Dzsedkaré Iszeszi

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Dzsedkaré Iszeszi
előd
egyiptomi fáraó
utód
Menkauhór
V. dinasztia
Unisz

Berlin 122009 036 b.jpg

Uralkodása Ismeretlen, legalább 33 év, talán több, mint 44 év a késői i. e. 25. században vagy a középső i. e. 24. században (V. dinasztia)[1][2][3][4][5][6]
Főfelesége Talán IV. Mereszanh
GyermekeiNeszerkauhór
Hedzsetnebu
Hekeretnebti
Meret-Iszeszi
Nebtiemnoferesz
Raemka (?)
Kaemtjenent (?)
Iszeszi-anh (?)
Hentkauesz (?)
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Dzsedkaré Iszeszi témájú médiaállományokat.

Dzsedkaré Iszeszi (ógörögül: Τανχέρης, átírással: Tankhérész) ókori egyiptomi fáraó, az óbirodalmi V. dinasztia uralkodója az i. e. 2524. század körül. Menkauhórt követte a trónon, őt magát pedig Unisz váltotta Egyiptom élén. Kapcsolata mind elődével, mind utódával máig tisztázatlan, ám egyiptológusok a közte és Unisz közötti problémamentes hatalomváltásból arra következtetnek, hogy Unisz Dzsedkaré fia lehetett.

Dzsedkaré valószínűleg több mint negyven évig ült Egyiptom trónján, uralkodása az Óbirodalom új korszakának kezdetének jelentette.[2] Uszerkaf, az V. dinasztia alapítója óta először nem építtetett Rének szentelt naptemplomot, ami talán Ozirisz növekvő társadalmi fontosságának bizonyítéka. Dzsedkaré a hivatali címek rendszerének létrehozása óta először átalakította az egyiptomi államszervezetet is.[7] Megreformálta még az abu-szíri királyi temetőben nyugvó elődei halotti kultuszát és templomaik papságát.[8]

Értékes nyersanyagokért Dzsedkaré több expedíciót is indított: rézért és türkizért a Sínai-félszigetre, aranyért és dioritért Núbiába, tömjénért Punt mesebeli földjére. Az egyik ilyen bányászati felfedezőút volt az első, amelynek sikerét az egyiptomi történelemben először az út előtt jóslással próbálták megjövendölni és bebiztosítani.[9] Núbiát, amely a nub avagy arany egyiptomi szóból származtatható, először Dzsedkaré uralkodása alatt nevezték így.[10] Fenntartotta a kereskedelmet a levantei partvidékkel, Kánaánba rajtaütéseket és kisebb hadjáratokat szervezett.

Dzsedkaré sírja egy szakkarai piramis, amely a Nefer Dzsedkaré, azaz Dzsedkaré gyönyörű/jóságos nevet kapta.[11] A piramis ma romokban áll, mivel még az ókorban elhordták az azt védő külső kőréteget.[11] Dzsedkaré múmiája azonban a sírkamrában volt, amikor azt az 1940-es években felfedezték. A múmián végzett mérésekkel régészek megállapították, hogy a fáraó az ötvenes éveiben hunyt el.[12] Halála után Dzsedkarét halotti kultusz övezte az Óbirodalom végéig, a VI. dinasztia során pedig különösen nagy tiszteletben tartották, a dinasztia fáraói jelentős áldozatokat ajánlottak fel halotti templomának.[13] Régészeti leletek arra utalnak, hogy halotti kultusza az Újbirodalom során is fennmaradt.[14] Az egyiptomiak köztudatában Ptahhotep vezír királyaként is tovább élt. Ptahhotep volt Ptahhotep intelmeinek állítólagos szerzője, amely az egyiptomi intelemirodalom egyik legkorábbi alkotása.[15]

A fáraó reformjait több történész és egyiptológus negatívan ítéli meg. Dzsedkaré decentralizációs politikája egy hűbérállamhoz hasonló rendszert hozott létre, ahol a régiók és azok adminisztrátorai egyre terjedő hatalommal bírtak. Az ezen a véleményen lévő történészek szerint a hatalmi egyensúly ilyennemű megváltozása nagyban hozzájárult az Óbirodalom összeomlásához az első átmeneti kor hajnalán, Dzsedkaré után körülbelül kétszáz évvel.[16] Vannak azonban olyan kutatók is, akik szerint Dzsedkaré reformjai ellenére hivatalnokok soha nem jutottak annyi hatalomhoz, hogy az a fáraó hatalmával vetekedett volna.[17]

Tanúsítványok[szerkesztés]

Korabeli források[szerkesztés]

Dzsedkaré nevét viselő aranypecsét, ma a bostoni Szépművészeti Múzeumban kiállítva

Dzsedkaré uralmáról több korabeli forrás tanúskodik. A nevét viselő régészeti leletek az uralma alatti kereskedelemről és államszervezetről nyújtanak a jelenkor számára információt. Ezen leletek ma szerte a világ múzeumaiban tekinthetők meg, többek között a párizsi Louvre-ban, a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumban és a berlini Egyiptomi Múzeumban.[18][19][20]

Dzsedkaré számos udvaronca, hivatalnoka és családtagja sírját fedezték fel Gízában, Szakkarában és Abu-Szírben,[21] amelyek beszámolnak a fáraó közigazgatási reformjairól. A sírok falfeliratai néhány esetben a király által hivatalnokainak küldött és őket magasztaló leveleket is jegyzik.[22][23][24]

Az abuszíri papiruszok jelentős források Dzsedkaré uralkodásáról. A papiruszok 24 évet felölelő közigazgatási irományok, amelyek eddig Noferefré és Noferirkaré fáraók és II. Hentkauesz királyné halotti templomaiból kerültek elő.[25][26]

Történelmi források[szerkesztés]

Dzsedkaré neve négy egyiptomi királylistán szerepel, ezek mind az Újbirodalom idején születtek.[27] A legkorábbi a karnaki királylista III. Thotmesz idejéből, ezen Dzsedkaré az ötödik említett fáraó. Az I. Széthi alatt született abüdoszi listán Dzsedkaré a 32., a szakkarai kövön, ahol feltehetően az írnok hibájából Maatkaré néven van feljegyezve, a 31.[28][29] A II. Ramszesz korabeli torinói királylistán Dzsed néven szerepel a lista harmadik oszlopában 24-ként. Neve valószínűleg azért nem teljes, mert a lista alapjául szolgáló dokumentum maga is hiányos lehetett.[30] A torinói lista egyébként 28 éves uralmat tulajdonít neki.[28][31]

A fenti forrásokon kívül Dzsedkaré neve a XII. dinasztiából származó Prisse-papiruszon is felbukkan.[32] Ez a papirusz tartalmazza Ptahhotep, Dzsedkaré egyik vezírének intelmeit, amely Dzsedkarét Iszeszi néven szólítja.[15] Dzsedkaré továbbá valószínűleg a Manethón által II. Ptolemaiosz idején írt Aegüptiakában is megjelenik. Az Aegüptiaka egyetlen példánya sem maradt fenn, csupán Kaiszareiai Euszebiosz és Sextus Julius Africanus későbbi írásain keresztül ismerjük. Manethón művére hivatkozva Africanus számol be egy Tankhérész nevű fáraóról, aki az V. dinasztia nyolcadik, utolsó előtti fáraójaként 44 éven keresztül ült Egyiptom trónján.[33] Ebből az feltételezhető, hogy Tankhérész Dzsedkaré hellenizált neve.[27]

Időrend[szerkesztés]

Dzsedkaré szed-ünnepét leíró alabástrom váza (a Louvre-ban van kiállítva)

