Ugrás a tartalomhoz

Nagy sárgafejű keselyű

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nagy sárgafejű keselyű
Repülés közben
Repülés közben
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
      
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Altörzság: Állkapcsosok (Gnathostomata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Csoport: Magzatburkosok (Amniota)
Osztály: Madarak (Aves)
Csoport: Carinatae
Alosztály: Neornithes
Alosztályág: Újmadárszabásúak (Neognathae)
Öregrend: Neoaves
Csoport: Passerea
Csoport: Telluraves
Csoport: Afroaves
Rend: Újvilági keselyűalakúak (Cathartiformes)
Család: Újvilági keselyűfélék (Cathartidae)
Nem: Cathartes
Illiger, 1811
Faj: C. melambrotus
Tudományos név
Cathartes melambrotus
Wetmore, 1964
Elterjedés
Elterjedési területe
Elterjedési területe
Hivatkozások
A Wikifajok tartalmaz Nagy sárgafejű keselyű témájú rendszertani információt.
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagy sárgafejű keselyű témájú médiaállományokat és Nagy sárgafejű keselyű témájú kategóriát.

A nagy sárgafejű keselyű (Cathartes melambrotus) a madarak (Aves) osztályának újvilági keselyűalakúak (Cathartiformes) rendjébe, ezen belül az újvilági keselyűfélék (Cathartidae) családjába tartozó faj.[1][2]

1964-ig azonosnak tartották a kis sárgafejű keselyűvel (Cathartes burrovianus).[3] Az előfordulási területe Dél-Amerika trópusi, alföldi nedves esőerdői. Eléggé nagy madár, hiszen a szárnyfesztávolsága 166–178 centiméter, testhossza 64–75 centiméter, testtömege pedig 1,65 kilogramm. A csupasz fején és nyakán kívül, a testét fekete tollazat borítja. A csupasz, azaz toll nélküli bőrrészek színe a sötétsárgától a halvány narancs változatai. Mint rokonainak, a nagy sárgafejű keselyűnek is hiányzik az alsó gégefője (syrinx), ezért alig képes hangokat kiadni. Az általa kiadott hangok főképp sziszegő- vagy mély torokhangokra hasonlítanak.

A nagy sárgafejű keselyű dögevő madárfaj. Az elpusztult állatokból álló táplálékát látásának és – a madarak között ritkaságszámba menő tulajdonságnak – a kiváló szaglásának köszönhetően találja meg. Habár könnyen megtalálja a táplálékát, a nagyobb emlősök esetében – mivel gyenge a csőre – kénytelen megvárni a nagyobb rokonait, köztük a királykeselyűt (Sarcoramphus papa), hogy az megkezdje az elhullott állatok tetemét. Mint a többi újvilági keselyű és a világ sok más madara, energiatakarékosság miatt a nagy sárgafejű keselyű is a felemelkedő, meleg levegőoszlopokat, az úgynevezett termikeket használja fel a repüléskor. A termikek segítségével nagy távokat tesz meg, viszonylag kevés energia felhasználása mellett. Tojásait barlangokba vagy kettétört fák csonkjaiba rakja. Fiókáit visszaöklendezett dögmaradványokkal táplálja.

Neve

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1964-ig a természettudomány a nagy sárgafejű keselyűt és a kis sárgafejű keselyűt nem különítette el, egy fajnak a sárgafejű keselyűnek ismerték el őket. Alexander Wetmore amerikai ornitológus és ornitológiai őslénykutató állapította meg, hogy valójában két külön fajról van szó és szétválasztotta a fajokat.[1]

A nagy sárgafejű keselyűnek a tudományos madárnem neve a latinosított Cathartes, melynek magyar jelentése: „tisztító”, „fertőtlenítő”. A szó a görögből származik: kathartēs/καθαρτης.[4][5]

Rendszertani besorolása és rokonsága

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Legközelebbi rokona a kis sárgafejű keselyű

A szóban forgó madárnak és hat élő rokonának, azaz az újvilági keselyűféléknek (Cathartidae) a pontos rendszertani besorolása még manapság is bizonytalan.[6] Habár az újvilági keselyűfélék és az óvilági keselyűformák (Aegypiinae) megjelenésben igen hasonlítanak, sőt ugyanazt a dögevő életmódot folytatják, a kettő mégsem áll közelebbi rokonságban egymással. Más-más ősökből fejlődtek ki, és a hasonlóság csak a konvergens evolúció műve. A két madárcsoport közti rokonsági kapcsolat manapság még vita tárgya. Korábban az újvilági keselyűféléket a gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjébe helyezték, mivel néhány gólyafajjal is mutatnak hasonlóságot úgy megjelenésben, mint életmódban.[7] A közelmúltban olyan elmélet is született, mely szerint a újvilági keselyűféléket és az óvilági keselyűformákat a sólyomalakúak (Falconiformes) közé kéne sorolni,[8] vagy új, azaz külön rendet megalkotni a számukra.[9] Azonban a legújabb genetikai kutatások és vizsgálatok azt eredményezték, hogy az újvilági és az óvilági keselyűk nem közeli rokonai a sólyomalakúaknak, továbbá az újvilági keselyűk és a gólyafélék között sincs rokonság.[10] Mindkét keselyű csoport a nagyobb taxonszintű Afroaves csoport bazális tagja.[11] Az óvilági keselyűformák egyéb vágómadár-alakúakkal együtt, mint például: a sasformákkal (Aquilinae), az ölyvformákkal (Buteoninae), a kányaformákkal (Milvinae) stb.,[12][13] valamint a halászsassal (Pandion haliaetus) és a kígyászkeselyűvel (Sagittarius serpentarius) alkotják az Afroaves madárcsoport nagyobb részét.[13] A testvértaxonként szereplő újvilági keselyűalakúak rendje manapság csak a 7 recens fajt foglalja magába.[11]

Az Amerikai Madarászok Egyesületének (American Ornithologists' Union (wd)) dél-amerikai rendszertani bizottsága kivonta az újvilági keselyűféléket a gólyaalakúak közül és incertae sedisnek, azaz „bizonytalan helyzetűnek” minősítette ezt a madárcsoportot; de továbbá megjegyezte, hogy az újvilági keselyűfélék talán átmozgathatóak a sólyomalakúak rendjébe, vagy létrehozható számukra egy külön rend, az úgynevezett újvilági keselyűalakúak (Cathartiformes).[6] A családján belül a nagy sárgafejű keselyű legközelebbi rokonai a Cathartes nembéli kis sárgafejű keselyű[14] és a pulykakeselyű (Cathartes aura) (Linnaeus, 1758).[15] Mint a királykeselyűnek és a pulykakeselyűnek, a nagy sárgafejű keselyűnek is 80 diploid kromoszómája van.[16]

Előfordulása

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nagy sárgafejű keselyű főbb előfordulási területe a dél-amerikai, trópusi Amazonas-medencében található. Elterjedésének északi felén Kolumbia délkeleti részétől, Dél- és Kelet-Venezuelán keresztül, Guyanáig, Surinameig és Francia Guyanáig található meg, míg délen Kelet-Perutól, Kelet-Ecuadortól és Kelet-Bolíviától kezdve, egészen Brazília északi és nyugati részéig lelhető fel. A közép-amerikai Nicaraguában és Panamában csak ritka vendég.[1] Az Andokból, az Andoktól nyugatra és északra fekvő alföldekről, valamint Dél-Amerika legészakibb és -keletibb részeiről és a szubtrópusi, déli régiókról teljesen hiányzik. A nyílt területeket és a magas hegységeket kerüli; 900 méternél magasabbra nem hatol fel.[1] Becslések szerint a világszintű előfordulási területe körülbelül 6 700 000 négyzetkilométert foglal magába.[1]

Megjelenése

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Messziről könnyen összetéveszthető a rokonaival
Rajz a madárról

Amint neve is mondja a nagy sárgafejű keselyű nagyobb, mint a kis sárgafejű keselyű, bár nem olyan sokkal. Az átlagos méretű példány testhossza 64–75 centiméter, szárnyfesztávolsága 166–178 centiméter és testtömege 1650 gramm.[17] Farktollai 25–29 centiméter hosszúak.[18] Tollazata fénylő fekete, zöldes vagy lilás árnyalattal. A torka és fejének oldalai tollazat nélküliek. A csupasz bőre a sötét sárgától a halvány narancssárgáig változhat; feje teteje kékes.[19] Tarkója és orrlyukainak tájéka világos rózsaszínes. Szárnyainak belső fele szintén fekete, míg az evezőtollak világosak. Az evezőtollak töve fentről nézve fehérnek tűnik.[20] A farktollai kerekítettek és eléggé hosszúak; néha túlérnek a nyugalmi állapotban lévő szárnyvégeken. A hím és tojó között nincsen nemi kétalakúság, azaz ugyanúgy néznek ki.[21] A kirepült, de még fiatal példány nagyon hasonlít a felnőttre, azonban szürkés a feje.

A szivárványhártyája (iris) vörös színű. A lábfejei feketék, a csőre pedig hússzínű, sötét lábai az urohidrózis következtében lerakodott húgysavtól fehéresen csíkozottak. A felső szemhéján egy hiányos szempillasor van, míg az alsó szemhéján két szempillasor látható.[22] A csőre vastag, kerekített és a végén horog látható.[23] Az elülső lábujjai hosszúak, a tövüknél úszóhártyásak és nem alkalmasak a fogásra. Az orrlyukak a csőr alapjánál lévő húsos részen (cere) találhatók meg. Az orrlyukainak a nyílásai vízszintesen ülnek; az orrlyukak között hiányzik az orrsövény (septum nasi). Mint a többi újvilági keselyű esetében, a nagy sárgafejű keselyűnek is hiányzik az alsó gégefője, emiatt igen szegényes a „szókincse”, amely sziszegő és mély torokhangokból tevődik össze.[24]

A nagy sárgafejű keselyűt egyesek összetévesztik a rokon pulykakeselyűvel és a kis sárgafejű keselyűvel. A két sárgafejű keselyű között a különbségek a következők: amint neve is mutatja, a nagy sárgafejű keselyű nagyobb, mint a kis sárgafejű keselyű, továbbá a farktollai is hosszabbak és szélesebbek. Tollazata sötétebb és fényesebb fekete, míg a kisebb fajé barnásabb árnyalatú. A nagynak a feje sötétebb sárga, és kevésbé narancssárgás-rózsaszínes árnyalatú; lábai is sötétebbek. Szárnyai szélesebbek és repülés közben kevésbé ver velük; a vitorlázás nagymestere.[18] A többi Cathartes-fajtól eltérően a nagy sárgafejű keselyűnek sötétebb elsődleges tollai és világosabb másodlagos tollai vannak; ezek szembetűnő kontrasztot eredményeznek. A nagyobb testű madár főleg erdőlakó, míg a kisebb testű rokon a nyílt térségek lakója.[25] Méretben majdnem azonos a pulykakeselyűvel; a két faj messziről alig különböztethető meg, azonban közelebbről a fejük színe árulja el a fajt - a pulykakeselyű feje élénk vörös színű. A pulykakeselyű és a nagy sárgafejű keselyű szárnyainak belső fele is hasonló, de az utóbbinál egy merőleges vastag, halvány-sötét sáv húzódik a szárny közepén.[26]

Életmódja

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A természetes élőhelye a trópusokon lévő alföldi esőerdők. Kerüli a magasan fekvő területeket.[1] A sűrű erdők lakója; azonban néha a nyílt terepre is kimerészkedik, de csak ritkán. A sűrű erdőtől sohasem távolodik messzire, hiszen itt talál védelmet és fészkelőhelyeket.[20]

A termikeken vitorlázva keresi táplálékát

Pihenéskor a lomb nélküli, elhalt fákra száll, hogy közben figyelhesse a terepet. A levegőben vitorlázva keresi dögökből és kisebb állatokból álló táplálékát. Általában magányosan vagy párban repül, csak ritkán verődik csapatokba. Röpte erőteljes és tartós. A termikeknek, azaz a felszálló, meleg lebegőoszlopoknak köszönhetően a repülése könnyed, vitorlázó; alig ver a szárnyaival.[23] Vitorlázás közben a széttárt szárnyai kissé felemelkednek, azaz nem ülnek a testtel egy síkban.[20] Mint a gólyafélék (Ciconiidae) és minden újvilági keselyűféle, a nagy sárgafejű keselyű is gyakorolja az úgynevezett urohidrózist, mely a párolgás hűtő hatását kihasználva a lábakra ürítés útján hűti testüket. E tevékenység miatt a madár lába gyakran fehér színű, mivel rajta húgysavréteg képződik.[27]

Táplálkozása

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Mivel szaglása jó, a sűrű esőerdőben is rátalál táplálékára

