B–52 Stratofortress

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(B–52 szócikkből átirányítva)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
B–52 Stratofortress
Egy B–52H a sivatag felett
Egy B–52H a sivatag felett

Funkció nehézbombázó
Gyártó Boeing
Sorozatgyártás 19521962.
Gyártási darabszám 744
Ár

B–52B: 14 430 000 USD
B–52H: 9 280 000 USD (1962)

B–52H: 53 400 000 USD (1998)
Fő üzemeltetők Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje
NASA NASA

Személyzet 5 fő
Első felszállás 1952. április 15.
Szolgálatba állítás 1955. február
Háromnézeti rajz
Boeing B-52 STRATOFORTRESS.png
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz B–52 Stratofortress témájú médiaállományokat.

A B–52 Stratofortress a világ egyik legismertebb nehézbombázója (a Stratofortess név egyrészt a sztratoszféra meghódítására utal, a fortress pedig erődöt jelent, utalás a korábbi amerikai nehézbombázók, a B–17 Flying Fortress és a B–29 Superfortress neveire). A gép 1955-ben állt hadrendbe, a szolgálatban tartását eredetileg 2000-ig tervezték, de a szűkös költségvetés miatt a típus korszerűsítése mellett döntöttek, így a gép egészen 2045-ig állhat hadrendben. A típus első változata 1952-ben B–52A néven állt szolgálatba, majd ezt 1962-ben a B–52H jelű típus követte. Jelenleg csak a H jelű típusok állnak szolgálatban.

Történet[szerkesztés]

A NASA B-52-ese (felül) az X-43A-val

A repülőgép kifejlesztésének célja a Szovjetunió elleni nukleáris csapás volt, a gépet úgy tervezték, hogy amerikai bázisokról felszállva a Szovjetunióra atomcsapást mérjen. Az oroszok válaszul kifejlesztették a Tupoljev Tu–95-öst, ez azonban teljesítményben és technikailag is alulmaradt a Stratofortess-szel szemben. A gép egyaránt alkalmas hagyományos és nukleáris bombák szállítására. Csekély fegyverzete ellenére (faroklövész) elterjedt bombázó, a világ számos pontján bevetették már: öbölháború, Afganisztán, Vietnám, Szerbia. A pilóták egymás között a gépet kissé nehézkes repülési tulajdonságai miatt csak BUFF-nak hívták (Big Ugly Fat Fucker/Fellow).

Jellemzők[szerkesztés]

A gép 8 hajtóművel rendelkezik, amelyek 4 gondolában foglalnak helyet. A nagy fesztáv miatt a szárnyak végén oldalfutókat találunk, ezek akadályozzák meg a szárnyak leérését. A gép elektronikája egy forgatható toronyban van elhelyezve az orr alatt. Fel van szerelve radar-érzékelő, radar-zavaró és hamis radarjeleket kibocsátó berendezésekkel. Katapultálható ülésekkel rendelkezik (bombázóknál ritkán alkalmazott megoldás). A világon egyedül az USA rendelkezik B-52 típusú gépekkel.

Fegyverzet[szerkesztés]

Bombavetés

Saját védelmét mindössze egy forgócsövű gépágyú, (a korábbi változatoknál géppuskák) látja el. Különböző robotrepülőgépekkel is felszerelhető, nukleáris bombák szállítására is alkalmas (8 darab a bombakamrában és a szárnyak alatt), AGM–84 Harpoon hajók elleni rakétákkal és AGM–142 Have Nap rakétákkal is felszerelhető.

  • 51 db 227 kg-os,
  • 30 db 454 kg-os,
  • 20 db 907 kg-os JDAM, gravitációs bomba

Egyéb gravitációs és nukleáris bombák is bevethetők a szárnyak alá függesztve, illetve a törzsben szállítva.


Műszaki adatok (B–52H)[szerkesztés]

Leselejtezett B-52-esek Arizonában

Általános jellemzők[szerkesztés]

Hajtóművek[szerkesztés]

Repülési adatok[szerkesztés]

Fegyverzet[szerkesztés]

  • Lőfegyverek:20 mm-es(en) M61 Vulcan gépágyú, a H-modelleken eredetileg a távirányítású faroktoronyba szerelve; 1991-ben az összes jelenleg üzemben tartott repülőgépből eltávolították
  • Bombák: Közel 31 500 kg (70 000 font) vegyes bombateher; bombák, aknák, rakéták, különböző konfigurációkban.

Repülőelektronika[szerkesztés]

Balesetek[szerkesztés]

1961. január 24-én a goldsborói Seymour Johnson légibázisról felszállt B–52g Stratofortress bombázó megszakította a légi utántöltését üzemanyag-szivárgás miatt. Először azt tervezték, hogy a tenger felett várakoznak addig, míg az üzemanyaguk annyira kifogy, hogy megkezdhessék a leszállást, de a helyzet rosszabbodott, és végül a parancsnok elrendelte a gép elhagyását.

A nyolcfős személyzetből öten túlélték a balesetet. A pörgő és zuhanó roncsból a fedélzeten tárolt két Mark 39-es atombomba kihullott. Az egyik egy fára zuhant, a másik mocsárba.

Az eset után a Pentagon kijelentette, hogy nem volt robbanásveszély, a honvédelmi minisztérium szerint pedig robbanóanyag sem volt a bombában. Ehhez képest Parker F. Jones, a nukleáris biztonsággal foglalkozó Sandia National Laboratories vezetője egy 1969-es jelentésben azt hozta ki, hogy a bomba robbanását megakadályozni hivatott 4 rendszerből három tönkrement a zuhanás során, és voltaképpen csak egy relé akadályozta meg a robbanást.

A 3,8 megatonnás bomba, a hirosimai 15 kilotonnás bombának a 250-szeresét jelentette volna. A becsapódás helyétől 19 kilométerre található az akkor 29 ezres lakosságú Goldsboro városa.

További információk[szerkesztés]

Filmek

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. Dorr and Peacock 2000, p.52.
  2. "Upgraded B-52 still on cutting edge" Archiválva 2014. október 6-i dátummal a Wayback Machine-ben. 'U.S. Air Force. Hozzáférés: 2013. április 11.
  3. "Computers in Spaceflight: The NASA Experience." NASA. Hozzáférés: 2011. október 2.