Szerkesztővita:Tambo/Archív06

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Burumbátor 13 évvel ezelőtt a(z) Ne haragudj Tambo témában

Tamjan[szerkesztés]

Kedves Tambo Terveztem a Homeopátia szócikket kicsit rendbehozni. És elkezdtem a „pár soros” természetgyógyászatot írni. A Timur Lenk nevű szerkesztővel kezdődött vita után elkezdte a szerkesztéseimet piszkálni. Ez az ember oldalakon és szócikkeken keresztül sérteget átszerkeszt és írogat bele egyeztetés nélkül mások munkájába. Teszi ezt annak ellenére hogy az áltudományokról szóló cikk kiemeli többek között a természetgyógyászat ilyen irányú megítélésének megfontolását. Részemről tanítom az írisz elemzését és talán jelent valamit hogy részt vettem Ferencsik István ilyen irányú kutatásaiban. Bevallom meglehetősen keserű szájízzel veszem tudomásul az eseményeket. Láttam amit írtál neki rólam. Köszönöm. Mint azt látható különösebben foganatja nem volt. Az íriszdiagnosztika vitalapján leírtam a véleményem de a továbbiakban már nem kívánom visszaállítani. A Timur lenk által beszúrt igen fontos 1.-es hivatkozás mindig is ott volt a cikkben a 48.-as számú hivatkozásként. Immáron kétszer is benne van. A tudományos állításainak cáfolatát értelmes, tárgyalóképes embernek szívesen leírom. Az anyag mélyebb értelmű esetleg kvantumfizikai értelmű intelligenciáját ‑ annak kutatási igényét nem a homeopátia hívta életre, hanem a genetika, a csillagászat és a tudomány más paradoxonjai, megakadásai. Gúnyolódik ezen és pl a víz tulajdonságát (hidrogénkötés) állítja az információ átvételének akadályaként holott az logikusan mivel az a folyékonyságot így az oldószer tulajdonságot okozza, ennek éppen a feltétele. Általánosít, sérteget csoportokat, szakmákat, szakembereket és kutatókat. A számára jelzett demonstrációkat, ellentmondásokra rávezető gondolatokat gúnyolja. Építő szándékot nem láttam. Csúsztatást, önbíráskodást igen. A továbbiakban nem biztos hogy érdekel így a szerkesztés. Sajnálom. Azt gondolom néhányan itt nem veszik figyelembe az etikai alapelveket egymással és a nyilvánossággal szemben. Láttam a „ne légy baromállat” vitát is. Nagyszerű... Tisztelettel kérlek a homeopátia new allapomat ha lehet töröld ki légy szíves. Választ nem várok. A továbbiakban eredményes jó munkát kívánok. Tisztelettel– tamjan vita 2010. október 1., 00:54 (CEST)Válasz

Nagyon[szerkesztés]

Köszönöm az igazán szép szerkesztői lapot. Nagyon kedves volt tőled, hogy ilyen gyorsan megcsináltad. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 1., 09:40 (CEST)Válasz

Úgy[szerkesztés]

tűnik Tamjan is felkapta a vizet. Pedig a homeopatiáról még vitatkozni sem érdemes. Vannak, akik a halottlátóknak is hisznek. Persze az orvoslás egyik alapja, hogy hinni kell a kezelésben. Sok betegségnél az már fél gyógyulás. Emlékszel a Celladamra? Mit összekerestek vele! Sajnos volt a családomban is, akinek a közeli hozzátartozói, horribilis pénzt leperkáltak. Persze semmit sem ért. De bölcsebb orvosok az ilyen hiedelmekkel nem vitatkoznak, hiszen nem szabad a hozzátartozók lelkébe beletaposni. A tisztelt szakma sem teljesen mentes némi szélhámoskodástól. No ezt hagyom.
Tulajdonképpen az a mondanivalóm, hogy valószínűleg ma délutántól, de holnaptól biztosan nem igen leszek könnyen elérhető. Jönnek az unokák, ami nagy öröm és még nagyobb hajcihő. Meg a gépet is újra akarjuk telepíteni. Az egyik fiam elég jól ért hozzá, bár ő is orvos, de már a számítógépen felnőtt nemzedékből. Akkor a képkezeléssel is jobban fogok boldogulni. A Gray Anatómi tele van jó ábrákkkal, amiket jól tudnék használni. Egyébként ,csak érdekességként, javaslom, hogy nézd meg a Blue Histology internetes lapot. Megdöbbentően szép és korszerű, ingyenes szövettani oktatóanyag. Ausztrálok rakták fel. Ez az igazi nagyvonalúság. Üdvözletel:Lji1942 vita 2010. október 1., 10:19 (CEST)Válasz

Nagyon[szerkesztés]

tetszik és megint csak köszönöm. Jelenleg teljesen korrektnek látszik és nem piszkálnék hozzá. Idegen nyelvet meg a magyar oktatásban nem lehetett megtanulni. Még az oroszt sem pedig, szerencsétlenkedtek vele - egyetemet is beszámítva - tíz évet. Csak a magántanár, meg különböző hanganyagok segítettek. Persze ez nem volt olcsó mulatság. Sajnos az iskolai nyelvoktatás most sem sokkal jobb. De szabadabban lehet külföldön tanulni és munkát vállalni. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 1., 10:39 (CEST)Válasz

Lesz[szerkesztés]

Papírhajó, meg elázott fürdőszoba. De azért imádom Őket. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 1., 11:08 (CEST)Válasz

Kétségtelenül[szerkesztés]

legálábbis Az emberi idegrendszer-ből kivett szócikk törlésével kapcsolatos kellemetlen tapasztalataim ezt igazolják. Bár nem árt ha az embert ellenőrzik, mert kevesebb ostobaságot ír. Azért a tudományos munkában is - barátilag és hivatalosan is nagy volt a kontroll - hiszen egy folyóíratban, vagy könyvben nem mehetett ki semmi lektorálás nélkül. És néha igencsak megizzasztottuk egymást a lektori véleményekkel. Nekem pl. a Pásztázó elektronmikroszkópról írt könyvrészletet igencsak át kellett írni (nem is emlékszem hányszor), és legalább az eredeti kéziratnak legalább kétharmadát kihagyni. No meg nagy rutinom van a Tudományos Diákköri dolgozatok és a Diplomamunkák bírálatában. Végül is mindkét esetben a témavezetővel kellett megküzdeni, tapintatosan, hogy azért ne sértsem meg, mert akkor esetleg a következő évben nem vállal témavezetést. Ez szinte rémálmom volt, amikor az Egészségügyi Főiskolán szkigazgató-helyettes voltam, és 10-15 szakdolgozatot is felvállaltam bírálatra, hogy ne legyen harag, de megfelelő bírálat is legyen. (Megértem, hogy a pedagógusok is frászt kapnak a szóbeli értékeléstől, bár akkor is kell adni - szerintem - szóbeli indoklást pl. egy szóbeli vizsgán, amikor az osztályzatot adom.) Az egyetemi és a főiskolai hallgatók már felnőtt és igencsak önérzetes emberek, és azért rákérdeznek adott esetben, hogy ugyan miért.
A formai rendreutaításokkal nincs is különösebb bajom, mert "szabál az szabál". Attól tudok csak kiakadni, amikor egy témához nem értő, más alapszakmájú kolléga tartalmi oldalról kötözködik. Én pl. nem venném a bátorságot, hogy pl. a nepáli irodalom remekeiről írt szócikkeket tartalmilag megbíráljam. De úgy látom, hogy a "humán" kollégákat semmi nem zavarja, főleg az, hogy nem értenek hozzá. Amúgy nekem is van olyan humán műveltségem, meg nyelvismeretem, hogy néhánnyal felmoshatnám a padlót. De ilyesmi eszembe sem jutott (eddig!?). De nem akarom velem kapcsolatos gondjaidat szzaporítani. Maradok annál, ammihez értek. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 1., 14:35 (CEST)Válasz

Azt[szerkesztés]

azért nem hiszem, hogy ne tudnál valamilyen nyelveket. Az kiderül, hogy angolul pl. tudsz olvasni. Szerény vagy. Mi meg itt hőbörgünk a nagy nyelvtudásunkkal. Egyáltalán nem olyan nagy az. Passzívan elmegy, de ha megy az ember valahova, akkor mindíg fel kell kéazülni, hogy előjöjjön. Nem sok olyan ember van, aki csak kirázza az ujjából az éppen aktuálisan szükséges nyelvet. Vannak ilyenek, de ők kivételes tehetségek (ilyen volt, ha jól emlékszem Lomb Kató), kivétles felkészültséggel vagy lehetőségel. Egy diplomata gyerekének, ha mintegy két évet ott tölt, nem nagy erőfeszítés a adott nyelvet (szlengeket is beleértve) megtanulni. Ha meg "csak" magyrul tudsz, hát legyél rá büszke. Nem igen találkoztam ennyire kifejező és szép nyelvvel, mint a magyar. Talán az orosz is elég kifejező, de nem mondható szépnek (hangzásilag). Egy nyelvet kb. minősít, hogy milyen gazdag az iodalma. Ebben nem igen állunk rosszul. Kétségtelen, hogy a legerősebb az orosz (Tolsztoj, Dosztojevszkij, Csehov, Gogol, Lermontov, Puskin, Szolzsenyicin, Paszternak, Leszkov, Gorkij, Ajtmatov (aki, bár nem volt orosz, de oroszul írt: Fehér hajó, A versenyló halála stb.) Aztán jönnek a franciák, aztán a magyarok,(Arany, Petőfi, Jókai, Kölcsey, Vörösmarthy, Móra, Gárdonyi, Móricz, Veress Péter, Weores Sándor, Ady, József Attila sőt Herczeg Ferenc, és Kosáryné Réz Lola, stb. és csak később az angolok, mert az angolt nagyon lerontotta, hogy egyféle primiív közös nyelv lett belőle. Legyél büszke a magyar nyelvtudásodra (egyébként mindenütt tudják a világon). Ez nem vicc! Ha külföldön jártunk mindíg vigyázni kellett, hogy ne beszéljünk hangosan magyarul, mert biztos volt a környezetben valaki, aki megértette. Ez persze tragédiai is, mert azt mutatja, mennyire szétszóródtunk. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 1., 16:32 (CEST)Válasz

Pejoratív[szerkesztés]

Nincs mit. Rontottam volna valamit? Hogy érted, hogy nem pejoratív? – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. október 1., 19:56 (CEST)Válasz

Tudományosan nem igazolható, de működő eljárások kategóriája[szerkesztés]

Csomagolok, már el kellett volna utazni, kapkodok. Innen a szűkszavúság.
Az alternativ gyógyágyászat szerintem elég jó megközelítés a kéréses fogalomra, legalábbis a gyógyítás terén.
Attól tartok azonban, hogy a javasolt kategória a „működik vagy sem” kérdés mentén folytonos vitákhoz vezetne.
Egy-egy szócikkben többféle érvet fel lehet sorakoztatni és árnyaltan fogalmazni. Egy kategória ehhez túlságosan kategórikus :)
Ha azonban meg vagy győződve a kategória szükségességéről, akkor itt tudod megvitatni a többi szerkesztővel: Wikipédia:Kategóriajavaslatok.
A nem igazolható helyett mindenesetre jobb lenne a nem igazolt.
Karmelaüzenőlap 2010. október 1., 20:15 (CEST)Válasz

