Szín-ahhé-eríba

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szín-ahhé-eríba
Sennacherib.jpg
Szín-ahhé-eríba a babiloni háborúban
(relief a ninivei palotában)

Asszír király
Uralkodási ideje
Kr. e. 704Kr. e. 681
Elődje II. Sarrukín
Utódja Assur-ah-iddína
Életrajzi adatok
Elhunyt Kr. e. 681. januárja
Ninive
Házastársa ismeretlen
Gyermekei Assur-ah-iddína
Édesapja II. Sarrukín
Édesanyja ismeretlen

Szín-ahhé-eriba, a biblikus Szennahérib (uralkodott Kr. e. 704Kr. e. 681) az Újasszír Birodalom egyik jelentős uralkodója volt, aki apját, II. Sarrukínt követte a trónon. Nem büszkélkedhetett nagy hódításokkal, de megszilárdította az atyja által elfoglalt területen az asszírok uralmát.

Ninive[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kr. e. 706-ban Sarrukín Kalhuból átköltözött új, tíz éve épülő fővárosába, Dúr-Sarrukínba. Mivel azonban a következő évben egy anatóliai csatában elesett, és holttestét sem találták meg, az újonnan épült várost fia jobbnak látta elhagyni. (A balsorsú Sarrukín nevét az új uralkodó még a feliratairól is kihagyta, félve az őt ért sorscsapástól.) Választott fővárosa Ninive (akkádul Ninua) lett a Tigris gázlójánál, ahol Istár egyik központi szentélye állt. Szín-ahhé-eriba a régi, romos várost újjáépítette, méltóan egy királyi fővároshoz. Kiterjedt kertjeit és parkjait bővízű csatornarendszer látta el. Az új palota Szín-ahhé-eriba győzelmeit bemutató domborművekkel volt tele, és a király általában győzhetetlennek mutatta be magát feliratain – ez azonban nem felelt meg teljesen az igazságnak.

Szennahérib bukása. A George Byron által is megénekelt jeruzsálemi kudarc Rubens festményén

Jeruzsálem ostroma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Harmadik hadjárata [1] során Kr. e. 701-ben kivonult nyugatra, hogy elfojtson egy levantei-palesztinai lázadást. Feliratai szerint Hatti országa ellen vonult, ami – mivel a Hattinak nevezett Karkemis már több mint egy évtizede asszír fennhatóság alatt volt – azt jelenti, hogy a korábbi újhettita királyságok területeit továbbra is Hattinak nevezték. A felkelőknek természetesen segítséget nyújtott Egyiptom, és az ütközetet a források szerint az asszírok megnyerték. A győzelem nem lehetett elsöprő – Hérodotosz és az Ószövetség egyenesen vereségről beszél, ami elképzelhető, hogy egy másik hadjáratra utal –, ugyanis a király nem nyomult előre, hanem visszafordult, és a lázadó Ezékiás (Hiszkija) júdai király ellen vonult. Ennek keretében bevette Lákist (lásd: Lákis ostroma). Egy külön sereget küldött a főpohárnok (ráb szaké) vezetésével amely megostromolta Jeruzsálemet (akkád nyelven: Urszalimmu) – sikertelenül.[2] A váratlan kudarc oka talán a táborban kitört pestisjárvány volt, erre utal az a bibliai leírás, miszerint Szanherib arra ébredt, hogy katonái körülötte holtan fekszenek, a Biblia szerint azért, mert az Úr angyala halált bocsátott rá. Más elképzelések nem zárják ki, hogy Taharka fáraó közeledő serege késztette visszavonulásra Szín-ahhé-eribát. De az is lehet, hogy a hadjárat fő célját a partmenti városok elfoglalásával elérte, ami a kereskedelmi utak ellenőrzését jelentette.

Lákis ostromáról Szín-ahhé-eríba évkönyvei hallgatnak, de palotadomborművein részletesen bemutatja az ostromsánc épülésétől kezdve a kegyetlen megtorlásig bezárólag az eseményeket. A jeruzsálemi ostromot az asszír források sikerként könyvelik el, és kijelentésük szerint a megtört Ezékiás hatalmas sarcot fizetett nekik elvonulásuk fejében.

Babilónia és Elám[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kháld II. Marduk-apla-iddína már II. Sarrukín számára is égető problémát jelentett, és Kr. e. 703-ban is megragadta az alkalmat a hatalomátvételre. Második babilóniai királysága természetesen elfogadhatatlan volt az asszír uralkodó számára, aki első hadjárata során így délnek vonult, és Kúta mellett szétzúzta a kháldokból, arámiakból, arabokból, elámiakból és babiloniakból álló koalíciót. Vetélytársa elmenekült Tengerföld déli mocsaraiba. A hadjárat eredményeképpen Szín-ahhé-eriba 208 000 embert deportált, Babilónia élére pedig kormányzót nevezett ki a helyi Bél-ibni személyében.

A kháld lázongások miatt negyedik hadjáratát Kr. e. 700-ban délre, Marduk-apla-iddína országába, a Bít-Jakin törzs területére vezette. Marduk-apla-iddina hajón elmenekült egy tengeri szigetre, ám családját sikerült fogságba ejteni.[3] A hadjárat végén Kr. e. 700-ban leváltotta Bél-ibnit – vasra verve Ninivébe vitték, ahol kivégezték [4] –, és az asszír trónörököst, fiát, Assur-nádin-sumit tette meg Babilon királyává, aki a szokás szerint i. e. 699-ben az újévi ünnepségek során lépett hivatalosan a trónra.

Hatodik hadjárata során, mivel a lázongó kháldok Elámba menekültek, Elámba indult. Szíriai („Hatti ország”) mesteremberekkel hajókat készíttetett Asszíriában, majd főníciai és ciprusi tengerészekkel felszerelve behajózta csapatait, és a Tigrisen, Perzsa-öblön majd az Uláj-folyón benyomultak Elámba, ahol sikerült meglepetést okoznia. Több várost kifosztott, lerombolt és nagy zsákmánnyal tért haza.[4]

Ezt követően az elámiak Kr. e. 694-ben ellenhadjáratban elpusztították Szippart, majd körülzárták Babilont. A város kiadta nekik a királyt, Assur-nádin-sumit, akit az elámiak elhurcoltak. A feldühödött asszír király sokáig nem tudott mit tenni, és a helyzet nélküle is elég zavaros volt délen.

A következő babiloni királyt, a kháld Nergal-usézibet – Szín-ahhé-eriba feliratán Suzubu – az asszírok egy csatában elfogták, és vasra verve Ninivébe hurcolták.[3][4] Babilonban ezután a kháld Musézib-Marduk lett a király.

Közben Elámban is trónviszály alakult ki. Kr. e. 693 Hallusu-Insusinakot megölték és Kudur-Nahhunte lett a király. Ezt a zavart kihasználva hetedik hadjárata [3] során Kr. e. 692-ben Szín-ahhé-eriba betört Elámba és elpusztította az útjába eső településeket. Kudur-Nahhuntének is menekülnie kellett fővárosából, Madaktuból, ami az életébe került, s III. Humban-Nimena let az elámi király.[4]

Végül Kr. e. 691-ben a Tigris mentén egy szövetséges babiloni–elámi sereg – aminek Ansan és Parszuas is tagjai voltak [3] – indult Asszíria ellen. A haluléi csatából az – asszír évkönyvekben ismét győztesnek feltüntetett nyolcadik hadjárat [3] – sereg babiloni források szerint visszavonult. Csak a következő évben sikerült elég erőt gyűjtenie Szín-ahhé-eribának, aki rettenetes bosszút állt: megostromolta Babilont, ami 15 hónap után, Kr. e. 689-ben elesett. Az asszírok kifosztották és lerombolták a várost, csatornákat ástak elárasztására, istenszobrait összetörték.

Úgy tűnt, az évezredes Babilonnak vége. Hogy kultikus szerepét – lévén a Marduk-kultusz központja – ellensúlyozzák, számos Assur-templom épült, ahova eljuttatták a város hamvainak kis adagjait. A kegyetlen megtorlást nem követte újabb lázadás délen: Szín-ahhé-eriba utolsó éveiben béke honolt az Újasszír Birodalomban.

Hegyvidéki hadjáratok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Második hadjáratát i. e. 702-ben keletre a Zagrosz hegységbe vezette a kassúk és az jaszubigallák ellen, akik már régóta függetlenítették magukat Asszíriától. Elfoglalta Bít-Kilamzah, Hardispi és Bít-Kubatti városokat. Bít-Kilamzahot erődítménnyé építtette ki helyőrsége számára, és más vidékekről telepített bele lakosságot. A hegyekből kihozott kassúkat és jaszubigallákat Hardispi és Bít-Kubatti köré telepítette és az arraphai asszír kormányzó alá rendelte őket. A terület kisebb településeit lerombolta.[2][3]

