Farkas Gyula (matematikus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
kisbarnaki Farkas Gyula
kisbarnaki Farkas Gyula
kisbarnaki Farkas Gyula
Született 1847. március 28.
Pusztasárosd
Elhunyt 1930. december 26.[1] (83 évesen)
Pestszentlőrinc
Nemzetisége magyar
Házastársa Nagy Ida
Foglalkozása matematikus-fizikus
Fontosabb szerepei a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem elméleti fizikai tanszékének vezetője
Kitüntetései Mathematikai és Physikai Társulat (1924) tiszteleti tag
Tagja a palermói "Circolo Matematico"-nak, Ferenc József lovagrend középkeresztje[2]
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz kisbarnaki Farkas Gyula témájú médiaállományokat.
Farkas Gyula Batthyány Géza gyermekeit tanítja az 1870-es évek második felében

Kisbarnaki[3] Farkas Gyula (Pusztasárosd, 1847. március 28.Pestszentlőrinc, 1930. december 26.[1]) matematikus, fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A magyarországi alkalmazott matematika és elméleti fizika jelentős alakja. Egyebek mellett nevéhez fűződik a Carathéodory-elvet is megelőző Farkas-féle entrópiatétel kidolgozása (1895), valamint a lineáris egyenlőtlenségek vizsgálata kapcsán kidolgozott, később a lineáris programozásban is alkalmazott Farkas-lemma (1902). Közel három évtizeden keresztül, 1888 és 1915 között a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem elméleti fizikai tanszékének vezetője volt.

Életútja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy dunántúli elszegényedett nemesi családban született. Apja kisbarnaki Farkas Ferenc (1820-1882)[4] az Esterházy grófok uradalmi jószágigazgatója volt. Farkas Ferenc 1846. június 7.-én feleségül vette Gyula édesanyját, Hoffmann Cecíliát (1826-1907) Lepsényen, a család majd később Győrbe költözött. Érettségi vizsgáit a győri bencések gimnáziumában tette le, majd 1866-tól jogi tanulmányokat folytatott a Pesti Egyetemen, illetve zenei érdeklődését kielégítendő a Fővárosi Felsőbb Zeneiskola tanulója lett. Előbb zongoratanulmányait adta fel, majd – többek között az egyetemen fizikát tanító Jedlik Ányos hatására – érdeklődése a jogról a természettudományok felé fordult, ezért hamarosan átiratkozott a bölcsészettudományi karra. Miután szülei tönkrementek, 1870-ben megszakította tanulmányait, és négy évig a székesfehérvári állami főreáliskolában tanított fizikát és kémiát, emellett a Pápai Állami Tanítóképző Intézet póttanfolyamának igazgatótanára volt. 1874 és 1880 között gróf Batthyány Géza alkalmazta gyermekei házitanítójaként. Időközben 1876-ban megszerezte kémia–fizika szakos tanári oklevelét, 1881-ben pedig mennyiségtanból – melléktárgyakként természettanból és csillagászatból – bölcsészdoktori képesítést is szerzett a Budapesti Tudományegyetemen.

