Jázminos forradalom

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jázminos forradalom

A jázminos forradalom[1][2] egy erőszakos[3] tüntetéssorozat volt Tunéziában. A folyamat az ország több városára is átterjedt, és a 23 éve hatalmon lévő Zín el-Ábidín ben Ali elnöki pozíciójáról való 2011. január 14-i lemondásához vezetett.[4][5] A 2010 decemberében kezdődött tüntetésekhez hasonlóra három évtizede nem volt példa az országban.[6][7] A tömegdemonstrációk közvetlen kiváltó oka egy zöldségeket és gyümölcsöket áruló boltos, Mohammed el-Búazízi öngyilkossága volt. A boltosnak nem volt meg a szükséges engedélye vállalkozásához, emiatt a rendőrség lefoglalta az autóját.[8][9] Az eset miatti tiltakozásként utcára vonuló tömeg ellen a tunéziai rendfenntartók erőszakkal léptek fel, 338 ember halálát okozva, végül azonban a folytatódó tiltakozó akciók hatására Ben Ali kénytelen volt lemondani és Szaúd-Arábia területére menekült.[10] Hatvan éve[11] ez volt az első alkalom, hogy egy arab kormányzatot közvetlenül az utcai tüntetések hatására távolítottak el.[12] A tunéziai forradalom egy láncreakciót indított el az arab világban, mely később Arab tavasz néven vált ismertté.

A forradalom elnevezései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tüntetéssorozatot leginkább a nyugati média nevezi jázminos forradalomnak, mely egy utalás az ország nemzeti virágára[13]. Az arab világban leginkább a Szidi Búzid forradalom elnevezést használják az első tüntetések helyszíne után[14], míg Tunéziában méltóságos forradalomnak nevezik az eseményeket (arabul: ثورة الكرامة, hawrat al-Karāmah), annál is inkább, mivel Ben Ali uralma alatt az elnök 1987-es hatalomra kerülését is jázminos forradalomnak nevezte a hivatalos propaganda.[15]

Júszef Szeddik filozófus véleménye szerint, az eseményeket nem célszerű jázminos forradalomnak nevezni, hiszen jelentőségük és hatásuk megközelíti a Bastille ostromáét.[16].

Egyesek Ben Ali eltávolítását és családjának az országból történt kiűzését az új média hatására Twitter-forradalomnak[17] vagy WikiLeaks-forradalomnak[18] is nevezik.[19]

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zín el-Ábidín ben Ali elnök 1987 óta volt Tunézia államfője. Uralma alatt az ország belpolitikai állapota meglehetősen stabil volt, a szomszédos államokhoz viszonyítva.[20] A 2000-es évek elejére azonban ugrásszerűen megnőtt a munkanélküliség aránya, illetve virágzott a korrupció,[21] továbbá komoly gondokat okozott a nem megfelelő közélelmezés és az alacsony életszínvonal[21]. Ennek ellenére Ben Ali uralma alatt ritkák voltak a tiltakozó megmozdulások,[22] főként annak köszönhetően, hogy a rezsim nagy erővel lépett fel ezek ellen és börtönbe zárták a rendszerellenes aktivistákat, ahogy az 2008-ban, Redejefben tüntető munkanélküliekkel is megtörtént.[23]

A tüntetés közvetlen kiváltó oka a 26 éves Mohammed el-Búazízi öngyilkossága volt. Búazízi egy szegény szidi búzidi lakos volt, aki utcai árusításból kereste kenyerét. Már évek óta a rendőrök célpontja volt, akik többször is elkobozták a kocsit melyen árusított, különféle indokokkal. December 17-én reggel ismét lefoglalták kocsiját, arra hivatkozva, hogy nincsenek meg a szükséges engedélyei az utcai árusításhoz[24] (Szidi Búzid állami hivatalának vezetője azonban később úgy nyilatkozott, hogy a tunéziai törvények értelmében az utcai árusításhoz semmilyen külön engedélyre nincs szükség.[25]). Búazízit azonban leginkább egy 45 éves női önkormányzati tisztviselő alázta meg, aki pofon vágta, civakodott vele és elkobozta elektromos mérlegét.[26]

Búazizi megkísérelt panaszt tenni a helyi önkormányzatnál, a kormányzó azonban nem volt hajlandó találkozni vele, így a fiatal árus még aznap felgyújtotta magát az önkormányzat épülete előtt.[26] Azonnal kórházba szállították, ahogy a nemzetközi figyelem egyre inkább rá irányult, Ben Ali elnök is meglátogatta. Az orvosok azonban már nem tudták megmenteni életét, január 4-én belehalt sérüléseibe.[27] Temetése jelentős tömegtüntetéssé alakult át, melyen megközelítőleg 5000 ember vett részt.[28]

Az önégetés hatására december 18-án Szidi Búzidban megrendezett tömegtüntetés szervezése szinte észrevétlenül zajlott, csak egyes közösségi oldalakon lehetett róla értesülni, például a Facebook-on vagy a YouTube-on. A résztvevők elmondásuk szerint elsősorban a munkanélküliség, a korrupció,[21] a szólásszabadság hiánya,[29] az élelmezési gondok és az alacsony életszínvonal[21] miatt vonultak az utcákra.

A megmozdulásra annak ellenére került sor, hogy – mint ahogy erre a média is rámutatott – Tunézia Észak-Afrika egyik legstabilabb és leggazdagabb országa.[22][20] Az Al Jazeera English azt is megjegyezte, hogy a világ azon részén a tunéziai tüntetők a leginkább szókimondóak. A Twitteren többféle, Búazízi módszerét támogató kiírás is megjelent.[30] Az Al-Dzsazíra hírportál egyik szakértői véleménye szerint ez csak „a kétségbeesett tunéziai fiatalság öngyilkos tiltakozása volt”. A cikk arra is rámutatott, hogy a központi irányítás alatt álló Nemzeti Szolidaritási Alap és a Nemzeti Foglalkoztatási Alap egyre inkább a társadalomra hárította át a segélyezéssel kapcsolatos állami feladatokat. Egyszerű tunéziai állampolgárok próbálták saját anyagi lehetőségeikhez mérten az elővárosi viskónegyedek nyomorúságát enyhíteni, de a társadalmi feszültségek csökkenéséhez ez kevésnek bizonyult.[31] Egyes értelmezések a tunéziai megmozdulásokat az arab országok társadalmaira egyaránt jellemző szegénység, munkanélküliség és politikai elnyomás „halálos kombinációjára” adott válaszként értékelték.[32]

Glenn Greenwald amerikai újságíró és blogger szerint a tüntetők – ha csak részben is – azért mentek az utcákra, hogy tiltakozásukat fejezzék ki az amerikai diplomáciai táviratok WikiLeaks által nyilvánosságra hozott tartalma kapcsán. A Tunéziával foglalkozó dokumentumok részletesen tárgyalják az amerikai támogatású tunéziai családok fényűzését.[33]

Tüntetések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Katonák tüntetőket tartóztatnak le
Barikádok és lángok

A szidi búzid-i tüntetők december 18-án a kormányzati regionális iroda előtt gyűltek össze, és a Mohamed Búazizivel szemben tanúsított bánásmód ellen tiltakoztak. A jelentések szerint a rendőrök a több száz fős tüntető tömeg feloszlatásához könnygázt vetettek be. A tunéziai média csak szűk körben foglalkozhatott az eseményekkel. December 19-én a rendőrség nagyobb létszámmal jelent meg a város utcáin.[34]

