Niuszerré

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Niuszerré
Neuszerré, Ini
előd
egyiptomi fáraó
utód
Sepszeszkaré vagy Noferefré
V. dinasztia
Menkauhór

Kettős szobor, amely fiatal és idős emberként ábrázolja Niuszerrét (Staatliches Museum Ägyptischer Kunst)
Kettős szobor, amely fiatal és idős emberként ábrázolja Niuszerrét (Staatliches Museum Ägyptischer Kunst)

Uralkodása 24–35 év az i. e. 25. század végén
Prenomen
<
ra
n
F12 s
D21
>
n.wsr-rˁ
Niuszerré
Nomen
<
K1
n
M17M17
>

ỉn.n.ỉ
Ini
Apja Noferirkaré
Anyja II. Hentkauesz
Főfelesége Reptinub
GyermekeiHamerernebti
Reputnebti
Seretnebti
Hentikauhór
Menkauhór (?)
Sírja Niuszerré-piramis
Fontosabb építkezései

Építette:

Befejezte:

A Wikimédia Commons tartalmaz Niuszerré témájú médiaállományokat.

Niuszerré (vagy Neuszerré Ini; ógörögül: Ραθούρης, átírással: Rathúrész) az ókori egyiptomi V. dinasztia hatodik uralkodója, aki 24–35 évig uralkodhatott, az i. e. 25. században. Niuszerré Noferirkaré és II. Hentkauesz fiatalabb fia és a fiatalon elhunyt Noferefré király testvére volt.[1][2] Későbbi történelmi források szerint közvetlenül testvére után ült Egyiptom trónján, de az is elképzelhető – Miroslav Verner ezt az elméletet támogatja –, hogy a kettő között rövid ideig Sepszeszkaré uralkodott, bár legfeljebb pár hétig, esetleg hónapig. (Sepszeszkaré kapcsolata mind Noferefrével, mind Niuszerrével mindmáig ismeretlen.)[3][4][5] Niuszerré trónját Menkauhór örökölte, aki Niuszerré unokaöccse és Noferefré fia lehetett.[6]

Niuszerré dinasztiája legnagyobb építője volt; Abuszírben piramist építtetett magának, két királynéjának, apjának, anyjának és bátyjának is. Ő építtette a legnagyobb fennmaradt naptemplomot, melyet az Óbirodalom idején emeltek tiszteletére; ez a Seszepibré („Ré szívének öröme”) nevet viselte. Ezzel ő volt az első uralkodó Sepszeszkaf, a IV. dinasztia utolsó királya óta, aki figyelmet fordított a gízai nekropoliszra – talán azért, hogy legitimálja uralmát a bátyja váratlan halálát követő zavaros idők után. Katonai tevékenységére kevés a bizonyíték; az egyiptomi állam továbbra is fenntartotta kereskedelmi kapcsolatait a levantei parton található Büblosszal, és bányász-, valamint kőfejtő-expedíciókat küldött a Sínai-félszigetre és Alsó-Núbiába. Uralkodása alatt nőtt a hivatalnokréteg; gyakorlatilag ekkor jelentek meg a nomarkhészek, az egyes nomoszok kormányzói, akik innentől az általuk irányított tartományokban éltek, nem a királyi udvarban.

Minden óbirodalmi fáraóhoz hasonlóan Niuszerré is rendelkezett kultusszal halála után; az ő esetében a hivatalos, államilag fenntartott kultusz évszázadokon át fennmaradt, túlélte a kaotikus első átmeneti kort, és a középbirodalmi XII. dinasztia koráig tartott. Ezzel párhuzamosan spontán módon a nép körében is megjelent kultusza; ők születéskor kapott nevén, Iniként tisztelték Niuszerrét. Ebben a kultuszában úgy fohászkodtak hozzá, mint közvetítőhöz a hívő és az istenek között. Bár kevés régészeti lelet tanúskodik róla, úgy tűnik, ez a kultusz egészen az Újbirodalom koráig folytatódott, vagyis közel 1000 évvel halála után még létezett.

Források életéről[szerkesztés]

Korabeli források[szerkesztés]

Niuszerrét számos, uralkodása idejéből származó forrás említi – több olyan lelet került elő, amelyen személyneve, uralkodói neve vagy szerehbe foglalt neve látható, esetleg nem szerepel rajtuk a neve, de igazolhatóan ebből az időszakból származnak; ezek ma a világ több múzeumában, köztük a kairói Egyiptomi Múzeumban, a Bostoni Szépművészeti Múzeumban,[7] a Brooklyni Múzeumban,[8] a Los Angeles Megyei Művészeti Múzeumban,[9] a Metropolitan Művészeti Múzeumban[10] és a Petrie Múzeumban[11][12] találhatóak. Több lelet kortársai sírjából került elő, többek közt manikűrösei, Nianhhnum és Hnumhotep, valamint magas rangú hivatalnokai, Hufuhaf, Ti, Rasepszesz, Noferefréanh és Habauptah,[13][14] valamint halotti kultuszának papjai, Nimaatszed és Kaemnofert sírjából.[15][16]

Történelmi források[szerkesztés]

Niuszerrét három ókori egyiptomi királylista is említi, mindhárom az Újbirodalom korából. Ezek közül a legkorábbi a karnaki királylista, amelyet III. Thotmesz (i. e. 1479–1425) uralkodása alatt készítettek a fáraó elődei előtti tisztelgésképpen; Niuszerré kártusba foglalt születéskori neve, az Ini itt a negyedik helyen szerepel.[17] Az abüdoszi királylistán, melyet közel 200 évvel később, I. Széthi (i. e. 1290–1279) uralkodása alatt készítettek, Niuszerré uralkodói neve a 30. helyen áll. Valószínűleg uralkodói neve állt a torinói királylista 3. oszlopának 22. sorában is; ez a dokumentum II. Ramszesz (i. e. 1279–1213) uralkodása alatt készült, de több helyen sérült, és Niuszerré neve sem olvasható rajta, de uralkodása hossza töredékesen igen; ez alapján uralma 11 és 34 év közti időszakra tehető.[18] Ő az V. dinasztia egyetlen olyan királya, akit nem említ a szakkarai királylista.[19]

Niuszerrét említi a II. Ptolemaiosz (i. e. 283–246) uralkodása alatt élt pap, Manethón is, Aegyptiaca című, Egyiptom történelmét feéjegyző művében, melynek ugyan egy példánya sem maradt fenn, de tartalma Sextus Julius Africanus és Eusebius írásaiból ismert. Africanusnál olvasható, hogy az Aegyptiaca említett egy ´Ραθούρης, azaz Rathurész nevű uralkodót, aki negyvennégy éven át ült a trónon, az V. dinasztia hatodik királyaként.[20] A Rathurész név valószínűleg Niuszerré nevének hellenizált formája.[21]

Uralkodása[szerkesztés]

Trónra lépése[szerkesztés]

Noferefré, Niuszerré bátyja rövid uralkodás után, húszas évei elején halt meg

Az egyiptológusok körében két elmélet létezik azt illetően, milyen eseménysor vezetett a dinasztia harmadik uralkodója, Noferirkaré halálától a hatodik uralkodó, Niuszerré hatalomra kerüléséig. Azon történelmi források alapján, melyek szerint Niuszerré közvetlenül követte Noferefrét, számos egyiptológus, köztük Jürgen von Beckerath és Hartwig Altenmüller úgy tartja,[22] hogy a következő sorrendben követték egymást: Noferirkaré → Sepszeszkaré → Noferefré → Niuszerré. Eszerint Noferefré az apja volt Niuszerrének, aki aztán Noferefré váratlan halála után trónra lépett.[23][24] Ez az elmélet Noferefrét Sepszeszkaré utódának tekinti, és hét év uralkodási időt ad neki, ahogyan Manethón Aegyptiacájában is áll.[20]

Ezzel az elmélettel többek közt Miroslav Verner szállt szembe 2000-ben és 2001-ben,[25][26][27] az abuszíri nekropoliszban folytatott ásatásokat követően, amelyek alapján arra a következtetésre lehetett jutni, hogy Noferefré feltételezett elődje, Sepszeszkaré valószínűleg mindössze pár hónapig uralkodott, Noferefré és Niuszerré között. Verner feltételezése szerint az uralkodók így követék egymást: Noferirkaré → Noferefré → Sepszeszkaré → Niuszerré. Ezt az elméletet alátámasztja Vernernek az a megfigyelése, hogy Noferefré és Niuszerré nagy valószínűséggel testvérek voltak, mindketten Noferirkaré és II. Hentkauesz fiai. Noferefréről tudni, hogy az uralkodópár elsőszülött fia volt;[28][29][23] egy mészkőtömbön Noferirkarét és Hentkaueszt „a király legidősebb fia, Ranofer” társaságában ábrázolják, aki a leendő uralkodóval, Noferefrével azonos.[28] Niuszerré több építési munkálatot is végeztetett II. Hentkauesz halotti templomán; a királyné itt a „Felső- és Alsó-Egyiptom két királyának anyja” címet viseli, amely azt mutatja, két fia is trónra lépett. (Részletesebben lásd a Szülei és testvérei szakaszban.) Arra is van bizonyíték, hogy Noferefré a húszas évei elején járt apja halálakor, így valószínű, hogy ő örökölte a trónt.[30] Ezek, valamint a trégészeti bizonyítékok, úgymint Noferefré piramisának elhelyezkedése, valamint az, hogy Sepszeszkarénak nem volt saját piramisa, meggyőzték Vernert arról, hogy Noferefré közvetlenül követte apját, és nagyon rövid, körülbelül két évnyi uralkodás után meghalt.[30]

Niuszerré még gyermek volt ekkor, és eszerint az elmélet szerint ellenlábasa támadt feltételezett nagybátyja, Sepszeszkaré személyében, aki talán Szahuré fia volt. Egy másik feltételezés szerint Sepszeszkaré Noferefré rövid életű fia volt,[31] vagy – ez kevésbé valószínű – a királyi családon kívülről érkezett bitorló.[32] Sepszeszkarénak mindenesetre rövid időre sikerült magához ragadnia a hatalmat. Niuszerré végül mégis trónra léphetett, de nem tudni, hogy Sepszeszkaré korai halála miatt, vagy mert a királyi család tagjai és magas rangú hivatalnokok is támogatták,[33] elsődlegesen anyja, Hentkauesz, valamint Ptahsepszesz.[29] Ez utóbbi feltételezést alátámasztja a magas státusz, amit ez a két személy élvezett – Hentkauesz halotti temploma például az uralkodókét imitálta, többek közt saját szatellitpiramist foglalt magába, és tájolása kelet-nyugati irányú volt.[34] Sírjának ezen jellemzői, valamint II. Hentkauesz szokatlan címe – mwt nỉsw(t)-bỉt(ỉ) nỉsw(t)-bỉt(ỉ), melyet eredetileg úgy fordítottak, hogy „Felső- és Alsó-Egyiptom királyának anyja, Felső- és Alsó-Egyiptom királya” – alapján egyes tudósok, köztük Verner, még azt is felvetették, hogy saját jogán is uralkodhatott.[34] Ezt a feltételezést ma már nem tartják valószínűnek, és címe fordításaként a „Felső- és Alsó-Egyiptom két királyának az anyja” örvend nagyobb elfogadottságnak. Ptahsepszesz Niuszerré alatt vezír lett,[35] feleségül vette az uralkodó lányát, és – talán ezzel összefüggésben – megkapta „A király fia” tiszteletbeli címet,[36] halála után pedig Egyiptom egyik legnagyobb magánsírjába temették el.[37] Verner és Nigel Strudwick rámutat, hogy a sír építészeti jellegzetességei,[38] például a Niuszerré saját templomában használtakhoz hasonló lótuszfejes oszlopok, a hajógödrök, valamint a sírkamra alaprajza[39][37] mind azt mutatja, milyen nagy kegyben tartotta vejét az uralkodó.[39][37][40]

