Dekameron

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Disambig gray.svg  A(z) „Dekameron” lehetséges további jelentéseiről lásd: Decameron.
A Dekameron egyik illusztációja (1492 körül)

A Dekameron, alcíme: Galeotto herceg (olaszul Decamerone: Prencipe Galeotto) Giovanni Boccaccio 100 novellából álló gyűjteménye, melyet valószínűleg 1348-ban kezdett írni és 1353-ban fejezett be.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Tartalma

Keretcselekménye szerint hét nő és három férfi egy vidéki kastélyba menekül az 1348-as firenzei pestisjárvány elől. Itt történetek mesélésével szórakoztatják egymást. A történetek témáját az előző este megválasztott király vagy királynő határozza meg. Mindenki mindennap mond egy-egy mesét, így tíz nap alatt száz történet hangzik el. Élet és halál sajátos körforgása jellemzi a meséket, ám mindenkor az Élet kerekedik felül. A reneszánsz szellemiségével összhangban a Dekameron az élet örömeihez való jogot, a túlvilági léttel szemben (mellett) az e világi örömök fontosságát, sőt elsődlegességét hangsúlyozza. Boccaccio elsősorban a történetek előadásában jeleskedik, magukat a mesélőket nem jellemzi különösebben: a 7 hölgy és 3 ifjú ugyanazon társadalmi osztályt képviseli. Ilyen szempontból a Dekameron kicsit ellentéte Geoffrey Chaucer később keletkezett, hasonló művének, a Canterburyi meséknek, ahol a mesélők a társadalom legkülönbözőbb rétegeit képviselő, karakteres figurák.

[szerkesztés] Keletkezése

1348 és 1353 között dolgozott főművén, a Dekameronon. (A cím görög nyelven azt jelenti: tíz nap.) Irodalomtörténeti jelentősége, hogy általa vált önálló irodalmi műfajjá a novella. A mű nyelvezetében sajátos módon keveredik a korabeli olasz köznyelv és a terjengősebb fogalmazási stílus. Kimutatható benne az Ezeregyéjszaka hatása éppúgy, mint a különféle anekdotáké, legendáké, és az abban a korban igen népszerű fabliau-ké (vaskos humorú verses elbeszélések). A Dekameron mintegy összefoglalja a reneszánsz szellemiségét, melyet az irodalomban Boccaccio mellett Dante és Petrarca képviselnek a legmarkánsabban. Utóbbi volt az, aki megakadályozta, hogy Boccaccio egy kétségbeesett pillanatában elégesse a művét.

[szerkesztés] Kulturális hatása

Későbbi írók átvették témáit és meséit, „Chaucer és Shakespeare éppúgy adósai, mint Keats, majd Anatole France és Gerhart Hauptmann”.[1] Navarrai Margit tudatosan a Dekameron szerkezetét próbálta utánozni, de történetei kizárólag a boldog szerelemről szólnak. Mivel a tíz éjszakára való novellából a szerző halála miatt csak 72 készült el, a művet Heptameron néven ismeri az utókor.[2]

A magyar irodalom néhány 16. és 17. századi históriája közvetve vagy közvetlenül Boccaccio műve hatását mutatja, például Enyedi György: Gismunda és Gisquardus, Istvánffi Pál: Volfer király históriája, Vasfay Gáspár: Vitéz Francisco históriája, Veres Gáspár: Két nemes ifjú.[3]

A Dekameron történetei számos egyéb művészeti ág alkotóját megihlették, köztük Sandro Botticellit, aki képsorozatot festett a Dekameron témájára. 1971-ben Pier Paolo Pasolini Dekameron címmel rendezett filmet Boccaccio néhány története alapján.

[szerkesztés] Források

  1. ^ Babits Mihály. Novella, Az európai irodalom története. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó. ISBN 9631514145 (1979). Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 27. 
  2. ^ Hegedüs Géza. Navarrai Margit, Irodalmi arcképcsarnok. Budapest, Szentendre: Arcanum, Interpopulart. ISBN 9638602988 (2000). Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 27. 
  3. ^ Bokor József (szerk.). Boccaccio, A Pallas nagy lexikona. Arcanum : FolioNET Kft. ISBN 963 85923 2 X (1998). Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 27. 

[szerkesztés] Külső hivatkozások


P literature.svg Ez az irodalmi tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!
A lap eredeti címe: „http://hu.wikipedia.org/wiki/Dekameron”