Borostyán (fosszília)
.jpg)
A borostyán vagy borostyánkő fosszilis (megkövesedett) gyanta. Gyakran ásványként tartják számon, valójában azonban nem önálló ásványfaj, hanem számos szerves vegyület elegye.
A kőszénelegyrészek közé tartozik. Szabálytalan, alaktalan (amorf) tömegeket, darabokat alkot. Gyakran tartalmaz zárványokat, sokszor épen maradt fosszilis rovarokat (szúnyogot, legyet, hangyát, százlábút) kisebb állatokat (gyík) növényi maradványokat, melyek az értékét növelik.
Sok monda és rege kapcsolódik hozzá, az Odüsszeia is sokszor említi. Az ókorban a borostyánnak magas ára volt, mert hittek viseletének gyógyító erejében.
Változatai és előfordulásai
Sok változatban és különböző elnevezéssel ismernek borostyánokat. Ezek közül a legjelentősebbek:
- balti borostyán vagy szukcinit: A legismertebb és az egyik leggyakoribb változat, főleg a Baltikumból származik.
- dominikai borostyán: A balti borostyánkő mellett ez a legjelentősebb, mind mennyiségét, mind minőségét, és leginkább változatos színvilágát tekintve. A Dominikai Köztársaságban található miocénkori rétegekből ismert.
További változatok:
- ajkait: sárga vagy vörhenyes. Az Ajka környéki kréta időszaki (80-90 millió éves) rétegekből írták le.
- birmit
- gedanit: Gdańsk vidékén a keleti-tengeri borostyánokkal együtt található, különleges borostyánváltozat, amely nagyon szívós, borsárga, átlátszatlan fajta és golyókká alakítva nyakláncnak dolgozzák fel. Szibériában területén többhelyütt vannak jelentős lelőhelyei. Nagyobb előfordulások vannak még Lettországban, Litvániában, Ukrajnában és Spanyolországban.
- glesszit
- goitschit
- kopalnit
- krantzit
- rosthornit
- rumenit: Lényegesen kevesebb borostyánkősavat és oxigént tartalmaz ezért sokkal keményebb, mint a balti változat. Színe barnássárga, barna vagy tűzpiros, de találtak vörös és fekete példányokat is. A Keleti-Kárpátokból, a Bodza (Buzău) völgyében a felső oligocéni homokkő és márga rétegekben települő lencsékből írták le.
- szimetit: Olaszországban Szicília területéről ismert változat, nevét a Simeto folyótól kapta.
Jelentősebb lelőhelyei találhatók még Közép-Ázsiában, Libanonban és Burma szigetén.
A borostyánnal összetéveszthető a mexikói kopál, ami csak részben fosszilis gyanta.
Felhasználása
Már az őskorban is kedvelt anyag volt. Számos nyakék, apró szobor és dísztárgy került elő. Valószínűleg fizettek is vele. Az ókori Egyiptomban, Hellászban és Rómában is széles körben felhasználták. Görög filozófusok már ekkor feltételezték, hogy a borostyánkő fosszilizálódott gyanta, ez azonban csak az újkorban bizonyosodott be. A középkorban a vele való kereskedelem elsorvadt, az abszolutizmus korában viszont az arisztokrácia a fényűzés egyik szimbólumának tekintette. Halászata ekkor indult meg, a 19. században már a földben is kutattak borostyánkő után. Egyik monumentális műkincs a borostyánkőszoba volt, ami a második világháború alatt eltűnt. Napjainkban felhasználása kisebb méreteket ölt.
Megmunkálása
Több módszerrel munkálják meg: savval maratják, vésik, esztergálják, főzve hajlítják, lenolajjal ragasztják. Zárványként víz, terpentinolaj apró hólyagocskákban és pirit kristály is előfordul. Repceolajban kifőzve a gáznemű és folyékony zárványok eltávolíthatóak.
Mesterséges úton 1881-ben készítettek borostyánt törmelékből összeolvasztva és meleg sajtolással, amit csak mikroszkópos vizsgálattal lehetett megkülönböztetni a valóditól. Ma a különböző műgyantákból és üvegekből könnyen előállítható. Sóoldatban való úsztatással megkülönböztethető, mert készíthető olyan sűrűségű oldat, melyben a valódi borostyán a felszínen lebeg vagy úszik, míg a nagyobb sűrűségű mesterséges darabok elsüllyednek.
Főbb tulajdonságai
A borostyánkő kis fajsúlya miatt fennmarad a víz színén, a középkori halászok így gyűjtötték legkönnyebben.
Hőre lágyul és formázható, könnyen meggyullad, fenyő és tömjén illatot ad, kormozva elég. Dörzsölésre statikus áramot vesz fel, s mivel a görögök elektronnak nevezték a borostyánkövet, innen ered az elektromosság szó.
Híres arról a tulajdonságáról, hogy kitűnő állapotban őrzi meg a még képlékeny állapotában beleragadt kisebb állatokat, elsősorban ízeltlábúakat. Ilyen állatzárványból eddig több mint 2600 fajt határoztak meg, növényzárványokból pedig következtetni tudnak a földtörténeti korok flórájára.
Kémiai és fizikai tulajdonságai
- Sűrűsége: 1,05–1,30 g/cm³
- Keménysége: 2,0–2,5 lágy ásvány (a Mohs-féle keménységi skála szerint)
- Hasadása: nincs
- Törése: kagylósan törik
- Fénye: gyantafényű
- Színe: élénk mézsárga, sötétebb sárga, különböző barnás árnyalatokig, ritkán zöld vagy fekete árnyalatú
- Hőhatásra: 150 °C-on lágyul, 250-300 °C-on meggyullad és elég
- Átlátszósága: átlátszó vagy áttetsző
Források
- Günter Ludwig: A borostyánkő története. Kossuth Könyvkiadó. Budapest. 1988.
- Dr. Oberfrank Ferenc – Rékai Jenő: Drágakövek. Műszaki Könyvkiadó. Budapest. 1993.
- Bogár László: Ásványhatározó. Gondolat Kiadó. Budapest. 1987.
- Réthy Károly: Drágakövek és gyöngyök. Presztizs Kiadó. Budapest. 1993.
További információk
- ↑ Bojtár: Bojtár Endre: Bevezetés a baltisztikába. www.tankonyvtar.hu. Osiris (1997) (Hozzáférés: 2016. december 14.) (pdf)