Történelmi források és régészeti leletek alapján szinte bizonyosak lehetünk abban, hogy Dzsedkaré az V. dinasztia nyolcadik, utolsó előtti fáraója volt. Az is szinte biztos, hogy Menkauhór és Unisz uralma között ült a trónon.[34]

Ezzel ellentétben uralkodásának hosszában az egyiptológusok körében nincs egyetértés. A 24 évet lefedő abuszíri papiruszok több helyen említik Dzsedkaré uralkodását, valamint több királyi pecsétet és feliratot is tartalmaznak, ami viszonylag hosszú uralmat sejtet.[12] A torinói királylista olvasata alapján Dzsedkaré 28 évig ült Egyiptom trónján, ám több forrás még ennél is hosszabb uralkodásra utal. Régészeti leletek, mint egy ma a Louvre-ban kiállított alabástrom váza, beszámolnak Dzsedkaré szed-ünnepéről, amelyet leggyakrabban a fáraó 30. uralkodási évében ünnepeltek először.[35]

Az egyik abuszíri papiruszon a 22. számlálás éve, ahet évszak IV. hónapjának 12. napja dátum szerepel.[36] Ez az utolsó ismert időpont Dzsedkaré uralkodásából, és 32—44 év közötti uralmat jelent attól függően, hogy Dzsedkaré alatt a hagyományos egyiptomi vagyonösszeírást két- vagy másfél évente tartották. A 44 éves uralkodás megegyezik a Manethón által Dzsedkarénak tulajdonított uralommal, bár ez kutatók szerint véletlen egybeesés lehet.[37] Becslések alapján így Dzsedkaré legalább 33 évig uralkodott, és ha a vagyonösszeírást a kor szokásai alapján rendszeresen kétévente tartották, akkor esetleg 44 évig is Egyiptom trónján ülhetett.[38] Dzsedkaré ezek alapján az V. dinasztia leghosszabb ideig uralkodó fáraója volt.[2]

Család[szerkesztés]

Szülők[szerkesztés]

Dzsedkaré szülei ismeretlenek, ezért az egyiptológusok nem biztosak abban, hogy Dzsedkaré milyen kapcsolatban állt két elődével, Menkauhórral és Neuszerrével.[39] Több kutató szerint Dzsedkaré Menkauhór fia volt, mások úgy vélik, hogy Dzsedkaré és Menkauhór mindketten Neuszerré fiai voltak.[40] Megint más régészek úgy gondolják, hogy Dzsedkaré és Menkauhór unokatestvérek voltak,[40] mivel Dzsedkaré Neuszerré, Menkauhór pedig Noferefré fia volt.[41] Dzsedkaré édesanyjának kiléte ugyanígy ismeretlen.[39]

Királynék[szerkesztés]

Dzsedkaré főfeleségének kiléte tisztázatlan. A sírjától északkeletre fekvő nagyméretű piramiskomplexum valószínűleg a fáraó egyik fontosabb hitvesének épült, ezen királyné neve azonban nem maradt fenn az utókor számára.[42][43] Egy piramis helyzete a sír tulajdonosának fontosságát tükrözi, így ez vagy Unisz, Dzsedkaré utódának édesanyjáé lehetett,[31] vagy Dzsedkaré ennek a nőnek köszönhette trónját.[44][45] Régészek szerint ez a sír minden bizonnyal egy kiemelkedő fontosságú nőé lehetett, mivel a komplexum olyan jellegzetességekkel rendelkezett, amelyek csaknem kizárólag királyok sírjaiban voltak megtalálhatók.[46] A sír így például egy hozzá tartozó kisebb piramissal és halotti templommal együtt épült, a halotti templomba felvonulási út vezetett, a templom maga pedig bejárati csarnokból, nyitott udvarból és négyszögletes belső előszentélyből is állt.[45][47] Régészeti leletek arra utalnak, hogy ezt a mellékpiramist a fáraóé után építették, amiből néhány egyiptológus arra következtet, hogy ez a királyné Dzsedkaré után uralkodhatott és fontos szerepet játszott a fáraó hatalmának megőrzésében. Más egyiptológusok ezt elutasítják, mivel nincs arra utaló jel, hogy Dzsedkaré és Unisz kötött trónüresedés lett volna.[42]

Bizonyos egyiptológusok szerint ezt a piramist eredetileg IV. Mereszanh királynénak szánták, aki ezen egyiptológusok szerint Dzsedkaré főfelesége volt. Végül azért temethették egy kisebb szakkarai masztabasírba, mert kegyvesztett lett.[48] Mások szerint azonban IV. Mereszanh az előző király, Menkauhór felesége volt.[49]

Fiúgyermekek[szerkesztés]

Dzsedkaré két gyermekének szobra: elöl lánya, Hekeretnebti, hátul fia, Neszerkauhór

Neszerkauhór az egyetlen, akiről bizonyosan tudjuk, hogy Dzsedkaré fia volt. Róla leletek a király testéből való legidősebb szeretett fiúként emlékeznek meg.[50] Neszerkauhór egyaránt viselte az iri-pat rangot, ami arról tanúskodik, hogy fontos szerepet játszott a királyi udvarban, illetve az ötök legnagyobbja Thot templomában címet, ami pedig arra utalhat, hogy vagy vezír[51] vagy ahhoz hasonló posztot is betöltött.[52]

Neszerkauhóron kívül arra is van közvetlen bizonyíték, hogy Raemka és Kaemtjenent hercegek is Dzsedkaré fiai voltak.[53][54][55][56] Erre főként a szakkarai sírjuk kora és elhelyezkedése utal. Kaemtjenent sírjának falán említik Rasepszeszt, aki Dzsedkaré egyik vezíre volt.[57][58] Raemka a király testéből való fiú címet viselte,[59] amelyet szinte kivétel nélkül a király közvetlen családi kötelékéből származó hercegek kaphattak csak meg. Több egyiptológus szerint Raemka és Kaemtjenent sírjainak helyzete arra utal, hogy a nem messze eltemetett IV. Mereszanh fiai voltak,[55] aki így feltételezhetően Dzsedkaré egyik felesége lehetett. Ezen családi viszonyok azonban vitatottak, főleg Kaemtjenent esetében, mivel az általa bírt a király fia titulus gyakran csak tiszteletbeli cím volt és nem utalt valódi apa-fiú kapcsolatra.[60]

Iszeszi-anh, egy másik magas rangú tisztviselő is Dzsedkaré fia lehetett. Nevének jelentése Iszeszi él.[61] Iszeszi-ankh és Kaemtjenent sírjának közelsége és címeik hasonlósága is arra utalhat, hogy testvérek és IV. Mereszanh fiai voltak,[62], vagy hogy Iszeszi-ankh Kaemtjenent fia volt.[63] Bár Kaemtjenenthez hasonlóan Iszeszi-anh és hordta a király fia címet, ám egyiptológusok az ő esetében is arra következtetnek, hogy ez a cím mindössze szimbolikus jelentőségű volt és nem utalt vérrokonságra.[64][65]

Egyiptológusok szerint ezenfelül az őt Egyiptom trónján követő Unisz is Dzsedkaré fia volt,[31] bár erre nincs régészeti bizonyíték.[66] Az apa-fiú kapcsolatra az utalhat, hogy a kettőjük közötti hatalomátvétel minden jel szerint problémamentes volt. Erről közvetetten az abuszíri papiruszok tanúskodnak.[67] Közvetett bizonyíték Unisz sírjában is megtalálható, amelynek falfelirataiból kiderül, hogy számos tisztviselője az Iszeszi nevet viselte: ez legalább arra utal, hogy Unisz nem tekintett ellenszenvvel Dzsedkaréra.[68][69][70]

