Ken Russell

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ken Russell
Ken Russell 2008-ban
Ken Russell 2008-ban
Születési név Henry Kenneth Alfred Russell
Született 1927. július 3.
Southampton
Elhunyt 2011. november 27. (84 évesen)
London
Állampolgársága brit
Nemzetisége angol
Házastársa Shirley Ann Russell (1956–1978)
Vivian Jolly (1983–1991)
Hetty Baynes (1992–1999)
Lisi Tribble (2001–)
Foglalkozása rendező, forgatókönyvíró, színész és producer

Ken Russell az IMDb-n
Ken Russell PORT.hu-adatlapja
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ken Russell témájú médiaállományokat.
Lady Chatterley (Joely Richardson, Sean Bean és James Wilby)

Ken Russell (Southampton, 1927. július 3.London, 2011. november 27.) brit rendező, forgatókönyvíró, színész és producer. Teljes neve: Henry Kenneth Alfred Russell. Az '50-es évek óta foglalkozik filmkészítéssel. Eleinte amatőr filmeket forgatott, majd a BBC-nél készített nagy feltűnést keltett rövidfilmeket. Harmadik egész estés játékfilmje, a Szerelmes asszonyok (1969) tette világhírűvé. Gazdag, esetenként barokkosan túláradó fantáziáról tanúskodó, provokatív alkotások fűződnek a nevéhez. Filmjeinek főszereplői általában olyan emberek, akik modern életfelfogásuk és/vagy tehetségük okán összeütközésbe kerülnek szűkebb környezetükkel, illetve a korral, amelyben élnek. Műveiben foglalkozott a sztárkultusz kérdéseivel is, több híres művészről készített rendhagyó életrajzi filmet.

Élete[szerkesztés]

Út a filmvilágba[szerkesztés]

Russell Walthamstow-ban tanult. Az iskolát sohasem sikerült megkedvelnie. Amolyan magának való gyerek volt, a nagyanyja házában élt. Legkedvesebb időtöltése a mozi volt: kedvelte a zenés filmeket, de főleg Chaplin és Fritz Lang művészete hatott rá. 1941-ben a Pangbourne College kadétja lett. A fegyelmet nem sikerült megszoknia, idegösszeomlás miatt leszerelték. Felépülése időszakában ismerte és szerette meg a klasszikus zenét, különösen Csajkovszkij muzsikáját. Miután semmi kedvet nem érzett ahhoz, hogy apja cipőüzletében dolgozzon, inkább beállt a légierőhöz. A katonai szolgálat azonban továbbra sem az ő világa volt. Meglepő módon mégis ott ismerkedett meg a balettel, melyet olyannyira megszeretett, hogy leszerelése után balettiskolába ment. Minden szorgalma ellenére sem bizonyult kimagasló tehetségnek, ezért megpróbálkozott a színészettel is. Azzal sem volt szerencséje. Egyetemre ment, ahol a fényképezés iránt támadt fel az érdeklődése, s fényképészként sikerült elismert szakemberré válnia. Innen már csak egy lépés volt, hogy a mozgóképpel is megpróbálkozzon: három amatőr filmet forgatott, melyek megtekintése után a BBC munkát kínált a számára.

Tévés munkák[szerkesztés]

A BBC az '50-es évektől kezdve Monitor, illetve Omnibus címmel állandó művészeti műsort sugárzott, s Russell ezekhez az adásokhoz forgatott rövidfilmeket bő egy évtizeden át. Alkotásainak témái főleg a zene és a képzőművészet világából származtak, egy részük híres zeneszerzőket – Szergej Prokofjev, Edward Elgar, Bartók Béla, Claude Debussy – mutatott be, rendhagyó módon. A legendás táncművész, Isadora Duncan élete is megihlette, akárcsak a tragikus sorsú festő, Dante Gabriel Rossetti vagy a francia Henri Rousseau személye. Az Omnibus című műsor számára forgatta a Dance of the Seven Veils (Hétfátyoltánc, 1970) című rövidfilmjét, amely nagy felzúdulást keltett. A mű témája Richard Strauss élete és művészete, melyet Russell a játékfilmjeire jellemző merész, asszociatív képsorok segítségével mutatott be. A rövidfilmet blaszfémiával, pornográfiával és náci propagandával egyaránt megvádolták, a legifjabb Strauss pedig felháborodásában megtiltotta apja zenéjének további felhasználását. A '70-es években sikeres játékfilmrendezői munkássága miatt Russell ritkábban dolgozott a televízió számára, de a '90-es évektől kezdve újra ezt a médiumot részesítette előnyben.