Mohammed Búzazizi tettével számos követőre talált. December 22-én Lasin Nadzsi, az egyik tüntető az „éhség és a munkanélküliség okozta kihívásokra" válaszolva, felmászott egy villanypóznára, ahol halálos áramütés érte.[35] Egy másik tüntető, Ramzi el-Abbudi azért választotta az öngyilkosságot, mert problémái akadtak a szolidaritási alapon az országában működő mikrohitel visszafizetésével. Meg nem erősített hírek szerint El Hammában, december 30-án is öngyilkosságot kísérelt meg egy ember.[36] [31] December 24-én Búziane-ben egy rendőr véletlenül mellkason lőtte a 24 éves Mohammed Ammarit. A hét folyamán több más tüntető is megsebesült az országszerte tartott tiltakozó akciókban, egyikük december 30-án bele is halt korábban szerzett sérüléseibe.[37] A rendőrök - állításuk szerint - önvédelemből lőttek a tüntetőkre. Az erőszakos tömegoszlatások hatására a hatóságok kijárási tilalmat vezettek be.[3]

December végére a tüntetések már Tuniszt, az ország fővárosát is elérték.[35] December 27-én egy nagyjából ezer fős szimpátiatüntetést tartottak[38] Szidi Búzid lakosaival, valamint szólamaikban a munkanélküliség arányának csökkentését is követelték. A független szakszervezetek által indított megmozdulást a biztonsági szervek megakadályozták. Ezzel párhuzamosan tüntetések zajlottak Szúszában, Szfakszban és Meknassziben is.[39] December 28-ra a Tunéziai Szakszervezetek Szövetsége megmozdulást hirdetett Gafszába, a biztonsági erők azonban ezt is csírájában elfojtották. Ezzel egy időben mintegy 300 ügyvéd tartott demonstrációt Tuniszban a kormányzati palota előtt.[40][41]

December 30-án a rendőrség békés eszközökkel oszlatott szét egy tüntetést Monasztirben. Szbikhában és Csebbában egy be nem jelentett demonstrációt oszlattak szét a rendfenntartók. A Tunéziai Ügyvédi Kamara felhívására az ügyvédei is gyűléseket és tüntetéseket szerveztek Tuniszban és több más nagyvárosban. Ennek oka Moktar Trifi, a Tunéziai Emberi Jogi Liga (LTDH) elnöke szerint, hogy: „az ügyvédeket Tunézia szerte kegyetlenül ütlegelték.”[37]

Január 3-án Thalában a munkanélküliség és a magas megélhetési költségek ellen indított tiltakozások összecsapásokba torkollottak. Itt nagyjából 250, többségében hallgatókból álló csoport tartott szimpátiatüntetést a szidi búzidiak mellett. A rendőrség könnygáz bevetésével oszlatta szét a tüntetést. Az egyik gránát a helyi mecsetbe csapódott. Erre a tüntetők autógumik meggyújtásával válaszoltak, valamint megtámadták az Alkotmányos Demokrácia Mozgalom helyi irodáját.[42]

Néhány tüntető azt próbálta elérni, hogy a kormány szüntesse be az online tartalmak cenzúrázását. A tunéziai hatóságok állítólag adathalászatba kezdtek. Így akarják kordában tartani a felhasználói fiókokat, és ezen keresztül ellenőrzik az internetes kritikákat. Az állami és a nem állami kézben lévő honlapokat is feltörték.[29]

Az ügyvédi kamara egyik szóvivője szerint január 6-án a 8000 fős tunéziai ügyvédi kar 95%-a az utcákra vonult. „A tiltakozásnak az a nyilvánvaló üzenete, hogy nem fogadjuk el az ügyvédeket ért igazságtalan vádakat. Felemeljük a szavunkat az elmúlt pár napban történt ügyvédverések ellen.”[43] A jelentések szerint másnap a tanárok is csatlakoztak a megmozdulásokhoz.[44]

Január 11-én Tunisz egyik munkásnegyedében, Ettadem-Mnihlában a tüntetés zavargássá fajult, házakat fosztogattak, gumikat égettek, buszokra adtak le lövéseket és két autót is felgyújtottak. A rendőrség kénytelen volt feloszlatni a tömeget. A jelentések szerint a tüntetők a következőt skandálták: „Nem félünk, nem félünk, nem félünk, csak Istentől.” A zavargások hatására a katonaságot is készenléti állapotba helyezték és az utcákra vezényeltek.[45]

Január 12-én az olasz állami televízió, a RAI riporterének állítása szerint őt és operatőrét egy Tunisz központjában tartott tüntetésen a rendőrök megverték, majd a hivatalnokok elkobozták az operatőr kameráját.[46] A tüntetők és a rendőrök közötti összetűzés miatt a fővárosban éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el.[47]

A Hizb ut-Tahrir iszlamista mozgalom a január 14-i pénteki ima után tüntetést szervezett, amellyel - legfőbb célját - egy iszlám kalifátus létrejöttét szerette volna elérni.[48] Másnap újabb tüntetést szerveztek, melynek célja az Április 9. börtön elfoglalása és az ottani politikai foglyok kiszabadítása volt.[forrás?]

Szintén január 14-én Lucas Dolegát, az Európai Sajtófotósok Szervezetének dolgozó egyik fényképészt fejen találta egy könnygáz palack. Sérülésébe két nappal később belehalt.[49][50]

Letartóztatások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jelentések szerint több blogger és a rendszerellenes dalairól ismert Hamada Ben Aún (El Général) rapénekes is rácsok mögé került a tüntetések kezdeti szakaszában.[51][52] El Général letartóztatása után azonban jelentős tömegdemonstrációk kezdődtek kiszabadítására, majd amikor erre a nemzetközi média is felfigyelt, a hatóságok szabadlábra helyezték a rappert.[53]

A Riporterek Határok Nélkül szervezet legalább hat olyan bloggerről és aktivistáról szerzett tudomást, akik börtönbe kerültek vagy egyszerűen eltűntek.[54] A Tunéziai Kalóz Párt aktivistáit – Slah Eddine-t, (a később szabadlábra helyezett[55], majd a sportért és a fiatalságért felelős államtitkárrá kinevezett)[56]) Slim Amamut és Aziz Amamit eltüntették a nyilvánosság elől.[57][58]

Hamma Hammámit, a betiltott Tunéziai Munkás Kommunista Néppárt vezetőjét, Ben Ali egyik meghatározó kritikusát január 12-én letartóztatták,[47] de két nap múlva szabadon engedték.[59]

Belföldi politikai visszhang[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ben Ali a nemzeti televízió műsorában bejelentette, hogy nem fogja módosítani az alkotmányt. Az egészre azért volt szüksége, mert a jelenlegi alkotmány alapján kora miatt hatalmát csak 2014-ig gyakorolhatja.[60]

Ben Ali elnök lemondása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ben Ali dégage - Ben Ali távozz

Január 14-én Ben Ali elnök feloszlatta a tunéziai kormányt, és vészhelyzetet hirdetett. A közeli alkalmazottak szerint erre a Tuniszban elharapózó tüntetések résztvevői miatt van szükség. Ezenkívül elrendelték, hogy háromnál több ember nem tömörülhet, különben a rendőrség a résztvevőket letartóztathatja, a menekülőkre pedig szabadon lehet lőni. Ezenkívül hat hónapon belülre választásokat írt ki.[61] Ben Ali lemondása és az azt követő események előtt még sosem volt arra példa, hogy egy arab országban tüntetéssel el lehessen távolítani az ország vezetőjét.[62] A France 24 jelentése szerint a reptereket a katonaság vette ellenőrzés alá, és lezárták az ország légterét.[forrás?]

