Hipnózis

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hipnózis Richard Bergh festményén, 1887-ből

A hipnózis szó görög eredetű, a hypnos (alvás) szóból származik, mert először úgy vélték, hogy egy alvásszerű állapotról van szó. A hipnotizáló személyt hipnotizőrnek nevezik. Ha egy személy saját magát hipnotizálja, akkor önhipnózisról, vagy autohipnózisról beszélnek, egyébként heterohipnózisról van szó. Így indukálja a hipnotizőr a hipnotikus állapotot. A végén a hipnózis alanya felébred. A hipnózis folyamán az alany szóbeli utasításokat, szuggesztiókat kap, amik a hipnózis után is működhetnek. Ez a poszthipnotikus szuggesztió.

A hipnózis fogalmára nem adható egyértelmű definíció, ugyanis a hipnózist kutató – vagy éppenséggel praxisukban alkalmazó – szakemberek körében (legalább) két ellentétes nézőpont uralkodik a jelenség lényegét illetően.

Az egyik értelmezés szerint a hipnózis egy sajátos állapot, nevezetesen egy a módosult tudatállapotok közül. A másik megközelítés ezzel szemben a két résztvevő – a hipnotizőr és a hipnotizált – kapcsolatára helyezi a hangsúlyt, és nem fogadja el azt a hipotézist, hogy a hipnózis önálló állapot volna. A szabatos szóhasználatot tovább nehezíti az a tény, hogy – az „állapot versus kapcsolat” elméleti dilemmán túlmenően – gyakran alkalmazzák a „hipnózis” szót a hipnózis gyakorlati felhasználásra, a hipnoterápiára is.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az elméletek szerint az emberek feltehetően már az őskorban alkalmaztak hipnózist. A kultikus cselekmények és a sámánizmus szertartásai részben önszuggesztióval magyarázhatók. Gyanítható, hogy véletlenül fedezték fel, és vallási háttere volt (meditáció, kultikus cselekmények).

Az első adatok, melyekben nagy valószínűséggel hipnózisól van szó, az ókori Egyiptomból maradtak fenn. A legrégebbi leírás egy egyiptomi papirusztekercsen található, Kr.e. 3766-ból származik, és rajta ez olvasható: „Helyezd rá a kezedet, hogy karjának fájdalmát csillapítsd, és mondd, hogy a fájdalom megszűnt.” A berlini Neues Museumban őrzött Westcar-papirusz arról számol be, hogy Dzsadzsa-manekh egy igen vad oroszlánt bírt rá arra, hogy engedelmesen kövesse. Ez a forrás kétségtelenül utal arra, hogy Egyiptomban már ismerték és alkalmazták az állathipnózist. Az emberre alkalmazott hipnózisról is lehettek már ismereteik. Dzsadzsa-manekh mellett Deda is élt az állathipnózissal, bár ő csak kacsákkal, libákkal és egy ökörrel mutatta be tudományát.[1]

Annak a jelenségnek a gyökereit, amit manapság hipnózisnak nevezünk, a középkor végén, illetve az újkorban kell keresnünk.

A XVI. században Paracelsus az égitestek és a szervezet „delejes” kapcsolatáról beszélt. A gyógyításban fontosnak tartotta, hogy a megfelelő varázsigék mellett különböző ásványi gyógyszereket is alkalmazzon. Ezzel megvetette a „mineral magnetizmus” elméletének az alapját.

A magnetikus hatás elvét vette át és folytatta más irányban Franz Anton Mesmer (1720–1815). Látványos szeánszkon végzett csoportos gyógyításai (amely külsőségeiben emlékeztetett az exorcizmus szertartására) révén nagy ismertségre tett szert: ő tekinthető az első hipnózisiskola megalapítójának. Ennek ellenére gyakorlatából a verbális szuggesztió hiányzott: a terápiás hatékonyságot a titokzatos „mágneses fluidumnak” tulajdonította, amely a beteg teste fölötti kézmozgással („mágneses passzé”) átvihető a betegre. Ezt az animális mágnesességgel ('magnetismus animalis'; azaz a lélegző, lélekkel bíró lények mágnesessége) magyarázta, és mágneseket fektetett a páciensekre. Népszerűsége miatt a hipnózist sokáig mesmerizálásnak nevezték.

Mesmert később többen is kritizálták, így Alfred Russel Wallace a frenológiai térképpel magyarázta a hipnózist, és Friedrich Engels mágnes nélkül hipnotizált egy 12 éves fiút.

Mesmer tanítványa volt Armand-Marc-Jacques de Chastenet Puységur márki (1721–1825). Ő kezdetben elfogadta mestere elméletét, de praxisából – szemben Mesmerével – hiányoztak a látványos elemek. Pácienseinél – akiknél verbális szuggesztiókat alkalmazott – az alvajárókéhoz hasonló magatartást tapasztalt, ezért állapotukat provokált szomnambulizmusnak nevezte el.

A XIX. században Franciaország vezető szerepre tett szert a hipnózis kutatásában olyan központokkal, mint Nancy (Ambroise-Auguste Liébeault, Hippolyte Bernheim) és Párizs (Jean-Martin Charcot). Sigmund Freud 1885-ben meglátogatta Jean-Martin Charcot-t Párizsban, ekkor felfigyelt Mesmer módszerére, és gyógyítás céljából maga is kipróbálta. Ez vált a hisztériáról készült tanulmányainak kiindulópontjává. Később felhagyott ezzel a módszerrel, és áttért a szabad asszociációra. Írásaiból kiderül, hogy továbbra is foglalkozott hipnózissal.

A hipnózist német nyelvterületen főként Oskar Vogt (1870-1959), és tanítványa, Johannes Heinrich Schultz (1884-1970) kutatta, és fejlesztette ki belőle az autogén tréninget. Később Klaus Thomas is végzett kutatásokat.

A főbb kutatók Amerikában Milton H. Erickson (indirekt hipnózis), Kroger és Dave Elman (autoriter hipnózis) voltak.

Nagy-Britanniában John Hartland a legismertebb hipnotizőr. Könyve, a Dictionary of Medical and Dental Hypnosis még ma is a brit hipnotizőrök hivatalos tankönyve.

Milton H. Erickson kifejlesztette a hipnoterápia módszerét, amiből több pszichológiai módszert is kidolgoztak.

A hipnózist története során sokszor szemfényvesztések kellékeként is használták. Erre talán legismertebb példa Thomas Mann Mario és a varázsló című kisregénye, melyben Cipolla, a mágus arra veszi rá Mariót, hogy csókot adjon neki, Mario a hipnózis alatt ugyanis szerelmét látja. A hipnózisra hivatkozva sok mai bűvész is él a szemfényvesztés különböző módszereivel.[2]

Indukálása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hipnózis technikáiban közös, hogy az öntudatot kevés figyelmet igénylő feladatokkal foglalják le, és fokozatosan kikapcsolják. Így az öntudat elveszti vezető szerepét, a kritizálás képessége is korlátozódik, és a tudattalan közvetlenül megszólíthatóvá válik.

Az alanytól és a közelebbi körülményektől függ, hogy mi a legjobb technika. Kell, hogy az alany biztonságban érezze magát, és megbízzon a hipnotizőrben. A zene is segíthet. A hipnotizőr a szuggesztiókat többször is megismétli, vagy a szuggesztiók önmagukban is ismétléseket tartalmaznak. Ez szintén kedvez a hipnotikus transz elérésének. A testtartás lényegtelen; csak az kell, hogy az alany számára kellemes legyen.

Rendszerint a test ellazítását szuggerálják, direkt módon, vagy sorra ellazítva az egyes izomcsoportokat. Egy alternatív módszer szerint az egyébként öntudatlanul zajló folyamatokat használja fel. A megfelelő szuggesztiókkal az alany saját magának is bebeszélheti a hipnózist. Ennek a visszaszámlálás a legkedveltebb módja, amikor is az alany egyre inkább ellazul. A különféle technikákat kombinálják is.

A hipnózis tetszés szerinti mélységű lehet, ha nem ütközik az alany öntudatlan ellenállásába. Ezzel együtt csökken a kritizálás képessége.

A hipnózis feloldása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A felébredéshez szuggesztiókkal állítják helyre az eredeti tudatállapotot. Egyes szuggesztiókat ellenszuggesztiókkal oldanak fel. A felébredés rendszerint gyorsabb, mint az indukálás, de nem szabad elsietni vagy elhagyni. Ha az alany szervezetének nincs elég ideje az átálláshoz, akkor annak fejfájás lehet az eredménye, mert a szervezetnek vissza kell állítania a keringési rendszer szokásos értékeit. Ha a hipnotizőr nem szuggerált amnéziát, vagy nem volt mély a hipnózis, akkor az alany mindenre emlékezni fog.

Ha a hipnózist nem oldották fel rendesen, akkor újra kell hipnotizálni az alanyt, és rendesen feloldani.

Hipnotizálhatóság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hipnózis kutatásában nem mellékes szempont, hogy valaki mennyire hipnotizálható. Az egyes emberek különböznek abban, hogy adott körülmények között mennyire mélyen hipnotizálhatók; az emberek tíz százaléka könnyen hipnotizálható. Csak az emberek öt százaléka nem hipnotizálható, vagy nem szabad hipnotizálni, így például a pszichiátriai betegek, a súlyos személyiségzavarosok, illetve azok, akiknek gyenge a szívük, vagy sokkhatás, erős gyógyszer, alkohol vagy drog hatása alatt állnak. A vakok és a siketek korlátozottan hipnotizálhatónak számítanak.

Alkalmazásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hipnoterápia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fő alkalmazási terület a hipnoterápia. Hatásosságát tudományosan is bebizonyították, és elismerték. A folyamat mágneses rezonanciás vizsgálattal (MRI) és elektro-enkefalográfiával (EEG) is nyomon követhető.

Már kevés alkalommal is jelentős javulást lehet elérni a hipnózis technikáinak alkalmazásával a depresszió, a függőségek, az alvászavarok és a beszédzavarok terén. Segíthet enyhíteni a stresszt, és javítani az önértékelést. A krónikus fájdalmak enyhítésére is alkalmas. Terapeuta felügyelete nélkül azonban veszélyes lehet kezelni a súlyos pszichés zavarokat és a traumákat.

Önhipnózis[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ha az alany önmagát hipnotizálja, akkor önhipnózisról beszélünk. Az önhipnózis jellegében a meditációhoz hasonló. Nem nehezebb elérni, mint mással hipnotizáltatni, bár mindkét szerepet egyszerre kell vállalni. Önhipnózissal nem lehet olyan mély hipnózist elérni, mint egyébként, mert az öntudat egy része a hipnózis külső struktúrájával foglalkozik. Megfordítva, a nem mély hipnózis segítséggel végigvitt önhipnózisnak tekinthető.

Üres hipnózis[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Üres hipnózis esetén az indukálás után az alany nem kap több szuggesztiót egészen addig, amíg a hipnózist fel nem oldják, vagy alvásba nem megy át. Az alany magát az állapotot élvezi. Ez a meditációhoz hasonló állapot önhipnózissal is elérhető.

Az orvoslásban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyes eredmények szerint a hipnózis segíthet a krónikus fájdalmak enyhítésében, vagy az érzéstelenítéssel együtt pozitívan hat a műtét eredményére. Ugyanez a helyzet a szülészeti alkalmazásaival is. Mivel a felméréseket kis mintákon végezték, ezért nem lehet az eljárás hatásosságát bizonyítottnak tekinteni.

Hipnoanalízis[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hipnoanalízis a klasszikus pszichoanalízis segédeszköze. A transz fókuszálhatja a figyelmet, anyagot nyújtat az elemzéshez (például regresszióval), vagy csökkentheti az ellenállást az új felismerések ellen.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Walter B. Gibson: Csodák könyve avagy vigyázat, csalók!
  2. David Copperfield a Kínai Nagy Falon történő átkelésénél hivatkozott arra, hogy teste csakis az önhipnotizáció állapotában képes áthatolni a tömör anyagon. Ennek hitelesítése érdekében a trükk lebonyolításnal „figyeltette” a pulzusát is, a hipnózist alátámasztandó. Kijelentéseit persze nem hiszik el, de trükkjei annál bámulatosabbak. Lásd: Copperfield átkel a Nagy Falon

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Mészáros István: Hipnózis (2. kiadás), ISBN 963-241-157-9
  • Vértes Gabriella (szerk.): Hipnózis – hipnoterápia, ISBN 963-226-029-5
  • Walter B. Gibson: Csodák könyve avagy Vigyázat, csalók! Bp, 1988.
  • Gaschler, Tony: Moderne Hypnosetechnik. Steiner-Verlag, 3. Auflage 2007, ISBN 978-3-936612-13-4.
  • Eberwein, W. & Schütz, G.: Die Kunst der Hypnose. 3. Auflage. Junfermann, Paderborn 2002, ISBN 978-3-87387-265-3.
  • Erickson, Milton: Der Februarmann. 3. Auflage, Junfermann, Paderborn 2003, ISBN 978-3-87387-033-8.
  • Hille, Katharina: Lebensreisen. Praxis der Hypnoanalyse. Books on Demand, 2007, ISBN 978-3-8370-0125-9.
  • Hüsken-Janßen, H.; Revenstorf, D.; Tinneberg, H.-R.: Hypnose in der Geburtsvorbereitung: Multizentrale empirische Untersuchung der Wirksamkeit der hypnoreflexogenen Methode nach Schauble. (online)
  • Kaiser-Rekkas, A.: Klinische Hypnose und Hypnotherapie. Auer, Heidelberg 2001, ISBN 3-89670-224-6.
  • Kossak, H.-C.: Lehrbuch Hypnose. Psychologie-Verlags-Union, Weinheim Erscheiningsjahr, ISBN 3-621-27146-5.
  • Kronfeld, Arthur: Hypnose und Suggestion. (Reihe: Wege zum Wissen, Nr.11) Ullstein, Berlin 1924 (Übers.: Leningrád 1925, Moszkva 1927; Prága 1931; Tallinn 1991).
  • LeCron, L. M.: Fremdhypnose - Selbsthypnose - Technik und Anwendung im täglichen Leben. Ariston, Kreuzlingen/München 1973, ISBN 3-7205-1414-5.
  • Meinhold W. J.: Das große Handbuch der Hypnose - Theorie und Praxis der Fremd- und Selbsthypnose. 8. átdolgozott és bővített kiadás. Ariston, Kreuzlingen/München 2006, ISBN 3-7205-2741-7.
  • Meinhold W. J.: Psychotherapie in Hypnose - Was jeder darüber wissen sollte. Artus, Mannheim 1993, ISBN 3-926654-07-4.
  • Revenstorf D. und B. Peter (Hrsg.): Hypnose in Psychotherapie, Psychosomatik und Medizin. Springer, Berlin 2001, ISBN 3-540-67480-2.
  • Revenstorf u.a.: Expertise zur wissenschaftlichen Evidenz der Hypnotherapie 2003. Expertise für den Wissenschaftlicher Beirat Psychotherapie|Wissenschaftlichen Beirat Psychotherapie. (online)
  • Schmidt G.: Einführung in die hypnosystemische Therapie und Beratung. Auer, Heidelberg 2005, ISBN 3-89670-470-2.
  • Schmierer A.& Schütz G.: Zahnärztliche Hypnose. Quintessenz, Berlin 2007, ISBN 978-3-87652-887-8.
  • Tepperwein, Kurt: Die hohe Schule der Hypnose. Goldmann Verlag, München Erscheinungsjahr, ISBN 3-442-10962-0.
  • Walker, Wolfgang: Abenteuer Kommunikation - Bateson, Perls, Satir, Erickson und die Anfänge des Neurolinguistischen Programmierens. Klett-Cotta, Stuttgart 1996, ISBN 3-608-91976-7.
  • The American journal of clinical hypnosis, 1958-től.
  • Experimentelle und Klinische Hypnose (ExKli). Zeitschrift der Deutschen Gesellschaft für Hypnose (DGH) (1983 - 2002).
  • Hypnose und Kognition (HyKog). Zeitschrift der Milton Erickson Gesellschaft für klinische Hypnose (M.E.G.)(1984 - 2004).
  • Hypnose. Zeitschrift für Hypnose und Hypnotherapie (seit 2005), ISSN 1862-4731.
  • Deutsche Zeitschrift für zahnärztliche Hypnose (DZzH). Mitteilungsblatt der Deutschen Gesellschaft für Zahnärztliche Hypnose e.V.
  • Kirchner, F.: Wörterbuch der philosophischen Grundbegriffe.() Dürr, Leipzig 1907 - hier.
  • Eisler, R.: Wörterbuch der philosophischen Grundbegriffe() 2. völlig neu bearbeitete Auflage. Mittler & Sohn, Berlin 1904 - itt.
  • Dornblüth, O.: Klinisches Wörterbuch: Die Kunstausdrücke der Medizin erläutert.() 13. és 14. átdolgozott kiadás (Emil Banwarth). Verlag de Gruyter, Berlin 1927 - hier.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]