M26 Pershing

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
M26 Pershing
Az amerikai 9. páncéloshadosztály egyik M26-osa (1945. március) hátrafordított lövegtoronnyal
Az amerikai 9. páncéloshadosztály egyik M26-osa (1945. március) hátrafordított lövegtoronnyal

Típus közepes/nehéz tank
Fejlesztő ország  USA
Harctéri alkalmazás
Alkalmazó országok  Belgium
 Franciaország
 Olaszország
 USA
Szolgálatban 1945–1950-es évek eleje
Gyártó Detroit Arsenal Tank Plant
Gyártási időszak 1944–1945
Gyártási darabszám 2212
Gyártási költség 83 273 dollár
Háborús részvétel második világháború
koreai háború
Általános tulajdonságok
Személyzet 5 fő
Hosszúság löveggel 8,647 m
Szélesség 3,513 m
Magasság 2,779 m
Tömeg üresen 41,892 tonna
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat 22–114 mm öntött/hengerelt, homogén acél
Elsődleges fegyverzet 1 db 90 mm-es M3 harckocsiágyú
70 db lőszer
Másodlagos fegyverzet 2 db 7,62 mm-es M1919A4 géppuska 5000 lőszerrel, 1 db 12,7 mm-es M2HB légvédelmi géppuska 550 lőszerrel
Műszaki adatok
Motor Ford V8 GAF
Teljesítmény 500 LE/373 KW legfeljebb 2800-as fordulatszámon
Felfüggesztés torziós rugó
Sebesség 40-48,15 hátramenetben, legfeljebb 29 terepen km/h
Fajlagos teljesítmény 11,9 LE/t
Hatótávolság legfeljebb 176 (110 mérföld) úton, 120 (75 mérföld) terepen km

Az M26 Pershing a második világháború végén hadrendbe állított amerikai közepes/nehéz harckocsi volt. A típus kifejlesztését eredetileg az Észak-Afrikában 1943 elején megjelenő német Tiger I harckocsik ihlették meg. Szemben az M4 Sherman harckocsikkal, ezt a harcjárművet kifejezetten az ellenséges harckocsik elleni harcra tervezték. A típust propaganda okokból jelölték nehéz harckocsiként, de 1946-ban átminősítették közepes harckocsivá. A John Pershing tábornokról elnevezett tank a koreai háborúban is bevetésre került. Új konstrukcióként az M26 vált a hidegháborús Patton harckocsicsalád előfutárává.

A fejlesztés története[szerkesztés]

Háttér[szerkesztés]

Az amerikaiak tanulmányozták a német 1940-es Blitzkrieg sikereit, és arra jutottak, hogy a tank támadófegyver, aminek 75 mm-es ágyúval kell rendelkeznie, mint a Panzer IV-nek. Az előretörő ellenséges páncélosékek elleni harcra a saját mobil páncélvadász erőiket és a légierőt szánták. A saját tankjaiknak nem volt elsődleges feladata az ellenséges harckocsik elleni harc, ami nem jelentette ugyanakkor azt is, hogy alkalmatlannak tartották őket erre. A páncélos hadosztályokat, mint "lovasságot", manőverezésre szánták. Az ellenséges védelmi vonalak áttörése a hadtestnek, ill. a hadseregnek alárendelt önálló harckocsi-zászlóaljakkal megerősített gyalogos hadosztályok feladata volt. A tengeri szállítás követelményeit még 1940-ben határozták meg, ezért a hadszínterekre kerülő tankok maximális mérete és tömege, mechanikai bonyolultsága limitált volt. Az egységesítő törekvések is gátolták az új típusok bevezetését.[1]

A doktrína alapjaiban 1944 nyaráig nem is változott, amikor az amerikai páncélos- és páncélvadász-erők először kerültek szembe tömegesen a náluk minőségileg lényegesen jobb és nehezebb Panther harckocsikkal. Eddig a pontig elégedettek voltak az M4 Sherman tankkal. Ugyanakkor túl is becsülték a saját harckocsi-elhárító fegyvereik hatékonyságát, beleértve a specializált M10 tank destroyer-t is.[2]

T20-tól a T26-ig[szerkesztés]

