Pyrocephalus obscurus

Pyrocephalus obscurus
	Hím példány
	Természetvédelmi státusz
	Nem fenyegetett;
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata);
Altörzs:	Gerincesek (Vertebrata);
Altörzság:	Állkapcsosok (Gnathostomata);
Főosztály:	Négylábúak (Tetrapoda);
Csoport:	Magzatburkosok (Amniota);
Osztály:	Madarak (Aves);
Csoport:	Carinatae;
Alosztály:	Neornithes;
Alosztályág:	Újmadárszabásúak (Neognathae);
Csoport:	Neoaves;
Csoport:	Passerea;
Öregrend:	Telluraves;
Csoport:	Australaves;
Csoport:	Eufalconimorphae;
Csoport:	Psittacopasserae;
Rend:	Verébalakúak (Passeriformes);
Alrend:	Királygébics-alkatúak (Tyranni);
Alrendág:	Tyrannides;
Részalrend:	Tyrannida;
Család:	Királygébicsfélék (Tyrannidae);
Alcsalád:	Vízitiranusz-formák (Fluvicolinae);
Nemzetség:	Fluvicolini;
Nem:	Pyrocephalus; Gould, 1839
Faj:	P. obscurus;
Tudományos név
	Pyrocephalus obscurus; (Gould, 1839)
Szinonimák
	Pyrocephalus rubinus obscurus Gould, 1839;
Elterjedés
	Elterjedési területe (a lila egész évi, a narancssárga a költőterülete és a kék az áttelelőhelye)
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Pyrocephalus obscurus témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Pyrocephalus obscurus témájú kategóriát.

A lap ellenőrzött változata (ellenőrizve: 2019. május 18.) ezen a változaton alapul.

A Pyrocephalus obscurus a madarak (Aves) osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe a királygébicsfélék (Tyrannidae) családjába tartozó faj.^[1]

Neve és rendszertani besorolása[szerkesztés]

Ezt a madarat 1939-ben, John Gould angol ornitológus írta le, illetve nevezte meg, azonban mint a rubinfejű tirannusz (Pyrocephalus rubinus) alfajaként a Pyrocephalus rubinus obscurus név alatt. 2016-ban, újabb kutatások következtében, ezt a madarat kivonták a rubinfejű tirannuszból és önálló fajjá tették; sőt az alfajokat is neki tulajdonították. A rubinfejű tirannusz visszaszorult Dél-Amerika középső és déli részeire. A Nemzetközi Madarászok Egyesülete (International Ornithologists' Union) elfogadja ezt a döntést, viszont mások még mindig alfajnak vélik.^[2]

Előfordulása[szerkesztés]

A Pyrocephalus obscurus előfordulási területe manapság az Amerikai Egyesült Államok délnyugati részétől, egész Mexikón, elszórva Közép-Amerikán keresztül, egészen Dél-Amerika északnyugati és középső részéig tart. Korábban Kanadában is előfordult.^[3] Becslések szerint a szabadon élő példányok száma 5-50 millió közöttire tehető, bár a számuk csökkenőben van.

Alfajai[szerkesztés]

Jelenleg az alábbi 9 alfaj van elismerve:^[4]

Pyrocephalus obscurus ardens Zimmer, 1941 - Észak-Peru^[4]
Pyrocephalus obscurus blatteus Bangs, 1911 - Délkelet-Mexikó, Belize és Észak-Guatemala^[4]
Pyrocephalus obscurus cocachacrae Zimmer, 1941 - Délnyugat-Peru és Chile legészakibb része^[4]
Pyrocephalus obscurus flammeus van Rossem, 1934 - Délnyugat-USA és Északnyugat-Mexikó
Pyrocephalus obscurus mexicanus P. L. Sclater, 1859 - Dél-Texastól délre Közép- és Dél-Mexikóig^[4]
Pyrocephalus obscurus obscurus Gould, 1839 - Nyugat-Peru^[4]
Pyrocephalus obscurus pinicola T. R. Howell, 1965 - Kelet-Honduras és Északkelet-Nicaragua^[4]
Pyrocephalus obscurus piurae Zimmer, 1941 - Nyugat-Kolumbia és Északnyugat-Peru^[4]
Pyrocephalus obscurus saturatus von Berlepsch & Hartert, 1902 - Északkelet-Kolumbia, Nyugat- és Észak-Venezuela, Guyana, valamint Észak-Brazília^[4]

Megjelenése[szerkesztés]

A fej-testhossza 13-14 centiméter és testtömege 11-14 gramm. A fajon belül jelentős a nemi kétalakúság; ugyanis a hím élénk vörös és sötétbarna tollazatú, míg a tojó hasi része barackszínű és a háti része sötétszürke; a tojó igen hasonlít a Say-légykapótirannuszra (Sayornis saya).

Életmódja[szerkesztés]

Sokféle élőhelyen képes megélni, de főleg a nyíltabb, viszont fával, bokorral rendelkező területeket választja otthonául; ilyenek a füves puszták, folyópartok, kultúrtájak és félsivatagok. Rovarevő madár; étlapját főleg legyek, sáskák és bogarak képezik.^[5] A rovarokat főleg röptükben kapja el. Néha megfigyelhető amint kisebb halakkal táplálkozik.^[6]

Szaporodása[szerkesztés]

A csészealakú fészkét kis ágakból és zuzmókból készíti; általában 1,8 méteres magasságban. A fészekalj 2-3 tojásból áll, ezek fehéresek. A kotlást a tojó végzi, körülbelül 2 heten keresztül. A fiókák 15 naposan már kirepülnek a fészekből.^[7]

A barnafejű gulyajáró (Molothrus ater), kakukk (Cuculus canorus) módjára beletojik a Pyrocephalus obscurus fészkébe.^[8]

Képek[szerkesztés]

Felnőtt hím Ecuadorból male in Bosque Protector Jerusalem, Ecuador
Fiatal hím Peruból
Tojó Mexikóból
Fészkén ülő tojó

Jegyzetek[szerkesztés]

↑ 'Pyrocephalus rubinus'. IUCN Red List of Threatened Species. Version 2013.2. International Union for Conservation of Nature, 2012. (Hozzáférés: 2013. november 26.)
↑ ITIS Report: Pyrocephalus'. Integrated Taxonomic Information System. (Hozzáférés: 2014. november 26.)
↑ Swift, Thomas C. (1950. október 1.). „First Occurrence of Vermilion Flycatcher, Pyrocephatus rubinus, in Canada”. The Auk 67 (4), 517–518. o. DOI:10.2307/4081112.
↑ ^a ^b ^c ^d ^e ^f ^g ^h ⁱ Farnsworth and Lebbin (2004), p. 375.
↑ (2005) „Foraging behavior of tyrant flycatchers (Aves, Tyrannidae) in Brazil” (PDF). Revista Brasileira de Zoologia 22 (4), 1072–1077. o. DOI:10.1590/S0101-81752005000400036.
↑ (1996. június 1.) „Vermilion Flycatcher and Black Phoebe Feeding on Fish” (PDF). The Wilson Bulletin 108 (2), 377–378. o.
↑ Davie, Oiver. Nests and Eggs of North American Birds. Columbus, OH, US: Landon Press, 314. o. (1898)
↑ Hanna, Wilson C. (1936. július 1.). „Vermilion Flycatcher a Victim of the Dwarf Cowbird in California” (PDF). The Condor 38 (4), 174. o. DOI:10.2307/1363600.

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Vermilion flycatcher című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk[szerkesztés]

Gould, J. 1839. The Zoology of the voyage of H.M.S. Beagle, under the command of Captain Fitzroy, R.N., during the years 1832-1836. Edited and superintended by Charles Darwin. Part 3 Birds. Smith, Elder & Co. London. 1841. 156 pp., 50 tt. doi: 10.5962/bhl.title.14216 BHLReference page Original description pt.9 p.45 BHL
Carmi, O., Witt, C.C., Jaramillo, A. & Dumbacher, J.P. 2016. Phylogeography of the Vermilion Flycatcher species complex: Multiple speciation events, shifts in migratory behavior, and an apparent extinction of a Galápagos-endemic bird species. Molecular Phylogenetics and Evolution 102: 152-173. doi: 10.1016/j.ympev.2016.05.029 Abstract Reference page
Handbook of Birds of the World, volume 9: Cotingas to Pipits. Barcelona, Spain: Lynx Edicions (2004). ISBN 84-87334-69-5
Species account - Cornell Lab of Ornithology
Vermilion flycatcher - Pyrocephalus rubinus - USGS Patuxent Bird Identification InfoCenter
Stamps at bird-stamps.org

Madárportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[IUCN-1] 'Pyrocephalus rubinus'. IUCN Red List of Threatened Species. Version 2013.2. International Union for Conservation of Nature, 2012. (Hozzáférés: 2013. november 26.)

[ITIS-2] ITIS Report: Pyrocephalus'. Integrated Taxonomic Information System. (Hozzáférés: 2014. november 26.)

[Swift-3] Swift, Thomas C. (1950. október 1.). „First Occurrence of Vermilion Flycatcher, Pyrocephatus rubinus, in Canada”. The Auk 67 (4), 517–518. o. DOI:10.2307/4081112.

[HBW-375-4] ↑ ^a ^b ^c ^d ^e ^f ^g ^h ⁱ Farnsworth and Lebbin (2004), p. 375.

[Pizo-5] (2005) „Foraging behavior of tyrant flycatchers (Aves, Tyrannidae) in Brazil” (PDF). Revista Brasileira de Zoologia 22 (4), 1072–1077. o. DOI:10.1590/S0101-81752005000400036.

[Andrews-6] (1996. június 1.) „Vermilion Flycatcher and Black Phoebe Feeding on Fish” (PDF). The Wilson Bulletin 108 (2), 377–378. o.

[Davie-7] Davie, Oiver. Nests and Eggs of North American Birds. Columbus, OH, US: Landon Press, 314. o. (1898)

[Hanna-8] Hanna, Wilson C. (1936. július 1.). „Vermilion Flycatcher a Victim of the Dwarf Cowbird in California” (PDF). The Condor 38 (4), 174. o. DOI:10.2307/1363600.

[1]

[2]

[3]

[4]

[5]

[6]

[7]

[8]