Hivatalosan nem igazolt tudományok? Baj van ezzel is. De nem fejtegetem, nincs rá időm. Karmelaüzenőlap 2010. október 1., 20:20 (CEST)Válasz

Látom. Mások is vannak, akik szerint ez a kifejezés nem a legtökéletesebb. De én most őket is kérem, hogy akkor mondjanak olyat, ami jó. Karmelát is, amikor újra netközelben lesz. Ezek a lapok olyanok, amiket nem lehet ma már egy "áltudománnyal" lesöpörni az asztalról... – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. október 1., 20:28 (CEST)Válasz

Muszáj kategóriát csinálni ebből egyáltalán? Ha igen, akkor áltudomány mindaddig, amig hivatalosan el nem ismerik, attól kedve tudomány. Ha közel áll az elismeréshez, akkor alternatív gyógymód (például). Karmelaüzenőlap 2010. október 1., 20:41 (CEST)Válasz

Tudod, Karmela, fura dolog azért azt végiggondolni, hogy a "hivatalos" gyógyászat azon erőlködik immár vagy 200 éve, hogy pl. az 5000 éve létező kínai gyógyászat eredményeit szintetikus begyszerekkel legyen képes pótolni. Tagadhatatlan, hogy az agresszív beavatkozások terén nagyot fejlődött az orvostudomány, de ami a különböző hatóanyagok hatását illeti az emberi szervezet működésében vagy arra hatással, nos, a "nyugati" egyészségügy valahol nagyon messze lemaradva kullog a kínai vagy az indiai "kuruzslás" mögött. Pontosan nyugaton kezd egyre inkább teret nyerni az a felismerés, hogy ezeket a "kuruzslási" módszereket, illetve a gyógyhatású növényeket katalogizálják, leírják, mert félő, hogy a többezer éves tudomány elvész.

Nehéz nekem elfogadni azt, hogy azokat a gyógymódokat, amiket a mai, modern egészségügy kihívásnak tekint, áltudománynak kelljen minősíteni.

Ki az a hivatal, aki minősít egyes eljárásokat "hivatalosan igazolt"nak vagy nem olyannak? – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. október 1., 20:58 (CEST)Válasz

Sajnos, rossz hírem van: nem tetszik a kategóriátok neve. A "hivatalosan nem igazolt tudományok" ugyanis gyakorlatilag önellentmondás: leginkább az tudomány, ami igazolva van (azonkívül a "hivatalos" szó sem szerencsés, mivel pl. a homeopátia tudományos státusza vitatott; de bizonyos "hivatalos" (állami) elismeréssel számos országban, pölö itthon is rendelkezik. Mit szóltok a "Tudományosan igazolatlan vagy vitatott módszerek/eljárások" vagy valami hasonló címhez? Vagy találjatok ki valamit, de ez így szerencsétlen, ami most van. Egyáltalán szerintem szükségtelen az íriszdiagnosztikát feltétlenül tudomány?/áltudomány? kategóriába gyömöszölni, és így eldönteni azt, amiben széles körben egyet nem értés tapasztalható. bőven elég, ha az "Alternatív gyógyászat"-ban van, erről pedig általában mindenki eldöntheti, mit gondol. Γουββος Θιλοβούββος 2010. október 1., 21:30 (CEST)Válasz

Ha ismernél, akkor tudnád, hogy nekem nem a kategória tartalmával van bajom, magam sem szeretem sem az áltudomány szó bélyegként való pufogtatását, sem pedig a (magukat elég helytelenül "szkeptikusnak" hirdető) bigott tudományvallás-hívők egydimenziós pöffeszkedését. Kizárólag a névvel van bajom, mert nem korrekt, nem azt fejezi ki, ami a szándéka. Fent javasoltam is egy (ill. két) pontos nevet, bár elég hosszú Γουββος Θιλοβούββος 2010. október 1., 21:40 (CEST)Válasz

No problem. Az én javaslatonm tehát: "Tudományosan igazolatlan vagy vitatott módszerek és elméletek". Γουββος Θιλοβούββος 2010. október 1., 21:49 (CEST)Válasz

Az nekem azért nem tetszik, mert egyáltalán nincs rá garancia, hogy mondjuk pl. a bioptronlámpázást vagy mondjuk Egely bármely elmélettét elismerik-e valaha (nem hiszem, illetve e két speciális esetben igazából remélem, hogy nem). Γουββος Θιλοβούββος 2010. október 1., 22:09 (CEST)Válasz

Az a baj, hogy ennek meg hiányzik az alanya. Elismerni sokféleképp lehet valamit: természettudományos, teológiai, vagy jogi szempontból, államilag, szervezetileg, egy szubkultúrán (csoporton) belül, vagy akár közvélekedéssel. Így kimarad a lényeg, hogy a homeopátiának, az Íriszdiagnosztikának, a grafológiának stb. a tudományos közösséggel van vitája: akár az egész tudományos, sőt szélesebb közösséggel (mint pl. Uri Geller), akár egyes csak egyes szaktudományoknak vagy egy még ennél is szűkebb csoportnak a nézeteivel (pl. a homeopatáknak a szkeptikus orvosokkal), akár pedig szaktudósnak más szaktudósokkal, de úgy, hogy a vita gyaníthatóan kívül esik egy egyszerű tudományos vita keretén (mondjuk Balázs Géza és a Nádasdy-klikk elég durva vitája, vagy a Petőfi-ügy; vagy az olyan esetek, amikor egyértelmű hamisítás történt, mint pl. nem tudom mikor, biztos erre is van példa - [1] [2]). Azonkívül szerintem a "jelenleg" fölösleges, hiszen a jövőbeli vitákkal mi nem tudunk foglalkozni, a múltbeli, lezárt viták esetében pedig - mivel lezártak, tehát van döntés - nem nagyon használható. Pl. én a pszichoanalízist is simán ebbe a kategóriába raknám, noha aktuális (jelenlegi) vita nem túlzottan folyik róla. Γουββος Θιλοβούββος 2010. október 1., 22:29 (CEST)Válasz

Az emberi test[szerkesztés]

szócikket lénygében készre javítottam. Így már azt hiszem O.K. Ha tudnál segíteni - amikor lesz időd - szedd már szét kb. nagybetűs fejezetenként Az Emberi idegrendszer c. szócikket. Elkezdtem ezt is javítani, de ekkora file-al ez szinte lehetetlen. (Hát persze amikor beírtam, lehettem volna okosabb, de ezen már késő keseregni.) Azért is javítgattam az apróbb ciikeimet, hogy próbáljak beletanulni. (Egy kérdés: A megerősített szerkeszetői status, a régebbi cikkek átszerkesztésénél nem érvényes?) Mert akkor végül is nem sok túrót ér. Nem az X-ray mikroanalízis volt a legfontosabb szócikkem. Üdvözlettel: Lji1942 vita 2010. október 4., 19:19 (CEST)Válasz

Igazsátalanul[szerkesztés]

nyilatkoztam Tamjan témájáról. Semmilyen gyógymód nem vethető el, ha abban hisz a beteg. (Az más kérdés , hogy én mennyire hiszek benne! Speciel ezt én a kuruzslás kategóriába sorolnám, de az is szokott használni!) Szócikket mindenképpen megérdemelne - maga a téma - csak ne a módszer önreklámozásáról szóljon! Etikailag gyógyszert sem volna szabad reklámozni, de ez legyen az illetékes TV-műsorok gondja. Ha valaki objektív cikket írna, semmi kifogás ellene. De az iriszdiagnosztika, meg ez a csodagyógyítás (a semmivel!) gondosabb megítélést érdemelnek. Én úgy érzem, ez sajnos csak reklám volt, még ha a szerző jóhiszeműségét nem is vonom kétségbe.) Azt azért mindenki tudja az orvostudományban meg a gyógyszerészetben, hogy a kemény gyógyszerek (szívszerek!) eredetileg növényi(digitalis) vagy mikrobiális eredetűek voltak (penicillin) , csak nagyon nyűgös volt a pontos adagolásuk. Ezért fejlesztették ki a tisztított, majd a szintetikus változatokat. Mára meg - ezt cikk szerzője is tudhatja - hogy milyen kemény vizsgálatokon kell az új gyógyszereknek átmenni. Ez nem intézhető el azzal, (lásd korábbi hozzászólások), hogy bezzeg a kínai gyógyászat. Aki abban bízik, semmi nem akadályozza, hogy oda menjen. (Meg vannak már mindenféle vándor kínai orvosok) Mint valamikor a hályogkovácsok. Annak is volt néhány napra eredménye, de mire a beteg újra megvakult, a gyógyító már messze járt. (Egyébként egyszerű, de rendkívül durva beavatkozás volt: Az átláthatatlanná vált, "elöregedett" szemlencsét egy tűszúrással benyomták az üvegtestbe.) Tkp. elgondolni is borzasztó, mert utána ezt még modern szemészeti műtétekkel sem lehetett korrigálni. Homeopatia, nem kifejezetten természetgyógyászat. Abban is vannak gyanús elemek - de mondjuk a fürdőterápiát vagy a masszázst a "hivatalos" orvoslás sem vonta soha kétségbe. (Az akupunktúra és az akupresszúra már ás kérdés, ezeknek is vannak kétségtelen jó hatásai, főleg a beteg zsebének kiűrítésében. De ténylegesen is! Csak ezek sem egyértelműen igazoltak. Tényleg ilyen a pszichoanalízis is.) Elnézést a fecsegésért. Üdvözlettel: Lji1942 vita 2010. október 4., 20:13 (CEST)Válasz

Szünetmentes tápegység[szerkesztés]

A robbanómotoros generátorok üzemeltetéséhez különleges vizsgát írnak elő olyankor is, amikor nem csatlakozik az országos hálózatra.

Terveztünk egy nagyon szigorú (magyarul: idióta) elvárásoknak megfelelő irodát. Az akkumulátoros szünetmentes nem okozott problémát, de a robbanómotoros generátor kikapcsolását valamelyik hivatal (ELMÜ?) különleges vizsgához kötötte. Erre gondoltam, amikor azt írtam "A villamoshálózatra való csatlakoztatásának külön szabályai vannak.". Mível amíg nem tudom bizonyítani (szerződéssel), hogy van olyan szakemberem, aki le tudja kapcsolni a generátort, nem helyezhetem üzembe. A ködös fogalmazás a források hiányának szól, mert a terv meghiúsult, a doksikat meg odaadtam a megrendelőknek.

Duhos vita 2010. október 5., 08:19 (CEST)Válasz

Látszik, hogy vén vagyok, a LED-es kapcsolással még nem találkoztam, bár teljesen logikus.

Na most esett le a tantusz, hogy miért a visszakapcsolás a "gázosabb". Nagyon köszönöm.

Akkor az dühített fel, hogy egy nagyon sok milliós készülékben az ELMÜ kikapcsoltatta volna az automatikát (Ami ki/be kapcsolta a generátort), hogy vizsgával rendelkező szakember kapcsolhasson... Úgy látszik az indulat elnyomta a (nem túl friss) műszaki ismereteimet (nem csak az enyémet...).

Sajnos a dolog nem lett kipróbálva, mert a beruházók visszaléptek, de a tervezés is szép feladat volt... (A villamos résszel csak érintőlegesen foglalkoztam).