1942-től lassan ugyan, de fejlesztettek innovatív, alternatív típusokat is. A Sherman tankot elsősorban a páncélos hadosztályok állományába tervezték, a gyalogság azonban igényelt egy erősebb tankot is. Az M6 nehézharckocsi műszakilag túl bizonytalan lábakon állt.[3] Az angol gyalogsági harckocsik mintájára fejlesztették ki a vastagabb páncélzatú T14 rohamharckocsit, ami azonban nem került sorozatgyártásra. Végül elvetették a külön gyalogsági típus fejlesztését és egységesítették a követelményeket. Az új típusnak egyszerre kellett alkalmasnak lennie a gyalogság támogatására és manőverezésre. A kísérleti T20 modell 1942-ben jelent meg, már torziós rugózású felfüggesztéssel is, amit nem sokkal ezután a T22 és T23 követett. Az új tankok szemben az M4-gyel már hátulsó lánckerék-meghajtásúak voltak, így nem volt szükséges a meghajtótengelyt átvezetni a küzdőtér alatt, ami megnövelhette volna a magasságot és a tömeget, lehetővé téve a vastagabb páncélzatot.[4]

A T23-ast 1943 áprilisában mutatták be a hadsereg képviselőinek.[5] A kiforratlan típusra azonban annak ellenére nem tekintették váltótípusként, hogy az amerikai harckocsizók nagy veszteségeket szenvedtek Észak-Afrikában, amit elsősorban a tapasztalatlanságnak tulajdonítottak. A Tiger I harckocsik megjelenése azonban a tank paramétereinek újragondolására késztette a tervezőket. Májustól két új típus fejlesztését kezdték meg. Az egyik a T25, a másik a vastagabb páncélzatú T26 volt. Mindkettőt 90 mm-es ágyúval szerelték. Közben közeledett a Nyugati Front megnyitása is, az új harckocsik rendszeresítése azonban nem kapott zöld utat.[6] 1944 elejétől már sorozatban gyártották a javított, 76 mm-es hosszabb csövű ágyúval szerelt Sherman tankokat, és készültek az új, 90 mm-es ágyúval felszerelt páncélvadászok gyártására is.

Úgy tűnt tehát, hogy nincs szükség az új, nehezebb típusokra, amelyek amúgy nem is feleltek meg a tengeri szállítás követelményeinek.[7] A Mediterrán Front tapasztalatai nem tűntek relevánsnak, mivel nagyon ritkán folyt ezeken a területeken mobil háború, és nem is kerültek szembe tömegesen német nehézharckocsikkal a szövetségesek. A hírszerzés orosz forrásból tudott ugyan a Panther harckocsik létezéséről. Arra azonban úgy tekintettek, mint egy új nehéz típusra, amit a Tigrisekhez hasonlóan önálló zászlóaljakba szerveznek, és amit az utóbbihoz képest könnyebb is megsemmisíteni.[8]

A programnak végső lökést végül a normandiai tapasztalatok adtak. A Sherman tank nem tudta szemtől szembe felvenni a harcot a Tiger, valamint német páncélos hadosztályok felét alkotó Panther harckocsikkal, amelyeket a németek aktívan használtak szétszórva védelemben is. Az M10 páncélvadász 3 inches (76 mm) lövege sem teljesített sokkal jobban. Egyszerre megszaporodtak azok a hangok, amelyek egy kompetensebb harckocsi rendszeresítését igényelték (hogy aztán a franciaországi győzelmet követően ismét halkulni kezdjenek). 1944 júniusáig a T25 és a T26 modellből 10-10 darab készült. Gyártásra a nehezebb T26-ost választották ki, ami utólag vitatható döntésnek bizonyult, hiszen annak erőátvitelét és motorját a könnyebb T25 típushoz tervezték. Ez később megbízhatósági és alulmotorozottsági problémákhoz vezetett. A műszaki gondok miatt komolyan felmerült augusztusban, hogy az elkészült T26 tornyokat az M4A3E8 Sherman tankokra szerelik fel. A sorozatgyártás elhúzódó, 1944. novemberi indítása miatt a módosított, T26E3 jelű tankok csak a következő év februárjában kerültek a csapatokhoz, így még részt vehettek a Nyugati front harcainak legvégső szakaszában. Az első tankok 1945 januárjában Antwerpen kikötőjébe érkeztek, ahol nagy teherbírású darukra volt szükség a behajózásukhoz. A T26E3-at 1945 júniusában, mint M26 Pershinget rendszeresítették. Eddig az időpontig 1436 db-t gyártottak le.[9]