Lánygyermekek[szerkesztés]

Régészek Dzsedkaré több lánygyermekét is azonosították a király testéből való lánya cím használata és sírjaik kora alapján. Lányai voltak Hekeretnebti,[49] aki az Iszeszi szeretettje címet is viselte,[71] rajta kívül még Meret-Iszeszi,[49] Hedzsetnebu,[49][72] és Nebtiemnoferesz.[49] Kevésbé tisztázott kapcsolata Hentkauesszel, aki a király testéből való lánya címet hordta és Szenedzsemib Mehi vezírhez ment feleségül.[73][74] Nem világos azonban, hogy Hentkauesz titulusa valódi apa-lánya kapcsolatra utalt-e.[74][75]

Uralkodás[szerkesztés]

Dzsedkaré szobra Ozirisz abüdoszi templomából

Dzsedkaré trónra lépésével új korszak köszöntött be az egyiptomi Óbirodalomban.[76][77] Uszerkaf nagyjából 80 évvel korábbi uralma óta elsőként Dzsedkaré nem építtetett napistennek szentelt templomot.[78][79] Ez valószínűleg annak eredménye, hogy a kései V. dinasztiában Ré kultusza veszített fontosságából, és helyét Ozirisz, a túlvilág és a halottak istenének hódolata vette át.[80][6] Ozirisz megnövekedett tisztelete a fáraó társadalombeli szerepének megváltozását tükrözi: a király elvesztette kizárólagos uralmát a halálon túli élet felett, a túlvilági élet így a királyi családon kívülieknek is elérhetővé vált.[81][82] Ozirisz fontosságát mi sem mutatja jobban, mint az Unisz, Dzsedkaré utódának piramisában elsőként megjelenő piramisszövegek, amelyek Ozirisz egyik legkorábbi említését tartalmazzák, és a halott fáraó Ozirisz világába való átkelését hivatottak elősegíteni.[83] Ozirisz kultuszának tükrében érdemes megjegyezni, hogy Dzsedkaré egyetlen ismert szobrát Ozirisz abüdoszi templomában fedezték fel.[84] A vallási élet Dzsedkaré korabeli megváltozásának másik jele a királyi temető áthelyezése Abu-Szírból, ahol Szahuré kora óta temetkeztek a királyok, Szakkarába, ahol Menkauhór, Dzsedkaré és Unisz építtették piramisaikat.[85] A királyi temető áthelyezése Abu-Szírból és a nagytemplomok építésének felhagyása lehet, hogy összefügg, mivel a Dzsedkaré előtti fáraók naptemplomaikat épp Abu-Szírben építtették.[86]

Belföldi reformok[szerkesztés]

Dzsedkaré uralkodása alatt jelentős reformokat hajtott végre az államigazgatás és a papság terén. Az államot valószínűleg azért szervezte át, mert a fáraó úgy vélte, hogy a birodalom hivatalnokai túl nagy befolyásra tettek szert.[87]

Dzsedkaré több változást rendelt el az abu-szíri királyi temető templomainak halotti kultuszaiban.[8][88] A változások főként a papok címeinek és a magas rangú állami tisztviselők rangjainak megváltoztatásában láthatók, amelyeket a bevezetésük óta Dzsedkaré idején reformáltak meg először.[79] A királyi piramisok papságait átszervezték,[6] a papok címét pedig megváltoztatták a király papjáról a piramis papjára,[89] ám meglehet, hogy ezt a változást még Neuszerré idején vezették be.[90]

A királyi családhoz tartozó hercegeknek visszakapták az V. dinasztia elején elveszett közigazgatási posztokhoz való jogukat.[79]

Ptahhotep, Dzsedkaré egyik vezírének két szobra

Dzsedkaré reformjai által a vezírek szerepe jelentősen nőtt. Új rangokat viselhettek, például iri-pat (az elit tagja vagy örökletes nemes)[76] vagy hati-a (a legelterjedtebb fordítás szerint gróf),[91] és a királyi írnokok felügyelőjeként a vezírek az írnokok hivatalának irányítói is lettek.[92] Az új címekkel egyetemben a vezírek egyre nagyobb szereppel bírtak az államigazgatás terén.[79] Dzsedkaré egyik vezére, III. Szesemnofer megkapta a király vér szerinti fia címet is, a kor egyik nagyobb megtiszteltetését és a legfontosabb címet, amelyet általában a királyi család tagjai viselhettek. Mindazonáltal Szesemnofer szülei minden valószínűség szerint nem a királyi vérvonalból származtak.[93] Dzsedkaré uralkodásától kezdve II. Teti uralmáig a vezírek a királyi fegyverek felügyelői is voltak.[93] Dzsedkaré reformjai értelmében három vezír szolgált egyidejűleg:[7] kettő a memphiszi régióban és egy Abüdoszban Felső-Egyiptom kormányzójaként.[6][79] Uralkodása alatt összesen hat vezírt nevezett ki.[94] A két memphiszi vezír különféle felelősséggel bírt, és a régészeti leletek alapján feltételezhető, hogy egyik az idősebb vezírt általában a másik fiatalabb vezír követte posztján.[95]

Az alacsonyabb rangú hivatalnokok vesztettek befolyásukból a késői V. dinasztiában, és az előző korszakokkal ellentétben gyakran egyszerre csak egy hivatalt tölthettek be.[7][79] Olyan alacsonyabb rangú titulusok, mint a magtár felügyelője, a királyi munkálatok felügyelője vagy a kincstár felügyelője teljesen eltűntek az írott forrásokból, valamikor Dzsekdaré és II. Teti uralkodása között.[79] Az alacsonyabb rangú hivatalok megkurtítása és azok befolyásának megcsappanása eredményeként az államigazgatás élén állók, így főként a vezírek sokkal nagyobb hatalommal bírtak, mint korábban.[31] Ezzel egyidejűleg a régiók adminisztrációját megerősítették, és a régiók nagyobb függetlenségre tettek szerint a központi kormánnyal szemben.[31] A régiók megerősödésének egyik példája a délen fekvő Abüdoszban székelő vezír megjelenése. Ezenfelül a régiókat felügyelő nomarkhészek új feladatokat kaptak, amelyeket korábban a központi memphiszi államszervezet hivatalnokai végeztek el. Ilyen feladatok közé tartozhatott a magtárak vagy a királyi munkálatok felügyelete.[92]

Építkezések[szerkesztés]

Dzsedkaré legnagyszabásúbb építkezése saját szakkarai piramisának és a hozzá tartozó templomoknak az építése volt. Dzsedkaré ezenfelül felújíttatta előde, az V. dinasztiabeli Neuszerré fáraó abu-szíri sírkomplexumát.[96] A felújítási munkákról egy mára megsérült felirat tanúskodik, amely valószínűleg részletezte Dzsedkaré tevékenységét Neuszerré épületei körül.[97] Dzsedkaré uralkodásának második felében további építkezésekre került sor Abu-Szírben, miután a királyi család több tagja furcsa módon itt temettette el magát, és nem Dzsedkaré piramisának közelében.[98] Itt temették el többet között Neszerkauhór herceget, valamint Hedzsetnebu és Hekeretnebti hercegnőket.[98]

Egy a Szenedzsemib Inti vezírnek címzett rendeletben, amelyet később Szenedzsemib masztabasírjának falára írtak, Dzsedkaré elrendelte, hogy a királyi palotában díszítsék fel Hathor istennő kápolnáját. Ezt a Hathor-kápolnát valószínűleg Dzsedkaré idején építették.[99]