Az első játékfilmek[szerkesztés]

Szerelmes asszonyok (Oliver Reed és Alan Bates)

Russell 1964-ben készült első játékfilmjének, a French Dressingnek nem volt különösebb visszhangja. 1967-ben forgatta a Milliárd dolláros agy című alkotását, amely tulajdonképpen egy sorozat harmadik része. A főszereplőt, Harry Palmer ügynököt Michael Caine alakította, akárcsak a széria korábbi két filmjében: Az Ipcress ügyirat (1965), Temetés Berlinben (1966). A kémfilm azonban nem Russell világa volt, noha a megbízást kifogástalanul teljesítette. Harmadik játékfilmje viszont világszerte ismertté tette a nevét. A Szerelmes asszonyok (1969) David Herbert Lawrence egyik ismert regénye alapján készült. A cselekmény két nő és két férfi szenvedélyes kapcsolatának története: Gudrun és Gerald szerelme mélységeken és magasságokon ível át földrajzi értelemben is, hiszen a bányák világából az Alpok csúcsaiig jut el a pár, ahol a havas, hideg táj egymást felemésztő, önpusztító szerelmük kihűlését is szimbolizálja. Ursula és Rupert kapcsolata kiegyensúlyozottabb, simulékonyabban viszonyulnak egymáshoz – ezt a harmóniát Russell a vidéki Anglia megejtő szépségű képeivel is érzékelteti –, ám ők is elég erős egyéniségek ahhoz, hogy a film végén nyitva hagyott sorsuk ne legyen oly könnyen kiszámítható. Különösen érdekes a két férfi karaktere, akik nem is annyira egymás ellentétei, hanem inkább kiegészítik a másikat. Mindketten a „csúcsok”-ra törnek életük minden területén, de amíg Gerald ezt szinte egy faltörő kos módjára teszi, addig Rupertet inkább a kétségei, a kételyei viszik előre. A film híres jelenete kettőjük meztelen birkózása, amely életszemléletük, egyéniségük különbözőségét éppúgy szemléletesen érzékelteti, mint azt a mélyben meghúzódó, lényegében homoerotikus vonzódást, amely kimondatlanul is összeköti őket. A Szerelmes asszonyok főszerepeit négy kiváló színész alakította: Oliver Reed, Glenda Jackson, Alan Bates és Jennie Linden.

Az angol filmklasszikusok[szerkesztés]

Zenerajongók[szerkesztés]

Zenerajongók (Richard Chamberlain)

A Zenerajongók (1970) című munkájával Russell folytatta a híres művészek életének rendhagyó bemutatását, immár játékfilmes eszközökkel. Ebben az alkotásában a homoszexuális Csajkovszkij és nimfomániás felesége, Nyina Miljukova tragikus történetét dolgozta fel bravúros módon. Mindjárt a nyitány megadja az alaphangot: a Diótörő zenéjét halljuk, s egy vidám, szinte karneváli forgatagot látunk, melyben megjelenik mindenki, akinek valaha valamilyen formában köze volt a művészhez. Csajkovszkij a valóság problémái (anyagi nehézségek, életvitele miatti botrányok) elől egy fantáziavilágba menekül, melyet önmaga teremt csodálatos muzsikájával. Ebbe a világba a közönség is követni tudja őt: Russell ezt például azzal érzékelteti, hogy a b-moll zongoraverseny előadása közben néhány néző ábrándozását mutatja be. A rendező nyíltan, de a jó ízlés határait egyszer sem átlépve szól Csajkovszkij homoszexualitásáról, amely a vasfüggöny mögött akkoriban tabutéma volt: például a Zenerajongókkal egy időben készült szovjet Csajkovszkij-film más, konzervatívabb megközelítésmódot tükröz, a homoszexualitás szóba sem kerül benne. Russellnél a főszerepet Richard Chamberlain alakította, akiről csak évek múlva derültek ki homoszexuális hajlamai. Nyina szerepében Glenda Jackson nyújtott emlékezetes alakítást. Ennek ellenére a kritikusok egy része szigorú volt a filmhez, és úgy vélték, túljátszott és túlrendezett műről van szó.

