Torino–Milánó-vasútvonal

Torino–Milánó-vasútvonal
Hossz:	153 km
Nyomtávolság:	1 435 mm
Feszültség:	3000 V =
Üzemeltető:	Trenitalia
Maximális sebesség:	160 km/h
	A Wikimédia Commons tartalmaz Torino–Milánó-vasútvonal témájú médiaállományokat.

A Torino–Milánó-vasútvonal egy normál nyomtávolságú, 153 km hosszúságú, végig 3000 V egyenárammal villamosított kétvágányú vasúti fővonal Olaszországban Torino és Milánó között. Összeköti Settimo Torinese, Chivasso, Santhià, Vercelli, Novara, Magenta és Rho városokat. 2006 februárja óta nagysebességű vonatok közlekednek a Torino–Milánó nagysebességű vasútvonalon Torino és Novara között. A Novara és Milánó közötti nagysebességű vonal fennmaradó részét 2009 decemberében adták át, amikor a Bologna–Firenze nagysebességű vasútvonal, valamint a Róma–Nápoly nagysebességű vasútvonal fennmaradó szakaszai és a Nápoly–Salerno nagysebességű vasútvonal megnyílt, és ezzel teljessé vált a Torino és Salerno közötti nagysebességű hálózat.

Története

Építése és a megnyitás

A vonalat Thomas Brassey építette a Società Vittorio Emanuele ("Viktor Emánuel Társaság", amely nevét II. Viktor Emánuel olasz király, Piemont és Szardínia akkori királyának tiszteletére kapta) megbízásából, és 1856. október 20-án nyitották meg Torino és Novara között, majd 1858. október 18-án meghosszabbították a Ticino folyóig - amely Piemont és a Lombard–Velencei Királyság (akkor az Osztrák Császárság része) közötti határt képezte. A folyón átívelő hidat, amely Magentánál csatlakozott a Milánóból már meglévő vasútvonalhoz, 1859. június 1-jén adták át.

Három nappal később a III. Napóleon által vezetett francia-szardíniai hadsereg az új vasút által szállított utánpótlás segítségével legyőzte az osztrákokat a magentai csatában. Ez fontos lépés volt Olaszország egyesítésében.^[1]

A vonal 1865-től a Società per le strade ferrate dell'Alta Italia (Felső-Itáliai Vasutak), 1885-től pedig a Società per le Strade Ferrate del Mediterraneo (Földközi-tengeri Vasúttársaság) részét képezte.

A huszadik században

A vasút államosítását követően a vonalat az állami hálózatba sorolták, és üzemeltetését 1905 és 1906 között a Ferrovie dello Stato vette át.

A vonal a második világháború alatt súlyosan megrongálódott. A vonalat 1951-ben állították helyre, bár egyes szakaszokat csak ideiglenesen.

Az 1960. májusi menetrendváltástól a Novara és Rho közötti fővonalat villamosították, majd 1960. májusában a Torinótól Novaráig tartó hiányzó részt is. Június 4-én Giuseppe Spataro közlekedési miniszter jelenlétében^[2] Olaszország egyesítésének 100. évfordulója alkalmából^[3] felavatták.

A 2000-es évek elején a vonal üzemeltetése a Rete Ferroviaria Italianára szállt át.

Irodalom

Rete Ferroviaria Italiana: Fascicolo Linea 4 (Turin–Novara).
Rete Ferroviaria Italiana: Fascicolo Linea 22 (Novara–Mailand).

Jegyzetek

↑ Kalla-Bishop, P. M. (1971). Italian Railways. Newton Abbott, Devon, England: David & Charles. 26. o.
↑ Marello, Renzo (1961. június). "T.E. sulla Milano-Torino. 3000 Volt sulla Modane-Alessandria". Voci della Rotaia (olasz nyelven). IV (6): 3.
↑ Ballatore, Luigi (2002). Storia delle ferrovie in Piemonte (német nyelven). Il Punto. 55–61. o.

Vasútportál
Olaszország-portál

[1] Kalla-Bishop, P. M. (1971). Italian Railways. Newton Abbott, Devon, England: David & Charles. 26. o.

[2] Marello, Renzo (1961. június). "T.E. sulla Milano-Torino. 3000 Volt sulla Modane-Alessandria". Voci della Rotaia (olasz nyelven). IV (6): 3.

[Storia_delle_Ferrovie_in_Piemonte-3] Ballatore, Luigi (2002). Storia delle ferrovie in Piemonte (német nyelven). Il Punto. 55–61. o.

[1]

[2]

[3]