Dzsedkaré halálakor valószínűleg befejezetlenül hagyott néhány építkezést. Erre az utalhat, hogy a nevét viselő több kődarabot újrahasználtak Unisz piramisának építésekor. Az ismeretlen, hogy eredetileg hol tervezték ezeket használni.[100]

Kereskedelem[szerkesztés]

Egyiptom Dzsedkaré uralma alatt folytatta a kereskedelmet Levantével, bizonyos leletek alapján még akár a jóval északabbra fekvő Anatóliával is. Ma a bostoni Szépművészeti Múzeumban van kiállítva egy aranyból készült, henger alakú pecsét, amely Dzsedkaré és Menkauhór fáraók nevét viseli.[101] Az ehhez felhasznált arany Anatólia nyugati részén, az Égei-tengerhez közeli Pactolus folyó völgyéből származhat,[102] ami az V. dinasztia hosszú távú kereskedelmi kapcsolatait tanúsíthatja.[31][103] Az arany ilyennemű származása azonban nem bizonyított.[104]

Egy Bübloszban előkerült töredezett kőedény, amely a Dzsedkaré, Felső- és Alsó-Egyiptom királya örökké él mondattal van díszítve, arra utal, hogy Egyiptom Dzsedkaré alatt kereskedett ezzel a ma Libanon partján fekvő várossal.[105] Ezenfelül Ini, a VI. dinasztia egyik tisztviselőjének sírjában felfedezett felirat is tanúskodik a Dzsedkaré által Bübloszba küldött egyiptomi kereskedőkről.[106] Az Ini sírjának falán található egyik felirat azt beszéli el, hogy Ini miként utazott a városba ónért, ólomért és lazúrkőért I. Nemtiemszaf fáraó nevében,[107] és megemlíti, hogy hasonló kereskedelmi utakra Dzsedkaré uralkodásakor is sor került.[108]

Az egyiptomi kereskedelem Dzsedkaré korában az országtól délre is kiterjedt. A fáraó expedíciót küldött Punt legendás földjére,[109] hogy az egyiptomi templomokban füstölőként használt mirhát hozzanak vissza.[110] Dzsedkaré Puntba küldött kereskedőiről egy 100 évvel később, Horhuf által II. Pepinek küldött levél is tanúskodik. Horfuh azt írta uralkodójának, hogy egy pigmeust is visz vissza magával, ilyen esetre a levél szerint utoljára Dzsedkaré alatt került sor.[111] Dzsedkaré punti expedícióját a király nevével egyetemben egy korabeli falfelirat is jegyzi, amelyet Núbia deli részén, Asszuántól mintegy 150 km-re délre fedeztek fel.[27][112]

Bányászat[szerkesztés]

Rajz egy Dzsedkaré nevét tartalmazó kővésetről, amelyre a sínai-félszigeti Vádi Magarában bukkantak

A Sínai-félszigeten található Vádi Magarában régészek három vagy négy,[113] Dzsedkaré korából származó, sziklába vésett feliratot találtak ott, ahol a IV., az V. és a VI. dinasztia során egyiptomiak rezet és féldrágaköveket bányásztak.[114] Nem tisztázott, hogy ebből két faragás ugyanabból a mára sérült feliratból származik, vagy mindig is két külön felírás volt.[113]

A leletek türkizért küldött három felfedezőutat örökítenek meg. Az elsőre Dzsedkaré 3.[115] vagy 4.[9] vagyonösszeírása, tehát uralkodásának feltehetően 6. vagy 8. évében került sor. A felirat leírja, hogy a bányászati expedíció az istenek kegyelméből hogyan érkezett meg a türkiz-hegyekhez, miután Nehenré templomában az expedíció sikeréért az istenek áldását kérték (a nehenréi templom az Uszerkaf által építtetett naptemplom volt).[115] Ez a leírás feltehetően az első olyan expedíciót örökíti meg, amelynek sikerét jóslással próbálták megjövendölni és bebiztosítani.[9]

Egy másik felirat szerint Dzsedkaré 9. vagyonösszeírása, azaz uralkodásának körülbelül 18. évében a fáraó egy 1400 fős expedíciót küldött erre a területre, hogy leigázzák a helyieket és rezet bányásszanak.[9][115][116][117]

A Szuezi-öböl nyugati partján fekvő Ain Szukhna kikötőjében fellelt, Dzsedkaré nevét viselő papiruszok és pecsétek alapján a Szuezi-félszigetre menő bányászati expedíciók ebből a városból indultak ki.[118][119] A kikötővárost homokkőbe vájt termek alkották, amelyek mind lakhelyekként, mind raktárakként szolgáltak.[119] Az egyik ilyen terem falán található felirat egy türkizért indított másik expedícióról számol be a 7. vagyonösszeírás, Dzsedkaré uralmának valószínűleg 14. évéből.[120][121]

Régészek 2017 során több mint 220, Dzsedkaré nevét viselő agyagpecsétet fedeztek fel Edfuban, Felső-Egyiptom déli részén. A pecsétek rézérccel és núbiai cserépedényekkel együtt kerültek elő két nagyobb épületben, Edfu egy újonnan felfedezett negyedében. Edfu, amelyet az ókori Egyiptomiak Behdetnek hívtak, valószínűleg a keleti sivatagokba és a Vörös-tenger partjára küldött expedíciók kiindulópontja volt Dzsedkaré idején.[122]

Egyiptomtól délre Dzsedkaré legalább egy expedíciót küldött a helyi dioritbányákba, Abu Szimbeltől 65 km-re északnyugatra (az ezekben a bányákban kitermelt kő valójában a gneisz kétfajta változata, ám egyiptológusok hibásan dioritként hivatkoznak rá).[109][123] Dzsedkaré nem az első és egyetlen fáraó volt, aki kihasználta ezen bányákat: már a IV. dinasztia alatt is használva volt, és későbbi korok, így a VI. dinasztia és a Középbirodalom királyai is kiaknázták a terület nyersanyagait.[123]

Dzsedkaré a Keleti-sivatag és Núbia aranybányáit is kihasználta. „Az arany földje” kifejezést, ami az egyiptomiak számára Núbiát jelentette, először Dzsedkaré halotti templomának falára vésték. Innen ered Núbia modern neve, mivel a nub egyiptomiul aranyat jelent.[10]

Hadviselés[szerkesztés]

Dzsedkauré uralma alatt Egyiptom és szomszédai kapcsolata nem volt teljes mértékben békés. Régészek egy Dzsedkaré korabeli sírban találták egy város ostromának legkorábbi ismert ábrázolását.[124] A sírfalon egyiptomi katonák láthatók, amint létrák segítségével megmásszák egy erőd falait.[27] Az Óbirodalom második felében, így Dzsedkaré uralma alatt is az egyiptomiak gyakran indítottak rajtaütéseket Kánaánba, ám azt nem próbálták teljesen leigázni vagy átvenni felette a hatalmat.[125]

Piramis[szerkesztés]

Dzsedkaré piramisának romjai Szakkarában
A Dzsedkaré piramis és környezetének számítógépes rekonstrukciója

Dzsedkaré a piramisát Szakkara déli részén építtette. Az egyiptomiak a piramist Nofer Iszeszi vagy Nofer Dzsedkaré néven említették, amelynek jelentése Iszeszi gyönyörű/jóságos vagy Dzsedkaré gyönyörű/jóságos. A piramis mai neve Haram as-Savváf (arabul: هَـرَم ٱلـشَّـوَّاف‎) avagy őrszempiramis, mivel a Nílus-völgyének határán áll.[11][126]