Uralkodásának hossza[szerkesztés]

Történelmi és régészeti bizonyítékok[szerkesztés]

Ötödik dinasztiabeli király, valószínűleg Niuszerré töredékes szobra[8]

Manethón Aegyptiacája szerint Niuszerré 44 évig uralkodott. Az egyiptológusok ezt nem fogadják el, és körülbelül harminc évnyi uralkodási időt tulajdonítanak neki,[21] főként azért, mert kevés biztos dátum maradt fenn uralma idejéből. Az Óbirodalom idején jellemzően az abban az évben történt jelentős eseményekről nevezték el az éveket, a legjelentősebb a jószágok összeírása volt, így sok dokumentum úgy említ egy évet, hogy például „X király Y. jószágszámlálásának éve”. Niuszerré esetében a legkésőbbi említett esemény a 8. jószágszámlálás volt, ami legkésőbb a 16. évben történhetett.[41][42] A torinói királylistán Niuszerré említése sérült, uralkodásának hossza csak bizonytalanul olvasható. Alan Gardiner 1959-ben a papiruszról írt tanulmányát követően[43] több tudós, köztük 1985-ben Nigel Strudwick is 11 évnyi uralkodást tulajdonított Niuszerrének.[44] Strudwick 2005-ös, óbirodalmi szövegekről írt könyvében már más véleményen van, és 31 évnyi uralkodási időt tulajdonít neki.[45] Gardiner olvasatát később a papirusz másolatai alapján újraértékelték, és 24–25 évnyi uralkodási időt tulajdonítottak a királynak. Ezt több tudós, köztük Nicolas Grimal is elfogadják.[46] Az eredeti papirusz újabb, Kim Ryholt által végzett elemzése azt mutatja, a dokumentumon a 11–14, 21–24 és a 31–34 is szerepelhetett; az első szám 10, 20 vagy 30, utána egy vonal következik, és a papirusz megtörik, 1-es vagy 4-es szám lehet.[18][18] A tudósok, köztük Strudwick és Verner is a legutóbbit támogatják.[42] Azt, hogy Niuszerré több mint húsz évig uralkodott, a leletek is bizonyítják, amelyek viszonylag hosszú uralkodási időt támasztanak alá. Verner, aki a prágai Károly Egyetem megbízásából 1976 óta tárja fel az abuszíri nekropoliszt, főként az uralkodó számos építkezésére hívja fel a figyelmet: nem kevesebb, mint három új piramist emeltetett, további hármat befejezett, megépítette az Óbirodalom legnagyobb naptemplomát, és kisebb munkálatokra is sor került, például Menkauré sírkomplexumának felújítására.[47]

Niuszerré uralkodásának feltételezett dátumai: i. e. 2474–2444,[29][48][9] 2470–2444,[23] 2465–2435,[49] 2453–2422,[50] 2453–2420,[51] 2445–2421,[52][53][54] 2445–2414,[45] 2420–2389,[55] 2402–2374,[56][57] 2398–2388.[44] William C. Hayes egyiptológus 1978-as művében 30+2(?) évet tulajdonít neki, i. e. 2500-tól.[58]}} Az egyetlen, datálható lelet Niuszerré idejéből egy Ptahsepszesz vezír (Niuszerré vezírje és veje) sírjából származó fadarab radiokarbonos datálása; a fa i. e. 2465–2333 közti.[47][59]

Szed-ünnepe[szerkesztés]

Niuszerré szed-ünnepének reliefje, Neues Museum

Az elméletet, mely szerint Niuszerré több mint három évtizeden át uralkodott, közvetetten ugyan, de bizonyítják naptemplomában talált reliefjei, melyek szed-ünnepét mutatják. Ennek az ünnepnek a célja az uralkodó megfiatalítása volt, és általában 30 évnyi uralkodás után rendezték meg. Verner megjegyzi, hogy az ilyen jelenetek az Óbirodalom idején nagy valószínűséggel az uralkodó halotti temploma megszokott dekorációs programjának részét képezték, emiatt történelmi hitelességük kétséges; a Niuszerré szed-ünnepét ábrázoló jeleneteket nem lehet annak bizonyítékaként értékelni, hogy valóban sokáig uralkodott.[47]}} Szahuré halotti templomában például ábrázolják az uralkodót a szed-ünnepen viselt öltözékben,[60][61] de a történelmi források és a régészeti bizonyítékok is azt mutatják, kevesebb mint tizennégy évig ült a trónon.[62][55][56] Niuszerré esetében azonban a reliefek a régészeti bizonyítékokkal együtt meggyőzték a legtöbb egyiptológust, hogy a harminc évnél hosszabb uralkodási idő valós lehet, és az ábrázolások valós esemény ábrázolásai.[47]

Niuszerré szed-ünnepének reliefjei ritka bepillantást nyújtanak a rituális tevékenységekbe a szertartás során. Különösen figyelemre méltó, hogy az ünnep részeként sor került egy bárkafelvonulásra a folyón.[63][64] Ez az ünnep későbbi ábrázolásaiban vagy nem szerepelt, vagy nem maradt fenn, egészen a körülbelül ezer évvel később élt III. Amenhotep (i. e. 1390–1350 körül) idejéig.[64]

Belföldi tevékenysége[szerkesztés]

Ptahsepszesz, Niuszerré veje és vezírje

Niuszerré uralkodása alatt folytatódott a papság és a hivatalnokréteg növekedése,[29][65] amely már az V. dinasztia uralmának elején megkezdődött,[66] főleg Noferirkaré uralkodása alatt.[67] Az államszervezetben történt változásokat a címek sokszorozódása mutatja, ami újabb hivatalnoki pozíciók létrejöttére utal.[67] Ezek azt mutatják, törekedtek az államigazgatás jobb megszervezésére, mert az új címek nagyon specifikus feladatkörökre utaltak.[67]

Ahogy a hivatalnokréteg nőtt, az uralkodó hatalma lassanként gyengült, bár alattvalói szemében továbbra is élő isten maradt.[29] A helyzet egészen a Niuszerré utódját, Menkauhórt követő Dzsedkaré Iszeszi uralkodásáig súlyosbodott; ő alkalmazta az első átfogó reformokat a címek, így a közigazgatás terén.[68] Joyce Tyldesley a reformokból eredő decentralizációból kiindulva úgy véli, Dzsedkaréval kezdődött a királyi hatalom hanyatlása,[69] Nigel Strudwick és Klaus Baer szerint azonban ezek a reformok éppen reakcióként születtek a központi hivatalnokréteg növekedésére,[70] amellyel az uralkodó szerint túl nagy politikai vagy gazdasági hatalom került a kezükbe.[71][72]

A Niuszerré uralkodása alatti adminisztratív tevékenységekre két közvetlen bizonyíték létezik: az első, hogy az óbirodalmi királyi évkönyveket, melyek közül egyedül a palermói kő maradt fenn, feltételezhetően az ő uralkodása alatt írták. Ezek az évkönyvek, amelyek az I. dinasztia királyaitól kezdve évenként számolnak be az egyes királyok uralkodásának részleteiről, sérültek, így Noferirkaré uralkodásáig követhetőek az események.[73] A második bizonyíték a nomoszok (tartományok) igazgatásával kapcsoltos. Ezek már a III. dinasztia alapítója, Dzsószer idején léteztek, eredetük alighanem a Nílus-völgy predinasztikus királyságainak korába nyúlik vissza.[74] Felső- és Alsó-Egyiptom nomoszainak legkorábbi topografikus listái Niuszerré idejéből származnak,[74] és az uralkodó naptemplomában szerepel a megszemélyesített nomoszok sora.[75] Ebben az időben kezdtek a nomoszok kormányzói a nomoszukban élni, nem a királyi székhelyen.[66]

Egyiptomon kívüli tevékenysége[szerkesztés]

Kereskedelmi és bányászati expedíciói[szerkesztés]

Niuszerré buzogánnyal sújt le egy térdelő rab fejére. Relief a Vádi Magaráből

Egyiptomról északra, a levantei partvidéken fekvő Büblosszal folytatott kereskedelmi kapcsolatok, amelyek az V. dinasztia uralmának nagy része alatt fennálltak, Niuszerré uralkodása alatt is aktívnak tűnnek, mert a városból előkerült egy, a nevével ellátott hengeres alabástromváza egy darabja.[76][77]

Keleten Niuszerré legalább egy expedíciót küldött a Sínai-félszigeten lévő Vádi Magarába,[78] ahol az Óbirodalom idejében jelentős réz- és türkizbányászat folyt.[79] A hatalmas sziklarelief, amit ez az expedíció hagyott itt, ma a kairói Egyiptomi Múzeumban található (katalógusszám JE 38570.[80]) A reliefen Niuszerré, „a nagy isten, a Két Föld ura lesújt minden idegen föld beduinjára”.[80] A jobbján olvasható szöveg szerint a reliefet Thotnak szentelték, „az idegen földek urának, aki tiszta libációs áldozatokat mutat be”.[80] Ez az expedíció Ain Szuhna kikötőjéből, a Szuezi-öböl nyugati partjáról indult el, mint azt az ezen a helyen megtalált, Niuszerré nevét viselő pecsétnyomok tanúsítják.[81] A kikötőben hatalmas, homokkőbe faragott folyosókat alakítottak ki lakó- és tárolóhelyként; az egyik folyosó falán tintával írt felirat állt, amely megemlítette a Sínaira indított expedíciót, és a második jószágszámlálás évére – feltehetőleg Niuszerré negyedik uralkodási évére – datálta.[82]

Egyiptomtól délre, Alsó-Núbiában Niuszerré az Asszuán közelében lévő Gebel el-Aszr gneiszbányáit termelte ki, amely remek építőanyagot szolgáltatott épületekhez és szobrokhoz. (Az óbirodalmi gneiszszobrok legszebb példája a Hafré a sólyommal, az IV. dinasztiabeli Hafré korából.) Itteni tevékenységére egy töredékesen fennmaradt kősztélé utal, amelyen Niuszerré Hórusz-neve áll; ezt a kőfejtők melletti egyik településen találták meg.[83]

Hadászati tevékenysége[szerkesztés]

Katonai tevékenységre kevés a bizonyíték Niuszerré idejéből. William C. Hayes feltételezte, hogy pár, töredékesen fennmaradt mészkőszobor, amely megkötözött, térdelő hadifoglyokat ábrázol, és Niuszerré halotti templomából került elő,[84][85] talán arra utal, hogy büntetőhadjáratokat folytatott Líbiába, a Sínai-félszigetre és Palesztinába.[86] William Stevenson Smith művészettörténész rámutatott, hogy az ilyen szobrok a királyi templomok és masztabák szokásos díszítőelemei közé tartoztak,[84] és nem feltétlenül utalnak tényleges hadjáratokra. Hasonló szobrokat, valamint térdelő foglyokat ábrázoló kis faszobrokat találtak Noferefré,[87] Dzsedkaré Iszeszi,[88] Unisz,[89] Teti,[90] I. Pepi[91] és II. Pepi[84] sírkomplexumában, valamint Szenedzsemib Mehi vezír sírjában is.[92][93]

