Sió

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sió-csatorna
Sió sluice gate.JPG
A siófoki Sió-zsilip
Közigazgatás
Országok Magyarország
Földrajzi adatok
Hossz 120,8 km
Forrás Balaton Siófok
Torkolat Duna
é. sz. 46° 20′, k. h. 18° 53′Koordináták: é. sz. 46° 20′, k. h. 18° 53′

A Sió-csatorna a Balaton vízszintjének szabályozására és a Dunával való összekötésére szolgál. A Sió-csatorna a Duna nyugati mellékfolyója, Magyarországon található. Hossza 120,8 km. A Balaton vizét vezeti le a Dunába Somogy, Fejér és Tolna megyén át.

A pécsi püspökség alapítólevelében 1009-ben Ozora néven szerepel. [1]

Városok a Sió mentén: Siófok, Simontornya és Szekszárd.

(A Balatonba a Zalán kívül még kb. 30 állandó és időszakos vízfolyás szállít vizet. A vízszint szabályzása érdekében Siófoknál létrehozták a Sió-csatornát, ami a Balaton vizét a Dunába vezeti.)

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A Sió-csatorna Siófoknál, a 33 dpkm-nél ágazik ki a Balatonból, majd 120,8 km hosszan folyik tovább, míg el nem éri a Dunát a Gemenci-erdő mellett, az 1497,1-es folyamkilométernél. A meder esése átlagosan 14,5 cm kilométerenként, szélessége 20 és 30 méter, mélysége 0 és 8,8 méter között váltakozik. A víz sebessége, függően a siófoki vízeresztéstől és a Duna visszaduzzasztó hatásától, 0,5-4 km/óra lehet.
  • A csatorna vízállása nem egyenletes. Felső folyásában jelentősebb vízmennyiség csak akkor lehetséges, ha Siófoknál a zsilip is nyitva van és a Balatonból vízleeresztés történik. Alsó folyása főként a Kapos-folyó vízhozamától függ.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Galerius császár i. sz. 292-ben hatalmas erdők kiirtásával ásatta ki a Sió-csatorna ősét, amely a Balatont köti össze a Dunával, valamint zsilipet építtetett.

A régebbi kutatók arról számoltak be, hogy a Sió balatoni kitorkollása még a rómaiak idejében mesterséges úton, egy zsilippel vezette le a tó magas vizeit. Virág Árpád minden lehetséges történeti forrásmunkát, régészeti eredményt újra mérlegre téve cáfolta a római zsilip létét, bizonyítván, hogy a Sió az elmúlt évezredben, a siófoki zsilip megépítéséig csak természetes módon vett részt a balatoni vízforgalomban. A Balaton vízállás-változásai a történelem folyamán elég tág határok között mozogtak. A 18. század második felében kezdődtek az első lépések a tó és környékének mezőgazdasági, hajózási (víziszállítási) hasznosítása érdekében. Mária Terézia uralkodása alatt Krieger Sámuel kamarai mérnök, akinek a Balaton első, pontos térképét köszönhetjük, – javaslatot tett a tó és mocsarai részleges lecsapolására. Terve nem csupán a tavat érintette, hanem összefüggést teremtett a Sárvíz-, Sió-, Kapos-szabályozás munkálatai között. Virág Árpád gondos kutatómunkával számbavette a 1819. század Balaton térképeit. A térképtörténeti kutatásai eredményeképpen rendet teremtett az eredeti mappák és különféle célú egykorú, vagy későbbi másolataik tekintetében.

A magyar reformkorban már más elképzelések születtek a Balaton hasznosítására. A mezőgazdaság extenzív fejlesztésével kapcsolatos földbirtokosi érdekek a Sárvíz, Kapos és legfőképp a Sió szabályozását eredményezték. Kimagasló szerepet játszott a sárvízi tervek megvalósításában Beszédes József, a Sárvízi Csatorna Társulat igazgató főmérnöke, aki az 1827. évi XXXIII. tc. alapján vetett papírra elképzeléseket az érintett folyók és a Balaton vízviszonyainak rendezésére.

A Siót Ozorától a Kaposig a közbirtokosok 1821-től 1835-ig szabályoztatták, aminek következtében a Balaton vize mintegy 1 méterrel apadt. 1862-ben új szabályzati munkálatok kezdődtek gróf Zichy Ferenc királyi biztos vezetése alatt, ekkor a Sió csatornázását Ozorától felfelé a Balatonig folytatták, a tó kifolyását elzáró töltést 1863. október 23-án elbontották, s ennek következtében a Balaton víztükre az 1862 decemberben megfigyelt legkisebb vízálláson alul még 0.95 méterrel alászállt, és mintegy 90 000 magyar holdnyi terület száríttatott ki.

A 19. század közepétől ismét új, addig számításba sem vett előnyöket kínált a Balaton a partjait felkereső utazóknak és kikapcsolódni vágyó helybéli társaiknak. Lassan megindult a tavon a gőzhajó forgalom, s a déli parton az 1860-as években megjelent a Déli Vasút sínpárja is. A két erős érdekérvényesítő csoportosulás, a vasúttársaság és a birtokosok ekkor összefogtak. A Balaton vízállásának szabályozása számukra létkérdéssé vált.

Az első siófoki zsilip megépülésével állandósult a vita is. Mikor és mennyi vizet kell ereszteni, s vajon a zsilip (és ezzel összefüggésben a Sió-csatorna) méretei megfelelőek-e az igényeknek. A mezőgazdasági és közlekedési érdekek mellett az elmúlt évszázadban megjelentek a turizmus igényei is.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Györffy György. 14 / Térítés és egyházszervezés., István király és műve. Gondolat Budapest 1983. ISBN 963-281-221-2