A piramis eredetileg hat vagy hét lépcsőzetből állt, amelyek szabálytalan és durván csiszolt mészkőblokkokból és habarcsból készültek. Ma ebből már csak három lépcsőzet áll. A piramis magját turai mészkővel burkolták, ezeket már az ókorban elhordták. Felépítésének idején a piramis 52 méter magas és 78,75 méter széles volt, 52 fokos dőlési szöggel.[11]

A piramis belsejében régészek egy szinte teljesen ép múmiát találtak a fáraó szarkofágjában. Az 1940-es évek közepén a kutatók által a múmián végzett vizsgálatok alapján Dzsedkaré valószínűleg az 50. és 60. életéve között hunyt el.[12][127]

Hagyaték[szerkesztés]

Reformok hatása[szerkesztés]

Néhány egyiptológus szerint Dzsedkaré reformjaival gátat akart vetni az V. dinasztia első felében egyre nagyobbra növő központi kormányzat további terjeszkedésének és a hivatalnokok gyarapodó politikai és gazdasági befolyásának.[87][128] Többen így Dzsedkaré uralkodásától számítják a királyi központi hatalom meggyengülését, miközben a reformok hatására a kormányzat legmagasabb rangú tisztviselői és a régiók adminisztrátorai egyre gyarapodó hatalommal bírtak.[129] Egyiptom fokozatosan decentralizáltabbá vált, a népesség egyre inkább függött a helyi hivatalnokoktól, mint a központi kormányzattól.[129] S mivel számos hivatalt, köztük a vezíri posztot is örökölni lehetett, többen úgy vélik, hogy Dzsedkaré reformjai egyfajta feudális rendszert hoztak létre, amelyben egy maroknyi erőskezű hivatalnok tartotta kezében az uralmat.[109] Ezt jól tükrözik a Dzsedkaré vezírei által építtetett nagyszabású masztaba sírok.[109]

Dzsekdaré reformjai bár a hivatalok és hivatalnokok jogerejét voltak hivatottak korlátozni, hosszú távon sikertelennek bizonyultak.[7] Bizonyos kutatók számára a reformok kudarca jelentősen hozzájárult az Óbirodalom bukásához mintegy 200 évvel Dzsedkaré halála után.[16] Mások szerint az összeomlás oka máshol keresendő, mivel a hivatalnokok hatalma és tekintélye soha meg sem közelítette a fáraóét.[17]

Halotti kultusz[szerkesztés]

Óbirodalom[szerkesztés]

Ábra egy a Ptahhotep Tjefi vezír sírjában látható falrajzról, amely Dzsedkaré kívánja, hogy Iszeszi éljen nevű mezőgazdasági birtokát örökíti meg

Dzsedkarét halála után halotti kultusz övezte, amely 200 évig, az Óbirodalom bukásáig fennmaradt. Még élete során több mezőgazdasági birtokot hozatott létre, hogy azok halála után a szükséges készletekkel és kellékekkel lássák el kultuszát. Néhány birtok neve máig fennmaradt Dzsedkaré udvaroncai és tisztviselői sírjainak falain: ezek nevei kívánja, hogy Iszeszi éljen,[130] Heket kívánja, hogy Iszeszi éljen,[131] Iszeszi tökéletesen felülmúl,[132] Dzsedkaré mnza-edénye,[133] Iszeszi tökéletesen kedvezett,[133] Szesat életet ad Iszeszinek,[133] Iszeszi -ja előbbrevaló,[133] az uralom Iszeszié,[134] munka Iszeszi parancsából,[134] Básztet óhajtja, hogy Iszeszi éljen,[134] Hórusz halhatatlanná teszi Iszeszit,[134] Iszeszi felajánlásai[134] és Iszeszi az, aki szereti az életet.[134]

A VI. dinasztia alatt Dzsedkarét a jelek szerint nagy tiszteletben tartották. I. Nemtiemszaf fáraó piramiskomplexumát Dzsedkaréhoz közel választotta építtetni, ami a király megbecsülését szimbolizálhatja.[135] Az I. Nemtiemszaf vagy II. Pepi uralma idejéről származó dél-szakkarai kő Dzsedkaré kultuszának küldött nagyvonalú felajánlásokról ír.[13][136] Dzsedkaré ezenfelül a kor több irodalmi forrásában is felbukkan. Horhuf és Ini sírjainak falai elbeszélik, hogy e két tisztviselő hogyan vezetett expedíciót Puntba és Bübloszba I. Nemtiemszaf és II. Pepi alatt, és hogy felfedezőútjaik mennyiben hasonlítottak a Dzsedkaré által indítottakhoz.[108]

Újbirodalom[szerkesztés]

Dzsedkaré halotti kultusza az Újbirodalom idején újra felvirágzott. Dzsedkaré szerepel például a korszak korai évtizedeiből származó karnaki királylistán, amelyet III. Thotmesz készíttetett. A lista célja nem az összes fáraó felsorolása volt, hanem csak azoké, akiket III. Thotmesz meg akart tisztelni és akiknek áldozatokat akart felajánlani.[14]

Dzsedkaré az Úbirodalom későbbi szakaszában is felbukkanni látszik. Egy Mehu nevű pap XIX. vagy XX. dinasztiából származó szakkarai sírja tartalmaz egy domborművet, amelyen több elhunyt fáraó áll három isten előtt. A fáraók között van Dzsószer és Szehemhet a III. dinasztiából és Uszerkaf, a IV. dinasztia alapítója. Az őket követő negyedik fáraó neve megsérült, de a legtöbb egyiptológus szerint Dzsedkaréé, sokkal kevésbé valószínűsíthetően Sepszeszkaréé. A dombormű Mehu személyes hitvilágát tükrözi, aki az ősi királyokat kérte, hogy imádkozzanak érte az istenek előtt. Egyiptológusok ebben Dzsedkaré társadalmi elismerését látják.[137]

Név, titulatúra[szerkesztés]

A fáraók titulatúrájának magyarázatát és történetét lásd az Ötelemű titulatúra szócikkben.
Hórusz-név
G5
N28R11G43
Srxtail2.svg
ḏd-ḫˁ.w
Dzsedhau
„Kinek megjelenései időtállók”
Nebti-név
G16
R11N28G43
ḏd-ḫˁ.w nb.tỉ
Dzsedhaunebti
„Kinek megjelenései időtállók a Két Úrnő által”
Arany Hórusz-név
G8
R11 G5
S12
ḏd-bỉk-nbw
Dzsedbiknebu
„Az időtálló arany sólyom”
Felső‑  és Alsó‑Egyiptom királya
M23L2
Hiero Ca1.png
N5R11D28
Hiero Ca2.png
ḏd-k3-rˁ
Dzsedkaré
„Ré lelke időtálló” / „Ő, aki Ré időtálló lelkéből való”
Ré fia
G39N5
 