Természetesen erre is van sztorim: Annak idején, ha a mérésvezető nem csap a kezemre, bizony ellenfázisban kapcsoltam volna a generátort a hálózatra... (A sörrel azóta is lógok neki).

Köszönettel, és tisztelettel:

Duhos vita 2010. október 5., 10:38 (CEST)Válasz

Az Angol[szerkesztés]

Wikin mind a homeopatiáról, mind az akupunktúráról két hatalmas, rengeteg irodalmat tartalmazó szócikk van. Én azt javasolnám, hogy aki ezekről akar megfelelő szócikket írni, legalább olvassa el ezeket, vagy le is fordíthatja. Én azon az alapon, hogy nekem mi a személyes véleményem, semmit le nem tiltanék, csak megfelelő minőségben, irodalommal alátámasztva, és a vitákat is tárgyalva fejtse ki a témát. Na és ha fordít, az legyen korrekt és szakszerű. Ezek vitatott, de alkalmazott eljárások. A "hivatalos" orvoslás meglehetősen bonyolultan áll hozzá a témákhoz. Nem volt időm és kedvem végigolvasni a két hosszú cikket (200 és 100 fölötti idézett irodalommal!) Van elég saját tennivalóm. De, ha a magyar wikin valami vita tárgyává válik, érdemes minden esetben megnézni az angolt. Azt hiszem az az etalon. Én is utána szoktam olvasni a saját témáimnak, és ha nem is egy-az-egyben, de követem az ott olvasottakat. Az ottani cikkek terjedelme azért általában olyan, hogy - tapasztalatom szerint - itthon már messze kivernék a biztosítékot a járőrözőknél. Ezért nekik is ajánlom az angol wikit. Hozzáértőktől tanulni nem szégyen. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 5., 09:00 (CEST)Válasz

A Francia[szerkesztés]

Wikin is elég hasonló a helyzet, bár ott a terjedelmek és az irodalomjegyzékek valamivel szerényebbek. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 5., 09:10 (CEST)Válasz

Vitalapokon[szerkesztés]

mindkét nyelvűn hatalmas csörték vannak. A francia valamelyik korábbi változatát törölték is már egyszer. Szóval a téma nem könnyű, de nem intézhető el tekintélyuralmi elven. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 5., 09:34 (CEST)Válasz

Vita[szerkesztés]

a Homeopatiáról. Írtam a törlési vitába. Az a véleményem, hogy maradjon, javasoltam a vitatkozóknak, hogy nézzék meg az angol vagy a francia wiki analóg cikkeit. Ha a szerző tud kb. hasonló színvonalú cikket produkálni, akkor O.K. Láthattad, hogy - a "hivatalos" orvostudomány elkötelezettjeként - nemigen rajongok az ilyen erősen vitatott alternatív gyógymódokért (helyes kategóriabesorolás szerintem: Alternatív gyógyászat)- saját cikkem törlési tapasztalataiból azt vontam le, hogy az erre feljogosított urak kicsit könnyelműen bánnak a szivaccsal, és nem néznek szakmailag utána, hogy tényleg indokolt-e. Azért több tisztelet járna a szerzőknek, merthogy szívességből dolgoznak. Nem igen szeretem az önkényes és tekintélyelvű megoldásokat. Sem a minősítgetéseket, hogy formailag nem megfelelő, meg már van ilyen szócikk, meg túl hosszú stb. Azt nagyon nem szeretem, hogy vannak néhányan ebben a csapatban, akik a mindentudás felkent papjaiként viselkednek. (Esetenként durván és udvariatlanul.) Egy kicsit több megértés és szerénység hasznosabb volna (ha akarunk magyar nyelvű Wikipédiát). És kéretik utánaolvasni mindennek, amiről véleményt mondunk. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 5., 13:41 (CEST)Válasz

Képek[szerkesztés]

Szia! Látom, hogy sok jó és emellett felhasználási engedéllyel is rendelkező képet töltesz fel. Nem volna kedved ezeket a magyar wikipédia helyett a commonsba feltölteni, hogy a többi wikipédiában is használhatók legyenek? – Antissimo vita 2010. október 5., 13:41 (CEST)Válasz

Van magyar nyelvű feltöltőfelülete is, itt érhető el. Ha van gyakorlatod a magyar wikire való feltöltésben és a licenszek is megvannak, akkor már nem bonyolult, de szívesen segítek is, ha valami nem világos. – Antissimo vita 2010. október 5., 13:57 (CEST)Válasz
Megnéztem az átmozgatást, de nekem sem sikerült, valószínűleg csak kézileg lehetne (tehát a képeket lementeni a gépedre, vagy ha megvan akkor onnan újra feltölteni a commonsra). Megértem ha ebbe nem akarsz most belevágni, lehet hogy még kísérletezem vele ha lesz rá időm. Addig is az új képeket (ha tervezel még feltenni) meg lehetne próbálni egyből oda feltölteni, az mindenképpen egyszerűbb mint az átmozgatás. – Antissimo vita 2010. október 5., 14:17 (CEST)Válasz
Nem látok változást, itt a magyar wikin megvan a kép ahogy eddig is, a commonson viszont nem látom nyomát. Megpróbáltam az átmásoló eszközt amit küldtél, úgy tesz mintha működne, de a végén kiírja hogy "Error" (hiba), és nem másolja át. Sajnos... – Antissimo vita 2010. október 5., 14:29 (CEST)Válasz

Köszi[szerkesztés]

valóban félreértettem, erre figyelmeztettek, és válaszoltam. DE ezen megdöbbentem, hogy ezen mit kell vitatkozni. A kategória elnevezése - még a "hivatalos" orvoslás mellett annyira elkötelezett orvos számára is, mint én - Alternatív gyógyászat, Alternatív gyógymódok, Alternatív gyógyítási eljárások, (az Alternatív orvoslás már egy kicsit számomra erős). Az orvos ne legyen szemellenzős, hogy mi a jó. A hivatalos gyógyszerekkel is lehet irtózatos baromságokat elkövetni. És a primitívnek tűnő eljárások is lehetnek nagyon hasznosak. (Pl. a piócázás ma is az egyik legjobb kezelési módja bizonyos agyvérzéseknek. Csak időigényes, meg egy kicsit gusztustalan stb). Arra meg az orvostörténet megtanította az erre fogékonyakat, hogy nincs éles határ. Jóllehet ma sok erős hatású és bevizsgált készítmény van, de ne legyünk naívak: ez meg a gyógyszergyártók üzlete. A fegyverüzlet mellett ez a másik, (ha nem nagyobb) haszonnal járó üzlet. A legfontosabb az, hogy a beteggel foglalkozni kell - persze szerintem - a szakma szabályai szerint. De ez nem csak annyit jelent, hogy gyorsan felírok valami erős hatású nyugtatót. Első az alapos kivizsgálás és a pontos diagnózis, majd a többi. Minden modern eszköz bevethető, de nem csak időhúzásra. Egy alapos anamnézis általában már fél diagnózis, és sokszor fél gyógyulás. Hát ez utóbbiakban szokták lekörözni a mindenféle alternatívok a hivatalosokat. (Meg hát a "hivatalosak" egy részének el nem ítélhető trehánysága miatt). Kevesen tartják be a "A beteg érdeke a legfőbb törvény" és "A sohasem ártani" magasztos eszméit. Pedig föl is esküdtek rá. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 5., 15:35 (CEST)Válasz

Mellesleg[szerkesztés]

Ha az ilyen kérdéseket a wikipédisták akarják eldönteni, akkor - bármennyire is tisztelem Őket - eltévedtek illetékességi téren. Ezt majd az egészségügyi szakmák meg az Akadémiai fórumai eldöntik. Jobbam tennék, ha többet foglalkoznának érdemben az egyes szócikkek karbantartásával. Egyszerűen komolytalannak tartom, hogy befejezetlen cikkek garmada hever ott érintetlenül, és ha az ember erre jóhiszeműen figyelmeztetni próbál, semmi nem történik, esetleg még le is bxszák, hogy mit pofázik bele, Ő már régebben benne van a buliban és különben is jobban tudja. Na ebből a pökhendiségből kezd elegem lenni. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 5., 15:50 (CEST)Válasz

Szerintem[szerkesztés]

A vita kihozott két jó javaslatot:
Kategóriára: Vitatott elméletek és módszerek
Gyógyításra: Alternatív gyógyászat
Szerintem felesleges a szőrszálat tovább hasogatni:
Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 5., 19:05 (CEST)Válasz

A vitáról[szerkesztés]

Annyit, hogy nem hóhérbárddal kellene szőrszálat hasogatni. Volt már jó javaslat. Én nem töltöm vele tovább az időt. A magasröptű tudományelméleti fejtegetéseknek nem itt volna a helye. Folytatom a javításaimat. A gépemet újratelepítettük, mostmár nem kínlódás vele dolgozni. Az mitől van, hogy jónéhány link nem hajlandó működni, vagy nem igazán. Azért mert az illető cikk nem jóváhagyott, vagy ugyanabban a szócikkben szerepel az adott kifejezés? Talán ezért is kellene az Emberi idegrendszert szétszedni. Ha megmutatnád, hogy kell, természetesen magam megcsinálom. Persze csak, ha lesz rá időd. Van sok más átjavítanivalóm is. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 6., 09:01 (CEST)Válasz

Évszámdelink[szerkesztés]

Szia! Majd megkeresem, de egyszer született megegyezés arról, hogy az életrajzi szócikkeket nem linkeljük tele az évszámokkal és a dátumokkal, egészen egyszerűen nincs hozadéka, az évszám/dátum 'Mi hivatkozik erre?' funkció felől a sok dátumlink miatt nem megtalálhatóak a releváns adatok. Úgy értem, ha például az 1942 szócikknél megnézed, mi hivatkozik rá, csupa olyan infón kell keresztülrágnod magad, hogy Tóth Ödön 1942-ben doktorált, Farkas Jenő meg ki lett nevezve az agrobiológiai állomásra gyakornoknak, és alig lehet megtalálni az 1942-re vonatkozó, valóban releváns infókat. Pasztilla 2010. október 6., 09:59 (CEST)Válasz

EMG[szerkesztés]

Bocsesz, nem akartalak megzavarni. Azóta "kiléptem" a cikkből. Jó munkát. Üdv.--Linkoman vita 2010. október 6., 11:22 (CEST)Válasz

Kicsit beleírtam, valahol van egy kb 10 oldalas brosúrám, ha előkerül (sok esély nincs rá) bedolgozom.

Duhos vita 2010. október 7., 17:50 (CEST)Válasz

Szerinted az Orivohm "megérdemel" egy cikket?

Szerintem: Igen, mert egy legendás darab, amelynek egy-egy túlélő példányát a mai napig használják

Nem, mert csak egy szűk kör számára érdekes, azok meg ismerik.

Duhos vita 2010. október 8., 13:16 (CEST)Válasz

Tamjan[szerkesztés]

Kedves Tambo Köszönöm a javításokat és a kategóriák normalizálására irányuló intézkedéseidet. Lji munkáját és véleményét igazán figyelemre méltónak tartom. Ahogy Ő is szerkesztéssel akartam foglalkozni és nem meddő vitákkal. A homeopátia eredetileg nem volt szívügyem de azért megérdemelt volna egy normális szerkesztést. Az anyagi intelligencia kvantumfizikai értelme szintén megérdemelne egy szócikket. A KFKI és a BME kémiai tanszék is folyatosan foglalkozik ezzel a témával. Egyáltalán nem olyan vicces ez. Azt hiszem ahhoz hogy valakinek kedve legyen itt szerkeszteni néhány embernek át kellene értékelni az alkalmazott modorát. Az nem vita hogy egy mások által elfogadott szakaszt önellenőrzési joggal kitörlök és majd utólag lehet beszélni róla. Az „íriszdiagnosztika” szóhasználattal sohasem értettem egyet. Nem érkezett javaslat pl arra sem hogy írisz elemzésre írányítsuk át a lapot és esetleg legyen benne hogy ez megtévesztő. A korreláció szó jelentése pl. csak a wikipédiában kizárólagosan matematikai‑ következésképpen hiányos. Az onkológiától a „statisztika” tantárgyig használatos csak rá kell keresni. Tanulságos volt ez így... Hálásan köszönöm az eddigi segítő mentorálást.– tamjan vita 2010. október 6., 23:50 (CEST) ...És látom a ketgórát máris törlésre javasolták... Kedves Tambo. mint ahogyan Te is tudod Az íriszdiagnosztika nem „babonás gyógyító eljárás” és nem gyógyít (szakképzettség nélkül sem). „A tudományosság mezében a tényeket meghamisító, hamis következtetéseken alapuló gondolatrendszer vagy Kiagyalt problémákat tudományos mezben tárgyaló eszmefuttatás.” ugyanmár... A tünetek bizonyított kapcsolat nélküli megjelenését az én olvasatomban együttfutásnak ‑ Korellációnak nevezik (korreláció). Csakhogy akkor nem lehetne áltudománynak nevezni. Végül is "10-féle ember létezik: az aki kettes számrendszerben gondolkodik és aki nem..." A tudomány és áltudomány (igen/nem) között még a legelemibb logika szerint is vannnak egyéb relációk. Az általánosítás, a halmazelméleti elvétések és csúsztatások ‑ alapvető hibák. Biztosan vannak akik tudományként akarnak bemutatni vitatott módszereket, de mindenki így gondolja? A definíciót számtalanszor átgondoltam, logikailag rendezettnek és pontosságra törekvőnek valamint óvatosan informatívnak tartottam. Részleteiben igazolt jelenségekről van szó? Szerinted?... Kórbonctani szakértők írtak ezekről és képzett szemészek! A törlési szavazatokból kiderült számomra hogy vannak itt jópáran digitáliSOKK... Attól tartok több gondot okoztam neked mint hasznot. Köszönöm mégegyszer. – tamjan vita 2010. október 7., 00:18 (CEST)– tamjan vita 2010. október 7., 23:32 (CEST)Válasz

Újpest[szerkesztés]

Megcsináltam, csak egy adminnak törölnie kell még a felesleges sablont. – Peyerk vita 2010. október 8., 09:50 (CEST)Válasz

Szia Tambo! Ha vetsz egy pillantást a KSH hivatalos helységnévtárra, akkor láthatod, hogy a jelenlegi közigazgatási állapot szerint ez egy városrész. Tök mindegy, hogy mi volt anno, nekünk a cikkben a mostani helyzetet kell tükröznünk. Teljes folytonosság van a két dolog közt nem értem miért kell megállni a 60 évvel ezelőtti dolgoknál. Én sem írom, hogy Szentgyörgymező 1895-ig egy falu volt az eszterogmi járásban, hanem most városrész. Lehet, hogy ez most a városról szól, de bővíteni kéne az 50 utáni dolgokkal. "Two wrongs don't make a right." Villy Itt tessék beszólni 2010. október 8., 11:06 (CEST)Válasz

Sehol nem írtam, hogy Újpest a kerület lenne. Van különbség városrész és kerület közt. Villy Itt tessék beszólni 2010. október 8., 11:07 (CEST)Válasz

Tambo könyörgöm ne beszéljünk már el egymás mellett. SEHOL nem írtam, hogy Budapest IV. kerüelte az Újpest. Hol írtam én olyat, hogy az Újpest cikk a kerületről szól? Újpest egy VÁROSRÉSZ a negyedik kerületben. Villy Itt tessék beszólni 2010. október 8., 11:18 (CEST)Válasz

Direkt csinálod, harmadszorra írod le ugyanazt, amit én is tudok? Leírjam én is, hogy elhidd? Az Újpest város nem azonos a jelenlegi Újpest nevet felvett IV. kerülettel. Viszont Újpest egy VÁROSRÉSZ, ami pár másik városrésszel együtt alkotja a iv. kerületet. Lényegtelen, hogy ez 60 éve még önálló volt. Nézd meg a helységnévtárat, ott megtalálod, hogy ez bizony egy városrész a iv. kerületben. Viszont jobb lenne a cikket úgy indítani, hogy nem azt mondani a bevezetőben elöl, meg az infoboxban, hogy ez Pest megye egy városa, mert ez már rég nem igaz. Villy Itt tessék beszólni 2010. október 8., 11:25 (CEST)Válasz

Szerk. ütk. után:

Kedves Szerkesztőtársaim, értékes megjegyzéseket tettetek a témához, amin egykor én is gondolkodtam.
A Nagy-Budapestről szóló 1949-es törvény tehet arról, hogy a kerületket, így az újonnan létrejött kerületeket azonosították a legfontosabbnak tartott településsel és 1989-ig a lakosság többségének a szóhasználatában ez meg is jelent.
Budapest IV. kerülete ma nyilvánvalóan nem azonos Újpesttel, sem az 1949. dec. 31-i, sem az 1950. január 1-jei értelemben. De lényegileg mégis folytonosság van, tehát egyértelműsítés nem látszik célszerűnek.
Az Újpest és a Budapest IV. kerülete szócikkek gondos, fegyelmezett munkával szétválaszthatók. A budapesti illetve összkerületi jelentőségű tényeknek a kerületről szóló szócikkben lenne a helyük, az Újpest szócikkben csak említeni kellene ezeket.
Az Újpest szócikkbe tartozik Újpest részletes története. Tehát most jó helyen van. A IV. ker szócikkben erre elég lenne csak utalni.
Ha pedig az Újpest szócikketˇ"agyonnyomja", aránytalanná teszi túl részletes, nem is lexikon céljára készült, szöveg - akkor Újpest története 1950 előtt címet javasolok a külön cikkre.
Általánosítva is azt gondolom, hogy az általánosból érdemes a speciális felé haladni, a szükségletek szerint.--Linkoman vita 2010. október 8., 11:27 (CEST)Válasz
Ezt kellett volna megnézned: [3] Én erről írtam. Tambo vita 2010. október 8., 11:31 (CEST)Válasz

Tambo, értem, hogy miről írtál. Tudom, hogy Újpest nem egyenkó iv. ker. De ha megnézed az általad belinkelt lapot, látod, hogy amiről te írtál az megállt 60 évvel ezelőtt. Azon már 60 éve túlléptünk, hogy város. Azóta a kerület városzrésze hivatalosan törvény betűje szerint is. És mivel teljes folytonosság van, tehát pl nem a török meg a tatár dúlásban elpusztult településről van szó az Újpest cikkben a mostani lakosságszámnak kell lennie, úgy kéne kezdődnie a cikknek, hogy ez városrész a kerületben, és nem kéne, hogy az infoboxban az legyen, hogy Pest megyei város. Villy Itt tessék beszólni 2010. október 8., 11:35 (CEST)Válasz

Bár ez szerintem a no-brainer tipikus esete, felteszem ide a kérdést: Wikipédia:Kocsmafal (egyéb)#Újpest. Hali! Villy Itt tessék beszólni 2010. október 8., 11:44 (CEST)Válasz

Ja, még egy vicces dolgot találtam: Azt írtad nekem legelőször, hogy Hobo Újpesten született, ami azért vicces, mert azt pont én javítottam ki Budapestről Újpestre. Villy Itt tessék beszólni 2010. október 8., 12:01 (CEST)Válasz

[Ary szerkesztése] Tambo vita 2010. október 11., 11:58 (CEST)Válasz
Szia! Kérlek, az 1950-ben Budapesthez csatolt települések cikkeiben (Kispest, Újpest amit láttam, de lehet hogy máshol is) légy tekintettel arra, hogy ma már nem önálló, de előtte évszázados történelmet élt településekről van szó. Ez azt jelenti, hogy a ma létező települések infóboxaiba kerülő adatok nem nagyon értelmezhetők rájuk, mert az adataik nyilván sokat változtak.
Ezen kívül az általad beírt egyes részek (pl. Kispest megyei jogú város a Kispesti járásban) arról tanúskodnak, hogy van némi bizonytalanságod a közigazgatástörténet terén, ezért kérlek, ezekkel bánj óvatosan.
Peyerk vita 2010. október 8., 21:34 (CEST)Válasz
Kérlek reagálj valamit, mert mintha nem vetted volna észre a kérésemet. – Peyerk vita 2010. október 10., 19:09 (CEST)Válasz

Elnézést[szerkesztés]

de a Grincvelő szócikket megint átírtam, mert ahogy az Emberi idegrendszer javításánál oda értem, rájöttem, hogy alapvető dolgok kimaradtak belőle. Szerencse, hogy elmentettem a korábbi anyagot. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 8., 16:54 (CEST)Válasz

Átjavítottam[szerkesztés]

a Sejtmembrán, Idegsejt és Kisagy szócikkeket is. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 10., 16:32 (CEST)Válasz

Jogsértő szócikkek[szerkesztés]

Szia! A Metin2mester szócikkre rátetted a forráshiány sablont, pedig sajna jogsértő az egész. Ha valaki hirtelen egyetlen szerkesztésből feldob egy ekkora szócikket, akkor nagyon valószínű, hogy másolta valahonnan, ezért érdemes beírni a google keresőbe egy-két mondatát, hogy megtalálod-e valahol. Ha már tudtál minderről, csak véletlen volt, akkor sorry a beszólásért. Üdv. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2010. október 11., 23:06 (CEST)Válasz

Tamjan[szerkesztés]

Látom az írisz elemzése sem maradhatott pedig a szemészek ezt nem teszik! Sőt "többségük kuruzslásnak tartja"... Az írisz azonosítása egyenlő az elemzésével? A mai napig nem jártam üzembiztos olcsó írisz-azonosító rendszer közelében pedig tiszteletbeli tagságot kaptam az IBSSA-ba. Naponta járok az ország egyik legnagyobb biztonságtechnikai nagykerébe és valahogy nem árulják ezt sem kilóra 'sem sehogy... Eközben a teljesen megbízható ujjlenyomat elemző már 10Eft körül van. Az összes gyógyszer amire az van írva: fénykerülést fényérzékenységet okozhat ‑ gyakorlatilag súlyosan szétbombázza az írisz szövedékét. Többször ellenőriztem: Gyógyszerhatás. Láttam megy a harc... Van itt egy két lemez a'min... mintha ugrana a tű... Szignifikancia? Azért ez is megér egy misét. Péczely és Bakody között 1873-ban a vesebetegség diagnosztikáján bukott el a bizonyítás. Péczely Akkor még nem tudta hogy felfedezése a fájdalomidegekhez kötődik. Azóta ha buktatni akarják az íriszdiagnosztát akkor többnyire ugyanazt a belső lágyszervet (vese és lép) hozzák fel nem pl a törött izületeket vagy az agyi területeket. A baj hogy még Jensen is beledőlt ebbe. Egy Dr Cabot nevű Kórbonctani szakértő legutóbb nagy vihart kavart. Olyannyira csalódott az íriszdiagnosztikában hogy ma már írisz elemző felszereléseket gyárt és tanítja használni ezeket. Csak a pénzért? ...az több volt neki szakértőként... Érdekes statisztikát hozott nyilvánosságra amikor rátámadtak. Kedves Tambo ... Hálásan Köszönöm. :-)

Kopaszi-gát parkja[szerkesztés]

Szia!