Ugyanazon a napon Ben Ali elrepült az országból. Miután a franciák megtagadták, hogy a gép az ő földjükön szálljon le, líbiai segítséggel Máltán keresztül továbbrepült,[63] és Szaúd-Arábiában, Dzsiddában szállt le. Az alkotmány 56. szakaszában leírtak szerint[64] Mohamed Ghannouchi lett az ország ideiglenes elnöke.[4][65] Lépését többen is így értékelték:

„az alkotmány manipulálása. Csak a házelnöknek van ahhoz joga, hogy legitim [ügyvezető] kormányt alakítson. Ez is csak 45 napig működhet, utána választásokat [kell] kiírniuk. [A házelnök] felelős a választások zavartalan és tisztességes lebonyolításáért. Ghannouchi ugyanahhoz a korrupt politikai elithez tartozik, mint Ben Ali. Semmi új nincs abban, ami ma történt. Csak csűrik, csavarják a dolgokat.[64]

A szaúdi nyilatkozatok arra utalnak, hogy Ben Alit azért fogadták be, hogy csökkentsék a feszültséget Tunéziában, és nem azért, mert szimpatizálnának vele. (Hisz hosszú ideig küzdött az iszlámisták tunéziai jelenléte ellen.)[66]

Január 15-én a tunéziai televízió bejelentette, hogy Ben Ali hivatalosan is lemondott a hatalomról, és Ghannouchi átengedte a hatalmat a parlament elnökének, Fouad Mebazaának.[67] Az új államfő már első nap megígérte, hogy két hónapon belól új választást fog kiírni.[68] Erre azután került sor, hogy Tunézia Alkotmánybíróságának elnöke, Fethi Abdennadher bejelentette, hogy Ben Ali megbízatása megszűnt, és mivel Ghannouchi nem töltheti be az elnökitisztet, Mebazaának 60 napja van arra, hogy kiírja az új választásokat.[68] Mebazaa szerint az országnak az lenne az érdeke, hogy nemzeti egységkormány jöjjön létre.[69] Ennek hírére az elnöki palotánál heves tűzpárbaj robbant ki a tunéziai hadsereg és az elmenekült elnökhöz hű tüntetők között.[70]

Yadh Ben Achour vezetésével bizottságot hoztak létre, melynek az volt a feladata, hogy kidolgozza az alkotmány és a törvények szükséges módosítását.[71] Az ellenzék felszólította a hatalmon lévőket, hogy a választásokat hat vagy hét hónappal később nemzetközi felügyelet mellett bonyolítsák le.[72]

A január 17-én bejelentett egységkormánynak 12 képviselője az RCD tagja, és mellettük dolgozik még a három ellenzéki párt elnöke (Mustafa Ben Jaafar a Szabadsás és Munka Unió, Ahmed Ibrahim az Ettajdid Mozgalom és Ahmed Najib Chebbi a Haladó Demokrácia Párt vezetője), a Tunéziai Szakszervezetek három delegáltja és a civil szervezetek képviselői. [forrás?]

A Times of Malta értesülései szerint van három olyan népszerű mozgalom, mely nem kapott helyet a kormányban. Ezek a betiltott iszlamista Ellenállás Párt, a kommuista Tunéziai Kommunista Munkáspárt[73] és a Kongresszus a Demokráciáért szekuláris reformpárt;[74] nem lehet még tudni, hogy ezeet a pártokat a jövőben is betiltják-e, vagy esetleg rögtön elismerik. Az Ellenállás Párt már kérelmezte, hogy vegyék nyilvántartásba.[75][76]

2011. január 20-án a kormány az első ülése után bejelentette, hogy minden párt indulhat a választáson, és az összes politikai foglyot szabadon engedik.[77]

Tüntetés a volt kormánypárt ellen[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2011. január 22.

Január 17-től – az új kabinet összetételének bejelentésétől – az országon belül és a határokon túl is napi rendszerességgel tüntettek az RCD-nek a kormányban való résvétele ellen. Január 17-én több ezer tüntető vonult fel. Ekkor viszonylag békésen lezajlott a rendezvény, csak kisebb összetáűtzések alakultak ki a felvonulók és a biztonság erők között.[78] Ben Ali támogatói még aznap szimpátiatüntetést tartottak. Másnap a Tunéziai Szakszervezetek küldöttei lemondtak miniszteri megbízatásukról. Legfőbb indokként az RCD kormányzati jelenlétét jelülték meg.[79] Mustafa ben Jaafar sem foglalta el a pozícióját. Ezután az ideiglenes elnök és miniszterelnök is kilépett a pártból. Ezzel is a tüntetéseket akarták csillapítani. A miniszterelnök hozzátette, hogy kormánya tagjainak egytől egyig tiszta a keze.[80]

Január 18-án több száz ember tüntetett Tunisz, Sfax, Gabes, Bizerta, Sousse és Monastir utcáin.[79] A megmozdulások másnap is folytatódtak. Legfőbb céljuk az volt, hogy Ben Ali egyetlen szövetségese se kapjon helyet az új kormányban. Több száz tüntető Tunisz belvárosában vonult fel, harmincan pedig a Belügyminisztérium előtt a kijárási tilalom ellenére ülősztrájkot tartottak.[81] Január 20-án több száz ember tiltakozott Tuniszban az RCD székháza előtt. Ez több vidéki városban is lejátszódott.[82] Január 21-én több ezren vettek részt a Belügyminisztérium előtt megszervezett tüntetésen.[83]

Zouhair M'Dhaffer, a hivatali idő kitolásának lehetőségét biztosító 2002-es alkotmánymódosítás legfőbb kitervelője, Ben Ali közeli munkatársa január 20-án kilépett a kormányból. A volt kormánypárt főtitkárát ugyanezen a napon váltották le.[84]

Ghannouchi január 22-én bejelentette, hogy szabad és átlátható választások után hat hónapon belül le fog mondani a pozíciójáról.[85]

Január 23-án több ezer rendőr csatlakozott Tuniszban a tüntetőkhöz. Magasabb fizetést akartak, és azt, hogy ne azonosítsák őket a Ben Ali idején elkövetett politikai gyilkosságokkal.[86]

A hadsereg vezetője, Rachid Ammar 2011. január 24-én bejelentette, hogy a tüntetők oldalán áll, és támogatja a forradalmat. Az a szóbeszéd terjedt el, hogy a kormány helyét egy bölcsek tanácsa veszi át.[87]

Következményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ben Ali távozása után tovább folytatódtak a zavargások és a fosztogatások. Ekkor a legfőbb ok a hadsereg állandó és kiterjedt tuniszi jelenléte volt.[88] Az elkövetők kilétét még nem sikerült beazonosítani. A tunéziai hadsereg egyik magas rangú vezetője szerint a tettesek Ben Ali volt elnökhöz hű elkövetők lehettek.[89] A főváros központi vasútállomását lángba borították.[88] A tengerparti Mahdia börtönének vezetése 1000 fogva tartottat szabadon engedett, miután egy fogolylázadásban 5 ember meghalt.[forrás?]