Hiero Ca1.png
M17O34
O34
M17
Hiero Ca2.png
ỉzzỉ
Iszeszi

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. von Beckerath 60-61. és 283. o.
  2. a b c Hornung 491. o.
  3. Malek 100. o.
  4. Strudwick 1985 3. o.
  5. Strudwick 2005 xxx o.
  6. a b c d Verner 2001a 589. o.
  7. a b c d Trigger 211. o.
  8. a b Strudwick 1985 307. és 339. o.
  9. a b c d Strudwick 2005 137. o.
  10. a b Klemm és Klemm 604. o.
  11. a b c d Lehner 153. o.
  12. a b c Verner 2001b 410. o
  13. a b Baud és Dobrev 41. és 54. o.
  14. a b Wildung 60–63. o.
  15. a b Horne 62–78. o.
  16. a b Kanawati 1980 131. o.
  17. a b Strudwick 1985 341. o.
  18. Borchardt 157–158. o.
  19. Louvre online kollekció (francia nyelven). Louvre. (Hozzáférés: 2019. március 18.)
  20. Metropolitan Museum online kollekció (angol nyelven). Metropolitan Művészeti Múzeum. (Hozzáférés: 2019. március 18.)
  21. Verner, Callender és Strouhal
  22. Hayes 122. o.
  23. Sethe 59–65., 68. és 179–180. o.
  24. Thompson 976-977. o.
  25. Collection online: Papyrus Abu Sir (angol nyelven). The British Museum. (Hozzáférés: 2019. március 18.)
  26. Thompson 977. o.
  27. a b c d Baker 84. o.
  28. a b Baker 85. o.
  29. Mariette 15. o.
  30. Baker 84–85. o.
  31. a b c d e f Altenmüller 600. o.
  32. Stevenson Smith 159. o.
  33. Waddell 51. o.
  34. von Beckerath 60-61. o.
  35. Strudwick 2005 130. o.
  36. Verner 2001b 406. o
  37. Hornung 139. és 483. o.
  38. Hornung 483. o.
  39. a b Dodson és Hilton 64. o.
  40. a b Tyldesley 241. o.
  41. Verner 2002 324. o.
  42. a b Baud 1999b 624. o.
  43. Seipel 220–222. o.
  44. Maragioglio és Rinaldi 98. o.
  45. a b Verner, Callender és Strouhal 110. o.
  46. Stadelman 256–257. o.
  47. Jánosi 187–202. o.
  48. Baud 1999b 464. o.
  49. a b c d e Dodson és Hilton 68. o.
  50. Dodson és Hilton 69. o.
  51. Baud 1999b 505. o.
  52. Verner, Callender és Strouhal 55. o.
  53. Brovarski 15. o.
  54. Dodson és Hilton 68–69. o.
  55. a b Baud 1999b 591. o.
  56. Hayes 94. o.
  57. Schott 443–461. o.
  58. Sethe 181–186. o.
  59. Baud 1999b 510. o.
  60. Strudwick 1985 225. o.
  61. Dodson és Hilton 68. o.
  62. Stevenson Smith 187–188. o.
  63. Strudwick 1985 71–72. o.
  64. Baud 1999b 422. o.
  65. Schmitz 88. és 90. o.
  66. Grimal 80. o.
  67. Verner 2001b 411.o.
  68. Altenmüller 1–2. és 5. o.
  69. Baud és Dobrev 57–58. o.
  70. Munro 17–19. o.
  71. Baud 1999b 561. o.
  72. Baud 1999b 486. o.
  73. Brovarski 30. o.
  74. a b Baud 1999b 555. o.
  75. Schmitz 119. és 123. o.
  76. a b Andrassy 38. o.
  77. Brovarski 23. o.
  78. Malek 99. o.
  79. a b c d e f g Strudwick 1985 339 o.
  80. Kanawati 2003 147. o.
  81. Goedicke 408-409. o.
  82. Verner 1985 270. o.
  83. Tyldesley 240. o.
  84. Petrie, Weigall és Saba 28. o.
  85. Malek 102. o.
  86. Verner és Zemina 111-112. o.
  87. a b Baer 297. és 300. o.
  88. Verner és Zemina 164. o.
  89. Baer 297. o.
  90. Baud 1999a 23. o.
  91. Baud 1999a 328. o.
  92. a b Strudwick 1985 340. o.
  93. a b Kanawati 2003 154. o.
  94. Strudwick 1985 301. o.
  95. Strudwick 1985 327 o.
  96. Strudwick 2005 94. o.
  97. Morales 317. o.
  98. a b Verner és Zemina 86. o.
  99. Brovarski 92. o.
  100. Labrousse, Lauer és Leclant 125–128. o.
  101. Seal of office (angol nyelven). Bostoni Szépművészeti Múzeum. (Hozzáférés: 2019. március 19.)
  102. Young 11–13. o.
  103. Vermeule, Stone és Vermeule 34. o.
  104. Schulman 86. o.
  105. Porter, Moss és Burney 390. o.
  106. Verner 2001a 590. o.
  107. Marcolin 297–298. o.
  108. a b Marcolin 293. o.
  109. a b c d Grimal 79. o.
  110. Hayes 67. o.
  111. Wente 20–21. o.
  112. Weigall 108. o.
  113. a b Strudwick 2005 137–138. o.
  114. Mumford 1071–1072. o.
  115. a b c Mumford 1072. o.
  116. Gardner, Peet és Černý 19. o.
  117. Strudwick 2005 138. o.
  118. Tallet 2012 20. o.
  119. a b Tallet 2012 150. o.
  120. Tallet 2012 151. o.
  121. Tallet 2010 21. o.
  122. Tell Edfu Project. (angolul). University of Chicago (2018. jan. 11.) (Hozzáférés: 2019. márc. 21.)
  123. a b Harrell 395. o.
  124. Strudwick 2005 371. o.
  125. Redford 53-54. o.
  126. Porter, Moss, Burney és Malek 424. o.
  127. Batrawi 98. o.
  128. Strudwick 1985 340–341. o.
  129. a b Tyldesley 238. o.
  130. Murray IIX. rajz
  131. Brovarski 152. o.
  132. Brovarski 55. o.
  133. a b c d Brovarski 56. o.
  134. a b c d e f Brovarski 70. o.
  135. Baud és Dobrev 43. o.
  136. Strudwick 1985 77. o.
  137. Wildung 74–76. o.

Források[szerkesztés]

