Natalja Szergejevna Goncsarova

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Natalja Szergejevna Goncsarova
Natalia Sergeyevna Goncharova.jpg
Született 1881. június 16.
Nyecsajevo
Elhunyt 1962. október 17. (81 évesen)
Párizs
Nemzetisége orosz
Foglalkozása festőművész

Natalja Szergejevna Goncsarova (oroszul Наталья Сергеевна Гончарова; Nyecsajevo, 1881. június 16.Párizs, 1962. október 17.) orosz festőművész.

Művészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Goncsarova mindenekelőtt festő, de munkássága műfajilag igen változatos: dekorációk és kosztümtervek, portrék, plakátok és könyvillusztrációk. Férjével, Mihail Fjodorovics Larionovval együtt egy új orosz művésznemzedék elindítójává vált. Érett munkái eredeti módon ötvözik az orosz népművészet, a századforduló és az 1910-es, 20-as évek művészeti irányzatainak értékeit.

Életrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1881-ben született elszegényedett földbirtokos család gyermekeként. A Goncsarovok több nemzedéken keresztül a cári udvar építészei voltak. Moszkvában végezte szakiskoláját, ahol az impresszionista szobrász, Trubeckoj növendéke volt, majd mint festő tanult tovább. A szín lehetőségeinek felismerése és természetszeretete volt az, ami a festészethez csábította. Korai művei Boriszov-Muszatov stilizáló impresszionizmusát követik, de nagyon sok fiatal orosz művész merített még belőle.

1906-tól készült munkáin kifinomult színvilág, lebegő könnyedség, derűs hangulat, felcsillanó humor kap helyet. Gyakran ábrázolja a vidéki földbirtokos-nemesi élet jeleneteit, életképeket, tájképeket és csendéleteket fest. A rafinált, gazdag színvilággal érdekes kontrasztot alkot a modellálás naiv frissessége.

Példaképe volt Paul Cézanne, Vincent van Gogh és Paul Gauguin mellett a nabis és a fauves csoport.

1962. október 12-én halt meg Párizsban. Hazája nemzeti művészetének értékeit egyéni módon ötvözte a kor európai törekvéseivel. A dinamikus, robbanékony Larionov mellett líraibb, szemlélődőbb alkatot képviselt. Aktív kölcsönhatásban volt környezetével, emberi és művészeti problémákra egyaránt érzékenyen reagált.

Híres alkotásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Téli éjszaka: (1904)
  • Ladizsinói táj: (1906) A harsogó lokálszínek teljesen eluralkodnak a képen. Sok szín és természettanulmány előzte meg a vásznat, melyeket Dél-Olaszországban és a Krímben festett.
  • Önarckép sárga liliomokkal: (1907) A fauves csoport iránti érdeklődését tanusítja. Szorosan kapcsolódik korábbi oldott, eleven világához, de merészebb kivágásával, színmegoldásával új fejezetet jelez. Figyelő tekintetű, vidám, mesterkéletlen és kicsit suta mozdulat a festő önvallomása.
  • Csendélet cipővel tükörrel: (1906)
  • Csendélet ananásszal: (1908) Itt is a lokálszínek dominálnak. Az elemző látásmód, a síkszerűség törvényeinek figyelembevétele ellenére igazi látványfestészet ez.
  • Napraforgók: (1908-1910)
  • Kerti munkák: (1908) Fegyelmezetebbek és keményebb szerkesztésűek munkaábrázolásai. A téma a mezei és kerti munka, melynek később még jelentősebb szerepe lesz. Mozaikszerűen összerakott színfelületeket alakít ki, ezeket élénk színű kontúrok kapcsolják össze tárgyakká, figurákká. A cézannei képépítés elemei párosulnak az erős dekorativitással és elbeszélő hanggal.
  • Korcsolyázó fiúk: (1908) Sajátos zsánerjelenetet hoz létre a tenyeres-talpas figurákkal. Igen kedvelte Peter Bruegel-t és 17. századi holland mestereket.
  • A tél: (1908)
  • A dér (1908-1911)

A régi orosz festészet, a népművészet új utat mutat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1909 fordulópontot jelentett munkájában. Férjével együtt készített művei az új privitizmus francia irányzatának eredményeit hasznosították. Az erőteljes merész színeknek, stilizált, darabos formáknak, a hagyományos perspektívafelfogás mellőzésének azonban más forrása is volt. Felhasználták az orosz népművészetet, tanulmányozták a népi nyomatokat, hímzéseket, játékokat, fafaragásokat, cégtáblákat és az ikonokat. Goncsarova a régi orosz festészettel és a népművészettel együtt Oroszország népét is felfedezte a modern művészet számára. Az orosz parasztok életét, hitvilágát elevenítik meg paraszti, illetve vallási tematikájú művei. Sok műve áll közel a Der Blaue Reiter, de különösen a Die Brücke csoport alkotásaihoz, szögletes, robusztus parasztalakjaival, intenzív színkontrasztjaival.

Ekkor készített munkái:

  • A kék ruhás nő a templomban: (1910) Egyszerre jellemzik az átmeneti korszak formai jegyei és az új tematika. A hideg kékben pompázó, eleven városi ruhás nő és a régi orosz templom félhomályából vörösen parázsló, komoly tekintetű, stilizált Madonnafej ellentéte Goncsarova művészetére tágabb értelemben is vonatkoztatható: jellemző rá a modern városi élet élményeinek feldolgozása és ezzel egyidejűleg a mély ragaszkodás a szülőföldhöz, nosztalgia, a patriarchális orosz életforma és régi hitvilág után.
  • Pap macskával: (1910)
  • Halászat: (1910) Kiegyensúlyozottabb, monumentálisabb felépítésű festmény, szintén a paraszti élet jelenetével. A táj nagyobb szerepet játszik és a színek itt is intenzívek, de gazdagabban árnyaltak. A cézanne-i színfoltokból való építkezés elvét követve hasonló tónusokat helyez egymás mellé. Erőteljes lila vagy fekete kontúrokat is alkalmaz.
  • Birkózók: (1910)
  • Mosás: (1910)
  • Mihail Goncsarov: (1911)
  • Páva erős napsütésben: (1911)
  • Táncoló parasztok: (1911) Műveinek másik csoportját képviseli ez az erőteljes, világos és sötét kontúrral összefogott, a képfelületet nagyobbrészt betöltő alakábrázolás. A tiszta vörösek, kékek, sárgák összecsapása, a figurák jellegzetes pózai hozzák létre a kép hallatlan dinamikáját. A sommás, mozgássorozatokat sűrítő megformálás a népi fafaragásokra emlékeztet.
  • Zsidó család: (1912) Közép-oroszországi orthodox zsidó közösségek tagjait, családjait ábrázoló képeit sajátos bensőséges hangulat, egyszerű formai megoldások jellemzik.
  • Kirakat: (1912)
  • Óra: (1912)
  • A gyár: (1912)
  • Larionov portréja: (1913)
  • Tavasz: (1914)
  • Biciklista: (1913) Naiv kubu-futurizmus jellemzi.
  • Elektromos gép: (1913) A futurista témájú kép megoldása primitivista stílusára emlékeztet. Erős színeket, hol melegre, hol hidegre hangolt sajátos koloritot, dekoratív síkszerű elrendezést alkalmazott. A gépben nem a precíz technikát rögzítette, hanem mozgásában ragadta meg, premier plánba állította a szerkezetet, mintha organikus lénynek tekintené.
  • A vasaló: (1913)
  • Kék-zöld erdő: (1911-12)
  • Macskák: (1912)
  • Tükör: (1912)

Ikonok hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mindenkinél erősebben hatott rá az ikonok világa. Innen származnak élénk lokálszínei, az erős kontúrú síkformák, geometrikus törések. Az ikonok tartalmi oldalát, kontemplatív életideálját is kifejezte és feldolgozta.

  • Főnix (1911) A teremtés c. sorozat egyik darabja lehetett, de ma már nehezen lehet azonosítani a sorozat többi tagját. Az apokalipszis ihlette, az újjáéledésével a feltámadást jelképezi a madár. Egy mesebeli tűzmadár színeiben jelenik meg.
  • Arkangyal (1911)

Az ikonfestészet motívumai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Menekülés Egyiptomba: (1910)
  • Evangelisták: (1911) A képet a vallás kigúnyolásával vádolták meg, sőt el is kobozták. A parasztokhoz hasonló figurák majd szétfeszítik a keskeny, magas vásznakat. Vaskosságukat kiemelik a súlyos, fémlemezszerű glóriák és az erős plaszticitású, nagy papírtekercsek. A színek és a figurák megformálása igen dekoratív, ugyanakkor az érzelmi kifejezést támasztja alá. Azért választotta a monumentális oltárkép formáját, hogy széles közönséghez ismerős nyelven szóljon. A kubizmus dinamikájával megfogalmazott paraszt szentjei robusztus megjelenésük ellenére tiszteletet parancsolnak és új ideált jelentenek.
  • Szent Borbála vértanúsága: (1913)

Tudatosan dolgozott egyszerre több stílusban. „Azt állítom, hogy bármely tárgyhoz kifejezési formák végtelen sokasága kapcsolható, s mindegyik lehet egyaránt gyönyörű, függetlenül attól, hogy milyen elmélethez kötődik.” A modern technika korának művészetét akarta megteremteni férjével, melynek fő eszköze a tiszta szín. 1913-ban kiadott lucsista munkáikkal nem magukat a tárgyakat ábrázolták, hanem a rajtuk megtörő és róluk visszaverődő fénysugarakat. A kubizmushoz hasonlóan geometrikus rend szerint felbontott és újra felépített tárgyak a fénynyalábok között tűnnek fel. Goncsarova művei valóságos színorgiák, egy-egy színre, annak különböző tónusaira épülnek.

1913-ban Párizsba utazott, ahol Gyagilev híres balett együttesének készített díszlet és kosztümterveket. Már 1909-től dolgozott oroszországi színházak számára, de a párizsi siker után kapott igazán sok ajánlatot sok megbízást. 1915-ben végleg elhagyta Oroszországot, Svájcba utazott a Gyagilev társulattal. 1917 után egyre fontosabb szerepet játszott tevékenységében a színház és az alkalmazott grafika. Festészetének hanyatlásának egyik komoly oka, hogy külföldre került, hiszen művészetének alapvető vonásai, élményanyaga a régi Oroszországban gyökereztek. Színházi dekorációs és kosztümterveinek formai megoldását kubo-futuristának nevezhetnénk. A mértani elemekre bontott csipkékkel, virágokkal beszórt harsány színű felületek között felbukkan egy-egy arc, legyező. Minden dinamikát mozgást sugároz, erőteljes ritmust közvetít. Előfordul a plasztikus formálást hangsúlyozó kollázs is. Nem vonta ki magát a futurizmus és a dada mechanikus elemeinek hatása alól: geometrizáló, erősen síkszerű képeket festett.

A 30-as évek végétől oldott realisztikus csendéleteket, portrékat készített. Világszerte kedvelt színpadtervező maradt, balettek és operák számára készített fantáziagazdag terveket.

Az 50-es években új korszaka kezdődött, felfedezi és újrafesti néhány régi lucsista képét. Egyszerű, néhány geometrikus formából összeálló, hideg színekre épülő kompozíciói a kozmosz világát idézik.

  • Fiatal nő kosztümterve az Aranykakashoz: (1914)
  • Díszletterv a Trianához: (1917)
  • Koreográfiai vázlatok a Menyegzőhöz: (1923)
  • Tűzmadár, függönyterv: (1926)
  • A háború misztikus képei: (1914)
  • Narancshordó nő: (1916)
  • Spanyol nő: (1916)
  • Spanyol nők: (1920)
  • Tavasz: (1918)
  • Zöld-kék geometrikus akt: (1917-19)
  • Fürdőző, lucsizmus: (1917-19)
  • Fürdőzők: (1919)
  • Váza lucsista virágokkal: (1919)
  • Csendélet: (1920)
  • Mangóliák: (1920)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]