Zín el-Ábidín ben Ali

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Zín el-Ábidín ben Ali
Zine El Abidine Ben Ali.jpg
Tunézia 2. elnöke
Hivatali idő
1987. november 7.2011. január 14.
Előd Habib Burgiba
Utód Mohammed Gannúsi
(ideiglenesen)
Tunézia 14. miniszterelnöke
Hivatali idő
1987. október 2.1987. november 7.
Előd Rásid Szfár
Utód Hédi Bakkúse
Született 1936. szeptember 3. (78 éves)
Hammam Sousse, Francia Tunézia
Párt Szocialista Destour Párt (1986–1988)
Demokratikus Alkotmányos Tömörülés (1988–2011)

Házastársa Leïla ben Ali
Foglalkozás politikus
diplomata
Iskolái Saint-Cyr-i Katonaiskola
Vallás szunnita iszlám
Díjak Katolikus Izabella-rend
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Zín el-Ábidín ben Ali témájú médiaállományokat.

Zín el-Ábidín ben Ali (arab betűkkel زين العابدين بن علي, Zayn al-ʿĀbidīn ibn ʿAlī; Hammam-Sousse, 1936. szeptember 3. – ) Tunézia második köztársasági elnöke. 1987. november 7-től 2011. január 14-ig töltötte be a tisztséget.

Pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mint az 1957-ben elnökké választott Habib Burgiba fiatal aktivistája, Franciaországba került hadi kiképzésre. Tanulmányait Saint-Cyr-ben és Châlons-sur-Marne-ban végezte, majd az Amerikai Egyesült Államokban folytatta.

Munkája a kormányban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1964-ben kijelölték a Védelmi Minisztérium Hadbiztonsági osztályának létrehozására és vezetésére, amelyet 1974-ig vezetett. Ben Ali tábornokot a Belügyminisztérium nemzetbiztonsági ügyekkel foglalkozó részlegének parancsnokává nevezték ki 1977-ben, miután katonai attaséként képviselte hazáját Marokkóban. Később Tunézia lengyelországi nagykövete lett. Innen visszakerült a Belügyminisztériumhoz, ahol ezúttal minisztertanácsosi funkcióban munkálkodott. Sikeresen leszámolt politikai ellenfeleivel, akik veszélyt jelenthettek volna a fennálló hatalomra, tevékenységét a köztársasági elnök belügyminiszteri kinevezéssel ismerte el. Ezt a pozíciót miniszterelnöki kinevezéséig megtartotta.

Ben Alit 1987. október 1-jén választották miniszterelnökké és Burgiba elnöki posztjának örökösévé. Öt héttel később az elnököt hivatalos funkciói ellátására alkalmatlannak minősítette, és 1987. november 7-én köztársasági elnök lett. Burgiba eltávolítása alkotmányosnak minősült a tunéziai alkotmány 57. cikkelye alapján, ami az eljárást lehetővé teszi olyan esetekben, amikor az ország politikai patthelyzetbe kerül a véget nem érő elnök-utódlási vita és a gazdasági stagnálás miatt.

Ben Ali megőrizte elődje nyugatbarát külpolitikáját, és támogatta az 1990-es évek óta egyre erősödő gazdaság növekedését. A fejlődés 2002-ben érte el mélypontját (1,9%-ot) az akkori különösen nagy szárazságnak köszönhetően, de a helyzet stabilizálódott: 2003 után a jobb körülmények az 5%-os növekedést is lehetővé tették. Ezzel szemben az utóbbi években egyre fokozódó probléma lett a továbbra is fennálló munkanélküliség, amelyre vezetése nem volt képes megfelelő módon reagálni.

Elnöki tevékenysége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Komoly személyi kultuszt épített ki elnöksége során, amelyet árnyékként kísért a korrupció is: a fontos pozíciókba saját családtagjait, vagy más, vele közeli viszonyban álló személyeket ültetett. Noha az országban rendszeresen tartottak elnökválasztásokat, az eredmények manipuláltsága nem kizárható - Ben Ali mind az öt, hivatali ideje alatt lezajlott népszavazáson hatalmas fölénnyel győzött.

Bukása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az általánosan fokozódó elégedetlenség vezetett a bukásához 2011 elején: bár ígéretet tett az előrehozott választásokra, január 14-én menekülni kényszerült az országból a szaúd-arábiai Dzsiddába szűkebb családjával együtt, miután feloszlatta a kormányt, és a hadsereg vezetői is megvonták tőle bizalmukat. Június 21-én feleségével együtt távollétükben a tunéziai bíróság 35 év szabadságvesztésre, és 13 milliárd forintnak megfelelő pénzbírságra ítélte.[1]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]