Kösz a képet! Be is raktam a cikkbe.

A Lágymányosi-öböl szócikkben a "galéria" résznél 2 kép nálam nem jelenik meg (az 1. és a 3.). Nálad jól látszanak? Vagy ezek még nincsenek feltöltve? Én csak akkor szoktam beírni a képaláírást, amikor a kép már fent van, ezért furcsállom. misibacsi*üzenet 2010. október 12., 14:21 (CEST)Válasz

Most már megjelenik minden kép a cikkben. Kösz a további képet, de nekem csak a Kopaszi-gát kellett. misibacsi*üzenet 2010. október 13., 14:08 (CEST)Válasz

egyenáram/egyenfeszültség[szerkesztés]

Az alábbi két szócikkel van egy közös kérdésem, mint hozzáértőhöz: egyenáram, váltakozó áram

Nem lehetséges, hogy helyesebb lenne az egyenfeszültség és váltakozó feszültség név? Nem kétséges, hogy a köznyelv a jelenlegi módon nevezi, de talán szakmai szempontból nem helyes.

Úgy jött elő a dolog, hogy egy szócikk javításánál akartam hivatkozni a javasolt nevekkel, ahol a szakmai irodalom erősen egyenfeszültséget mond nagyon helyesen, mivel az áramfelvétel ingadozik. (DC 48V, áramfelvétel: 100-350mA terheléstől függően)

Köszönöm előre is. Zlhu.int vita 2010. október 13., 23:32 (CEST)Válasz

Mégegyszer elolvasva a két szócikket lehet, hogy megválaszoltam magamnak a kérdést. Az egyenáramhoz soroljuk azt is, ha egy transzformátorról egy sima diódával vagy graetz-híddal levágjuk a polarítás megfordulását, tehát időben igencsak ingadozik a feszültség, csak polarítást nem vált.

Mindig tanul az ember. Zlhu.int vita 2010. október 13., 23:47 (CEST)Válasz

Őszintén[szerkesztés]

Örülök, hogy jól vagy és - mint látom - elég nehéz témákon dolgozol. (Csak már hiányoltam az időnkénti helyrerakást.) Ha úgy láttad, hogy erre már nem volt szükség, ennek csak örülök, és az is főleg a Te érdemed, mert ennek kapcsán tanultam bele (talán elfogadhatóan) a szerkesztésbe. Az Emberi idegrendszer szócikket kezdtem átdolgozni kb. azzal a koncepcióval, ahogy kezdtük, azaz marad egy vékony - fő meghatározásokat tartalmazó gerinc -, hogy az általános gondolatmenet megmaradjon, a részletekből külön szócikkek lesznek ehhez linkelve. Addig nem is mertem hozzáfogni, amíg a kisebb terjedelmű cikkek átjavításával némi szerkesztői tapasztalatom össze nem jött. Jó munkát. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 14., 14:56 (CEST)Válasz

Öröm[szerkesztés]

Hogy megint rámnéztél. Az észrevételed köszönöm. Igaz. Hát majd javítok. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 14., 19:09 (CEST)Válasz

Idegen Wiki nem forrás[szerkesztés]

Abszolute egyetértek... már csak az íriszdiagnosztika szócikk "import" miatt is. :-) Éppen a http://www.kislexikon.hu/mesmer.html készültem kivesézni forrásnak amikor itt kellett hagynom a gépet. Köszönöm! – tamjan vita 2010. október 14., 22:08 (CEST)Válasz

Metróguru[szerkesztés]

Kedves Tambo, nem a kifejezéssel volt gondom, hanem a tálalásával.
Az idézőjelbe tett kifejezés legalább annyi magyarázatot igényel, amit adtál: Szakmájában széles körben "a metrógurként" emlegetik.
Kényes ízlésem szerint enélkül szinte ténymegállapításnak hatna, ami sztem a sajtónyelv sajátja.
Üdv.--Linkoman vita 2010. október 15., 12:10 (CEST)Válasz

engedély[szerkesztés]

Szia!

Bocs, nem értem rá foglalkozni vele még valós életbeli feladatok miatt. Remélem ma este meg tudom csinálni! SyP 2010. október 15., 12:22 (CEST)Válasz

Sajnos ez ebben a formában nem működik. Bővebben lásd itt. – Tgrvita 2010. október 16., 12:42 (CEST)Válasz

Köszönöm[szerkesztés]

A jótanácsot. Már el is kezdtem ezeket is korrigálni, mert tényleg otrombán néznek ki. De most én is tartok némi wikiszünetet, mert már mindjárt ideérnek az unokák. Jó hétvégét! Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 15., 19:44 (CEST)Válasz

Tordas Rádió[szerkesztés]

Szia! A nevezetességi problémát törlési megbeszélésen kell tisztázni, ilyeneket nem szoktunk azonnalizni. Üdv, Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2010. október 18., 23:01 (CEST)Válasz

Juli.kati[szerkesztés]

Szia, Tambo, most jövök csak rá, hogy két malomban őrölünk. Eszembe nem jutott volna, hogy az általad pártfogásba vett Tardos Béla cikk miatt lépjek bármit is. Dehogy: a szerkesztő egy Burgert Róbert cikk-kezdeménnyel próbálkozott olyan szerencsétlenül, ahogy nálam vázoltam. (Megjegyzem persze, azért talán célszerűbb lett volna a délelőtt 11.10-es Tardos egysorosát folytatnia, semmint egy újba fognia, a fenti eredménnyel.) – Pagonyfoxhole 2010. október 19., 00:45 (CEST)Válasz

a HVG mint forrás Konrád György[szerkesztés]

Szerinted a HVG megbízható forrás? De az eredeti SPIEGEL cikk is felháboritó, Budapest a rémálmok városa. Ezt Németországból úgy látom, hogy páratlan botrány, mivel Budapestől csak ez jelenik meg a legfontosabb német heti magazinban de évekig semmi más hír, csak ez de most nagyon alaposan, németül és teljes hosszban angolul is.

http://picasaweb.google.com/dbforum01/Spiegel11Okt2010?authkey=Gv1sRgCOuE7e-y1Zyl-wE#

http://www.spiegel.de/international/europe/0,1518,722880,00.html

A fényképek a legaljasabb újságírás trükkjei: a Lánchíd és egy Hitler-bajuszos alak. Ez lenne Budapest? Erre adja nevét Konrád? db007 vita 2010. október 19., 08:10 (CEST)Válasz

Bocsánat, hogy közbeszólok: a HVG abszolút megbízható forrás, tiszteletre méltó hetilap, pláne ha a cikkírója olyan jó nevű publicista, mint Pelle János. – Pagonyfoxhole 2010. október 19., 12:52 (CEST)Válasz

Másodszor értjük félre egymást 48 órán belül Vigyor: én db007 nálad feltett kérdésére válaszoltam, vagyis mondtam el a véleményemet, mivel emlékszem, te tetted be a cikkbe az új anyagot. – Pagonyfoxhole 2010. október 19., 12:59 (CEST)Válasz

(Ráadásul, most nézem, nem is te voltál, hanem Tobi. :) Az tévesztett meg, hogy itt olvastam a HVG-cikk utóéletéről. – Pagonyfoxhole 2010. október 19., 13:03 (CEST))Válasz

Bozóky István - Színházi Adattár[szerkesztés]

Szia! Időhiány miatt, csak mintaképpen kiegészítettem a Bozóky Istvánról készített szócikkedet. A forrásom a színházi adattár volt. Neked is figyelmedbe ajánlom ezt a platformot, színházi tárgyű cikkek írásánál, ellenőrzésénél. Üdv.! – Kispados vita 2010. október 19., 16:20 (CEST)Válasz

Juli.kati -Burgert[szerkesztés]

E-mailt megkaptam, de sajnos semmit nem értettem belőle, nem tudom mit kell beírni. Nyilatkozatot elküldtem aláírásra. az engedély kérést a linken nem tudom beírni, nem tudom mit kéne másolni? komolyan, hiába van nekem valami ismertem a számítástechnikában-nem látok dolgokat. Link: megnyitom-és nincs szerkesztés. És mit másoljak. Most kétségbe estem... nem megy.

Tardos Bélához még egy forrást beírtam[szerkesztés]

A forrás a Zenei Lexikon 1965-ös kiadása. És nekikezdtem a szerkesztő lapnak is. Bármi javaslatot kritikát csak megköszönök. Igyekszem fejlődni, rám fér még.... – Juli.kati 2010. október 20., 15:40 (CEST)

Bevezetőnek[szerkesztés]

szántam, amit írtam. Most jobban kiemeltem a kérgi mezők lokalizációjának fontosságát. A szerkesztéseket valóban sorba kell rendezni, én is gondoltam már rá, csak nem volt időm. Az Agyidegek és a Gerincvelői idegek és fonatok szócikkeket nagyjából helyre raktam, csak még ki kell törölni a már felesleges helyekről. Hát elég hosszú szórakozás lesz az egészet rendbe tenni. Közben akadt más munkám is, a fiam PhD-jébe kellene besegíteni, aminek nagyon utána kell olvasnom az elérhető - többnyire angol - irodalomban. Ez meg fog látszani Wiki aktivitásomon is. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 20., 15:46 (CEST)Válasz

Burgert[szerkesztés]

Szia! Valóban érkezett OTRS-re egy engedélyezés, csak azt nem tudom, mire? Kép nem szerepel benne, a feltöltött képek között nem találtam Burgert-képet. Van erről infód? - RepliCarter Hagyj üzenetet 2010. október 20., 15:57 (CEST)Válasz

Nem a gond, a szócikk vitalapjára ki is tettem az otrs engedélyt. Hanem az engedély szövege úgy szól, hogy "...az alábbi képek..." és nincsenek képek az e-mailben, de a wikire feltöltve sem. Nekem ezek is kellenének, hogy tudjam, mire kell rátenni az otrs számot. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2010. október 20., 16:04 (CEST)Válasz

OK - RepliCarter Hagyj üzenetet 2010. október 20., 16:10 (CEST)Válasz

Kieg. az OTRS üzenőhöz: ha esetleg mégis olyan nagy számban lenne szükség az engedélysablonra, szólj és bármikor el lehet készíteni az engedélysablont. Üdv. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2010. október 21., 10:58 (CEST)Válasz

Megnéztem, de hozzáteszem, hogy kép ügyekben nem vagyok még 100%-os... Az engedély szövege alapján valóban vannak olyan képek a megadott weboldalakon vagy cd-n, amire nem adhat engedélyt a pihgy. Ha ezek nem közkincsek, és cc-by-sa alá sem tehetjük, akkor viszont valóban nem szabad képek. Tehát abban igaza van Tgr-nek, hogy valahogy el kéne tudni különíteni, hogy mely képek kaptak ténylegesen engedélyt. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2010. október 21., 11:18 (CEST)Válasz