A nagy sárgafejű keselyű teljesen dögevő madárfaj; kizárólag elpusztult állatok tetemeivel táplálkozik. Az utakon elütött állatoktól, a ragadozók által megölt, vagy betegségben és öregségben elpusztult állatokig mindenféle tetemet elfogyaszt. Habár a friss húst kedveli, és a legtöbbször ő a legelső a dögnél, mivel gyenge csőrrel rendelkezik, a nagyobb, keményebb bőrű emlősök esetében kénytelen megvárni a nagyobb és erősebb csőrű újvilági keselyűk - királykeselyű és pulykakeselyű - megérkezését, utána pedig azok lakomáját.[28][29] Több napos dögből a nagy sárgafejű keselyű sem eszik, mert abban már túlságosan elszaporodtak a toxikus mikroorganizmusok.[30] Akármilyen vízforrás jó neki, még ha az piszkos pocsolya is.[23] Mint a világ összes keselyűje és más dögevője, a nagy sárgafejű keselyű is az életmódjának, táplálkozásának köszönhetően jót tesz a környezetének; eltakarítva a dögöket, gátat vet a betegségek terjedésének.[29]

Jó látása mellett, kitűnő szaglása – mely ritkaság a madarak körében – is segíti a dögök megtalálását. A talajhoz közel repülve megérzi a szétbomló dögökből áradó etil-merkaptán nevű gáz szagát. Az agyában a szaglásért felelős agyrész jóval nagyobb, mint más ugyanakkora méretű állatoknál.[30] Ennek a jól kifejlett érzékének köszönhetően ez a keselyűfaj a fák lombkoronái fölött repülve, anélkül, hogy látná a dögöt, pontosan be tudja határolni. Az olajipar a madárnak ezt a tulajdonságát úgy használja fel, hogy a gáz- és olajvezetékekbe etil-merkaptánt eresztenek, és ha a gáz valahol szivárog, akkor odacsalja a madarat és így jelzi a meghibásodást.[31]

Szaporodása

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Amint a kis sárgafejű keselyű, a nagy sárgafejű keselyű sem épít fészket magának. Tojásait a sziklák szélére, barlangokba, fák csonkjaiba, vagy éppen a talajra rakja le. A tojások krémszínűek, számos barna ponttal; a barna pontozás egyre sűrűbb a tojás vastagabb vége felé.[20] A fészekalj 1–3 tojásból állhat, bár az átlag két darab tojás.[23] A frissen kikelt fiókák magatehetetlenek – vakok, csupaszok és mozogni is alig képesek. A pihéjük is csak később nő ki. Mindkét szülő gondozza és táplálja fiókáit. A fiókák tápláléka részben megemésztett, visszaöklendezett állati maradványokból áll.[23] Körülbelül 2–3 hónapos korukban repülnek ki a fiatal nagy sárgafejű keselyűk.[32]

Védelme

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) nem fenyegetett fajként kezeli ezt az újvilági keselyűfélét. A nagy sárgafejű keselyű becsült előfordulási területe körülbelül 6 700 000 négyzetkilométert foglal magába. Ezen a területen 100 000–1 000 000 példány élhet.[33] Az eddigi kutatások szerint az állományai stabilak, és nincsenek veszélyben.[1]

