Erdélyi kopasznyakú tyúk

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Erdélyi kopasznyakú tyúk
Fekete erdélyi.jpg
Természetvédelmi státusz
Háziasított
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Tyúkalakúak (Galliformes)
Család: Fácánfélék (Phasianidae)
Alcsalád: Fácánformák (Phasianinae)
Nem: Gallus
Faj: G. gallus
Alfaj: G. g. domesticus
Tudományos név
''Gallus gallus domesticus''
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Erdélyi kopasznyakú tyúk témájú kategóriát.

Az erdélyi kopasznyakú tyúk régen honosult baromfifajtánk, egyike törvényileg védett háziállatainknak.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ennek a feltűnő külsejű tyúkfajtának az ősei valószínűleg Kis-Ázsiából a török hódoltság idején jutott el Erdélybe, ahol a 19. század elején figyeltek fel rá. Első ismert tenyésztője az erzsébetvárosi Szeremlei Lajos volt, aki az 1840-es években kezdett a kopasznyakúval foglalkozni. "Szeremlei tyúk" néven egy bécsi kiállításon mutatta be először 1875-ben, ahol az addig ismeretlen fajta általános feltűnést keltett. 1925-ben a bécsi kiállításon már erdélyi kendermagos (Siebenbürger Sperbe) néven szerepelt. Elterjedt elnevezése volt a bosnyák tyúk is, ugyanis Erdélyen kívül a szerb és bosnyák hegyvidékeken is előfordult. A 19. század végére Németországban olyan kedvelt lett, hogy külön tenyésztői klubot hoztak létre. De Magyarországon még sokan idegenkedtek a fajtától, pedig időközben bizonyította rendkívüli tojóképességét.

Egy 1896-ban kelt miniszteri rendelet következményeképp 1897-ben több kakasnevelő tenyésztelepet is kialakítottak, ahol a magyar mellett erdélyi kopasznyakú kakasokat is neveltek. Ilyen telep volt Gödöllőn és Kolozsváron. Ezzel is segítették a magyar fajtájú tyúkok elterjedését. A kinemesített magyar fajták a második világháborúban szinte teljesen eltűntek, s a háború után az erdélyi kopasznyakú tyúk tenyésztését a gödöllői Kisállattenyésztési Kutatóintézetben kezdték újra 1953-ban. De a tenyészetet a többi állománnyal együtt néhány év múlva felszámolták. A fajta fennmaradása a kistenyésztőknek köszönhető, hiszen amikor az 1970-es években elkezdődött a magyar fajták felkutatása a génbanki állomány létrehozása érdekében, a kendermagos színváltozat fajtatiszta egyedeit Sümegcsehin találták meg. A fekete színváltozatot viszont Romániából, Konstancából hozták hazánkba.

Erdélyi kopasznyakún sokáig csak a fekete színváltozatot értették, a más színűeket a magyar tyúk (amelynek nincs fekete színváltozata) kopasznyakú variánsaként kezelték. Ez az álláspont változott meg 1992-ben, amikor a különböző színű kopasznyakúakat is tözskönyvezték. Ma a fekete, fehér és kendermagos erdélyi kopasznyakúnak génbanki állománya található Gödöllőn és Keszthelyen, s a kendermagosnak egy további állománya Hódmezővásárhelyen (2001).

Tulajdonságai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fehér erdélyi kopasznyakú tyúk

A magyar tyúknál valamivel nagyobb testű, vadmadár formájú. Különlegességét fedetlen nyaka, részben fedetlen melle és hasi része adja. Sok színváltozatban fordul elő, de génbanki állományban csak három változatot tartanak, amelyeket önálló fajtaként tenyésztenek.

Rendkívül edzett, erős és gyors fejlődésű. Hús- és tojástermelésre egyaránt alkalmas. Bár kitűnő tojástermelő, kotlási hajlama gyenge. Egyes vidékeken mint kiváló téli tojót tartották. Külterjes tartásban érzi igazán jól magát.

Standardtömeg[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kakas 3 kg
Tojó 2,5 kg
Éves kakas 2,5 kg
Éves tojó 2 kg
Általános tulajdonságok:
Tömege kakas 3 kg, tojó 2,5 kg
Gyűrűmérete kakas 20, tojó 18
Tenyésztojás tömege 70 g-ot is meghaladhatja
Tojáshéj színe barna, fehér és krémszínű is lehet
Éves tojáshozama 150 db

A kakas alakja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fej: Középnagy, gömbölyded. A fej tetejét fedő tollazat szorosan a koponyához tapad és hátul hegyben fut össze. Csőr: Középhosszú, vastag, mérsékelten ívelt. Szem: Nagy, tüzes Taraj: Az egyszerû taraj középnagyságú, lehetőleg aprón csipkézett (előfordul rózsataraj kopasznyakú erdélyi is). Arc: Tollatlan Füllebeny: Kicsiny, kerekded Áll-lebeny: Középhosszú, tojásdad és lelógó. Nyak: Tollatlan, hosszú és izmos, de sohasem vaskos, ívelése kissé hátrafelé hajló, magasan hordott. A nyak tövében a törzs tollazata a kondorkeselyûéhez hasonló tollbodorban végződik. (A kopasznyakúságot egyetlen autoszomális gén határozza meg. A tulajdonság a fedett nyakúsággal szemben domináns. Homozigóta kopasznyakúak esetében a nyak teljesen csupasz - ún. csóré nyak -, míg a heterozigóta egyedek esetében elöl, a nyak alsó részén - már naposcsibéken is jól megfigyelhető - tollpamacs van, melynek azonban soha, semmi körülmények között sem szabad a nyak hátsó részére terjednie, vagy a nyakat körülfognia.) A bírálat szempontjából csak a tollpamacs nélküli, tehát homozigóta egyedek értékelhetők. Egyes tenyésztők a tollpamaccsal rendelkező, kopasznyakúság szempontjából heterozigóta egyedeket külön fajtaként próbálják elfogadtatni (van, aki "eredményesen" szelektált erre a tulajdonságra), ami a fentiek alapján teljes genetikai képtelenség. Törzs: Izmos, középnagyságú, tojásdad alakú. A kiálló vérvörös begytől végig a hason, egészen a végbélig a törzs csupasz, tollatlan. Mell: Széles és igen húsos. Az egyenes, hosszú mellcsont fölött a bőr csupasz és azt csak a kétoldalt ráboruló tollazat takarja. Hát: Széles Nyereg: Csak kissé emelkedő Szárny: Elég hosszú, erős, majdnem vízszintes tartású Farok: Hátrafelé hajló, nem meredek tartású, tollazat dús, sarlótollak hosszúak Láb: A comb izmos, hosszú. A közepesnél valamivel hosszabb láb tollatlan és finom, de erős csontozatú. Az egyenes, szétálló lábujjak száma négy. Testtartás: Bátor, élénk Tollazat: Szorosan fedő

A tojó alakja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nemi különbséget, s ezzel kapcsolatban a kisebb testarányokat leszámítva, a kakaséval egyezik.

Színváltozatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kopasznyakú erdélyi tyúkot fekete, fehér és kendermagos színben, ma már önálló fajtaként tenyésztik. Mindhárom színváltozatra jellemző, hogy az arc, áll- és füllebeny, a taraj és a fej (különösen annak hátsó része) a kakasnál vérpiros, a tojónál – kivéve a fej hátsó részét, mely mindig vérpiros – kissé halványabb árnyalatú. Kívánatos, hogy minden színváltozat, de különösen a fekete kopasznyakúak szeme narancspiros és igen tüzes legyen. A sötét szem kerülendő, mert ázsiai jellegre vall. A fekete, egészen sötétszínű kopasznyakúak csőre sötét palaszínű. A többi, világosabb színváltozaté fehér, sárga, vagy test- azaz rózsaszínű. A fekete kopasznyakúak, láb- és lábujjszíne sötét palaszínű. Eredetileg a fehér és a kendermagos tollazatúaké hús-, vagyis test- azaz rózsaszínű volt, az 1932. évi leírás szerint a sárga láb, mint lényeges hiba, kifogásolandó volt (a korábbi nemesítés eredményeként ma már elfogadottnak tekinthető).

  • A fehér erdélyi kopasznyakú tyúk sajátosságai
Csőr: Csontfehér.
Szem: Narancsvörös.
Taraj, arc, áll- és füllebeny: Vérpiros. Az áll-lebeny kör alakú.
Láb és lábujj: A lábszár fiatal tyúkoknál hússzínű, idősebbeknél csontfehér (újabban a sárga láb megengedett). A körmök színe csontfehér.
Tollazat: Tiszta fehér, ragyogó, ezüstös zománcú.
  • A fekete erdélyi kopasznyakú tyúk sajátosságai
Csőr: Sötét palaszínű.
Szem: Narancsvörös.
Taraj, arc, áll- és füllebeny: Vérpiros. Az áll-lebeny kör alakú.
Láb és körmök: Sötét palaszínű.
Tollazat: Fekete, acélkékes vagy zöldes zománcozottsággal.
  • A kendermagos erdélyi kopasznyakú tyúk sajátosságai
Csőr: Csontfehér.
Szem: Narancsvörös.
Taraj, arc, áll- és füllebeny: Vérpiros.
Láb: Hússzínű, csontfehér (sárga láb megengedett). A körmök fehérek.
Tollazat: Alapszíne kékesszürke, sötét, fekete színhatású, keskeny keresztsávokkal (lásd részletesebben a kendermagos magyar tyúk fajtaleírásánál).

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szalay István: Régi magyar baromfifajták, Mezőgazda, 2001

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]