Főbb építkezései[szerkesztés]

Relief Niuszerré szakkarai sírjából

Amennyiben Verner elméletét fogadjuk el az V. dinasztia királyi családjáról, Niuszerré Ini hatalmas feladattal szembesült trónra léptekor: apja, anyja és bátyja piramisa is befejezetlen maradt,[94] valamint apja és bátyja naptemploma is; emellett meg kellett építenie saját és királynéi piramisát is. Niuszerré saját piramisát a befejezetlenek közvetlen közelében kezdte el építeni, Noferirkaré piramisának északkeleti sarkánál, Szahuré piramisa mellett, így minden piramisépítési tevékenység egy helyre, Abuszír déli részére összpontosult,[94] egy nagyjából 300×300 méteres területre.[95] Ez azzal járt, hogy piramisának tájolása nem illeszkedik a korábbiakéhoz, elhelyezkedése pedig korlátot szabott méretének és halotti temploma elrendezésének is.[96][97] Ez magyarázatot ad arra, hogy annak ellenére, hogy dinasztiája egyik legtovább uralkodó királya volt, Niuszerré kisebb piramist építtetett magának, mint apja; a piramis mérete inkább nagyapja, Szahuré nyughelyééhez állt közelebb.[97] A Niuszerré építkezésein dolgozó építőmesterek és kézművesek a „Niuszerré [kultusz-]helyei tartósak” nevű piramisvárosban éltek, amely valószínűleg a mai Abuszírben állt, a Szahuré és Niuszerré sírkomplexumához vezető utak között.[98]

Piramisa[szerkesztés]

Niuszerré abuszíri piramisának romjai

Niuszerré Abuszírben építtette meg Menszut Niuszerré (mn-sw.t nỉ-wsr-rˁ, „Niuszerré helyei állandóak”) nevű piramisát.[99][100][23] A kész piramist teljes egészében mészkővel borították. Magassága kb. 52 méter volt, alapjának oldalai 78,8 méteresek,[101] dőlésszöge 52 fok; összesen körülbelül 112 000 m³ kőből épült.A sírkamrát és az előkamrát jó minőségű mészkővel borították, tetejét három réteg hatalmas, 10 méteres mészkőgerenda tartotta, melyek egyenként 90 tonnát nyomtak.[97]

A piramiskomplexum annyiban szokatlan, hogy a halotti templom külső részei a komplexum délkeleti sarka felé húzódnak. Ez lehetővé tette, hogy befejezze az apja sírkomplexuma felé vezető utat, ami errefelé vezetett a Nílus-közeli völgytemplomtól a sivatag szélén álló piramisig. Niuszerré völgytemploma így azokra az alapokra épült, amelyeket apja rakatott le saját, befejezetlen völgytemplomához. Mikor elkészült, az út nyolc, papiruszforma oszloppal rendelkező oszlopos előcsarnokból indult ki, melynek padlója fekete bazaltból készült, falai vörösgránit talapzaton álló, festett domborművekkel díszített fehér mészkőből.[97] Az előcsarnok hátsó részéből indult ki a felvezető út, melynek alapját teljes egészében bazalt borította, felső részeit reliefek díszítették, melyek némelyikén a király szfinxként taposta el ellenségeit.[102] Az út mészkőkövekkel fedett volt, ezeket kékre festették és arany csillagokkal díszítették.[102] A piramishoz érve az út oszlopos udvarba torkollott, amely előtt raktárak álltak, utána pedig közvetlenül maga a halotti templom következett, amelyet a király szobra, családtagjainak ábrázolásai, valamint Niuszerrét az istenek társaságában ábrázoló jelenetek díszítettek.[102] A teljes piramiskomplexumot fal vette körül, melynek északkeleti és délkeleti sarkában egy-egy nagy, négyszögletes építmény állt. Ezeket Lehner és Verner is a későbbi egyiptomi templomokra jellemző pülónok elődjének tekinti.[103][102] A piramis mögött egy kisebb piramis állt az uralkodó ja számára.[102]

A Lepsius XXIV piramis[szerkesztés]

A Lepsius XXIV piramis romjai

Délre anyja, II. Hentkauesz piramisától Niuszerré egy királynéi piramist épített, vagy saját felesége, vagy Noferefréé számára.[104] A piramis ma Lepsius XXIV néven ismert, Karl Richard Lepsius úttörő piramislistája alapján.[105] Eredetileg 27 méter magas lehetett, alapjának oldalhossza 31.5 méter; magja mészkőből, valamint rétegezett agyaghabarcsból épült.[106]

A piramis napjainkban erősen romos állapotban van, külső fehér mészkőborítása rég eltűnt, magassága mindösszesen öt méter. Az építők által hagyott graffitók szerint a piramis Niuszerré uralkodásának második felében épült, és építését Ptahsepszesz vezír felügyelte,[106] tulajdonosa, a kirélyné neve nem ismert,[105] de feltételezhetően Reptinub volt az. A sírkamrában, melybe egyenes, észak-déli irányú folyosó vezet, fiatal nő összetört múmiáját fedezték fel. A nő kb. 160 cm magas lehetett, és 21–23 éves kora körül halt meg.[107] Nem tudni, a múmia a piramis eredeti tulajdonosáé-e, vagy későbbi; a mumifikálás módszere inkább az utóbbi lehetőségre utal.[106] A sírkamra feltárása során rózsaszín gránitszarkofág, nagyméretű kalcit kanópuszedények és kisebb temetkezési kellékek darabjait találták meg.[106]

A piramis keleti oldalán kis mellékpiramis és egy halotti templom romjait fedezték fel; mindkettő áldozatul esett kövei elhordásának, amely valószínűleg már az Újbirodalom idején megkezdődött, majd a szaiszi dinasztia (i. e. 664–525) és a perzsa uralom (i. e. 525–402) idején érte el tetőpontját, így alaprajzuk rekonstrukciójára nincs lehetőség.[106]

A Lepsius XXV piramis[szerkesztés]

A Lepsius XXV piramis romjai

A ma Lepsius XXV néven ismert romok nem egy, hanem két, egymás melletti sírra utalnak, amelyeket egyetlen épületként építettek meg az abuszíri nekropolisz délkeleti szélén. Ez a különleges épület, amelyet Verner „kettős piramisnak” nevezett el, az egyiptomiak számára „A két őrködő” néven volt ismeretes (rs mr.wỉ, „az éberek / figyelők / őrködők”, kettős számban).[108] A két piramis romokvan áll; a keletinek az alapja 27.7×21.5 méter, a nyugatié 21.7×15.7 méter, falaik dőlésszöge 78 fok. Ez azt jelenti, hogy az épület jobban hasonlított két masztabára, mint két piramisra,[104] olyannyira, hogy Dušan Magdolen felvetette, hogy a Lepsius XXV nem piramis, hanem masztaba.[109] Az építmény további jellegzetessége, hogy nem tartozik hozzá halotti templom,[104] ehelyett a keleti sírhoz kis áldozati kápolna tartozik, amelyet díszítetlen mészkőből építettek, és a sírépítményen belül helyezkedik el. Mennyezete elérte az ötméteres magasságot. A feltárások során kis papiruszdarabok kerültek elő, rajtuk áldozati listákkal, valamint egy egyszerű köntöst viselő nő alabástromszobrának töredékei. A sírkamrában nyomokban fellelhetőek voltak a sír női tulajdonosának maradványai, valamint pár temetkezési kelléke.[104] A nyugati sír a keleti után épült, és úgy tűnik, szintén egy nő temetkezési helyéül szolgált. A cseh ásatások során felfedezett graffitók szerint az épület minden valószínűség szerint Niuszerré uralkodása alatt épült, tulajdonosai talán a tágabb királyi család utolsó olyan tagjai közé tartoztak, akiket Abuszírben temettek el, mert Niuszerré utóda, Menkauhór elhagyta ezt a nekropoliszt.[104]

Naptemploma[szerkesztés]

Ludwig Borchardt rekonstrukciós rajza a Seszepibréről, középen nagy obeliszkkel[110]
A vörösgránit bejárati csarnok kőtömbjei Niuszerré titulatúrájával; valószínűleg naptemplomából, ma az Egyiptomi Múzeumban

Niuszerré volt az utolsó előtti egyiptomi uralkodó, aki naptemplomot építtetett. Az építkezéssel olyan hagyományt folytatott, amit még Uszerkaf kezdett meg, és amely tükrözte kultuszának elsődleges fontosságát az V. dinasztia idején. Az ebben az időszakban épült naptemplomok ugyanarra a szerepre voltak hivatottak Ré kultuszában, mint a piramisok a királyéban: a napisten halotti templomaként szolgáltak, ahol végbemehetett az istenség újjászületése és megújulása, amelyre szükség volt a világ rendjének fennmaradásához. A templomban elvégzett szertartások így elsődlegesen Ré teremtő funkciójával, illetve az uralkodó apjaként betöltött szerepével foglalkoztak. Élete során az uralkodó legbizalmasabb hivatalnokait nevezte ki a templom vezetésére; ők így részesülhettek a templom bevételéből, és biztosítva volt hűségük a király iránt. Az uralkodó halála után a naptemplom bevétele a piramiskomplexumé lett és a halotti kultusz fenntartását szolgálta.[111]

Niuszerré naptemploma Abu Gorábban áll, Abuszírtől északra, az épülettípus legnagyobb és legjobb állapotban fennmaradt példájaként,[23] ami alapján egyes egyiptológusok, köztük von Beckerath, Niuszerré uralkodására teszik a napkultusz csúcsát.[112] Grimal ezt eltúlzottnak tartja.[113] A templomot az ókori egyiptomiak Seszepibré (šsp-ỉb-rˁ) néven ismerték,[99] melynek lehetséges fordításai „Ré szívének öröme”,[23] „Ré kedvenc helye”,[114] „Ré öröme”[115] vagy „Rének kedvező hely”.[100] Niuszerré temploma érdekes módon először vályogtéglából épült meg, csak később építették újjá kőből.[115] A hasonló építmények közül ez az egyetlen, amelyik így épült (Lehner megjegyzi, hogy Uszerkaf naptemploma hasonló átalakuláson ment keresztül, de kisebb mértékben,[115] Grimal és von Beckerath viszont hangsúlyozza a Seszepibré egyediségét ebben a tekintetben.)[113][112][113][112] Ennek köszönhetően építészeti elemei és reliefjei nagy része a mai napig megmaradt.[113][116] Az újjáépítés pontos oka tisztázatlan, de Lehner felvetette, hogy köze lehet az uralkodó szed-ünnepéhez, vagy a naptemplomokkal kapcsolatos ideológia valamiféle fejlődéséhez.[115]

Niuszerré naptemplomának oltára

A templom bejárata a keleti oldalán nyílt, hosszú út vezetett hozzá egy Nílus melletti völgytemplomból. A völgytemplom nagyrészt a fenti templom kapujaként szolgált, és sárga mészkővel borított vályogból épült, oszlopos előcsarnokból állt.[115] Maga a naptemplom nagy, négyszögletes udvarból állt, amelynek keleti oldalán öt gránitkapu nyílt. Az udvar közepén oltár állt, amely ma is látható; öt hatalmas alabástromtömbből készült, melyek egyike Ré nevének hieroglifáját formázta, a másik négy pedig a hotep hieroglifát. Elrendezésüknek köszönhetően a négy égtáj felől nézve a Ra hotep, „[Legyen] Ré elégedett” szöveget adták ki.[117][114] A hotep másik jelentése „áldozat” vagy „áldozati asztal”, így maga az oltár is áldozati asztal volt Rének.[118]

A nagy udvar nyugati végében hatalmas obeliszk állt, amely szintén Ré szimbóluma. Húsz méter magas talapzata mészkőből készült, alapjánál vörösgránit borítással; dőlt oldalai vannak és négyszögletes teteje, mintha csonka piramis lenne. A rajta álló obeliszk 36 méter magas,[118] és teljes egészében mészkőből készült.[115] Az obeliszk talapzatához kapcsolódik az „évszakok kápolnája”, amelynek díszítése az egyes évszakokban zajló emberi tevékenységeket ábrázolja. A templomot számos jó minőségű relief díszíti, amelyek Niuszerré szed-ünnepét ábrázolják.[119][115]

Általa befejezett és restaurált épületek[szerkesztés]

Noferirkaré piramiskomplexuma[szerkesztés]

Noferirkaré abuszíri piramisa

Noferirkaré piramisát sokkal nagyobbra tervezték, mint az őt megelőző V. dinasztiabeli uralkodókét: alapjának oldalát 105 méteresre, magasságát 72 méteresre. Haláláig a piramis nagy része elkészült ugyan, de a külső mészkőborítás még hiányzott, és a hozzá kapcsolódó halotti templomot is meg kellett építeni. Fia, Noferefré megkezdte a piramis mészkőborítását, és lerakta egy kőtemplom alapjait is a piramis keleti oldalán, de apjuk piramiskomplexumát teljes egészében csak Niuszerré fejezte be.[120] Niuszerré szűkmarkúbban látott hozzá, mint bátyja; a mészkőborítás befejezéséről teljesen lemondott, a templomot pedig olcsóbb építőanyagokkal fejezte be, mint amilyeneket általában használtak az ilyen épületekhez, a falak mészkő helyett vályogtéglából épültek, a padló vert agyagból készült.[121] A templom külső része oszlopos előcsarnokból és oszlopos udvarból állt, minden oszlop fából készült a szokásos gránit helyett.[121] A templomot és a piramist vályogtéglafal vette körül. Valószínűleg anyagi okai voltak, hogy a piramis lábánál álló halotti templomhoz vezető út sosem készült el, mellékpiramis sem épült, és a völgytemplom is befejezetlen maradt.[122] Így Noferirkaré halotti kultuszának papja a templom területén élt, vályogtéglából és nádból épült épületekben, nem pedig a Nílus-völgyhöz közelebb fekvő piramisvárosban.[122]

Noferefré piramisa[szerkesztés]

Noferefré befejezetlen piramisa

Noferefré piramisának építése még épp csak megkezdődött, mikor a fiatal uralkodó húszas évei elején meghalt. Mikor Niuszerré trónra lépett, bátyja piramisa belső magvának csak az első lépcsője volt készen. Feltehetőleg a piramis közepén, nagy, nyílt gödörben kialakított belső helyiségek is befejezetlenül álltak. Niuszerré sietve fejezte be a piramist,[123] stilizált ősdombbá alakította, amely masztabára hasonlított: a már meglévő réteg falait mészkővel borította, tetejét a helyi sivatagból vett agyaggal és kővel töltötte ki.[124] A hozzátartozó halotti templomot, amelyá ekkor még csak egy kicsi, valószínűleg a rövid ideig uralkodó Sepszeszkaré által épített kis kőkápolnából állt,[22] Niuszerré fejezte be.[97] A vályogtéglából épült templom a piramis teljes, 65 méteres hosszában elnyúlik, és itt található a legrégebbi oszlopos csarnok Egyiptomban; tetejét faoszlopok támasztják alá. A csarnokban az elhunyt uralkodó nagy, fából faragott szobra állt.[97] Niuszerré emellett raktárhelyiségeket is épített a csarnok északi végébe, keletre pedig az ún. „késszentély”-t, ahol az áldozati állatokat rituálisan levágták. A templombejáratot oszlopos udvar egészítette ki, melyben két kő- és 24 faoszlop állt.[97]

II. Hentkauesz piramiskomplexuma[szerkesztés]

Hentkauesz halotti templomának romjai

Niuszerré anyjának, II. Hentkauesznek a piramisán és halotti templomán már férje uralkodása alatt megkezdődtek a munkálatok, de a tizedik uralkodási évben leálltak;[34] ekkor még csak a piramis belső magja volt készen.[125] Tizenkét évvel később[126] Niuszerré újrakezdte a munkálatokat a síron, és nagy erőfeszítéssel sikerült az építkezés jelentős részét elvégezni.[127][128][129] Motivációja főleg az lehetett, hogy legitimálja uralkodását Noferefré korai halálát követően, mikor Sepszeszkaré talán vetélytársa lehetett.[130]

A piramis Abuszírben található, Hentkauesz férje, Noferirkaré piramisa mellett.[127] Az elkészült piramis 17 méter magas volt, alapjának oldala 25 méter, dőlésszöge 52 fok.[34] A sírkamrában valószínűleg vörösgránit szarkofág állt. A piramisból mára négy méter magas törmelékhalom maradt.[126]

A királyné halotti temploma, amely a piramis keleti oldalán áll,[126] Niuszerré alatt több átépítésen is átesett, a legelső során követ használtak építőanyagként, a legutolsó során már csak vályogtéglát.[127] A ma teljesen romos templom, úgy tűnik, az uralkodók halotti templomainak mintájára épült,[129] többek között mellékpiramis is tartozott hozzá,[131] tájolása kelet-nyugati volt.[34] A templom adminisztrációs szempontból legalább részben független volt Noferirkaré templomától,[132] de bizonyos szertartások közösen zajlottak.[133] A templom a VI. dinasztia végén, Hentkauesz halála után körülbelül háromszáz évvel még működött.[34]

Menkauré völgytemploma[szerkesztés]

A 2012–15-ös régészeti feltárások fényt derítettek rá, hogy Niuszerré építési munkálatokat folytatott Menkauré völgytemplomán; erről számos, Niuszerré szerehjét magán viselő pecsétlenyomat tanúskodik, melyet ezen a helyen találtak.[134][57] Ezekkel a munkálatokkal lezárul az a Sepszeszkaf uralkodását követő hosszú időszak, melynek során a gízai nekropoliszra nem fordult figyelem az uralkodó részéről.[57] Menkauré völgytemploma mellett Niuszerré érdeklődést mutatott Hafré piramisvárosának igazgatása iránt is, és felélesztette Menkauré, valamint leánya, I. Hentkauesz királyné kultuszát.[135] Mark Lehner szerint ez a királyné, aki ugyanazt a nevet viselte, mint Niuszerré anyja, és hozzá hasonlóan két uralkodónak adott életet, genealógiai kapcsolatot biztosított Niuszerrének negyedik dinasztiabeli elődeivel.[136] John Nolan úgy véli, a két Hentkauesz királyné hasonló nevét és pozícióját szándékosan hangsúlyozta Niuszerré, hogy legitimálja uralmát a Noferefré halálát követő zavaros idők után.[137]

Menkauré völgytemplomában Niuszerré kibővítette a keleti épületrészt, amelyhez két sor alabástromoszlopot épített,[134] valamint újjáépítette a főbejáratot, és megújította a völgytemplomtól a magasan fekvő templomig vezető utat.[138] Mark Lehner feltételezése szerint Niuszerré ennek a templomnak a belső részét is kibővítette:[139][140] négyszögletes alaprajzú előkamrát épített hozzá, egy központi oszloppal.[134]

Uszerkaf naptemploma[szerkesztés]

Uszerkaf, az V. dinasztia alapítója volt az első uralkodó, aki templomot építtetett Rének Abu Gurobban. A Nehenré („Ré erődje”) nevű templomot három uralkodó építette, négy fázisban. Uszerkaf négyszögletes templomkörzetet építtetett, közepén dombbal. Szahuré[141] vagy Noferirkaré[142] a domb helyén talapzaton álló gránitobeliszket emelt, tövében két szentéllyel, melyekben szobor állt. Az építés utolsó két fázisára Niuszerré uralma alatt került sor. Ekkor előbb egy belső, mészkőfallal körülvett körzetet hoztak létre az eredeti udvarban, valamint bővítették a külső falat, és vagy befejezték, vagy teljes egészében a semmiből építették fel a völgytemplomot. Az utolsó építési fázisban Niuszerré vályogtéglával vette körül a belső körzetet, a középső udvarba oltárt és öt kőpadot tett, valamint újabb épületrészt emelt a templomhoz.[142]

Szatet temploma[szerkesztés]

Elephantiné szigetén, Egyiptom déli részén már legalább a predinasztikus kor (i. e. 3200) óta állt egy templom, melyet Szatetnek, a Nílus áradásait megszemélyesítő istennőnek emeltek. Ezt a templomot a korai dinasztikus kortól kezdve többször is bővítették, az V. dinasztia korában pedig, feltehetőleg Niuszerré uralma alatt, ismét újraépítették. A szentély padlója alatti áldozati lerakatból előkerült egy fajanszplakett, rajta Niuszerré nevével.[143] Ebből a lerakatból sajnos nem derül ki a lelet eredeti kontextusa; a plakett díszíthette a templom falát, de az is lehet, hogy alapítási lerakat része volt a templom újjáépítésekor.[143]

Családja[szerkesztés]

A trónon ülő II. Hentkauesz mázas reliefje Náprstek Múzeum

Szülei és testvérei[szerkesztés]

Niuszerré anyjának kiléte teljes bizonyossággal ismert: II. Hentkauesz királyné volt az, akinek halotti templomában egy töredékesen fennmaradt relief együtt ábrázolja őt fiával, Niuszerrével és annak családjával.[144][145][146] Ez a relief Hentkaueszt és Niuszerrét azonos méretben ábrázolják.[145] Ebből következően Niuszerré apja majdnem teljesen biztos, hogy Noferirkaré, aki II. Hentkauesz férje volt.[147] Ezt az is bizonyítja, hogy Niuszerré piramisa Noferirkaré piramisa mellett épült Abuszírben, emellett Niuszerré halotti temploma építésekor felhasználta Noferirkaré befejezetlen épületeinek építőanyagát.[148]

Niuszerrének legalább egy testvére ismert teljes bizonyossággal: Noferefré, aki Noferirkaré és II. Hentkauesz fia volt, így Niuszerré bátyja.[149] Mivel Sepszeszkaréról nem tudni, milyen rokonsági fokban állt Niuszerrével, lehet, hogy ő is a testvére volt,[150] de a vezető elmélet szerint Szahuré fia volt és Niuszerré nagybátyja. Végül még egy lehetséges fivére,[151] feltehetőleg öccse[152] ismert: Irienré, aki az általában nemesemberként vagy örökös hercegként fordított Iri-pat címet viseli, ami igen magas rangra utal.[153] Irienrének a királyi családhoz fűződő kapcsolatára az utal, hogy halotti kultusza és anyjáé egyaránt II. Hentkauesz templomához kötődött.[154][155]

Feleségei és leányai[szerkesztés]

A feltehetőleg Niuszerré egyik felesége számára épült Lepsius XXIV piramis bejárata

Az abuszíri nekropolisz déli végében álló két kis piramis arra utal, Niuszerrének legalább két felesége volt.[105] A ma Lepsius XXIV és Lepsius XXV néven ismert piramisok romos állapotban vannak, tulajdonosuk nem állapítható meg.[105] Egyikük Reptinub lehetett,[156] Niuszerré egyetlen ismert felesége. Létezését és Niuszerréhez fűződő kapcsolatát egy töredékesen fennmaradt alabástromszobor bizonyítja[157] (ma Berlinben található (katalógusszám 17438.[158]), amely Niuszerré piramiskomplexumának völgytemplomából került elő.[158][159] Ptahsepszesz vezír sírjában egy relief darabjain fellelhetőek egy királyné címei, melyek azonosak Reptinub címeivel, így feltehetően őrá utalnak, bár maga a név nem maradt fenn.[160][161][159]

Niuszerrének és Reptinubnak valószínűleg volt egy lánya, Hamerernebti,[149][23] aki „a király leánya” címet viseli, és a befolyásos Ptahsepszesz vezírhez ment feleségül.[162][163] Hogy valóban az ő lányuk volt, egyelőre csak feltételezés.[160] Arra, hogy Reptinub volt Hamerernebti anyja, egyedül Ptahsepszesz sírjának reliefjei utalnak.[164][160][165] Hartwig Altenmüller szerint Niuszerrének két további leánya is lehetett, akiket szerinte Niuszerré piramisa közelében temettek el.[23] 2017-ben a Miroslav Bárta vezetésével dolgozó csapat Abuszír déli részén felfedezte Niuszerré eddig nem ismert leánya, Seretnebti sírját. A hercegnő férje fontos hivatalnok volt, akinek neve nem maradt fenn. Bárta szerint ez a fajta házasság tükrözi az egyiptomi elit növekvő nepotizmusát és a királyi hatalom folyamatos gyengülését.[166]

Fiai[szerkesztés]

Niuszerrének legalább egy fia született, akinek neve ismeretlen, de számos relieftöredék ábrázolja piramiskörzete halotti templomában.[167][168][159] Az iri-pat és „a király legidősebb fia” cím mellett valószínűleg viselte a „felolvasópap”[169] és a „Min sema-papja” címeket is.[170][171] Bár neve nem maradt fenn, Michel Baud észrevétele szerint az egyik relieftöredéken a r[é] szó látható, ami talán a herceg nevének részét képezte. Ez azt jelzi, hogy ez a herceg nem azonos Menkauhórral, Niuszerré utódjával.[172]

Pontosan nem ismert, milyen kapcsolat állt fenn Niuszerré és az őt követő Menkauhór között, de III. Hentkauesz 2015-ben felfedezett masztabájában közvetett bizonyíték utal arra, hogy Menkauhór Noferefré fia volt, így Niuszerré unokaöccse, nem fia.[173] Hentkaueszt a sír építői „a király feleségének” és „a király anyjának” nevezik. Tekintve, hogy a sír közel helyezkedik el Noferefré piramisához, valószínű. hogy ez az uralkodó volt Hentkauesz férje.[174][175] Mivel Hentkauesz egy király anyja is volt, Niuszerré pedig Noferefré fivére volt, nem a fia, a kérdéses fiú nagy valószínűséggel Menkauhór volt, aki így nagybátyját követte a trónon.[173]

A trónutódlás mindenesetre problémamentesen zajlott; Niuszerré anyja, II. Hentkauesz sírkomplexumából előkerült egy pecsét, melyen Niuszerré és Menkauhór neve is szerepel,[176][177] egy további pecséten pedig Niuszerré neve a Menkauhórt követő Dzsedkaré nevével szerepel együtt.[178][177] Ezek legalábbis arra utalnak, hogy Menkauhór és Dzsedkaré nem ellenségként tekintettek Niuszerrére.[179][180][181]

Öröksége[szerkesztés]

Niuszerré ismeretlen lelőhelyről előkerült kis, 65 cm magas szobra, ma az Egyiptomi Múzeumban (katalógusszám CG 38).[182]

Niuszerré a halála után halotti kultuszban részesült. A „halotti kultusz” fogalma alatt két különböző típusba sorolható kultikus tevékenységeket értünk. Az egyik a hivatalos kultusz, ami a király halotti épületegyüttesében zajlott, és amelyet a még az uralkodása alatt adományozott mezőgazdasági területek jövedelméből tartottak fenn. Ez a kultusz az Óbirodalom végéig volt a legaktívabb, de még legalább a középbirodalmi XII. dinasztia koráig tartott,[183] ekkori a legkésőbbi ismert szöveg, amelyben említik Niuszerré halotti komplexumának egyik papját.[184] Az ezt követő időkben Niuszerré hivatalos kultusza gyakorlatilag a királyi ősök kultuszára redukálódott, az istenek kultusza egy korlátozottabb formájára,[185] amelyet az jellemzett, hogy szobrokat állítottak és listákat állítottak össze a tiszteletben részesítendő uralkodókról.[186]

A hivatalos kultusz mellett privát kultusza is létezett a magánszemélyek körében, akik Niuszerrét közvetítőnek tekintették az istenek és a hívők között.[185] Ez a népi kultusz spontán módon alakult ki, talán azért, mert Niuszerré piramisa közel állt Memphiszhez; az uralkodóra itt személynevén, Iniként utaltak,[187] maga a kultusz pedig feltehetően invokációkból állt, valamint abból, hogy áldozatokat mutattak be a király szobra előtt vagy halotti templomában.[185] Így ennek a kultusznak a régészeti nyomait nehéz feltárni,[188] ugyanakkor Niuszerré különleges státusza jelen van egyes áldozati formulákban, ahol az ő nevét idézik meg, valamint a főleg középbirodalmi névadási gyakorlatban, mikor az Ini név gyakran fordult elő nevek elemeként (Inhotep, Inemszaf, Inanhu).[189] Bár Niuszerré tisztelete eredetileg Abuszírre, Szakkarára és környékére volt jellemző,[185] végül akár Egyiptom határsain túl is elterjedhetett, a Sínai-félszigetre, Bübloszba és Núbiába, ahol kerültek elő kultikus kontextusból olyan szobor-, edény- és sztélétöredékek, melyeken Niuszerré neve állt.[190]

Az Óbirodalom idején[szerkesztés]

Az Óbirodalom idején Niuszerré halotti kultuszát az uralkodása alatt alapított mezőgazdasági birtokok jövedelméből tartották fenn.[191] Némelyik ilyen birtok neve fennmaradt egys szakkarai sírok vagy Niuszerré halotti temploma falain,[191] köztük az „Ini ösvénye” (mṯn-ỉnỉ)[192] és az „Ini áldozatai” (ḥtp.wt-ỉnỉ.)[193] Ismert a király több hut-birtoka is, amely a halotti templom földbirtokaiból áll:[194] a „Hathor azt kívánja, Niuszerré éljen” (ḥwt nỉ-wsr-rˁ mr ḥwt-ḥr ˁnḫ nỉ-wsr-rˁ),[195] a „Hórusz azt kívánja, Niuszerré éljen” (ḥwt nỉ-wsr-rˁ mr ḥr ˁnḫ nỉ-wsr-rˁ),[196]}} a „Básztet azt kívánja, Niuszerré éljen” (ḥwt nỉ-wsr-rˁ mr b3stt ˁnḫ nỉ-wsr-rˁ)[197] és a „Ptah azt kívánja, Niuszerré éljen” (mr ptḥ ˁnḫ nỉ-wsr-rˁ).[198] A piramiskomplexumban és Niuszerré naptemplomában szolgáló papok közül többet is ismerünk sírjából, egészen a VI. dinasztia végéig; ez mutatja, hogy a hivatalos halotti kultusz az Óbirodalom korában végig fennmaradt.[188]

Niuszerré emellett ebben a korban legalább két utóda részéről megkülönböztetett figyelemben részesült: Dzsedkaré Iszeszi vagy befejezte, vagy felújíttatta halotti templomát (erre egy töredékes felirat utal, melyben Dzsedkaré kijelenti, hogy munkálatokat végeztetett Niuszerré templomában; a kőtömb, melyen a felirat áll, jelenleg Berlinben található, katalógusszám: 17933[199][200]), II. Pepi pedig egy ajtókeretet állíttatott Niuszerré naptemplomában, melynek felirata említi első szed-ünnepét, valamint Niuszerrét; ezzel hangsúlyozni akarta kapcsolatát állítólagos ősével.[200] Az ajtókeret töredékei ma szintén Berlinben találhatóak (katalógusszám 17934).[201]

Az első átmeneti korban[szerkesztés]

Egy uralkodó, valószínűleg Niuszerré feje nemesz-kendőben[9]

Niuszerré egyike annak a kevés óbirodalmi uralkodónak, akiről bizonyított, hogy a halotti kultusza a kaotikus első átmeneti korban is megszakítás nélkül folytatódott – Jaromir Malek szerint Niuszerré és Teti az egyedüli óbirodalmi uralkodók, akiknek kultusza ebben az időszakban is létezett.[202] Antonio Morales Uniszt is közéjük sorolja,[187] Malek azonban vitatja ezt, mert úgy véli, Unisz kultuszát csak felélesztették a Középbirodalom idején, nem maradt fenn folyamatosan.[203] Két pap, I. és II. Herisefhotep sírja kifejezetten említi szerepüket és kötelezettségeiket Niuszerré kultuszában, ami tanúsítja a hivatalos halotti kultusz fennmaradását.[204] A két Herisefhotepet Malek némi valószínűséggel a XI. dinasztia végére, azaz a Középbirodalom elejére datálja,[205] de nem zárja ki, hogy korábban, az első átmeneti korban éltek.[206]

Niuszerrét a köznép gyakorlatilag istenítette, népi kultusza a hivatalossal párhuzamosan fennmaradt az egész időszakban, mint arról egy Ipi nevű személy sírja tanúskodik: Ipi kifejezi vágyát, hogy „megigazuljon Ini előtt” (ỉm3ḫw ḫr ỉnỉ).[207] Ebben a kifejezésben Niuszerré olyan szerepet tölt be, ami általában az istenek számára volt fenntartva.[207] Niuszerré státuszának hasonló jelzői előfordulnak a korai középbirodalmi sírokban, például egy Inhotep nevű személy koporsóján, ahol Inhotep kijelenti, hogy „megigazul Ozirisz, az élet ura és Ini, a hódolat ura előtt” (ỉm3ḫ(w) ḫr wsỉr nb ˁnḫ ỉnỉ nb ỉm3ẖ).[208]

A Középbirodalom idején[szerkesztés]

Az újbirodalmi III. Thotmesz idejében készült karnaki királylista részlete; Niuszerré a felső sorban a negyedik ülő király.

