Feltámadás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A feltámadást jelölő szó a görög anasztaszisz szóból ered, mely jelentése ’valakit felállítani’. A Krisztus előtti ókori bölcselők úgy vélték, a halott testnek a feléledése nem történik meg: „Amikor az ember egyszer meghalt és a por felszívta vérét, már nincs többé feltámadás” (Aiszkhülosz: Emeniszek 647). Azonban ilyen vagy olyan formában a feltámadás vagy feltámasztás visszatérő motívum mindhárom ábrahámi vallásban, a kereszténységben, a judaizmusban és az iszlámban is.

Kereszténység[szerkesztés]

A keresztények hite szerint i. e. 2500 óta állandóan alakuló zsidó egyistenhit betetőzése. A zsidó vallásban már i. e. 2-300 évvel megjelennek a feltámadás reményének csírái. Jézus születésének idejében a farizeusok, a zsidó írástudók egy része már hitt a feltámadásban. Azonban közülük csak néhányan ismerték fel Jézus Krisztusban azt, akit Isten azért küldött, hogy ígéreteit valóra váltsa.

A Tórát tisztelő szadduceusok viszont nem vallották a feltámadást. Kérdőre vonták Jézust, hogy nevetségessé tegyék a feltámadásról szóló tanítását. Ha egy asszony, miután a férje meghalt, és újra férjhez ment, majd újra és újra megözvegyült, és összesen hét férje is volt, akkor a túlvilágban melyik lesz a férje a hét férfi közül? Jézus válaszában így felelt egyik sem, mert ott nem házasodnak. a Tórát idézte Isten szólt a csipkebokorból: "Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene". Jézus arra a szadduceusok által vallott nézetre utalt, hogy Isten az élők Istene. Tehát ha - a már meghalt - Jákob és Izsák Istene, akkor ők élnek. Egyet értett velük, Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké (Mt 22.21). Tehát a meghaltak is élnek.

Azok lettek az első keresztények, akik Jézus Krisztusban felismerték a megváltót. Mivel Jézus feltámadása már nemcsak a zsidókat érinti, hanem egyetemes jelentőségű, ezért a keresztény feltámadás-hit, bár a zsidó vallásban gyökerezik, nemcsak a zsidók, hanem minden ember hite lehet.

A kereszténység Jézus Krisztus halálának és feltámadásának hitére épül:

"Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem." (1Kor 15,14)

Jézus miután győzött a halálon, kijelentette: "Én vagyok a feltámadás és az élet" (Jn 11:25). Majd ezt tanította a követőinek:

"És aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal" (Jn 11:26). "Ha valaki megtartja az én beszédemet, nem kóstol halált soha" (Jn 8:51).

A halál a hívők számára alvás csupán. Jézus második eljövetelekor minden ember feltámad, ki kárhozatra, ki örök életre.

Az első emberpár megteremtésekor halhatatlan volt, de Ádámnak és Évának azonban csak feltételes volt a halhatatlansága. A halhatatlanság még nem volt az övék; csak a lehetősége állt előttük annak, hogy azt végleg megszerezzék; de a bűnesettel elvesztették azt. Mivel az ember bűnt követett el, tökéletlen lett, az utódai sem örökölhették tőle az örök életet (ld. eredeti bűn). A feltámadás viszont az első emberpárnak és minden utódjának az örök élet reményét nyújtja. Jézus, „aki a feltámadás és az élet”, hazaviszi „azt, akit a bűn eltaszított az örökléttől”. A második adventről szóló üzenet a Szentírás alapvető tanítása. Attól a naptól kezdve, hogy az első emberpár fájó szívvel elhagyta az Édent, a hit gyermekei arra vártak, hogy a Megígért eljöjjön, megtörje a pusztító hatalmát, és visszavigye őket az elveszett Paradicsomba. Az ősidők szent emberei sóvárogva várták, hogy a Messiás dicsőségben megjelenjék, és reménységüket valóra váltsa.[1]

A Biblia leírásaiból arra következtethetünk, hogy két, egymást követő követő feltámadás lesz az idők végén. [2]

Feltámadás és feltámasztás[szerkesztés]

Megkülönböztetjük azt, hogy egyesek a halál állapotából hosszabb-rövidebb időre visszatérnek az életbe. A bibliai elbeszélések közül ilyenek Lázár (Jn 11,1-44) és Jairus leánya (Mk 5,22köv) vagy a naimi ifjú (Lk 7,11-17), akiket éppen Jézus támasztott fel. Az elbeszélés szerint ők már meghaltak, mégis egy időre visszatértek az életbe, hogy aztán később végleg meghaljanak. A történelem folyamán sok ehhez hasonló feltámasztás történt, némelyek talán hiteltelenek. Napjainkban azonban egyre többen térnek vissza a klinikai halál állapotából, hogy aztán végleges halálukig még éljenek. Jézus Krisztus feltámadása lényegileg más. A keresztények hitének lényege, hogy Jézus feltámadt és azóta sem halt meg, hanem még ma is él.

Jézus Krisztus feltámadása a keresztények számára azt jelenti, hogy Jézus nemcsak volt, hanem van is. Ő ma is él, „ott ül az Atyának jobbján és újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat.” (nikaia–konstantinápolyi hitvallás, írásba foglalták legkésőbb i. sz. 381).

