Mágnes
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
 |
Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szövegét, tartalmát. Részletek a cikk vitalapján. |
Mágnesnek nevezzük azokat a testeket (ritkábban folyadékokat) melyek környezetükben mágneses mezőt hoznak létre. A mágnesek mindig dipólusok (északi és déli sarkítottságúak), a különböző pólusok vonzzák, az azonos pólusok taszítják egymást.
[szerkesztés] A mágnesek osztályozása
Mágnesesség szempontjából az anyagokat dia-, para-, és ferromágneses kategóriákra osztjuk. A dia- és paramágneses, valamint a „lágy” ferromágneses anyagokat gyakorlati szempontból nem tekintjük mágnesnek.
A kemény vagy permanens mágnesekre az jellemző, hogy külső mágneses erőtérbe való helyezésük után is önálló mágneses erőteret képeznek.
A mágnesek legelterjedtebb anyagai a vas, a nikkel, a kobalt, illetve ezek ötvözetei. Szintén jól mágnesezhetők ezek különböző rácsszerkezetű oxidált kristályai, amelyek közül a legismertebb a természetben is előforduló, vasoxid tartalmú magnetit és hematit.
Az AlNiCo mágneseknek kicsi az ereje, és nagyon rideg anyagok, viszont kémiailag nagyon ellenállóak.
A bárium-ferrit alapú mágnesek a világon leggyakrabban használt mágnesek.
A stroncium-ferrit mágnesek magasabb koercitív ereje miatt egyre elterjedtebb.
A neodímium – vas-bór (Nd2Fe14B)– típusú mágnes azon földfém alapú mágnesek egyike, amely minden eddigi mágnes koercitív erejét és energiaszorzatát meghaladja. Porkohászati módszerrel állítják elő, korrózióvédelmet igényel. (Curie-hőmérséklete 310 C)
A szamárium-kobalt mágnes anyagösszetétele miatt nem korrodálódik, ellenáll sav és lúg roncsoló hatásának, továbbá magasabb hőmérsékleten is stabil. (Curie-hőmérséklete 720-800 °C)
[szerkesztés] Története
A természetben előfordulhat mágneses anyag, a magnetit. Az ókori Kínában a Han-kor elején már ismert volt a Sinanshao „délt irányító kanál”. Ez volt az iránytű őse. Kínában mérték, hogy hány tűt tud felemelni, ez alapján minőségi kategóriák voltak. Az ókori görögök misztikus dolognak tartották a vas vonzását. A 7. és 10. század között megjelent az iránytűkben a tű alakú mozgórész, ezáltal a hajózás elterjedt eszköze lett.