Talán annyi, hogy ha egy kép közkincs, akkor lehet, hogy az adott engedélyezőnek már nincs joga engedélyezni és kijelenteni azt, hogy az ő tulajdona és ő engedélyezi és forrásmegjelöléssel, stb... - RepliCarter Hagyj üzenetet 2010. október 21., 11:48 (CEST)Válasz

mentor[szerkesztés]

Kedves Tambo! Ez nagyon jól esett a bénázásom után. Igen, nem tudtam, hogy így fel lehet kérni: de szeretném, ha TE lennél a mentorom. Bármilyen kérdést, kritikát tényleg szívesen fogadok. Most is sikerült egy újabb irodalmat Dr. Burgertnek feltenni.Ha nem tartasz reménytelennek, felkérlek hivatalosan MENTOROMNAK. És megköszönöm, ha vállalod. – Juli.kati 2010. október 20., 17:17 (CEST)

köszönet[szerkesztés]

Szia! Köszi az infót, igyekszem javítani a hibát. Üdv Julcsiba

Fekete József[szerkesztés]

Szia! Betettél egyet a Fekete József (egyértelműsítő lap)-ra azzal, hogy MTA-tag, de A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 című almanach nem tud ilyen nevű akadémikusról. Emellett szerintem a szakterületével kellene egyértelműsíteni, mert az egyetemi tanár önmagában semmit nem árul el róla, rajta kívül még minimum három FJ egyetemi tanár van a lapon. Pasztilla 2010. október 21., 13:43 (CEST)Válasz

Ugyanez igaz a (tanszékvezető) és (rektor) egyértelműsítésekre. Személyeket a hivatásuk, foglalkozásuk, szakterületük szerint szoktunk egyértelműsíteni, nem a pályának csak egy viszonylag rövid szakaszára jellemző megbízásokkal, posztokkal. Pasztilla 2010. október 21., 13:48 (CEST)Válasz
Fábián Gyulára javaslom az agrármérnök vagy agroökológus egyértelműsítést. Pasztilla 2010. október 21., 13:52 (CEST)Válasz

Megerősítés[szerkesztés]

Hálásan köszönöm az ajánlásod!– tamjan vita 2010. október 26., 08:56 (CEST)Válasz

Re:Mentor[szerkesztés]

Szia!
Nagyon szépen köszönöm a felajánlásodat! Az igazság az, hogy nekem mindenképp olyan szerkesztő segítségére van szükségem, aki jól kiismeri magát a biológia, a taxonok, illetve taxoboxok világában. A szerkesztői lapod alapján nem derül ki, hogy vajon mennyire vagy jártas a témában, ha igen, akkor elnézésedet kérem e téma felvetéséért, és hálásan fogadom a segítséged!
Még egyszer hálás köszönettel, tisztelettel, – Hirvenkürpa Mögbeszélés 2010. október 26., 23:24 (CEST)Válasz

Igazán sajnálom! Mindazonáltal, ha nincs ellenedre, szívesen fordulnék hozzád, ha valamilyen kérdésem van.
  • Nincs véletlenül ötleted, hogy hogy kérhetnék speciálisabb segítséget, esetleg valahogy a mentorkérő sablonba beletenni, hogy milyen jártasságú szerkesztő segítségét szeretném?
  • Tegnap fejeztem be egy szócikket, és sosem értékelte még itteni szerkesztő a cikkeimet. Megtennéd ezt? Mit kéne változtatni, javítani véleményed szerint? A szócikk a Pozsgafa.
Nem előzmény érdekel, hanem vélemény :) – Hirvenkürpa Mögbeszélés 2010. október 27., 10:41 (CEST)Válasz

Kedves Tambo[szerkesztés]

Talán, - vagy csak nekem tűnik úgy - régen beszéltünk egymással. Ezt alapvetően neked köszönhetem, mert betanítottál a szerkesztés főbb rejtelmeibe. Gondolom, hogy ha valami baromságot csinálnék, most is keményen beszólnál. Kérem is! Csak gondolom, eléggé ki van töltve az időd. Írtam pár apróbb szócikket is - félreértés ne essék nem a szócikkeim statisztikáját kívántam javítani - csak egyszerűen hiányzó - és hivatkozhatatlan - fogalmakat próbáltam pótoni, vagy tisztázni. Több- kevesebb sikerrel. Egyébként nézegetem a régebbi szócikkeket is, és javítgatok rajtuk. (Máséba nem.) Egyet találtam, amit bár együtt írtunk, nem állja meg a helyét. Ez a Nyirokkeringés. Ha jól emlékszem, egy félbehagyott szócikket próbáltunk helyretenni. Ez jelenlegi formájában nagyon gyenge. (Ráadásul még az eredeti szerző is sértésnek vette, ha jól értelmeztem a vitalapját.) A nyirokrendszer egy tisztességes szócikkcsoportot megérne. Így pl. Nyirokrendszer: Nyirokkeringés (mondjuk ez nagyjából megvan), Nyirok (kb. ez is), Nyirokszervek: (nyirokcsomók, lép, csecsemőmirigy - külön szócikkekben, humoralis és cellularis immunitás (IgA, IgM, IgG stb) ill. T és B sejtek. Szervátültetés, védőoltások (és még pár dolog). Örülnék, ha volna rá jelentkező. Ha nem lesz, nekifogok amint ezzel a magamra mért csapással (Emberi idegrendszer) végzek. Az is elképzelhető, hogy kikapcsolódásként közben egy-egy részt - ha nem is tökéletesre - megírok. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 27., 16:03 (CEST)Válasz

Kedves Tambo[szerkesztés]

Azért érzem én, hogy időnként - nem is ritkán - rámnézel és segítesz. Köszönet érte. Ha már megint nem írtam volna valahol alá, azt nagyon röstellem, bár erre mostmár nagyon igyekszek odafigyelni. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 27., 16:15 (CEST)Válasz

A hasnyálmirigy[szerkesztés]

egy igazán jó cikk tartalmilag. Sokkal jobb, mint az angol analógja! (Azt most néztem meg a biztonság kedvéért.) Talán egy kis magyarosítás és a piros szövegek kiváltása, valamint a vastag betűk korrigálása ráférne, de szakmailag tényleg kiváló. Csak gratulálni tudok a szerzőnek. Remélem hozzánkáll még néhány ilyen kvalitású szerző. Nagyon ránkférne. Jobban haladnánk az orvosanatómiai témákban, és kevesebbet kellene javítani meg átírni. Tényleg nagyon örülök neki. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 28., 15:12 (CEST)Válasz

Kösz[szerkesztés]

Hogy felhívtad a figyelmemet a hasnyálmirigy szócikkre. A szerkesztőnek is gratuláltam, és kértem, hogy írjon még hasonló jókat (a kritikákkal meg egyelőre ne sokat törődjön, mert utólag mindenki okosabb tud lenni). (Saját bőrömön tapasztaltam.) Jó lenne összeszedni még néhány ilyen kvalitású szerkesztőt. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 28., 15:31 (CEST)Válasz

Ha lehetne[szerkesztés]

Nem tölteném feleslegesen az időmet. Nincs már belőle olyan sok. Nem mások munkáját akarom leszólni. A Formatio reticularis és a limbikus rendszer szócikket én írtam, szarnak találtam és meg is próbáltam törölni, de ezek szerint nem sikerült. Kérem törölni. (Ezt mostmár a szócikk végére is beírtam.) E helyett írtam két jobbat: Hálózatos állomány és Határkérgi rendszer címen. Megnézhetők. Az, hogy igyekszek magyarosítani azt hiszem, nem bűn, bár ügyelek arra, hogy az eredeti hivatalos latin nomenklatúrai elnevezés is szerepeljen. A Határkérgi rendszer bevallom, az én magyarításom, remélem elfogadható. Anno én neveztem el a Scanning elektronmikroszkópot is Pásztázó elektronmikroszkópnak. Mit ad Isten általánosan elfogadottá vált. Ez visszakereshető az irodalomban. Azt meg, hogy ilyen már van ne nagyon mondjátok nekem, mert ebből indult ki a hajcihő a Neuron és Neuroglia szócikknél is. Úgy, hogy ettől egy kicsit ideges leszek. Nem csak a szócikk címét kell "kiszúrni", hanem a tartalmát átnézni. Úgy gondolom, amíg írjuk lesznek átfedések, és jogosak lesznek az összedolgozási javaslatok is. De szerintem a szerzővel való egyeztetés nélküli törlési javaslat mindig bajt okoz. Ezt úgy írom, hogy magam is voltam ilyenben kormos. Nem tenném még egyszer. A saját hülyeségemet azt hiszem, jogom van visszavonni. A másét megkritizálhatom, aztán csináljon vele amit tud. Nekem mostanában tényleg olyan kritikák futnak be, amiket csak köszönni tudok. Hát ebbe is bele kell tnulni. Egyébként kösz az észrevételedet, holnap frissebb fejjel ismét megnézem. Közsönettel és Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 28., 18:38 (CEST)Válasz

Körbenéztem[szerkesztés]

Egy kicsit. Az Anatómiai munkacsoport (bár korábban én is beléptem), úgy kabaré, ahogy van. A véleményemet megírtam a nagyon szakértő ifjú titán szervezőjének, ezzel letudtam. Vannak Formatio reticularis meg Limbikus rendszer címmel elkezdett szócikkek, ezeket korábban is megtaláltam. Nem óhajtottam beszállni a folytatásukba. Fejezzék talán be maguk, amit odacsináltak. Ezért is neveztem át a szócikkeimet. Tudom, hogy ez neked nem vigasz, meg szerintem sem kell a szerkesztőket elvadítani, de ha valaki már - minden jelzés nélkül - hosszú ideje csak foglal egy szócikknevet minden aktivitás nélkül, az azért már kóros. A korrektség megkívánná, hogy ha felhagyok valamivel odaírjak valami olyasmit, hogy "kérem aki tudja folytassa", vagy "elnézést, de időt kérek, mert más bajom van." Ezzel nagyjából Úriember módjára lehetne rendezni ezeket a problémákat. Ez jelenleg nagyon nincs rendben. Így csak úgy tűnik, hogy ilyen meg olyan szócikkünk is van már, de ha rákeresel csak a címet meg egy-két mondatot találsz. Ezt a bölcseknek rendezni kellene, mert a fene blamálja magát mások hülyeségeiért. Egyébként miért nem lehet ezeket a szócikkeket tényleges nével vállalni? Jó-jó tudom, hogy történelem, meg politika azok nyűgösebbek, de a természettudomány? Az minden rendszerben egy, még ha esetenként igyekeztek is kiLiszenkózni meg megMicsuronizni. Persze azzal is sok tisztességes kutatónak megkeserítették az életét. De az álltudomány még a középkorban sem tudott tartósan fennmaradni. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 28., 20:05 (CEST)Válasz

Megcsináltam az[szerkesztés]

Agyhártyák szócikket. Azért elég furcsának tartom, hogy a cikk javításának kezdete előtt - a szerkesztésembe is belezavarva - a humán tudósok (legyen bármi is a wiki rangja) osztják itt az észt. (Mi marad nekik, ha szétosztják?) Kezdem nagyon únni, pedig mostanában igazán udvariasan válaszolgatok. Én nem tartanám illendőnek, hogy belepofázzak a szuahéli vagy mongol tudományába, holott körülbelül annyira nem értem, mint Ő az enyémet. Sok nagy nyelvésznek meg illene legalább ugatni a latint.
Na lehiggadtam. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 29., 18:42 (CEST)Válasz