  • Altenmüller: Hartwig Altenmüller: Old Kingdom: Fifth Dynasty. In Donald B. Redford: The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt, Volume 2. (angolul) Oxford: Oxford University Press. 2001. ISBN 978-0-19-510234-5  
  • Andrassy: Petra Andrassy: Untersuchungen zum ägyptischen Staat des Alten Reiches und seinen Institutionen. (németül) Berlin, London: Golden House Publications. 2003. = Internet-Beiträge zur Ägyptologie und Sudanarchäologie, 11, ISBN 978-1-906137-08-3  
  • Baer: Klaus Baer: Rank and Title in the Old Kingdom. (angolul) Chicago: University of Chicago Press. 1960. ISBN 978-0-226-03412-6  
  • Baker: Darrell Baker: The Encyclopedia of the Pharaohs: Volume I: Predynastic to the Twentieth Dynasty 3300–1069 BC. (angolul) London: Stacey International. 2008. ISBN 978-1-905299-37-9  
  • Batrawi: Ahmed Batrawi: The Pyramid Studies. Anatomical Reports. (angolul) Annales du Service des Antiquités de l'Égypte, XLVII. évf. (1947) 97–111. o.
  • Baud 1999a: Michel Baud: Famille Royale et pouvoir sous l'Ancien Empire égyptien. Tome 1. (franciául) Kairó: Institut français d'archéologie orientale. 1999. = Bibliothèque d'étude, 126/1. ISBN 2-7247-0249-2  
  • Baud 1999b: Michel Baud: Famille Royale et pouvoir sous l'Ancien Empire égyptien. Tome 2. (franciául) Kairó: Institut français d'archéologie orientale. 1999. = Bibliothèque d'étude, 126/2. ISBN 2-7247-0250-6  
  • Baud és Dobrev: Michel Baud – Vassil Dobrev: De nouvelles annales de l'Ancien Empire Egyptien: Une "Pierre de Palerme" pour la VIe dynastie. (franciául) Bulletin de l'Institut Francais d'Archeologie Orientale, XCV. évf. (1995) 23–92. o.
  • von Beckerath: Jürgen von Beckerath. Handbuch der ägyptischen Königsnamen, Münchner ägyptologische Studien, Heft 49. Mainz : Philip von Zabern. ISBN 978-3-8053-2591-2 (1999) 
  • Borchardt: Ludwig Burchardt: Das Grabdenkmal des Königs Ne-user-reʻ. (németül) Lipcse: J.C. Hinrichs’sche Buchhandlung. 1907. = Wissenschaftliche Veröffentlichung der Deutschen Orient-Gesellschaft, 7.  
  • Brovarski: Edward Brovarski: The Senedjemib Complex, Part 1: The Mastabas of Senedjemib Inti (G 2370), Khnumenti (G 2374), and Senedjemib Mehi (G 2378). Boston: Art of the Ancient World, Museum of Fine Arts. 2001. = The Giza Mastabas Series, 7. ISBN 978-0-87846-479-1  
  • Dodson és Hilton: Aidan Dodson, Dyan Hilton: The Complete Royal Families of Ancient Egypt. (angolul) London: Thames & Hudson Ltd. 2004. = The Complete Series, ISBN 978-0-500-05128-3  
  • Gardner, Peet és Černý: Alan Gardiner – Eric Peet: The Insriptions of Sinai. (angolul) Szerk. Jaroslav Černý. London: Egypt Exploration Society. 1955.  
  • Goedicke: Hans Goedicke: Abusir–Saqqara–Giza. In Jaromír Krejčí, Miroslav Bárta: Abusir and Saqqara in the year 2000. (angolul) Prága: Academy of Sciences of the Czech Republic, Oriental Institute. 2000. = Archív orientální, Supplementa 9, ISBN 978-8-08-542539-0  
  • Grimal: Nicolas Grimal: A History of Ancient Egypt. (angolul) Ford. Ian Shaw. 1. puhakötésű kiadás. Malden, Oxford, Carlton: Blackwell Publishing. 1994. ISBN 978-0-6311-9396-8  
  • Harrell: James Harrell: Diorite and Related Rocks. In The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt Volume 1. (angolul) Szerk. Donald B. Redford. London; New York: Oxford University Press. 2001. 395–396. o. ISBN 0195102347  
  • Hayes: William Hayes: The Scepter of Egypt: A Background for the Study of the Egyptian Antiquities in The Metropolitan Museum of Art. Vol. 1, From the Earliest Times to the End of the Middle Kingdom. (angolul) New York: Metropolitan Museum of Art. 1978. ISBN 0-87099-190-6  
  • Horne: Charles F. Horne: The Sacred Books and Early Literature of The East: With Historical Surveys of The Chief Writings of Each Nation, Vol. II: Egypt. (angolul) New York: Parke, Austin, & Lipscomb. 1917.  
  • Hornung: szerk.: Eric Hornung, Rolf Krauss, David Warburton: Ancient Egyptian Chronology, Handbook of Oriental Studies. Leiden, Boston: Brill. ISBN 978-90-04-11385-5 (2012) 
  • Jánosi: Peter Jánosi: Die Pyramidenanlage der "anonymen Königin" des Djedkare-Isesi. (németül) Mainz: Philipp von Zabern. 1989. = Mitteilungen des Deutschen Archäologischen Instituts, 45. ISBN 9783805311069  
  • Kanawati 1980: Naguib Kanawati. Governmental reforms in Old Kingdom Egypt, Modern Egyptology series. Warminster: Aris & Phillips. ISBN 978-0-85668-168-4 (1980) 
  • Kanawati 2003: Naguib Kanawati: Conspiracies in the Egyptian Palace: Unis to Pepy I. (angolul) London, New York: Routledge. 2003. ISBN 978-0-203-16673-4  
  • Klemm és Klemm: Rosemarie Klemm és Dietrich Klemm. Gold and gold mining in ancient Egypt and Nubia - geoarchaeology of the ancient gold mining sites in the Egyptian and Sudanese eastern deserts, Natural science in archaeology. Berlin, New-York: Springer. ISBN 978-1-283-93479-4 (2013) 
  • Labrousse, Lauer és Leclant: Audran Labrousse – Jean-Philippe Lauer – Jean Leclant: Le temple haut du complexe funéraire du roi Ounas. (franciául) Kairó: Institut français d'archéologie orientale du Caire. 1977. = Bibliothèque d'étude, 73.  
  • Lehner: Mark Lehner. The Complete Pyramids. New York: Thames & Hudson Ltd.. ISBN 978-0-500-28547-3 (2008) 
  • Malek: Jaromír Malek: The Old Kingdom (c.2160–2055 BC). In Ian Shaw: The Oxford History of Ancient Egypt. (hely nélkül): Oxford University Press. 2000. ISBN 978-0-19-815034-3  
  • Maragioglio és Rinaldi: Vito Maragioglio – Celeste Rinaldi: L'architettura delle piramidi Menfite II-VIII. (olaszul) Rapallo: Tipografia Canessa. 1963–1977. ISBN 2-7247-0250-6  
  • Marcolin: Michele Marcolin: Iny, a much-traveled official of the Sixth Dynasty: unpublished reliefs in Japan. In szerk. Miroslav Bárta – Filip Coppens – Jaromír Krejčí: Abusir and Saqqara in the Year 2005: Proceedings of the Conference held in Prague (June 27–July 5, 2005). (angolul) Prága: Cseh Tudományos Akadémia Keleti Intézet. 2006. 282–310. o. ISBN 9788073081164  
  • Mariette: Auguste Mariette: La table de Saqqarah. (franciául) Revue Archéologique, X. évf. (1864) 168–186. o.
  • Morales: Antonio J. Morales: Traces of official and popular veneration to Nyuserra Iny at Abusir. Late Fifth Dynasty to the Middle Kingdom. In Miroslav Bárta, Filip Coppens és Jaromír Krejčí: Abusir and Saqqara in the Year 2005, Proceedings of the Conference held in Prague (June 27–July 5, 2005). Prága: Academy of Sciences of the Czech Republic, Oriental Institute. 2006. ISBN 978-80-7308-116-4  
  • Moursi: Mohamed Moursi: Die Ausgrabungen in der Gegend um die Pyramide des Dd-KA-Ra "Issj" bei Saqqara. (németül) Annales du service des antiquités de l'Égypte, 71. sz. (1987) 185–198. o.
  • Mumford: Gregory D. Mumford: The Encyclopedia of the Pharaohs: Volume I. In Encyclopedia of the Archaeology of Ancient Egypt. (angolul) Szerk. Kathryn A. Bard–Stephen B. Shubert. London; New York: Routledge. 1999. 1071–1075. o. ISBN 9780415185899  