Az Ardenneki offenzíva megállítása eközben súlyos veszteségekkel járt a páncélos csapatok számára. A saját tankok gyengesége a hazai közvélemény tudomására is eljutott. Kitört az un. tankbotrány.[10]

Felépítése[szerkesztés]

Tűzerő[szerkesztés]

Az M26-ot ugyanazzal a 90 mm-es, 52 űrmérethosszú, M3 jelű löveggel szerelték, mint az 1944 októbere óta rendszerben álló M36 páncélvadászt. A korabeli Amerikai Hadsereg fegyvertárában ez volt az egyetlen eszköz, ami a normál, teljes űrméretű lőszert használva is átüthette a Tigris, vagy a Párduc harckocsik elülső páncélzatát. Változattól függően a robbanó harci résszel ellátott M82-es APCBC lőszert használó löveg tűzereje körülbelül megegyezett aTigris 88 mm-es, L/56-os csőhosszúságú, ill. a Párduc 75 mm-es, L/70-es csőhosszúságú lövegének tűzerejével, ellenben jóval elmaradt a Tiger II nehézharckocsi 88 mm-es, L/71 csőhosszúságú lövegétől.

A 90 mm-es lövegnek azonban időnként még így is nehézségei akadtak a német nehézharckocsik és újabb önjáró lövegek leküzdésével. Ezt szándékozta orvosolni a Zebra Küldetés harckocsijaival együtt tesztelésre küldött új, T33 jelű, robbanó harci rész nélküli, javított páncéltörő lőszer, ami legfeljebb 1000 méter távolságból is átüthette a Panther harckocsi legerősebb pontját, a vastag és erősen döntött homlokpáncélzatot. A T33 és a szintén új M304 HVAP wolfrámmagvas lőszerekkel az M26 már megközelítette a Királytigris harckocsi tűzerejét. A 90 mm-es löveg pontos is volt, egy tapasztalt irányzó képes volt 600 jardról ellőni egy célnak használt német rohamsisakot.[11] A Pershing 1945-ben még nem rendelkezett lövegstabilizátorral, azt később rendszeresítették hozzá. Az irányzó legfeljebb hatszoros optikai nagyítású M71C teleszkópot használhatott. Az M26 elektromos toronyforgató-berendezése segítségével 15 másodperc alatt forgatta körbe teljesen a lövegtornyát, ami ugyanolyan gyors volt, mint a Sherman tankoké.

Védettség[szerkesztés]

Az M26 páncélzatát elsősorban a Tiger I harckocsi lövegének teljesítménye határozta meg. Védettség szempontjából legközelebb a német Panther harckocsi állt hozzá. A típus páncélvédettsége a szinte teljes egészében öntött acélból készült harckocsitest elejére koncentrálódott. A 102 mm-es, öntött acélból készült 46 fokban döntött homlokpáncélzat 7,5 cm-es APCBC lövedék ellen 185 mm függőleges páncélzatnak felelt meg, oldalszög nélkül. A védelmet azonban némileg rontotta a homlokpáncél öntvény felső-középső része, ami mindössze 20 fokban volt megdöntve. A lövegtornyot legfeljebb 114 mm vastag, hajlított formájú, elvékonyodó lövegpajzs védte, ami 0/30 fokban 110/140 mm effektív függőleges védelmű volt. Általánosságban a típus homlokpáncélzata megfelelő védelmet biztosított a 75 mm-es és az L/56 csőhosszúságú 88 mm-es lövegek ellen. Azonban az L/71 csőhosszúságú 88 mm-es ágyúk oldalszögtől függően 100-2000 méter távolság alatt már átüthették. A torony legfeljebb a 43/46/48 űrmérethosszú 75 mm-es lövegek ellen nyújtott védelmet. Ez jellemző volt a kor más harckocsijaira is, hogy a homlokpáncél védelme lényegesen meghaladta a toronyét. Az M26-ot ellátták az ún. nedves üzemanyag-tároló rendszerrel (wet storage).

Mozgékonyság[szerkesztés]

Az M26 papíron ugyanolyan gyors volt, mint a M4 Sherman legjobb A3E8 jelű változata. Gyakorlatban azonban, mivel lényegében ugyanazzal a motorral volt felszerelve, mint a közel 10 tonnával könnyebb közepes harckocsi, és kettővel kevesebb előre sebességi fokozattal is rendelkezett, a gyorsulóképessége elmaradt a közepes harckocsiétól. A típus alacsony és széles felépítése ugyan jobb túlélési esélyeket nyújtott a harcban, de keskeny utakon egyenesen hátránynak bizonyult. A nagyobb tömeg a legnagyobb teherbírású hidakra korlátozta a mozgékonyságát.