Jegyzetek

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  1. 1 2 3 4 5 6 7 BirdLife International (2012). "Cathartes melambrotus". IUCN Red List of Threatened Species. Version 2013.2. International Union for Conservation of Nature. Hozzáférés: 2013. november 26. {{cite web}}: Invalid |ref=harv (súgó)
  2. ↑ "Species account: Greater Yellow-headed Vulture Cathartes melambrotus". Global Raptor Information Network. 2014. május 8. 2016. március 5. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2016. február 29.
  3. ↑ Wetmore, Alexander (1964). "A revision of the American vultures of the genus Cathartes". Smithsonian Miscellaneous Collections. 146 (6): 15–17.
  4. ↑ Liddell, Henry George; Robert Scott (1980). Greek-English Lexicon, Abridged Edition. Oxford: Oxford University Press. ISBN 0-19-910207-4.
  5. ↑ Holloway, Joel Ellis (2003). Dictionary of Birds of the United States: Scientific and Common Names. Timber Press. 59. o. ISBN 0-88192-600-0.
  6. 1 2 Remsen, J. V., Jr.; Cadena, C. D.; Jaramillo, A.; Nores, M.; Pacheco, J. F.; Robbins, M. B.; Schulenberg, T. S.; Stiles, F. G.; Stotz, D. F. and Zimmer, K. J. (2007.). A classification of the bird species of South America. South American Classification Committee. 2002-03-02 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2007-10-15. {{cite book}}: Check date values in: |year= (súgó)CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link) CS1 karbantartás: year (link) "Archivált másolat". 2009. március 2. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2016. május 27.
  7. ↑ Charles Sibley és Burt L. Monroe (1990.). Yale University Press. ISBN 0-300-04969-2. Distribution and Taxonomy of the Birds of the World https://books.google.com/books?vid=ISBN0300049692 Distribution and Taxonomy of the Birds of the World. Hozzáférés: 2007-04-11. {{cite book}}: Check |url= value (súgó); Check date values in: |year= (súgó); Missing or empty |title= (súgó)CS1 karbantartás: year (link)
  8. ↑ Sibley, Charles G. and Jon E. Ahlquist (1991). Phylogeny and Classification of Birds: A Study in Molecular Evolution. Yale University Press. ISBN 0-300-04085-7.
  9. ↑ Ericson, P. G.P; Anderson, C. L; Britton, T.; Elzanowski, A.; Johansson, U. S; Kallersjo, M.; Ohlson, J. I; Parsons, T. J; Zuccon, D. (2006). "Diversification of Neoaves: Integration of molecular sequence data and fossils". Biology Letters. 2 (4): 543–7. doi:10.1098/rsbl.2006.0523. PMC 1834003. PMID 17148284. {{cite journal}}: Unknown parameter |displayauthors= ignored (|display-authors= suggested) (súgó)
  10. ↑ Hackett, Shannon J.; Kimball, Rebecca T.; Reddy, Sushma; Bowie, Rauri C. K.; Braun, Edward L.; Braun, Michael J.; Chojnowski, Jena L.; Cox, W. Andrew; Han, Kin-Lan; Harshman, John; Huddleston, Christopher J.; Marks, Ben D.; Miglia, Kathleen J.; Moore, William S.; Sheldon, Frederick H.; Steadman, David W.; Witt, Christopher C.; Yuri, Tamaki (2008). "A phylogenomic study of birds reveals their evolutionary history". Science. 320 (5884): 1763–68. doi:10.1126/science.1157704. PMID 18583609.
  11. 1 2 Jarvis, E. D.; Mirarab, S.; Aberer, A. J.; Li, B.; Houde, P.; Li, C.; Ho, S. Y. W.; Faircloth, B. C.; Nabholz, B.; Howard, J. T.; Suh, A.; Weber, C. C.; Da Fonseca, R. R.; Li, J.; Zhang, F.; Li, H.; Zhou, L.; Narula, N.; Liu, L.; Ganapathy, G.; Boussau, B.; Bayzid, M. S.; Zavidovych, V.; Subramanian, S.; Gabaldon, T.; Capella-Gutierrez, S.; Huerta-Cepas, J.; Rekepalli, B.; Munch, K.; et al. (2014). "Whole-genome analyses resolve early branches in the tree of life of modern birds" (PDF). Science. 346 (6215): 1320–1331. doi:10.1126/science.1253451. PMID 25504713. 2015. február 24. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2016. május 27.
  12. ↑ Lerner, Heather R. L.; Mindell, David P. (2005. november). "Phylogeny of eagles, Old World vultures, and other Accipitridae based on nuclear and mitochondrial DNA" (PDF). Molecular Phylogenetics and Evolution. 37 (2): 327–346. doi:10.1016/j.ympev.2005.04.010. ISSN 1055-7903. PMID 15925523. 2011. június 6. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2011. május 31. {{cite journal}}: Invalid |ref=harv (súgó)