Január 16-án Imed Trabelsit, Ben Ali feleségének unokatestvére egy két nappal korábbi szúrásban szerzett sérülésbe belehalt. Ő az első, aki Ben Ali tágabb családjából a tüntetések alatt az életét vesztette.[90] Több más börtönből is megpróbáltak kitörni, vagy szélsőséges csoportok megpróbálták rábírni az őröket, hogy engedjék szabadon a rabokat. Több helyen sikerrel is jártak. A helyzet annyira elfajult, hogy az élelemből kifogyott tunéziaiak fegyverrel védték a házukat, egyesek pedig fegyveres őrszolgálatot is szerveztek. Az Al Jazeera tudósítója szerint egyszerre három fegyveres csoport volt az országban: az állítólag 250 000 fős rendőrség, a Belügyminisztérium biztonsági alakulatai és az ellenőrizetlen önkéntes fegyveresek, akik Ben Alit támogatták.[91] Állítólag a tunéziai hadsereg sokat küzdött azért, hogy megőrizze a befolyását[90] A géppuskatűz tovább folytatódott Tuniszban és Karthágóban, mivel a biztonsági erők nem tudják fenntartani a törvényes rendet.[92]

A tüntetések leginkább kézzel fogható eredménye az internetes szabadság kivívása volt.[93] A hozzászólókat megosztja az a kérdés, hogy az internet milyen mértékben járult hozzá Ben Ali elűzéséhez.[94][95][96] Feloldották az olyan nemzetközi oldalak blokkolását, mint a Youtube és a Flickr. (A Facebook ennek ellenére a lakosság 20%-nak[95][97] végig elérhető maradt.)[97] A jelszavakat egy országszerte használt visszakódolóval ismerték meg.,[98] El lehetett érni a YouTube és a DailyMotion honlapjait is.[99]

Sokan kritizálták a franciák hozzáállását a tüntetésekhez,[100] mert az elején feltűnően hallgattak arról, hogy mi történik a volt gyarmatukon.[101]

Reakciók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szolidaritási tüntetés 2011. január 15-én a franciaországi Nantes-ban.

A TUNINDEX 3 egymást követő napon összesen 9,3%-ot veszített az értékéből.[102] A kijárási tilalom elrendelése után az ország szuverén adóskockázata soha nem látott magasságokba emelkedett, így a részvények súlyozott értéke ismét csökkent 3,8%-kal.[103][104]

Az al-Káida terroristacsoport észak-afrikai szárnya egy 2011. január 13-i videóüzenetében a tunéziai és az algériai kormány ellen fellépő tüntetők támogatására szólított fel. Katonai támogatást és segítséget ígértek a „korrupt, bűnöző és elnyomó” kormány megbuktatását célul kitűző tüntetőket. Ugyanakkor azt mondták, senki se fogadjon szót a tunéziai kormánynak, és meg kell tenni mindent Abdelaziz Bouteflikia algériai elnök leváltásáért is. A felvételen a szervezet helyi vezetője, Abu Musab Abdul Wadud szerepelt. Sürgette, hogy Tunéziában vezessék be az iszlám jogrendszert, a saríát.[105] Az al-Káida támogatói ott voltak az algériai és tunéziai tüntetők között is. Ők Irakban és Izrael Gáza területén harcoltak már az amerikai seregek ellen.[106]

A Francia Szocialista Párt első elnöke, Martine Aubry felszólította a francia kormányt, hogy bánjon szigorúbban a tunéziai kormánnyal. „Azt üzenem a tunéziai embereknek, hogy a Francia Szocialista Párt mindenben támogatja őket, és együtt érez velük. Arra kérjük a francia kormányt, hogy erős kézzel lépjen fel az elfogadhatatlan elnyomás ellen.”[107] Nicolas Sarkozy véleménye szerint „csak a párbeszéd hozhatja el a jelenlegi válság tartós és békés megoldását”.[108] Január 24-én a párizsi ügyészség bejelentette, hogy nyomozásokat kezdeményeznek Ben Ali franciaországi eszközei tekintetében.[109]

Barack Obama amerikai elnök üdvözölte a tunéziaiak bátorságát és nemes jellemét. Minden felet arra kért fel, hogy tanúsítsanak önmérsékletet, és kerüljenek el bármiféle összetűzést. Ezenkívül a tunéziai kormányt felszólította, hogy tartsa tiszteletben az emberi jogokat, és tisztességes és szabad választásokat rendezzenek a jövőben.[110]

Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Stefan Fuele biztos közösen fejezték ki "megértésüket és támogatásukat a tunéziai nép és az ő demokratikus vágyaik irányába. A célt mindenképpen békés eszközökkel kell elérni." Minden felet arra szólított fel, hogy "mutassanak ellenállást, és a jövőbeni konfliktusok elkerülése végett maradjanak nyugodtak." Az EU emellett hangot adott "azon szándékának, miszerint mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy minél tartósabb, demokratikus megoldást lehessen találni a folyamatban lévő válságra."[108]

A marokkói külügyminisztérium közleményt adott ki, mely szerint szolidaritásukat fejezik ki a tunéziai nép iránt, és remélik, hogy hamarosan béke köszönt az országra.[111]

Nyugat-Szahara kormánya külügyminiszterének, Mohamed Szalem Ould Szalek nyilatkozata alapján támogatja "a testvéri tunéziai nép szabad döntését. Nyugat-Szahara kormánya nagy érdeklődéssel figyeli a tunéziai friss fejleményeket." Ezeket az ország történelmének egyik új fejezeteként értékelte. “Az ország kormánya békét, biztonságot és stabilitást kíván a szabadságban, egyenlőségben fejlődő demokratikus baráti Tunéziának.”

William Hague külügyminiszter elítélte az erőszakot, és felszólította Tunézia kormányát, hogy "tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a helyzetet békésen lehessen rendezni," valamint hogy "tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a rend, a törvényesség visszatérjen az országba, és szabad, tisztességes választásokat lehessen tartani, valamint azonnal létre kell jönnie Tunéziában is a politikai szabadságjogoknak."[108]

Pan Kimun, az ENSZ főtitkára úgy nyilatkozott, hogy "a politikai helyzet gyorsan változik, és minden érintett félnek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy létrejöjjön a párbeszéd, és a további veszteségek és összecsapások elkerülése cégett békésen rendezzék a nézeteltéréseket."[108]

Ali Larijani, az iráni parlament elnöke arra biztatta Tunézia lakosait, hogy szerezzék vissza jogaikat. A nyugati államokra azt mondta, pk a legfőbb okai annak, hogy Tunéziában autokrácia alakult ki. Eközben pedig azt hangoztatják, hogy a nép mellett állnak.[112]

Moammer Kadhafi líbiai elnök egyik televíziós beszédében becsmérelte Ben Ali elmozdítását. "Most nagyon sokat vesztettetek. Soha nem lesz Zinénél jobb vezetője az országnak. Tunézia népszerű turisztikai célpont volt. Most viszont hordák veszik át a terepet, akik csak fosztogatnak és gyújtogatnak majd. [A tunéziai helyzet] olyan káoszt vetít előre, melynek soha nem lesz vége."[113]

A média és a szakértők reakciói[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Annak ellenére, hogy a nemzetközi média csak kis figyelmet szentelt az eseményeknek, és elszórtan tudósítottak róla, egyes kommentátorok ezt az időszakot Tunézia történetének meghatározó pillanatának tekintették.[114] Brian Whitaker, a The Guardian cikkírója szerint a tüntetés elég éles ahhoz, hogy véget vessen Ben Ali elnökségének, és párhuzamot vont a Romániában 1989-ben történt eseményekkel, mikor Nicolae Ceaușescu uralmának szakadt vége.[114] Steven Cook, a Council of Foreign Relations írója hozzáteszi, hogy a fordulópontot csak azután lehet egyértelműen meghatározni, hogy az bekövetkezett. Példának 2009–2010-es iráni választási tüntetést hozta fel.[115] Ben Ali kormányzati politikájáról már régóta lehetett tudni, hogy súlyos gondok övezik. Elliot Abrams megjegyezte, hogy a tüntetők már 2010. végén is dacoltak a biztonsági erőkkel, és látszott, hogy a rezsim Ben Ali családjából számíthatott csak utódra.[116]

Azt is rossz szemmel nézték, hogy a belföldi televízió nem tudósított az eseményekről.[30] Főleg a nyugati média hallgatását azzal hasonlították össze, mennyire hangosak voltak az iráni tüntetők és a zöld mozgalmak megmozdulásai alkalmával, hogy mennyire ellenezték a kínai cenzúrát, míg Tunéziánál erről mélyen hallgattak. Az az Egyesült Államok, mely megtiltotta a legújabb technológiák Iránba szállítását, és felkérte a Twittert, hogy egy ideig tartsák vissza a frissítéseket, ekkoriban semmi hasonló lépésre nem szánta el magát Tunéziával kapcsolatban."[117]

Elemzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Al Jazeera az elnök elűzéséről megjegyzi, hogy „a félelem üvegmennyezete örökre beomlott Tunéziában. Úgy tűnik, a Ben Ali 1987-es hatalomjutásakor a puccs alatt felállított rendőrállam is már a múlté”. Azonban hozzáteszi, hogy Ben Ali csak azután mondott le, miután kiadott közleményében úgy fogalmazott, hogy saját kísérete verte át. Akkor ez még nem tűnhetett őszinte bejelentésnek, mára azonban már biztos, hogy igazat mondott. A Le Monde kritizálta a francia elnök és az Európai Unió hallgatagságát, ami leginkább a tüntetés elején volt érzékelhető.[118] A Christian Science Monitor szerint a forradalomban elvitathatatlan szerepet játszott a mobil kommunikáció.[119]

Larbi Sadiki véleménye szerint „van egy olyan közkeletű feltevés, hogy minden arab terrorista az al-Káida és ennek különféle reinkarnációjának kötelékében van. Ezen kívül azonban vannak olyan rezsimek, – ilyen Tunézia és Algéria is – melyek saját maguk képeznek ki és fegyvereznek fel egységeket, hogy Oszama bin Láden ellen harcoljanak. Katonáit abból a több milliós tanult tömegből szerzik, akik a régi lakosságának túlnyomó többségét kiteszik. A bizonytalanságnak az arab világ nyugati szélén – a Magreb államokban – tomboló szele terjed keletre, Levante irányába. Mindenki vagy szabadságáért és kenyérért vagy a halálért kiált elkeseredetten.”[120] Lamos Ardoninak az Al Jazeerában megjelent egyik hasonló op-edje szerint a tüntetők „lebontották a félelem és a szélre sodródás emelte falakat, és visszaállították az arabok abbéli hitét, hogy véget tudnak vetni a zsarnokoskodásnak, és el tudják érni a társadalmi igazságosságot.” Hozzátette, hogy az, ahogy a tüntetők átvették a hatalmat „mindenképp figyelmeztető jel kell hogy legyen. Akár van nemzetközi támogatása a vezetésnek, akár nincs. Semmiképp sincsenek beoltva az emberek dühkitörései ellen. Ennek ellenére a tunéziai változások lehet, hogy még csak ideiglenesek, és lehet, hogy a hatalomhoz minden áron ragaszkodó elit még megpróbálja visszaszerezni a hatalmát. A tüntetést „tunéziai intifádának” nevezte, ami „az arab világot válaszút elé állította”. Azt mondta, ha Tunéziában mindent elsöprően sikeres lesz a tüntetés, az „tágra tárja az ajtót az arab világ szabadsága előtt. Ha mégis megbukik a kísérlet, akkor a hatalmon lévők soha nem látott próbálkozásának leszünk szemtanúi, hogy miképp erősítik meg addig is abszolút hatalmukat. Akárhogy is lesz, egy biztos: Vége annak a korszaknak, hogy a gazdagság teljes összpontosítása mellett megfosztanak mindenféle szabadságtól.”[121] Ehhez hasonlóan Mark LeVine is megjegyezte, hogy a tunéziai események tovaterjedhetnek az arab világban, mivel a megmozdulás „arra ösztönözte az embereket, hogy foglalják el az utcákat, és figyelmeztessék a beokozódott, önfejű vezetőiket, hogy ők is hamarosan hasonló helyzettel szembesülhetnek." Ezután az egyiptomi szimpátiatüntetést említette, ahol a tüntetők azt skandálták, hogy „Elég! Mi jövünk, mi jövünk! Ben Ali megmondta Hoszni Mubáraknak, hogy „ő lesz a következő!” Szerinte az arab blogerek támogatják a tunéziai mozgalmat. „Most kezdődik az afrikai forradalom, az igazi antikapitalista forradalom”. Az al-Nahar egyik cikkére hivatkozott, mely egy „embertelen globalizációról” írt. Ez szerintük rá fog telepedni az arab világra. Bár még nacionalizmusból sem lehetett emberségessel találkozni. Ezután arról írtak, hogy Obama kettős mércét alkalmaz. Mikor Clinton a régióban volt, találkozott a politikai és civil élet vezetőivel, válaszolt egy, a tüntetőket érintő kérdésre. A következőket mondta: „Egy olyan új korszak köszönt ránk, melyben legyőzzük a szélsőséges erőket. Ehhez nem lesz szükség az afgán–pakisztáni határon lejátszódott véres jelenetekre.” Rámutatott Clintonnak a Katarban tett nyilatkozatára is, mely szerint azok a rezsimek, melyek alapja a homokba süllyed,” és valójában rászorulnak a reformokra. Az Egyesült Államok Afrikával és a muzulmán világgal foglalkozó külpolitikája nem engedhet meg, hogy egyes országok ne vegyenek tudomást a történelem egyre gyorsabban emelkedő görbéjéről." Clinton szavai szerint Európa és az USA azok a területek, melyeknek tiszta jövőképpel kell rendelkeznie. Szerinte két forgatókönyv létezik: vagy jobban leterjed az arab világban a demokrácia, vagy pedig az 1990-es évek elején Algériára jellemző állapotok alakulnak ki, melyek végül polgárháborúba torkollottak.[122]

