Erdélyi kopó

Erdélyi kopó
Fajtagazda ország	Magyarország
Osztályozás
Csoport	VI. Kopók és rokon fajták
Szekció	1. Kopók
Típus	1.2 Középnagy kopók
Fajtaleírás
Osztályozó szervezet	FCI
Érvényes standard	MEOE
Kiadás éve	2000
Wikimédia Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Erdélyi kopó témájú médiaállományokat.

Az erdélyi kopó jelenleg a legveszélyeztetettebb helyzetben lévő Magyarországról származó kutyafajta. Matolcsi János, Standeisky Andor kutatásai szerint a kelta kopó és a "tatár" kopó kereszteződéséből ered.. Bár a kynológusok önálló fajtának ismerik el a környező országok fekete-vörös kopóit, zoológiailag mégis egyazon fajta helyi változatainak kell tekintenünk az erdélyi, szlovák, lengyel és osztrák kopókat, melyek közül az eredeti formát legjobban az erdélyi és a szlovák őrzi. Az erdélyi kopó kihalóban volt már, de az utolsó pillanatban azonban mégis sikerült megmenteni ezt a valóban ősi magyar kutyafajtát. Hajtóvadászatra kíválóan használható, nem kimondottan szobaállat, vadászati és kultúrtörténeti értéke miatt a fajta fenntartása kötelességünk. "Élő múzeumunkban" van a helye.

Története

Már honfoglaló őseink is előszeretettel használtak a vadászatokon kopókat segítőnek, s amikor megérkeztek a Kárpát-medencébe, ezek a kopók keveredtek az itt élő népek kutyáival, köztük a kelta kopóval. Az Árpád-házi királyok idején alakult ki a mára kihalt pannon kopó, amely az erdélyi kopó és a magyar vizsla elődjének tekinthető. Kopókat a Képes krónika miniatúráin is ábrázoltak, első írásos említésük 1237-ből származik . A magyar királyok, nemesek rendkívül szerettek kopókkal vadászni, a magyar nemesi udvarhoz hozzátartozott a kopófalka. Az Erdélyben kialakult kopót először serlegeket díszítő domborműveken ábrázolták az 1600-as években. Mátyás királynak, a Rákóczi és Zrínyi családnak mindig voltak kopóik. Különösen nagy becsben tartották az ún. fekete magyar kopót kiváló szaglása és bátorsága miatt. Feljegyezték, hogy I. Rákóczi Györgynek (1593-1648) világhírű agarai és kopói voltak. Egy 1600-as évekből származó vésett erdélyi serlegen két kopót láthatunk lándzsás medvevadászaton segédkezni. Nagyszámú vadászkutya állománya volt az erdélyi udvaroknak. Az 1666-ban Késmárk környékén vadászó Thököly István gróf pecérei agárral, vizslával és kopóval vadásztak. Apafi Mihály erdélyi fejedelemnek (1661-1690) 54 vizslája, 83 kopója, 125 agara, Bornemissza Józsefnek a 18. században 80 kopója, 25 agara volt. Vastagh György 19. században készült olajfestményein Újfalvi Sándort ábrázolja egy elejtett medvével és kopókkal, egy másikon pedig vaddisznóval és kopókkal. Az első leírás Pák Dienes tollából származik 1829-ből, a Vadászattudomány írásában. A 19. századig a kopó meglehetősen elterjedt volt a Kárpát medencében. Többféle elnevezése volt ismeretes: 1729-ig magyar kopónak nevezték, de hívták erdei kopónak, hosszú lábú erdélyi kopónak, fekete erdélyi kopónak, vörös kopónak, alacsony lábú kopónak stb. A korabeli megnevezésekből azonban az is kiderül, hogy nem egy egységes fajtáról, hanem inkább fajtacsaládról beszélhetünk. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a fajta különböző egyedeiben ma is felfedezhetők ezek az eltérő jegyek. A Kárpát-medence strukturális változásai - mocsarak lecsapolása, erdővel borított területek lecsökkenése - miatt a kopós vadászat az erdélyi hegyvidéki területekre szorult vissza. Két változata alakult ki: a rövidlábú erdélyi kopó és a hosszúlábú erdélyi kopó. A rövidlábú változatot bokros területen apróvadra, a hosszúlábú változatot erdei vadászaton nagyvadra használták. Ma az FCI csak a hosszúlábú változatot ismeri el, de a rövidlábú erdélyi kopót is tenyészti néhány tenyésztő, akik szeretnék elismertetni tizedik magyar fajtaként.

Nagyszebeni kopók a Waildmannsheil című vadászlapból 1901

Első részletes leírása Czynk Edétől származik 1901-ből (post mortem). A 19. század végén készült leírásban mindkét fajtaváltozat bemutatásra került.

A fekete-cser-fehér erdélyi kopó változatról így ír a szerző:

"Az erdélyi kopó általában valamivel nagyobb, mint a középmagas kutyák, az átlag marmagasság 60-65 cm. [...] A színük túlnyomó részt bársonyfekete, hol erősebb, hol halványabb sárga jelekkel. Különösen kedveltek a fekete alapszínű kutyák, vörösessárga pontokkal a szemeik fölött, ugyanilyen színnel a pofán és a lábak belső felületén, vagy teljesen vörösessárga lábakkal, azonban tiszta fehér szüggyel."

A vörös erdélyi kopót így mutatja be:

"A fekete kopó mellett ugyanolyan nagy számban tenyésztenek egy színváltozatot, amelyben a vörösbarna szín uralkodik világos jegyekkel és többnyire kisebb-nagyobb fehér mellfolttal. Mindkét típusnál, a fekete és a vörös kopónál is gyakran előfordulnak a tiszta fehér mancsok. A hegyekben, főleg zergevadászatokon általában ezeket a kis „vörös” kutyákat használják."

Törzskönyvezése a 20. század elején kezdődött, de az első világháború után meg is szakadt. A két világháború között is népszerű kutya volt, de az 1947-ben hozott román rendelet kiirtandó dúvadnak minősítette a többi kopóval együtt, s ezzel szinte halálra ítélte a fajtát. Szerencsére voltak elkötelezett hívei, akik megmentették az erdélyi kopót. Amikor Budapesten az 1968-as vadászati kiállításra készültek, és a magyar vadászkutyákat szerették volna bemutatni, kiderült, hogy az FCI az erdélyi kopót kihaltnak véli, hiszen évtizedek óta egyetlen almot sem jelentettek be. Igy az 1960-as években megindult a kutatás fajtatiszta egyedek felkutatására. E fajtamentés vezetői dr. Győrffy Lajos állatorvos és Fodor Tamás biológusok voltak, akik a kutatást kiterjesztve Erdélyre Bodor László és Bogdán Imre segítségével eljutottak Máramarosszigetre Nyisztor Péterhez, akinél fajtatiszta erdélyi kopókat találtak. Tőle származik az a két egyed, amelyekkel újraindult a magyarországi kopótenyésztés: Állatkerti Morzsi és Állatkerti Réka. Később 1962-63-ban dr. Kelemen Attila és Bóka Géza segitségével mentettek még ki kopókat a Beszterce megyei Zselykről. Igy indult meg a fajta ujjáélesztése dr. Anghi Csaba és dr. Szederjei Ákos irányitása mellett.

A standard elkészülte után az FCI 1966-ban hivatalosan is elismerte az erdélyi kopót kilencedik magyar kutyafajtaként 240/a szám alatt amit 1968-ban 241-re változtattak. A romániai rendszerváltás után több kopó került elő, amelyet bevontak a hazai tenyésztésbe. Ma már Erdélyben is disznóskerti munkaversenyeket rendeznek, amelyeken erdélyi kopókat is beneveznek. A fajta ennek ellenére sincs megnyugtató helyzetben, hiszen létszáma kicsi. Kiutat népszerűségének, ismertségének növekedése, vadászati használhatósága, újabb feladatkörök megtalálása jelenthet, hiszen a mudit is ez mentette meg a kihalástól. A 32/2004. (IV. 19.) OGY határozat értelmében az erdélyi kopó hungarikum, magyar nemzeti kincs.

Külleme és jelleme

Az erdélyi kopó az egyik legelegánsabb kutyafajta. A hosszúlábú változat fekete cservörös jegyekkel és fehér jelzésekkel, marmagassága 55–65 cm, a rövidlábú változat vörös (újabban zsemlesárga) fehér jegyekkel, marmagassága 45–50 cm. Testtömege hosszú lábú változat: 30–35 kg,rövid lábú változat: 22–25 kg.Várható élettartama 14 év. Rövid szőre különösebb gondozást nem igényel. Használatából adódóan teste atletikus felépítésű, szikár, izmos, mozgása kiegyensúlyozott, elegáns. Egész megjelenése nemességet, harmóniát tükröz.

Az erdélyi környezeti viszonyok a kopót szívós, bátor kutyává tették. Igénytelen és alkalmazkodó, a terelőkutyákkal ellentétben nem bőbeszédű, feleslegesen sohasem ugat. Játékos és gyermekszerető természete ideális családi kedvenccé teszi anélkül, hogy szüksége lenne kényeztetésre. Idegenekkel szemben tartózkodó, bizalmatlan, de gazdájához nagyon ragaszkodik. Nyugodt természete, tanulékonysága miatt lakásban és kertes házban egyaránt tartható. Bátorsága, hűsége alapján jó házőrző válik belőle. De sohasem szabad elfelejteni, hogy az erdélyi kopó elsősorban vadászkutya, aki ősi ösztöneinek csak nehezen tud ellenállni. Póráz nélkül sétáltatni csak a legnagyobb körültekintéssel szabad, hiszen elég egy felugró nyúl, és kutyánk hanyatt-homlok rohan utána és talán soha nem tér haza. Ezért nagyon fontos az erdélyi kopó megfelelő képzése, a rengeteg séta, játék, amellyel mozgásigényét a gondos gazda kielégíti.

Külső hivatkozások

• Erdélyi kopó fajtaismertető a Kutya-Tár-ban
• Erdélyi kopó: szabályzatok, cikkek
• A 32/2004. (IV. 19.) OGY határozat
• Animal Keeping in the Time of Our Ancestors
• Gazdakör - FeHoVa - Erdélyi kopó (10:50-től)
• Csoóri Sándor: Hitványulás. Forgácsok a földön

Forrás

• A Kutya című újság vonatkozó cikkei
• Patay László: Kutyák - Búvár Zsebkönyvek, 1975. 32.o.
• Standeisky Andor: Hogyan vadásztak ugor kori eleink?, in: Magyar néprajz II. Gazdálkodás, 2001
• Matolcsi János: Állattartás Öseink Korában, Budapest Gondolat Kiadó, 1982
• Bolyky Miklós: Vadászati jegyzetek Thököly István idejéből in. Vadászörömök-vadászörökségünk szerk. Motesiky Árpád 2004
• Dr. Tóth Zoltán: Az erdélyi kopó in. Hunor vadászkönyv 185-189.