Az ördögök[szerkesztés]

Az ördögök (Oliver Reed)

1971-ben Russell ismét olyan témát dolgozott fel, mely a vasfüggönyön belül korábban már filmszalagra került: a louduni „őrült” apácák történetét Jerzy Kawalerowicz filmesítette meg (Máter Johanna, 1960). A lengyel rendező Jarosław Iwaszkiewicz, angol kollégája pedig Aldous Huxley műve alapján dolgozott. Az ördögök a XVII. század elején játszódik, főhőse, Grandier atya (Oliver Reed) a reneszánsz ember eszményét testesíti meg. A nők rajonganak érte, különösen a zárda púpos, bár szép arcú főnökasszonya (Vanessa Redgrave), akin mind jobban elhatalmasodik a bűnös szenvedély: egyik víziójában például a Jézusként keresztre feszített Grandier atyát látja, aki leszáll a keresztről és átöleli őt, miközben ő maga a férfi véres testét nyalogatja. Loudun függetlenségének védelmében Grandier szembeszáll a nagy hatalmú Richelieu bíboros központosító törekvéseivel: perbe fogják, megkínozzák, majd máglyára küldik, többek között azzal vádolván, hogy az ördöggel cimborál, és valójában ő „őrjítette meg” a zárda apácáit, akik félelmükben rettegett főnöknőjük elhatalmasodó hisztériájának tüneteit produkálják. Grandier atya lényegében egy koncepciós per áldozata lesz, a film tanulságai már csak ezért is túlmutatnak az adott történelmi koron: nem véletlen, hogy a vasfüggönyön belül sokáig tiltott műnek számított. Az ördögök szerkezete a középkori misztériumjátékok hármas tagozódását követi, s ezt tükrözik a díszletek is, a későbbi jeles rendező, Derek Jarman munkái.

Twiggy, Mahler, Liszt, Tommy[szerkesztés]

Az ördögök magára Russellre is nyomasztóan hatott, ezért kikapcsolódásként egy egészen más témájú filmet forgatott. A Sandy Wilson-musical alapján készült Twiggy, a sztár főszereplője a szupersovány topmodell, Twiggy. Russell egyrészt magát a musicalt is bemutatja, megidézve olyan hollywoodi klasszikusokat, mint az Óz, a csodák csodája (1939) és az Ének az esőben (1940). Másrészt a musicalt előadó társulatról is megpróbál jellemző portrét rajzolni, ám ennek ellenére érezhető, hogy a téma őt magát sem fogta meg igazán. Sokkal meggyőzőbb volt a The Who együttes rockoperája, a Tommy filmváltozata (1975). Itt ugyanis a téma és a zene egyaránt lehetőséget adott arra, hogy Russell szabadjára engedje alkotói fantáziáját. A megvalósításhoz a The Who tagjain kívül olyan kiválóságok álltak rendelkezésére, mint Eric Clapton, Elton John, Tina Turner, Oliver Reed, Ann-Margret és Jack Nicholson. A cselekmény lényegében a vak és süketnéma főszereplő „evolúciós utazásá”-nak históriája, melynek során Tommy a modern kor kihívásaival (köztük a kábítószer és a szex) szembesül, bálvánnyá válik, ám éppúgy csalódnak benne a követői, ahogyan ő csalódott saját bálványaiban.

Csajkovszkij után Russell két másik zeneszerzőről is rendhagyó életrajzi filmet forgatott: a Mahler (1974), de különösen a Lisztománia (1975) heves vitákat váltott ki. A Mahler Gustav Mahler életét mutatja be három síkon. Az első – a film tulajdonképpeni kerete – a valóság síkja, Mahler utazása Ausztriába. A második a múlt felidézése, Mahler életútja a gyerekkortól a hírnévig. A harmadik sík a fantázia birodalma, amelyben Russell különösen otthonosan mozog, s ezekkel a jelenetekkel részben kibontja, részben ellenpontozza a realitás talaján játszódó eseményeket. Egy rövidke képsorral Russell tiszteleg olasz kollégája, Luchino Visconti előtt is: megidézi a Halál Velencében (1971) azon jelenetét, melyben Aschenbach – kinek modellje éppen Mahler volt – megpillantja a lengyel kamasz fiút, Tadziót, amint kacéran incselkedve lassan forog egy oszlop körül.

A Lisztománia erősen kötődik a Tommyhoz, s ez nem véletlen, hiszen mindkét film 1975-ben készült, továbbá a főszerepeket mindkettőben a The Who énekese, Roger Daltrey alakítja. De a zene is összekapcsolja e műveket, hiszen a Lisztománia majdnem olyan, mint egy rockopera. Itt már szinte nyoma sincs a többé-kevésbé egyenes vonalú cselekményvezetésnek, ami a Zenerajongókban és valamelyest még a Mahlerben is megvolt. A Lisztománia utalásainak, képi szimbólumainak megfejtéséhez oly mértékű műveltséganyag szükséges, mellyel a nézők jelentős része nem rendelkezik. Így például a filmben Richard Wagnert mint vámpírt látjuk, aki ki akarja szívni Liszt vérét, majd a Wagner által teremtett Frankenstein-Hitlert látjuk masírozni Berlin utcáin géppuskára emlékeztető gitárjával, s ezt a rémalakot Liszt a zenéjével próbálja elpusztítani. (E képsor értelmezéséhez többek között nem árt tudni, hogy Wagner Liszt lányát, Cosimát vette feleségül, illetve Hitler nagy rajongója volt Wagner művészetének, mintegy saját embereszményének előképét látva a wagneri hősökben.) Már ennyiből is látszik, hogy Russell merőben más utakon járt, mint a Liszt életét szovjet–magyar koprodukcióban feldolgozó Keleti Márton (Szerelmi álmok, 1970).

Az amerikai filmklasszikusok[szerkesztés]

Valentino (Michelle Phillips és Rudolf Nurejev)

A három zeneszerzőről szóló játékfilmekben fontos motívum volt a sztárkultusz kérdése: ez leginkább a Lisztomániában volt tetten érhető, melyet rockoperai jellege és Roger Daltrey személye egyértelműen a modern sztárvilághoz kapcsolt. Még inkább előtérbe került ez a téma a Valentino (1977) című angol–amerikai koprodukcióban, amely a híres filmsztár, Rudolph Valentino életét dolgozta fel, helyenként egy Valentino-film stílusában. A történet a sztár temetésével kezdődik, mely szokatlan tömeghisztériát váltott ki a maga idejében. Az eseményen jelen vannak Valentino életének fontos szereplői, s a sztár karrierje az ő visszaemlékezéseiken keresztül idéződik fel. Miközben a férfi nők százezreinek bálványa lesz, kifinomult stílusa miatt homoszexualitás gyanújába keveredik. A főszerepre Russellnek a legendás szovjet emigráns balettművészt, Rudolf Nurejevet sikerült megnyernie.

A Lisztománia és a Valentino kereskedelmi kudarca miatt Russell kénytelen volt felhagyni az életrajzi filmek készítésével, s újabb munkát is nehezebben kapott. Végül Arthur Penn helyére lépett, hogy az Egyesült Államokban elkészítse a Változó állapotok (1980) című filmet, amely egy önmagával kísérletező tudós történetét mondja el. A horrorelemeket sem nélkülöző alkotásban a főszereplő – a rockopera Tommyjához hasonlóan – egy evolúciós utazás részese lesz, melynek során feltárulnak a gyermekkorától eredeztethető szorongásai és félelmei. A gyártó stúdió kikötötte, hogy Russell nem változtathat a forgatókönyvön, nagy szabadságot kapott viszont az álomjelenetek rendezésében.

A Szenvedélyes bűnök (1984) hősnője kettős életet él: nappal sikeres divattervező, éjszaka pedig China Blue néven minden igényt kielégítő luxusprostituált (Kathleen Turner alakítja). A másik főszereplő, Bobby megbízást kap a nő megfigyelésére, akit munkaadója azzal gyanúsít, hogy alkalmazottja talán a konkurenciának dolgozik. Bobby előtt feltárul a nő kettős élete, miközben a néző az ő unalmas, nyárspolgári életébe is betekintést nyer. China Blue Luis Buñuel filmje, A nap szépe (1967) hősnőjével rokon: egyikőjük sem kényszerből vállalja a prostitúciót, mindketten inkább titkos vágyaikat kívánják kiélni, egyúttal szabadulni szeretnének a polgári lét konszolidált unalmából, s az ezzel együtt járó sztereotip női szerepkörtől. Az Anthony Perkins játszotta bomlott elméjű pap és China Blue karakterein keresztül Russell a szexualitás és a vallás összefüggéseinek általa olyannyira kedvelt témáját is újfent elemzés tárgyává tehette.