Robert Fisk azt a kérdést tette fel, hogy vajon: "Ez volt a diktatúrák korszakának a vége az arab világban?" Részben meg is válaszolta, mikor hozzátette, hogy az arab vezetők „a saját csizmájukban is remegnek." Arra is rámutatott, hogy a "despota" Ben Ali ugyanabba a városba akart menekülni, mint az elűzött Idi Amin. "A franciák, a németek és britek mindig azt kérték az uralmon lévő diktátoroktól, hogy legyenek Európa barátai, és ne nyújtsanak segítő jobbot az iszlamistáknak.” Rámutatott a Magreb országokban lezajlott demográfiai robbanásra, a fiatalok magas arányára, de hozzátette, hogy nem lehet tartóz változásra számítani. "Attól tartok, megint a régi, jól ismert történet kezdődik elölről. Igen, támogatjuk, hogy demokrácia legyen Tunéziában. De azért ne olyan nagy. Emlékszünk, mennyire támogatták a ’90-es években Algéria demokratizálódását? És mikor úgy tűnt, hogy a szavazás második körében az iszlamisták szerzik meg a hatalmat, a katonai kormányzat mögé álltunk, és felfüggesztettük a választásokat. Ennek egy 150 000 halálos áldozatot követelő polgárháború lett az eredménye. Nem ez kell nekünk. Az arab világban jogokra, rendre és stabilitásra van szükségünk. […] Ha ez megtörténhetett abban a Tunéziában, amely népszerű turistacélpontnak számított, máshol miért ne történhetne meg?"[123]

A telekommunikációs technológia, ezen belül különösen az internet egyre szélesebb körű használata a tüntetéseknek napjainkban a legfőbb katalizátora, ha ugyan nem az előidézője. A Threat Level, egy a Wiredhöz kapcsolódó blog így jellemzi a tunéziai hatóságok interaktív próbálkozásait, amivel ellenőrzés alatt akarták tartani a Twitterhez és a Facebookhoz hasonló online médiát.[124]. Ennek megfelelően a régió többi vezetése is készültségben van, és meg akarja akadályozni a túlcsordulási hatás következményeit. Simon R. B. Berdal ezt így fogalmazta meg:

Mivel a világszerte terebélyesedő internet egyre több és több csatlakozási pontot biztosít a virtuális fórumokhoz, ennek következtében új kapcsolatok és szerveződések alakulhatnak ki. Ezen belül megnyilvánulhat és felerősödhet a szólás hatalma. Így az eddigi nemzeti keretek megszűntek, és nemzetközi szinten kell vizsgálni a fejleményeket. Az internet megváltoztatja a megszokott centrum–periféria viszonyokat. A szokásos értelemben perifériának nevezett területek összekapcsolódhatnak, és egy „szuperperifériát" építhetnek fel. Ez egyszerre több centrumot is kötbe vesz és megostromol.” [125]

Központok alatt itt olyan kormányokat vagy szervezeteket kell érteni, melyeknek más más irányból van hatása ugyanarra a közösségi döntésre. Itt a periféria olyan közszférára is utalhat, ahol a közvélemény formálásnak gyökerei húzódnak, és ahol meghozzák az ezt érintő legfontosabb döntéseket.

Következmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az arab világban sokan – köztük az országok vezetői is – nyugtalansággal figyelték a Tunéziában kialakult bizonytalan helyzetet..[126]

