Angantyr dán király
| Angantyr | |
| Dánia uralkodója | |
| Uralkodási évei | 710 körül |
| Elődje | nem volt |
| Utódja | Sigfred |
| Született | 7. század |
| Elhunyt | Dánia |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Angantyr (latinul Ongendus) dán király volt i. sz. 710 körül. Ő volt az első dán uralkodó, akit korabeli források név szerint említettek, de tevékenysége egyébként inkább legendák tárgya.
Történelmi háttér[szerkesztés]
A hagyomány szerint a mai Dánia nagy részét egyesítette uralma alatt, és az ő idején kezdődött meg a Danevirke erődítmény-rendszer kiépítése az ország déli határán. Uralma annak a dán királyságnak a helyébe lépett, ami Jylland középső területét uralta a 3. és a 7. század között, és az 5. századtól kiterjedt Kentre és a Wight-sziget területére is.[1]
A hagyomány ugyancsak a nevéhez fűzi Ribe városának alapítását is.[2]
Találkozása Szent Willibrorddal[szerkesztés]
710 körül Szent Willibrord meglátogatta a dánokat és onnan magával vitt 30 fiút, hogy misszionáriussá nevelje őket. Ő írta Ongendus dán királyról, hogy „vérszomjasabb minden vadállatnál és keményebb minden kőnél”. E feljegyzéseknek némileg ellentmondani látszik, hogy Willibrord békében utazhatott a király földjein és engedélyt kapott arra is, hogy tanítványokat toborozhasson.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Voss, Olfert (2011), "Skalk 2011:6", Jernstudier, pp. 18–23.
- ↑ Myhre, Bjørn (2003), "The Iron Age", The Cambridge History of Scandinavia, pp. 87., ISBN 0-521-47299-7
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Ongendus című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk[szerkesztés]
- Alcuin's Life of St. Willibrord Archiválva 2012. március 26-i dátummal a Wayback Machine-ben, translated in C. H. Talbot, "The Anglo-Saxon Missionaries in Germany" (London and New York, 1954), especially pp. 9–10.