A Középbirodalom idején Niuszerré hivatalos kultusza hanyatlásnak indult. Az ebből a korból ismert leletek az I. Szenuszert idején a karnaki templomon végzett munkálatokból származnak; Szenuszert több szobrot állított Ámon és a királyi ősök kultuszának, ehhez kapcsolódóan óbirodalmi uralkodóknak,[186] közülük legalább egyet Niuszerrének. (A szobor töredékesen maradt fenn, alsó része ma a kairói Egyiptomi Múzeumban található CG 42003 katalógusszám alatt, a felső pedig a New York állambeli Rochester Memorial Art Galleryben, 42.54-es katalógusszám alatt.[209] Lehetséges, hogy Karnakból származik az a Niuszerrét ábrázoló fekete gránitszobor is, amelynek csak az alsó fele maradt fenn, és ma a British Museumban található, BM EA 870 katalógusszámmal.[210]) Ugyanakkor a XII. dinasztia alatt számos óbirodalmi halotti templomot lebontottak építőanyagaiért, melyeket túlnyomórészt I. Amenemhet piramiskomplexumához, valamint I. Szenuszert piramiskomplexumához használtak fel újra.[185] Ebben az időben élt az utolsó pap, aki Niuszerré hivatalos kultuszát szolgálta, egy bizonyos Inhotep.[204] Mindez arra utal, ebben az időben lanyhult a királyi figyelem, amely az óbirodalmi uralkodók államilag finanszírozott halotti kultuszára irányult.[185]

Az Újbirodalom idején[szerkesztés]

Niuszerré népi kultusza, amely a korábbi időkre jellemző volt, hatott az Újbirodalom idején fennálló kultuszokra. Ennek legjobb példája a karnaki királylista, amelyet III. Thotmesz idejében állítottak össze azzal a céllal, hogy tisztelegjenek egyes királyi ősök előtt; itt Niuszerré neve Iniként szerepel, kártusban, ami szokatlan, mivel a kártusok itt többnyire a király uralkodói nevét tartalmazzák, nem a születésit. Valószínű, hogy azért Iniként említik, mert ezen a néven tisztelték és istenítették.[17]

Később, a XIX. dinasztia idején a memphiszi Ptah-templomban óbirodalmi uralkodók szobrai kerültek egy rejtekhelyre, köztük Niuszerré egyik szobra is. Ezt azt mutatja, egészen eddig használták őket kultikus célokra.[211] Ezzel egyidőben kiterjedt felújítási munkálatok zajlottak Abuszírben és Szakkarában II. Ramszesz fáraó fia, Haemuaszet vezetésével, többek között Niuszerré naptemplomán is.[212]

A harmadik átmeneti korban[szerkesztés]

A harmadik átmeneti kor végén az óbirodalmi halotti templomok iránt ismét feltámadt az érdeklődés, főként az archaizáló stílusnak köszönhetően, melyet a XXV. dinasztia uralkodói előnyben részesítettek.[213] Főként Taharka fáraóra volt jellemző, hogy a Gem-Aton nevű karnaki Ámon-templomban végzett felújítási munkálatai során reprodukálta itt Szahuré, Niuszerré és II. Pepi templomainak reliefjeit.[213]

Titulatúra[szerkesztés]

A fáraók titulatúrájának magyarázatát és történetét lásd az Ötelemű titulatúra szócikkben.
Hórusz-név
G5
Q1X1
F34
N16
N16
Srxtail2.svg
st-ỉb-t3.wỉ
Szetibtaui
„A Két Föld kedvence” (szó szerint: „szívének helye”)[214]
Nebti-név
G16
Q1X1
F34
nb.tỉ-st-ỉb
Nebtiszetib
„A Két Úrnő kedvence” (szó szerint: „szívének helye”)[214]
Arany Hórusz-név
G8
R8 G5
S12
bỉk-nbw nṯr.ỉ
Bik-nebu neteri
„Az isteni Arany Sólyom”[215]
Felső‑  és Alsó‑Egyiptom királya
M23L2
Hiero Ca1.png
ra
n
F12 s
D21
Hiero Ca2.png
n.wsr-rˁ
Niuszerré
erejével rendelkező”[216]
„Ré erejéhez tartozó”[215]
Ré fia
G39N5
 
Hiero Ca1.png
K1
n
M17
Hiero Ca2.png
ỉn.n.ỉ
Ini
fordítás bizonytalan, valószínűleg becenév;[217]
„A késlekedő” (túlhordott terhességnél)
„[Bozontos] szemöldökű”

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Nyuserre Ini című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források és jegyzetek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Baud 1999a 234. o.
  2. Baud 1999a 335. o.
  3. Verner 2000
  4. Verner 2001a
  5. Verner 2001b
  6. Czech expedition discovers the tomb of an ancient Egyptian unknown queen. cuni.cz. (angolul) Prága: Károly Egyetem (2004. máj. 19.) (Hozzáférés: 2019. jún. 29.)
  7. Boston Museum of fine Arts 2016.
  8. a b Brooklyn Museum 2016.
  9. a b c LACMA 2016.
  10. Metropolitan Museum of Art 2016.
  11. Petrie Museum 2016, UC11103.
  12. Digital Egypt for Universities 2016.
  13. Mariette 1885, 294–295. o.
  14. de Rougé 1918, 89. o.
  15. Mariette 1885, 242–249. o.
  16. de Rougé 1918, 88. o.
  17. a b Morales 2006, 320. o.
  18. a b c Ryholt 1997, 13. o.
  19. Mariette 1864, pl. 17.
  20. a b Waddell 1971, 51. o.
  21. a b Verner 2001a, 401. o.
  22. a b Baker 2008, 427–428. o.
  23. a b c d e f g h Altenmüller 2001, 599. o.
  24. von Beckerath 1999, 56–59. o.
  25. Verner 2000.
  26. Verner 2001a.
  27. Verner 2001b.
  28. a b Verner 1985, 282. o.
  29. a b c d e Verner 2001b, 589. o.
  30. a b Verner 2000, 589. o.
  31. Krejčí, Arias Kytnarová & Odler 2015, 40. o.
  32. Verner 2000, 596–597. o.
  33. Verner 1980b, 266–267. o.
  34. a b c d e f Lehner 2008, 146. o.
  35. Baud 1999b, 451. o.
  36. Verner & Zemina 1994, 189. o.
  37. a b c Strudwick 1985, 89. o.
  38. Verner & Zemina 1994, 180. o.
  39. a b Verner 1976, 672. o.
  40. Brovarski 2001, 12. o.
  41. Verner 2001a, 416. o.
  42. a b Hornung 2012, 484. o.
  43. Gardiner 1959.
  44. a b Strudwick 1985, 3. o.
  45. a b Strudwick 2005, xxx. o.
  46. Grimal 1992, 77. o.
  47. a b c d Verner 2001a, 404. o.
  48. Hawass & Senussi 2008, 10. o.
  49. Encyclopædia Britannica 2016.
  50. Clayton 1994, 60. o.
  51. Ziegler 2007, 215. o.
  52. Malek 2000a, 100. o.
  53. Rice 1999, 141. o.
  54. Van de Mieroop 2011, 55. o.
  55. a b von Beckerath 1999, 283. o.
  56. a b Hornung 2012, 491. o.
  57. a b c Nolan 2012, 3. o.
  58. Hayes 1978, 58. o.
  59. von Beckerath 1997, 56. o.
  60. Borchardt 1913, Blatt 45.
  61. Richter 2013.
  62. Rice 1999, 173. o.
  63. Bissing, Kees & Borchardt 1905–1928, vol. 2: pl. 15 p. 38; vol. 3: pl. 9 p. 193, pl. 10 pp 198 & 201–204.
  64. a b Brovarski 2001, 98. o.
  65. Strudwick 1985, 338. o.
  66. a b Altenmüller 2001, 597. o.
  67. a b c Strudwick 1985, 337. o.
  68. Strudwick 1985, 339. o.
  69. Tyldesley 2005, 238. o.
  70. Strudwick 1985, 340. o.
  71. Strudwick 1985, 341. o.
  72. Baer 1960, 297 & 300. o.
  73. Wilkinson 2000, 1. o.
  74. a b Grimal 1992, 58. o.
  75. Van de Mieroop 2011, 65. o.
  76. Dunand 1939, 280. o.
  77. Porter, Moss & Burney 1951, 390. o.
  78. Hayes 1978, 67. o.
  79. Mumford 1999, 875–876. o.
  80. a b c Strudwick 2005, text 58.
  81. Tallet 2015, 41 & 60. o.
  82. Tallet 2015, 39. o.
  83. Shaw 2003, 451. o.
  84. a b c Smith 1949, 58. o.
  85. Hayes 1978, 115. o.
  86. Hayes 1978, 66. o.
  87. Verner & Zemina 1994, 146–147 & 148–149. o.
  88. Porter, Moss & Burney 1981, 424. o.
  89. Porter, Moss & Burney 1981, 421. o.
  90. Porter, Moss & Burney 1981, 394. o.
  91. Porter, Moss & Burney 1981, 422. o.
  92. Smith 1949, pl. 126d & e; fig. 130b.
  93. Brovarski 2001, 158. o.
  94. a b Verner & Zemina 1994, 141. o.
  95. Verner 2000, footnote 15d.
  96. Verner 2000, footnote 15.
  97. a b c d e f g Lehner 2008, 148. o.
  98. Verner 2012, 407. o.
  99. a b Zibelius-Chen 1978, 97–98 & 232–234. o.
  100. a b Grimal 1992, 116. o.
  101. Grimal 1992, 117. o.
  102. a b c d e Lehner 2008, 149. o.
  103. Verner 1997a, 316. o.
  104. a b c d e Verner 2007.
  105. a b c d Verner & Zemina 1994, 83. o.
  106. a b c d e Krejčí 2005.
  107. Strouhal, Černý & Vyhnánek 2000, 549–550. o.
  108. Magdolen 2008, 211. o.
  109. Magdolen 2008, 205. o.
  110. Bissing, Kees & Borchardt 1905–1928, Band 1: Der Bau.
  111. Janák, Vymazalová & Coppens 2010, 441–442. o.
  112. a b c von Beckerath 1982, 517–518. o.
  113. a b c d Grimal 1992, 78. o.
  114. a b Goelet 1999, 86. o.
  115. a b c d e f g Lehner 2008, 151. o.
  116. Reliefs in the Petrie Museum 2017.
  117. Lehner 2008, 152. o.
  118. a b Verner & Zemina 1994, 110. o.
  119. Bissing 1955, pl. I–XXIII.
  120. Lehner 2015, 293. o.
  121. a b Verner & Zemina 1994, 77–79. o.
  122. a b Verner & Zemina 1994, 79. o.
  123. Verner 2001a, 400. o.
  124. Lehner 2008, 147. o.
  125. Verner 1997b, 111. o.
  126. a b c Verner & Zemina 1994, 123. o.
  127. a b c Baud 1999b, 553. o.
  128. Verner 1980b, 250–252 & 265–267. o.
  129. a b Baud 1999b, 554. o.
  130. Roth 2001, 317. o.
  131. Verner, Posener-Kriéger & Jánosi 1995, 143–163. o.
  132. Verner, Posener-Kriéger & Jánosi 1995, 133–142. o.
  133. Posener-Kriéger 1976, 532. o.
  134. a b c Lehner 2015, 292. o.
  135. Nolan 2012, 4. o.
  136. Lehner 2011, 13. o.
  137. Nolan 2012, 4–5. o.
  138. Lehner 2015, 306. o.
  139. Lehner et al. 2011, 175–176. o.
  140. Lehner 2011, 12–13. o.
  141. Verner 2001a, 390. o.
  142. a b Lehner 2008, 150. o.
  143. a b Dreyer 1986, no. 426.
  144. Verner 1980a, fig. 5.
  145. a b Baud 1999a, 234. o.
  146. Verner & Zemina 1994, 126. o.
  147. Baud 1999a, 335. o.
  148. Grimal 1992, 77–78. o.
  149. a b Dodson & Hilton 2004, 64. o.
  150. Roth 2001, 106. o.
  151. Schmitz 1976, 29. o.
  152. Verner, Posener-Kriéger & Jánosi 1995, 171. o.
  153. Strudwick 2005, 27. o.
  154. Baud 1999b, see n. 24.
  155. Verner, Posener-Kriéger & Jánosi 1995, 70. o.
  156. Baud 1999b, 486. o.
  157. Borchardt 1907, fig. 88.
  158. a b Baud 1999b, 485. o.
  159. a b c Baud 1999a, 233. o.
  160. a b c Callender 1992, 115. o.
  161. Verner 2001a, 403. o.
  162. Dodson & Hilton 2004, 68–69. o.
  163. Verner & Zemina 1994, 183. o.
  164. Vachala 1979, 176. o.
  165. Dodson & Hilton 2004, 69. o.
  166. Bárta 2018, Youtube video of a presentation on the excavations.
  167. Baud 1999a, 326. o.
  168. Baud 1999b, 621–622. o.
  169. Baud 1999b, 621. o.
  170. Baud 1999a, 297. o.
  171. Baud 1999b, 665. o.
  172. Baud 1999b, 622. o.
  173. a b Discovery of the tomb of Khentkaus III 2015, Charles University website.
  174. The Express Tribune 2015.
  175. Verner 2014, 58. o.
  176. Verner, Posener-Kriéger & Jánosi 1995, 121. o.
  177. a b Baud 1999a, 9. o.
  178. Verner, Posener-Kriéger & Jánosi 1995, 129. o.
  179. Munro 1993, 17–19. o.
  180. Altenmüller 1990, 1–2 & 5. o.
  181. Baud & Dobrev 1995, 57–58. o.
  182. Borchardt 1911, num. 38.
  183. Morales 2006, 314. o.
  184. Morales 2006, 340. o.
  185. a b c d e f Malek 2000b, 257. o.
  186. a b Grimal 1992, 180. o.
  187. a b Morales 2006, 313. o.
  188. a b Morales 2006, 333. o.
  189. Morales 2006, 337. o.
  190. Morales 2006, 339–340. o.
  191. a b Morales 2006, footnote 26.
  192. Brovarski 2001, 55. o.
  193. Brovarski 2001, 70. o.
  194. Brewer & Teeter 1999, 52. o.
  195. Jacquet-Gordon 1962, num. 25.
  196. Jacquet-Gordon 1962, num. 18.
  197. Jacquet-Gordon 1962, num. 16.
  198. Morales 2006, footnote 26.
  199. Borchardt 1907, fig. 131.
  200. a b Morales 2006, 317. o.
  201. Borchardt 1907, fig. 132.
  202. Malek 2000b, 245. o.
  203. Malek 2000b, 250 & 256. o.
  204. a b Morales 2006, 336. o.
  205. Malek 2000b, 248. o.
  206. Malek 2000b, 246. o.
  207. a b Morales 2006, 318. o.
  208. Morales 2006, 326. o.
  209. Bothmer 1974.
  210. Morales 2006, 321. o.
  211. Morales 2006, 322. o.
  212. Wildung 1969, 170. o.
  213. a b Grimal 1992, 348. o.
  214. a b Leprohon 2013, see also footnote 58.
  215. a b Leprohon 2013, 40. o.
  216. Clayton 1994, 61. o.
  217. Leprohon 2013, see also footnote 59.

Források[szerkesztés]

AFP: Tomb of previously unknown pharaonic queen found in Egypt. The Express Tribune, 2015. január 4. (Hozzáférés: 2015. január 4.)
Altenmüller, Hartwig (1990). „Bemerkungen zur Gründung der 6. Dynastie” (German nyelven). Hildesheimer Ägyptologische Beiträge, Hildesheim 30, 1–20. o, Kiadó: Pelizaeus-Museum.  
Altenmüller, Hartwig. Old Kingdom: Fifth Dynasty, The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt, Volume 2. Oxford University Press, 597–601. o. (2001). ISBN 978-0-19-510234-5 
Baer, Klaus. Rank and Title in the Old Kingdom. Chicago: University of Chicago Press (1960). ISBN 978-0-226-03412-6 
Baker, Darrell. The Encyclopedia of the Pharaohs: Volume I – Predynastic to the Twentieth Dynasty 3300–1069 BC. Stacey International (2008). ISBN 978-1-905299-37-9 
Bárta, Miroslav: Egypt's Old Kingdom: The Latest Discoveries at Abusir South. Presentation given at the Harvard Semitic Museum, 2018
(1995) „De nouvelles annales de l'Ancien Empire Egyptien. Une "Pierre de Palerme" pour la VIe dynastie” (French nyelven). Bulletin de l'Institut Français d'Archéologie Orientale 95, 23–92. o. [2015. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva].  
Baud, Michel. Famille Royale et pouvoir sous l'Ancien Empire égyptien. Tome 1, Bibliothèque d'étude 126/1 (French nyelven). Cairo: Institut français d'archéologie orientale (1999a). ISBN 978-2-7247-0250-7 
Baud, Michel. Famille Royale et pouvoir sous l'Ancien Empire égyptien. Tome 2, Bibliothèque d'étude 126/2 (French nyelven). Cairo: Institut français d'archéologie orientale (1999b). ISBN 978-2-7247-0250-7 
Das Re-Heiligtum des Königs Ne-Woser-Re (Rathures), I, II, III (German nyelven). Leipzig: J.C. Hinrichs (1905–1928). OCLC 78854326 
(1955) „La chambre des trois saisons du sanctuaire solaire du roi Rathourès (Ve dynastie) à Abousir”. Annales du Service des Antiquités de l'Égypte 53, 319–338. o.  
Borchardt, Ludwig. Das Grabdenkmal des Königs Ne-user-reʻ, Ausgrabungen der Deutschen Orient-Gesellschaft in Abusir 1902–1904 (German nyelven). Leipzig: J.C. Hinrichs (1907). OCLC 6724337 
Borchardt, Ludwig. Catalogue Général des Antiquités Égyptiennes du Musée du Caire Nos 1–1294. Statuen und Statuetten von Königen und Privatleuten. Teil 1 (German nyelven). Berlin: Reichsdruckerei (1911). OCLC 71385823 
Borchardt, Ludwig. Das Grabdenkmal des Königs S'aḥu-Re (Band 2): Die Wandbilder: Abbildungsblätter (German nyelven). Leipzig: Hinrichs (1913). ISBN 978-3-535-00577-1 
Bothmer, Bernard V. (1974). „The Karnak statue of Ny-user-ra : Membra dispersa IV”. Mitteilungen des Deutschen Archäologischen Instituts Abteilung Kairo, Mainz am Rhein 30, 165–170. o, Kiadó: Philip von Zabern.  
Egypt and the Egyptians. Cambridge, New York: Cambridge University Press (1999). ISBN 978-0-521-44518-4 
Brovarski, Edward. The Senedjemib Complex, Part 1. The Mastabas of Senedjemib Inti (G 2370), Khnumenti (G 2374), and Senedjemib Mehi (G 2378), Giza Mastabas. Boston: Art of the Ancient World, Museum of Fine Arts (2001). ISBN 978-0-87846-479-1 
Callender, Vivienne (1992), "Volume III: A prosopographical register of the wives of Egyptian kings (Dynasties I-XVII)", The wives of the Egyptian kings: dynasties I-XVII, Macquarie University, OCLC 221450400
Clayton, Peter. Chronicle of the Pharaohs. Thames & Hudson (1994). ISBN 978-0-500-05074-3 
Czech expedition discovers the tomb of an ancient Egyptian unknown queen. Charles University website , 2015. január 21. (Hozzáférés: 2017. január 8.)
de Rougé, Emmanuel. Œuvres diverses, volume sixième, Bibliothèque égyptologique (French nyelven). Paris: Editions Ernest Leroux (1918). OCLC 39025805 
The Complete Royal Families of Ancient Egypt. London: Thames & Hudson Ltd (2004). ISBN 978-0-500-05128-3 
Dreyer, Günter. Elephantine VIII: der Tempel der Satet: die Funde der Frühzeit und des alten Reiches, Archäologische Veröffentlichungen (German nyelven). Mainz am Rhein: Zabern (1986). ISBN 978-3-8053-0501-3 
Dunand, Maurice. Fouilles de Byblos I. 1926–1932, Direction de l'instruction publique et des beaux-arts; Études et documents d'archéologie (French nyelven). Paris: P. Geuthner, Librarie Adrien Maisonneuve (1939). OCLC 79292312 
Gardiner, Alan. The Royal Canon of Turin. Griffith Institute (1959). OCLC 21484338 
Goelet, Ogden. Abu Gurab, Encyclopedia of the archaeology of ancient Egypt. London; New York: Routledge, 85–87. o. (1999). ISBN 978-0-203-98283-9 
Grimal, Nicolas. A History of Ancient Egypt, Translated by Ian Shaw, Oxford: Blackwell publishing (1992). ISBN 978-0-631-19396-8 
Old Kingdom Pottery from Giza. American University in Cairo Press (2008). ISBN 978-977-305-986-6 
Hayes, William. The Scepter of Egypt: A Background for the Study of the Egyptian Antiquities in The Metropolitan Museum of Art. Vol. 1, From the Earliest Times to the End of the Middle Kingdom. New York: Metropolitan Museum of Art (1978). OCLC 7427345 
Head and torso of a king. Brooklyn Museum
Ancient Egyptian Chronology, Handbook of Oriental Studies. Leiden, Boston: Brill (2012). ISBN 978-90-04-11385-5 
Jacquet-Gordon, Helen. Les noms des domaines funéraires sous l'ancien empire égyptien, Bibliothèque d'étude (French nyelven). Le Caire: Imprimerie de l'Institut français d'archéologie orientale (1962). OCLC 18402032 
The Fifth Dynasty 'sun temples' in a broader context, Abusir and Saqqara in the Year 2010. Prague: Charles University, Faculty of Arts, 430–442. o. (2010) 
Krejčí, Jaromir: Pyramid "Lepsius no. XXIV". Czech Institute of Egyptology , 2005
(2015) „Archaeological excavation of the mastaba of Queen Khentkaus III (Tomb AC 30)”. Prague Egyptological Studies XV, 28–42. o, Kiadó: Czech Institute of Archaeology.  
Lehner, Mark. The Complete Pyramids. New York: Thames & Hudson (2008). ISBN 978-0-500-28547-3 
Lehner, Mark. „A Hundred and One Years Later: Peering into the Menkaure Valley Temple”, Ancient Egypt Research Associates 
Re-examining the Khentkawes Town, Old Kingdom, New Perspectives: Egyptian Art and Archaeology 2750–2150 BC. Oxford: Oxbow Books (2011). ISBN 978-1-84217-430-2 
Lehner, Mark. Shareholders: the Menkaure valley temple occupation in context, Towards a new history for the Egyptian Old Kingdom: perspectives on the pyramid age, Harvard Egyptological studies. Leiden, Boston: Brill (2015). ISBN 978-90-04-30189-4 
Leprohon, Ronald J.. The great name: ancient Egyptian royal titulary, Writings from the ancient world, no. 33. Atlanta: Society of Biblical Literature (2013). ISBN 978-1-58983-736-2 
Magdolen, Dušan (2008). „Lepsius No XXV: a problem of typology”. Asian and African Studies 17 (2), 205–223. o.  
Malek, Jaromir. The Old Kingdom (c. 2160–2055 BC), The Oxford History of Ancient Egypt. Oxford University Press (2000a). ISBN 978-0-19-815034-3 
Old Kingdom rulers as "local saints" in the Memphite area during the Old Kingdom, Abusir and Saqqara in the Year 2000. Prag: Academy of Sciences of the Czech Republic – Oriental Institute, 241–258. o. (2000b). ISBN 80-85425-39-4 
Mariette, Auguste (1864). „La table de Saqqarah” (French nyelven). Revue Archéologique, Paris 10, 168–186. o, Kiadó: Didier.  
Mariette, Auguste. Les mastabas de l'ancien empire : fragment du dernier ouvrage de Auguste Édouard Mariette. Paris: F. Vieweg (1885). OCLC 722498663 
Morales, Antonio J.. Traces of official and popular veneration to Nyuserra Iny at Abusir. Late Fifth Dynasty to the Middle Kingdom, Abusir and Saqqara in the Year 2005, Proceedings of the Conference held in Prague (June 27 – July 5, 2005). Prague: Academy of Sciences of the Czech Republic, Oriental Institute, 311–341. o. (2006). ISBN 978-80-7308-116-4 
Mumford, G. D.. Wadi Maghara, Encyclopedia of the Archeology of Ancient Egypt. New York: Routledge, 875–876. o. (1999). ISBN 978-0-415-18589-9 
Munro, Peter. Das Unas-Friedhof Nord-West I: topographisch-historische Einleitung (German nyelven). Mainz am Rhein: Philipp von Zabern (1993). ISBN 978-3-8053-1353-7 
Neuserre. Encyclopædia Britannica
Nolan, John. „Fifth Dynasty Renaissance at Giza”, Ancient Egypt Research Associates 
Niuserre BMFA catalog. Boston Museum of Fine Arts
Nyuserre on the MMA online catalog. Metropolitan Museum of Art
Nyuserre Ini. Digital Egypt for Universities
Petrie museum, online collection. Petrie Museum
Reliefs from the Shesepibre in the Petrie museum, online collection. Petrie Museum
Topographical bibliography of ancient Egyptian hieroglyphic texts, reliefs, and paintings. III/1. Memphis. Abû Rawâsh to Abûṣîr, second, revised and augmented by Jaromír Málek, Oxford: Griffith Institute, Clarendon Press (1981). ISBN 978-0-900416-19-4 
Topographical bibliography of ancient Egyptian hieroglyphic texts, reliefs, and paintings. VII Nubia, the deserts, and outside Egypt. Oxford: Griffith Institute, Clarendon Press (1951). OCLC 312542797 
Posener-Kriéger, Paule. Les archives du temple funéraire de Neferirkare-Kakai (Les papyrus d'Abousir). Tomes I & II (complete set). Traduction et commentaire, Bibliothèque d'études (French nyelven). Le Caire: Institut français d'archéologie orientale (1976). OCLC 4515577 
Rice, Michael. Who is who in Ancient Egypt. Routledge London & New York (1999). ISBN 978-0-203-44328-6 
Richter, Barbara (2013). „Sed Festival Reliefs of the Old Kingdom”. Paper Presented at the Annual Meeting of the 58th Annual Meeting of the American Research Center in Egypt, Wyndham Toledo Hotel, Toledo, Ohio, Apr 20, 2007.  
Royal Head, Probably King Nyuserre. Los Angeles County Museum of Art
Roth, Silke. Die Königsmütter des Alten Ägypten von der Frühzeit bis zum Ende der 12. Dynastie, Ägypten und Altes Testament (German nyelven). Wiesbaden: Harrassowitz (2001). ISBN 978-3-447-04368-7 
Ryholt, Kim. The Political Situation in Egypt during the Second Intermediate Period, c. 1800–1550 B.C, CNI publications, 20. Carsten Niebuhr Institute of Near Eastern Studies, University of Copenhagen : Museum Tusculanum Press (1997). ISBN 978-87-7289-421-8 
Schmitz, Bettina. Untersuchungen zum Titel s3-njśwt "Königssohn", Habelts Dissertationsdrucke: Reihe Ägyptologie (German nyelven). Bonn: Habelt (1976). ISBN 978-3-7749-1370-7 
Shaw, Ian. New fieldwork at Gebel el-Asr: "Chephren's diorite quarries", Egyptology at the Dawn of the Twenty-first Century: Archaeology. Cairo, New York: American University in Cairo Press (2003). ISBN 978-977-424-715-6 
Smith, William Stevenson. A History of Egyptian Sculpture and Painting in the Old Kingdom, second, Oxford: Oxford University Press for the Museum of Fine Arts, Boston (1949). OCLC 558013099 
An X-ray examination of the mummy found in pyramid Lepsius no. XXIV at Abusir, Abusir and Saqqara in the Year 2000. Prag: Academy of Sciences of the Czech Republic – Oriental Institute, 543–550. o. (2000). ISBN 80-85425-39-4 
Strudwick, Nigel. The Administration of Egypt in the Old Kingdom: The Highest Titles and Their Holders, Studies in Egyptology. London; Boston: Kegan Paul International (1985). ISBN 978-0-7103-0107-9 
Texts from the Pyramid Age, Writings from the Ancient World (book 16). Atlanta: Society of Biblical Literature (2005). ISBN 978-1-58983-680-8 
Tallet, Pierre. „Les "ports intermittents" de la mer Rouge à l'époque pharaonique : caractéristiques et chronologie” (French nyelvű) 
Tyldesley, Joyce. À la découverte des pyramides d'Égypte, Champollion (French nyelven) ford.: Nathalie Baum:. Monaco: Éditions du Rocher (2005). ISBN 978-2-268-05326-4 
Vachala, Břetislav. „Ein weiterer Beleg für die Königin Repewetnebu?” (German nyelvű) 
Van de Mieroop, Marc. A history of ancient Egypt, Blackwell history of the ancient world. Chichester, West Sussex; Malden, MA: Wiley-Blackwell (2011). ISBN 978-1-4051-6071-1 
Verner, Miroslav. „Czechoslovak Excavations at Abusir” 
Verner, Miroslav. „Excavations at Abusir” 
Verner, Miroslav. „Die Königsmutter Chentkaus von Abusir und einige Bemerkungen zur Geschichte der 5. Dynastie” (German nyelvű) 
Verner, Miroslav (1985). „Un roi de la Ve dynastie. Rêneferef ou Rênefer ?” (French nyelven). Bulletin de l'Institut Français d'Archéologie Orientale 85, 281–284. o.  
Forgotten pharaohs, lost pyramids: Abusir. Praha: Academia Škodaexport (1994). ISBN 978-80-200-0022-4 
Abusir III : the pyramid complex of Khentkaus, Excavations of the Czech Institute of Egyptology. Praha: Universitas Carolina Pragensis: Academia (1995). ISBN 978-80-200-0535-9 
Verner, Miroslav. The Pyramids: the mystery, culture, and science of Egypt's great monuments. New York: Grove Press (1997a). ISBN 978-0-8021-3935-1 
Verner, Miroslav. „Further thoughts on the Khentkaus problem 
Verner, Miroslav. Who was Shepseskara, and when did he reign?, Abusir and Saqqara in the Year 2000. Prague: Academy of Sciences of the Czech Republic, Oriental Institute, 581–602. o. (2000). ISBN 978-80-85425-39-0 
Verner, Miroslav (2020. szeptember 18.). „Archaeological Remarks on the 4th and 5th Dynasty Chronology”. Archiv Orientální 69 (3), 363–418. o.  
Verner, Miroslav. Old Kingdom: An Overview, The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt, Volume 2. Oxford University Press, 585–591. o. (2020. szeptember 18.). ISBN 978-0-19-510234-5 
Verner, Miroslav: New Archaeological Discoveries in the Abusir Pyramid Field. Archaeogate, 2007. [2013. február 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 26.)
Verner, Miroslav (2012). „Pyramid towns of Abusir”. Studien zur Altägyptischen Kultur 41, 407–410. o.  
Verner, Miroslav. Sons of the Sun. Rise and decline of the Fifth Dynasty. Prague: Charles University in Prague, Faculty of Arts (2014). ISBN 978-80-7308-541-4 
von Beckerath, Jürgen. Niuserre, Lexikon der Ägyptologie. Band IV: Megiddo – Pyramiden (German nyelven). Wiesbaden: Harrassowitz, 517–518. o. (1982). ISBN 978-3-447-02262-0 
von Beckerath, Jürgen. Chronologie des pharaonischen Ägypten : die Zeitbestimmung der ägyptischen Geschichte von der Vorzeit bis 332 v. Chr., Münchner ägyptologische Studien (German nyelven). Mainz am Rhein: Philipp von Zabern (1997). ISBN 978-3-8053-2310-9 
von Beckerath, Jürgen. Handbuch der ägyptischen Königsnamen (German nyelven). Münchner ägyptologische Studien, Heft 49, Mainz : Philip von Zabern (1999). ISBN 978-3-8053-2591-2 
Waddell, William Gillan. Manetho, Loeb classical library, 350. Cambridge, Massachusetts; London: Harvard University Press; W. Heinemann (1971). OCLC 6246102 
Wildung, Dietrich. Die Rolle ägyptischer Könige im Bewußtsein ihrer Nachwelt. Teil I. Posthume Quellen über die Könige der ersten vier Dynastien, Münchner Ägyptologische Studien (German nyelven). Berlin: Verlag Bruno Hessling (1969). OCLC 635608696 
Wilkinson, Toby. Royal annals of ancient Egypt: the Palermo stone and its associated fragments, Studies in Egyptology. London, New York: Kegan Paul International: distributed by Columbia University Press (2000). ISBN 978-0-7103-0667-8 
Zibelius-Chen, Karola. Ägyptische Siedlungen nach Texten des Alten Reiches, Beihefte zum Tübinger Atlas des Vorderen Orients (German nyelven). Wiesbaden: Reichert (1978). ISBN 978-3-88226-012-0 
Ziegler, Christiane. Le Mastaba d'Akhethetep, Fouilles du Louvre à Saqqara (French nyelven). Paris, Louvain: Musée du Louvre, Peeters (2007). ISBN 978-2-35031-084-8 

<--

Források[szerkesztés]

  • Baud 1999a: Michel Baud: Famille Royale et pouvoir sous l'Ancien Empire égyptien. Tome 1. (franciául) Kairó: Institut français d'archéologie orientale. 1999. = Bibliothèque d'étude, 126/1. ISBN 2-7247-0249-2  
  • Verner 2000: Miroslav Verner: Who was Shepseskara, and when did he reign?. In szerk. Miroslav Bárta – Jaromír Krejčí: Abusir and Saqqara in the Year 2000. (angolul) Prága: Cseh Tudományos Akadémia Keleti Intézet. 2000. 581–602. o. ISBN 9788085425390  
  • Verner 2001a: Miroslav Verner: Old Kingdom: An Overview. In Donald Redford: The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt, Volume 2. Oxford: Oxford University Press. 2001. ISBN 978-0-19-510234-5  
  • Verner 2001b: Miroslav Verner: Archaeological Remarks on the 4th and 5th Dynasty Chronology. Archiv Orientální, LXIX. évf. 3. sz. (2001) 363–418. o. ISSN 0044-8699

-->

  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap