Olasz irodalom

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Római Birodalom felbomlásától a 16. századig jórészt a latin az irodalom nyelve Itáliában. A városállamok létrejötte, demokratizmusa viszont hozzájárul az olasz nyelvű irodalom kialakulásához és gyors fejlődőséhez, bár kezdetben még a francia irodalom példái hatnak.

A középkor irodalma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dante Alighieri

II. Frigyes császár udvarában kialakul a szicíliai iskola költői termése. Képviselői Jacopo da Lentino, Pier della Vigna és maga II. Frigyes császár.

Jelentős az Észak és Közép-itáliai vallásos költészet is, melynek két jelentős alakja:

  • Assisi Szent Ferenc (Giovanni Bernardone, 1181–1226) olasz vallási reformer, költő Naphimnusza révén lett ismert. Ma az ország védőszentje.
  • Jacopone da Todi (1230–1306), laudákat ír, híres himnuszokat szerez.

A 13. században Marco Polo (1254–1323) emlékirataival tűnik fel, ezt az alkotást fordítják le korában a legtöbb nyelvre.

A század legfontosabb irányzata a dolce stil nuovo, melyben a művészi tudatosság filozofikus igénnyel párosul. Jelentős képviselői:

A reneszánsz irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Francesco Petrarca
Carlo Goldoni (Firenze)

Az olasz irodalom világirodalmi szintre emelkedése Dante, Boccaccio, és Petrarca nevével függ össze.

  • Francesco Petrarca (1304–1374) az első humanista, irodalomszervező, jelentős Daloskönyve, 1341-ben koszorús költő lett.
  • Giovanni Boccaccio (1313–1375) az olasz és európai novellairodalom mestere, Dekameron (1348–55) című novelláskötete egyedülálló és úttörő kísérlete a kornak.

A 16. század irodalmának két kimagasló egyénisége már az eposz műfajának kezdeményezőjévé vált:

  • Ludovico Ariosto (1474–1533): Örjőngő Roland című eposza kezdeményező erejű.
  • Torquato Tasso (1544–1595): az olasz eposz nagymestere, fő műve a Megszabadított Jeruzsálem (1575, eposz) nagy hatást gyakorolt a későbbi európai eposzirodalomra.

18. század irodalma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 18. században az olasz irodalom ismét fellendül és elsősorban a dráma terén mutat növekvő sikereket. Három kiemelkedő jelentőségű alkotó neve érdemel figyelmet:

  • Pietro Metastasio (1698–1782): melodrámáival válik a korszak népszerű írójává, de hatása is jelentős.
  • Carlo Goldoni (1707–1793): velencei komédiaíró a vígjáték és a színház megújítója.
  • V. Alfieri (1749–1803): drámaíró, máig az olasz irodalom legnagyobb tragédiaírója.

19. század irodalma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A romantika olasz irodalmának legismertebb képviselője Giacomo Leopardi (1798–1837) volt.

20. századi olasz irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A drámairodalom kimagasló alakja a századfordulón Luigi Pirandello (1867–1936)

Az olasz líra legkiemelkedőbb képviselője ebben az időszakban: Gabriele D'Annunzio (1863–1938), a l'art pour l'art hirdetője, kinek a dekadencia és a szimbolizmus is megjelenik műveiben.

Irányzatok szerint:

A neorealizmus képviselőinek célja az olasz tásadalom problémáinak feltárása volt.

A crepuscolarismo írói: Sergio Corazzini, Corrado Govoni, Marino Moretti.

A futurizmus képviselői:

A hermetika képviselői:

A hermetizmussal rokon vonásokat mutató műveket írtak: Salvatore Quasimodo Nobel-díjas költő, kit az emberiség nagy problémái foglakoztattak, valamint Eugenio Montale, Umberto Saba, és Vincenzo Cardarelli.

A neoavantgárd képviselői: Edoardo Sanguineti, Franco Fortini, Andrea Zanzotto.

A posztmodern olasz irodalom vezéregyénisége: Umberto Eco (1932–).

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Világirodalmi kisenciklopédia I–II. Szerk. Köpeczi Béla, Pók Lajos. Budapest: Gondolat. 1976. ISBN 963-280-184-9
  • Világirodalmi lexikon (Akadémiai Kiadó, Bp.)

Szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Madarász Imre: Az olasz irodalom története
  • Szabó György: Századunk olasz irodalmának kistükre