Végül is[szerkesztés]

Hiányzik nekem ez a hajcihő? Nem hiszem. 68 éves vagyok, hypertóniával, bármikor megüthet a guta. Ugyanakkor van más hasznos dolog is, amit csinálnom kellene. Nem akarom teljesen itthagyni a wikit, - mert tényleg jó kezdeményezésnek tartom - de egy kicsit visszafogom magam. Únom a sok felesleges kötözködést. Belátom, hogy az elején teljesen jogosan igazítottak helyre a formátum megtanulásához. Aztán úgy tűnik divat lett velem szórakozni. Keressenek az illetékes urak illendőbb szórakozást. A Te segítségedet őszintén köszönöm, mert az még a kemény kritika mellett is mindig segítő volt. Ma egy kicsit elegem lett. Sajnálom. Nem fogom otthagyni az elrontott szócikkeimet, mert pofátlanság lenne. De nem fogok kora reggeltől késő estig ezen rágódni. Kérem megértésedet. Üdvözlettel és jobb szerkesztőket kívánva: Lji1942 vita 2010. október 29., 20:20 (CEST)Válasz

Agykamrák[szerkesztés]

szócikk átjavítva kész van. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. október 31., 17:44 (CET)Válasz

Hajdú János és az Állami Díj[szerkesztés]

Szia! Biztos, hogy ő állami díjas? Sem az állami díjasok listáján, sem az életrajzában nem szerepel ez az adat, pedig ez egy nagyon magas kitüntetés volt. Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2010. november 1., 19:07 (CET)Válasz

Az a Munka Érdemrendre vonatkozik, amely egy állami díj, de nem az Állami Díj volt. :-) Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2010. november 1., 20:49 (CET)Válasz

Szia,

Fejes Márton készítette a képeket, ő tőle kértem engedélyt, amit meg is írt és én a wiki oldalán található email címre el is küldtem. Kovacslana

mentorálás[szerkesztés]

Szia még egyszer,

megmondom őszintén, folyamatosan olvastam a reagálásaidat, sőt a problémáimmal írtam már levelet, de senki nem válaszolt. Nem volt a legkönnyebb rájönni elsőre, hogy hogyan reagálhatok neked vissza direkt módon. (vita szóra kattintva.) Macera volt.

Köszi, javítom a dolgokat.

A központi idegrendszer[szerkesztés]

Vérellátása átjavítva kész van. Az Emberi idegrendszer szócikket két részre bontottam. A második rész bevezetőjével még adós vagyok. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. november 3., 12:10 (CET)Válasz

(Az) emberi idegrendszer részei és funkciói[szerkesztés]

Hogyhogy saját magába? Két nagyon hasonló cikk van két néven. Szerintem ez nagyon fura. Gondoltam, törlöm az egyiket (azt, amelyiknek a címe szerintem nyelvtanilag helytelen), de láttam, hogy abban van bevezető, a másikban pedig nincs. Sajnos sem időm, sem hozzáértésem nem volt összefésülni a kettőt. Ezért jeleztem a problémát, mert továbbra is úgy gondolom, hogy erre van szükség. Valószínűleg az én készülékemben van a hiba, de nem értem, mi köze ehhez a cikk „szétszedésének”. Bocs, hogy belekavartam, de tényleg nem tartom normálisnak ezt a duplázást. – Tkarcsi vita 2010. november 3., 23:02 (CET)Válasz

Pontosan ezt. Azért, hogy az egyiket bedolgozzuk a másikba (Az emberi idegrendszer részei és funkciói + Emberi idegrendszer részei és funkciói -> Az emberi idegrendszer részei és funkciói). Szerinted nem kéne? – Tkarcsi vita 2010. november 4., 12:44 (CET)Válasz

Szerintem a névelős maradjon meg. – Tkarcsi vita 2010. november 4., 13:04 (CET)Válasz

méliusz rádió[szerkesztés]

Szia, folyamatosan olvasom a használati útmutatót, azért vagyok egy kicsit lemaradva. Jól néz ki a méliusz rádió új lapja, te segítettél? Isten vagy. Olvasom tovább az útmutatót! Addig nem változtatok semmin, köszönöm, kovacslana

Köszönöm[szerkesztés]

hogy figyelmeztettél. Itt valamit nagyon elnézhettem. Mindjárt utánanézek. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. november 4., 12:57 (CET)Válasz

A későbbi[szerkesztés]

változat marad, az amelyiknek van bevezetője. Ismételten köszönöm, hogy szóltál. Az óiás-szócikk szétszedésénél valahol nagyon mellényúltam, és valószínűleg ismételten átmásoltam a leválasztott részt. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. november 4., 13:20 (CET)Válasz

Köszönöm[szerkesztés]

és szíves elnézésedet kérem. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. november 4., 13:41 (CET)Válasz

Abban[szerkesztés]

is igaza van a hozzászólóknak, hogy a cikkek címe (majdnem az összesé) nyelvtanilag helytelen, mert nincs határozott névelő. Az én fülemet is bántja. Azt hiszem tévedtem, amikor úgy gondoltam, hogy az zavarná a szócikkek betűrendi felsorolását. Azt hiszem látod, hogy a szócikkeken belűli alfejezetek címeiben nemigen követek el ilyen nyelvi barbárságokat. Ezeket is kijavítanám, ha kapok valami útmutatást, mert a szócikkek címei - úgy látom - utólag már nem tartoznak a hatáskörömbe. De bárki, aki erre jogosult ezt megtenné, annak csak megköszönni tudnám. Közben mindíg javítgatok. Most éppen az Agytörzs-zsel végeztem. Akivel tahó módon viselkedtem, azoktól igyekeztem bocsánatot kérni. Amiket javasoltál átnézni, azokat átnéztem és fogom még nézegetni, bár nagyon sokban a saját szócikkeimmel találkoztam. Az Anatómiai munkacsoportba én is beléptem, csak sajnos ez egy tetszhalott szervezet. Egy Csontocska wikinevű fiatalember próbál a "főnök" lenni. Talán rá is érne szevezgetni (én ilyenre nem vágyom), csak azt kifogásoltam, hogy egyetlen szócikk nélkül itt azért nincs igazán senkinek sem tekintélye (ezt tényleg udvariasan) megírtam neki. Üdvözletel:Lji1942 vita 2010. november 4., 14:17 (CET)Válasz

Re:Az emberi idegrendszer részei és funkciói[szerkesztés]

Szia! Szívesen törölném, de nincs hozzá jogom, én csak egy szimpla megerősített szerkesztő vagyok.– Hannababa86vitalap 2010. november 4., 14:35 (CET)Válasz

Van itt[szerkesztés]

Némi kavarodás. Törlést kívánó üzeneted rossz címre ment! Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. november 4., 15:17 (CET)Válasz

Köszönöm[szerkesztés]

Tényleg rendben van. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. november 4., 15:39 (CET)Válasz

Pápoc[szerkesztés]

Szia Tambo! Elkezdtem átszerkeszteni a Pápoc lapot, a képek beillesztésével van problémám, ennek megoldásában kérném a segítségedet.A nevezetességei/pápoci zsilip részbe berakott képhivatkozás a megtekintés ill. mentés után nem jelenik meg pirossal kiemelt hivatkozásként, hanem egyszerű szövegként.Tegnap este már minden trükköt kipróbáltam, ugyan úgy írtam be mint a már beillesztett másik két képet - ami akkor előírásszerüen megjelent.Ma reggelre viszont ezek helyén is egy piros "X" van. Udvözlettel:Cs-mester vita 2010. november 5., 07:09 (CET) Szia ! Köszönöm a gyors támogatást. Az üres helyeket egyébként a még átdolgozás alatti szövegek mellett előkészítésként hagytam, de ez még úgy is változik.Üdv:Cs-mester vita 2010. november 5., 09:06 (CET) A kép kiterjesztés változtatása -eredetiben túlméretes volt a kép- miatt kellett belépnem a szerkesztőbe, de köszönöm.Cs-mester vita 2010. november 5., 09:36 (CET)Válasz

Villámhárító[szerkesztés]

Ne vond vissza a szerkesztésemet mielőtt megbeszélnéd velem!

A mondat így megy: „A tüzek főként akkor történnek, amikor az áram az építmény erősen szigetelő részein keresztül próbál eljutni a földig.”

Vagyis az áram nem próbál a szigetelő részeken átjutni, de ha nincs más választása, akkor muszáj neki. Amikor ez történik, akkor történnek a tüzek.

Ezért ne javítsd ki arra, hogy a villám akkor történik, amikor az épület magasan álló részeit üti meg, mert ez tiszta marhaság. A tűz a földszinten is történhet, ha ott erősen szigetelő anyag van. A magasságnak nincsen semmi köze ehez. – Csaba Igeen? 2010. november 5., 08:24 (CET)Válasz

Azt hiszem[szerkesztés]

Az Emberi idegrendszer szócikk alapjában kész van. Ez peresze nem vonakozik teljesen a kikülönített részeire, de azok javítáaávalLji1942 vita 2010. november 7., 18:22 (CET) is haladok majd. Eddigi (és továbbra is várt!) nélkülözhetetlen segítségedet nagyon-nagyon köszönöm. Ha pl. adnál valami befejezetelen vagy űj témát, annak nagyon örülnék, mert már kissé belehülyültem az Emberi idegrendszerbe. (Ha adhatok tippet "A prosztata" (dűlmirigy) és prosztarák ma nagyon időszerű, mivel a férfiak halálozási statisztikájában ma a második helyen áll.) Persze egy dolgot már megint elfelejtettem megnézni, hogy valaki nem dolgozata-e már fel. Akkor tárgytalan, helyesebben belenézek. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. november 7., 18:22 (CET)Válasz

B izony Isten[szerkesztés]

Senkivel nem kötekedni akrok. Belátom, hogy iődőnként nagyon elfogadhatlnul keményen fogalmazok. Ezért elnézést szoktam kérni. Senkit megsérteni nem akarok. De ettől megsértődni? Na remélem én is kapok a fejemre. Én viszont nem fogok megsértődni! Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. november 7., 21:40 (CET)Válasz

Köszi[szerkesztés]

De ne haragudj, mostmár elég fáradt vagyok. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. november 7., 22:02 (CET)Válasz

Lji1942[szerkesztés]

Szia! Önkéntes szolgálati közlemény részemről, ha esetleg nem találkoztál volna ezekkel: Szerkesztővita:Lji1942#Értesítés blokkolásról és Wikipédia:Bürokraták_üzenőfala#Lji1942. Üdv: Szaszicska vita 2010. november 7., 23:38 (CET)Válasz

A prosztatarák → Prosztatarák[szerkesztés]

Jó reggelt kívánok! Határozott névelő akkor kerül a szócikk címébe, ha 1. valamilyen mű címéről (Szabó Magda: Az ajtó), 2. birtokos szerkezetről (A valamicsoda valamicsodája) van szó. Főnév elé nem teszünk névelőt. Üdv, Vungadu Lőjetek! Ide lőjetek! 2010. november 8., 07:27 (CET)Válasz

Megerősített szerkesztői jog[szerkesztés]

Szia! Mint az ügyben jelenlévő, szeretnék reagálni az észrevételedre.

  • Először is a megerősítettség megvonása nem elüldözés.
  • Másodszor pedig a megerősítettség lényege, hogy ne kelljen javítani az adott szerkesztő után. Bárkinek bármekkora lehet a tudása, amit el lehet ismerni, de akár háromnegyed órán, akár több órán át ne maradjon helyesírási és főleg elírási hibákkal teli szócikk a Wikipédián.
  • Harmadszor, más kérdés az, hogy segítesz és mennyit egy mentoráltnak (szerkesztési, technikai, akármilyen kérdésben), és más az, hogy mész minden betű után javítani. Itt most nem ember, nem téma vagy a tudás a kérdés, hanem egyszerűen az, hogy ennyi elütéssel ne legyen kint szócikknévtérben semmi. Szerintem.
  • Ja, és az építés alatt sablont csak a szócikk írója tudja kitenni, hiszen ő tudja, hogy még építés alatt van a szócikk, úgyhogy ez nem várható el egy másik szerkesztőtől, mert akkor ismét ugyanott tartunk, hogy dolgozni kell az adott szerkesztő után, tehát nem felel meg a megerősítettsége.
  • És még... vandalizmussal nem fenyegette senki, a blokk pedig a durva sértésekért ment, és nem az elírásokért, ezt azért neked is látnod kéne. - RepliCarter Hagyj üzenetet 2010. november 8., 09:34 (CET)Válasz

Javaslat: minden szócikket allapon kell elkezdeni... - RepliCarter Hagyj üzenetet 2010. november 8., 09:36 (CET)Válasz

Lji1942 és a nemi szervek[szerkesztés]

Szia, ezt írtam be az imént a BÜRÜ-re, a kommented alá:

Nagyon furcsának tartom, Tambo, hogy egy szavad sincs a mentoráltad viselkedésére Perfectmisszel és velem szemben. Sem itt, sem az illető vitalapján. Még jobban furcsállom, hogy hozzá hasonlóan te sem tudod áttekinteni a helyzetet, pedig roppant egyszerű. Pagony nem a kivételesen helyes címmel ellátott szubcsonkját véleményezte, hanem törölte a hibás címmel ismét és megint feltett változatait (mert bizony ötször egymás után képtelen volt leírni a szakszót, és valami borzalmas kezdőszöveget produkált hozzá, fenn mellékelve), és az első esetben szelíden megkérte, hogy legyen figyelmesebb. Erre jött a kolléga úr nemi szerve. Én felnőttektől ilyen viselkedést még nem láttam. – Pagonyfoxhole 2010. november 8., 17:50 (CET)

Üdv. – Pagonyfoxhole 2010. november 8., 17:52 (CET)Válasz

Kedves Tambo, megtisztelő, hogy adminnak tituláltál a Bürokraták üzenőfalán, de nem vagyok az, csak járőr. Abban pedig biztos vagyok, nem sértettem meg Lji1942-őt, sőt, végtelenül udvarias voltam akkor, amikor a semmire sem jó "cikkére" rákérdeztem, hogy vannak-e vele tervei. És ez csak annak köszönheti, hogy megerősített szerkesztő, mert egy kezdő cikkét minden külön értesítés nélkül azonnaliztam volna, sőt, talán vandált kiáltottam volna, annyira NULLA volt a cikk. Az az érzésem, te nem nézted meg az ominózus prosztatarák cikk eredeti változatát. – Perfectmisside írj! 2010. november 8., 19:29 (CET)Válasz

Villámhárító[szerkesztés]

Írtam véleményt. Szerintem elmentetek kicsit "személyes irányba" A cikk sokkal alapvetőbb hibákat tartalmaz.

Duhos vita 2010. november 8., 21:04 (CET)Válasz

A jóindulatodat[szerkesztés]

Őszintén köszönöm. Javaslatodat megfontolom. Azt elismerem, hogy hülye voltam, de a reakciót túlzásnak tartottam. Az nem szokott eszébe jutni a felügyelő uraknak, hogy az ember ingyen melóját megköszönjék, meg hát az én gépem nyűvődik, saját nem túl vastag pénzemből fizetem a karbantartást, meg az áramszámla sem ingyenes. De egy vacak betűhibáért már le tudnak csapni, időt sem hagyva a kijavításra, hogy ha meg ettől az ember egy kicsit inadekvátan és ingerülten reagál, nem azt írják, hogy talán egy kicsit most "fáradt" vagy, tudod nem annyira sürgős, majd holnap folytathatod, hanem jön a bünti. Mert erőt kell mutatni? Az eddigi témáim olyanok voltak, hogy gyorsan tudtam haladni. Ennek most egy kicsit alaposabban utána kell olvasnom. Türelmedet kérem. Bevallom, ha nem Te írsz, mától a wikinek a tájára sem jöttem volna. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. november 9., 09:20 (CET)Válasz

BÜRÜ[szerkesztés]

Szia! Igen, láttam. Pár napig azonban ez mindenképpen nyitva marad (ahogy az szokásos is). – eLVe kedvesS(z)avak 2010. november 9., 09:38 (CET)Válasz

Ha már[szerkesztés]

Mindenki annyira kíváncsi arra, hogy miért voltam annyira marha, hát elárulom kissé vigyázatlanul "tudatmódosult" állapotba kerültem egy családi esemény kapcsán. Persze, hogy miért nem aludtam ki magam, és úgy viselkedtem itt, mint egy elszabadult hajóágyú, azt magam sem értem. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. november 9., 11:18 (CET)Válasz

Hát[szerkesztés]

Kérésed szerint megpróbáltam helyrehozni a prosztata szócikket. Erre szerkesztés közben belenyúltak és az egész visszaállt az eredeti állapotába. Ilyen "jóindulatú" csapattal nem egyszerű együttműködni. Az Idegrendszer szócikkembe is belekötött már valami önjelölt zseni, hogy ez nem jó meg az nem jó (persze formailag). Pedig ott már minden értelmes kritikát igyekeztem figyelembe venni. Írja meg, ha jobban tudja, ne akadékoskodjon. Ne csodálkozzatok, ha ilyenkor felmegy bennem a pumpa. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. november 9., 13:42 (CET)Válasz

Talán[szerkesztés]

lett valami a Prosztata szócikkből. Azért tartott ilyen sokáig, mert valami nagytudású mindíg belepiszkált. (Források még hiányzanak). Mostmár nem bánom, hogy durváskodtam egy kicsit a nagytudásúakkal. Megérdemlik. Még ilyen irigy és szemét csapatot nem sokat lehet találni. Általában lusták megírni ("vagy az nem elég előkelő"), aztán, ha megírsz valamit rögtön belédkötnek. Nem vagyok hajlandó befogni a pofámat. Eltilthatnak, blokkolhatnak a többit nem részletezem. Én nem veszthetek vele semmit. Csak gondolom ezek a nagytudású vezető urak nem ingyen dolgoznak. Utána fogok nézni az egész jogi hátterének. (Tudom-tudom hozzájárultam stb.) De ez egyértelműen szellemi alkotások lenyúlása. Zaklatással fűszerezve. Van a családban jogász. Lesz némi izzasztó kúra. Üdvözlettel:Lji1942 vita 2010. november 9., 16:24 (CET)Válasz

Hátrább az agarakkal! Kérlek nézesd meg Tambóval azt a változatot, amit ott hagytál, és azt, ami most, és utána beszélj nagytudásúakról... Mi a fene az, hogy "átfúrja"? Mi ez, chilei bányászmentés??? Szóval szelídebben. – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. november 9., 16:32 (CET)Válasz

Tambo, arra kérlek állítsd le a mentoráltadat. Jogi fenyegetéssel nem sokra megy, legfeljebb blokkoltatja önmagát. Csigabiitt a házam 2010. november 9., 16:39 (CET)Válasz

Azt hittem, hogy ezt a témát lezártuk, de úgy látszik neked csak sikerül felmelegíteni. Ha még nem olvastad volna a Wikipédia:Tartózkodj a jogi fenyegetésektől! szakaszt, akkor most tedd meg. Aztán olvasd el, amit ebben a szakaszban három bekezdéssel feljebb Lji1942 írt, vagdalkozva. Jó szándékkal fordultam hozzád, hogy ezt így nem szabadna folytatnia. Mivel te vagy az akire hallgat, kit kértem volna meg? Akkor nem voltál itt, így most ne tegyél nekem szemrehányást, hogy úgy történt, ahogy én hozzáálltam! Még jó, hogy nem én hangszereltem az egészet. Elolvastad te az előzményeket? Az egész, Lji1942 számára rendkívül méltatlan helyzet elkerülhető lett volna, ha előre átgondolod, milyen következményei lehetnek az újrajelölésnek, egy nappal a megerősítés visszavonása után. Ezért először talán a saját szerepedet kellene elemezned. „Sajnos vannak itt olyanok, akik ex katedra mondják meg a „tutit”. További jó szerkesztést, és blokkoltatást.” Ezt pedig visszautasítom a WP szerkesztői nevében. Számomra úgy tűnik, hogy a „tutit” most te akarod megmondani, amikor igazságtalan eljárást és igazságtalan blokk kiosztását inszinuálod. Ezzel ezt a vitát én részemről lezártnak tekintem, a továbbiakban egyetlen sort sem vagyok hajlandó erre fecsérelni. Jó szerkesztést! Csigabiitt a házam 2010. november 9., 22:12 (CET)Válasz

Ne haragudj Tambo[szerkesztés]

mégis csak kiszállok a buliból. Addig legalább, amíg megnyugszanak a kedélyek. Belátom én is ingerült vagyok, és ebből semmi jó nem sűlhet ki. Téged is csak blamállak. A mail címemet ismered. Ha lenyugszanak azok, akik most legszívesebben a véremet vennék, meg visszakapom megerősített szerkesztői státuszomat, akkor majd írjál és szépen visszasompolygok. Addig meg írjanak a nálam felkentebbek. Lji1942 vita 2010. november 9., 17:57 (CET)Válasz

Szia! Amennyiben Lji1942 kolléga, kérésem ellenére nem ír nekem emilt, hogy válaszolhassak, úgy Téged kérlek, hogy lépj velem kapcsolatban emilben. Lásd szerkesztői lapom. Köszönettel, – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. november 9., 18:01 (CET)Válasz

Kedves Tambo! Lji1942 kolléga írt nekem, és azt gondolom, hogy gyümölcsöző módon beszéltük meg a tegnap esti problémát.

Azt kérlek ne ródd fel nekem, hogy a férfi nemi szervek linket csak többszöri próbálkozásra találtam meg, mert ez azért nevetséges. Te pl. meg sem próbálkoztál a cikket helyrehozni... Nem tudhatom a Wikipédia mind a 180 ezer cikkét fejből. De azért ha az elmúlt 5 év történéseiről, megállapodásairól, cikkeiről szeretnél valamit megtudni még mindig nálam találsz választ a legjobb eséllyel. De ez nem fontos.

Abban a kérdésben, amiben kértelek volna, hogy keress, igazam van, ezt megbeszéltük a szerkesztőtárssal. Hogy Te miből milyen következtetést vonsz le, az pedig legyen a Te dolgod. Én hatalmas szimpátiával figyelem, hogy micsoda terhet vállalsz magadra a fiatalok segítésében, tényleg megérné, ha tudnék neked küldeni privát emilt, mert esetleg volnának olyan kérdések, amikben ott tudnék általános tanácsot adni. De természetesen Te tudod. Üdvözlettel, – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. november 10., 04:47 (CET)Válasz