IV. Valdemár dán király
| IV. Valdemár | |
 | |
| Dánia királya | |
| Uralkodási ideje | |
| 1340 – 1375 | |
| Elődje | Gerhárd |
| Utódja | II. Olaf |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | House of Estridsen |
| Született | 1321 Tikøb |
| Elhunyt | 1375. október 24. (54 évesen) Gurre Castle |
| Nyughelye | Sorø monostor |
| Édesapja | II. Kristóf |
| Édesanyja | Pomerániai Euphemia |
| Testvére(i) |
|
| Házastársa | Helvig of Schleswig |
| Gyermekei |
|
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz IV. Valdemár témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
IV. Valdemár Christoffersson vagy Pirkasztó Valdemár[1] (dánul: Valdemar Atterdag), (1321 – 1375. október 24.[2]) dán király 1340-től haláláig. Országát az idegen befolyás rövid időszaka után saját uralma alatt egyesítette.[3] Erélyes és okos uralkodó volt,[4] aki az elveszett dán birtokokat (Skåne, Halland, Blekinge) visszahódította,[4] és emellett még az egyház és nemesség támogatását is élvezte.[5] Erőszakos külpolitikája miatt azonban konfliktusba került Svédországgal, az északnémet fejedelemségekkel és a Hanza-szövetség északnémet kereskedelmi központjaival.[3]
II. Kristóf legifjabb fiaként született. 1328-tól Bajor Lajos udvarában nevelkedett.[3] 1338-ban elhagyta a császári udvart,[3] majd a császár és Brandenburgi Lajos őrgróf segítségével diplomáciai konfliktusba kezdett, hogy kiragadja a Dánia fölötti uralmat Gerhard és Szelíd János holsteini grófok kezéből.[3] Miután Gerhradot 1340-ben meggyilkolták,[3] Valdemár egyezségre jutott Jánossal,[3] és elismertette magát Dánia királyának.[3] Hedviggel, Schleswig hercegének nővérével kötött házasságot,[3] amellyel megszerezte Észak-Jütlandot,[3] és hatalmát kiterjesztette a fennmaradt szövetséges dán vidékekre is.[3] Az adók emeléséből és Észtország eladásából (1346) befolyó pénzt arra használta fel, hogy felügyelete alá vonja Sjællandot, valamint Fyn szigete és Jütland nagy részét.[3] 1349-ben beavatkozott az északnémet politikába, szembeszállt IV. Károly német király (majd császár) kísérletével, hogy elmozdítsa Valdemár szövetségesét, Brandenburgi Lajost,[3] és Rügent és Rostockot kivonja dán fennhatóság alól.[3] Miután felszabadította Lajosnak még oly távoli birtokait is, mint Berlin,[3] Valdemár megbékítette Lajost Károllyal (1350)[3] és helyreállította Rügenben és Rostockban a dán uralmat.[3] Dániába visszatérve felkelés fogadta (1350),[3] az első azoknak a lázadásoknak a sorában, amelyeket az uralkodó személyében összpontosuló óriási hatalom váltott ki.[3] A forrongások lecsillapodtával 1360-ban összeült az országgyűlés,[3] hogy megszilárdítsa békét,[3] és kölcsönösen meghatározza az uralkodó és az alattvalói jogait és kötelességeit.[3]
Valdemár azzal fejezte be édesapja királyságának újraegyesítését, hogy 1360-ban visszanyerte Skånét a svédektől.[3] A következő évben meghódította Gotlandot, a szigeten fekvő gazdag várossal, Visbyvel együtt[3] és Dániához csatolta Ölandot is.[4] Ezzel szilárdan megvetette a lábát a balti-tengeri kereskedelemben,[3] és kivívta maga ellen a Hanza-szövetség, Svédország Mecklenburg, Holstein és a függetlenedni vágyó jüt nemesség erős szövetségét,[3] amely 1368-ban komoly vereséget mért rá[3] Valdemárt pedig menekülésre kényszerítette.[4] Mialatt a király hosszabb ideig külföldön időzött, a távolmaradását zokon vevő rendek saját felelősségükre megkötötték a Hanzával a Dánia számára kedvezőtlen, sőt megalázó stralsundi békeszerződést (1370),[4] amely előjogokat biztosított a Hanzának, de a Dán Királyságot érintetlenül hagyta.[3] Valdemár leánya, Margit 1363-ban hozzáment VI. Haakon norvég királyhoz,[3] s ezzel lehetővé vált Dánia és Norvégia egyesítése,[3] ami 1380-tól egészen 1814-ig fennmaradt.[3] Valdemárt halála után, Olaf Haakonsson (Margitnak és VI. Haakonnak a fia) követte a trónon, aki édesapja halála (1380) után Norvégiát is Dániához csatolta.
Gyermekei[szerkesztés]
Valdemár 1340. június 4-én házasodott össze Schleswigi Heilwiggel (? – 1374), aki hat gyermeket szült férjének:
- Kristóf (1341 – 1363. június 11.)
- Margit (1345 – 1350)
- Ingeborg (1347. április 1. – 1370. június 16. előtt) ∞ Mecklenburg-Schwerini III. Henrik (1337 – 1383)
- Katalin (1349 − fiatalon)
- Valdemár (1350 – fiatalon)
- Margit (1353 – 1412. október 28.) ∞ VI. Haakon norvég király (1340 – 1380)
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Melléknevét (Atterdag [a. m. másnap]) kétféleképpen eredeztetik:
- A Pallas nagy lexikona szerint az elhatározásait mindig másnapra halogatta Vö.:[1]
- Más verzió azt mondja, Valdemár e mondással kezdte uralkodását: "Új napot virrasztok Dániára".
- ↑ [genealogy.euweb.cz/denmark/denmark3.html#W4 Denmark 3] (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae Uralkodók és dinasztiák (kivonat az Encyclopædia Britannicából), Magyar Világ Kiadó, 2001, szerkesztette: A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János, ISBN 963-9075-12-4, 665. oldal
- ↑ a b c d e Bokor József (szerk.). Valdemár, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X
- ↑ http://www.c3.hu/~mester/T365/tux02356.htm
Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]
| Előző uralkodó: Gerhárd mint kormányzó |
|
Következő uralkodó: III. Olaf |