Nemsokára továbbterjedt a forradalom több arab államra is.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Weiss, Philip: The Jasmine Revolution. Mondoweiss, 2011. január 14. [2011. május 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 14.)
  2. Al-Atraqchi, Firas: Tunisia's Revolution Was Twitterized. The Huffington Post, 2011. január 14. [2011. március 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 14.)
  3. ^ a b Protester dies in Tunisia clash: Several wounded in Sidi Bouzid as demonstrations against unemployment turn violent”, Al Jazeera, 2010. december 25. (Hozzáférés ideje: 2010. december 25.) 
  4. ^ a b Wyre Davies: BBC News - Tunisia: President Zine al-Abidine Ben Ali forced out. Bbc.co.uk, 2010. december 15. [2011. április 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 14.)
  5. Tunisia: President Zine al-Abidine Ben Ali forced out (angol nyelven), 2011. január. [2011. január 15-i dátummal az eredetiből archiválva].
  6. Tunisia's Protest Wave: Where It Comes From and What It Means for Ben Ali (angol nyelven). mideast.foreignpolicy.com, 2011. január. [2011. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva].
  7. Borger, Julian. „Tunisian president vows to punish rioters after worst unrest in a decade”, The Guardian, Guardian Media Group, 2010. december 29. (Hozzáférés ideje: 2010. december 29.) 
  8. Tunisia suicide protester Mohammed Bouazizi dies, 2011. január
  9. Uprising in Tunisia: People Power topples Ben Ali regime (angol nyelven). www.indybay.org, 2011. január. [2011. július 26-i dátummal az eredetiből archiválva].
  10. Ben Ali slams fast-track corruption conviction as 'insane' (angol nyelven)
  11. Why Tunisia revolt could be huge (angol nyelven). www.cnn.com. CNN. [2011. február 1-i dátummal az eredetiből archiválva].
  12. Analysis: Arab rulers cagey after Tunisian leader overthrown (angol nyelven)
  13. D’où vient la "révolution du jasmin" ? (francia nyelven). www.europe1.fr, 2011. január. [2011. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva].
  14. The Sidi Bouzid revolution: Ben Ali flees as protests spread in Tunisia (angol nyelven). libcom.org
  15. Révolution de jasmin ? (francia nyelven). blogs.mediapart.fr, 2011. [2011. február 7-i dátummal az eredetiből archiválva].
  16. Bruno Béziat: Tunisie : « Une prise de la Bastille ». Sud Ouest, 2011. január 16. [2011. július 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 16.)
  17. Lynch, Marc. „Tunisia and the New Arab Media Space”, Foreign Policy Magazine, 2011. január 15. (Hozzáférés ideje: 2011. január 15.) 
  18. Dickinson, Elizabeth. „The First WikiLeaks Revolution?”, Foreign Policy Magazine, 2011. január 13. (Hozzáférés ideje: 2011. január 15.) 
  19. Traditional media abandon Tunisia to twitter youtu (angol nyelven). www.readwriteweb.com. [2011. február 16-i dátummal az eredetiből archiválva].
  20. ^ a b Protesters killed in Tunisia riots (angol nyelven). www.aljazeera.com. [2011. február 9-i dátummal az eredetiből archiválva].
  21. ^ a b c d Spencer, Richard: Tunisia riots: Reform or be overthrown, US tells Arab states amid fresh riots (angol nyelven). www.telegraph.co.uk. The Telegraph, 2011. [2011. április 28-i dátummal az eredetiből archiválva].
  22. ^ a b Deadly Riots in Tunisia Shut Down Schools (angol nyelven). www.cbsnews.com. CBS, 2011. [2011. február 7-i dátummal az eredetiből archiválva].
  23. Redeyef, the precursor of the Tunisian revolution (angol nyelven), 2011
  24. Mohammed Bouazizi: the dutiful son whose death changed Tunisia's fate (angol nyelven). www.guardian.co.uk. Guardian, 2011. [2011. április 19-i dátummal az eredetiből archiválva].
  25. Bouazizi has become a Tunisian protest 'symbol' (angol nyelven). www.thenational.ae
  26. ^ a b TUNISIA: 'I'VE LOST MY SON, BUT I'M PROUD OF WHAT HE DID' (angol nyelven)
  27. Tunisia suicide protester Mohammed Bouazizi dies (angol nyelven). www.allvoices.com, 2011. [2011. január 10-i dátummal az eredetiből archiválva].
  28. Ben Ali Tunisia was model US client (angol nyelven). www.aljazeera.com, 2011. [2011. január 27-i dátummal az eredetiből archiválva].
  29. ^ a b Ryan, Yasmine: Tunisia's bitter cyberwar (angol nyelven). Al Jazeera English. [2011. január 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 14.)
  30. ^ a b Riots reported in Tunisian city – Africa (angol nyelven). Al Jazeera English. [2011. február 8-i dátummal az eredetiből archiválva].
  31. ^ a b Tunisia: The battle of Sidi Bouzid – Opinion. Al Jazeera English. [2011. február 28-i dátummal az eredetiből archiválva].
  32. The rebirth of Arab activism (angol nyelven). Al Jazeera English. [2011. január 20-i dátummal az eredetiből archiválva].
  33. Greenwald, Glenn: Applying U.S. principles on Internet freedom (angol nyelven). www.salon.com, 2011. [2011. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva].
  34. Images posted on social-network sites show police intervening to halt disturbances ignored by national media”, Al Jazeera, 2010. december 20. (Hozzáférés ideje: 2010. december 20.) 
  35. ^ a b Protests continue in Tunisia”, Al Jazeera, 2010. december 26. (Hozzáférés ideje: 2010. december 26.) 
  36. video: today a young unemployed man trying to commit a suicide in El Hamma #sidibouzid”, Nawaat, 2010. december 31. (Hozzáférés ideje: 2010. december 31.) 
  37. ^ a b A protester dies after being shot by police, as activists criticise government repression of protests”, Al Jazeera, 2010. december 31. (Hozzáférés ideje: 2010. december 31.) 
  38. Tunisia jobless protests rage (angol nyelven). Al Jazeera English, 2010. [2011. február 4-i dátummal az eredetiből archiválva].
  39. Job protests escalate in Tunisia (angol nyelven). Al Jazeera English, 2010. [2011. február 13-i dátummal az eredetiből archiválva].
  40. Tensions flare across Tunisia. Al Jazeera English
  41. Tunisia struggles to end protests”, Al Jazeera, 2010. december 29. (Hozzáférés ideje: 2010. december 29.) 
  42. Violent clashes continue in Tunisia (angol nyelven). Al Jazeera English, 2010. [2011. május 13-i dátummal az eredetiből archiválva].
  43. Thousands of Tunisia lawyers strike (angol nyelven). Al Jazeera English. [2011. január 7-i dátummal az eredetiből archiválva].
  44. Rioting spreads across Tunisia; unrest also reported in Algeria (angol nyelven). LA Times. [2011. február 18-i dátummal az eredetiből archiválva].
  45. Tunisia unrest spreads to capital (angol nyelven). Al Jazeera English. [2011. február 9-i dátummal az eredetiből archiválva].
  46. Tunisi. Aggredita la troupe del Tg3”, TG3, 2011. január 12. (Hozzáférés ideje: 2011. január 12.) (olasz nyelvű) 
  47. ^ a b BBC News - Tunisia imposes curfew in Tunis to quell protests. Bbc.co.uk. [2011. február 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 14.)
  48. Protests organized by Hizb ut-Tahrir calling for the re-establishment of the Islamic caliphate (angol nyelven)
  49. French government call for investigation of Lucas Dolega's death (angol nyelven). www.bjp-online.com. [2011. március 30-i dátummal az eredetiből archiválva].
  50. Lucas Dolega succumbs to a hand grenade (angol nyelven), 2011. [2011. január 30-i dátummal az eredetiből archiválva].
  51. (francia nyelven) (videó). [2011. július 24-i dátummal az eredetiből archiválva].
  52. Tunisia protests: Cyber war mirrors unrest on streets (angol nyelven). BBC News. [2011. június 1-i dátummal az eredetiből archiválva].
  53. El Général and the Rap Anthem of the Mideast Revolution (angol nyelven), 2011. [2011. június 29-i dátummal az eredetiből archiválva].
  54. Tunisia arrests bloggers and rapper – Africa. Al Jazeera English, 2011. január 7. [2011. március 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 14.)
  55. Tunisian Blogger Slim Amamou Arrested language= angol. [2011. július 23-i dátummal az eredetiből archiválva].
  56. Turmoil in Tunisia: As it happened on Monday (angol nyelven), 2011. [2011. január 26-i dátummal az eredetiből archiválva].
  57. Tunisia arrests Pirate Party bloggers (angol nyelven). Christianengstrom.wordpress.com, 2010. december 23. [2011. július 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 14.)
  58. Pirate Party Members arrested (angol nyelven). Torrentfreak.com, 2011. január 8. [2011. január 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 14.)
  59. Tunisia releases opposition Communist leader: party (angol nyelven), 2011. [2011. július 2-i dátummal az eredetiből archiválva].
  60. Ali rules out 'presidency for life' as chaos spreads France 24 13 January 2011
  61. Army patrolling streets in wake of Tunisian president's departure (angol nyelven). CNN. [2011. január 21-i dátummal az eredetiből archiválva].