1881-től a fővárosi egyetemen komplex függvénytant – korabeli kifejezéssel az imaginárius változók elméletét – oktatta magántanárként. 1887-ben kinevezték a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemre az elméleti fizika rendkívüli tanárává. 1888 után nyilvános rendes tanári címmel, tanszékvezetőként folytatta oktatótevékenységét és kutatómunkáját. Több ízben, 1889–1890-ben, 1892–1894-ben, 1896–1899-ben és 1902–1903-ban a matematikai és természettudományi kar dékánja volt, egy tanéven keresztül, 1907–1908-ban pedig az egyetem rektori teendőit is ellátta. Egyre súlyosbodó szembetegsége, glaukómája miatt 1915-ben visszavonult katedrájától, Pestszentlőrincre költözött, és kutatásainak szentelte idejét.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1870-es években – a külföldön tartózkodó Batthyány családot kísérve – személyes ismeretséget kötött Charles Hermite és Yvon Villarceau francia matematikusokkal. A találkozás ösztönzőleg hatott rá, s pályája első szakaszában főként matematikával foglalkozott, első elméleti munkái francia tudományos folyóiratokban jelentek meg (pl. Comptes Rendus). Behatóan tanulmányozta a gyökközelítő eljárások konvergenciakérdéseit, az elliptikus függvényeket, valamint a lineáris egyenlőtlenségeket. Ez utóbbiak elméleti alapjait Hermann Minkowskitól függetlenül 1902-ben publikálta (Farkas–Minkowski-tétel). A mechanikai egyensúlyelmélet Fourier-módszer szerinti matematikai bizonyítása során jutott el tételének kidolgozásához, s az általa meghatározott függvény, illetve a sorbafejtés segítségével kidolgozta több lineáris egyenletrendszer megoldását. Eredményeinek jelentőségét az 1950-es években ismerte fel két amerikai matematikus, Harold W. Kuhn és Albert W. Tucker, s az általuk továbbfejlesztett Farkas-lemma a lineáris programozás és optimalizáláselmélet egyik alaptétele lett. Matematikai munkásságának további jelentős eredményei közé tartozik, hogy megadta a Bolyai Farkas nevéhez fűződő gyökközelítő eljárás konvergenciakritériumát, általánosította a komplex függvénytan Picard-tételét, valamint Magyarországon az elsők között foglalkozott az iterált függvények elméletével, vektoranalízissel és vektoralgebrával.

Az 1880-as évek végétől érdeklődése döntően az elméleti fizika kérdéseire irányult, kutatásai a diszciplína számos területére kiterjedtek. A virtuális mozgások és a mechanika általános egyensúlyi elveinek axiomatikus tanulmányozása, az elektrodinamika és a relativitáselmélet mellett behatóan foglalkozott a termodinamika elméletével is. Nevéhez fűződik annak az elvnek a megfogalmazása, amellyel – Constantin Carathéodory azonos eredményeit tizennégy évvel megelőzve – az entrópia növekedésének egyik szükséges és elegendő feltételét fektette le 1895-ben. A Farkas-féle elv kimondja, hogy egyetlen termikusan homogén – azaz termodinamikai egyensúlyban lévő – test vagy rendszer sem juttatható hőcsere nélkül lezajló adiabatikus folyamat útján olyan állapotba, amelybe hőcserével járó folyamat, hőközlés során eljuthat. Egyszerűbben: az adiabatikus állapotváltozás visszafordíthatatlan. Ez a termodinamika második főtételét, az anyagi rendszerekben lezajló folyamatok irreverzibilitását igazoló posztulátum az adiabatikus elérhetetlenség elve néven is ismert. A matematikai fizika területén elért további jelentős eredménye volt az egyenlőtlenségek használata a termodinamikai egyensúly kritériumrendszerének vizsgálatára, újszerű matematikai eljárásokat dolgozott ki az Ampère-féle erőtörvény igazolására, a Lorentz-féle transzformációs szabály levezetésére, továbbá olyan irányban bővítette a Maxwell-egyenleteket, hogy azok a hipotetikus mágneses monopólusokra is alkalmazhatóak legyenek.

Jelentős tevékenységet fejtett ki a matematika és a fizika népszerűsítése, illetve oktatás-módszertani korszerűsítése terén is. Litografált egyetemi jegyzetei mellett már 1872-ben természettudományi népiskolai tankönyvet írt. Kolozsvári professzorként olyan, később jelentős életművű fiatal matematikusokat hívott meg az egyetemre, mint Riesz Frigyes, Fejér Lipót, Schlesinger Lajos és Haar Alfréd. Sokat tett a két Bolyai életművének elismertetéséért is, részben szervezőmunkájának volt köszönhető a Bolyai János kolozsvári szülőházát jelölő emléktábla kihelyezése. A kolozsvári emléktábla és a marosvásárhelyi Bolyai-síremlék avatóbeszédét is ő tartotta.