Üdvtörténet[szerkesztés]

A katolikus teológia Jézus feltámadását hittitoknak hirdeti. Azonban a Bibliában található utalások miatt is a katolikus teológia azt tanítja, hogy Isten az egyszülött gyermekét adta a világnak. Ami azt jelenti, hogy Isten annyira szereti az embereket, hogy gyermekét is feláldozza, hogy utána a feltámadással a harmadik napon megdicsőítse - azaz példát mutasson az embereknek, van élet a halál után. Ez a „jó hír” (evangélium) megpecsételődik azzal, hogy Krisztus feltámadása után megjelenik tanítványainak. Krisztus tanítóéveiben azt tanította, hogy aki meg akarja tartani az életét az elveszti, aki elveszti ő érte az megtartja életét. A keresztények azt a tanúságot vonták le, hogy aki a test kívánalmainak él, az elkárhozik, aki viszont szent életet él, önmegtartóztatással lemond a test kéréseiről, az majd visszakapja, hogy feltámadással, vagy mennybevétellel az hittitok.

A feltámadás és a tudomány[szerkesztés]

Jézus feltámadása nem tudományos tény. A feltámadottal való találkozásról szóló beszámolók, azt állítják: olyan dologgal állunk szemben, ami túlmutat az emberi tapasztalaton, ezért tudományosan sem vizsgálható.

A torinói lepellel kapcsolatosan nincsen biztos tudományos bizonyíték arra, hogy Jézust ábrázolja, sem azt, hogy feltámadt. A lepel tudományos vizsgálatára létrejött egy új tudomány, a szindonológia, melynek feladata összegyűjteni - és valószínűsíteni - tudományos tényeket arról, mikor keletkezhetett a lepel, mi és ki látható rajta és a legizgalmasabb kérdés, hogyan került rá egy emberi alak lenyomata. Ez utóbbi kérdésre máig nincs egyértelmű válasz, mert a lepel rajzolatát a fonalszálak elroncsolódása adja. A többi kérdésre viszont a tudományos kutatások meglepően érdekes megállapításokat tettek. A leplen kirajzolódó férfi testének lenyomatán észrevehető a korbácsolás, a szegek nyoma, a mellkasába szúrt hegyes tárgy nyoma, a vállán cipelt nehéz súly miatti horzsolás nyoma stb.

A keresztények szerint a feltámadásban való hitnek alapot nyújt Jézus kortársainak tapasztalata, amelyet írásos formában a Bibliában rögzítettek. Az egyik, de talán kevésbé döntő beszámoló arról szól, hogy Jézus sírját, harmadnapon üresen találták azok, akik a holttestet szerették volna olajjal bekenni. E jelenség sokféleképp megmagyarázható. Még a Biblia írói is beszámolnak arról, hogy a zsidók egy tanácskozáson lefizették az embereket, hogy azt híreszteljék, a tanítványok lopták el a holttestet. Sokkal meggyőzőbbek azok a beszámolók, melyek arról szólnak, hogy emberek (Pál apostol szerint a tanítványokon kívül 500-an) találkoztak a feltámadott Jézussal. Az elbeszélések arról tanúskodnak, hogy Jézus nem mint szellem, hanem, mint hús-vér ember volt velük a feltámadása után, aki még evett is velük. Jézus testén látszottak a szenvedésének nyomai. E beszámolók alapja tudományosan nem vizsgálható.

Feltámadástörténet művészi ábrázolásai[szerkesztés]

A feltámadásnak egyetlen tanúja sem volt. A szemtanúk arról számolnak csak be, hogy a sír, amelybe Jézus Krisztus holttestét tették üres volt, illetve több százan találkoztak a feltámadt Jézussal.

Mint a keresztény egyháztörténet egyik legfontosabb eseményének művészi megfogalmazása mindmáig kiemelkedő témája mind a népi-, mind a nagyművészeteknek. Az alkotások templombelsőktől múzeumokig és ünnepi felvonulások ereklyeszobraiként számtalan körülmény keretében felfedezhetők.

Feltámadás jelenet ábrázolása a képzőművészetben[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. E. G. White: A nagy küzdelem
  2. Fil. 3:11; Jel. 20:6, Zsolt. 37:29

Források[szerkesztés]

  • Biblia, Szent István Társulat 2008.
  • Heinrich Denzinger - Peter Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai, Örökmécs Kiadó, Bátonyterenye - Szent István Társulat, Bp., 2004
  • Dag Øistein Endsjø: Greek Resurrection Beliefs and the Success of Christianity, Palgrave Macmillan, 2009. ISBN 9780230617292
  • Alister McGrath: A keresztyén hit. Kálvin kiadó 2007 ISBN 9789635580828
  • Joseph Ratzinger XVI. Benedek: A Názáreti Jézus 2. kötet, Szent István Társulat, Bp., 2011.
  • Viz László: A torinói halotti lepel és korának meghatározása, Ecclesia, Bp. 1998.
  • Tryggve Mettinger. The Riddle of Resurrection: "Dying and Rising Gods" in the Ancient Near East, Stockholm: Almqvist 2001.
  • Pheme Perkins. Resurrection: New Testament Witness and Contemporary Reflection. Garden City: Doubleday & Company, 1984.

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Feltámadás témájú médiaállományokat.