Russell alkonya?[szerkesztés]

Gótika, avagy a szellem éjszakája (Julian Sands és Natasha Richardson)

Russell a '80-as évek második felétől ismét hazájában dolgozott, ám ekkoriban készült műveit már nem szokták legjelentősebb alkotásai között emlegetni. A Gótika, avagy a szellem éjszakája (1986) egy gótikus rémregény stílusában azt az emlékezetes éjszakát idézi fel, amely Mary Shelley-t a Frankenstein, Polidori doktort pedig A vámpír megírására ihlette. Mellettük azonban az igazi főszereplő a kor híres-hírhedt alakja, Lord Byron és barátja, a költő Percy Bysshe Shelley. Noha a kritika nem volt túl lelkes, a Gótika, avagy a szellem éjszakája hatását mi sem bizonyítja jobban, hogy a következő néhány évben 3 másik film is ugyanezt a témát dolgozta fel. A gótikus rémregényeknél maradva Russell elkészítette Bram Stoker utolsó művének modernizált filmváltozatát, A fehér féreg búvóhelyét (1988) is. Ezután Oscar Wilde ihletésére forgatott egy érdekes alkotást: a Salome utolsó tánca kerettörténete, hogy a neves író megtekinti egyik műve, a Salome előadását egy bordélyban, s a színjáték során elmosódnak a határok a színpadi cselekmény és az író életének motívumai között. Russell közel két évtized után e filmben dolgozott együtt újra Glenda Jacksonnal, akit a Szivárvány (1989) főszerepére is szerződtetett. Ez ismét egy D. H. Lawrence-mű adaptációja volt, tulajdonképpen a Szerelmes asszonyok előzménye, s a filmváltozatban Jackson az általa 20 éve eljátszott szereplő anyját formálta meg. A prosti (1991) megtörtént eset alapján készült. Russell egyik motivációja a forgatásra az volt, hogy a hollywoodi világsiker, a Micsoda nő! (1990) hazug, rózsaszín álomvilága helyett valós képet adjon a prostituáltak kiszolgáltatottságáról.

Vissza a televízióhoz[szerkesztés]

A '90-es években Russell ismét a televízió számára dolgozott: ő „szelídült-e” meg vagy a közönség lett edzettebb, mindenesetre ezek a munkái már nem kavartak akkora hullámokat, mint régebbi filmjei. A Prisoner of Honorban (1991) hosszabb szünet után ismét régi pártfogoltjával, Oliver Reeddel dolgozott, ezúttal utoljára. A Lady Chatterley (1993) D. H. Lawrence hírhedt regénye, a Lady Chatterley szeretője adaptációja volt négyrészes sorozat formájában. A forgatókönyv elkészítésében Russell is részt vállalt. A forgatókönyvírók felhasználták Lawrence regényének korábbi változatait is, mert Russell megítélése szerint Lawrence bizonyos motívumokat azokban jobban kidolgozott. A mágus (1996) című munkája a magyar származású parafenomén, Uri Geller életének története.

Érdekességek és tervek[szerkesztés]

Ken Russell 1989-ben adta ki életrajzát A British Picture: An Autobiography címmel. Ugyanebben az évben videoklipet forgatott a Pandora’s Box (nem tévesztendő össze az azonos nevű magyar együttessel!) számára. 1990-ben kisebb szerepet játszott az Oroszország ház című thrillerben. 2002-ben hihetetlenül alacsony költségvetés mellett, videóra forgatta a The Fall of the Louse of Usher című filmjét. Várhatóan 2007-ben mutatják be világszerte a Trapped Ashes című horror témájú produkciót, melynek egyik epizódját ugyancsak ő rendezte. The Pearl of the Orient és Kings X címmel további két filmtervet is dédelget, ám előttük valószínűleg a Moll Flanders fog megvalósulni, amely már előkészületi fázisban van.

Magánélet[szerkesztés]

Russell négyszer nősült. Első felesége, Shirley Russell jelmeztervező volt, harmadik neje, Hetty Baynes színésznő. Mindkét asszony – hivatásának megfelelően – közreműködött Russell néhány filmjének elkészítésében. A rendező első házasságából öt gyermek született.