  • Munro: Peter Munro: Das Unas-Friedhof Nord-West I: Topographisch-historische Einleitung. (németül) Mainz am Rhein: Phillip von Zabern. 1993. ISBN 1555404723  
  • Murray: Margaret A. Murray: Saqqara Mastabas: Part I. (angolul) London: Bernard Quaritch. 1905. = Egyptian Research Account, 10. év. ISBN 978-0-19-510234-5  
  • Petrie, Weigall és Saba: W. M. Flinders Petrie, Arthur Weigall, Mahmoud Saba: Abydos: Part I. (angolul) (hely nélkül): The Egypt Exploration Fund. 1902. = The Egypt Exploration Fund, XXII ISBN 9788085425390  
  • Porter, Moss, Burney és Malek: Bertha Porter – Rosalind L. B. Moss – Ethel W. Burney: Topographical Bibliography of Ancient Egyptian Hieroglyphic Texts, Reliefs, and Paintings Volume III/2: Memphis. Ṣaqqâra to Dahshûr. (angolul) Szerk. Jaromír Malek. 2. kiadás. Oxford: Griffith Institute és Ashmolean Museum. 1981. ISBN 0900416238  
  • Porter, Moss és Burney: Bertha Porter – Rosalind L. B. Moss – Ethel W. Burney: Topographical Bibliography of Ancient Egyptian Hieroglyphic Texts, Reliefs, and Paintings Volume VII: Nubia, the Deserts, and Outside Egypt. Oxford: Griffith Institute és Ashmolean Museum. 1951. ISBN 9780900416040  
  • Redford: Donald B. Redford: Egypt, Canaan, and Israel in Ancient Times. (angolul) Princeton: Princeton University Press. 1992. ISBN 978-0-691-03606-9  
  • Schmitz: Bettina Schmitz: Untersuchungen zum Titel S3-NJŚWT "Königssohn". (németül) Bonn: Habelt. 1976. = Habelts Dissertationsdrucke: Reihe Ägyptologie, 2. ISBN 3805313535  
  • Schott: Erika Schott: Die Biographie des Ka-em-tenenet. In Otto Eberhard – Jan Assmann – Erika Feucht–Reinhard Grieshammer: Fragen an die altägyptische Literatur: Studien zum Gedenken an Eberhard Otto. (németül) Wiesbaden: Dr. Ludwig Reichert. 1977. ISBN 9783882260021  
  • Schulman: Alan Schulman: Beyond the Fringe: Sources for Old Kingdom Foreign Affairs. (angolul) Journal of the Society for the Study of Egyptian Antiquities, IX. évf. (1979) 79–104. o. ISSN 0383-9753
  • Seipel: Wilfried Seipel: Untersuchungen zu den ägyptischen Königinnen der Frühzeit und des alten Reiches: Quellen und historische Einordnung. (németül) Hamburg: Universität Hamburg. 1980. ISBN 978-2-7247-0250-7  
  • Sethe: Kurt Heinrich Sethe: Urkunden des Alten Reichs. (németül) Szerk. Georg Steindorff. Lipcse: J.C. Hinrichs’sche Buchhandlung . 1903. = Urkunden des Ägyptischen Altertums, 1.  
  • Stadelman: Rainer Stadelman: Königinnengrab und Pyramidenbezirk im Alten Reich. (németül) Annales du service des antiquités de l'Égypte, 71. sz. (1987) 251–260. o.
  • Stevenson Smith: William Stevenson Smith: The Old Kingdom in Egypt and the Beginning of the First Intermediate Period. In I. E. S. Edwards – C. J. Gadd – N. G. L. Hammond: The Cambridge Ancient History, Vol. 2, Part 2: Early History of the Middle East. (angolul) 3. kiadás. Cambridge: Cambridge University Press. 1971. 145–207. o. ISBN 9781139054256  
  • Strudwick 1985: Nigel Strudwick: The Administration of Egypt in the Old Kingdom: The Highest Titles and Their Holders. (angolul) London; Boston: Kegan Paul International. 1985. = Studies in Egyptology, ISBN 9780710301079  
  • Strudwick 2005: Nigel Strudwick: Texts from the Pyramid Age. (angolul) Atlanta: Society of Biblical Literature. 2005. = Writings from the Ancient World, ISBN 978-1-58983-680-8  
  • Tallet 2010: Pierre Tallet: Prendre la mer à Ayn Soukhna au temps du roi Isési. (franciául) Bulletin de la Société Française d'Egyptologie, 177–178. sz. (2010) 18–22. o. ISSN 0037-9379
  • Tallet 2012: Pierre Tallet: Ayn Sukhna and Wadi el-Jarf: Two newly discovered pharaonic harbours on the Suez Gulf. (angolul) British Museum Studies in Ancient Egypt and Sudan, XVIII. évf. (2012) 147–168. o. ISSN 2049-5021
  • Thompson: Stephen Thompson: Textual sources, Old Kingdom. In Kathryn Bard – Stephen Blake Shubert: Encyclopedia of the Archaeology of Ancient Egypt. (angolul) Abingdon; New York: Routledge. 1999. 976–978. o. ISBN 978-0-203-98283-9  
  • Trigger: Bruce G. Trigger: Understanding Early Civilizations: A Comparative Study. (angolul) Cambridge, New York: Cambridge University Press. 2003. ISBN 978-0-521-82245-9  
  • Tyldesley: Joyce Ann Tyldesley: À la découverte des pyramides d'Égypte. (franciául) Monaco: Éditions du Rocher. 2005. ISBN 978-2-268-05326-4  
  • Vermeule, Stone és Vermeule: Emily Vermeule – Zemurray Stone – Cornelius Vermeule: Aegean Gold Hoard and the Court of Egypt. (angolul) Curator: The Museum Journal, XIII. évf. 1. sz. (1970) 32–42. o. ISSN 0383-9753
  • Verner 1985: Miroslav Verner: Les sculptures de Rêneferef découvertes à Abousir [avec 16 planches]. (franciául) Bulletin de l'Institut français d'archéologie orientale, LXXXV. évf. (1985) 267–280. o.
  • Verner 2001a: Miroslav Verner: Old Kingdom: An Overview. In Donald Redford: The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt, Volume 2. Oxford: Oxford University Press. 2001. ISBN 978-0-19-510234-5  
  • Verner 2001b: Miroslav Verner: Archaeological Remarks on the 4th and 5th Dynasty Chronology. Archiv Orientální, LXIX. évf. 3. sz. (2001) 363–418. o. ISSN 0044-8699
  • Verner 2002: Miroslav Verner: The Pyramids: Their Archaeology and History. (angolul) London: Atlantic Books. 2002. ISBN 978-1-903809-45-7  
  • Verner, Callender és Strouhal: Miroslav Verner – Vivienne Callender – Strouhan Evžen: Abusir VI: Djedkare's Family Cemetery. (angolul) 1. kiadás. Prága: Cseh Egyiptológiai Intézet, Károly Egyetem. 2002. = Excavations of the Czech Institute of Egyptology, ISBN 8086277224  
  • Verner és Zemina: Miroslav Verner: Forgotten Pharaohs, Lost Pyramids: Abusir. (angolul) Fényk. Milan Zemina. 1. kiadás. Prága: Academia Škodaexport. 1994. ISBN 978-80-200-0022-4  
  • Waddell: ford. Gillan William Waddell: Manetho. (angolul) Cambridge, Massachusetts; London: Harvard University Press és W. Heinemann Ltd. 1940. = Loeb Classical Library, 350. ISBN 9780674993853  
  • Weigall: Arthur E. P. Brome Weigall: A Report on the Antiquities of Lower Nubia (the First Cataract to the Sudan Frontier) and their Condition in 1906–7. (angolul) Cambridge: Cambridge University Press. 1907. = Cambridge Library Collection, ISBN 9781108083027  
  • Wente: Edward F. Wente: Letters from Ancient Egypt. (angolul) Szerk. Edmund S. Meltzer. Atlanta: Scholars Press. 1990. = Society of Biblical Literature Writings from the Ancient World, 1. ISBN 1555404723  
  • Wildung: Dietrich Wildung: Die Rolle ägyptischer Könige im Bewußtsein ihrer Nachwelt. Teil 1: Posthume Quellen über die Könige der ersten vier Dynastien. (németül) Berlin: Verlag Bruno Hessling. 1969. = Münchner Ägyptologische Studien, 17. ISBN 978-1-58983-680-8  
  • Young: William J. Young: The Fabulous Gold of the Pactolus Valley. (angolul) Boston Museum Bulletin, LXX. évf. 359. sz. (1972) 5–13. o.


Előző uralkodó:
Menkauhór
Egyiptom uralkodója
i. e. 25. és i. e. 24. század
V. dinasztia
A fáraók kettős koronája
Következő uralkodó:
Unisz
  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap