„Anton Bruckner” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Legobot (vitalap | szerkesztései)
a Bot: 60 interwiki link migrálva a Wikidata d:q81752 adatába
7. sor: 7. sor:
A [[Felső-Ausztria|felső-ausztria]]i Ansfeldenben született. Apja, aki tanító volt, orgonán játszott a helyi templomban. Későbbi életére kihatással volt az egyrészt zeneszerető, másrészt tekintélyelvű és puritán családi légkör. Talán ennek tudható be, hogy a későbbiekben önmagával és műveivel folytonosan elégedetlen volt, és hogy kifejezetten visszahúzódó természet jellemezte. Apja korai halála után került be a templom kórusába, és bár rajongott a zenéért, és remekül játszott orgonán, valamint [[hegedű]]n, orgonista vagy karnagyi álmait túlzott nagyravágyásnak tartotta. A családi hagyományokat megőrizve kötelességének érezte, hogy ő is tanár legyen. Így vidéki tanító lett, de zenei ambícióiról azért nem mondott le. A tanítói pályára való felkészülés során [[összhangzattan]]t is tanult, majd segédtanító korában [[zongora]]játékot és generálbasszust tanult. Visszatérve a St. Florian apátságba, [[autodidakta]] módon tanult zeneszerzést, sőt, öt évig az orgonista feladatokat is ő látta el.

Lényeges változás akkor történt, amikor 33 évesen a [[linz]]i [[dóm]] orgonistája lehetett. [[1860]]-tól ő vezeti itt a fiúkórust is, és ezektől az évektől kezdve ontja a zeneműveket, miközben bécsi tanárokhoz jár fejlődni. [[Liszt Ferenc|Liszt]], aki Brucknerhez hasonlóan igen vallásos (és Wagnerrel együtt jelentős alakja az újnémet iskolának), már ekkor elismeri Bruckner munkásságát. 1868-ban Bruckner [[Bécs]]be költözött, és a konzervatóriumban, később pedig az egyetemen is oktatott [[zeneelmélet]]et, és orgonajátékot. Közben [[Egyesült Királyság|Angliában]], [[Svájc]]ban és [[Franciaország]]ban nagy sikert aratott orgonistaként is.
Lényeges változás akkor történt, amikor 33 évesen a [[linz]]i [[Székesegyház|dóm]] orgonistája lehetett. [[1860]]-tól ő vezeti itt a fiúkórust is, és ezektől az évektől kezdve ontja a zeneműveket, miközben bécsi tanárokhoz jár fejlődni. [[Liszt Ferenc|Liszt]], aki Brucknerhez hasonlóan igen vallásos (és Wagnerrel együtt jelentős alakja az újnémet iskolának), már ekkor elismeri Bruckner munkásságát. 1868-ban Bruckner [[Bécs]]be költözött, és a konzervatóriumban, később pedig az egyetemen is oktatott [[zeneelmélet]]et, és orgonajátékot. Közben [[Egyesült Királyság|Angliában]], [[Svájc]]ban és [[Franciaország]]ban nagy sikert aratott orgonistaként is.

Lelkesen rajongott [[Richard Wagner|Wagner]] zenéjéért, személyesen is ismeretséget kötöttek. Bécsben azonban Bruckner elfogadottsága csak lassan nőtt, az akkori bécsi zenei életre jellemző megosztottságnak, és pártoskodásnak köszönhetően. Bruckner kívülállóként figyelte a pártviszályokat, melybe Wagner tisztelőjeként sodródott bele, s ez [[Johannes Brahms|Brahms]]-szal való kapcsolatát is megrontotta. [[Németország]]ban azonban egyértelműen népszerűek voltak művei, mint például a 7. szimfónia, melyet [[Lipcse|Lipcsében]] mutattak be [[1884]]-ben. Ezek a sikerek közvetve visszahatottak Bruckner bécsi megítélésére is, és végül nem maradtak el az ottani elismerések sem: Ferenc József-rend, egyetemi díszdoktori cím.

A lap 2013. március 16., 13:38-kori változata

Anton Bruckner

Anton Bruckner (Ansfelden, 1824. szeptember 4.Bécs, 1896. október 11.) osztrák romantikus zeneszerző és orgonaművész. Főképp nagyszabású szimfóniái jelentősek.

Élete

Szülőháza Ansfeldenben

A felső-ausztriai Ansfeldenben született. Apja, aki tanító volt, orgonán játszott a helyi templomban. Későbbi életére kihatással volt az egyrészt zeneszerető, másrészt tekintélyelvű és puritán családi légkör. Talán ennek tudható be, hogy a későbbiekben önmagával és műveivel folytonosan elégedetlen volt, és hogy kifejezetten visszahúzódó természet jellemezte. Apja korai halála után került be a templom kórusába, és bár rajongott a zenéért, és remekül játszott orgonán, valamint hegedűn, orgonista vagy karnagyi álmait túlzott nagyravágyásnak tartotta. A családi hagyományokat megőrizve kötelességének érezte, hogy ő is tanár legyen. Így vidéki tanító lett, de zenei ambícióiról azért nem mondott le. A tanítói pályára való felkészülés során összhangzattant is tanult, majd segédtanító korában zongorajátékot és generálbasszust tanult. Visszatérve a St. Florian apátságba, autodidakta módon tanult zeneszerzést, sőt, öt évig az orgonista feladatokat is ő látta el.

Lényeges változás akkor történt, amikor 33 évesen a linzi dóm orgonistája lehetett. 1860-tól ő vezeti itt a fiúkórust is, és ezektől az évektől kezdve ontja a zeneműveket, miközben bécsi tanárokhoz jár fejlődni. Liszt, aki Brucknerhez hasonlóan igen vallásos (és Wagnerrel együtt jelentős alakja az újnémet iskolának), már ekkor elismeri Bruckner munkásságát. 1868-ban Bruckner Bécsbe költözött, és a konzervatóriumban, később pedig az egyetemen is oktatott zeneelméletet, és orgonajátékot. Közben Angliában, Svájcban és Franciaországban nagy sikert aratott orgonistaként is.

Lelkesen rajongott Wagner zenéjéért, személyesen is ismeretséget kötöttek. Bécsben azonban Bruckner elfogadottsága csak lassan nőtt, az akkori bécsi zenei életre jellemző megosztottságnak, és pártoskodásnak köszönhetően. Bruckner kívülállóként figyelte a pártviszályokat, melybe Wagner tisztelőjeként sodródott bele, s ez Brahms-szal való kapcsolatát is megrontotta. Németországban azonban egyértelműen népszerűek voltak művei, mint például a 7. szimfónia, melyet Lipcsében mutattak be 1884-ben. Ezek a sikerek közvetve visszahatottak Bruckner bécsi megítélésére is, és végül nem maradtak el az ottani elismerések sem: Ferenc József-rend, egyetemi díszdoktori cím.

1887-től már csak egy gondolat foglalkoztatta: elkezdte komponálni és görcsösen be akarta fejezni 9. szimfóniáját. A terjedelmes finálé lejegyzésére azonban élete végéig sem került sor.

Bruckner zenéjére nem csak Wagner, de Palestrina és a barokk egyházi zene is nagy hatással volt. Szenvedélyes szimfóniáin kívül maradandó egyházi műveket alkotott, például a Te Deum-ot, a 150. zsoltárt, és számos motettát, misét. Romantikus hangvételű zenekari műveiben népzenei elemeket is felhasznált.

Önmagával szemben nagyon kritikus volt, gyakran, és sokat javítgatta műveit.

Források

Fájl:Commons-logo.svg
A Wikimédia Commons tartalmaz Anton Bruckner témájú médiaállományokat.
  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap