Uroš Predić

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Uroš Predić
Született
Orlód
Elhunyt
1953. február 11.
Belgrád

Uroš Predić (Урош Предић, Predics Uros – Orlód, 1857. november 25.Belgrád, 1953. február 11.) – a 19. század végének és a 20. század első felének egyik legnagyobb hatású akadémikus (realista) szerb festője.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Édesapja Petar Predić görög-keleti (ortodox) lelkész volt Orlódon. Előbb szülőfalujában, majd Cserépalján szerbnyelvű elemi iskolába járt. A középiskolai tanulmányait a pancsovai Magyar Királyi Állami Reálgimnáziumban végezte (18691876). Szerb ösztöndíjjal Bécsbe ment a Művészeti Akadémiára festészet tanulni. Nagy hatással volt rá a történeti festészet professzora Christian Griepenkerl(de) (18391912). Egy portréjáért Gundel-díjat kapott (A haragos kislány – 1879).[1] Akadémia tanulmányai befejeztével (1880) mestere magánstúdiójában dolgozott, és az Akadémia asszisztense volt (18831885). Azokban az években Gripenkerl Theophil Edvard von Hansen (18131891) építésszel együtt dolgozva a bécsi parlament 13 frízét festette meg, amely munkában Predić is részt vett.[2]

Családi kötelességei haza szólították a magyarországi Bánátba. Orlódon egy sor képet festett a falusi parasztemberekről (18851889). A Szerb Királyságba, Belgrádba költözött (1890), s haláláig ott volt az állandó otthona, bár onnan is hosszabb-rövidebb ideig Újvidéken (1890), majd Óbecsén (1893) és ismét évekre Orlódon tartózkodott (18941909). Ezekben az években több mint 60 festményt festett; az életében készített ikonosztázionok (Óbecse (1889–1893), Perlasz (1894–1898), Orlód (19261928), Grgeteg-kolostor (19011902), Ruma, Pancsova (1908)…) mintegy 1000 ikonjának legtöbbjét ekkor festette. Oltárképeinek művészi szépsége, értéke alapján a közelmúlt évszázadainak egyik legjelentősebb szerb ikonfestője lett. A szerb történelem eseményeit megjelenítő képeivel nemzete egyik szeretett és ismert művészeként ismerték és ismerik ma is.

Visszatérve Belgrádba már folyamatosabban, haláláig a városban élt (1909–1953). Egy-egy elvállalt festői feladat teljesítésére, vagy képei kiállításának megnyitójára hagyta el a fővárost. Így tartózkodott, a Bogdan Dundjerski kastélyhoz épült kápolna ikonjai elhelyezésekor, ismét, de rövidebb ideig Óbecsén (1923).[3]

Az egyik alapítója volt a művészek „Lada”-Társaságnak (1904), melynek hosszú ideig elnöki tisztét töltötte be. A Szerb Királyi Akadémia tagjának választották (1909/1910), és ugyancsak alapítója és első elnöke volt Belgrádban a Képzőművész Egyesületnek (1919). Képeivel részt vett az 1889-es párizsi világkiállításon. Önálló kiállításai voltak: Belgrád (1888., 1910., 1920., 1949.), Újvidék, Karlóca, Pancsova és Versec (1890).

Haláláig fáradhatatlanul dolgozott. Néhány hónappal halála előtt elesett, és eltörte a lábát. Belgrádban hunyt el 96. életévében. Kívánsága szerint szülőfalujában, a bánáti Orlódon temették el.

Alkotásai (válogatás)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Torony a holdfényben (1874 – Kula na mesečini)
  • Fiú a kirakat előtt (1879 – Decak pred izlogom)
  • A Kutina-dülő Orlódon (1880 – Kutina kod Orlovata)
  • Látomás a felhőkben (1887 – Vizija u oblacima)
  • Árva az anyja sírjánál (1888 – Siroče na majčinom grobu)
  • A kis filozófus (1888)
  • Vidám cimborák (1888/1889? – Vesela braća)
  • Hercegovinai menekülők (1889 – Hercegovački begunci)
  • Amoretti (1891)
  • Lázár cár lemond a földi királyságról (1900 – Knez Lazar se ordiče zemaljskog carstva)
  • Betekintés a rózsakapun (1916 – Pogled kroz luk ruža)
  • Akt (1917)
  • Lány a kútnál (1918; 1936 – Devojka na studencu)
  • A koszovói lány (1919 – Kosovka devojka)
  • Szent Száva megáldja a szerbeket (1921– Sv. Sava blagosilja Srpchad)
  • Szent Miklós megmenti a hajótörötteket (1932)
Portrékból:
  • A haragos kislány (1887)
  • Szorgalmas kezek
  • Morva lány (Lány kékben –1879/1880)
  • Olasz lányka (1882)
  • A szép Ágnes (1882)
  • Natalia királynő (1890)
  • Aleksandar Karadjordjevic herceg
  • Nikola Markovic (1891)
  • Milan Savić (1900)
  • Asszony fehérben (1905)
  • Bogdan Dundjerski, óbecsei földbirtokos (1908)
  • Zorka Predić Popović (1911)
  • Kislányportré (1912)
  • Nikola Nestorovic (1914)
  • Önarckép (1916)
  • Olga Kosanovič (1916)
  • Marko Murat (1919)
  • Djordje Jovanovic, szobrász (1919)
  • Zivojin Misic tábornagy
  • Jovan Zuovic (1921)
  • Petar I Karadjordjević király (1921)
  • Irinej Ćirić püspök (1923)
  • Konstanrin Danil
  • Zagorka (1937)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A Gundel-díj a bécsi Képzőművészeti Akadémián, 6 művészeti osztályából kiosztásra kerülő képzőművészeti díj, amit Paul Anton von Gundel udvari tanácsos 1782-ben alapított.
  2. A frízek, benne Predić alkotásai, a 2. világháború alatt megsemmisültek. Úgy tudott, hogy a mitológiai és az antik történelmi témájú képek közül ő festette a „Nesztór, Pülosz öreg királya csitítja tanítványát, az Agamemnónra haragvó Akhileuszt ”, a „Numa Pompilius”, a „Lükurgosz, a jogalkotó”, az „Eumenész király a római szenátus előtt”, a „Cicero és Catilina”, az „Arisztotelész II. Philipposz makedón király udvarában” és a „Constantinus szabadságot ad a keresztényeknek” című történeti jeleneteket.Uroš Predić
  3. Bogdan Dundjerski (1861–1943) a Vajdaság bácskai-részének legnagyobb földbirtokosa volt. Görögkeleti vallású, szerb hazafiként mint a magyar parlament tagja, politikájával és gazdasági hatalmával mindig nemzete érdekeit képviselte, szolgálta. Fiatalon barátság alakult ki közte és Uroš Predić közt. Az 1920-as évek elején Dundjerski a Bácska keleti részén, Becse és Topolya között, Becsétől 14 km-re, 65 hektárnyi területen épületegyüttest (kastély, lovarda, kis-kastély, kiszolgáló létesítmények) építtetett. Sikerült megnyernie Predić-et arra, hogy a kastély parkjában a (temetkezési)kápolna ikonosztázionjának képeit megfesse. Az elkészült alkotások – hasonlóan az orlódi templom ikonosztázához – már kevésbé díszesek, ám értékében kimagasló művészi alkotások, amelyen megfigyelhetők Uroš Predićnek a romantikus realizmus formavilágától kissé távolodó művészi törekvései. A két férfi barátsága, ha nem is volt töretlen, de Dunajerski haláláig élő maradt. A 2. világháború után Predić a „természetes nemességű” és „kisugárzó teljesítményei által… vonzó” barátjáról írt, és úgy emlékezett, hogy soha és sehol nem érezte oly boldognak és elégedettnek magát, mint a Becsén eltöltött napok alatt.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Uroš Predić című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Uroš Predić témájú médiaállományokat.