Ezután – még ugyancsak i. e. 702-ben Ellipi ország királya, Iszpabára ellen vonult. Az ország és királyi városai, Marupisti és Akkududdu kifosztása után Elenzas várost királyi erődítménnyé változtatta Kár-Színahhéeriba néven, Bít-Barrúa tartományt Sziszirtu és Kummahlu városokkal Harhar asszír kormányzója alá rendelte. Ezuttán Szín-ahhé-eriba hazatért, ahol felkeresték őt az általa addig nem ismert médek, hogy ajándékaikat átadják és hódoljanak neki.[3]

Ötödik hadjáratai. e. 697 [4] – során a Nipur hegy, ma a törökországi Cudi Dağı, lábánál fekvő városok ellen vonult, majd miután végigpusztította és kirabolta őket, „igája irányát megfordítva” a Daiae országbeli Ukku város királya, Maniae ellen, aki még Szín-ahhé-eriba koronahercegsége idején összejátszott Urartu királyával.[4] Daiae az Anara és Uppa magas hegyek mellett van „olyan helyen, ahol még király nem járt” talán a dahákat [5] jelenti.

Sulmu-bél, Rimuszi város kormányzójának límujában i. e. 696-ban Kilikiában (Hilakku) kellett egy lázadást levernie, amelynek élén Kirua, Illubri város ura állt. Ennek során elfoglalta és kirabolta a helyi városokat: Ingirá, Tarzi (Tarszosz), Hilakku. A lázadás vezetőjét, Kiruát, megnyúzatta.[3]

Assur-bél-uszur, Kutluhi város kormányzójának límujában, i. e. 695-ben Tilgarimmu lázadt fel egy bizonyos Gurdí vezetésével, aki ellen személyes részvétele nélkül küldött hadsereget.[3]

Bukás, örökösödés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Haláláról írja a Biblia Ésaiás könyvének 37. részében:

37. Elindula azért és ment Szanhérib, az assiriai király, és lakozék Ninivébe.

38. És lőn, hogy mikor imádkozék, Nisróknak, az ő istenének templomában, fiai: Adrimélek és Saréser levágák őt karddal; és ezek Ararát földjére menekülvén, fia, Esárhaddon uralkodék helyette.[6]

II. Sarrukín annak idején jó előre kijelölte Szín-ahhé-eribát örökösének, akit Samas és Adad jóslatai megerősítettek helyzetében. Assur-nádin-sumi elhurcolását követően Szín-ahhé-eríba először legidősebb fiát, Arda-Mulisszit tette meg trónörökösnek. i. e. 683-ban azonban megváltoztatta döntését és legkisebb fia lett a trónörökös, aki Assur-ah-iddína néven lépett később trónra.[4] Ez azonban kiváltotta az Arda-Mulisszi vezette idősebb fivérek ellenszenvét, akik szervezkedésbe kezdtek, és először meggyűlöltették a bít ridútiban felkészített örököst apjukkal, majd annak menekülése vagy száműzése után végeztek Szín-ahhé-eríbával. Assur-ah-iddína azonban hamarosan visszatért, és visszafoglalta apja örökét.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A hadjáratok számozása Szín-ahhé-eríba saját számozása, ahogy az ún. Taylor-prizmán megadja, lásd: Ókori keleti történeti chrestomathia., Szerk.: Harmatta János, Budapest: Osiris. ISBN 963 389 425 5, ISSN 1218 9855 (2003) 
  2. ^ a b https://christal.elte.hu/curriculum2/Okor-kelet/Keleti.torteneti.kronologia/index.asp_id=37.html
  3. ^ a b c d e f g h i Ókori keleti történeti chrestomathia., Szerk.: Harmatta János, Budapest: Osiris. ISBN 963 389 425 5, ISSN 1218 9855 (2003) 
  4. ^ a b c d e f g http://www.freeweb.hu/ookor/archive/cikk/2004_4_kalla.pdf
  5. http://mek.oszk.hu/01200/01267/html/01kotet/01r04f10.htm
  6. Szent Bibliaazaz Istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Írás, magyar nyelvre fordította Károli Gáspár, Magyar Bibliatársulat, Budapest, 2001, 690. oldal

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Roaf, Michael. A mezopotámiai világ atlasza (magyar nyelven). Budapest: Helikon – Magyar Könyvklub. ISBN 963 208 507 8 (1998) 


Előző uralkodó:
II. Sarrukín
Asszíria királya
704 – 681
Kinadshburn.JPG
Következő uralkodó:
Assur-ah-iddína
Előző uralkodó:
II. Sarrukín
Babilon királya
704 – 703
Az Istár-kapu részlete
Következő uralkodó:
II. Marduk-apla-iddína, Bél-ibni, Assur-nádin-sumi