Írásai, tanulmányai főként a Magyar Tudományos Akadémia, illetve külföldi tudós társaságok kiadványaiban jelentek meg. 1874-ben a kérészéletű Székesfehérvári Figyelő című hetilap alapító szerkesztője, 1894 után pedig tagja volt a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok szerkesztőbizottságának.

Fiatal korában vonzotta a zongoraművészet, több koncertet adott dunántúli városokban és Nizzában, illetve zeneelméleti cikkeket is publikált.

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tudományos érdemei elismeréseképpen 1898-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1914-ben rendes tagjává választották. 1924-től tiszteleti tagja volt az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulatnak – amelynek korábban megalapításában is közreműködött –, emellett kolozsvári évei során, 1892-ben elvállalta az Erdélyi Múzeum-Egyesület természettudományi szakosztályának elnöki feladatait. 1872-ben – népiskolai természettani tankönyve elismeréseként – a Katolikus Néptanítók Székesfehérvári Egylete tiszteleti tagjai sorába választotta.

Nemzetközi megbecsültségét tanúsítja, hogy az olasz–magyar tudományos kapcsolatok kiépítésében elért érdemeiért tagja lett a Palermói Matematikai Körnek (Circolo Matematico di Palermo), 1892-ben pedig a Padovai Tudományegyetem díszdoktorává avatták.

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Die diatonische Dur-Scale wissenschaftlich begründet. Pest: (kiadó nélkül). 1870.  
  • Természettan elemei: Tankönyv a népiskolák számára. Székesfehérvár: (kiadó nélkül). 1872.  
  • A derivatio elmélete. Budapest: (kiadó nélkül). 1878.  
  • A háromtagú algebrai egyenlet hatványai és még valami. Győr: (kiadó nélkül). 1878.  
  • Vegyes m-ed fokú egyenlet egyik gyökének meghatározása sorba fejtés alá. Paris: (kiadó nélkül). 1878.  
  • Généralisation du logarithme et de l’exponentielle. Paris: (kiadó nélkül). 1879.  
  • A Bolyai-féle algorithmus. Budapest: (kiadó nélkül). 1881.  
  • Pascal biga-vonalának elemzése: Geometriai tanulmány. Budapest: (kiadó nélkül). 1881.  
  • Sur les fonctions itératives. Journal de Mathématiques, (1884)
  • Az Ampère-féle elemi törvények aequivalaenseinek meghatározása. Budapest: (kiadó nélkül). 1893.   REAL-EOD
  • A Carnot–Clausius-tétel egyszerűsített levezetése. Mathematikai és Physikai Lapok, (1895)
  • Pótlások a vektor-tanhoz és az elektromosság tanához. Matematikai és Természettudományi Értesítő, (1898)
  • Theorie der einfachen Ungleichungen. Crelle Journal, (1902)
  • Beiträge zu den Grundlagen der analytischen Mechanik. Crelle Journal, (1906)
  • Alapvetés az elektromosság és mágnesség folytonossági elméletéhez. Matematikai és Természettudományi Értesítő, (1910 – 1911)
  • Biztos egyensúly potenciál nélkül. Matematikai és Természettudományi Értesítő, (1915)
  • Einstein-féle gravitáció régi elméletből. Matematikai és Természettudományi Értesítő, (1921)
Farkas Gyula közismert fényképe

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Életműve tiszteletére a Bolyai János Matematikai Társulat 1973-ban Farkas Gyula-emlékdíjat alapított, amellyel az alkalmazott matematikában kiváló eredményeket elérő ifjú tudósokat díjazzák.

Farkas egyetemi oktatói munkássága helyszínén, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem matematikai és informatikai karán működik a 2001-ben szerveződött Farkas Gyula Egyesület a Matematikáért és az Informatikáért, melynek vállalt feladata a magyar nyelvű oktatás és kutatás fejlesztése. A Farkas Gyula Egyesület és a kolozsvári Radó Ferenc Matematikaművelő Társaság 2006-ban közösen Farkas Gyula-emlékérmét alapított, amit évenként ítélnek oda a matematikai és informatikai ismeretterjesztés és tehetséggondozás terén kimagasló munkásságú romániai magyar matematika- és informatikatanároknak.