  13. 1 2 Griffiths, C. S.; Barrowclough, G. F.; Groth, J. G.; Mertz, L. A. (2007. november 6.). "Phylogeny, diversity, and classification of the Accipitridae based on DNA sequences of the RAG-1 exon". Journal of Avian Biology. 38 (5): 587–602. doi:10.1111/j.2007.0908-8857.03971.x.
  14. ↑ BirdLife International (2012). "Cathartes burrovianus". IUCN Red List of Threatened Species. Version 2013.2. International Union for Conservation of Nature. Hozzáférés: 2013. november 26. {{cite web}}: Invalid |ref=harv (súgó)
  15. ↑ BirdLife International (2012). "Cathartes aura". IUCN Red List of Threatened Species. Version 2013.2. International Union for Conservation of Nature. Hozzáférés: 2013. november 26. {{cite web}}: Invalid |ref=harv (súgó)
  16. ↑ Tagliarini, Marcella Mergulhão; Pieczarka, Julio Cesar; Nagamachi, Cleusa Yoshiko; Rissino, Jorge; de Oliveira, Edivaldo Herculano C. (2009). "Chromosomal analysis in Cathartidae: distribution of heterochromatic blocks and rDNA, and phylogenetic considerations". Genetica. 135 (3): 299–304. doi:10.1007/s10709-008-9278-2. PMID 18504528.{{cite journal}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  17. ↑ "Greater Yellow-headed Vulture, Cathartes melambrotus -Accipitriforme Order – Cathartidae Family". 2017. január 12. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2017. július 1.
  18. 1 2 Ferguson-Lees, James; Christie, David A. (2001). Raptors of the World. Houghton Mifflin Field Guides. 86. o. ISBN 0-618-12762-3.
  19. ↑ Brown, Leslie and Amadon, Dean (1968). Eagles, Hawks, and Falcons of the World. McGraw-Hill. 178. o. ISBN 1-55521-472-X.{{cite book}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  20. 1 2 3 4 Hilty, Stephen L. (1977). A Guide to the Birds of Colombia. Princeton University Press. 88. o. ISBN 0-691-08372-X.
  21. ↑ Blake, Emmett Reid (1977). Manual of Neotropical Birds. University of Chicago Press. 262. o. ISBN 0-226-05641-4.
  22. ↑ Fisher, Harvey I. (1942. február). "The Pterylosis of the Andean Condor". Condor. 44 (1): 30–32. doi:10.2307/1364195. JSTOR 1364195.
  23. 1 2 3 4 5 Terres, J. K. (1980). The Audubon Society Encyclopedia of North American Birds. New York, NY: Knopf. 957. o. ISBN 0-394-46651-9.
  24. ↑ Feduccia, J. Alan (1999). The Origin and Evolution of Birds. Yale University Press. 300. o. ISBN 0-226-05641-4.
  25. ↑ Amadon, Dean (1977). "Notes on the Taxonomy of Vultures" (PDF). Condor. 79 (4): 413–416. doi:10.2307/1367720. JSTOR 1367720.
  26. ↑ The Birds of Ecuador by Robert S. Ridgely & Paul Greenfield. Cornell University Press (2001), ISBN 978-0-8014-8722-4.
  27. ↑ Sibley, Charles G. and Jon E. Ahlquist (1991). Phylogeny and Classification of Birds: A Study in Molecular Evolution. Yale University Press. ISBN 0-300-04085-7.
  28. ↑ Muller-Schwarze, Dietland (2006). Chemical Ecology of Vertebrates. Cambridge University Press. 350. o. ISBN 0-521-36377-2.
  29. 1 2 Gomez, LG; Houston, DC; Cotton, P; Tye, A, Luis G.; Houston, David C.; Cotton, Peter; Tye, Alan (1994). "The role of greater yellow-headed vultures Cathartes melambrotus as scavengers in neotropical forest". Ibis. 136 (2): 193–196. doi:10.1111/j.1474-919X.1994.tb01084.x.{{cite journal}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link)
  30. 1 2 Snyder, Noel F. R. and Helen Snyder (2006). Raptors of North America: Natural History and Conservation. Voyageur Press. 40. o. ISBN 0-7603-2582-0.
  31. ↑ "Profile Greater Yellow-headed Vulture". avibirds.com. Hozzáférés: 2017. július 2.
  32. ↑ Howell, Steve N.G. and Webb, Sophie (1995). A Guide to the Birds of Mexico and Northern Central America. New York: Oxford University Press, p. 174. ISBN 0-19-854012-4.
  33. ↑ BirdLife International (2007) Greater Yellow-headed Vulture Cathartes melambrotus Archiválva 2016. augusztus 3-i dátummal a Wayback Machine-ben.

Források

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordítás

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Greater yellow-headed vulture című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Nagy_sárgafejű_keselyű&oldid=29164478”