Ismertebb alkotásai[szerkesztés]

Salome utolsó tánca
Változó állapotok (Blair Brown és William Hurt)

Tévéfilmek, rövidfilmek[szerkesztés]

  • 1956 Knights on Bikes (befejezetlen)
  • 1956 Peepshow
  • 1957 Amelia and the Angel
  • 1958 Lourdes
  • 1959 Gordon Jacob
  • 1959 Guitar Craze
  • 1959 Poet's London
  • 1959 Portrait of a Goon
  • 1959 Scottish Painters
  • 1959 Variations on a Mechanical Theme
  • 1960 A House in Bayswater
  • 1960 Architecture of Entertainment
  • 1960 Cranko at Work
  • 1960 Marie Rambert Remembers
  • 1960 Shelagh Delaney's Salford
  • 1960 The Light Fantastic
  • 1960 The Miner's Picnic
  • 1961 Antonio Gaudi
  • 1961 London Moods
  • 1961 Old Battersea House
  • 1961 Prokofiev
  • 1962 Elgar
  • 1962 Lotte Lenya Sings Kurt Weill
  • 1962 Mr. Chesher's Traction Engines
  • 1962 Pop Goes the Easel
  • 1962 Preservation Man
  • 1963 Watch the Birdie
  • 1964 Bartok
  • 1964 Diary of a Nobody
  • 1964 Lonely Shore
  • 1964 The Dotty World of James Lloyd
  • 1965 Always on Sunday
  • 1965 The Debussy Film
  • 1966 Don't Shoot the Composer
  • 1966 Isadora Duncan, the Biggest Dancer in the World
  • 19671970 Omnibus (tévésorozat, a Dance of the Seven Veils, a Song of Summer és a Dante's Inferno című epizódok)
  • 1978 Clouds of Glory: The Rime of the Ancient Mariner
  • 1978 Clouds of Glory: William and Dorothy
  • 1983 The Planets
  • 1986 Ralph Vaughan Williams
  • 1989 A British Picture
  • 1989 Méphistophélès
  • 1990 The Strange Affliction of Anton Bruckner
  • 1990 Women and Men: Stories of Seduction
  • 1991 Prisoner of Honor
  • 1991 Road to Mandalay
  • 1992 Andrew Lloyd Webber: The Premiere Collection Encore
  • 1992 The Secret Life of Arnold Bax
  • 1993 Lady Chatterley / Lady Chatterley szeretője (tévésorozat)
  • 1993 The Insatiable Mrs. Kirsch
  • 1993 The Mystery of Dr Martinu
  • 1995 Alice in Russialand
  • 1995 Classic Widows
  • 1995 Kincses sziget (Treasure Island)
  • 1996 A mágus (Mindbender)
  • 1996 Erotikus mesék (Tales of Erotica, a The Insatiable Mrs. Kirsch című epizód)
  • 1997 Ken Russell 'In Search of the English Folk Song'
  • 1998 Kutyakölykök (Dogboys)
  • 2000 Lion's Mouth
  • 2002 Elgar: Fantasy of a Composer on a Bicycle
  • 2004 Revenge of the Elephant Man
  • 2006 Sarah Brightman: Diva (a The Phantom of the Opera és a Wishing You Were Somehow Here Again című videoklipek)

Játékfilmek[szerkesztés]

Fontosabb díjak és jelölések[szerkesztés]

Oscar-díj[szerkesztés]

Golden Globe-díj[szerkesztés]

BAFTA-díj[szerkesztés]

  • 1970 jelölés Szerelmes asszonyok, legjobb rendező
  • 1971 jelölés Omnibus (a Dance of the Seven Veils című epizód), legjobb különleges produkció (BAFTA tv-díj)

Ezüst Szalag díj[szerkesztés]

Szaturnusz-díj[szerkesztés]

Cannes-i filmfesztivál[szerkesztés]

Irodalom[szerkesztés]

  • Mátyás Péter: Az ördög ifjúkora (Filmvilág, 1997. november, 34–40. o.)
  • Csejdy András: Tommy (Filmvilág, 1996. szeptember, 61. o.)
  • Klaniczay Gábor: Ördögök (Filmvilág, 1989. szeptember, 22–27. o.)

További információk[szerkesztés]