  62. Shadid, Anthony. „For the Arab World, a Potent Lesson”, The New York Times, 2011. január 14. 
  63. Tunisia President Hands Power to Prime Minister Before Leaving Country (angol nyelven). www.bloomberg.com, 2011
  64. ^ a b PM replaces Tunisia president (angol nyelven). Al Jazeera, 2011. [2011. február 27-i dátummal az eredetiből archiválva].
  65. Ganley, Elaine: NewsTimes.com - The Latest. Hosted.ap.org. (Hozzáférés: 2011. január 14.)
  66. Ben Ali gets refuge in Saudi Arabia”, Al Jazeera English (angol nyelvű) 
  67. David D. Kirkpatrick: New Change of Power Raises Questions in Tunisia
  68. ^ a b Unrest engulfs Tunisia after president flees (angol nyelven). [2011. június 8-i dátummal az eredetiből archiválva].
  69. Tunisia's interim president backs a unity govt (angol nyelven). [2011. június 8-i dátummal az eredetiből archiválva].
  70. Tunis gun battles erupt after Ben Ali aide arrested (angol nyelven). BBC news, 2011. [2011. február 16-i dátummal az eredetiből archiválva].
  71. En Tunisie, le nouvel exécutif prépare les élections (francia nyelven). Le monde, 2011. [2011. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva].
  72. Trois chefs de l'opposition dans le gouvernement tunisien (francia nyelven). Le point, 2011
  73. Larbi Sadiki: Could Tunisian opposition groups re-ignite the revolt? (angol nyelven). [2011. február 23-i dátummal az eredetiből archiválva].
  74. Tunisia: Key players (angol nyelven). [2011. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva].
  75. Exiled opposition chief returns to Tunisia (angol nyelven). www.timesofmalta.com
  76. President and PM quit ruling party but hold on to posts (angol nyelven). [2011. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva].
  77. Tunisia mourns unrest victims (angol nyelven). Al Jazeera, 2011. [2011. február 8-i dátummal az eredetiből archiválva].
  78. Tunisia: New Government As Violence Continues (angol nyelven). news.sky.com
  79. ^ a b Tunisia announces withdrawal of 3 ministers from unity gov't: TV”, People's Daily Online, 2011. január 18. (Hozzáférés ideje: 2011. január 20.) (angol nyelvű) 
  80. Tunisia: New government leaders quit ruling party (angol nyelven). [2011. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva].
  81. Tunisia leader vows break with past”, Al Jazeera, 2011. január 19. (Hozzáférés ideje: 2011. január 19.) (angol nyelvű) 
  82. Tunisia cabinet to lift party bans”, Al Jazeera, 2011. január 20. (Hozzáférés ideje: 2011. január 20.) 
  83. Protests hit Tunisia amid mourning”, Al Jazeera, 2011. január 21. (Hozzáférés ideje: 2011. január 21.) 
  84. Ben Alis Partei ohne Politbüro (német nyelven). www.taz.de, 2011
  85. Tunisian PM Pledges To Quit Politics After Elections (angol nyelven). www.rferl.org, 2011
  86. Now even the Tunisian police are protesting on the streets (angol nyelven). www.dailymail.co.uk. Daily mail. [2011. február 11-i dátummal az eredetiből archiválva].
  87. Tunisia cabinet to be reshuffled (angol nyelven). Al Jazeera, 2011. [2011. február 9-i dátummal az eredetiből archiválva].
  88. ^ a b Army on streets amid Tunisia unrest (angol nyelven). Al Jazeera English, 2011. [2011. február 1-i dátummal az eredetiből archiválva].
  89. Paris prêt à bloquer les comptes du clan Ben Ali en France”, 2011. január 15. (Hozzáférés ideje: 2011. január 15.) (francia nyelvű) „L'identité de ces hommes n'a pas été établie, mais un haut responsable militaire, s'exprimant sous couvert de l'anonymat, a affirmé que des éléments loyaux au président Ben Ali se déployaient à travers la Tunisie.” 
  90. ^ a b Tunesia hit by widespread looting (angol nyelven). Al Jazeera, 2011. [2011. január 16-i dátummal az eredetiből archiválva].
  91. Tunisia gripped by uncertainty (angol nyelven). Al Jazeera, 2011. [2011. február 4-i dátummal az eredetiből archiválva].
  92. Tunisia PM to unveil new government (angol nyelven). Al Jazeera. [2011. február 8-i dátummal az eredetiből archiválva].
  93. Jillian C. York: Tunisia's taste of internet freedom - Opinion (angol nyelven). Al Jazeera English. [2011. január 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 15.)
  94. TANGLED WEB Tunisia: Can We Please Stop Talking About 'Twitter Revolutions'?. www.rferl.org, 2011. [2011. január 30-i dátummal az eredetiből archiválva].
  95. ^ a b Tunisia, Twitter, Aristotle, Social Media and Final and Efficient Causes (angol nyelven), 2011
  96. How Facebook Helped Fell the 23-Year-Old-Tunisian Dictatorship and Fuel the Jasmine Revolution (angol nyelven). [2011. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva].
  97. ^ a b Tunisia Protests: The Facebook Revolution (angol nyelven). The Daily Beast. [2011. február 28-i dátummal az eredetiből archiválva].
  98. The Inside Story of How Facebook Responded to Tunisian Hacks (angol nyelven). www.theatlantic.com, 2011. [2011. január 29-i dátummal az eredetiből archiválva].
  99. Tunisia's taste of internet freedom (angol nyelven). Al Jazeera, 2011. [2011. február 27-i dátummal az eredetiből archiválva].
  100. La calamiteuse gestion de la crise tunisienne par la diplomatie française (francia nyelven). www.lepost.fr, 2011. [2011. június 5-i dátummal az eredetiből archiválva].
  101. France: Our Embarrassing Ex Friend, Monsieur Ben Ali (angol nyelven). globalvoicesonline.org, 2011. [2011. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva].
  102. Tunisia: further decline in Tunis stock market for third consecutive day (angol nyelven), 2011. [2011. július 25-i dátummal az eredetiből archiválva].
  103. Ahmed Namatalla: Tunisia Stocks Slump to Year-Low as Troops Deployed to Tunis Amid Curfew (angol nyelven). www.bloomberg.com
  104. Tunisia c.bank CDS at 18-mth high of 154 bps-CMA (angol nyelven). Reuters
  105. ennahar. „Al-Qaeda supports the events in Tunisia and Algeria”, 2014. január 14. (Hozzáférés ideje: 2011. január 15.) 
  106. Adem Amine in Algiers and Jamel Arfaoui in Tunis for Magharebia. „AQIM leader exploits Tunisia, Algeria unrest”, 2011. január 13. (Hozzáférés ideje: 2011. január 15.) (angol nyelvű) 
  107. TUNISIA: France's attitude toward crackdown raises eyebrows (angol nyelven). latimesblogs.latimes.com, 2011. [2011. február 14-i dátummal az eredetiből archiválva].
  108. ^ a b c d In quotes: Reaction to Tunisian crisis. BBC, 2011. január 14. (Hozzáférés: 2011. január 15.)
  109. http://www.english.rfi.fr/africa/20110124-paris-begins-investigation-ben-alis-assets (angol nyelven). www.english.rfi.fr, 2011
  110. Tunisians drive leader from power in mass uprising (angol nyelven). apnews.myway.com, 2011. [2011. június 8-i dátummal az eredetiből archiválva].
  111. Morocco expresses solidarity with Tunisian people”, People Daily (angol nyelvű) 
  112. Iran’s Larijani praises Tunisians’ struggle for rights”, Tehran Times, 2011. január 17. 
  113. Gaddafi: bring back Ben Ali, there's none better (angol nyelven). The Guardian. [2011. január 19-i dátummal az eredetiből archiválva].
  114. ^ a b Whitaker, Brian. „How a man setting fire to himself sparked an uprising in Tunisia”, The Guardian, Guardian Media Group, 2010. december 28. (Hozzáférés ideje: 2010. december 28.) (angol nyelvű) 
  115. The Last Days of Ben Ali? (angol nyelven). blogs.cfr.org, 2011. [2011. február 23-i dátummal az eredetiből archiválva].
  116. Is Tunisia Next? (angol nyelven), 2011. [2011. február 28-i dátummal az eredetiből archiválva].
  117. Activist crackdown: Tunisia vs Iran (angol nyelven). Al Jazeera, 2011. [2011. január 30-i dátummal az eredetiből archiválva].
  118. Hashem Ahelbarra: Tunisia: The end of an era | Al Jazeera Blogs. Blogs.aljazeera.net. (Hozzáférés: 2011. január 15.)
  119. Jasmine Revolution (angol nyelven). www.csmonitor.com, 2011. [2011. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva].
  120. Larbi Sadiki: The 'bin Laden' of marginalisation - Opinion (angol nyelven). Al Jazeera English. [2011. január 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 15.)
  121. To the tyrants of the Arab world... (angol nyelven). Al Jazeera. [2011. február 5-i dátummal az eredetiből archiválva].
  122. Tunisia: How the US got it wrong (angol nyelven). Al Jazeera
  123. The brutal truth about Tunisia (angol nyelven). The Independent
  124. Tweeting Tyrants Out of Tunisia: Global Internet at Its Best. Threat Level / Wired
  125. Berdal, S.R.B. (2004), Public deliberation on the Web: A Habermasian inquiry into online discourse, Oslo: University of Oslo, <http://www.duo.uio.no/publ/informatikk/2004/20535/SimonBerdal.pdf>
  126. Tunisia's nervous neighbours (angol nyelven). Al Jazeera, 2011

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Jázminos forradalom témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]