A magyar tudományos közélet 1997-ben emlékezett meg születésének százötvenedik évfordulójáról. A Magyar Tudományos Akadémia ünnepi ülésszaka mellett az Eötvös Loránd Fizikai Társulat is emlékülést szervezett, illetve emléktáblát avatott Farkas sárosdi szülőházán.

2005-ben, halálának hetvenötödik évfordulóján, Kolozsvárott nemzetközi konferenciával emlékeztek meg munkásságáról.

Érdekesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kacsóh Pongrác, a János Vitéz daljáték szerzője 1896-ban Farkas Gyulánál doktorált fizikából.[5]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Halálesete bejegyezve Budapest XVIII. ker. polgári akv. 194/1930 folyószám alatt.
  2. Farkas Gyula gyászjelentése. familysearch.org. (Hozzáférés: 2015. augusztus 10.)
  3. Szluha Márton (2011) Vas vármegye nemes családjai I kötet. Heraldika kiadó. 392.o.
  4. Szluha Márton (2011) Vas vármegye nemes családjai I kötet. Heraldika kiadó. 392.o.
  5. Oláh-Gál Róbert: Kacsóh Pongrác, a fizikus. Fizikai Szemle, 1. sz. (2009)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ortvay Rudolf: Farkas Gyula rendes tag emlékezete. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia. 1933.  
  • Filep László: Farkas Gyula élete és munkássága. Matematikai Lapok, (1977 – 1981)
  • Martinás Katalin: Farkas Gyula. Fizikai Szemle, (1992)
  • Tanulmányok Farkas Gyuláról. Fizikai Szemle, (1997)
  • Új utak a magyar operációkutatásban: In memoriam Farkas Gyula. Szerk. Komlósi Sándor, Szántai Tamás. Pécs: (kiadó nélkül). 1999.  
  • Gaal György: Farkas Gyula, a Kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem tanára. Alkalmazott Matematikai Lapok, XXIV. évf. (2007) 303–318. o.
  • Proceedings of the International Conference in Memoriam Gyula Farkas, August 23-26, 2005. Cluj-Napoca. Edited by Z. Kása, G. Kassay, J. Kolumbán. (hely nélkül): Cluj University Press. 2005.  
  • Gábos ZoltánKolumbán JózsefNémeth Sándor: Farkas Gyula. In Hivatás és tudomány: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiemelkedő személyiségei. Szerk. Kovács Kiss Gyöngy. Kolozsvár: EME. 2009. 81–104. o.  
  • A Farkas Gyula-emlékérem alapító okirata. Elérés: 2010. szeptember 9.
  • 125 éves a kolozsvári egyetem. Szerk. Cseke Péter és Hauer Melinda. Kolozsvár, Komp-Press Kiadó, 1998.
  • Sziklay János: Dunántúli kulturmunkások. A Dunántúl művelődéstörténete életrajzokban. Bp., Dunántúli Közművelődési Egyesület, 1941.
  • Das geistige Ungarn. Biographisches Lexikon. Hrsg. Oscar von Krücken, Imre Parlagi. Wien-Leipzig, W. Braumüller, 1918.
  • Százhuszonöt éve nyílt meg a Kolozsvári Tudományegyetem. Emlékkönyv. Összeáll. Gazda István. Piliscsaba, Magyar Tudománytörténeti Intézet, 1997.
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825-2002. Szerzők: Markó László, Burucs Kornélia, Balogh Margit, Hay Diana. Bp., MTA Társadalomkutató Központ, 2003.
  • Magyarok a természettudomány és technika történetében. Főszerk. Nagy Ferenc, Nagy Dénes. Bp., MVSZ-MTA-BME-MTESZ-Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár, 1986.
  • Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
  • Sain Márton: Matematikatörténeti ABC. 6. kiad. Bp., Nemzeti Tankönyvkiadó-TypoTEX, 1993.
  • Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]