Az M26 örökölte az M4 Sherman egyik jelentős gyengeségét, a nagy átmérőjű fordulókört (9,13 méter), vagyis nem volt képes helyben megfordulni.

Harctéri alkalmazása[szerkesztés]

Németország[szerkesztés]

Az európai harcok végére 200 T26 került a csapatokhoz, de komolyabb harcot csak a Zebra Küldetés keretében Európába küldött 20 db harckocsi látott. A tankok fele-fele arányban a 3. és a 9. Páncélos Hadosztályhoz kerültek, 1945 februárjában. Különösen az előző hadosztály vett részt heves harcokban a Ruhr-vidék körülzárása során, ahol szembekerültek a német nehézharckocsikkal is. Fontos megjegyezni, hogy a német páncélos erők állapota ekkorra már erősen zilált, a személyzetek képzettsége, tapasztalati szintje nagyon ingadozó volt. A 3. Páncélos Hadosztály T26-os tankjainak harctéri karrierje nem indult szerencsésen. 1945. február 26-ról 27-re virradó éjszaka Elsdorf közelében beépített területen egy Tiger I 90 méterről háromszor eltalálta az egyik tankot. Az egyik lövedék átütötte a lövegpajzsot, kilőve ezzel a járművet. A T26-os nem égett ki, így ki tudták javítani.[12] A visszavágás nem váratott sokáig magára. Másnap az egyik Pershing kilőtt egy Tigrist, és az azt kísérő két Panzer IV-et.[13]

M26 és a vele szemben álló Párduc harckocsi Köln utcáin

Az alakulat egy másik tankja március 6-án egy drámai párbajban győzött egy Panther harckocsival szemben a Kölni dóm előtt. Az esetről filmfelvétel is készült.[14] A mozgásban lévő amerikai harckocsinak sikerült három találatot elérnie a Pantheren, ami pár perccel korábban kilőtte az egyik Shermant. Ugyanezen a napon a Pershingek megsemmisítettek még egy Tigert és Panzer IV-et.[15]

Végleges veszteséglistára az a jármű került, amelyet a németországi Niehl közelében egy Nashorn páncélvadász lőtt ki ugyanezen a napon, 250 méter távolságból. A 88 mm-es lövedék átütötte az orrlemezt. Végül nem javították ki, hanem alkatrész-lelőhelyként szolgált a többi harckocsi részére.[16] Egy másik járművet a német tábori tüzérség tett harcképtelenné, de ezt sikerült is kijavítani.[17] Mindkét Pershing a 3. Páncélos Hadosztály állományába tartozott.

A Pershing leghíresebb csatája a remageni Ludendorff vasúti híd elfoglalása volt 1945. március 7-én. A 9. Páncéloshadosztály "B" harccsoportjának (CCB) kötelékében 4 ilyen tank volt, amely tűztámogatást adott a mindenki meglepetésére még álló hidat megrohanó 27. Páncélos Lövész Zászlóaljnak. Az új harckocsikkal szerzett tapasztalatok azonban vegyesek voltak. Hajlamosak voltak megrongálni a pontonhidakat, a keskeny utakon a szélességük miatt nehezebben boldogultak, ezért gyakran alternatív felvonulási útvonalakat kellett keresniük. A 9. Páncélos Hadosztály Pershingjeit végül csak a megrongált híd elfoglalása után egy héttel tudták átszállítani a Rajnán. A 14. Harckocsi Zászlóalj – ráunva az új tankokkal járó extra papírmunkára – a híd elfoglalása után el is cserélte őket a hadosztályon belül pár M4A3E8 Shermanért.[18]

Korea[szerkesztés]

Főbb változatok, prototípusok[szerkesztés]

T26E1 "Super Pershing"

T26E1: Az 1944 júniusáig elkészült 10 darab prototípust jelölték így. Később 10 másik tankkal együtt őket is behajózták Európába a Zebra Küldetés keretein belül.

