Soline (Župa dubrovačka)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Soline
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeDubrovnik-Neretva
KözségŽupa dubrovačka
Jogállásfalu
Irányítószám20207
Körzethívószám(+385) 20
Népesség
Teljes népesség273 fő (2021. aug. 31.)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság71 m
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 42° 36′ 50″, k. h. 18° 13′ 12″Koordináták: é. sz. 42° 36′ 50″, k. h. 18° 13′ 12″
A Wikimédia Commons tartalmaz Soline témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Soline falu Horvátországban, Dubrovnik-Neretva megyében. Közigazgatásilag Župa dubrovačka községhez tartozik.

Fekvése[szerkesztés]

A Dubrovnik városától légvonalban 10, közúton 12 km-re délkeletre, községközpontjától 2 km-re délkeletre, az Adria-parti főút mentén Zavrelje és Plat között fekszik.

Története[szerkesztés]

A régészeti leletek tanúsága szerint területe már az ókorban lakott volt. A legrégibb itt élt ismert nép az illírek egyik harcias törzse, az ardiaták voltak, akik az i. e. 4. századból hagyták itt nyomaikat. A magaslatokon épített erődített településeken éltek és kőből emelt halomsírokba temetkeztek. A stratégiai helyeken épített erődökből a nyoma máig fennmaradt a Spilan és Na Kosturu nevű magaslaton épített illír váraknak. Több ókori halomsír található a Na Zvijezdi nevű magaslaton is. A rómaiak hosszú harcok után végül i. e. 135-ben verték le az ardiatákat. Közigazgatási központjuk innen délkeletre, a mai Donji Obod területén fekvő Epidaurum városa volt. Ebből a korból nem maradt fenn jelentősebb emlék a falu területén. A Nyugatrómai Birodalom bukása után a keleti gótok özönlötték el a térséget, őket 537-től 1205-ig kisebb megszakításokkal a bizánciak követték. A 7. században avarok és a kíséretükben érkezett szlávok, a mai horvátok ősei árasztották el a területet. A várakat lerombolták és az ellenálló lakosságot leöldösték. Így semmisült meg a mindaddig fennálló Epidaurum. A túlélő lakosság előbb Župára, majd Raguzába menekült.

Soline az itt már évszázadokkal ezelőtt említett sólepárló telepeiről kapta a nevét. A határában fekvő Smokovijenac települést már 1281-ben említik. A középkorban területe a Raguzai Köztársasághoz tartozott. A környező településekhez hasonlóan itt is több raguzai családnak volt háza. A lakosság 1806-ban sokat szenvedett a montenegrói és orosz hadak pusztításától, akik sok házat, épületet kifosztottak és leromboltak. Az ostromló hadakat a franciák kényszerítették visszavonulásra. A köztársaság bukása után 1806-ban Dalmáciával együtt ez a térség is a köztársaságot legyőző franciák uralma alá került, de Napóleon bukása után 1815-ben a berlini kongresszus Dalmáciával együtt a Habsburgoknak ítélte. 1857-ben 145, 1910-ben 129 lakosa volt. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. A délszláv háború idején 1991 októberében a jugoszláv hadsereg és a szerb szabadcsapatok foglalták el a települést, melyet kifosztottak és felégettek. A lakosság a közeli Dubrovnikba menekült és csak 1992 tavaszán térhetett vissza. A háború után rögtön megindult az újjáépítés. 2011-ben 268 lakosa volt, akik főként turizmussal, vendéglátással foglalkoztak.

Népesség[szerkesztés]

Lakosság változása[2][3]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
145 115 137 132 126 129 146 125 120 112 133 155 213 536 229 268

Nevezetességei[szerkesztés]

  • A Szent Miklós templomot a 14./15. században építették, majd a 18./19. században előcsarnokkal bővítették.1998-ban teljesen megújították. Évente négy-öt alkalommal mondanak benne misét.
  • Spilan ókori vármaradványok
  • Na Kosturu ókori vármaradványok és halomsír
  • Na Zvijezdi ókori halomsírok

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]