett kisebb logisztikai támogatást igényeltek amit a viszonylag alacsony benzinfogyasztás is indokolt. Az 1947-es indiai–pakisztáni háború Fájl:18Cav on move.jpg Indiai Sherman harckocsik az 1965-ös indiai–pakisztáni háborúban. A típus az M47/M48 illetve Cenutrion páncélosok mellett már igen csak elavultnak számított A mai India és Pakisztán területe a brit gyarmatbirodalom fennhatósága alá tartozott egészen 1947 augusztusáig. A függetlenségért a Muzulmán Liga -elsősorban a mohamedán hívők olvasztó tégelye volt- és az Indiai Nemzeti Kongresszus hindu felekezethez tartozó hívei harcoltak. A két csoport között erős vallási különbségek sokszor atrocitások és mészárlások formájában is megnyilvánultak. Mindemellett a két tábor programja is eltérő volt. A kongresszusnak nem állt érdekében Brit India felosztása míg a Muzulmán liga független államot akart létrehozni. A válságot a britek a Mountbatten-tervvel kívánták megoldani. Mivel a hinduk és a muzulmánok között viszony békés rendezésére nem volt remény ezért úgy döntöttek hogy Brit Indiát két részre osztják: egy főként mohamedánok lakta Pakisztánra illetve a többségben hindu közösség által benépesített Indiára. Ez a döntés azonban felháborította az indiaiakat és az ország kettészakadásáért Pakisztánt tették felelőssé, ráadásul a Mountbatten-terv a különböző etnikai csoportok érdekeit sem vette figyelembe. A háború végül területi vita miatt robbant ki, a szemben álló két ország ugyanis nem tudott megegyezni Kasmír hovatartozásáról. A harcokat befolyásolta az a tény is hogy Brit-India hadseregének és hadfelszerelésének felosztásánál Pakisztán például egyáltalán nem jutott harckocsikhoz míg India igen. Az indiai haderő összesen 249 páncélossal rendelkezett, ezek közül 118 volt Sherman harckocsi, amelyek a 7. lovasezrednél teljesítettek szolgálatot és hozzájárultak számos ütközet sikeréhez. Az 1965-ös indiai–pakisztáni háború 1954-ben Pakisztán katonai szerződést írt alá az Egyesült államokkal. Az egyezmény értelmében az USA komoly, 650 millió dollár értékű hadászati segélyt nyújtott az országnak. A segítség a pakisztáni páncéloserőket is komolyan érintette: 230 db M47, 202 db M48, 150 db M24 Chaffee, 200 db M4 Sherman, 10-20 db M36 Jackson páncélvadász. Mindemellett az Indiai haderő is komoly mennyiségű páncélossal rendelkezett. Összesen 720 db páncélos állt készen a közelgő ütközetre ezek közül kb. 368 volt M4-es. A Sherman harckocsik részt vettek az Asal Uttar-i páncélosütközetben ahol a 3. és 8. lovasezred Centurion és AMX 13 páncélosaival kiegészülve próbálták megállítani a pakisztáni 6. páncélosezredhez tartozó M47, M48 és M24-es harckocsikat. Az indiai védők a terep adottságait is felhasználva végül sikeresen megállították az ellenség támadását. Indiai adatok szerint az ütközetben 97 pakisztáni harckocsit semmisítettek meg, míg ők maguk 32 páncélost vesztettek. Összegzés A Sherman kiváló alapkonstrukciónak bizonyult. Sokoldalúságának köszönhetően különböző változatai gyakorlatilag minden fontosabb harcászati feladatkört be tudtak tölteni. Könnyű és olcsó volt előállítani illetve üzemeltetni, a páncélzat-tűzerő-mozgékonyság kategóriákban -akárcsak Párduc és T-34-es harckocsi esetében- ezzel a típussal sikerült megtalálni a egyensúlyt. A konstrukció legnagyobb hiánya a gyenge páncélvédettségben keresendő, részben ezzel indokolhatók a II. világháborúban bekövetkezett súlyos veszteségek. Becslések szerint a brit, kanadai és amerikai páncéloserők nagyjából 7000 Sherman harckocsit veszítettek, ám ezt a rendelkezésre álló hatalmas mennyiség miatt könnyedén pótolni tudták a szövetségesek. Egyedül az M4 Sherman harckocsiból több példány készült mint az összes német páncélosból együttvéve. Galéria Amerikai katonák egy M4 Sherman harckocsi fedezete alatt nyomulnak előre Bougainvilleben, a Salamon-szigeteken Normandiai partraszállásra felkészített LCT, Sherman harckocsikkal a fedélzetén. Látható a harckocsik speciális, megnövelt méretű légbeömlő nyílása amely megakadályozta, hogy víz jusson a motortérbe Kanadai harckocsizók szabadidejüket töltik, munkaeszközük tetején Kilőtt Sherman harckocsi Lipcsében, 1945. április 18-án Sherman harckocsi gyalogsági támogatással nyomul előre egy belgiumi utcán. Jól megfigyelhető a lövegtoronyra illetve a törzs oldalára hegesztett kiegészítő páncélzat M4 Sherman harckocsik az európai hadszíntéren Sherman múzeumban „Ronson tüzes vas” Ivodzsimán. Az eredeti képcím Ronson flame tank Iwo Jima, a Ronson egy öngyújtómárka. Rendszeresítő államok  Argentína (+12 darab készült az általa inspirált Nahuel DL–43-ból)  Ausztrália  Brazília  Chile  Dánia  Dél-Afrika  Dél-Korea  Egyiptom  Franciaország  Harmadik Birodalom  Hollandia  India  Irán  Izrael  Japán  Jugoszlávia  Kanada  Kínai Köztársaság  Kuba  Lengyelország  Libanon  Nagy-Britannia  Nicaragua  Paraguay  Peru  Portugália  Szovjetunió  Törökország Jegyzetek Tim-Bean, Will Fowler. Szovjet harckocsik a II. világháborúban. Debrecen: Hajja & Fiai Kiadó (2004)  Babos László, Papp Tamás. A modern kor háborúi és csatái. Budapest: Zrínyi kiadó (2009)  További információk Hadak Útján tarrif.net Engines of the Red Army in WW2(angolul) A II. világháború Hadtörténeti portálja Források Babos László-Papp Tamás. A modern kor háborúi és csatái. Zrínyi kiadó (2009). ISBN 978 963 327 480 4  Roger Ford. A Sherman harckocsi. Hajja&Fiai Könyvkiadó Kft. (2000). ISBN 978 963 903 793 9  Tim-Bean-Will Fowler. Szovjet harckocsik a II. világháborúban. Hajja & Fiai Könyvkiadó (2004). ISBN 963 9329 83 5  Bombay László-Gyarmati József-Turcsányi Károly. Harckocsik. Zrínyi kiadó (1999). ISBN 963 327 332 3  Számvéber Norbert. SS-páncélosok Normandiában. Puedlo K (2009). ISBN 978-963-249-092-2  A Wikimédia Commons tartalmaz M4 Sherman témájú médiaállományokat.