T26E2: Közeltámogató változat. Az ágyú helyett egy 105 mm-es tarackkal szerelték. A toronypáncélzat maximális vastagsága 200 mm lett. Harcban nem vett részt. M45 típusjelzéssel rendszeresítették a háború után. A hadsereg azonban elégedett volt az M4A3E8 ugyanezzel a fegyverzettel ellátott változatával, így a legyártott példányokat végül átépítették M46 Patton harckocsivá.

T26E3: Alaptípus. 2212 készült összesen. Kísérleti jelleggel felszerelték a torony két oldalán elhelyezett T99 rakétaindítóval is, amelyből összesen 44 darab 114 mm-es tüzérségi rakétát lehetett indítani.

T26E4: Hosszabb csövű, 73 kaliberhosszú ágyúval készült. 1945 márciusában 25 darabot gyártottak le belőle. A több lőporral készült, extra hosszú, 127 cm-es lőszerek miatt át kellett térni az osztott lőszerre, ugyanis a torony belső tere nem változott. Egy módosított, korábbi T26E1 prototípus a hosszabb löveggel a 3. Páncéloshoz került. A "Super Pershing" egy nem azonosított német harcjárművet semmisített meg 1500 méter távolságból. Hogy képes legyen ellenállni a Tiger II lövegének, ezt a példányt egy zsákmányolt Párducból kivágott páncéllemezekkel erősítették meg.[19]

T26E5: 279 mm-es maximális torony és 152 mm-es homlokpáncélzattal készült. A jármű erősen túlterheltnek bizonyult. Csak 24 darab készült.

M26E1: Prototípus egy hosszabb csövű T54 löveggel.

T92: Az M26 alvázán kialakított önjáró, 240 mm-es tarack. Öt példány készült. Három percenként egy lövést lehetett vele leadni. Japán tervezett inváziójánál akarták bevetni.

T93: Szintén önjáró tüzérségi eszköz, de a löveg a 8 hüvelykes M1 messzehordó ágyú. Egy példány épült.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Zaloga 2000 4. old.
  2. Gabel 1985 38. old.
  3. Zaloga 2000 5. old.
  4. Zaloga 2000 6. old.
  5. Zaloga 2000 7. old.
  6. Zaloga 2000 8. old.
  7. Hozzá kell tenni, hogy sem az Army Ground Forces, sem az Ordnance Department, sem az Armored Force Board nem volt egy véleményen. Az első a páncélvadászoknak tartotta fenn az ellenséges harckocsik elleni harcot. Az utolsó legfeljebb 90 mm-es ágyúval szerelt Shermanokat akart. A három intézmény közül csak az Ordnance sürgette a T25-T26 mielőbbi gyártását. Végül az Army Ground Forces álláspontja győzött. Az AGF ellenállása egészen 1944 decemberéig tartott.
  8. (angol nyelven)
  9. United States' M26 Pershing heavy tank (angol nyelven). wwiivehicles.com
  10. (angol nyelven)
  11. (magyar nyelven)
  12. The Demise of 3AD Pershing Named "Fireball" (angol nyelven)
  13. THE RHINELAND (angol nyelven)
  14.  Pershing vs Panther Cologne 1945. Youtube.
  15. Zaloga 2000 21. old.
  16. The Demise of 3AD Pershing Tank #25 (angol nyelven)
  17. Zaloga 2000 20. old.
  18. Fuller 2003 181. old.
  19. DUEL AT DESSAU (angol nyelven)

Források[szerkesztés]

  • Fuller 2003: Fuller, Robert Paul. Last shots for Patton's Third Army. New England: Transportation Research (2003). ISBN 097405190X 
  • Gabel 1985: Gabel, Christopher R. Seek, Strike, and Destroy - US Army Tank Destroyer Doctrine in World War II. Fort Leavenworth, Kansas: Combat Studies Institute (1985. September) 
  • MacDonald, H.W., Strong, E.D. The employment of armor in Korea: Volume I. Far east Command: Operation Research Office (1951. április 8.) 
  • Rexford, Lorrin, Livingstone, Robert D. 'World War II Ballistics - Armor and Gunnery. Albany: Overmatch Press (2001) 
  • Zaloga 2000: Zaloga, Steven J. M26/M46 Pershing Tank 1943-1953. Osprey Publishing (2000). ISBN 1841762024 
  • Anon.. Technical Manual TM9-735 - Medium Tanks M26 and M45. Department of the Army (1944) 
  • US. Army Observations on the German Mark V Panther Tank (1945) 

Weboldalak[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz M26 Pershing témájú médiaállományokat.